Írd be, mit keresel:

A jó burek függőséget okoz, annyira fantasztikus a szaftos töltelék és a ropogósra, morzsálósra sült tészta kombója. Nagyon egyszerűen elkészíthető házilag is, köszönhetően a készen kapható rétestésztának, az alábbi sajtos-túrós töltelékkel pedig tényleg pikk-pakk összeállítható. Salátával tálalva könnyű fogásnak is tökéletes, de vendégvárónak is szuper, vagy baráti beszélgetős, borozós estékre csak úgy magában.

A töltelék egyszerűen csak túró, reszelt sajt és feta keveréke, de nyugodtan használhatunk hozzá pénztárcabarátabb krémfehér sajtot is, ez szinte ugyanaz, csak nem használható rá az eredetvédett feta neve. Fűszerként most csak bors és petrezselyem került bele, de készülhet akár kaporral vagy spenóttal is, úgy is isteni!

Sajtos-túrós burek

Hozzávalók:

  • 1-2 csomag réteslap, kiszereléstől függően, 18-20 lap szükséges
  • 50 dkg túró
  • 20 dkg feta vagy krémfehér sajt
  • 20 dkg reszelt sajt
  • 1 csokor petrezselyem
  • 1 tojás
  • 1 dl tej
  • 10 dkg olvasztott vaj
  • frissen őrölt bors

Elkészítés: A túrót egy keverőtálba tesszük, villával alaposan összenyomkodjuk, hozzámorzsoljuk a fetát, a reszelt sajtot is hozzáadjuk. A petrezselymet finomra vágjuk, ezt is hozzáadjuk, majd borsot őrölünk hozzá, és az egészet alaposan összekeverjük.

A réteslapokat két részre osztjuk. Egy sütőtálat olvasztott vajjal kikenünk, Belefektetünk egy réteslapot, átkenjük olvasztott vajjal, majd a többi lapot – a felét – is belerétegezzük, mindig megkenve vajjal. Belekanalazzuk a sajtos tölteléket, egyenletesen elosztjuk, majd befedjük a maradék réteslapokkal, mindig megkenve olvasztott vajjal. Ha megvagyunk, akkor a széleket finoman lenyomkodjuk.

A tojást egy tálkába felütjük, hozzáadjuk a tejet, villával elhabarjuk. A bureket megszurkáljuk hústűvel, és a tejes tojást egyenletesen a tetejére kanalazzuk, 15-20 percet pihentetjük, hogy a tészta és a töltelék beszívhassa a tejes tojást.

A bureket 180 fokos sütőbe toljuk, és legkeverés mellett kb. 30 perc alatt pirulásig sütjük. A sütőből kivéve 15 percet pihentetjük, majd ízlés szerint szeleteljük és tálaljuk.

A pite most úgynevezett galette formában készült, szabadon formázva, pitetál nélkül, rusztikusan. Olyan egyszerű és mutatós ez az elkészítési mód, és annyira jól érvényesül benne a gyümölcs – kár lenne túlbonyolítani… A tészta nagyon omlós, nincs benne tojás, ellenben elég sok vaj, ettől illatos és porhanyós, a lényeg, hogy jó hideg vajjal dolgozzunk, gyors mozdulatokkal, hogy ne olvadjuk meg a kézmelegtől a zsiradék. Pici vizet apránként adhatunk hozzá, amíg összeáll a tészta.

A töltelék most őszibarack és ricottakrém, amit citrom és vanília ízesít: a citrushéj a krémbe, a leve pedig a barackra került. Ha kellően érett és aromás nektarinnal vagy barackkal készítjük, akkor igazán ellenállhatatlan finomság a lesz a végeredmény…

Őszibarackos-ricottás pite

Hozzávalók:
A tésztához:

  • 25 dkg liszt
  • 15 dkg zabpehely
  • 1 evőkanál cukor
  • 25 dkg hideg vaj
  • kevés hideg víz
  • csipet só

A töltelékhez:

  • 50 dkg őszibarack vagy nektarin
  • 20 dkg ricotta
  • 10 dkg cukor
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 1 citrom
  • 2 evőkanál étkezési keményítő

Elkészítés: A zabpelyhet egy késes robotgépbe tesszük, és finomra őröljük, majd egy tálba tesszük a liszttel, a cukorral és egy csipet sóval. A jéghideg vajat felkockázzuk, és a lisztes keverékkel gyorsan összemorzsoljuk, majd apránként adagolva hozzá a hideg vizet tésztává összegyúrjuk. Fóliába csomagoljuk, és a hűtőbe tesszük legalább fél órára.

A töltelékhez a ricottát 1 csomag vaníliás cukorral, 5 dkg cukorral, 1 evőkanál keményítővel és a citrom reszelt héjával kikeverjük. A gyümölcsöt megmossuk, kimagozzuk, majd cikkekre vágjuk, egy tálba tesszük. Megszórjuk a maradék cukorral, vaníliás cukorral és keményítővel, ráfacsarjuk a citrom levét, és kézzel alaposan összeforgatjuk.

A pihentetett tésztát egy sütőpapíra tesszük, lelapogatjuk, majd vékony körlappá nyújtjuk. A közepét megkenjük a ricottás krémmel, majd kirakjuk a gyümölccsel úgy, hogy a széle szabadon maradjon, majd ezt körben ráhajtjuk a töltelékre. A sütőpapír segítségével átemeljük egy tepsire.

180 fokra előmelegített sütőben addig sütjük, míg aranybarna nem lesz a tészta. A sütőből kivéve hagyjuk hűlni, majd porcukorral meghintjük, és szeletelve tálaljuk.

Puha, illatos, könnyű, de nem száraz, jó csokis és sokáig friss marad – ezt tudja ez a finom kevert tészta, ami a benne lévő vajnak és tejfölnek köszönheti tökéletes állagát. Egy elektromos robotgéppel pár perc alatt kikeverhető, önmagában is nagyon finom, akár utólagosan egy kis dzsemmel megtöltve, de különféle gyümölcsökkel is kirakhatjuk a tetejét – nem fog lesüllyedni.

A sütire most szilva került, nagyon jól illik a csokis ízvilághoz, puhára és krémesre párolódik, de nem áztatja el a tésztát, ha a héjával lefelé rakosgatjuk a tészta tetejére. Mivel a szilvának jó társa a fahéj, így a tésztába egy kevés ebből is került, de ízlés szerint elhagyható – vagy akár felcserékhető őrlét gyömbérrel is, úgy is isteni.

Csokis kevert süti szilvával

Hozzávalók:

  • 25 dkg liszt
  • 10 dkg porcukor
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 1/2 csomag sütőpor
  • 10 dkg lágy vaj
  • 1 dl tejföl
  • 2 db tojás
  • 3 evőkanál kakaópor
  • 1 csapott teáskanál őrölt fahéj
  • 30 dkg szilva

Elkészítés: A lágy vajat keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a porcukrot és 1 csomag vaníliás cukrot, jó habosra kikeverjük, majd a tojásokat hozzáadva tovább habosítjuk. Ezután mehet bele a tejföl, majd legutoljára a kakaóporral, fahéjjal és sütőporral elkevert liszt.

Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, kirakjuk a félbevágott szilvával, a tetejét pedig egyenletesen meghintjük 1 csomag vaníliás cukorral.

A süteményt 170 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett kb. 30 perc alatt megsütjük, ellenőrizzük tűpróbával, hogy jól átsült-e. Ha langyosra hűlt, a sütőpapír segítségével kiemeljük a tepsiből, és hagyjuk teljesen kihűlni. Ízlés szerint szeletelve tálaljuk.

Ropogós réteslapok között sült gazdag tejbegrízes réteg, mindez édes és fűszeres sziruppal meglocsolva, ami már emlékeztet egy kicsit a keleti desszertekre, a különféle baklavákra. Csakhogy itt a töltelék egy remegős és könnyű tejes-tejszínes krém tojással gazdagítva. Sok változata létezik, a citromos szirup mellett rózsavizes, narancsvirágos ízvilággal is készítik, olykor kerül bele aszalt gyümölcs, mazsola is, de anélkül is nagyon finom.

A galaktobureko – tulajdonképpen tejkrémes burek – tepsiben vagy tortaformában is süthető, a készen kapható réteslapnak köszönhetően gyorsan összeállítható, langyosan vagy jól behűtve is remek, édessége mellett is kellemesen frissítő, citrusos finomság.

Galaktobureko

Hozzávalók:

  • 15 dkg búzadara
  • 20 dkg cukor
  • 5 dl tej
  • 5 dl tejszín
  • 4 tojás
  • 10 + 10 dkg vaj
  • 2 teáskanál vaníliakivonat
  • 1 csomag réteslap
  • csipet só

A sziruphoz:

  • 2 dl víz
  • 10 dkg cukor
  • 1 rúd fahéj
  • 1 citrom
  • 2 evőkanál méz

Elkészítés: A tejet és a tejszínt egy lábosba öntjük, hozzáadjuk a cukor felét és a vaníliát, felmelegítjük, majd folyamatos keverés mellett hozzáadjuk a búzadarát, és kevergetve sűrűsödésig főzzük, majd levesszük a tűzről, hozzáadunk 10 dkg vajat, és addig keverjük, míg a vaj felolvad.

A tojásokat egy keverőtálba felütjük, hozzáadunk egy csipet sót és a maradék cukrot, és jó habosra, krémesre, egészen fehérre verjük. A habverővel a tejbegrízt is kicsit átkeverjük, így egyrészt hűl, másrészt krémesebb lesz, majd a tojáshabbal összeforgatjuk.

A maradék 10 dkg vajat felolvasztjuk, kikenünk vele egy tepsit, majd a réteslapok felét beletesszük úgy, hogy minden lapot megkenünk olvasztott vajjal. Belesimítjuk a grízes krémet, majd a maradék réteslapokkal, vajjal kenegetve befedjük, a széleket lenyomkodjuk, a tetejét is megkenjük. 160 fokos sütőbe tolva 1 órát sütjük légkeverés mellett.

Közben a sziruphoz a vizet a cukorral, a fahéjjal és a citrom vékonyan levágott héjával felforraljuk, majd takarékon 10 percig gyöngyözve főzzük, a tűzről levéve hozzáadjuk a mézet és a citrom levét, elkeverjük, majd leszűrjük.

A sütőből kivett tejkrémes sütit még forrón a tepsiben felkockázzuk, és egyenletesen meglocsoljuk a sziruppal. Hagyjuk kihűlni, be is hűthetjük, mert hidegen a legfinomabb. Porcukorral meghintve tálaljuk.

A leveles tészta az a műfaj, amivel nem nagyon érdemes otthon pepecselni, kivéve tán akkor, ha mondjuk házi croissant-t készítünk, hiszen a készen kapható és előnyújtott, sütőpapírral feltekert bolti változat nagyon praktikus, és kapható belőle igen jófajta is, igazi vajjal, amitől jó ropogósra és szép pirosra sül. A leveles tészta nagy előnye még, hogy semleges íze miatt sós és édes ételek, lepények, piték, aprósütik is mind-mind remekül készíthetőek belőle maceramentesen, rajtunk múlik csak, mivel pakoljuk meg.

Mivel a nyári napérlelte és lédús paradicsom annyira finom, hogy nem lehet vele betelni, így erre a villámgyors leveles pitére is ebből került, egyszerűen csak egy kis reszelt sajttal és mozzarellával, mert duplán sajtosan minden finomabb, emellett még egy kevés mustár, lilahagyma és illatos provence-i fűszerkeverék adja az aromáit, de ízlés szerint gazdagítható akár maréknyi olajbogyóval, csíkokra vágott sonkával, kis baconnel, ha húsosabb ízekre vágyunk. Nagyon könnyű, kellemesen ropogós és olvadós egyszerre, a paradicsom pedig finom édesre, szaftosra sül benne.

Paradicsomos pite pofonegyszerűen

Hozzávalók:

  • 1 csomag leveles tészta
  • 2 evőkanál dijoni mustár
  • 4-5 érett paradicsom
  • 1 kis fej lilahagyma
  • 10 dkg reszelt sajt
  • 1 csomag mini mozzarella
  • 1 teáskanál provence-i fűszerkeverék
  • só, bors

Elkészítés: A leveles tésztát kiterítjük, és a papírjával együtt egy tepsibe terítjük. Megkenjük egyenletesen a mustárral, majd megszórjuk a reszelt sajttal. A paradicsomokat félbevágjuk, vékonyan felszeleteljük, kirakjuk a tészta tetejét, megszórjuk a vékonyra karikázott lilahagymával és a félbevágott mini mozzarellákkal. Finoman sózzuk, borsozzuk, meghintjük a provence-i fűszerkeverékkel.

180 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett kb. 20-25 perc alatt megsütjük, míg a tészta ropogós, a sajt pedig olvadós lesz.

Azon melegében tálaljuk, langyosan is finom, egy adag saláta jól passzol hozzá, de baráti beszélgetős, borozgatós estékre magában is tökéletes.

Nálunk még kevéssé ismert sütemény, de szerintünk nem sokáig, mert ilyen gyors és isteni süteményt muszáj felvenni a repertoárba. Ráadásul a gyümölcs és a tészta is fűszerezhető, variálható, kombinálható, így gyakorlatilag megunhatatlan. A cobbler egyébként Amerikából származik, és a hajdani holland bevándorlók szükség szülte találmánya: mivel a háztartások az első időkben igencsak szegényesek voltak, ezért kénytelenek voltak átalakítani klasszikus pitereceptjüket egy kanalas változatra.

A rusztikus, dimbes-dombos sütibe most szilva és alma került némi vaníliával és fahéjjal fűszerezve, de gyakorlatilag bármilyen gyümölccsel elkészíthetjük, és a fűszereket is variálhatjuk. Az alaptészta is gazdagítható darált olajos magokkal, vagy ahogy most készült, egy kis kókuszreszelékkel is.

Szilvás-almás cobbler kókuszosan

Hozzávalók:

  • 1 alma
  • 30 dkg szilva
  • diónyi vaj
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 1 kávéskanál őrölt fahéj

A tésztához:

  • 20 dkg liszt
  • 1 kávéskanál sütőpor
  • 4 evőkanál kókuszreszelék
  • 5 dkg cukor
  • 5 dkg vaj
  • 1 tojás
  • 2 dl tejszín

Elkészítés: Az almát meghámozzuk, kicsumázzuk, majd felkockázzuk, a szilvákat kimagozzuk és cikkekre vágjuk, tálba tesszük, megszórjuk a fahéjjal és a vaníliás cukorral, összeforgatjuk. Egy pitetálat alaposan kivajazunk, beleöntjük a gyümölcsöt, egyenletesen elrendezzük.

A tésztához a lisztet, a sütőport, a cukrot és a vajat egy tálba kimérjük, összemorzsoljuk, majd hozzáadjuk a tejszínnel elhabart tojást, és alaposan összekeverjük. A masszából kanállal halmokat pakolunk a gyümölcs tetejére úgy, hogy kb. mindenhol fedje.

180 fokos sütőbe toljuk, és 30–35 perc alatt megsütjük.

Langyosan vagy hidegen tálaljuk, porcukorral meghintve.

Nevezhetnénk persze brokkolis sajtfelfújtnak is ezt a csodásan egyszerű, mégis ellenálhatatlan fogást, de pitetálban sütve megjelenésre nagyon hasonlít a quiche-re, és gyakorlatilag tényleg a quiche tölteléke önmagában megsütve. Ennek a tojásos-sajtos ételnek az egyik legjobb tulajdonsága, hogy a végtelenségig variálható, gyakorlatilag bármilyen zöldséggel gazdagítható, és még ebben a nagyon egyszerű brokkolis változatban is nagyon ízletes.

Ezt a „meztelen” quiche-t süthetjük papírkapszlival bélelt muffinformában is, így piknikre, kirándulásra vagy munkába is egyszerűen magunkkal vihetjük, de ha könnyű ebédre vagy vacsorára, esetleg vendégvárónak készítjük, akkor mutatósabb a rusztikus, pitetálas változat, különösen friss salátával tálalva.

Brokkolis-sajtos quiche tészta nélkül

Hozzávalók:

  • 1 szép fej (50 dkg) brokkoli
  • 10 dkg reszelt sajt
  • 6 tojás
  • 1,5 dl tej
  • 2 evőkanál étkezési keményítő
  • kevés reszelt szerecsendió
  • diónyi vaj
  • só, bors

Elkészítés: A brokkolit rózsáira szedjük, és sós forró vízben 4-5 perc alatt roppanósra pároljuk, majd leszűrjük. Közben egy pitetálat vagy jénait kikenünk vajjal. A tojásokat egy keverőtálba felütjük, sózzuk, borsozzuk, szerecsendiót reszelünk hozzá, majd a tejet és az étkezési keményítőt is hozzáadjuk, és egy kézi habverővel simára keverjük, végül a reszelt sajt 2/3 részét is belekeverjük.

A leszűrt brokkolit elosztjuk egyenletesen a kivajazott tálban, ráöntjük a tojásos keveréket, megszórjuk a maradék reszelt sajttal, és 180 fokos sütőbe tolva, légkeverés mellett 30-35 perc alatt megsütjük, amíg a tojás remegősre sül, és a sajt kicsit megpirul a tetején.

Azon melegében tálalhatjuk salátával, de langyosan, sőt hidegen is finom.

Egy jó kis omlós tészta igazi vajjal, sok gyümölcs, egy csipetnyi fűszer – más nem is kell a tökéletes nyári desszerthez. A tészta könnyen összeállítható, de egy kis pihentetést igényel, viszont ezalatt előkészíthetjük a tölteléket. Ahhoz, hogy a gyümölcs ne áztassa el a tésztát, érdemes megszórni egy kevés kekszmorzsával vagy zabpehellyel, ha még finomabbat szeretnénk, akkor darált csonthéjassal, ami felszívja a sülő gyümölcs szaftját.

A rusztikus gyümölcsös pite tölteléke szinte bármi lehet, ami nem túl leveses, és nem áztatja el nagyon a tésztát. Mivel a piacokon megjelent a szilva, és ez sütve nemcsak finom, hanem mutatós is, most ez került a galette-be, egy kis gyömbérrel fűszerezve, de természetesen más gyümölccsel is elkészíthetjük ezt a remek süteményt.

Rusztikus szilvás pite

Hozzávalók:
A tésztához:

  • 25 dkg liszt
  • 5 dkg porcukor
  • 2 evőkanál tejföl
  • 12 dkg vaj

A töltelékhez:

  • 40 dkg szilva
  • 4 evőkanál cukor
  • 1 teáskanál őrölt gyömbér
  • 4 evőkanál darált mandula

Elkészítés: A tésztához a lisztet a hideg vajjal elmorzsoljuk, majd a porcukrot és a tejfölt hozzáadva gyors mozdulatokkal tésztává dolgozzuk. Fóliába csomagolva a hűtőbe tesszük fél órára.

Közben a szilvákat félbevágjuk, kimagozzuk, cikkekre vágjuk, tálba tesszük, meghintjük a cukorral és az őrölt gyömbérrel, összeforgatjuk.

A pihentetett tésztát egy sütőpapíron kinyújtjuk egy nagyobb körré, a közepét megszórjuk a a darált mandulával, kirakosgatjuk a fűszeres szilvával úgy, hogy maradjon nagyobb pereme, a szabadon maradt széleket körben ráhajtjuk a töltelékre. A sütőpapír segítségével átemeljük egy tepsire.

180 fokra előmelegített sütőben addig sütjük, míg aranybarna nem lesz a tészta. A sütőből kivéve hagyjuk hűlni, majd langyosan vagy teljesen kihűlve szeleteljük és tálaljuk.

A caprese – vagyis az olaszok mozzarellás, bazsalikomos paradicsomsalátája – igazi nyári kedvenc, és ennek sült változata a margherita pizza, gyakorlatilag egy kis kelt tészta alappal kiegészítve, igazi alapdarab mindkettő. Amikor kicsit tartalmasabbra vágyunk, mint a saláta, de nem bajlódnánk kelt tésztával, akkor jön jól ez a megoldás. Szuperegyszerű és fantasztikusan finom, ráadásul mutatós is, és még a gyerekek, kamaszok is szeretik.

Kész leveles tészta, koktélparadicsom és mozzarella triója, kiegészítve egy kis mustárral és reszelt sajttal, amitől mindez még finomabb, pár csipetnyi zöldfűszer, és 20 perc a sütőben – ennyi kell ehhez a rusztikus kis mediterrán pitéhez, ami pillanatok alatt el fog fogyni, akár magunknak vacsoraként készítjük, akár bármilyen partin. Nyúlós sajt, ropogós tészta, édes paradicsom minden falatja!

Mozzarellás-paradicsomos pite

Hozzávalók:

  • 1 csomag leveles tészta
  • 2 teáskanál magos mustár
  • 2 marék reszelt sajt
  • 30 dkg koktélparadicsom
  • 1 csomag mini mozzarella
  • csipetnyi morzsolt kakukkfű, bazsalikom és oregánó
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • só, bors

Elkészítés: A leveles tésztát egy tepsibe vagy sütőtálba kiterítjük a csomagolásban lévő sütőpapírral együtt. Megkenjük egyenletesen a mustárral, megszórjuk egyenletesen a reszelt sajttal. Ráhalmozzuk a felezett vagy negyedelt koktélparadicsomot és mini mozzarellát, majd körben ráhajtjuk a tésztát, csak lazán, rusztikusan. A tetejét sózzuk, borsozzuk, kis olívaolajjal megcsöpögtetjük, a zöldfűszerekkel meghintjük.

200 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett kb. 20 perc alatt megsütjük, amíg a tészta piros és ropogós, a töltelék szaftos lesz. Azonnal, forrón is finom, langyosan is nagyon kellemes egy adagnyi saláta kíséretében.

Margherita pite, sült caprese vagy torta caprese legyen a neve? Vagy csak simán paradicsomos-sajtos pite?

Készen kapható bolti leveles tésztával is elkészíthetjük, de igazán nem ördöngösség egy gyors linzertésztát gyúrni hozzá. A könnyű, krémes töltelékhez nagyon jól illik a linzertészta roppanóssága, a tészta pihentetése közben pedig elkészíthetjük a túrókrémes tölteléket.

A túrókrém könnyedségét a tejföl adja, amit egy kis citromlével és reszelt citromhéjjal kellemesen frissítővé tehetünk. Ízlés és kínálat szerint más gyümölccsel – málnával, szederrel, akár vékony szeletekre vagy apró kockára vágott sárgabarackkal – is készíthetjük, áfonyával mindenesetre már bizonyított: ellenállhatatlanul finom!

Forrás: iStock

Krémtúrós pite áfonyával

Hozzávalók:
A tésztához:

  • 20 dkg liszt
  • 10 dkg hideg vaj
  • 5 dkg porcukor
  • 2 evőkanál hideg víz
  • csipet só

A töltelékhez:

  • 25 dkg krémtúró
  • 1,5 dl tejföl
  • 1 tojás
  • 1/2 citrom
  • 4 evőkanál cukor
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 25 dkg friss vagy fagyasztott áfonya

Elkészítés: A tésztához a lisztet egy tálba tesszük, elkeverjük a sóval és a porcukorral, hozzáreszeljük a hideg vajat, és gyors mozdulatokkal összemorzsoljuk, majd kanalanként a hideg vizet is beledolgozzuk, míg tésztává összeáll. 20 percet a hűtőben pihentetjük.

A töltelékhez a krémtúrót és a tejfölt egy keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a tojást, a cukrot, a vaníliás cukrot, a citrom reszelt héját és kifacsart levét, és gépi habverővel alaposan összekeverjük.

A pihentetett tésztát lisztezett felületen vékony körlappá nyújtjuk, majd egy pitetálba átemeljük, belenyomkodjuk úgy, hogy a peremére is jusson, és egy villával megszurkáljuk. Beleöntjük a túrókrémet, majd egyenletesen megszórjuk az áfonyával. Ha fagyasztottat használunk, akkor nem kell felengedni!

180 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett kb. 30 perc alatt megsütjük. Elképzelhető, hogy a töltelék még remegősnek tűnik, de hűlés közben meg fog szilárdulni. Hagyjuk kihűlni, akár be is hűthetjük, majd szeletelve tálaljuk.

Forrás: iStock

Kezdőknek és időhiánnyal küzdőknek is tökéletes választás lehet ez az őszibarackos-mandulás pite, mert percek alatt és pofonegyszerűen összeállítható, gyakorlatilag elronthatatlan, és bár csak néhány alapanyag kell hozzá, mégis egy ízekben gazdag, egyszerre krémes és ropogós isteni gyümölcsös sütemény a végeredmény.

Forrás: iStock

Aki szeretne egy kis csavart belevinni, ízesítheti a mandulás krémet egy kis őrölt kardamommal, fahéjjal vagy gyömbérrel, ha pedig nincs darált mandula, akkor kókuszreszelékkel is nagyon finom. Csak arra figyeljünk, hogy a barack vagy nektarin jó édes és érett legyen – ennek a sütinek ő a főszereplője, lényege, lelke.

Barackos pite mandulakrémmel

Hozzávalók:

  • 1 csomag leves tészta
  • 2 őszibarack
  • 2 tojás
  • 2 evőkanál cukor
  • 2 evőkanál darált mandula
  • 1 csomag vaníliás cukor

Elkészítés: A tojásokat egy kis tálba felütjük, elkeverjük a cukorral és a darált mandulával. Az őszibarackot félbevágjuk, kimagozzuk, és vékony szeletekre vágjuk.

A leveles tésztát kiterítjük, sütőpapírral bélelt tepsire fektetjük, megkenjük a mandulás krémmel, majd kirakjuk a gyümölccsel.

A tetejét megszórjuk a vaníliás cukorral, és 180 fokos sütőbe tolva kb. 20 perc alatt megsütjük. Langyosan vagy hidegen szeletelve tálaljuk magában vagy egy kis vaníliafagyi kíséretében.

Forrás: iStock

A gyors és egyszerű sütemények sorát gazdagítja a leveles tésztával sült túrós pitetorta, olyannyira, hogy gyakorlatilag elronthatatlan: csak a túrókrémet kell kikeverni, majd a tésztával bélelt pitetálba simítani, és irány a sütő. Ennek a túrókrémnek a különlegességét a méz és a darált mandula adja, különösen selymessé és lággyá teszi, emellett pedig vaníliás pudingpor is kerül bele, ami megfogja a túró levét, és nemcsak illatosabbá, de krémesebbé is teszi a tölteléket.

Forrás: iStock

Gyors vendégvárónak vagy lusta napokra is tökéletes, de a pitetálban könnyedén elvihetjük piknikre, kerti partira is, kézből is könnyedén ehető, és különlegesen finom durvára vágott mandulával meghintve, így egyszerre krémes és ropogós is az egyszerű, de nagyszerű sütemény.

Túrós pitetorta mézesen és mandulásan

Hozzávalók:

  • 1 csomag leveles tészta
  • 50 dkg krémes túró
  • 4 evőkanál méz
  • 2 tojás
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 1 csomag vaníliás pudingpor
  • 5 dkg darált mandula
  • csipet só
  • 2 marék egész mandula

Elkészítés: A túrót egy keverőtálba tesszük, és villával vagy krumplinyomóval alaposan összenyomkodjuk. A tojásokkal és a mézzel robotgéppel alaposan összekeverjük, majd hozzáadjuk a vaníliás pudingport, 1 csomag vaníliás cukrot, a darált mandulát és 1 csipet sót, és ezekkel is összekeverjük.

A leveles tésztát egy sütőpapírral bélelt pitetálba tesszük úgy, hogy a peremére is jusson, villával megböködjük az alját, majd belesimítjuk a túrókrémet.

170 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett 30-35 perc alatt megsütjük. A sütőből kivéve meghintjük a maradék vaníliás cukorral, megszórjuk a durvára vágott mandulával.

Langyosra vagy teljesen kihűlve szeleteljük és tálaljuk.

Forrás: iStock