Mint minden francia omlós tészta, ez is vajjal készül, és nagyon egyszerűen. A vaj mellett liszt, egy kis cukor és minimális víz kell csak hozzá, de a vaj egy részét akár tejszínnel vagy tejföllel is kiválthatjuk, így rugalmasabb tésztát kapunk. A liszt egy részét is helyettesíthetjük teljes kiőrlésű liszttel vagy finomra darált dióval, mandulával.
A galette tölteléke szinte bármi lehet, ami nem túl leveses, és nem áztatja el nagyon a tésztát. A gyümölcsök közül természetesen az alma a leggyakoribb, amivel a galette-et készítik, ami nagyon jól keverhető, kombinálható más gyümölcsökkel is. Mivel az áfonyát nagyon szeretjük, de ára elég borsos ahhoz, hogy egy egész süteményt csak ezzel töltsünk, almával keverve került a galette-be, így is átvette a dominanciát a simulékony, semlegesebb alma mellett.
Áfonyás-almás galette
Hozzávalók:
A tésztához:
A töltelékhez:
Valamint:
Elkészítés: A tésztához a lisztet a hideg vajjal elmorzsoljuk, majd a porcukrot és a tejfölt hozzáadva gyors mozdulatokkal tésztává dolgozzuk. Fóliába csomagolva a hűtőbe tesszük fél órára.
Közben az almákat kicsumázzuk, cikkekre, majd kisebb kockákra vágjuk, és egy tálban a vaníliás cukrokkal összeforgatjuk.
A tésztát kinyújtjuk egy nagyobb vagy több kisebb körré, a közepét megszórjuk a mandulalapocskákkal, ráhalmozzuk az almát, a tetejére szórjuk az áfonyát. A szabadon maradt széleket körben ráhajtjuk a töltelékre. A tésztát lekenjük felvert tojással, kevés kristálycukorral megszórjuk úgy, hogy az áfonyára is jusson.
180 fokra előmelegített sütőben addig sütjük, míg aranybarna nem lesz a tészta. A sütőből kivéve hagyjuk hűlni, majd langyosan vagy teljesen kihűlve szeleteljük és tálaljuk.
Igazi munka alig van ezzel a nagyon gyümölcsös, pillekönnyű desszerttel, csak a hűtéssel kell kicsit várni. Fagyasztott áfonyából is elkészíthető, és aki biztosra akar menni a jól felverődő tejszínhabbal, az válassza a növényi tejszínt, esetleg tegyen habfixálót az igazi tejszínhez.
Tálalásig érdemes hűtőbe tenni, nemcsak azért, hogy kellően lehűljön, hanem azért is, hogy az ízek jól összeérjenek.
Egy hétvégi ebéd vagy grillparti méltó lezárásaként is feltálalhatjuk, és a siker garantáltan nem marad majd el.
Áfonyás mousse
Hozzávalók:
Elkészítés: Az áfonyát tegyük bele egy edénybe, adjuk hozzá a vaníliás cukrot, a vizet, a citromlét és ízlés szerint cukrot, valamint őrölt fahéjat, majd főzzük pár percig.
Ezután vegyük le a tűzről, hűtsük langyosra, turmixoljuk simára, majd tegyük be a hűtőbe, hogy jól lehűljön.
A szintén hideg habtejszínt öntsük bele egy keverőtálba, majd adjuk hozzá az áfonyapépet, és pár perc alatt verjük jó habosra.
Az elkészült krémet ezután ízlés szerint kanalazzuk poharakba vagy kis tálkákba, majd tegyük be a hűtőbe, hogy kellően lehűljön, és az ízek jól összeérjenek.
Tálalás előtt vegyük ki a hűtőből az áfonyás mousse-t, majd rögtön kínáljuk.
A kuszkuszt sokan sósan, köretként fogyasztják, pedig megállja a helyét egytálételként és desszertként is, mivel remekül passzol az édes ízekhez. Nagy előnye más köretekkel szemben, hogy szinte percek alatt elkészül, lényegében csak forró vízbe kell áztatni és fűszerezni. Most egy különleges receptet mutatunk, amiben a főszerepet a kuszkusz mellett a nyár egyik legkedveltebb gyümölcse, az áfonya kapja.
Áfonyás kuszkuszsaláta mentával és lilahagymával
Hozzávalók:
Elkészítés:
A narancs levét és a vizet egy csipet sóval tegyük fel főni. Ha felforrt, öntsük bele a kuszkuszt, majd vegyük le a tűzről és fedjük le. Hagyjuk állni 5–10 percig, ezalatt a kuszkusz jól megszívja magát a folyadékkal.
Öntsük a kuszkuszt egy nagyobb tálba, majd várjuk meg, amíg kihűl. Ezután adjuk hozzá a lilahagymát, a mentalevelet, a citromlevet és az olívaolajat, majd sózzuk-borsozzuk ízlés szerint, és jól keverjük el. Szórjuk meg az áfonyával, és tálaljuk. Ha nem azonnal fogyasztjuk, érdemes hűtőben tárolni.
A tészta egy linzertészta, melyet én mindig házi zsírral készítek, mert sokkal omlósabb lesz, mint amikor vajjal készül – persze azért vajjal is nagyon finom, ha valaki idegenkedik a zsírtól, nyugodtan használjon vajat. A töltelékbe mascarpone kerül, melytől légiesen könnyű és habos réteget kapunk. Az omlós tészta és a pillekönnyű töltelék között pedig megbújik a friss áfonya.
Áfonyás-sajtkrémes pite
Hozzávalók egy 20×30 cm-es tepsihez:
A tésztához:
Elkészítés: A lisztet keverjük össze a sóval és a sütőporral, majd adjuk hozzá a hideg vajat (vagy zsírt), és kezdjük el összemorzsolni. Amikor már kellően morzsalékos, keverjük hozzá a porcukrot, majd adjuk hozzá a tojást, és gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát. Ahogy említettem, én házi sertészsírral készítettem, mert attól sokkal omlósabb lesz a tészta.
Ezután lisztezett felületen nyújtsuk ki tepsi méretűre, majd helyezzük és tenyérrel kissé lapogassuk bele a sütőpapírral kibélelt tepsibe. Vagy még jobb, ha enyhén lisztezett sütőpapíron nyújtjuk ki, majd egy gyors mozdulattal, a papírral együtt átemeljük a tepsibe.
Ezután tegyük be legalább fél órára a hűtőbe, hogy a tészta kellően lehűljön, és közben készítsük el a tölteléket.
A töltelék hozzávalói:
Valamint:
Elkészítés: Egy keverőtálba tegyünk bele 15 dkg porcukrot, a vaníliás cukrot, majd adjuk hozzá a tojások sárgáját, és robotgéppel keverjük jó habosra. Ezután adjuk hozzá a mascarponét (vagy a túrót, ricottát), a citrom levét és reszelt héját, valamint a kukoricakeményítőt, majd keverjük simára.
A tojások fehérjét verjük fel kemény habbá a maradék 5 dkg porcukorral, majd egy keverőkanállal óvatosan keverjük hozzá a mascarponés keverékhez.
Az áfonyát alaposan mossuk meg, csepegtessük le, hogy ne maradjon rajta nedvesség.
Vegyük ki a hűtőből a tésztát, szórjuk meg a darált dióval és az áfonyával. Ezután egyenletesen kanalazzuk rá a tölteléket.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 35–40 perc alatt aranybarnára. Sütés közben lehet, hogy a tészta itt-ott kissé megemelkedik, de mire teljesen kihűl, szép egyenletes lesz a teteje. Én légkeverésnél 160 fokon 35 percig sütöttem.
A sütőből kivéve a forró sütemény tetejét szórjuk meg vaníliás cukorral összekevert porcukorral, majd a tepsiben hagyjuk éppen csak langyosra hűlni. Ezután tegyük be 1-2 órára a hűtőbe, hogy kellően lehűljön, és szépen fel tudjuk majd szeletelni.
Tálalás előtt vegyük ki a hűtőből a süteményt, majd ízlés szerint szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.
A tésztája nagyon finom omlós, a sajtkrémes töltelék pedig habkönnyű, melyhez nagyon jól illik a darált dió és az áfonya.
A köles az egyik legegészségesebb gabona, könnyen emészthető, lúgosító, ráadásul könnyen megfő és semleges ízű, így jól hangolható édes és sós ízvilágra is. Érdemes önmagában is készíteni köretként, de a tejben vagy gabonatejben főtt köles édességek kiváló alapja is lehet.
Az alábbi finom torta gluténmentes, nem tartalmaz cukrot és szóját, és bár a vaj kiváltható kókuszzsírral, a tej növényi tejjel, a mascarpone miatt nem vegán, de laktózmentes termékkel érzékenyeknek is elkészíthető.
Áfonyás kölestorta
Hozzávalók:
A krémhez:
Elkészítés: A kölest a tejjel, a vajjal, a sóval és a cukorral puhára főzzük. Langyosra hűtjük, majd hozzáadjuk az egész tojásokat és a darált diót is. Egy 20 cm átmérőjű tortakarikát kibélelünk sütőpapírral, beleöntjük a masszát, és 160 fokra előmelegített sütőben 45 perc alatt megsütjük. A formából kivéve kihűtjük, majd kettévágjuk.
A krémhez a tejszínt kemény habbá verjük, a mascarponét a cukorral kihabosítjuk, majd a tejszínhabot is beleforgatjuk. Az egyik tésztalapot visszarakjuk a formába, majd rákenjük a krém felét és a lekvár felét, majd rátesszük a másik lapot, a maradék krémet elsimítjuk rajta, végül a lekvárral megkenjük. Érdemes pár órára hűtőbe tenni.
A receptet és a fotót Putóczki Gáborné küldte. Köszönjük!
Gondolom, nektek is melegetek van, és jólesne egy hűsítő, üdítő desszert. Most megmutatom nektek, hogy készítsetek villámgyorsan egészséges és garantáltan állagjavítók és porok nélküli házi fagyit, vagyis inkább sorbet-t, melyben semmi trükk nincs, ellenben hihetetlenül gyümölcsös és fantasztikusan finom.
Szerezzetek be egy fagyigépet, és indulhat a gyártás! 🙂 Ha nincs gépetek, akkor se szomorkodjatok. Fagyasztóban is elkészíthető, de kicsit időigényesebb a menet. Félóránként csak jól át kell keverni a masszát, és 3-4 keverés után máris gombócozható.
Áfonyasorbet
Hozzávalók:
Elkészítés: A cukorból és a vízből szirupot főzünk, majd hozzáadjuk az áfonyát. Fél citrom reszelt héjával és kifacsart levével ízesítjük, majd botmixerrel pépesítjük. Kihűtjük, majd amikor már hideg, fagylaltgépbe tesszük, és kidolgoztatjuk. Ha nincs ilyen kis ügyes fagyigépünk, akkor dobozba öntjük, a fagyasztóba tesszük, és 30 percenként kanállal átkeverjük.
Én áfonyaöntettel és friss áfonyával tálaltam – mondhatom, mennyei volt!