Írd be, mit keresel:

A tzatziki inspirálta, és bár lehet, hogy a görögök sosem készítik ebben a formában és szentségtörésnek is tartanák, de annyira finom, ráadásul alakbarát, fehérjedús és villámgyors, hogy mindenkit csak rábeszélni tudunk. Tulajdonképpen a szószként, öntetként vagy salátaként ismert hígabb mediterrán klasszikus, a tzatziki sűrűbb, fetával felturbózott, krémesített változata.

Az eredetvédett, drágább feta helyett nyugodtan használhatunk pénztárcabarátabb krémfehér sajtot, ez gyakorlatilag ugyanaz, csak a feta név nem használható rá, ez ugyanis csak a Görögországban gyártott sós sajtot illeti meg. Emellett pedig csak egy kis görög joghurt, uborka kell csak hozzá, illetve ízesítésként egy kis fokhagyma, citrom és némi zöldfűszer – ez lehet menta, kapor, petrezselyem, vagy akár ezek keveréke is -, érdemes variálni, és a fűszerezést a saját ízvilágunkra hangolni.

Tzatziki szendvicskrém

Hozzávalók:

  • 1 kígyóuborka
  • 15 dkg görög joghurt
  • 10 dkg feta vagy krémfehér sajt
  • 1 kis gerezd fokhagyma
  • 1-1 evőkanál aprított kapor és petrezselyem
  • 1-2 evőkanál citromlé

Elkészítés: Az uborkát megmossuk, a végeit levágjuk, és kb. 1/3 részét vékonyan felkarikázzuk vagy legyaluljuk, félretesszük. A maradék uborkát meghámozzuk, lereszeljük, kinyomkodjuk, és egy tálba tesszük. Hozzáadjuk a görög joghurtot, a zúzott fokhagymát, a finomra vágott zöldfűszereket, valamint a citromlevet, hozzámorzsoljuk a fetát, és alaposan összekeverjük. Sózni nem kell, mert a sajt elég sós.

Pirítósra halmozzuk, az uborkakarikákat ráhalmozzuk, és már kész is – aki szereti, egy kis tökmaggal vagy szezámmal megszórhatja még, hogy egy kis ropogós is legyen benne.

Egy tészta, mégis kétféle íz, a klasszikus vaníliás-csokis párossal pedig nem lehet mellényúlni. Ebben a sütiben csak annyi a csavar a hagyományos márványos kevert tésztához képest, hogy joghurttal készül, amivel jó adagnyi zsiradék kicsalható a sütiből úgy, hogy az mégis puha és szaftos maradjon.

Ha ünnepibb alkalomra vagy vendégvárónak sütjük, akkor készíthetünk a tetejére csokimázat is, de magában is nagyon finom egy pohár tej, kakaó vagy tejeskávé mellé, és egyszerűbben csomagolható és szállítható is natúr formában.

Márványos kakaós süti könnyű joghurtos kevert tésztával

Hozzávalók:

  • 1 kis pohár (175 g) natúr joghurt
  • 1 pohár cukor – a joghurtos pohár a mérce
  • 3 közepes tojás
  • 1 teáskanál vanília-kivonat
  • 3 pohár liszt
  • 2 evőkanál kakaópor
  • 1 csomag sütőpor
  • csipet só

Elkészítés: A tojásokat egy keverőtálba felütjük, hozzáadjuk a joghurtot, a cukrot, csipetnyi sót, a vaníliát és az olajat, és kézi habverővel alaposan kikeverjük, majd a lisztet és a sütőport is hozzáöntve ezzel is simára keverjük. A tésztát kettéosztjuk, az egyikbe 2 evőkanál kakaóport és 4-5 evőkanálnyi vizet teszünk, és jól összekeverjük.

A kétféle masszát egy kikent és lisztezett vagy sütőpapírral bélelt kb. 12×23 centis pástétom- vagy téglaformába öntjük felváltva 3-4 rétegben, majd egy villával kicsit összekócoljuk a csokis és a vaníliás tésztát.

A süteményt 180 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett kb. 35 perc alatt tűpróbáig sütjük. A sütőből kivéve 10 percet pihentetjük, majd a formából kiborítva, rácsra téve hagyjuk kihűlni, és csak hidegen szeleteljük, majd tálaljuk.

A mediterrán süteményeknél nem ritka, hogy vaj helyett olívaolaj kerül a tésztába, valamint sűrű joghurt – ezektől pedig nagyon kellemesen puha, rugalmas lesz, könnyebben megemelkedik, és a nedvesség- és olajtartalomnak köszönhetően nedvesebb, és nem is szárad ki. Csak az a lényeg, hogy a tojás-olaj-joghurt keveréket az elején igazán jó habosra, könnyűre verjük.

Potyogtathatunk bele gyümölcsöt, készíthetünk a tetejére mázat, de őszintén szólva egy kis narancshéjjal és némi vaníliával így is teljes boldogság beleharapni. Uzsonnára, vendégvárónak is nagyon jó, ha marad belőle másnapra, akkor egy kis dzsemmel a legjobb reggeli…

Könnyű narancsos kevert süti joghurttal és olívaolajjal

Hozzávalók:

  • 3 nagyobb tojás
  • 15 dkg görög joghurt
  • 1,75 dl olívaolaj
  • 15 dkg cukor
  • 25 dkg liszt
  • 1 csapott teáskanál sütőpor
  • 1 teáskanál vaníliakivonat
  • 2 narancs reszelt héja

Elkészítés: A tojásokat egy keverőtálba felütjük, hozzáadjuk az olívaolajat és a joghurtot, hozzáreszeljük az alaposan megmosott narancs héját. Elektromos habverővel jó habosra felverjük, míg a joghurt teljesen elkeveredik a többi alapanyaggal. Hozzáadjuk a cukrot és a vaníliakivonatot, majd beleszitáljuk a sütőporral elkevert lisztet, és egy fakanállal vagy spatulával alaposan összeforgatjuk, amíg sűrű, krémes tésztát kapunk.

Kivajazott és kikent 10 x 25 centis pástétom- vagy őzgerincformába simítjuk, és 180 fokos sütőben, légkeverés mellett, 45-50 percig sütjük.

A sütőből kivéve 10 percet pihentetjük, majd kiborítjuk a formából, és így hagyjuk kihűlni. Szeletelve tálaljuk, ízlés szerint mázat is készíthetünk a tetejére.

A quinoa az utóbbi időkben nagy kedvenccé vált, és szerencsére már egyre több helyen és jó áron beszerezhető, ráadásul nagyon szapora és laktató. Alacsony a glikémiás indexe, hosszan eltelít, így reggelinek is kiváló, magas a fehérjetartalma és gluténmentes, így diétázóknak vagy táplálékérzékenységgel élőknek is nagyon jó alternatíva lehet a gabonafélék helyett.

Ez a joghurtos-gyümölcsös változat azért nagyon jó, mert a quinoát előre megfőzhetjük, kihűlés után a hűtőben pár napig nagyon jól eltartható, és bármikor pikk-pakk összedobhatjuk belőle egy kis natúr, görög vagy növényi joghurttal, ízlés szerinti gyümölccsel ezt az egészséges fogást. A quinoa főzővizébe érdemes egy kis édes ízvilágú fűszert – fahéjat, csillagánizst, vaníliát vagy szegfűszeget – tenni, édesítés nélkül is kellemesen édeskés és illatos lesz, és olyan finom, hogy akár desszertként is megállja a helyét.

Joghurtos-gyümölcsös quinoa

Hozzávalók:

  • 2 dl quinoa
  • 4 dl víz
  • 1 csillagánizs vagy 1 rúd fahéj
  • natúr vagy görög vagy növényi joghurt ízlés szerint
  • 1 evőkanál méz vagy juharszirup
  • 1 kávéskanál vanília-kivonat
  • gyümölcs ízlés szerint

Elkészítés: A quinoát szűrőbe tesszük, és folyó víz alatt alaposan megmossuk. Kétszeres mennyiségű forró vízbe tesszük a csillagánizzsal vagy a fahéjjal, és közepes lángon 10-12 perc alatt megfőzzük, majd lefedve hűlni hagyjuk, hogy felszívja az összes folyadékot és megpuhuljon.

A joghurtot mézzel vagy juharsziruppal és kevés vaníliával ízesítjük, majd poharakba vagy tálkákba, befőttes üvegbe rétegezzük, a tetejére gyümölcsöt szórunk. Ízlés szerint magokkal, csonthéjasokkal is gazdagíthatjuk ezt az egészséges reggelit vagy nassolnivalót.

A sűrű görög joghurt remek alapanyag, és szerencsére ma már szinte mindenhol beszerezhető, megjelent a szuperek és nagyobb élelmiszerboltok hűtőpultjaiban is. Sűrűbb, krémesebb a hagyományos joghurtnál, és nagyon jól használható krémekhez, mártogatósokhoz. Ha nem jutunk hozzá, akkor klasszikus joghurtból otthon is elkészíthetjük: tiszta, illatosított öblítőt sosem látott konyharuhába öntve, szűrőben néhány óra alatt kicsöpögtetjük.

Ez a könnyű és isteni, friss joghurthab önmagában is nagyon finom, de mutatósabb gyümölcsökkel, kekszmorzsával vagy granolával díszítve, esetleg pohárkrémnek rétegezve. A selymes mousse-ba most csak méz és vanília került, de akár ízesíthető is citrom héjával és levével, pépesített gyümölcsökkel, vagy fűszerezhető fahéjjal, gyömbérrel, kókusszal, narancsvirágvízzel – épp mihez van kedvünk.

Joghurthab gyümölcsökkel

Hozzávalók:

  • 40 dkg görög joghurt
  • 2 dl tejszín
  • 2 evőkanál méz
  • 1 teáskanál vaníliakivonat
  • ízlés szerint gyümölcs, olajos magvak, kekszmorzsa vagy müzli, granola a tálaláshoz

Elkészítés: A jól behűtött görög joghurtot és a tejszínt – csak így verődik fel jól! – egy tálba öntjük, hozzáadjuk a mézet és a vaníliakivonatot, majd elektromos habverővel 5–7 perc alatt könnyűvé, habossá verjük. Poharakba osztjuk, és fél órára a hűtőbe tesszük, így a legfinomabb az állaga.

Ízlés szerint gyümölcsökkel vagy csonthéjasokkal, morzsolt keksszel vagy granolával meghintve tálaljuk.

Ebben kis bolygónk minden apró csücskéből gyűjtött receptek szerepelnek, egy dolog azonban nem hagyott nyugodni. Abban az időben, internet (és főképp pénz) hiányában hogy a csudában tudott valaki több száz recepthez jutni pl. Jáva szigetéről?

Szóval mosolyogtam egyet, és kiválasztottam egy török joghurtos csirke nevű receptet. Az rögtön szemet szúrt, hogy a leírásban fehérbor szerepel, pedig, mint tudjuk, arrafelé nem igazán isznak alkoholt… Mondjuk éppen nem is volt itthon, szóval én a hűtőben árválkodó japán rizsborból löttyintettem bele, de sima fehérborral is biztos finom.

Forrás: Hajós Ágnes

Egyébként maga az étel nagyon ízlett, azóta többször is elkészítettem. Köretnek én vajas-petrezselymes bulgurt adtam (recept itt), salátának pedig korianderpestós cukkinispagettit (recept itt). De ha nincs kedvetek flancolni, párolt rizs és ubisali is tökéletes.

Joghurtos csirke „török” módra – vagy nem

Hozzávalók 4 főre:

  • 8 csirkefelsőcomb
  • 3-4 evőkanál liszt
  • 2 nagy pohár görög (vagy török) joghurt
  • 10 dkg vaj
  • 1 evőkanál olaj
  • 2 teáskanál pirospaprika
  • 1 dl sherry vagy mirin vagy fehérbor
  • 1 teáskanál majoránna
  • só, bors
  • 2 gerezd fokhagyma

Elkészítés: A combokat kicsontozzuk, de a bőrét rajtahagyjuk, kettőbe vágjuk. Mindkét oldalukat sózzuk, borsozzuk, megforgatjuk a lisztben. A vajat felolvasztjuk egy nagy serpenyőben az olajjal, közepes lángon a bőrös felükkel beletesszük a csirkecombokat, kb. 5 percig pirítjuk. Mikor megfordítjuk, alájuk öntjük a bort, és ismét kb. 5 percig sütjük immár nagy lángon.

Közben elkeverjük a joghurtot a pirospaprikával és a majoránnával, kicsit megsózzuk és borsozzuk. Mikor elkészültek a combok, áttesszük egy tűzálló tálba, ráöntjük a szaftot. Elosztjuk a tetejükön a joghurtot, nem kell sajnálni, mehet bőven.

200 fokos sütőbe toljuk kb. 10 percre, míg a joghurt kicsit megdermed rajta.

Kivéve meghintjük még egy kis pirospaprikával, vajas-petrezselymes bulgurral és salátával kínáljuk.

Forrás: Hajós Ágnes

Itthon hummuszbárokban, jobb török éttermekben kóstolhatjuk ezt a zseniális friss sajtot, ami joghurtból készül, és tulajdonképpen a görög joghurt rokona, hiszen hasonló módszerrel, a joghurtban lévő folyadéktartalom kicsöpögtetésével készül, de a labneh esetén egy kis só is kerül a joghurtba, és hosszabb ideig kell hagyni kicsöpögni, így sokkal sűrűbb, krémesebb és sajtszerűbb.

Ez a friss joghurtsajt frissítően savanykás, klasszikusan kevés olívaolajjal meglocsolva és egy úgynevezett za’atar nevű fűszerkeverékkel meghintve kerül a leggyakrabban asztalra, ez izsóp, szezámmag és só keveréke, nagyon izgalmas ízvilágú, és ázsiai, arab fűszerboltokban beszerezhető, de gyakorlatilag bármilyen fűszerrel meghintve isteni az őrölt római köménytől a curryig, a mentától a bazsalikomig, de friss petrezselyemmel, kakukkfűvel vagy morzsolt oregánóval is remekül működik.

Fontos!

A joghurt kicsöpögtetéséhez használt textília esetén nagyon fontos, hogy öblítőt még csak messziről se lásson, mert az illatot átvenné a sajt. A legjobb, ha patikában kapható gézlapot használunk, de akár tiszta textilpelenka vagy konyharuha is megteszi, csak tényleg ne legyen se illata, se szaga…

Labneh – házi joghurtsajt

Hozzávalók:

  • 2 nagy pohár (500 g) natúr joghurt
  • 1 teáskanál só
  • 1 nagy gézlap vagy más tiszta textília

Elkészítés: A joghurtokat egy tálba öntjük, hozzáadjuk a sót, és alaposan összekeverjük. Egy nagyobb szűrőt egy keverőtál tetejére teszünk, ebbe jön a félbehajtott gézlap vagy a tiszta textília. Beleöntjük a joghurtot, az anyag széleit-sarkait összefogjuk, és egy madzaggal vagy önmagában megkötözzük, majd szűrőstül, keverőtálastul a hűtőbe tesszük, és 24 órát hagyjuk kicsöpögni.

Ezután a friss sajtot tálba borítjuk a textíliából, átkeverjük, és azonnal tálalhatjuk kis olívaolajjal és fűszerekkel, pitával vagy hasábokra vágott zöldségekkel, de légmentesen záródó dobozban 5-6 napig eltartható a hűtőben.

Forrás: iStock

Még kapható zamatos sárgabarack, ami szinte natúran a legfinomabb, itt csak egy kis cukor és vanília került hozzá, illetve egy kis zselésítő, amit könnyű, enyhén citromos joghurthab egészít ki. Pofonegyszerű és maceramentes, istenien hűsítő kis kanalazgatni való, amit természetesen más gyümölccsel is kipróbálhatunk – őszibarackkal, nektarinnal, bogyósokkal, de akár ringlóval vagy vékonyabb héjú nyári szilvával is nagyon finom lehet.

A zselés gyümölcsréteghez használhatunk klasszikus zselatint is, de érdemes kipróbálni az agar-agart is, ami egy teljesen növényi alapú természetes zselésítő, vörös tengerimoszatból készül, teljesen íztelen és szagtalan, ázsiai boltokban vagy hiperekben megtalálható, és nagyon egyszerű használni, nem árt pici vízzel elkeverni, mint az étkezési keményítőt, hogy jól feloldódjon és elvegyüljön, ne legyen csomós az ételben – de amúgy a recept zselatinnal is tökéletesen működik.

Forrás: iStock

Sárgabarackdesszert joghurthabbal

Hozzávalók:

  • 50 dkg sárgabarack
  • 3 evőkanál cukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 teáskanál agar-agar vagy 2 lap zselatin
  • 20 dkg görög joghurt
  • 3 evőkanál porcukor
  • 2-3 evőkanálnyi citromlé
  • 1,5 dl tejszín

Elkészítés: A barackokat félbevágjuk, kimagozzuk, egy lábasba tesszük fél deci vízzel, hozzáadjuk a cukrot és a vaníliás cukrot, és tűzre téve 5-6 percig főzzük, majd az 1-2 evőkanál vízzel elkevert agar-agart is hozzáadva még 1-2 percet kevergetve főzzük, végül botmixerrel pépesítjük. Ha zselatint használunk hozzá, akkor azt előzőleg hideg vízbe áztatjuk néhány percre, majd a tűzről levett és pépesített barackhoz adjuk, és addig kevergetjük, amíg feloldódik teljesen. A krémet poharakba elosztjuk, és ha langyosra hűlt, akkor a hűtőbe tesszük legalább 1 órára.

A joghurthabhoz a görög joghurtot a porcukorral és 2-3 evőkanálnyi citromlével simára keverjük. A jól behűtött tejszínt habverővel felverjük, majd a joghurthoz adjuk, finoman, de alaposan összeforgatjuk. A joghurthabot a barackzselé tetején elosztjuk, elsimítjuk, és tálalásig a hűtőbe tesszük, majd egy kis kókuszreszelékkel és finomra vágott pisztáciával vagy ízlés szerint durvára vágott dióval, mandulalapocskákkal vagy akár kekszmorzsával meghintve tálaljuk.

Forrás: iStock

A dinnye az a gyümölcs, ami csak szezonban és helyi termesztésben igazán finom, akkor mézédes és friss, ráadásul tele van értékes tápanyagokkal, szóval érdemes kihasználni, és mnél gyakrabban fogyasztani szezonjában. Magas víztartalma miatt adja magát, hogy egy kellemes levest turmixoljunk belőle, alig kell hozzá néhány kiegészítő és pár perc, és máris kész az izgalmas, üdítően friss, csupa egészség nyári fogás.

Az olaszok már rég felfedezték, hogy a sárgadinnye nagyon jól passzol a sonkához, de ugyanígy zseniálisan illik hozzá a hasonlóan sós parmezán is, így mindkettővel tálalhatjuk ezt a frappánsan egyszerű, de nagyon ízgazdag levest, amit tényleg pár perc elkészíteni!

Jeges sárgadinnyeleves

Hozzávalók:

  • 1 közepes sárgadinnye
  • 1 kis pohár joghurt
  • 1 evőkanál méz
  • 6-8 bazsalikomlevél
  • csipetnyi őrölt csili
  • 2-3 evőkanál citromlé
  • só, bors
  • parmezánszeletkék vagy szárított sonka a tálaláshoz

Elkészítés: A sárgadinnyét félbevágjuk, kimagozzuk, cikkekre vágjuk, majd a héjat levágjuk, felkockázzuk. A felét turmixgépbe tesszük a bazsalikomlevelekkel, és egészsen simára mixeljük, majd az összes többi alapanyagot is hozzáadjuk, és selymesre turmixoljuk, megkóstoljuk, ízesítjük még, ha szükséges.

A hűtőbe tesszük legalább fél órára, majd átkeverjük és tálaljuk, ízlés szerint parmezánszeletkéket vagy szárított sonkát kínálhatunk mellé, hogy az édes-sós ellenpár még hatásosabb legyen.

A sárgadinnyéből szívesen készítek pl. krémlevest, most viszont úgy gondoltam, megpróbálom egy sütés nélküli joghurttortába belecsempészni. Bizton állíthatom, hogy jó ötlet volt, mert a hűtőből kivéve élvezettel fogyasztottuk el ez utolsó morzsáig.

Remek nyári desszert, sütni sem kell, hiszen kekszes alappal készül, a finom krém összeállítása is egyszerű. Az eredmény pedig magáért beszél!

Forrás: Kard Éva

Joghurtos sárgadinnyetorta

Hozzávalók egy 24 cm-es tortaformához:

A kekszes alaphoz:

  • 25 dkg omlós kakaós keksz
  • 15 dkg vaj

Elkészítés: A kekszet daráljuk le vagy morzsoljuk össze, adjuk hozzá a felmelegített vajat, és keverjük alaposan össze.

A tortaformát béleljük ki sütőpapírral, majd öntsük bele és egyenletesen lapogassuk el a vajas kekszet. Ezután tegyük be a hűtőbe, hogy megdermedjen.

A joghurtos-sárgadinnyés töltelékhez:

  • 5 dl vaníliás görög joghurt
  • 15 dkg porcukor
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 1/2 citrom reszelt héja
  • 4 dl habtejszín
  • 1 dkg porzselatin + 1 dl víz
  • 1 közepes méretű sárgadinnye

Elkészítés: A joghurthoz adjuk hozzá a porcukrot, a vaníliás cukrot és a reszelt citromhéjat, majd keverjük össze.

A habtejszínt verjük fel kemény habbá, majd tegyük félre.

A vizet melegítsük forráspontig, majd vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a porzselatint, keverjük simára, és hűtsük langyosra.

Ezután a langyosra hűlt zselatint öntsük hozzá a joghurtos keverékhez, és kézi habverővel keverjük alaposan össze. Apránként adjuk hozzá a keményre felvert tejszínhabot, és szintén keverjük alaposan össze, hogy szép sima krémet kapjunk.

A sárgadinnyét vágjuk félbe, távolítsuk el a magját, majd vájjunk ki belőle kisebb gömböket, és tegyük félre a díszítéshez. A maradék dinnyét vágjuk fel kisebb kockákra, majd egyenletesen osszuk el a tortaformában lévő kekszes alapon.

Ezután egyenletesen kanalazzuk rá az előzőleg elkészített joghurtos krémet, majd tegyük be a hűtőbe pár órára vagy akár egész éjszakára, hogy teljesen megdermedjen.

Amikor a torta már teljesen megdermedt, vegyük ki a hűtőből, és ízlés szerint díszítsük tejszínhabbal és a dinnyegömbökkel, majd tálalásig tegyük vissza a hűtőbe.

Forrás: Kard Éva

Tálalás előtt vegyük ki a tortát a hűtőből, majd ízlés szerint szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.

Forrás: Kard Éva

A jégkockatartó frappáns konyhai eszköz, fagyi készítéséhez is ideális, és mindig annyit tudunk kivenni belőle, amennyire vágyunk. Könnyű elosztani vagy beosztani, és a nagy melegben az sem hátrány, hogy gyorsabban megfagy a mérete miatt, mintha jégkrémtartó formában fagyasztanánk az édes gyümölcsös joghurtot.

Az elkészítése pofonegyszerű, csupán joghurtra vagy görög joghurtra, vegánoknak növényi joghurtra, egy kis édesítőre – mézre, juharszirupra – és némi gyümölcsre van hozzá szükség az alapfagyihoz, de tovább gazdagíthatjuk

  • vanília-kivonattal
  • reszelt citromhéjjal
  • kókuszreszelékkel
  • néhány kanál dzsemmel
  • pépesített gyümölccsel
  • csokidarabkákkal
  • aprított dióval, mandulával

A joghurtot az édesítővel és ha szeretnénk, valamely ízesítővel elkeverjük, a jégkockatartóba kanalazzuk, belepotyogtatunk áfonyát, málnát, darabolt epret vagy más gyümölcsöt, barackot, mangót, és a fagyasztóba tesszük, 2-3 óra múltán már bármikor hűsíthetjük magunkat a finom és egészséges joghurtos kockákkal.

Csábítóan illatos, intenzíven málnás, pedig nem kell hozzá sok gyümölcs, a fordított sütésnek köszönhetően viszont a málna aromáit jól átveszi a tészta, a gyümölcs ráadásul szép pirosra meg is festi. A joghurtos tésztát olvasztott vaj gazdagítja, amitől nagyon finom szaftos és puha, fűszerként pedig vanília és egy kis kurkuma került bele, ez utóbbi mélyebb ízt és gyönyörű színt is kölcsönöz a süteménynek, el lehet hagyni, de tényleg nagyon különlegessé teszi ezt a pofonegyszerű kis kevert poharas sütit.

Az alaptészta természetesen más gyümölccsel, bogyósokkal, meggyel, cseresznyével, áfonyával, de akár szilvával, sőt vékonyra szeletelt almával, körtével is működik, nagyon jó állagú, ruganyos és puha, érdemes variálni, mert isteni, és gyerekjáték elkészíteni!

Fordított joghurtos kevert süti málnával

Hozzávalók:

  • 1 kis pohár (150 g) joghurt – ez lesz a mérce a többi alapanyaghoz is
  • 3 tojás
  • 1,5 pohár cukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 3 pohár liszt
  • 1 csomag sütőpor
  • 1 kávéskanál őrölt kurkuma
  • csipet só
  • 12 dkg olvasztott vaj + a formához
  • 15 dkg málna

Elkészítés: A joghurtot kiöntjük egy pohárba, mert ezzel mérjük a többi alapanyagot. A tojásokat egy keverőtálba felütjük, hozzáadjuk a cukrot és a vaníliás cukrot, és kézi habverővel alaposan, simára elkeverjük. Hozzáadjuk a joghurtot, ezzel is elkeverjük, majd mehet hozzá az olvasztott, de nem forró vaj, simára keverjük. A lisztet, a sütőport, a csipet sót és a kurkumát hozzászitáljuk, és homogén, sima tésztává keverjük.

Egy kapcsos tortaformát vagy kerek sütőtálat (kb. 23 centis) kivajazunk, az alján elterítjük a málnát, és egyenletesen ráöntjük a tésztát. 180 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett 35-40 perc alatt tűpróbűig sütjük.

A sütőből kivéve 10 percet pihentetjük, majd rácsra borítva hagyjuk teljesen kihűlni. Tálra téve tálaljuk szeletelve, friss málnát is kínálhatunk hozzá.