Írd be, mit keresel:

A következő cikkben a vázpapucsokról, illetve azok elsődleges szerepéről lesz szó egy kicsit bővebben. 

A vázpapucs szerepe

A vázpapucs nem más, mint a vázat a hátsó váltóval összekapcsoló elem. Viszonylag csak keveset hallunk erről az alkatrészről, pedig valóban fontos feladata van a bringázás során. A Bikepro.hu kerékpár webshop vázpapucsai között sok-sok minőségi darabbal találkozhatunk, ez azonban még nem ad választ a leglényegesebb kérdésünkre. Miért kell nekünk és a bringának a vázpapucs?

Réges-régen, amikor még csak acélötvözetből készültek a vázak, akkor még ez az apró alkatrész a vázhoz volt hegesztve. Nagy ütés hatására meggörbült, könnyen eltört és a váz is megsérült. A ‘90-es évektől megjelentek a cserélhető darabok, valamint elterjedtek az alumínium és a karbon vázak.

A vázpapucs tulajdonképpen a hátsó váltó és a váz védelmét látja el. A kisebb vagy nagyobb ütődések esetén elegendő csupán ezt kicserélni. Így ép maradhat a váz és a váltó is.

Milyen vázpapucsokat ismerünk napjainkban?

Ma már annyi váz van, amelyeket a felépítésük, kialakításuk miatt multifunkcionális váznak is nevezhetnénk, azonban mégsem azok. Miért? A válasz a vázpapucs szerkezetében rejlik. A vázpapucs ugyanis elég erősen befolyásolja azt, hogy milyen kerekeket és milyen tengelykapcsolaton keresztül képes majd fogadni a bringa. Ez pedig kihat arra is, hogy hány fokozatú lesz a kerékpár. 

Léteznek már állítható papucsok is, de ez sem a legjobb megoldás, hiszen ekkor ott lesz nekünk az állíthatóság, illetve a rugalmasság terhe. De mi a helyzet a kompletten cserélhető változatokkal? Jó példa erre az Alutech gépeken látható vázpapucs is. Csavaros tengelyű agyaknál nagyon fontos, hogy a váznál erősebb anyagból készüljön a papucs. A géphez tartozó darab pont eleget tesz az elvárásoknak. 

Az átépítés lehetősége

Az a papucs lesz az erősebb, amelynek a felét nem az utólag felcsavarozható váltótartó fül foglalja el, hanem az agy felfekvő területei alatt, a papucs maga egy homológ egység. 

A leghasznosabb ebben az esetben talán az, hogy konkrétan a bicaj is átépíthető, mindössze a papucs cserélésével. Ha úgy akarjuk, akkor lehet egy vízszintes papucsos Single Speed, vagy mondjuk egy normál váltóhoz, gyorszárhoz gyártott darab, de lehet a Rohloff agyváltókkal kompatibilis is. Nem okoz gondot továbbá a fék váltása sem.

Egy vázpapucs tehát számos lehetőséget tár fel előttünk, attól függően, hogy milyen termék van a kezünkben.