Jó, oké, nyilván bármilyen szendvicset lehet ebédre is fogyasztani, de ezeket annyira megpakolják minden földi – és vízi – jóval, hogy egy teljes értékű és bőséges fogás válik belőlük, amit az egyszerűség kedvéért késsel-villával fogyasztanak, hiszen a kenyér szinte ki sem látszik a sok rávalótól.
Ez a szendvics ráadásul komoly múlttal rendelkezik. Anno a vikingek a dán kenyeret hússal és hagymával ették, majd a középkorban vaj is került a szeletekre, valamivel később már bőséges feltéttel látták el azokat.
A munkásoknak kellett az energia, a jómódúaknak pedig kellett valami mutatós ínyencség a svédasztalra. Megint mások a maradékokat szerették volna újrahasznosítani, amit egyébként tesznek a mai napig is. Nem ritka, hogy az előző napi fogásból megmaradt krumpli, hús, hal, tojás vagy zöldségek, esetleg ezek kombinációja kerül a szendvicsre. Egy kevés öntet, gyümölcs, savanyú uborka, metélőhagyma vagy kapor, és kész is a tökéletes és tökéletesen laktató fogás.
Persze az sem mindegy, hogy milyen a kenyéralap! Ezek a szendvicsek ugyanis mindig szigorúan magvakkal dúsított, tömör szerkezetű rozskenyérből készülnek, amit itthon sajnos sokan nem kedvelnek fojtóssága miatt. Szerintem azonban csak megszokás kérdése, és ennyi feltéttel körítve biztosan nem lesz az a száraz érzésünk egy-egy falat után, plusz sokkal egészségesebb is, mint búzalisztes társai és ezek mellett igen jól eltartható.
Ha otthon készítenétek el, variáljátok bátran az ízeket és textúrákat. Kísérletezzetek. Csupán egyetlen szabályt tartsatok csak be: hogy minőségi, magvas kenyér legyen a kreáció alapja!
