A scone a britek nagy kedvence, egyfajta átmenet süti és péksütemény között, ami nagyon egyszerű sütőporos tésztával készül. Épp csak össze kell dolgozni, hogy nagyjából összeálljon a massza, majd tepsibe lapogatni, és cikkekre vagy háromszögekre vágni. Hagyományosan vajjal, krémsajttal, dzsemmel fogyasztják, de ha belerejtünk valamilyen finomságot, akkor gyors sütiként is tökéletesen megállja a helyét.
Ez a változat zabpehelyből és kókuszreszelékből őrölt liszt keverékével készül, és csak növényi alapanyagokkal, így gluténmentes, laktózmentes és vegán étrendbe is beilleszthető, és áfonya teszi igazán csábítóvá. A tésztája könnyű és puha, összeállítani pedig nagyon egyszerű, és nem baj, ha nem akar teljesen összeállni a tészta ilyenkor még, a sütés végére tökéletes lesz!

Hozzávalók:
Elkészítés: A zabpelyhet késes robotgépbe tesszük, és finomra őröljük, majd a kókuszreszeléket is hozzáadva ezt is kissé megőröljük. Tálba öntjük, hozzáadjuk a cukrot, a sütőport és a csipet sót, elvegyítjük. A kókuszzsírt megolvasztjuk, a tejjel elkeverjük, és a száraz mixhez adjuk, és előbb egy spatulával, majd kézzel összedolgozzuk. Kissé morzsás állagú keveréket kapunk, amibe beleforgatjuk lazán az áfonyát.
Sütőpapírral fedett tepsire tesszük, és kb. 20 centis átmérőjű és 1,5 centi magas koronggá lenyomkodjuk, és egy éles kssel 8 cikkre vágjuk. 180 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett 20-22 perc alatt megsütjük.
Melegen, langyosan, hidegen is tálalhatjuk, tökéletes reggelinek és uzsonnának is.

A pulykahús kimondottan sovány, ezért elkészítésekor érdemes odafigyelni arra, hogy semmiképpen ne száradjon ki. Jó választás, ha a pulykamellszeletet valamilyen szaftosabb töltelékkel töltjük, majd baconbe göngyöljük. A pulykához jól illenek a gyümölcsök, így tehetünk a töltelékbe aszalt szilvát, aszalt sárgabarackot, aszalt áfonyát, gesztenyét, de akár csíkokra vágott almát, körtét is, valamint egy kis reszelt sajtot vagy krémsajtot.
Füstölt sajttal és aszalt szilvával töltött pulykamell >>

Forrás: Hámori Zsófia
Ha nem szeretnénk tölteni, és egyben sütjük a pulykát vagy egy szép pulykamellet, hogy omlós, színhús pecsenyét kapjunk, netán szaftosabb pulykacombot, akkor érdemes hozzá ellesni az angolszász gyökerekkel bíró áfonyaszósz receptjét. Ez klasszikusan vörös áfonyából készül, ellentétben a rántott sajtokhoz gyakran kínált és kedvelt kék- vagy feketeáfonya-mártással, de természetesen mindkét gyümölccsel készíthetjük.
Mivel nálunk nem kapható friss vörös áfonya, ezért aszalt áfonyával kell dolgoznunk, ami semmiben nem befolyásolja a szósz finomságát, a kék áfonya esetén pedig érdemes dzsemet használunk alapanyagként: egyrészt így is, úgy is hőkezelnünk kell, másrészt jóval pénztárcabarátabb.

Hozzávalók:
Elkészítés: A narancs és a citrom héját lereszeljük, a narancs levét kinyomjuk, mindezt egy kis lábasba tesszük. Hozzáadjuk a vörösbort, az áfonyát és a fűszereket, felforraljuk, majd takarékra vesszük, és fedő alatt kb. 10-15 percig főzzük.
A fűszereket kivesszük, a levéből egy keveset kiveszük, elkeverjük a mustárral, visszaöntjük. Az étkezési keményítőt egy pici vízzel elkeverjük, a mártáshoz öntjük, és 1-2 perc alatt besűrítjük.

Hozzávalók:
Elkészítés: Az almát meghámozzuk, kicsumázzuk, felkockázzuk, egy kis lábasba tesszük. Hozzáreszeljük a citrom héját, belefacsarjuk a levét, hozzáadjuk a cukrot, a fehérbort, a vizet és egy csipet sót, majd fedő alatt puhára pároljuk pár perc alatt.
Az áfonyadzsemet az almához öntjük, és botmixerrel krémesítjük.

Illatos és nagyon finom puha desszert ez a nem szokványos piskótatekercs, aminek a tésztája és a tölteléke is könnyen és gyorsan elkészíthető. A piskótatekercstől sokan tartanak, de pár apróság betartásával mindenkinek sikerül! A legfontosabb, hogy nem szabad túlsütni, mert akkor kiszárad, és akkor bizony törni fog a feltekerésnél, és fontos az is, hogy még melegen kell feltekerni – esetünkben akár az előre elkészített töltelékkel, így még finomabb lesz. A piskótánál – mindig – még arra érdemes ügyelni, hogy a tojásokat nagyon jó habosra, fehéredésig verjük a cukorral, így jó sok levegő kerül bele, és ettől lesz pillekönnyű és laza szerkezetű.
A töltelék vajban párolt alma, amit egy kis fahéj és aszalt vörös áfonya ízesít – ez helyettesíthető akár mazsolával is -, illetve került bele egy kis mogyoró is, hogy némi izgalmas ropogós is legyen ebben a pihe-puha sütiben.

Hozzávalók:
A töltelékhez:
Elkészítés: A töltelékhez az almákat meghámozzuk, kicsumázzuk, felkockázzuk, és a vajjal együtt egy lábasba tesszük. Hozzáadjuk a cukrot, a citrom levét, a fahéjat és a vörös áfonyát, és tűzre téve, időnként megkeverve saját levében puhára pároljuk, amikor elillant a leve, villával kicsit összetörjük, félretesszük.
A piskótához a tojásokat egy keverőtálba felütjük, hozzáadjuk a cukrot, és elektromos habverővel nagyon habosra, szinte fehérre felverjük. Hozzászitáljuk a sütőporral elkevert liszt felét, és egy spatulával összeforgatjuk, majd a maradék lisztet is hozzászitáljuk, és ezt is finoman beleforgatjuk.
Sütőpapírral fedett gáztepsire öntjük a piskótát, elsimítjuk egy nagy téglalappá, és 180 fokos sütőben, légkeverés mellett 10-12 perc alatt megsütjük. A sütőpapír segítségével porcukorral meghintett tiszta konyharuhára borítjuk a még forró piskótát, lehúzzuk róla a sütőpapírt. Egyenletesen rákanalazzuk az almatölteléket, megszórjuk maréknyi aprított mogyoróval, és a konyharuha segítségével felcsavarjuk, a két végét megcsavarjuk, és így hagyjuk kihűlni.
Tálaláskor meghinthetjük porcukorral, és szeletelve kínáljuk.

A vadrizs vagy indián rizs – mint mindkét neve is mutatja – egy Amerikában őshonos és vadon termő fűféle termése, és valamikor az indiánok egyik fő tápláléka volt. Szerencsére termeszthető is, sőt nálunk is megterem, jótékony élettani tulajdonságai és finom diós íze miatt érdemes is rendszeresen használni, arról már nem is beszélve, hogy a rizses fogásainkat egyszerűen feldobhatjuk és színesíthetjük a fekete színű rizsszemekkel.
Az indián rizs önmagában elég karakteres, így leginkább más rizsfélékkel, fehér vagy vörös rizzsel keverve találkozhatunk vele, szerencsére már egészen sok helyen. Jó tudni, hogy a vadrizs több fehérjét, rostot, káliumot és magnéziumot tartalmas, mint a hagyományos rizs, ráadásul antioxidáns tartalma is húszszoros, glutént pedig ez sem tartalmaz. Az indián rizs főzési ideje viszont hosszabb, 40-45 perc is lehet, de ha keverékben vásároljuk, ebbe már előgőzölve kerül, így egyszerre fő meg a rizzsel, és nagy előnye, hogy sosem lesz ragacsos vagy szétfőtt, mindig kellemesen harapható marad.

Hozzávalók:
Elkészítés: A hagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk, és 2 evőkanál olívaolajon egy edényben üvegesre dinszteljük. Közben a rizskeveréket átöblítjük, majd jól lecsöpögtetve a hagymához adjuk, hozzáadjuk a gyömbért és a koriandert, 3-4 percig kevergetve pirítjuk, majd felöntjük az alaplével vagy vízzel. Sózzuk, majd ha felforrt, lejjebb vesszük a hőmérsékletet, és fedő alatt 20 percig főzzük.
Közben a sárgarépát meghámozzuk és lereszeljük, majd a mazsolával és az áfonyával együtt a rizshez adjuk, átkeverjük, és még 5 percet főzzük, majd a tűzről levéve ráfacsarjuk a citromlevet, és még hagyjuk 10 percet pihenni a saját gőzében.
Melegen, langyosan vagy hidegen tálaljuk, köretnek vagy főételnek is tökéletes például egy kis salátával vagy sült zöldséggel kiegészítve.

Készen kapható bolti leveles tésztával is elkészíthetjük, de igazán nem ördöngösség egy gyors linzertésztát gyúrni hozzá. A könnyű, krémes töltelékhez nagyon jól illik a linzertészta roppanóssága, a tészta pihentetése közben pedig elkészíthetjük a túrókrémes tölteléket.
A túrókrém könnyedségét a tejföl adja, amit egy kis citromlével és reszelt citromhéjjal kellemesen frissítővé tehetünk. Ízlés és kínálat szerint más gyümölccsel – málnával, szederrel, akár vékony szeletekre vagy apró kockára vágott sárgabarackkal – is készíthetjük, áfonyával mindenesetre már bizonyított: ellenállhatatlanul finom!

Forrás: iStock
Hozzávalók:
A tésztához:
A töltelékhez:
Elkészítés: A tésztához a lisztet egy tálba tesszük, elkeverjük a sóval és a porcukorral, hozzáreszeljük a hideg vajat, és gyors mozdulatokkal összemorzsoljuk, majd kanalanként a hideg vizet is beledolgozzuk, míg tésztává összeáll. 20 percet a hűtőben pihentetjük.
A töltelékhez a krémtúrót és a tejfölt egy keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a tojást, a cukrot, a vaníliás cukrot, a citrom reszelt héját és kifacsart levét, és gépi habverővel alaposan összekeverjük.
A pihentetett tésztát lisztezett felületen vékony körlappá nyújtjuk, majd egy pitetálba átemeljük, belenyomkodjuk úgy, hogy a peremére is jusson, és egy villával megszurkáljuk. Beleöntjük a túrókrémet, majd egyenletesen megszórjuk az áfonyával. Ha fagyasztottat használunk, akkor nem kell felengedni!
180 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett kb. 30 perc alatt megsütjük. Elképzelhető, hogy a töltelék még remegősnek tűnik, de hűlés közben meg fog szilárdulni. Hagyjuk kihűlni, akár be is hűthetjük, majd szeletelve tálaljuk.

Forrás: iStock
A sajttorta mindig sikert arat, és mivel ez egy keverem-kavarom változat, amit csak hűteni kell, a sütőt, mint veszélyességi faktort ki is iktathatjuk. A sütés nélküli tortáknál a zselatin lehet még elrettentő alapanyag, nem olvad fel, csomós marad… De ebben zselatin sincs, mégis tökéletes állagú lesz, mégpedig a krémsajt, a sűrű görög joghurt és a tejszínhab fúziójának köszönhetően. A tejszínhabnál pedig csak arra kell figyelni, hogy jó hideg és zsíros legyen a tejszín, akkor biztosan szép habosra felverődik.
Ehhez a világbajnok sajttortához az alapanyagok bármelyik élelmiszerboltban beszerezhetőek, de érdemes még egy kanyart tenni a zöldségeshez vagy a piacra gyümölcsért, mert nemcsak finomabbá teszi a tortánkat, de úgymond „öltözteti” is. A legegyszerűbb és legmutatósabb dekor ugyanis a gyümölcs, csak úgy rászórva vagy csinosan elrendezve, többféléből színesebben, egy részét pépesítve, szószként rálocsolva – rengeteg a lehetőség és a kombináció. A friss áfonya és a málna például tökéletes páros a torta tetejére, de akár fagyasztott gyümölccsel is lehet próbálkozni.

Forrás: iStock
Hozzávalók:
A kekszes alaphoz:
A krémhez:
A tetejére:
Elkészítés: A zabkekszet egy késes robotgépben finomra őröljük, majd az olvadt vajjal összedolgozzuk, és a morzsás keveréket egy kapcsos tortaforma aljába egyenletesen lenyomkodjuk az ujjainkkal vagy egy pohár talpával. Hűtőbe tesszük, amíg a sajtos réteg elkészül.
A jól behűtött tejszínhabot habbá verjük, amikor kezd keményedni, a vaníliás cukrot is hozzáadjuk. A krémsajtot és a görög joghurtot egy keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a cukrot, és jó simára keverjük, majd fellazítjuk 2-3 kanál tejszínhabbal, végül beleforgatjuk a tejszínhabot is.
A selymes krémet a kekszes alapra öntjük, a formát finoman a munkapulthoz ütögetjük, hogy szép sima legyen a teteje, és hűtőbe tesszük legalább 5 órára, hogy szeletelhetővé dermedjen, összeálljon.
Tálalás előtt az áfonya felét botmixerrel pépesítjük, a kapcsos formából kiszabadított torta tetejét megkenjük vele, majd megpakoljuk a maradék gyümölcsökkel, és szeletelve tálaljuk.

Forrás: iStock
A french toast, vagyis a francia pirítós kalácsból és kenyérből is készülhet, ha ez utóbbit választjuk, akkor jobb a kissé édeskés toastkenyér. Nagyon hasonlít a mi klasszikus bundás kenyerünkhöz, csak talán kicsit gazdagabb: a tojást tejszínnel habarják el, kis vaníliás cukorral vagy fahéjjal ízesítik, majd a tejszínes tojásban megforgatott kenyereket vagy kalácsszeleteket vagy kevés vajban sütik meg, vagy jénaiba, pitetálba lerakják, kis vajat morzsolnak rá, majd sütőbe tolva jól átsütik.

A puha és illatos édes bundás kenyér mellé jól illik bármilyen lekvár, méz, de egyszerű fahéjas porcukorral meghintve is nagyon finom. Készülhet mellé valamilyen kompót vagy karamellizált alma, banán, így már desszertként vagy uzsonnakánt is megállja a helyét.
Hozzávalók:
Elkészítés: Az áfonyaszószhoz az almalét, a gyömbért és az áfonyalekvárt egy kis forralóba tesszük, összekeverjük, majd gyenge tűzön összemelegítjük, félretesszük.
A bundás kenyérhez a tojásokat egy tálba felütjük, hozzáadjuk a vaníliás cukrot, a csipet sót és a tejszínt, és villával felverjük.
Egy evőkanál vajat serpenyőbe teszünk, felolvasztjuk. Amikor már forró, a kenyérszeleteket megmártjuk a tojásban, és a vajon mindkét oldalukat 2-3 perc alatt aranybarnára sütjük. Közben, ha elfogy a vaj, a maradék vajjal folytathatjuk a sütést.
A bundás kenyeret az áfonyamártással meglocsolva tálaljuk azon melegében.


Hozzávalók a pulykamellhez:
Áfonyadzsem hozzávalói:
A pulykamell szeleteket óvatosan klopfoljuk ki, majd sózzuk, szórjuk meg őrölt fehér borssal és tegyük félre, még elkészítjük a tölteléket.
A gesztenyemasszát keverjük simára a mascarponével, hogy egy könnyen kenhető massza legyen.
Az áfonyára öntsük rá a bort, adjuk hozzá a vaníliás cukrot, ízlés szerint cukrot, a szegfűszeget, és az őrölt fahéjat, majd főzzük pár percig.
A kukoricakeményítőt keverjük simára egy pici vízzel, majd állandó keverés mellett, öntsük hozzá az áfonyához. Kevergetve pár pillanat alatt sűrítsük be, majd vegyük le a tűzről, és hűtsük ki egészen. (érdemes már előző nap elkészíteni)
Vágjunk le egy nagyobb darab fóliát, majd hosszában helyezzünk egymásmellé négy szelet bacont. Ezután helyezzük rá az előzőleg befűszerezett pulykamellet.
A pulykamellre tegyünk 1-2 kanállal a gesztenyemasszából, majd egy kicsit kenjük el. Ezután tegyünk rá a közepére egy nagyobb kanál teljesen kihűtött áfonyadzsemet, majd először a húst két oldalról behajtva, a fólia segítségével tekerjük fel. (mindegyik hússzelettel így járjunk el)
Egy tepsit kenjünk ki vékonyan zsírral, majd helyezzük egymásmellé a hústekercseket. Ezután öntsük alá a bort, majd fedjük le fóliával a tepsit.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd 30 perc alatt pároljuk puhára. Ezután vegyük le a fóliát, majd süssük szép pirosra.

Hercegnő burgonya hozzávalói:
A krumplit enyhén sós vízben főzzük puhára, szűrjük le, majd hagyjuk pár percig, hogy leszáradjon a nedvesség.
Ezután adjuk hozzá a vajat, a tojássárgákat, a szerecsendiót, és ízlés szerint sót. Robotgéppel keverjük alaposan össze, hogy egy sima, krémes masszát kapjunk.
Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd az előzőleg nyomózsákba kanalazott masszából nyomjunk rá kisebb halmokat.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük szép pirosra.
Tálaláskor helyezzük tányérra a töltött pulykamelltekercset, majd helyezzük mellé a szép pirosra sült hercegnő burgonyát, és úgy kínáljuk.
Jó étvágyat hozzá!
A kevert tészta az egyik legegyszerűbb gyors sütialternatíva, kimondottan kiadós és szapora, és akkor igazán finom, ha kellően könnyű, légies, ugyanakkor szaftos is. A siker titka, hogy jó alaposan ki kell habosítani hozzá a tojásokat a cukorral, egészen krémesre, fehérre, így sok levegő kerül a tésztába, ami sülés közben – a sütőporral együtt – szépen megemeli a tésztát, ruhává és ruganyossá teszi.

Most fagyasztott áfonya került a tésztába, még fagyosan, de ízlés szerint bármilyen más gyümölccsel, málnával, szederrel, ribizlivel is készíthetjük, vagy eper, meggy, aprított sárgabarack is tökéletes hozzá, sőt jól lecsepegtetett befőttel is készíthető.
Pillekönnyű áfonyás kevert süti
Hozzávalók:
Elkészítés: A tojásokat egy keverőtálba felütjük, hozzáadjuk a cukrot és a vaníliás cukrot, és elektromos habverővel nagyon habosra, egészen fehérre verjük. Hozzáöntjük az olajat és a tejet, simára keverjük, majd a hozzászitáljuk a sütőporral vegyített lisztet, és tovább keverjük, amíg egynemű, sima tésztát kapunk.
Kivajazott és lisztezett vagy sütőpapírral bélelt formába öntjük, megszórjuk egyenletesen az áfonyával, és 180 fokos sütőbe tolva légkeverés mellett kb. 40 percet sütjük, tűpróbával ellenőrizzük, ha szükséges, még néhány percre visszatoljuk.
A sütőből kivéve 10 percet pihenni hagyjuk, majd kiborítjuk – vagy a sütőpapír segítségével kiemeljük, és rácson hagyjuk kihűlni.
Szeletelve tálaljuk, ízlés szerint meghinthetjük porcukorral.

Hozzávalók 20×30 cm-es tepsihez:
Az áfonyát alaposan mossuk meg, csepegtessük le, majd papírtörlővel töröljük szárazra. (ízlés szerint fagyasztott áfonyát is használhatunk)
A felszeletelt mandulát tegyük egy serpenyőbe, majd állandó kevergetés mellett, pár pillanat alatt pörköljük világos zsemle színűre. Ezután öntsük ki egy tányérra, majd hűtsük ki teljesen. (vigyázzunk, mert nagyon hamar megég!!!)
A csokoládét vágjuk fel kisebb kockákra, majd tegyünk belőle félre 15 dkg-ot.
A maradék csokoládét a vajjal együtt tegyük egy serpenyőbe, és állandó kevergetés mellett olvasszuk fel, majd hűtsük vissza.
A keverőtálba tegyük bele a kristálycukrot és a vaníliás cukrot, majd adjuk hozzá az egész tojásokat, és robotgéppel keverjük jó habosra.
Ezután adjuk hozzá a visszahűtött csokoládés-vajas keveréket, és keverjük alaposan össze.
A lisztet keverjük össze a sütőporral és az étkezési keményítővel, majd szitáljuk hozzá a keverékhez, és szintén keverjük össze, hogy egy sima masszát kapjunk.
Ezután fakanállal először keverjük hozzá az előzőleg megpörkölt mandulát és a félretett, apróra vágott 15 dkg csokoládét, majd az áfonyát is.
A tepsit béleljük ki sütőpapírral, majd egyenletesen kanalazzuk bele a masszát.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 35-40 perc alatt addig süssük hogy a teteje már szépen megsüljön, a belseje viszont még egy kicsit puhább legyen. (Én légkeverésnél 170 fokon, 35 percig sütöttem.)
A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a tepsiben hűlni, majd a sütőpapírral együtt emeljük át egy rácsra, és hűtsük ki teljesen.
Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk. Ízlés szerint kínálhatjuk langyosan is pl. egy gombóc vaníliafagyival, vagy egy kanál savanykásabb lekvárral.
A levest ugyan nem kell főzni, csakis egyszerűen a leturmixolni, viszont az aszalt áfonyát akár már előző nap előkészíthetjük, így tálalás előtt már semmi dolgunk nem lesz vele. A krémleves már magában elkanalazgatva is nagyon finom, de én azért az ünnephez illően sütöttem hozzá leveles tésztából kiszúrt kis fenyőket, és azzal tálaltam.
Hozzávalók:
Aszalt áfonya hozzávalói:
Az áfonyát öntsük fel a borral, majd adjuk hozzá a barna cukrot, a vaníliás cukrot, facsarjuk bele a citromlevet, majd főzzük pár percig. Ezután hagyjuk pár órát állni, hogy a folyadékot szinte teljesen felszívja, mielőtt a krémlevesbe tennénk. (akár előző nap megfőzhetjük)
A turmixgépbe öntsük bele a szobahőmérsékletű tejet és a tejszínt, majd adjuk hozzá a mézet, a vaníliás cukrot, az őrölt fahéjat, a rumot, és az előzőleg villával összenyomkodott gesztenyemasszát.
Ezután pár perc alatt turmixoljuk simára, krémesre.
A krémesre turmixolt levesbe ezután öntsük bele az áfonyát, majd kóstoljuk meg, és ha szükséges ízesítsünk utána.
Én a leves mellé leveles tésztából kiszúrt, majd ropogósra sütött kis fenyőket sütöttem, mely nagyon jól illik a krémleveshez.
Tálaláskor merjük tányérba, vagy ízlés szerint kelyhekbe a krémlevest, majd a ropogósra sült leveles tésztával kínáljuk.
Jó étvágyat hozzá!
Hozzávalók a citromos krémhez:
A mascarponéhoz adjuk hozzá a porcukrot, a vaníliás cukrot, a reszelt citromhéjat, és ízlés szerinti mennyiségű citromlevet, majd keverjük simára.
A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá, majd apránként, óvatosan hogy a hab ne nagyon törjön, keverjük hozzá a citromos krémhez.
Hozzávalók az áfonyához:
Az áfonyát folyó víz alatt mossuk meg, alaposan csepegtessük le, majd tegyük egy tányérba.
Ezután szórjuk meg a vaníliás cukorral és az őrölt fahéjjal, tegyük be a mikróba, és pár perc alatt karamellizáljuk meg, majd hűtsük ki egészen. (közben óvatosan keverjük össze)
A pohárkrém összeállításához kell még poharanként 4-4 db babapiskóta.
A poharak aljába morzsoljuk bele 2 db babapiskótát, és először kanalazzunk rá a citromos krémből, majd a teljesen kihűlt áfonyából.
Ezután szintén morzsoljunk rá 2 db babapiskótát, kanalazzuk rá a maradék citromos krémet, és az áfonyát, majd ízlés szerint díszítsük citromfűvel.
Az elkészült pohárkrémet összeállítás után rögtön tálaljuk, mert különben a ropogós babapiskóta felszívja a nedvességet. Jó étvágyat!