Írd be, mit keresel:

A grillezés volt a témája a Cookta és a Heinz nagy nyári Aranykanál-díjas receptversenyének. A beküldött receptekből a 10 legjobb, legötletesebb bőséges Heinz ajándékcsomagot érdemel, a legjobb három ezenfelül még egy gazdag Ponti termékcsalád-válogatást is. A zsűri által kiválasztott 3 legjobb grillreceptet pedig el is készítjük – pontosabban elkészítettük –, és ebből választjuk ki kóstolás után a győztest, aki a fiatal iparművész és aranyműves Besnyői Rita által tervezett és készített Aranykanál-díjat megkapja. Az eredmény hamarosan kiderül, a TOP3-ba mindenesetre a Sári Szabina által küldött grillezett polip is bekerült.

Szabina tengerparti nyaralásuk alatt tett szert a számunkra szokatlan alapanyagra, de a helyiek útmutatása alapján elkészítette. Mi nem voltunk ilyen szerencsések, nem a tengerparton sütögettünk, de friss polippal dolgoztunk, és mindenben követtük a receptet. Azért is találtuk hasznosnak, mert viszonylag kevesen tudják, mihez kezdjenek egy ilyen jószággal, így sok ínyencnek segíthet, ha látja, hogyan készítse elő, főzze-süsse a polipot. 

Forrás:
Kerepeczki Anna

Mikes Márk gasztrobloggerünk, bormesterünk – és most már grillmesterünk – készítette el a grillezett polipot, mutatjuk is, sok fotóval, a pontos recept itt található >>

A polip megjelenése a szerkesztőségben mindenkit felvillanyozott, és több szelfi is készült a fura állattal. Kicsit mi is mókáztunk…

Forrás:
Kerepeczki Anna

Aztán munkához láttunk… A tisztítással és a puhítással kezdtünk, de mi nem csapkodtunk, nem volt kellően stabil az asztal, így maradt a klopfoló. Viszont tényleg felpuhult a hús!

Forrás:
Kerepeczki Anna

Forrás:
Kerepeczki Anna

Forrás:
Kerepeczki Anna

Ezután feldaraboltuk, lábasba tettük, citrommal, hagymával, sóval és fokhagymával, felöntöttük vízzel, és fél órát főztük.

Forrás:
Kerepeczki Anna

Forrás:
Kerepeczki Anna

Ilyen gyönyörű lett a színe!

Forrás:
Kerepeczki Anna

Olívaolajjal, zúzott fokhagymával, citrommal, rozmaringgal és színes borssal pácot készítünk, összeforgatjuk a polippal.

Forrás:
Kerepeczki Anna

Forrás:
Kerepeczki Anna

Grillrácsra téve, faszénparázs fölött, időnként megforgatva megsütjük.

Forrás:
Kerepeczki Anna

Sülés közben időnként megkenjük a páccal – ecset helyett rozmaringot használva. 🙂

Forrás:
Kerepeczki Anna

Salátával tálaljuk.

Forrás:
Kerepeczki Anna

Hamarosan jövünk az eredménnyel!

Így tette ezt Szabina is, aki ezt a remek fűszeres grill polip receptjét küldte, egy kis élménybeszámolóval egyetemben: „Isztriai nyaralásunk alatt kisfiam külön kérésére készítettem el ezt a grillezett polipot. Porec városába látogattunk el egy kis halpiacra, ahol egy végtelenül kedves halárus néni segített kiválasztani a számunkra legmegfelelőbb példányt. Mivel egyenesen a tengerből érkezett, így tisztítatlan állapotban kaptam kézhez. Az árus pár perces oktatás keretében elmondta, hogyan tudom megtisztítani, és hogy mire figyeljek az elkészítése során. A 'falhoz csapkodva puhítjuk' tanácson jót mosolyogtunk, de mint utólag kiderült, ez egy igen hasznos trükk.

Forrás:
Királyné Sári Szabina

Grillezett polip 

Hozzávalók:

  • kb. 1 kg polip
  • 2 fej vöröshagyma 
  • 1 fej fokhagyma
  • 3 db citrom
  • olívaolaj
  • rozmaring
  • színes bors

Elkészítés: Kezdésként jöhet az említett puhítás, amit úgy oldottam meg, hogy a polipot jó sokszor a konyhapulthoz csapkodtam (ezt egy vágódeszkán klopfolóval is elvégezhettem volna, de én ragaszkodtam a hallottakhoz).

A polip megtisztítása nem nehéz feladat, de fontos, hogy határozott mozdulatokkal távolítsunk el minden olyan részt, ami nem ehető. Először a fejrészen található légzőszervét tisztítjuk meg, mégpedig úgy, hogy a kis zsákocskát kifordítjuk, és a belsőségeket kiszedjük. Majd következik a szeme, amit azért fontos eltávolítani, mert a benne lévő tinta elkeseríti az ételt. A polip szájszerve a karok között található, ami egy erősebb nyomással alulról kinyomható.

Forrás:
Királyné Sári Szabina

A megtisztított polipot előfőzzük. A főzővízbe sót, borsot, felkarikázott vöröshagymát és 2 db citromot teszünk, aminek a levét előtte belefacsarjuk. Mérettől függően 20–30 percig főzzük, majd hagyjuk kihűlni a főzőlevében. 

Ez idő alatt elkészítjük a kenegetéshez szükséges páclevet. Olívaolajba színes borsot őrölünk, sózzuk, majd néhány gerezd fokhagymát zúzunk bele. A kempingünk különlegessége volt, hogy hatalmas rozmaringbokrok nőttek mindenhol, így ezt az összetevőt sem tudtam kihagyni belőle. Ízlés szerint rozmaringgal fűszerezhetjük a páclevet.

Ha kihűlt a polip, feldaraboljuk. A fejrészről levágjuk a karokat, és a páclé egy részét belemasszírozzuk a darabokba. Hagyjuk egy kicsit pihenni, hogy a polip átvegye a pác ízét.

A grillsütőt felforrósítjuk, megkenjük olívaolajjal, majd ráhelyezzük a már bepácolt polipot. A páclébe egy rozmaringágat mártunk, és ezzel sűrűn kenegetve a polip minden oldalát megsütjük.

Fenyőmagos friss salátával és citromkarikákkal tálaljuk.”

Forrás:
Királyné Sári Szabina

A receptet és a fotót Királyné Sári Szabina küldte. Köszönjük!

Továbbra is várjuk olvasóink receptjeit a Heinz és a Cookta közös grill receptversenyére, értékes ajándékokért! >>

Forrás:
Cookta.hu