Írd be, mit keresel:

Cézár-imádók kedvence, a római saláta

Tévedés, hogy a klasszikus Cézár-saláta jégsaliból készül, pedig sok étteremben azzal tálalják fel. Igazán csakis a római saláta vaskos, testesebb, kicsit rágósabb leveleiből ízletes. Zamata kicsit kesernyés, amit istenien kiegészítenek a Cézár-öntet elengedhetetlen kellékei, a citrom és a szardellapaszta. Megéri megvenni, mert a hűtőben, nejlonzacskóban, sokáig eláll, és mindenféle öntetet jól visel, ami savanykás.

Római saláta

Római saláta
Forrás:
iStock

Most akkor cikória vagy endívia?

Mindkét nevére hallgat ez a franciáknál oly népszerű salátafajta. Lehet fodros vagy nem fodros. Állítólag ha sötétben tároljuk, veszít egy kicsit a kesernyességéből. Ha megszabadítjuk a külső, páfrányszerű leveleitől, kellemes, pikáns ízű és kevésbé keserű belsőket találunk. Endíviának hívjuk a húsos rügyszerű salátát is, ami kiváló salátaalap, de ezt süthetjük, párolhatjuk is.

Cikória

Cikória
Forrás:
iStock
Endívia

Endívia
Forrás:
iStock

Rukkola, akár az erkélyről

Közismert nevén a borsmustár egy virágládában az erkélyen is boldogan elél, és egész nyáron táplál minket. Ha van itthon rukkolám, bármit eszem, rászórom még a pirítósra is. Belekeverhető másfajta salátákba, de ehető önmagában is. Enyhén csípős, borsos íze olyan fenséges, hogy én nem is szoktam rá öntetet tenni. Persze lottyanthatunk rá egy kis balzsamecetet, olívaolajat, méltó kiegészítője egy szelet natúr sültnek, főtt tojásnak vagy akár a grillezett kecskesajtnak. Ha vásároltunk rukkolát, hamar együk meg, mert a tárolást nem szereti. Kicsit megpirított dióval megszórva még élvezetesebb.

Rukkola

Rukkola
Forrás:
iStock

Mindenkorra alap a jégsaláta

Ez az a sali, ami mindig van itthon. Ha gondosan visszacsomagoljuk a nejlonba, akár egy-két hétig is friss marad. Amikor öregszik, veszít víztartalmából, és összetapadnak a levelei, de egy lédús öntettel még újjávarázsolhatjuk. Mivel íze semleges, bármilyen étek méltó kísérője lehet. Késsel vagdalni csúnya dolog, akkor nyújt igazi élményt, ha leveleit különválasztva széttépkedjük, és szinte lélegezni tud a tányéron.

Jégsaláta

Jégsaláta
Forrás:
iStock

Gyönyörűséges radicchio

Keményebbek a levelei, mint a jégsalátának, de éppúgy ropog a szánkban. Íze enyhén pikáns, borsos, a színe pedig egyszerűen lélegzetelállító, így aztán akár dísznek is érdemes néhány levelet az ételünkhöz csapni. A radicchiót párolva vagy grillezve is el lehet készíteni, citromos mártással álomfinom. Ne sajnáljuk a tetejéről a különféle sült magvakat, például a fenyőmagot.

Radicchio

Radicchio
Forrás:
iStock

Fodros és kényes a lollo rosso

Legalább olyan szemgyönyörködtető, mint a radicchio, ám sokkal puhább állagú a lollo rosso. Kétféle létezik belőle, a zöldeslila és a lilászöld. 🙂 Amelyikben több a lila árnyalat, annak élénkebb az íze is. Bűn lenne túl kicsi miszlikre vágni, inkább tépkedjük szét úgy, hogy fodrai megmaradjanak. Mivel ízének nincs különösebb karaktere, bármilyen salátaöntetet jól visel.

Lollo rosso

Lollo rosso
Forrás:
iStock

Kínai kel – kell?

Nem olyan intenzív az íze, mint a kelkáposztának, viszont sokkal puhábbak a levelei. Ízlések és pofonok, én inkább párolva szeretem joghurtos öntettel, esetleg rizzsel és fokhagymával (tejföllel, sajttal) csőben sütve, vagy (bűnös napokon) egy kis citromos majonézzel.

Kínai kel

Kínai kel
Forrás:
iStock

Fejes saláta, a retró élmény

Gyerekkorom legszebb ízemlékei közé tartozik a tojásos nokedli, de csakis ecetes-cukros fejes salátával. (Drága nagymamámnak sosem volt elég türelme a finomságokhoz, így mivel nem keverte el rendesen a cukrot a vízzel, az ő fejes salátája mindig ropogott a kristálycukortól, de én így is szerettem.) Akkor ez számított A SALÁTÁNAK, másmilyet nem is igen lehetett kapni. Íze nincs túl sok, és a hűtést, tárolást sem bírja nagyon, de ropogós-frissen vagy megpárolva isteni. Egy kis fonnyasztás, egy-két rottyantás, aztán leszűrve egy kis joghurt rá, fokhagyma meg bors, mellé egy szelet hús vagy néhány kruton beledobálva, és kész a dolce vita.

Fejes saláta

Fejes saláta
Forrás:
iStock

És újra a spenót

Na, nem az a vizes fagyasztott pép, amiből a jó kis tejes-lisztes papi készül, hanem a friss, leveles, sötétzöld a piacról. Ha bébispenótot veszünk, az nyersen és főzve is jó. A hagyományos, leveles spenót viszont akkor a legfinomabb, ha 3-4 gerezd fokhagymával együtt megfonnyasztjuk olívaolajon (engedjük, hogy a fokhagyma előbb barnára piruljon), jól megborsozzuk, a tűzről levéve még egy kis nyers fokhagymát nyomunk rá, megsózzuk, megcitromozzuk. A főtt tojás-karikák igen jól mutatnak rajta, de fetasajt-kockákkal is meghinthetjük. Sült dió is lehet ám benne, és ne felejtsük el szépen ráhelyezni az előzőleg megsütött fokhagymákat se. Halhoz, húshoz vagy akár csak magában kiváló.

Spenót

Spenót
Forrás:
iStock

Salátaöntet házilag

Hiába fogyózunk a salátákkal, ha végül nyakon öntjük őket a bolti öntettel, ami roskadozik a zsírtól és a cukortól, hisz akkor akár sült krumplit is ehetnénk. Házilag is csinálhatunk ízletes, diétás öntetet, íme:

Hozzávalók:

  • 2 gerezd fokhagyma
  • só, bors
  • joghurt

Elkészítés: Fokhagymanyomóval lepréseljük a fokhagymát, megsózzuk, hogy kicsit engedjen a levéből. Ezután a lével együtt belekanalazzuk a joghurtba. Megborsozzuk, és 10-20 percet állni hagyjuk. (Ha nagyobb adagot csinálunk belőle, jut másnapra is, a hűtőben elvan.)

És egy kis kapor, ha szereted!

Ha az így elkészített öntetünkbe apróra vágott kaprot is szórunk, akkor tzatziki öntetet kapunk, ami nem csak az uborkát teszi ám nagyon különlegessé.

Jó salátázást!

Jó salátázást!
Forrás:
iStock