Írd be, mit keresel:

Alma, szőlő, lilahagyma, tarja – én ezeket használtam ehhez az egyszerűen összeállítható tepsis húshoz, melyet csak ajánlani tudok mindazoknak, akik szeretik az édes és sós ízeket együtt, valamit a hús és gyümölcs párosítást. Én most a szaftos tarját választottam, de ez ízlés dolga, lehet szárazabb hús is, karaj, csikre, pulyka…

Forrás: Kard Éva

Az összeállítás pár perc, utána irány a sütő. Ezután már csakis annyi volt vele a dolgom, hogy párolás után néhány perc alatt készre süssem, és közben elkészítsem a köretként tálalt krumplipürét, de illik hozzá a rizs is, vagy éppen egy szelet friss kenyérrel is tunkolhatjuk.

Forrás: Kard Éva

Tepsis tarja gyümölcsökkel

Hozzávalók:

  • 6 szelet sertéstarja (csont nélkül)
  • őrölt színes bors
  • 1 teáskanál koriandermag
  • 1 teáskanál ételízesítő
  • 1 kisebb csokor friss zsályalevél
  • 2 nagy fej lilahagyma
  • 2 db édes alma
  • 1-2 fürt szőlő
  • 0,5 dl fehérbor
  • 10 dkg sertészsír

Elkészítés: A koriandert állandó kevergetés mellett pár pillanat alatt egy száraz serpenyőben pörköljük meg, majd öntsük át egy mozsárba, és törjük össze.

A hússzeleteket sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel és az őrölt korianderrel, majd hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy az ízek átjárják. A tarja lehet kicsit vastagabb szelet…

Az almának távolítsuk el a magházát, majd vágjuk fel vastagabb szeletekre. A lilahagymát pucoljuk meg, majd szintén vágjuk vastagabb szeletekre. A szőlőt mossuk meg, majd szemezzük le – érdemes nagyobb szemű szőlőt választani.

A tepsit kenjük ki a zsírral, majd fektessünk bele 2-3 szelet almát, helyezzünk rá egy szelet befűszerezett húst úgy, hogy félig fedje az almaszeleteket, majd tegyünk rá 2-3 szelet lilahagymát. A rétegezést addig folytassuk, míg elfogynak a hozzávalók. Ezután szórjuk meg a zsályalevelekkel, öntsük alá a bort, majd fedjük le a tepsit alufóliával. A zsályaleveleket egészben szórjuk közé, mert felaprítva túl intenzív lesz az íze.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten, kb. 1,5 óra alatt pároljuk puhára. Én légkeverésnél 160 fokon pont 1,5 óráig pároltam.

Amikor a hús már puhára párolódott, vegyük le a fóliát, majd tegyük vissza a sütőbe, és süssük pár perc alatt szép pirosra. Ha sok lé lenne alatta párolás után, akkor öntsünk le belőle…

Amíg a hús sül, készítsünk mellé ízlés szerinti köretet. Én krumplipürét csináltam, a rizs is jól illik hozzá, de ízlés szerint egy szelet friss kenyérrel is tunkolhatjuk.

Tálaláskor helyezzük tányérra a sült tarját és a gyümölcsöket, majd ízlés szerinti körettel kínáljuk.

Forrás: Kard Éva

A zeller és az alma nagyon jól passzolnak egymáshoz, ezt a Waldorf-saláta óta tudjuk. A zeller kicsit csípős, földes aromáit egészen elvarázsolja az édeskés-savanykás alma, és ez nemcsak nyersen, de főve is működik. Ha pedig egy kis krumplival testet is adunk a levesnek, akkor semmiféle sűrítésre nem lesz szükség, és egy egészséges, alakbarát, selymesen melengető levest kaphatunk – mindennel együtt szűk fél óra alatt.

Önmagában is krémes levest kapunk a krumplinak köszönhetően a pépesítés után, de egy kis tejszínnel – vagy mindenmentes változatban – kókuszkrémmel tovább selymesíthető, tálaláskor pedig nagyon jó bele valamilyen ropogós levesbetét, ami lehet egyszerűen pirított mogyoró vagy dió, de pirított kenyérkocka, levesgyöngy, húsimádóknak egy kis pirított bacon – mindegyikkel jól harmonizál az édeskés-pikáns krémleves.

Almás zellerkrémleves

Hozzávalók:

  • 1 közepes fej zeller
  • 2 szál szárzeller
  • 1 alma
  • 1 közepes krumpli
  • 1 dl tejszín vagy kókuszkrém
  • 1 evőkanál méz
  • pici citromlé
  • 1 evőkanál vaj vagy kókuszzsír
  • 1,2 liter alaplé
  • só, bors
  • maréknyi mogyoró a tálaláshoz

Elkészítés: A zöldségeket és az almát megtisztítjuk, felaprítjuk. A vajat egy lábasba tesszük, megolvasztjuk, rádobjuk a zellert, és kevergetve 3-4 perc alatt kicsit megkaramellizáljuk, majd hozzáadjuk a krumplit és az almát, átkeverjük, felöntjük az alaplével, és forrástól számítva 10-15 perc alatt puhulásig főzzük a zöldségeket közepes tűzön.

A tűzről levéve botmixerrel krémesre mixeljük, felöntjük a tejszínnel vagy a kókuszkrémmel, megkóstoljuk, kis mézzel, citromlével, sóval és borssal ízesítjük.

Pirított mogyoróval és frissen őrült borssal meghintve tálaljuk.

Talán az egyik legegyszerűbb sütemények egyike, mégis biztos sikert aratunk vele, akár szeretteinknek készítjük, akár kollégáknak, Valentin-napra vagy vendégvárónak. Vagy magunknak, tavaszváró hangulatban, virágos jókedvünkben – vagy épp jókedvre derítő kis csemegének. Sőt sós változatban is működik, például cukkinivel, mint ebben a receptben >>

Most egyszerűen csak vaj, pici cukor és fahéj került az almák mellé a rózsás minipitékbe, de a tészta megkenhető egy kis barack- vagy naracslekvárral, és a rózsák színével is játszhatunk, attól függően, hogy piros, sárga vagy zöld színű almával készítjük a bájos almás sütikéket…

Rózsás almamuffin

Hozzávalók:

  • 1 csomag leveles tészta
  • 2 nagyobb alma
  • kevés olvasztott vaj
  • kevés barna cukor
  • őrölt fahéj
  • 1/2 citrom leve
  • porcukor a tálaláshoz

Elkészítés: Az almákat félbevágjuk, és egy hegyes késsel kicsumázzuk, majd hámozás nélkül vékonyan – kb. 3 mm – felszeleteljük. Fél liter vizet felforralunk, hozzáadunk 3 evőkanál barna cukrot és 1/2 citrom facsart levét, majd az almaszeleteket beledobjuk, és 2-3 percig főzzük, majd leszűrjük.

A leveles tésztát kiterítjük, és hosszanti irányban 8 egyenlő csíkra vágjuk, mindegyiket megkenjük olvasztott vajjal, megszórjuk barna cukorral és fahéjjal. A csíkokat magunk elé fektetjük, és az almacikkekkel kirakjuk úgy, hogy a héjas részük legyen felfelé, az aljuk pedig a tészta közepéig érjen, és egymással kissé átfedésben legyenek, majd a szabad tésztarészt visszahajtjuk az almaszeletekre, majd jobbról balra szorosan feltekerjük, és óvatosan vajjal kikent muffinformákba ültetjük.

180 fokos sütőbe toljuk, és kb. 25 perc alatt megsütjük. A sütőből kivéve hagyjuk langyosra hűlni, majd porcukorral meghintve tálaljuk.

Mutatós, illatos és ugyancsak izgalmas desszert a mandulás-almás tekercs, elkészítését tekintve rendkívül gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan. Alapja leveles tészta, ami készen is nagyon jó minőségben kapható, így ezzel nincs sok dolgunk, a töltelékbe pedig alma, mazsola kerül, amit narancslekvár és fűszeres-édes tejföl tesz különlegessé. Tökéletes ízharmónia, az összeállítása pedig csak néhány perc!

Ha nem süteménynek, hanem elegánsabb, ünnepi desszertként szeretnénk tálalni, remek kísérője lehet egy illatos gyümölcsszósz, mint amilyen a mézes-gyömbéres narancsmártás – nemcsak isteni finom, de gyors és egyszerűen elkészíthető, és akár más süteményekhez, sőt sült húsokhoz vagy akár fagylalthoz is nagyon jól illik.

Mandulás-almás tekercs fűszeres narancsmártással

Hozzávalók:

  • 1 csomag leveles tészta
  • 5 db alma
  • 5 dkg mazsola
  • 10 dkg mandula
  • 3 evőkanál tejföl
  • 5 dkg barna nádcukor
  • 0,5 dl rum
  • 1 kiskanál őrölt fahéj
  • 2 evőkanál narancslekvár
  • 1 db tojás

A narancsmártáshoz:

  • 4 db narancs
  • 3 evőkanál méz
  • 2 dkg friss reszelt gyömbér
  • 1 db fahéjrúd

Elkészítés: A mazsolát előzőleg rumba áztatjuk, a mandulát száraz serpenyőben megpirítjuk, az almákat megtisztítjuk, negyedekre vágjuk, majd vékonyan szeleteljük.

A tésztát lisztezett munkalapon vékonyra nyújtjuk. A felületén egyenletesen elkenjük a 2 evőkanál narancslekvárt, rátesszük a szeletelt almát, majd a pirított mandulából két evőkanálnyit félreteszünk, a többit rámorzsoljuk az almára. A mazsolát is elosztjuk rajta a rummal együtt. A tejfölt elkeverjük a barna cukorral és 1 kiskanál őrölt fahéjjal, és ezt a keveréket kanállal elosztjuk a töltelék tetején. Az egészet óvatosan feltekerjük, a végeket behajtjuk, és a tetejét lekenjük egy felvert tojással. A félretett mandulát a tekercs közepén végigszórjuk. Hústűvel pár helyen megszúrjuk, hogy sülés közben távozni tudjon a levegő.

Előmelegített sütőbe téve 190 fokon 25-30 perc alatt készre sütjük.

A narancsmártáshoz a narancsokat megtisztítjuk, eltávolítjuk az összes fehér héj részt is, majd apróra vágva edénybe tesszük, és elkezdjük főzni a mézzel. Hozzáadunk egy fahéjrudat, és belereszelünk egy kis darab friss gyömbért. Így főzzük, amíg elkezd besűrűsödni, majd kivesszük belőle a fahéjat, botmixerrel kissé pépesítjük, és sűrűre főzzük.

Tálaláskor a süteményt szeleteljük, és narancsmártással kínáljuk.

Forrás: Szabó Veronika

A receptet és a fotót Szabó Veronika küldte. Köszönjük!

A puding sokaknak egyet jelent a zacskós pudingporral, pedig a házi változat elkészítése sem sokkal bonyolultabb vagy hosszadalmasabb, viszont zongorázni lehet a különbséget. Sokkal illatosabb, selymesebb, és csupán tojássárga, cukor, tej és étkezési keményítő kell hozzá. Ezt pedig ízlés szerint ízesíthetjük, attól függően, mihez van épp kedvünk. Most az almához jól passzoló vanília került bele, a végén pedig egy kevés vaj, hogy még krémesebb legyen, és a sütés után is kellemesen rezgős maradjon.

Igazi békebeli, gazdag ízvilágú sütemény, érdemes savanykásabb almával készíteni, hogy kellően ellenpontozza az édes, illatos vaníliakrémet…

Vaníliakrémes almatorta

Hozzávalók:

A tésztához:

  • 30 dkg liszt
  • 10 dkg cukor
  • 1/2 teáskanál őrölt fahéj
  • 20 dkg hideg vaj
  • csipet só

A vaníliakrémhez:

  • 1 liter tej
  • 1 rúd vanília
  • 25 dkg cukor
  • 5 tojássárga
  • 4 púpozott evőkanál étkezési keményítő
  • 5 dkg vaj

Valamint:

  • 3-4 alma
  • 2 csomag vaníliás cukor

Elkészítés: A tésztához a lisztet, a cukrot, a fahéjat, a csipet sót és a felkockázott vajat egy tálba tesszük, ujjbeggyel alaposan összemorzsoljuk, amíg nedves homok állagú lesz, majd kivajazott kapcsos tortaformába öntjük, és alaposan lenyomkodjuk úgy, hogy kis pereme is legyen. 170 fokos sütőbe toljuk, és 20-25 perc alatt elősütjük.

Közben a vaníliakrémhez 9 dl tejet tűzre rakunk, hozzáadjuk a félbevágott vaníliarúd kikapart belsejét, és magát a vaníliahüvelyt is, valamint a cukor felét, és szép lassan felforraljuk. Közben a tojássárgákat a maradék cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a maradék 1 dl tejet és az étkezési keményítőt, simára keverjük, majd folyamatos keverés mellett lassan hozzáöntjük a forró tejet, a vaníliarudat természetesen kivesszük belőle. Visszatesszük a tűzre, és kevergetve sűrűsödésig főzzük, majd a tűzről levéve hozzáadjuk a vajat, és addig keverjük, míg teljesen felolvad.

Az almákat meghámozzuk, kicsumázzuk, és ízlés szerint felkockázzuk vagy szeletekre vágjuk.

A vaníliakrémet az elősütött tésztára öntjük, egyenletesen elosztjuk rajta az almát, finoman belenyomkodjuk, meghintjük vaníliás cukorral, és a sütőbe visszatéve 20-25 perc alatt szép aranyszínűre sütjük.

A sütőből kivéve hagyjuk kihűlni, majd porcukorral meghintve, szeletelve tálaljuk.

Pofonegyszerű, gyors és isteni, ha nincs kedvünk sütni, de valami édesre vágyunk, percek alatt összedobható a sűrű palacsintatésztában megmártott és kisütött alma. Ez a változat tönkölybúzaliszttel készül, növényi tejjel és tojás helyett natúr almapürével, így csak növényi alapanyagok vannak benne, és egészségesebb is. Az almapürét készen is megvásárolhatjuk, drogáriákban és a négybetűs német szupermarketekben is kapható, és nagyon finom magában vagy joghurttal is, de házilag is elkészíthetjük az almát megpárolva, majd leturmixolva.

Az almapalacsinta savanykás gyümölccsel a legfinomabb, isteni, ha a tésztába teszünk egy kis vaníliát és fahéjat is, nagyon jól feldobja, de akár őrölt gyömbérrel vagy mézeskalács-fűszerkeverékkel is megbolondíthatjuk…

Almapalacsinta – vegán változat

Hozzávalók:

  • 3 alma
  • fél citrom leve
  • 15 dkg tönkölybúzaliszt
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 2 evőkanál barna cukor
  • 2 dl növényi tej
  • 1 teáskanál almaecet
  • 6 evőkanál almapüré – vagy 2 evőkanál őrölt lenmag 6 evőkanál vízzel kikeverve, 5 percet pihentetve
  • 1 teáskanál vanília-kivonat
  • 1 kávéskanál őrölt fahéj
  • 1 teáskanál kókuszzír a sütéshez

Elkészítés: A tésztához a száraz alapanyagokat – a lisztet, a sütőport, a fehéjat és a cukrot – összekeverjük, majd egy másik tálban a nedveseket – a tejet, az almaecetet, az almapürét és a vaníliát – úgyszintén, a kettőt összeöntjük és simára keverjük, félretesszük.

Az almát meghámozzuk, felkarikázzuk, a magházat kivágjuk vagy egy kis kiszúróval, kupakkal kiszúrjuk, meglocsoljuk fél citrom levével, összeforgatjuk.

Kókuszzsírral vékonyan kikenünk egy serpenyőt, felforrósítjuk, az almaszeleteket megmártjuk a tésztában, és oldalanként 3-4 perc alatt szép aranybarnára sütjük.

Azon melegében tálaljuk, ízlés szerint porcukorral vagy fahéjas cukorral meghintve.

Minden zöldségesnél szembejön a lila káposzta, mégis ritkán esik rá a választásunk, pedig egész télen, sőt tavasszal is friss vitaminforrás, kimondottan pénztárcabarát, nem mellesleg kalóriaszegény (31 kcal/100 g), és jóval könnyebben emészthető, mint a sima fejes káposzta.

És hogy miért érdemes még fogyasztani?

  • Rostokban nagyon gazdag, serkenti az emésztést, eltelít, így diétázóknak nagyon ajánlott.
  • Olyan fitokemikáliák vannak benne, amelyek megvédik a szervezetet a különféle daganatos betegségek ellen, nevezetesen a benne lévő indol véd a mell-, méh- és petefészekrák ellen.
  • Ugyanez a hatóanyag egyben lassítja a szervezet öregedési folyamatait.
  • Sok vasat, káliumot, kalciumot, foszfort, jódot tartalmaz.
  • Természetes antibakteriális hatásának köszönhetően védi és regenerálja a táplálékcsatorna nyálkahártyáját.
  • Magas C-vitamin-tartalma immunerősítő, de sok B- és A-vitamin is van benne.

Vékonyan felszeletelve vagy legyalulva változatosan készíthetünk belőle salátákat – 3 receptötlet itt >> –, színes krémlevesnek >> is meglepően finom, de ha inkább párolva készítenénk, ahhoz most mutatunk egy nagyon kellemes, illatos változatot, gyümölcsösen.

Almás-áfonyás lila káposzta

Hozzávalók:

  • 1/2 fej lila káposzta
  • 2 nagyobb alma
  • 1 marék aszalt vagy fagyasztott vörös áfonya
  • 2 kisebb ág rozmaring
  • diónyi friss gyömbér
  • 1 evőkanál méz
  • 1-2 evőkanál balzsamecet
  • 1 evőkanál vaj
  • só, színes bors

Elkészítés: A lila káposzta külső leveleit lefejtjük, a káposztát félbevágjuk, a torzsáját kivágjuk, majd legyaluljuk vagy nagyon vékonyan, szálasra vágjuk a káposztát. Meghintjük egy kevés sóval, és állni hagyjuk kb. 20 percet. Közben kicsumázzuk és vékony cikkekre vágjuk az almát.

Mélyebb serpenyőben megolvasztjuk a vajat, rádobjuk a kinyomkodott káposztát, hozzáreszeljük a gyömbért, alaposan átforgatjuk, 4-5 percig dinszteljük, majd aláöntünk kb. 1 dl vizet, és lefedve pároljuk 8-10 percig. Hozzáadjuk az almát, a vörös áfonyát és a rozmaringot, színes borsot őrölünk rá, meglocsoljuk a citrom levével és a mézzel, összeforgatjuk, majd még 5-6 percet lefedve pároljuk, és a tűzről levéve fedő alatt hagyjuk még puhulni saját gőzében 5-6 percet.

Kínálhatjuk köretként húsok, halak, sült sajt mellé, de párolt rizzsel, bulgurral vega fogásnak is ideális.

A nachos eredetileg egyáltalán nem diétás és nem is édes, az alma még csak gondolatban sem társítható hozzá – ez egy mexikói gyökerű, pirított tortillával, olvasztott sajttal és csomó feltéttel készülő partiétel, a történet ITT olvasható, de almával is készíthetünk hasonló elven finom és egészséges, ráadásul diétás nassolnivalót.

Az elv a cikkekre vágás, tálba rendezés és a sokféle feltét, így almával is készíthetünk ilyen tálat, ami sokkal izgalmasabb és mutatósabb, mint magában a külön alapanyagok, csajos partin vagy gyerekzsúron is szuper lehet, de magunknak vagy családi desszertnek is tökéletes lehet, egészségesebb, diétás, de akár mindenmentes étrendben is. Szuperegyszerű, gyors, mutatós, diétás desszertnek szuper, a gyerekek uzsonnára is szívesebben esznek így gyümölcsöt – meg tényleg finom is!

Mi kell az Almás nachos-hoz?

  • alma
  • citrom
  • mogyoróvaj, mandulavaj, tahini, bármilyen magvaj
  • juharszirup, méz, agavészirup, de akár karamell vagy Nutella is
  • darabolt mandula, dió, mogyoró, magok – amit szeretünk
  • csokicsepp, aprított étcsokoládé, kókuszreszelék

Így készül

Az almákat félbevágjuk, a magházat kivágjuk, az almát cikkekre vágjuk, citrommal meglocsoljuk, összeforgatjuk, majd egy tálra körkörösen elrendezzük.

Meghintjük és meglocsoljuk a rendelkezésre álló magokkal, csokikkal, magvajakkal és édesítőkkel – 5 perc, és azonnal tálalható, fogyasztható!

Az almás pite örök, megunhatatlan és számtalan változata létezik, ahogy egy igazi klasszikusnál ennek lennie kell. Ha csak almás töltelékkel készítjük, úgy is finom, de ha kicsit különlegesebbet szeretnénk, gazdagíthatjuk egy pudingos réteggel is, így az omlós tészta, a selymes krém és a gyümölcs hihetetlen jó harmóniát alkot benne. A puding itt ráadásul nem zacskós, hanem házi és vaníliás, frissen főzött, tojássárgával, tejjel, tejszínnel és étkezési keményítővel készül, és hogy még finomabb és krémesebb legyen, a végén egy kis vaj is kerül bele, de így is 10 perc alatt elkészül, és mondani se kell ugye, hogy mesésen finom.

Ha szeretnénk igazán mutatósra és ünnepibbre, akkor a vékonyra szeletelt és mikróban kissé megpuhított almát összetekerhetjük, mintha csak rózsa lenne, és így ültethetjük a pite tetejére, de ha nem akarunk ezzel bajlódni, akkor körkörösen is elrendezhetjük, vagy összefogva a szeletek egyszerűen bele is nyomkodhatjuk félig a pudingba…

Pudingos-almás pitetorta

Hozzávalók:
A tésztához:

  • 15 dkg liszt
  • 10 dkg hideg vaj
  • 1 evőkanál porcukor
  • csipet só
  • kevés hideg víz

A pudinghoz:

  • 3 dl tej
  • 1 dl tejszín
  • 4 tojássárga
  • 3 evőkanál cukor
  • 2 evőkanál étkezési keményítő
  • 2 teáskanál vanília-kivonat
  • 1 evőkanál vaj

Valamint:

  • 4 közepes alma
  • 1 evőkanál cukor
  • 1 citrom leve
  • 1 teáskanál őrölt fahéj

Elkészítés: A tésztához a lisztet egy tálba tesszük, hozzáadjuk a sót és a porcukrot, elvegyítjük, majd hozzáreszeljük a hideg vajat, és gyors mozdulatokkal összemorzsoljuk, majd pici hideg vizet hozzáadva tésztává gyúrjuk, gombóccá formázva frissentartó fóliába téve 30 percet a hűtőben pihentetjük.

Az almákat félbevágjuk, a magházat kivágjuk, és az almát vékony szeletekre vágjuk. Tálba tesszük, meglocsoljuk a citrom levével, meghintjük a cukorral és a fahéjjal, összeforgatjuk, és mikróba tesszük fél percre 850 Watton, hogy kicsit megpuhuljon.

A pihentetett tésztát lisztezett munkafelületen kinyújtjuk, pitetálba tesszük, belesimítjuk, lenyomkodjuk úgy, hogy a peremére is jusson, a túllógó részeket késsel levágjuk. Villával alaposan megszurkáljuk, és 170 fokos sütőben 15 percet elősütjük.

A pudinghoz tojássárgákat, a cukrot, a vaníliát, a kukoricakeményítőt és a tejszínt egy kis lábasba tesszük, kézi habverővel simára, csomómentesre keverjük, felöntjük a tejjel, ezzel is elkeverjük, majd tűzre téve, folyamatos keverés mellett pár perc alatt sűrűsödésig főzzük. A tűzről levéve, hozzáadjuk a vajat, és addig keverjük, míg felolvad.

Az elősütött pitetésztát kivesszük a sütőből, ráöntjük és elsimítjuk a pudingot, majd 5-6 almaszeletet összecsavarva, rózsa alakban kirakjuk a pite tetején, a rózsákat finoman belenyomva a pudingba.

Visszatoljuk a sütőbe, és 170 fokon, légkeverés mellett 20 perc alatt készre sütjük. Hagyjuk teljesen kihűlni, mielőtt tálalnánk, mert így lesz szépen szeletelhető.

Omlós lizertészta, krémesre sült alma és roppanós mandulaszeletkék tökéletes ízharmóniája a kerek piteformában sült almatorta. A klasszikus fahéjas ízesítés mellett egy kis baracklekvár, konyak és reszelt narancshéj teszik izgalmassá, és már sülés közben is olyan mennyei az illata, hogy nehéz kivárni, míg legalább langyosra hűl a sütőből kivéve.

Gyors változatként konyhakész omlós tésztával is megsüthető, de hétvégi desszertnek érdemes a tésztát magunknak összeállítani, ez sem időigényes, csak a pihentetés miatt tűnhet annak, de megéri!

Mandulás almatorta

Hozzávalók:
A tésztához:

  • 25 dkg liszt
  • 10 dkg hideg vaj
  • 10 dkg cukor
  • 2 tojás
  • csipet só

A töltelékhez:

  • 4 nagyobb alma
  • 1 narancs reszelt héja
  • 3 evőkanál konyak vagy rum
  • 3 evőkanál vaj
  • 4 evőkanál cukor
  • 10 dkg szeletelt mandula
  • 2 tojás
  • 1,5 dl tejszín
  • 1 evőkanál étkezési keményítő
  • 1 teáskanál őrölt fahéj
  • 3 evőkanál baracklekvár

Elkészítés: A tésztához a lisztet és a cukrot egy csipet sóval tálba tesszük, elkeverjük, hozzáadjuk a felkockázott vajat, és ujjbegyekkel gyors mozdulatokkal összemorzsoljuk, majd hozzáadjuk a tojásokat is, és kézzel összedolgozzuk. Gombóccá formázva frissen tartó fóliába csomagoljuk, és 1 órát a hűtőben pihentetjük.

Közben az almákat kicsumázzuk, vékonyan felszeleteljük, tálba tesszük. Hozzáadjuk a cukor felét, a konyakot vagy rumot, a vajat, hozzáreszeljük a narancs héját, és 40 másodpercre betesszük a mikróba 800 watton.

A pihentetett tésztát lisztezett felületen vékonyra nyújtjuk, pitetálba tesszük, villával megszurkáljuk. Megkenjük baracklekvárral, meghintjük a mandula felével, beletesszük az almát, és elegyengetjük.

A tojásokat felütjük, hozzáadjuk a maradék cukrot, a tejszínt és az étkezési keményítőt, alaposan összekeverjük, majd egyenletesen az almára locsoljuk, végül meghintjük fahéjjal.

170 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett kb. 35 perc alatt megsütjük, meghintjük a maradék mandulával, és még 5 percre visszatoljuk, hogy illatosra piruljon. A sütőből kivéve hagyjuk hűlni, majd langyosan vagy hidegen szeleteljük, és tálaljuk.

Jó érett banán adja az édességét ennek a zabpelyhes sütinek, se liszt, se cukor nincs benne, egy késes robotgéppel vagy turmix-szal percek alatt összedobható. Mivel elég nedves a tészta, ezért alacsonyabb hőfokon és viszonylag hosszabb ideig érdemes sütni, hogy jól átsüljön, de belül azért puha és szaftos legyen – így hosszan friss is marad. Nemcsak desszertnek vagy uzsonnára tökéletes, de akár reggelire is, hiszen csupa egészséges alapanyaggal készül, és az egészet csak egyszerűen össze kell kutyulni.

A banán mellett alma is kell a sütibe, aminek a fele pépesítve, fele felkockázva kerül bele, de ez akár érett körtével is helyettesíthető. Tojás és chiamag fogja össze a masszát, amit itt fahéj ízesít, de ez ízlés szerint vaníliával, egy kis őrölt gyömbérrel vagy akár mézeskalács-fűszerkeverékkel is kiegészíthető, ki hogy szereti. Próbáljátok ki, finom és nagyon jó állagú süti!

Zabpelyhes-banános süti almával

Hozzávalók:

  • 2 evőkanál chiamag
  • 1 bögre (2,5 dl) zabpehely
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 1 teáskanál őrölt fahéj
  • 3 közepes alma
  • 2 érett banán
  • 3 tojás
  • 2 evőkanál kókuszzsír

Elkészítés: Az almákat meghámozzuk, kimagozzuk, apróra kockázzuk. A felét késes aprítóba vagy turmixba tesszük, hozzáadjuk az összetördelt banánokat, a tojásokat, a sütőport, a fahéjat és a felolvasztott kókuszzsírt, és homogén masszává pépesítjük. Egy keverőtálban összeforgatjuk a chiamaggal, a zabpehellyel, majd a maradék felkockázott almával, és egy sütőtálba vagy tortaformába öntjük.

160 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett 40 perc alatt megsütjük, majd kivéve hagyjuk kihűlni, és ízlés szerint szeletelve kínáljuk.

A lencse itthon klasszikusan levesnek és főzeléknek készül, de szerintem salátának is remek, kiadós, laktató, ízletes és egyszerű… A lencséhez most került még sárgarépa és alma, majd egy mézes-mustáros dresszinggel öntöttem le. Egyszerre friss és üde, kellemesen pikáns, én nagyon szeretem csak úgy magában, hús nélkül is. 🙂

Forrás: Kard Éva

A lencsét és a sárgarépát előzőleg megfőztem, majd utána került hozzá az apróra vágott roppanós alma. Érdemes tálalás előtt pár órával már összeállítani a salátát, így az ízek kellően összeérnek, és nagyon jól illik majd az újévi malacsült mellé – de szerintem máskor is érdemes elkészíteni.

Forrás: Kard Éva

Almás-répás lencsesaláta

Hozzávalók:

  • 20 dkg lencse
  • 1 nagyobb sárgarépa
  • 1 édes alma
  • 1 db babérlevél
  • 1 teáskanál só
  • Az öntethez:
  • 4-5 evőkanál méz
  • 1/2 citrom leve
  • csipet só
  • őrölt színes bors (ízlés szerint)
  • 2 teáskanál magos dijoni mustár
  • 3 evőkanál mogyoróolaj vagy olívaolaj

Elkészítés: A lencsét pár órára áztassuk be hideg vízbe, majd szűrjük és öblítsük le, majd öntsük fel bőven vízzel, sózzuk, és tegyük bele a babérlevelet. Főzzük puhára, majd szűrjük le, és hűtsük ki teljesen. Arra figyeljünk, nehogy túlfőzzük!

A sárgarépát pucoljuk meg, majd vágjuk fel vékony, kisebb kockákra. Ezután enyhén sós vízben főzzük roppanósra, majd szűrjük le, és hűtsük ki teljesen.

Az almát pucoljuk meg, vágjuk fel vékony cikkekre, majd kisebb kockára, csepegtessük meg citromlével, hogy ne barnuljon meg.

Az öntet hozzávalóit keverjük össze. Közben kóstoljuk, és ha szükséges, ízlés szerint adhatunk hozzá még mézet, citromlevet.

A teljesen kihűlt lencséhez adjuk hozzá a sárgarépát és az almát, keverjük, forgassuk össze. Öntsük rá az öntetet, és óvatosan keverjük, forgassuk össze, majd hagyjuk pár órát állni, hogy az ízek kellően összeérjenek.

Tálaláskor ízlés szerint kínáljuk sült húsok mellé, de csak úgy magában fogyasztva is nagyon finom.

Forrás: Kard Éva