Írd be, mit keresel:

A török simit és a görög koulouri gyakorlatilag ugyanaz a péksütemény, és írásos emlékek bizonyítják, hogy már legalább 500 éve árulják mozgó utcai árusok – madzagra fűzve, hosszú botra felpakolva vagy kis tolható kocsiból árulva. A botos árusítás a legviccesebb: a sütiárus kiabálva rótta az utcát, az érdeklődőknek a hosszú bottal felnyújtotta, ezek az ablakon át leemeltek a perecből, a pénzt pedig az árus kötényébe dobták. Ma is nagyon népszerű, a forgalmasabb városnegyedekben szinte minden utcasarkon kapható a frissen sült, ropogós perecféle.

A simit vagy koulouri eredetileg szezámmaggal vagy lenmaggal készül, többnyire teával és lekvárral fogyasztják, illetve joghurttal kísérik reggelinek vagy napközbeni köztes gyors fogásnak, de ma már rengeteg változata létezik – olívabogyós, paradicsomos, kolbászos, sajtos változatban is, mindenféle maggal, szimplán vagy csavartan, sőt szendvicset is kerekítenek belőle…

Érdemes házilag elkészíteni, nagyon mókás, partira, vendgévárónak is remek egy kis sajttal, szőlővel vagy mártogatósokkal, kencékkel tálalva. Kerek perec kijelenthetjük: biztos sikere lesz!

Simit, koulouri, avagy kerek perec

Hozzávalók:

  • 35 dkg liszt
  • 15 dkg rétesliszt
  • 1 teáskanál cukor
  • 2 teáskanál só
  • 2,75 dl langyos víz
  • 2 csomag szárított élesztő
  • kevés olaj

Valamint:

  • 5 dl meleg víz
  • 2 evőkanál cukor
  • szezámmag

Elkészítés: A tésztához a langyos vizet, a porélesztőt és a cukrot egy keverőtálba tesszük, elkeverjük, és 10 percet pihentetjük. Hozzáadjuk a kétféle lisztet és a sót, és elektromos robotgép dagasztó betétjével ruganyos tésztává összedolgozzuk kb. 7–8 perc alatt. Kivesszük a tálból, a tálat kikenjük olajjal, a tésztát gombóccá formázzuk, a tálba tesszük, lekenjük kis olajjal, és kb. 30 percig kelesztjük langyos helyen.

Fél liter meleg vizet egy tányérba öntünk, hozzáadunk 2 evőkanál cukrot, és addig keverjük, amíg a cukor feloldódik. Egy másik tányérba szezámmagot öntünk.

A tiszta munkafelületet vagy nagyobb deszkát olajjal kicsit megkenünk, erre borítjuk a megkelt tésztát, kicsit átdolgozzuk, és 10 egyenlő részre osztjuk. Először gombócokká formázzuk, majd kisodorjuk nem túl vékonyra, lehetőleg egyenletesen, és két végüket összenyomkodjuk, körökké formázva.

Minden koszorúcskát először a cukros vízbe mártjuk, majd a szezámmagban megforgatjuk, és sütőpapírral fedett tepsikre rakjuk egymástól távolabb.

200 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett 15–20 perc alatt megsütjük, míg szép aranybarnák lesznek.

Ízlés szerint langyosan vagy hidegen, de mindenképpen frissen tálaljuk, a maradék lefagyasztható, majd pár perc alatt a sütőben bármikor felfrissíthető!