Írd be, mit keresel:

Hogy mi köze a képviselőknek a fánkokhoz? A legenda szerint az eredetileg falatnyi finomság honatyáink körében vált különösen kedveltté még az 1800-as évek végén, akik két parlamenti interpelláció között éhségük csillapítására – vagy vércukorszintük helyrebillentésére – az ülésteremből kiszöktek, és a legegyszerűbben bekapható kis süteménnyel ajándékozták meg magukat. Hogy igaz-e a sztori vagy sem, az szerencsére semmiben nem csökkenti ennek a vaníliakrémes, tejszínhabos csoda érdemeit.

A képviselőfánk alapja az úgynevezett égetett tészta ami víz, vaj, liszt és tojás keveréke, és sütés előtt tűzön kell összepirítani. Ezzel a tésztával készül a zseniális spanyol churros, amit olajban sütnek, vagy a franciák kedvence, az éclair fánk is, és jellegzetessége, hogy sülés közben felpuffad, belül csupa levegő lesz, és könnyen megtölthető mindenféle krémes finomsággal – akár édes, akár sós változatban.

Képviselőfánk

Hozzávalók:
Az égetett tésztához:

  • 2,5 dl víz
  • 10 dkg vaj
  • 15 dkg liszt
  • 3 tojás
  • csipet só

A vaníliakrémhez:

  • 5 dl tej
  • 1/2 rúd vanília
  • 3 tojássárga
  • 3 evőkanál cukor
  • 2 evőkanál étkezési keményítő

Valamint:

  • 2 dl habtejszín

Elkészítés: A vizet egy csipet sóval egy kisebb lábasba tesszük, hozzáadjuk a felkockázott vajat, és addig melegítjük, amíg a vaj teljesen elolvad. Hozzáadjuk a lisztet, és kézi habverővel addig keverjük folyamatosan, míg elválik az edény falától. A tűzről levesszük, és egyenként belekeverjük a 3 tojást.

A tésztát habzsákba töltjük, és sütőpapírral bélelt tepsire diónyi halmokat nyomunk egymástól távolabb. 180 fokos sütőbe toljuk, a sütő aljába egy jénaiba vagy tepsibe kétujjnyi vizet teszünk, és nyitogatás nélkül kb. 12-15 perc alatt megsütjük, majd a sütőben hagyjuk még 5 percet, csak ezután vesszük ki, hűlni hagyjuk.

Közben a vaníliakrémhez a vaníliarudat hosszában félbevágjuk, a belsejét kikaparjuk, és 4 dl tejjel feltesszük melegedni egy kis lábosban. A tojássárgákat a cukorral, a keményítővel és a maradék 1 dl tejjel kézi habverővel simára keverjük. A melegedő tejhez adjuk, folyamatos kevergetés mellett sűrűre főzzük, majd a tűzről levéve hagyjuk kihűlni, időnként átkeverve, hogy ne bőrösödjön meg a teteje.

Tálalás előtt a jól behűtött habtejszínt elektromos habverővel felverjük, majd habzsákba tesszük. A kihűlt fánkokat félbevágjuk, vaníliakrémet kanalazunk bele, majd habot nyomunk rá, és befedjük a fánkkalapokkal.

Ízlés szerint porcukorral meghintve kínáljuk.