Írd be, mit keresel:

Ha a görög konyháról esik szó, szinte biztos, hogy elsőként a muszaka jut eszünkbe. A leggyakrabban padlizsánnal, krumplival, fűszeres darált bárányhússal és besamellel sütött egytálételt értünk alatta, de gyakorlatilag minden eleme helyettesíthető vagy felcserélhető, mégis muszaka marad a muszaka. Készülhet padlizsán helyett cukkinivel, bárány helyett sertés-, pulyka- vagy csirkehússal, és a besamel helyett paradicsomszósszal.

Amúgy a besamel csak az 1920-as években került a rakottas tetejére, amikor egy híres görög szakács, bizonyos Tselementes megjelentette szakácskönyvét, amiben különböző konyhák fogásait házasította össze. Ebben szerepelt a francia besamellel házasított görög muszaka, ami annyira meggyőzően finom lett, hogy először a görög éttermek, majd a görög háziasszonyok is e szerint kezdték készíteni.

Forrás:
iStock

A muszaka ugyancsak pepecselős fogás, minden elemét külön kell előfőzni, elősütni, majd rétegezni… Ezért érdemes belőle nagyobb adaggal készíteni. Kiadós, jól melegíthető, íze pedig másnapra, harmadnapra még finomabb, ahogy összeérnek a különböző rétegek. 

Muszaka

Hozzávalók:

  • 2 közepes padlizsán
  • 5-6 közepes krumpli
  • 50 dkg darált pulykacomb
  • 1 fej hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 paradicsom
  • 1,5 dl száraz fehérbor
  • csipet fahéj
  • csipet őrölt kömény
  • csipet rozmaring
  • csipet kakukkfű
  • bors
  • olívaolaj

A besamelhez:

  • 10 dkg vaj
  • 4 evőkanál liszt
  • 6 dl tej
  • bors
  • őrölt szerecsendió

Valamint:

  • 15 dkg reszelt sajt

Elkészítés: A krumplit meghámozzuk és karikákra vágjuk, sózzuk, 1-2 evőkanál olívaolajjal meglocsoljuk, és sütőpapírral fedett sütőlapra tesszük úgy, hogy egymást ne fedjék, majd 180 fokos sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük.

Közben a húsos raguhoz a felkockázott hagymát egy kis olívaolajon megdinszteljük, hozzáadjuk a darált húst, és fehéredésik kevergetve pároljuk, majd hozzáadjuk a fűszereket, a zúzott fokhagymát, a héjától megszabadított és felkockázott paradicsomot, valamint a bort, alaposan összeforgatjuk, majd fedő alatt 10–15 percig főzzük.

A padlizsánokat hosszában 1 cm vastag szeletekre vágjuk, és kiolajozott grillserpenyőben mindkét oldalukat megsütjük.

A besamelhez a vajat felolvasztjuk, hozzáadjuk a lisztet, kevergetjük, majd felöntjük hideg tejjel. Sózzuk, borsozzuk, szerecsendiót szórunk hozzá, majd folyamatos kevergetés mellett addig főzzük közepes lángon, míg be nem sűrűsödik. 

Egy sütőtál aljába tesszük az elősütött padlizsánszeleteket, egyenletesen ráhalmozzuk a húsos ragut.

Forrás:
iStock

Forrás:
iStock

Ezt kirakjuk a sütőben elősütött krumplival, majd a tetején elosztjuk a besamelt. Végül megszórjuk a reszelt sajttal, és 180 fokos sütőben addig sütjük, amíg a sajt megpirul.

Forrás:
iStock

Forrás:
Kard Éva

A felfújt elkészítése igen egyszerű, és emellett igencsak laktató, így egy finom salátával kínálhatjuk főételként, de reggelire, vagy éppen előételként is megállja a helyét. Készülhet egy nagyobb formában, akkor felszeletelve tálaljuk, de a muffinforma is tökéletes hozzá.

Forrás:
Kard Éva

Medvehagymás-tojásos felfújt

Hozzávalók egy 25x10x7 cm-es formához:

  • kb. 20 db medvehagymalevél
  • 10 dkg füstölt sajt (+ a tetejére)
  • 4 db főtt tojás (nagy)
  • 4 evőkanál zsemlemorzsa
  • 4 db tojás (nagy)
  • 5 dkg vaj
  • 5 dkg liszt
  • 5 dl tej
  • őrölt fehérbors
  • szerecsendió

Elkészítés: A medvehagymát vágjuk fel apróra, és tegyük félre.

Négy tojást főzzünk keményre, majd szintén vágjuk fel apróra, és tegyük félre.

Egy serpenyőben hevítsük fel a vajat, adjuk hozzá a lisztet, pirítsuk 1-2 percig, majd vegyük kisebbre a lángot. Ezután apránként öntsük hozzá a tejet, és minden alkalommal keverjük simára, közben pedig ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és szórjuk meg egy csipet szerecsendióval. Ezután egyesével üssük hozzá a nyers tojásokat, majd szintén mindegyikkel keverjük simára. Végül keverjük hozzá a reszelt füstölt sajtot is, majd amikor már teljesen sima masszát kaptunk, vegyük le a tűzről.

A masszához ezután keverjük hozzá az apróra vágott medvehagymát, az apróra vágott főtt tojást és a zsemlemorzsát.

A sütőformát kenjük ki vajjal, és szórjuk meg zsemlemorzsával. Ezután öntsük bele a masszát, majd szórjuk meg a tetejét zsemlemorzsával és ízlés szerint reszelt sajttal.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 30-40 perc alatt süssük szép pirosra. Én légkeverésnél 160 fokon 30 percig sütöttem.

A sütőből kivéve hagyjuk a formában langyosra hűlni, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki.

Forrás:
Kard Éva

Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel, és úgy kínáljuk. Az elkészült felfújtat tálalhatjuk langyosan, vagy éppen teljesen kihűtve. Kínálhatjuk előételnek, főételnek vagy éppen reggelire. Paradicsommal, paprikával, esetleg egy finom salátával.