Írd be, mit keresel:

A füstölt ízek – legyen az sajt vagy épp húskészítmények – hosszú ideje a magyar gasztronómia számára sem ismeretlenek. A füstölés pedig akár házilag, egyszerűen is megoldható, ezzel teret adva a további kísérletezésnek a konyhában.

A füstölés a gasztronómiában egyáltalán nem újkeletű dolog és nem is kizárólag a magyar konyha sajátossága. A füstölt ételek sok helyen jelentenek kedvelt csemegét, olyannyira, hogy az élelmiszeripari gyártól sokszor már mesterségesen állítják elő az ilyen aromákat. A természetes ízeknek persze nincs párja, ennek alapja pedig mindenképpen egy füstölő szekrény lesz. Modelltől függően ezek ipari vagy akár háztartási használatra is alkalmasak.

Amellett, hogy egy füstölő szekrény segítségével semmivel össze nem téveszthető ízek hozhatók létre, egy kiváló tartósítási módszerről is beszélhetünk. A régebbi korokban éppen ez a funkcionalitás adta a füstölés alapján, nem elsősorban az így elérhető ízek. Idővel aztán a füstös aromák sok ország konyhájának váltak szerves részeivé és ez a mai napig is így van. A kísérletezésnek azonban mindig érdemes teret adni, egy füstölő szekrénnyel pedig akár házilag is kipróbálhatunk új alapanyagokat, eljárásokat.

Módszerek az ízekért

A füstölés lényegében minden esetben nagyon hasonló eredményt és ízélményt kínált, ám alapanyagtól és igényektől függően különböző eljárások alkalmazhatók. A két alapvető módszer a hideg, illetve a meleg füstölés. Egy füstölő szekrény típusát többek között az is határozza meg, hogy melyik metódusra képes, vagy éppen tudja-e mindkettőt. Emellett pedig nem árt tisztában lenni azzal sem, hogy mely eljárás milyen élelmiszerekkel használható. A hideg füstölés például nem jár hőkezeléssel, így a húskészítmények esetén érdemes figyelni az alapanyag minőségére

A meleg füstölés ezzel ellentétben már magasabb hőmérsékleten történik, így a húsok párolására is sor kerül. Ezáltal a nyers alapanyagok is konyhakész, fogyasztható állapotban kerülhetnek ki a füstölő szekrény belsejéből. A meleg füstöléssel számos különböző alapanyagból készíthető azonnal fogyasztható fogás, úgymint sajtok, zöldségek halak és számos más étel. A modern technológiai megoldásoknak köszönhetően egy füstölő szekrény lényegében gombnyomásra végzi el feladatát.

Forrás: expondo.hu

Lehetőségek a kísérletezésre

Egy háztartási szintű füstölő szekrény kiváló alapot jelent az ízekkel való kísérletezésre. A piacon jellemzően a legegyszerűbb hidegfüstölő tálcától az ipari szintű szekrényekig minden elérhető, így a készülékpark ellátottsággal nem lehet probléma. A saját konyhánkban persze eleinte érdemes kicsiben kezdeni, eltanulni az alapokat, kitapasztalni egy füstölő szekrény lehetőségeit. Tekintve, hogy ez esetben kisebb mennyiséggel dolgozunk, egy kisebb szekrény is megteszi.

A kísérletezésnek lényegében csak a saját fantáziánk szabhat határt. A füstölő szekrény használatához persze érdemes ismerni a különböző alapanyagokat, főleg húsok esetében megbízható forrást választani. Ez kulcsfontosságú lehet az elkészült, füstölt ételek minőségét illetően. Az mindenesetre biztos, hogy egy ilyen berendezéssel házilag is remek, autentikus ízeket állíthatunk elő. Némi gyakorlással pedig akár nagyobb mennyiségű gyártásba is kezdhetünk.