Írd be, mit keresel:

Tojás, vaj és tej nélkül készül, de nagyon könnyű, jó állagú ez a fahéjas csiga, ami csak növényi alapanyaggal készül, a tésztája könnyen kezelhető, puha és ruganyos, egyáltalán nem ragacsos, és egy keverőtálban kézzel pár perc alatt kidolgozható. Van benne élesztő és sütőpor is, ettől sütés közbe még jobban megemelkedik, és finom foszlós lesz, de azért a kelesztési időt is érdemes betartani.

A tönkölyliszttel, kókuszolajjal és növényi tejjel készülő tésztát természetesen nemcsak fahéjas cukorral lehet megtölteni, kakaósan vagy darált dióval, mogyoróval vagy akár mogyorókrémmel is lehet, ki mivel kedveli. Ez egy kisebb adag, 10-12 apróbb csigához elegendő, és ha igazi kényeztetést szeretnénk, ne hagyjuk el a tetejéről az édes mázat – de ha spórolnánk a cukorral, akkor azért anélkül is finom.

Vegán fahéjas csiga

Hozzávalók:
A tésztához:

  • 1,25 dl mandulatej – vagy más növényi tej
  • 1 csomag instant élesztő (7g)
  • 1 kávéskanál sütőpor
  • 5 dkg + 1 evőkanál barna cukor
  • 25 dkg tönkölybúzaliszt
  • 1 teáskanál vanília-kivonat
  • 6 cl olvasztott kókuszzsír

A töltelékhez:

  • kevés mandulatej
  • 5 dkg barna cukor
  • 2 teáskanál őrölt fahéj

A tetejére:

  • 12 dkg porcukor
  • 2-3 evőkanál mandulatej

Elkészítés: A tésztához a mandulatejet meglangyosítjuk, hozzáadjuk az instant élesztőt és 1 evőkanál barna cukrot, és félretesszük 10 percre, amíg beindul az élesztő. Közben a száraz alapanyagokat – a lisztet, a sütőport, az 5 dkg barnacukrot – egy tálban összekeverjük, a kókuszzsírt megolvasztjuk. A felfutott élesztős tejhez adjuk a vaníliát és az olvasztott kókuszolajat, elkeverjük, majd a száraz keverékhez öntjük, és először fakanállal, majd kézzel összedolgozzuk, amíg ruganyos tésztává összeáll. Gombóccá formázzuk, letakarjuk, és langyos helyen 35-40 percet kelesztjük.

A megkelt tésztát lisztezett munkafelületen kicsit átgyúrjuk, majd kb. fél centi vékony, kb. 20×35 centis téglalappá nyújtjuk. Lekenjük mandulatejjel, egyenletesen meghintjük barna cukor és fahéj keverékével, majd szorosan feltekerjük. 10-12 egyforma csigára vágjuk, és sütőpapírral bélelt sütőtálba vagy tepsibe rakosgatjuk őket egymástól kicsit távolabb, de akár tapadásmentes muffinformába is tehetjük, és langyos helyen, letakarva még 30 percet kelesztjük.

A megkelt csigákat lekenjük kevés mandulatejjel, és 180 fokos sütőbe tolva, légkeverés mellett kb. 25 perc alatt megsütjük.

Közben a mázhoz a porcukrot pár evőkanál mandulatejjel folyós, de sűrűbb állagúra kikeverjük. Ha megsültek a csigák, evőkanálnyi mázat locsolunk mindegyikre, és hagyjuk legalább langyosra hűlni, mielőtt megkóstolnánk vagy tálalnánk.

Fahéjas csillag a neve, de lehetne akár mandulás csillag is, hiszen ez a legfőbb összetevője ennek a zseniális aprósütinek, ami elmaradhatatlan finomsága a karácsonynak Németországban. Puha és sűrű, a tetején roppanós cukormázzal, fahéj, vanília és egy kis reszelt citrushéj kerül bele leggyakrabban, és minden családnak megvan a maga receptje. Vannak, akik keverik a mandulát mogyoróval, mások egy kis narancslikőrt vagy marcipánt is tesznek bele.

Nagyon egyszerű és gyorsan összeállítható, egyetlen nehézség, hogy a tészta kissé ragacsos, és mivel nincs benne liszt, a nyújtást két sütőpapír vagy frissentartó fólia között érdemes elvégezni. Ha nehezen menne, érdemes 15 percre hűtőbe tenni, hogy kicsit megdermedjen, és könnyebben tudjunk vele dolgozni, illetve arra figyeljünk, hogy alacsony hőfokon, 140 fokon süssük, így nem pirul meg a tetején a cukros tojásfehérje, hanem szép hófehér marad és finoman roppanós marad.

Fahéjas csillag mandulával

Hozzávalók:

  • 3 tojásfehérje
  • 25 dkg porcukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 teáskanál őrölt fahéj
  • 1 narancs reszelt héja
  • 40 dkg darált héjas mandula

Elkészítés: A tojásfehérjéket egy keverőtálba tesszük, és elektromos habverővel félkemény habbá verjük, majd 2-3 részletben hozzáadjuk a porcukrot, és tovább verjük, 2-3 perc alatt sűrű, ragacsos krémet kapunk. Ebből 3 evőkanálnyit félreteszünk, ez kerül majd a tetejére, a cukros tojásfehérje nagyobb részéhez pedig hozzáadjuk a fahéjat, a vaníliás cukrot, a reszelt narancshéjat és a darált mandula felét, és egy spatulával összedolgozzuk. Hozzáadjuk a maradék mandulát, és kézzel összedolgozzuk.

Sütőpapírra borítjuk, egy másik sütőpapírt vagy frissentartó fóliát terítünk rá, kézzel kicsit lenyomkodjuk a viszonylag puha masszát, majd egy nyújtófával fél centi vékonyra nyújtjuk. Porcukorba mártott csillagformával kiszúrjuk, éles késsel alányúlva sütőpapírral fedett tepsire rakosgatjuk. A maradék tésztát összedolgozzuk, és ugyanígy járunk el.

A félretett cukros tojásfehérjével vékonyan megkenjük a csillagok tetejét, és kis hőfokon, 140 fokos sütőben 25 perc alatt megsütjük-szárítjuk. A sütőből kivéve hagyjuk teljesen kihűlni és megszikkadni az illatos és isteni fahéjas csillagokat. Jól záródó dobozban sokáig eláll.

Igazi békebeli finomság ez az omlós keksz, illatos és mesésen finom, a titka, hogy sok vajjal készül, illetve a nemcsak liszt, de egy kevés étkezési keményítő  is van benne, ez adja az ellenállhatatlan porhanyósságát. Most őrölt fahéj került bele, de helyette akár kis reszelt citromhéj, vanília is használható ízesítésnek, vagy akár mézeskalács-fűszerkeverékkel is megbolondítható, ha idén valaki kihagyja a mézes sütését, de mégis vágyik a hangulatára, illatára.

A tésztával könnyű dolgozni, csak figyeljünk arra, hogy hideg vajjal és gyorsan dolgozzunk, valamint ne hagyjuk el a pihentetést – fél óra elég neki a hűtőben, hogy jól formázható és könnyen nyújtható, és sütés után finoman roppanós, omlós legyen.

Omlós fahéjas-csokis keksz

Hozzávalók:

  • 23 dkg liszt
  • 4 dkg étkezési keményítő
  • 1 teáskanál őrölt fahéj
  • csipet só
  • 9 dkg porcukor
  • 18 dkg hideg vaj
  • 3-4 evőkanál hideg tej
  • 10 dkg tejcsokoládé

Elkészítés: A száraz alapanyagokat – a lisztet, a kukoricakeményítőt, a fahéjat, a csipet sót és a porcukrot egy keverőtálba szitáljuk. Nagyobb lyukú reszelőn hozzáreszeljük a hideg vajat, és gyors mozdulatokkal összemorzsoljuk, majd kanalanként annyi hideg tejet adunk hozzá, hogy nagyjából összeálljon. Lisztezett munkafelületen picit átgyúrjuk, majd koronggá formázzuk, és frissentartó fóliába csomagolva 30 percre hűtőbe tesszük.

A pihentetett tésztát lisztezett felületen 4 mm vékonyra nyújtjuk, és különféle formával kiszűrjük, sütőpapírral fedett tepsire rakosgatjuk. A maradék tésztát összedolgozzuk, és újra nyújtva ezt is kiszaggatjuk.

A sütit 180 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett 12-15 perc alatt világosra sütjük, majd a sütőből kivéve hagyjuk teljesen kihűlni és megszilárdulni.

A csokoládét felaprítjuk, és vízgőz felett – vagy mikróban 2X1 perc alatt 850 Watton – megolvasztjuk, simára keverjük, és a kihűlt sütiket félig megmártjuk benne, majd rácsra vagy sütőpapírra téve hagyjuk megdermedni.

Hygge. Biztos sokan hallottátok már ezt a dán kifejezést, amit arra használnak (legalábbis az én olvasatomban), amikor az ember megteremt maga körül egy meghitt és kényelmes teret (akár egy rituálé keretében), amit aztán maximálisan ki is élvez. Tipikus példája ennek a téli estéken a kályha mellett vagy a kanapén puha takarókba burkolózó, kakaót vagy forralt bort szürcsölgető pár vagy baráti társaság képe, akiknek nevető arcát megvilágítja a sok gyertya fénye. Talán így a legkönnyebb illusztrálni, de a hygge nem(csak) ezt a sematikus életképet jelenti, hiszen mindenki kialakíthatja a saját személyiségéhez és élethelyzetéhez illő rituálét, amit aztán hygge-ként él meg.

Forrás: Zita

A hygge elengedhetetlen a hosszú és sötét skandináv esték ép ésszel való túléléséhez, de a délebbre élő népek is jó példát vehetnek róla: a lényege annyi, hogy teremtsd meg a saját boldog közegedet, amibe jó hazaérni, ahonnan lehet nehéz napokon erőt meríteni – és tölts el ott vagy úgy minden nap egy kis időt.

Hogy jön a hygge a fahéjas csigához? A megoldás elég triviális: az én életemben pár éve összefonódott a két fogalom. Egy ideális, töltekezős délutánnak vagy estének számomra szerves részét képezi valami finomság, lehetőleg valami egészséges – és ősszel meg télen az se árt, ha nemcsak puha, fűszeres, de még meleg is. Ezért ha van egy kis időm rákészülni a bekuckózós estékre, akkor terítékre kerül ez a recept.

Forrás: Zita

Szénhidrátok

Van egy jó hírem: ezt a fahéjas tölteléket nem kell számolni! A tészta sem tartalmaz vészesen sok szénhidrátot, ráadásul abból is csak olyanokat, amik a lassú felszívódásúak közé tartoznak, így akár 2-3 csigát is ehetünk tízóraira vagy uzsonnára IR-diétában.

A számok: a teljes recept összesen 504 gramm IR-ben számolandó szénhidrátot tartalmaz, ennyi tésztából 60-70 darab csiga lesz. 65 csigával számolva egy diétás fahéjas csiga 7,75 gramm CH-t jelent.

Cukormentes fahéjas csiga diétás változatban

Hozzávalók:
A tésztához:

  • 5 dl növényi tej
  • 1 csomag instant élesztő vagy 5 dkg sima élesztő
  • 1 evőkanál (15 g) cukor, ezt megeszi az élesztő
  • 1 csapott teáskanál só
  • 8 dkg eritrit
  • 15 dkg puha margarin vagy kókuszzsír
  • 80 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
  • 1 csipet fahéj és kardamom – elhagyható

A töltelékhez:

  • 20 dkg puha margarin vagy kókuszzsír
  • 1 csipet só
  • 2 evőkanál fűszerkeverék – fahéj, szegfűszeg, szerecsendió, gyömbér – ebből a fahéj tegye ki a keverék háromnegyedét
  • 8 dkg eritrit

Elkészítés: A tejet melegítsük meg annyira, hogy kézmeleg legyen, majd öntsük egy 3-4 liter űrtartalmú tálba, adjuk hozzá az élesztőt és a cukrot, keverjük el.

Mérjük ki a lisztet, adjuk hozzá a sót és a fűszereket. Adjuk hozzá az eritritet és a margarint a tejes keverékhez, majd jöhet a liszt. Gyúrjuk össze a tészta összes hozzávalóját a nagy tálban, gyúrjuk addig, amíg egynemű, ruganyos tésztát nem kapunk. Tegyük a tálat meleg helyre, és kelesszük letakarva 30 percig.

Közben készítsük el a tölteléket: egy kisebb tálban keverjük össze alaposan a margarint, sót, eritritet és fűszereket. (Ideális esetben a margarin puha, de még nem folyós, ha rá is melegítünk, figyeljünk arra, hogy ne hevítsük túl.)

Kelesztés után gyúrjuk át még egyszer a tésztát, majd osszuk 4 felé. Vegyük ki az első adag tésztát a tálból és nyújtsuk téglalap alakúra (a nyújtáshoz kellhet még egy pici liszt). Ha sok, vékony tésztájú csigát szeretnénk, 2-4 mm vastagságúra nyújtsuk a tésztát, rusztikusabb csigákhoz 5-7 mm vastag tészta kell. Kenjük el a töltelék negyedét a tésztán, tekerjük fel és egy éles késsel vágjuk ujjnyi vastag csíkokra a tekercset.

A csigákat tegyük egy sütőpapírral bélelt tepsibe és hagyjuk kelni további 30-40 percig.

Közben melegítsük elő a sütőt 230 fokra és ismételjük meg a műveletet a tészta többi részével is.

A megkelt csigákat 10-15 perc alatt alul-felül sütéssel süssük aranybarnára.

Forrás: Zita

Omlós, illatos, minden falatja boldogság ennek a házi keksznek, amit fahéj és egy kis méz varázsol ellenállhatatlanná. Extrán ropogós, mert sütés előtt a tésztalabdacsokat fahéjas kristálycukorban kell megforgatni, majd a tepsibe téve ellapítani, sülés közben még kicsit elterülnek, és a cukor ropogós réteggé sül a kekszen.

A legfinomabb uzsonnára egy pohár tejjel, akár bele is mártogatva, de persze kávé vagy tea mellé is szuper, sőt, sietős napokon egy smoothie vagy friss gyümölcs és joghurt mellé is jó megoldás, de akár pohárkrémbe is rétegezhetjük egy egyszerű édes joghurttal és kis gyümölccsel.

Fahéjas omlós keksz

Hozzávalók:

  • 25 dkg liszt
  • 1/2 teáskanál sütőpor
  • 1 csapott evőkanál őrölt fahéj
  • 12 dkg lágy vaj
  • 10 dkg barna cukor
  • 2 evőkanál méz
  • 1 teáskanál vaníliakivonat
  • 1 tojás
  • csipet só

Valamint:

  • 3 evőkanál cukor
  • 1 teáskanál őrölt fahéj

Elkészítés: A lisztet, a sütőport és az őrölt fahéjat egy tálba tesszük, összekeverjük.

Egy másik tálban a szoba-hőmérsékletű vajat, a cukrot és vaníliakivonatot elektromos robotgéppel alaposan kikeverjük, majd hozzáadjuk a mézet és a tojást is, és addig keverjük, míg homogén masszát kapunk. Ekkor hozzáöntjük a lisztes keveréket, és kézzel, gyors mozdulatokkal, lágy tésztává összedolgozzuk.

18-20 golyót formázunk a masszából, 3 evőkanál cukor és 1 teáskanál őrölt fahéj keverékében meghempergetjük, majd sütőpapírral fedett tepsire rakjuk egymástól távolabb, tenyerünkkel finoman lenyomjuk, hogy kissé elterüljenek.

180 fokos sütőbe toljuk, és 12–15 perc alatt megsütjük. A tepsiben hagyjuk kihűlni, csak teljes hűlés után lesznek igazán ropogósak, omlósak.

A fahéj jóval több, mint fűszer, egészségügyi előnyei is rendkívüliek, jótékonyan hat a szervezet működésére, azzal együtt, hogy illatos és finom. Íme az 5 legfontosabb hatása, ami miatt érdemes minél gyakrabban fogyasztanunk:

A fahéj segíthet szabályozni a vércukorszintet

A fahéj egyik legnagyobb előnye a szervezetben a vércukorszint szabályozása. A fahéj csökkenti az inzulinrezisztenciát a szervezetben, csökkentheti a szervezet vércukorszintjét.

A fahéj fontos antioxidáns

A fahéj antioxidánsokkal van tele, melyek lassítják az öregedési folyamatot és csökkentik a szabadgyökök károsodását a szervezetben. Az antioxidánsok magas koncentrációjának köszönhetően a fahéj segíti az agy működését, és védelmet nyújt a DNS-károsodás és sejtmutáció ellen.

A fahéj erős gyulladáscsökkentő

A fahéj fahéjsavat tartalmaz, erős gyulladáscsökkentő. A gyulladás és a krónikus gyulladás nagyon káros lehet a szervezetre, és betegséghez, fertőzésekhez és szövetkárosodáshoz vezethet. A fahéj gyulladásgátló tulajdonságai védik az agy egészségi állapotát, és kimutatták, hogy megvédik a neuronokat az oxidatív stressz ellen. Ezek a tulajdonságok, valamint az antioxidáns tulajdonságok segíthetnek megelőzni a kognitív hanyatlást és hosszú távon megőrizni az agy működését. A fahéjról ismert, hogy növeli a gyulladáscsökkentő fehérjék termelését a vérben.

További jótékony hatásairól itt olvashattok >>

A kalács mindig ünnepi és otthonosságot teremt, amolyan békebeli finomság, amit sokan túl macerásnak és bonyolultnak gondolnak, pedig ma már segít az elektromos robotgép, ami gyönyörű, ruganyos tésztát készít, emellett pedig csak egy kis türelemre van szükség, hogy a tészta szépen meg tudjon kelni, és finom könnyű, foszlós legyen.

Ez a csavart kalácskoszorú nemcsak mutatós, de minden falatjába jut a fahéjas töltelékből, vajas és őrülten illatos, abbahagyhatatlan, és tényleg egyszerű elkészíteni, a formázástól sem kell tartani, a feltekert tésztát csak félbe kell vágni, majd összecsavarni.

Fahéjas kalácskoszorú

Hozzávalók:
A tésztához:

  • 30 dkg liszt
  • 1,2 dl meleg tej
  • 1 csomag instant élesztő
  • 1 evőkanál cukor
  • 3 dkg lágy vaj
  • csipet só

A töltelékhez:

  • 4 dkg vaj
  • 3 evőkanál cukor
  • 1 teáskanál őrölt fahéj

Elkészítés: A tésztához a cukrot és az élesztőt a tejhez adjuk, összekeverjük, félretesszük 10 percre, hogy az élesztő beinduljon. Közben a lisztet egy keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a sót és a lágy vajat, a tojást, majd az élesztős tejet is, és elektromos robotgép dagasztókarjával kb. 5-6 perc alatt ruganyos tésztává összedolgozzuk. Gombóccá formázzuk, és tiszta konyharuhával letakarva, langyos helyen 1 órát kelesztjük.

A töltelékhez a vajat megolvasztjuk, a cukrot és a fahéjat összekeverjük.

A megkelt tésztát lisztezett felületre öntjük, kicsit átdolgozzuk, majd vékony, kb. 20×40 centis téglalappá nyújtjuk. Lekenjük az olvasztott vajjal, egyenletesen meghintjük a fahéjas cukorral, és hosszanti irányban felcsavarjuk, hogy keskenyebb, de hosszabb hurkát kapjunk. Hosszanti irányban egy éles késsel kettévágjuk végig a tésztarudat, átfordítjuk, hogy a vágott felület felfelé nézzen, és a két rudat összefontjuk, majd a két véget összefogjuk és összenyomkodjuk, hogy koszorút kapjunk.

Sütőpapírral fedett tepsire rakjuk, és 15-20 percet még hagyjuk kelni, közben a sütőt 200 fokra előmelegítjük. A koszorút a maradék olvasztott vajjal lekenjük, és légkeverés mellett 25-30 perc alatt megsütjük. A sütőből kivéve hagyjuk kihűlni tálalás előtt.

A Cinnabon valójában egy ma már hatalmas cég neve, amit 1985-ben alapított egy leleményes pék és fia Washingtonban, családi vállalkozásban. Elsőként egy kisebb pékségeket nyitottak, ahol elsősorban fahéjas csigát és más kelt tésztákat sütöttek. Annyira eltalált és zseniális volt a recept, hogy hamarosan sorra nyíltak franchise rendszerben az üzleteik, és – kapaszkodjatok! – mára több mint 1300 pékségük van 52 országban! A titok? A jó kelt tészta, a gazdag töltelék és a krémsajtos máz a fahéjas csigán, amit ebben a formában ma már mindenki cinnabonként ismer.

Amerikában a bagel és a pancake után a legnépszerűbb reggeli sütemény ez a cuccos fahéjas csiga, de mivel elég időigényes az elkészítése a dupla kelesztés miatt, inkább uzsonnára ajánljuk és nagyobb társaságnak, hogy ne mindet mi faljuk fel, mert tényleg abbahagyhatatlan…

Cinnabon – mázas amerikai fahéjas csiga

Hozzávalók:
A tésztához:

  • 60 dkg liszt
  • 2 tojás
  • 2,5 dl langyos tej
  • 10 dkg cukor
  • 5 dkg olvasztott vaj
  • 1 csomag szárított élesztő
  • csipet só

A töltelékhez:

  • 15 dkg barna cukor
  • 2 evőkanál őrölt fahéj
  • 7 dkg lágy vaj

A mázhoz:

  • 10 dkg porcukor
  • 10 dkg krémsajt
  • 5 dkg lágy vaj
  • 1 evőkanál vanília-kivonat

Elkészítés: A tésztához a langyos tejhez adjuk a cukrot és az élesztőt, összekeverjük, és 10 percet pihentetjük. A lisztet keverőtálba tesszük, a közepébe mélyedést formázunk, beleütjük a tojásokat, hozzáadjuk az élesztős-cukros tejet, az olvasztott vajat és egy csipet sót, és kézzel vagy elektromos robotgép dagasztókarjával összedolgozzuk a tésztát. Készíthetjük kenyérsütőben is, ebben az esetben a nedves alapanyagokat tesszük a gépbe először, majd a cukrot, a lisztet és végül az élesztőt, és dagasztóprogrammal összedolgoztatjuk a tésztát.

A tésztát gombóccá formáljuk, tálba tesszük, letakarjuk, berakjuk a kikapcsolt sütőbe, alá egy tálban forró vízet teszünk, és 1 órát kelesztjük.

A tésztát lisztezett munkafelületen kicsit átdolgozzuk, majd kisujjnyi vékony, nagy, hosszúkás téglalappá nyújtjuk. A lágy vajat rámorzsoljuk, majd ujjbeggyel egyenletesen elkenjük a tésztán. A fahéjat és a barna cukrot összekeverjük, és egyenletesen a tésztára szórjuk. A szélesebb oldalnál kezdve feltekerjük, majd a tésztakígyót 3 centis darabokra vágjuk.

Sütőpapírral bélelt vagy vajjal kikent formába állítgatjuk a csigákat nem túl szorosan – ez az adag egy nagy tepsire vagy 2 kapcsos tortaformához való adaghoz elég -, letakarjuk frissentartó fóliával, és forró víz társaságában még 30 percre bedugjuk a kikapcsolt sütőbe.

A kelesztési idő letelte után kivesszük a tésztát, levesszük róla a fóliát, a sütőt pedig előmelegítjük 200 fokra, és légkeverés mellett 20-25 perc alatt megsütjük.

Közben a mázhoz a krémsajtot, az olvasztott vajat, a vanília-kivonatot és a porcukrot simára keverjük. A megsült, még meleg csigák tetejére kenjük a mázat, és hagyjuk langyosra hűlni, majd langyosan akár már tálalhatjuk, kóstolhatjuk is.

Mivel nemcsak finom, de igen gyorsan elkészül, így ha éppen nincs kedvünk süteményt sütni, ezzel a finomsággal is meglephetjük a családot. Egy sűrűbb, kis cukorral és fahéjjal gazdagított palacsintatésztát kell csak kevernünk, majd a hámozott és kimagozott, citrommal meglocsolt almaszeleteket belemártani, és forró olajban kisütni. Pénztárcabarát és egyszerű, viszont mindig nagy sikert arat, hipp-hopp eltűnnek a bundás almakarikák.

Forrás:
Kard Éva

Fahéjas cukorban meghempergetve is finom, de azért én még ezt az ízélményt fokozni is szoktam, és készítek hozzá egy vaníliás-fahéjas öntetet is. Ez lehet egy hígabbra főzőtt vaníliás puding egy kis fahéjjal fűszerezve, de akár egy kis tejszínnel, vaníliás cukorral és fahéjjal kikevert mascarpone is.

Forrás:
Kard Éva

Alma fahéjas bundában

Hozzávalók:

  • 3 db édes alma
  • 2 db tojás (közepes)
  • 1,5 dl tej
  • 1,5 dl szénsavas ásványvíz
  • 1 teáskanál cukor
  • 1 mokkáskanál őrölt fahéj
  • csipet só
  • liszt (amennyit felvesz)
  • 1/2 citrom leve
  • kb. 5 dl olaj a sütéshez

A forgatáshoz: 

  • 3 evőkanál kristálycukor
  • 2 evőkanál porcukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 teáskanál őrölt fahéj

Elkészítés: Az almát hámozzuk meg, távolítsuk el a magházat, majd vékonyra (kb. 0,5 cm) szeleteljük fel. Ezután csepegtessük meg a citromlével, hogy ne barnuljon meg.

Egy tálba üssük bele a tojást, adjuk hozzá a cukrot, egy csipet sót és az őrölt fahéjat, majd keverjük alaposan össze. Keverjük hozzá a tejet és a szénsavas ásványvizet, majd annyi lisztet, hogy egy sűrűbb palacsintatésztát kapjunk. 

Közben egy serpenyőben hevítsük fel az olajat.

Ezután az almaszeleteket először forgassuk bele lisztbe, majd a palacsintatésztába, és óvatosan tegyük bele a felforrósított olajba. Mérsékeljük a hőfokot, majd az almaszeletek mindkét oldalát süssük szép pirosra. Sütés közben én többször átfordítottam, hogy szép egyenletesen süljön.

Közben egy tálcán vagy nagyobb tányérban keverjük össze a cukrokat és az őrölt fahéjat a forgatáshoz.

A szép pirosra sült almaszeleteket óvatosan emeljük ki az olajból, csöpögtessük le, majd még forrón forgassuk meg a fahéjas-cukros keverékben. Ezután tálalásig tartsuk melegen.

Tálaláskor a fahéjas cukorban megforgatott almaszeleteket langyosan kínáljuk. Ízlés szerint kínálhatunk hozzá még fahéjas-vaníliás öntetet is.

Forrás:
Kard Éva

Fahéjas kalács, csiga és tekercs sokfelé és sokféle létezik, de sehol nincs akkora hagyománya, mint a svédeknél. Ha uzsonnaidőben megyünk vendégségbe, biztosan lesz az asztalon kanelbullar, pontosabban néhány kanelbulle (ez többes számban a neve), de minden pékségben és kávézóban találkozhatunk vele különféle variációban. 1999 óta külön napot is szentelnek kedvenc péksüteményük megünneplésének: minden október 4-én fahéj és kardamom illata tölti be egész Svédországot. Az édes nemzeti ünnep bevezetését egyébként egy házi sütik készítését népszerűsítő szervezet – hogy mik vannak! –, a Hembakningsrådet javasolta, egyrészt egyesületük 40. születésnapjának megünneplésére, másrészt a házi sütésű finomságok népszerűsítéséért.

A svéd fahéjas csiga lehet pici és nagy, sima csiga vagy csavart csiga, kerülhet rá ropogós jégcukor, aminek az a jellegzetessége, hogy nem olvad meg, így izgalmas ropogós textúrát is visz a süteménybe. Ami viszont biztos: a fahéjas-vajas töltelék mellett a tésztába mindenképpen kerül sok kardamom is, amit a svédek különösen kedvelnek, több népszerű süteményükbe – pl. a semlába is – tesznek ebből az izgalmas fűszerből, ami nálunk kevéssé ismert ritkaság. Mind a fahéj, mind a kardamom erősen melegítő hatású fűszer, akár kis mennyiségben, ez is lehet az oka – finomsága mellett –, miért kedvelik ennyire az északi svédek.

Objektum doboz

A fahéjas csiga is nagy kedvencünk, de be kell látnunk, a kardamommal tényleg új dimenzióba lép az isteni kellt tészta, minden falat megéri azt a kis pepecselést, amit megkíván az elkészítése. Különleges ízvilága okán pedig karácsonyi süteménynek is tökéletes!

Kanelbullar

Hozzávalók:

  • 40 dkg liszt
  • 2 púpos evőkanál étkezési keményítő
  • 2,5 dl tej
  • 2,5 dkg friss élesztő
  • 7,5 dkg puha vaj
  • 5 dkg cukor
  • csipet só
  • 1 teáskanál őrölt kardamom (nem tévedés, tényleg ennyi kell bele)

A töltelékhez:

  • 5 dkg puha vaj
  • 2 teáskanál őrölt fahéj
  • 4 evőkanál porcukor

Valamint:

  • 2 evőkanál vaj felolvasztva

Elkészítés: A tejet langyosra melegítjük, hozzáadjuk a cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt, és hagyjuk, hogy felfusson.

Közben a lisztet és a keményítőt egy tálba szitáljuk, hozzáadjuk a sót és az őrölt kardamomot, elkeverjük, összemorzsoljuk a vajjal, majd hozzáöntjük a felfutott élesztős tejet, és sima tésztává dagasztjuk. Konyharuhával letakarjuk a tálat, és langyos helyen 30-40 perc alatt duplájára kelesztjük.

Közben a töltelékhez a vajat a porcukorral és az őrölt fahéjjal simára keverjük.

A megkelt tésztát lisztezett felületen kicsit átdolgozzuk, vékony téglalappá nyújtjuk (3-4 mm), egyenletesen megkenjük a töltelékkel, majd a hosszanti oldalról feltekerjük. Ezután ujjnyi csigákra vágjuk, és sütőpapírral fedett tepsibe tesszük, egymástól kicsit távolabb.

Még fél órát kelesztjük a tepsiben, majd olvasztott, de nem forró vajjal lekenjük a csigákat, és 200 fokos sütőbe tolva kb. 10-15 perc alatt megsütjük.

Amikor pár éve hazaértem Svédországból, annyira sajgott a szívem a svéd fahéjas csiga után, hogy eldöntöttem: ezt a receptet nekem is meg kell tanulnom elkészíteni. Hatalmas sikerélményt nyújtott, amikor először vettem ki a gyönyörűen megkelt, fűszeresen-forrón illatozó csigákat (nyálcsorgás). Tulajdonképpen ez volt az első kelt tésztás recept, amit elsajátítottam, olyan sokszor csináltam meg, hogy a végén már érzéssel, szem alapján is össze tudtam dobni bárhol, bármikor. Csakhogy ezek még a diéta előtti idők voltak: fehér liszt, cukor, vaj, könnyített pálya.

Forrás:
Zita

Az utóbbi években viszont a csigás receptjeim velem együtt változtak: először inzulinrezisztencia-barát teljes kiőrlésű csiga volt napirenden, aztán IR-es gluténmentes (itt már voltak problémák, amit jó sok tojással és egy kis kukoricaliszt bevonásával küszöböltem ki), majd eljutottunk a mostani állapotba is: a teljes kiőrlésű, glutén-, tej-, tojás- és kukoricamentes förtelmekig. Mert bizony nagyon sokáig minden próbálkozásom szinte teljes kudarcba fulladt. Nem mintha nem lettek volna ehetőek a végtermékek, de ez minden, amit pozitívumként fel tudnék hozni velük kapcsolatban. Egy darabig fel is hagytam az újabb kísérletekkel, túlságosan letört, amikor az órákon át tartó készülődés és sütés után lekvárba vagy mogyoróvajba mártva próbáljuk menteni, ami menthető.

Végül felbőszültem, elolvastam egy csomó cikket arról, hogy milyen hibát hogyan lehet kiküszöbölni, és így megszületett az a fahéjas csiga, amit most már szégyenkezés nélkül tennék akár finnyás vendégek elé is. És hogy mi az a sok minden, amit ez a recept tud? Glutén-, tej-, tojás- és kukoricamentes, lassú felszívódású szénhidrátokat tartalmazó IR-barát csiga, ami szépen megkel, könnyű bánni a tésztájával (bűvészkedés nélkül is ki lehet nyújtani!), mutatós és finom. A töltelék pedig tetszés szerint variálható, készíthetünk kakaós, kókuszos, pizzás vagy akár májkrémes csigát is. Mert miért ne. Én most fahéjas-szilvás és feketeribizlis-kakaós verziókat alkottam.

Forrás:
Zita

Mindenmentes fahéjas csiga

Hozzávalók
A tésztához:

  • 3 dl langyos kókusztej
  • 1 evőkanál cukor
  • 1 evőkanál száraz élesztő
  • 0,75 dl olaj vagy kókuszzsír
  • 1 evőkanál almaecet
  • 1 lenmagtojás (1 evőkanál lenmagliszt + 3 evőkanál víz)
  • 36 gramm útifűmaghéj
  • 1 evőkanál almapüré
  • 1 gramm aszkorbinsav (opcionális)
  • 2 teáskanál sütőpor
  • 0,5 teáskanál szódabikarbóna
  • 1 teáskanál só
  • 1 dl xilit
  • 6 dkg tápiókaliszt
  • 6 dkg barna rizsliszt
  • 10 dkg kölesliszt
  • 14 dkg hajdinaliszt

A töltelékhez:

  • 10 dkg kókuszzsír
  • fahéj
  • 1 dl xilit
  • 1 evőkanál cukormentes szilvalekvár

Elkészítés: A kókusztejben elkeverjük a cukrot, majd felfuttatjuk benne az élesztőt.

Amíg az élesztőre várunk, elkészíthetjük a lenmagtojást: a lenmaglisztet és a vizet egy pohárban kocsonyás-pudingos állagúra keverjük.

Az olajat, az almaecetet és az útifűmaghéjat belekeverjük az élesztős tejbe. Kicsit félretesszük, megvárjuk, amíg az útifűmaghéj megszívja magát nedvességgel.

Addig a száraz hozzávalókat is elvegyítjük egymással.

Ha elkészült, hozzákeverhetjük a tejhez az almapürét, hozzáadjuk a lenmagtojást is, majd mehetnek bele a száraz alapanyagok. Jól összekeverjük, míg egynemű, kicsit nedves tésztát nem kapunk (az útifűmaghéj még úgyis felvesz egy kis nedvességet), majd 40 percet hagyjuk kelni. Közben elkészítjük a tölteléket.

Ha megkelt, átgyúrjuk a tésztát, kettéválasztjuk. Az egyik felét vékonyra kinyújtjuk, megkenjük a töltelékkel, feltekerjük, majd egy éles késsel  1-2 cm széles csíkokat vágunk belőle.

A nyers csigákat betehetjük egymás mellé egy jénai tálba vagy sütőpapíron egy tepsibe. Ha még aznap meg szeretnénk őket sütni, hagyjuk kelni még 40 percet (és készítsük el addig a tészta másik részét is). De kipróbálhatjuk a hűtős verziót is, ebben az esetben a második kelesztés egy éjszaka alatt, a hűtőben történik.

Ha megkeltek, mehetnek be a sütőbe, ahol 180 fokon 20–25 perc alatt készre sütjük.

Tippek:
Ha nem sürgős a sütés, melegen ajánlom a hűtőben való kelesztést, eddig remek tapasztalataim vannak vele.
Ha érzékeny vagy az élesztőre, akkor helyette használhatsz szódabikarbónát is.

Forrás:
Zita

Napi egy alma az orvost távol tartja, de ki mondta, hogy ezt nyersen és magában kell elfogyasztani? Mi most beleálmodtuk egy gyors és édes sütibe, amihez mindössze egy adag leveles tésztára és egy kis fahéjra lesz szükségünk, na meg kábé tíz perc előkészületre. Úgyhogy reszelőt elő, indulhat a sütés!

Ha van egy picit több időnk is, érdemes az almát előre lereszelni és megcukrozni-fűszerezni, majd állni hagyni egy kicsit – ilyenkor az alma levet ereszt, amit külön üvegbe töltve házi almaléként is fogyaszthatunk.

Almás leveles süti

Forrás:
iStock

Hozzávalók:

  • 5 db alma
  • 1 adag leveles tészta
  • barna cukor
  • fahéj
  • 1 db tojás a kenéshez
  • mazsola (opcionális)

Elkészítés:

Az almákat megpucoljuk, majd nagy lyukú reszelőn lereszeljük. Ízlés szerint édesítjük barna cukorral (esetleg mézzel vagy édesítővel), megszórjuk fahéjjal, és összekeverjük. A leveles tésztát két lapba vágjuk, megtöltjük őket az almával, feltekerjük. A felvert tojással megkenjük a tetejüket, majd 15-20 percre 180 fokos sütőbe toljuk. Ha kész, hagyjuk hűlni, majd porcukorral meghintve szeletelve tálaljuk.