Írd be, mit keresel:

Ropogós zabpehely, krémesre sült alma, illatos és kényeztető, nincs benne zsiradék, vegán étrendbe is beilleszthető ez a finomság, ami ráadásul nagyon egyszerű és igazán jól variálható. Az alma gazdagítható más gyümölccsel – körtével vagy fagyasztott bogyósokkal például -, de a morzsás, zabpelyhes réteg is fűszerezhető, felturbózható. Itt vanília, fahéj és mazsola került bele, de akár gyömbér, kakaópor, aprított magok is mehetnek bele, ki mit szeret vagy talál otthon.

A zabpelyhes réteg lényege, hogy egy kis növényi tejjel és natúr almapürével kell összeforgatni, ettől válik sütissé, ez fogja össze, és lesz olyan nagyon finom. Az almapürét mi magunk is elkészíthetjük az almát megfőzve kevés vízben, majd pépesítve, de készen is kapható a német láncoknál és drogériákban.

Egészséges almás-zabpelyhes crumble

Hozzávalók kb. 6 adaghoz:

  • 8 közepes alma
  • 4 dl zabpehely
  • 3 dl növényi tej
  • 4 evőkanál juharszirup
  • 4 evőkanál almapüré
  • 1 teáskanál vanília-kivonat
  • 2 teáskanál őrölt fahéj
  • maréknyi mazsola vagy aszalt vörösáfonya

Elkészítés: Az almákat meghámozzuk, kicsumázzuk, és egy sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, elegyengetjük.

A morzsás részhez a nedves alapanyagokat – a tejet, a vaníliát, a juharszirupot és az almapürét – elkeverjük, hozzáadjuk a fahéjat, a zabpelyhet, a mazsolát vagy áfonyát, és alaposan összekeverjük, majd egyenletesen az almára halmozzuk, finoman lenyomkodjuk.

180 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett 30-35 perc alatt pirulásig sütjük, míg az alma megpuhul, a tetején a morzsa ropogósra sül.

A sütőből kivéve hagyjuk langyosra hűlni, magában vagy egy kis növényi joghurttal fogyasztjuk, a hűtőbe téve 5 napig vígan eláll.

Nem tart semennyivel hosszabb ideig, és nem is bonyolultabb, ha néhány fűszerrel feldobjuk a reggeli zabkásánkat, viszont a különbség magáért beszél, és persze érdemes azt is szem előtt tartani, hogy a fahéj, a gyömbér és a kardamom is melegítő hatású fűszerek, és még az anyagcserére is jó hatással vannak, kissé felpörgetik.

A fűszereknek köszönhetően kevesebb édesítő is elég bele, mert mindegyiknek van természetes édeskés aromája, és hogy még tartalmasabb, laktatóbb és krémesebb legyen, a zabkását gazdagíthatjuk egy kevés chia maggal. Itt most extraként egy kis mazsola is került bele, a tetejére pedig alma és dió,tényleg olyan finom, mint egy süti, és tényleg pár perc alatt elkészül.

Selymes zabkása téli fűszerekkel

Hozzávalók 2 adaghoz:

  • 2 dl zabpehely
  • 4 dl (növényi) tej
  • 1 evőkanál chiamag
  • 2 evőkanál juharszirup vagy méz
  • 1 kávéskanál vanília-kivonat
  • 1 kávéskanál őrölt gyömbér
  • 1 kávéskanál őrölt fahéj
  • 3 hüvely kardamom
  • 2 evőkanál mazsola
  • 1 alma
  • kevés dió a tetejére

Elkészítés: A zabpelyhet, a chiamagot, a fűszereket – a kardamomhüvelyt kés fokával érdemes megroppantani – és a tejet egy lábasba öntjük, hozzáadjuk a mazsolát, átkeverjük, és tűzre téve felforraljuk, majd közepesre mérsékeljük a lángot, és időnként megkeverve 5 perc alatt krémesre főzzük. Közben az almát kicsumázzuk és felkockázzuk, a diót durvára vágjuk.

Ha a folyadék nagy részét felvette a zabpehely és a chia, a tűzről levéve ozzáadjuk a juharszirupot vagy a mézet, átkeverjük. Azonnal tálaljuk a friss almával és a dióval.

A linzertésztával egyszerű dolgozni, így pitékhez általában ezt használom, viszont az almás tölteléken mindig változtatok egy keveset. Ez most is így történt, a linzertészta ugyanaz, az almát viszont vajkaramellával pároltam pár percig, majd csak utána került az előzőleg édes-diós morzsával megszórt tésztára. Az íze pedig… nagyon, de nagyon finom. A pitének pedig talán még az eddigieknél is nagyobb sikere volt.

Forrás: Kard Éva

A tésztánál egy jó kis trükköt bevetettem azért, így még omlósabb, finomabb volt. Egyrészt két sütőpapír között nyújtottam ki, így liszt nem kellett a nyújtáshoz, másrészt akkor lesz tökéletes, ha rácson tud kihűlni. Na jó, de hogyan vegyük ki a forró pitét egészben a tálból? Elárulom: vágjunk le 2 szélesebb csík sütőpapírt, és tegyük bele a sütőformába úgy, hogy bőven túllógjon, majd csak utána tegyük bele a tésztát a sütőpapírral együtt. Amikor a pite megsült, a sütőpapírcsíkok segítségével egyszerűen ki tudjuk majd emelni a formából.

Forrás: Kard Éva

Vajkaramellás almás pite

Hozzávalók:
A tésztához:

  • 35 dkg liszt
  • 20 dkg vaj
  • 10 dkg porcukor
  • 1 db tojás (nagy)
  • 1/2 csomag sütőpor
  • csipet só
  • 1-2 evőkanál hideg víz

Elkészítés: A lisztet keverjük össze a sütőporral, egy csipet sóval, majd adjuk hozzá a felkockázott hideg vajat, és kezdjük el összemorzsolni. Amikor már kellően morzsalékos, keverjük hozzá a porcukrot, majd adjuk hozzá a tojást, 1 evőkanál hideg vizet, és gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát. Ha szükséges, akkor adjunk hozzá még vizet gyúrás közben.

Ezután csípjük le a tészta 1/3 részét, majd tegyük be a hűtőbe.

A maradék tésztát nyújtsuk ki sütőforma méretűre, béleljük ki vele a formát, majd tegyük be a hűtőbe addig, míg elkészítjük a tölteléket. Én két sütőpapír között nyújtottam ki a tésztát, így liszt nem kellett hozzá.

A vajkaramellás alma

Hozzávalók:
6-7 db édes alma
2 csomag vaníliás cukor
1 teáskanál őrölt fahéj
10 dkg mazsola (el is hagyható)
1 citrom leve
A szóráshoz:
6 db babapiskóta (darálva)
5 dkg darált dió
1 csomag vaníliás cukor
A vajkaramellhez:
20 dkg kristálycukor
2 evőkanál víz
1 dl habtejszín
5 dkg vaj

Elkészítés: Az almákat hámozzuk meg, majd egy nagyobb lyukú reszelőn reszeljük le. Ezután facsarjuk rá a citromlevet, szórjuk meg az őrölt fahéjjal és a vaníliás cukorral, adjuk hozzá a mazsolát, majd keverjük alaposan össze.

Egy serpenyőbe tegyük bele a kristálycukrot, adjuk hozzá a vizet, majd addig melegítsük, míg teljesen felolvad, és szép világosbarnára karamellizálódik. Ekkor vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a vajat, majd addig keverjük, míg teljesen elolvad. Öntsük hozzá a tejszínt, keverjük össze, és tegyük vissza a tűzre, majd adjuk hozzá az almás keveréket. Pár percig kevergetve pároljuk, majd hűtsük ki teljesen.

A tésztát vegyük ki a hűtőből, és szórjuk meg a babapiskótás-diós-vaníliás cukros keverékkel, majd kanalazzuk rá a lecsepegtetett almát.

A maradék tésztát nyújtsuk ki, vágjuk fel vékony csíkokra, és rácsozzuk be vele a pite tetejét.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 35–40 perc alatt süssük szép pirosra. Én légkeverésnél 160 fokon 35 percig sütöttem.

A sütőből kivéve a formában hagyjuk hűlni, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki teljesen.

Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg porcukorral, szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.

Forrás: Kard Éva

Illatos és nagyon finom puha desszert ez a nem szokványos piskótatekercs, aminek a tésztája és a tölteléke is könnyen és gyorsan elkészíthető. A piskótatekercstől sokan tartanak, de pár apróság betartásával mindenkinek sikerül! A legfontosabb, hogy nem szabad túlsütni, mert akkor kiszárad, és akkor bizony törni fog a feltekerésnél, és fontos az is, hogy még melegen kell feltekerni – esetünkben akár az előre elkészített töltelékkel, így még finomabb lesz. A piskótánál – mindig – még arra érdemes ügyelni, hogy a tojásokat nagyon jó habosra, fehéredésig verjük a cukorral, így jó sok levegő kerül bele, és ettől lesz pillekönnyű és laza szerkezetű.

A töltelék vajban párolt alma, amit egy kis fahéj és aszalt vörös áfonya ízesít – ez helyettesíthető akár mazsolával is -, illetve került bele egy kis mogyoró is, hogy némi izgalmas ropogós is legyen ebben a pihe-puha sütiben.

Puha almás-áfonyás piskótatekercs

Hozzávalók:

  • 4 tojás
  • 12 dkg cukor
  • 12 dkg liszt
  • 1 kávéskanál sütőpor
  • 1 teáskanál vanília-kivonat

A töltelékhez:

  • 3-4 alma, mérettől függően
  • 3 dkg vaj
  • 2-3 evőkanál cukor
  • fél citrom leve
  • kevés őrölt fahéj
  • maréknyi aszalt vörös áfonya
  • maréknyi mogyoró – vagy dió, mandula

Elkészítés: A töltelékhez az almákat meghámozzuk, kicsumázzuk, felkockázzuk, és a vajjal együtt egy lábasba tesszük. Hozzáadjuk a cukrot, a citrom levét, a fahéjat és a vörös áfonyát, és tűzre téve, időnként megkeverve saját levében puhára pároljuk, amikor elillant a leve, villával kicsit összetörjük, félretesszük.

A piskótához a tojásokat egy keverőtálba felütjük, hozzáadjuk a cukrot, és elektromos habverővel nagyon habosra, szinte fehérre felverjük. Hozzászitáljuk a sütőporral elkevert liszt felét, és egy spatulával összeforgatjuk, majd a maradék lisztet is hozzászitáljuk, és ezt is finoman beleforgatjuk.

Sütőpapírral fedett gáztepsire öntjük a piskótát, elsimítjuk egy nagy téglalappá, és 180 fokos sütőben, légkeverés mellett 10-12 perc alatt megsütjük. A sütőpapír segítségével porcukorral meghintett tiszta konyharuhára borítjuk a még forró piskótát, lehúzzuk róla a sütőpapírt. Egyenletesen rákanalazzuk az almatölteléket, megszórjuk maréknyi aprított mogyoróval, és a konyharuha segítségével felcsavarjuk, a két végét megcsavarjuk, és így hagyjuk kihűlni.

Tálaláskor meghinthetjük porcukorral, és szeletelve kínáljuk.

Én nem állítom, hogy az enyém a legszuperebb, legpuhább, legomlósabb, esetleg legropogósabb… Viszont mi így szeretjük, és ez a pite tutira olyan lesz, mint ahogy a kép alapján várjátok.

Igazi békebeli, klasszikus almás pite ez, aranyló és nagyon finom, nincs benne semmi csavar, a tésztája omlós, az almatöltelék krémes, olyan, ahogy a nagyi készítette, és amire mindig nosztalgiával gondolunk.

Házi almás pite

Hozzávalók egy 25×35-ös tepsihez:

  • 1 kg alma
  • 5 dkg vaj
  • 10 dkg kristálycukor + ha még kell
  • 1 citrom héja és leve

A tésztához:

  • 50 dkg liszt
  • 15 dkg vaj
  • 20 dkg porcukor
  • 3 teáskanál (1 csomag) sütőpor
  • 1 tojás
  • csipet só
  • 3 nagy evőkanál tejföl + a tetejére

Valamint:

  • pár marék zsemlemorzsa

Elkészítés: Az almát meghámozzuk, és a reszelő durva fokán lereszeljük. Egy akkora serpenyőbe, amiben az egész elfér, beleszórjuk a cukrot, felöntjük 1 dl vízzel, és enyhén megkaramellizáljuk. Hozzáadjuk a vajat, majd az almát. Kevergetjük, beleszórjuk a citromhéjat és beleöntjük a levét. Addig pároljuk, míg az összes nedvesség elfő. Félretesszük hűlni.

A tésztához a vajat elmorzsoljuk a liszttel, majd összegyúrjuk a többi hozzávalóval. Kétfelé osztjuk a tésztát.

Egy tepsibe szilikonos sütőpapírt terítünk, a tészta egyik felét tepsiméretűre nyújtjuk, belefektetjük. Meghintjük zsemlemorzsával, belesimítjuk az almamasszát. Befedjük a maradék kinyújtott tésztával, megkenjük tejföllel. Megszurkáljuk, majd mehet a 180 fokos sütőbe, ahol szép aranyszínűre sütjük.

Kihűlve szeleteljük, ízlés szerint akár porcukorral is meghinthetjük.

Forrás: Hajós Ágnes

Nem tipikus olasz desszert, ami nem is csoda, hiszen egészen északon, majdnem a francia határnál található 1100 méteres magasságban a ma már síparadicsomnak számító, de ősrégi gyökerekkel bíró település, Oulx, ahonnan származik ez a mutatós pitetorta. Ma már inkább hagyományból és a finomsága okán sütik a vörösborral párolt, fűszeres, almás töltelékkel bíró rusztikus süteményt.

A tésztája omlós, a töltelékben a vörösboros almát egy kevés fahéj, reszelt narancshéj és némi darabolt dió gazdagítja, telt és gazdag íze különleges és nagyon finom, de igazi jellegzetessége a tésztából a töltelék közepére formázott szőlőfürt. A gyönyörű színű és gazdag aromájú süti valószínűleg a felnőttek kedvence lesz inkább, de gyerekek is megkóstolhatják, mert alkoholt a vörösboros töltelék a főzés és sütés után már nem tartalmaz.

Szent Antal vörösboros almatortája

Hozzávalók:
A tésztához:

  • 12,5 dkg hideg vaj
  • 25 dkg liszt
  • 12,5 dkg porcukor
  • 1 tojássárga
  • 2-3 evőkanál hideg víz
  • csipet só
  • 1 tojássárga a kenéshez

A töltelékhez:

  • 4 szép alma
  • 3 dl száraz vörösbor
  • 15 dkg cukor
  • 1 narancs reszelt héja
  • 1 kávéskanál őrölt fahéj
  • 10 dkg dió

Elkészítés: A tésztához a lisztet, a porcukrot, a sót egy késes robotgépbe tesszük, hozzáadjuk a felkockázott hideg vajat, és morzsásra mixeljük. Hozzáadjuk a tojássárgát és 1-2 evőkanál jeges vizet, és tovább mixeljük, amíg nagyjából összeáll tésztává. Kivesszük a tésztát, 3-4 mozdulattal összedolgozzuk, majd fóliába csomagolva 1 órát a hűtőben pihentetjük.

Közben az almákat meghámozzuk, negyedeljük, magházukat kivágjuk, és vékonyan felszeleteljük vagy legyaluljuk. Lábasba tesszük, hozzáadjuk a cukrot, az őrölt fahéjat és a reszelt narancshéjat, rálocsoljuk a vörösbort, és takarékon addig főzzük, amíg a bor nagy része elpárolog, az alma megpuhul, és sűrűbb, szirupos lesz a leve. A tűzről levéve hűlni hagyjuk.

A pihentetett tésztát a hűtőből kivéve kissé puhulni hagyjuk, majd liszttel meghintett sütőpapírra tesszük, egy maréknyit letépünk belőle a díszítéshez, a többit kicsit lenyomkodjuk nagyjából kör alakúra, meghintjük liszttel, ráterítünk még egy sütőpapírt, és jó vékonyra kinyújtjuk. A felső papírt eltávolítjuk, a tésztát az alsó sütőpapírral együtt egy nagy tepsibe átemeljük, villával megböködjük, a darabolt dióval megszórjuk.

A maradék tésztát is kinyújtjuk a sütőpapíros módszerrel, szőlőszemeket szúrunk ki belőle, késsel leveleket vágunk, a maradékot pedig indákká sodorjuk.

A vörösboros almatölteléket a tészta közepére halmozzuk, elegyengetjük úgy, hogy a széle szabadon maradjon, majd visszahajtjuk, a közepére megformázzuk a szőlőfürtöt. 2 evőkanálnyi vízzel elhabart tojássárgával lekenjük a tésztát, és 180 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett 30-35 perc alatt szép aranyszínűre megsütjük.

Vannak olyan klasszikusok, amelyeket nem lehet megunni, ilyen az almás sütemény is, ami rengeteg formában és változatban örök kedvenc, és mindig sikert is arat. Ez a kevert tésztával készülő puha és omlós, téglaformában sült édes kenyér is fantasztikusan finom, benne az almakockák áttetszőre, krémesre párolódnak, a tetején pedig finoman karamellizálódnak.

Mivel az alapanyagok bögrével kimérhetőek, és egyetlen tálban kikeverhetőek, nagyon egyszerű és gyors az elkészítése, igazán hálás desszert, mert egyszerűsége ellenére pazar, a sok almának köszönhetően finoman szaftos, és nem szárad ki hamar, de mondjuk erre nem is lenne sok esélye, mert valószínűleg igen gyorsan el fog fogyni…

Illatos almás kenyér

Hozzávalók:

  • 3 közepes alma
  • 1 teáskanál őrölt gyömbér
  • 2 csomag vaníliás cukor

A tésztához:

  • 1,5 bögre liszt (1 bögre = 2,5 dl)
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 0,5 bögre cukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 0,5 bögre tej
  • 10 dkg lágy vaj
  • 3 tojás
  • csipet só

Elkészítés: A sütőt 180 fokra előmelegítjük. Az almákat meghámozzuk, kicsumázzuk és felkockázzuk, egy tálba téve megszórjuk az őrölt gyömbérrel és a vaníliás cukorral, összeforgatjuk, félretesszük.

A tésztához a lisztet egy keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a sütőport, a cukrot, a vaníliás cukrot, elvegyítjük, majd hozzáadjuk a felkockázott lágy vajat, a tojásokat és a tejet, és egy elektromos robotgéppel pár perc alatt sima tésztává keverjük. Az alma 2/3 részét a tésztába beleforgatjuk.

Sütőpapírral bélelt – vagy kivajazott, lisztezett – tégla- vagy kenyérformába öntjük a tésztát, elegyengetjük, majd a tetejére szórjuk a maradék almát, és az előmelegített sütőbe tolva, légkeverés mellett kb. 45 perc alatt megsütjük.

A sütőből kivéve 10-15 percet pihentetjük, majd a formából kiborítva, rácsra téve hagyjuk kihűlni, mielőtt megvágnánk és tálalnánk.

Nagyon gyorsan összeállítható ez az almás-diós kevert süti, isteni illat lengi be a konyhát már a sütése alatt, olyan otthonosságot és békét áraszt a vaníliás, mézeskalácsos, almás kombináció, már egy kicsit az adventre, karácsonyra való hangolódás jegyében.

A tésztába reszelt és darabolt dió is került, a tészta omlósabb a darált csonthéjastól, a darabkák pedig finoman roppannak a sütibe harapva. Aki szereti, gazdagíthatja mazsolával vagy csokidarabokkal is, vagy akár bevonható csokimázzal is, ünnepi sütivé avanzsálva.

Almás-diós kevert süti

Hozzávalók:

  • 35 dkg liszt
  • 1 csomag sütőpor
  • 10 dkg darált dió
  • 2 dl olaj
  • 4 szép alma
  • 4 tojás
  • 15 dkg cukor
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 1 teáskanál mézeskalácsos fűszerkeverék
  • 1 kávéskanál őrölt fahéj
  • 1 marék dió

Elkészítés: A tojásokat keverőtálba felütjük, hozzáadjuk a cukrot és a vaníliás cukrot, jó habosra keverjük, majd hozzáadjuk az olajat is, ezzel is tovább habosítjuk. Hozzáadjuk a lisztet, a sütőport, a fűszerkeveréket és a darált diót, ezzel is összekeverjük, végül a meghámozott almákat hozzáreszeljük, a durvára vágott diót is hozzáadjuk, spatulával összeforgatjuk.

Kikent vagy sütőpapírral bélelt kapcsos tortaformába vagy tepsibe öntjük, és 175 fokos sütőbe toljuk, légkeverés mellett 50-55 perc alatt megsütjük. A formában hagyjuk kihűlni, majd szeletelve tálaljuk.

Csupa egyszerű alapanyaggal készül, olyan finom, mint egy süti, csakhogy villámgyorsan összerakható és egészséges is, desszertnek, uzsonnára, nassolnivalónak is tökéletes, de még reggelinek is megállja a helyét, ha marad belőle. A legnagyobb része ennek a finomságnak alma, ami itt egy kis fahéjjal és mazsolával sül össze, de más fűszer is használható, a mazsola pedig elhagyható vagy aprított datolyára, aszalt vörösáfonyára is cserélhető, viszont mindenképpen érdemes egy kevés kukoricakeményítővel összeforgatni, ami sülés közben az alma levét megfogja, és kellemesen szószos, szaftos lesz tőle.

Édesítőként juharszirup került ebbe a desszertbe, de bármilyen más édesítő is használható hozzá, illetve zsiradékként egy kevés kókuszzsír – akinek nem szempont, hogy vegán legyen, mégis vágyik erre az egészséges almás finomságra, használhat helyette vajat is.

Sült alma ropogós morzsával

Hozzávalók:

  • 3 nagyobb alma
  • maréknyi mazsola
  • 1 evőkanál étkezési keményítő
  • 2 evőkanál citromlé
  • 1 teáskanál őrölt fahéj
  • 2 evőkanál juharszirup vagy más édesítő ízlés szerint

A morzsához:

  • 1,5 dl zabpehely
  • 2 evőkanál kókuszzsír
  • 2 evőkanál juharszirup vagy más édesítő ízlés szerint
  • 2 evőkanál víz
  • 1 teáskanál vanília-kivonat
  • 2-3 evőkanál szeletelt mandula
  • csipet só

Elkészítés: Az almákat meghámozzuk, kicsumázzuk, felkockázzuk, tálba tesszük, hozzáadjuk a mazsolát, a citromlevet, a fahéjat, a juharszirupot, valamint a kukoricakeményítőt, és alaposan összeforgatjuk.

A morzsához a zabpelyhet egy késes aprítóba tesszük, hozzáadjuk a megolvasztott kókuszzsírt, a juharszirupot, a vaníliát, a vizet és egy csipet söt, és morzsásra, nedves homok állagúra összemixeljük. Ha kész, hozzákeverjük a szeletelt mandulát is.

Az előkészített almás keveréket szufléformákba elosztjuk, a tetejére kanalazzuk a zabpelyhes morzsát, kanállal kicsit lenyomkodjuk, és 180 fokos sütőbe tolva, légkeverés mellett kb. 30 percig sütjük, míg az alma sziruposra sül benne, a tetején a morzsa pedig kissé megpirul és jó ropogós lesz.

Melegen, langyosan, hidegen is nagyon finom, kínálhatunk mellé egy kis (növényi) joghurtot is, és érdemes belőle akár nagyobb adagot készíteni, mert másnap is tökéletes, akár reggelinek.

Mennyei illatok lengik be a konyhát, amíg sül, az alma, a fahéj és a vanília olyan békebeli hangulatot áraszt, ami a legjobb stresszoldó egy dolgos nap végén. Most mogyoróval készült, ez adja a töltelék legjavát, de akár más őrölt csonthéjassal, zabpehellyel, müzlivel is készíthetjük. Cukor alig van benne, de lecserélhető akár mézre vagy más édesítőre is.

Melegen és langyosan is nagyon finom, de ha egy kicsit többet készítünk, és marad belőle másnapra, reggelire is nagyon finom, egészséges napindító.

Mogyorós töltött alma

Hozzávalók:

  • 4 szép alma
  • 1/2 citrom leve
  • 10 dkg darált mogyoró
  • 3 evőkanál mazsola
  • 1,5 evőkanál barna cukor
  • ½ rúd vanília
  • 1 teáskanál fahéj
  • 2 dl tejföl
  • 1 evőkanál vaj
  • 2 dl almalé

Elkészítés: Az almákat meghámozzuk, félbevágjuk, a csumájukat karalábévájóval vagy késsel kiemeljük. Meglocsoljuk a citromlével, tepsibe tesszük.

A darált mogyorót, a cukrot, a fahéjat, a vaníliarúd kikapart belsejét és a mazsolát egy tálkába tesszük, hozzáöntünk a tejfölt, krémesre keverjük, az almákba töltjük, az almalevet az almák alá öntjük, és mindegyikre kis darabka vajat teszünk, kevés fahéjjal még meghintjük..

180 fokos sütőbe toljuk, és 35-40 perc alatt megsütjük.

Melegen vagy langyosan tálaljuk, kínálhatunk hozzá egy kis vaníliás cukorral elkevert joghurtot vagy tejfölt.

Ropogós, édes, egészséges, rengeteg módon fűszerezhető és tökéletes napindító a granola, ez a zabpehely alapú, magokkal, gyümölcsökkel és fűszerekkel gazdagított pirított finomság, amit sokkal érdemesebb otthon elkészíteni, mint készen megvenni, mert pofonegyszerű, kiadósabb, természetesebb házilag, és könnyedén a szezon ízvilágára hangolható.

Most kicsit téliesebb, már kicsit karácsonyváró hangulatú granolát mutatunk, ami mézeskalácsos fűszerkeverékkel, almával és mogyoróval készült, de bármilyen maggal vagy aszalt gyümölccsel tovább gazdagítható. Őrölt lenmag is került bele, ami azoknak lehet jó tipp, akiknek lassú az anyagcseréjük: itt szinte teljesen eltűnik, de nagyon jót tesz a granola ropogósságának és az emésztésnek is. 😉

Mogyorós-mézes granola

Hozzávalók:

  • 20 dkg zabpehely
  • 10 dkg mogyoró
  • 2 evőkanál őrölt lenmag
  • 1 nagyobb alma
  • 1 dl almalé
  • 1 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék
  • 2 evőkanál méz
  • 2 evőkanál kókuszzsír
  • maréknyi kókuszpehely vagy szeletelt mandula
  • ízlés szerint bármilyen maggal vagy aszalt gyümölccsel felturbózható

Elkészítés: Az almát meghámozzuk, kicsumázzuk, felkockázzuk, és az almalével 5 perc alatt összefőzzük, majd a tűzről levéve hozzáadjuk a mézet és mézeskalácsos fűszerkeveréket, valamint a kókuszzsírt, és botmixerrel összepépesítjük.

A mogyorót durvára vágjuk, majd a zabpehellyel és az őrölt lenmaggal egy tálban összeforgatjuk, hozzáadjuk az almás pépet, alaposan összekeverjük, majd tepsire borítjuk, kanállal elegyengetjük, hogy mindenhova egyformán jusson, majd 160 fokos sütőbe tolva kb. 40 percet sütjük, kivéve fakanállal összeforgatjuk, és hagyjuk kihűlni. Ilyenkor még nedvesnek tűnhet, de kihűlés alatt elpárolog a nedvesség és szikkad, tökéletesen ropogós lesz hidegen.

Ha teljesen kihűlt, jól záródó edénybe tesszük, hamar el fog fogyni, de 3-4 hétig elállna, ha hagynánk…

A tejberizs kiadós klasszikusunk, ami frissen a legfinomabb, a maradékból pedig készülhet rizskoch vagy gyümölcsrizs is. A kissé szárazabb, már nem annyira kívánatos tejberizsből most tejszín hiányában görög joghurttal készült nagyon könnyű krém, ami jóval kevesebb zsiradékot tartalmaz, mint ha tejszínhabbal lenne lazítva, ráadásul rém egyszerű.

Önmagában is nagyon finom, gyors megoldásként lekvárral vagy befőttel is tálalható, de pár perc alatt karamellizált almát is készíthetünk a tetejére.

Könnyű rizskrém karamellizált almával

Hozzávalók:

  • maradék tejberizs
  • görög joghurt
  • vaníliás cukor vagy porcukor, esetleg más édesítő

A karamellizált almához:

  • 2 alma
  • 1 evőkanál vaj
  • 4 evőkanál barna cukor
  • 1 rúd fahéj
  • 1/2 citrom leve

Elkészítés: A tejberizs nagy részét késes robotgépbe tesszük, és először 2-3 evőkanál görög joghurttal fellazítjuk, majd annyi joghurtot adunk még hozzá, hogy krémes, selymes állagot kapjunk. Vaníliás cukorral vagy cukorral édesítjük, de ne túl édesre, mert jön még hozzá a karamellizált gyümölcs is, majd a maradék rizst is hozzáadjuk, hogy legyenek benne darabkák is.

Az almákat félbevágjuk, magházukat kivágjuk, majd cikkekre vágjuk – ízlés szerint meg is hámozhatjuk. Serpenyőbe tesszük a cukrot, először megolvasztjuk, majd enyhén karamellizáljuk. Hozzáadjuk a vajat és a fahéjrudat, átkeverjük, ha felolvadt a vaj, akkor az almaszeleteket beletesszük, ráfacsarjuk a citrom levét. 2-3 percig pároljuk-sütjük, majd megforgatjuk, és a másik felüket is karamellizáljuk.

A rizskrémet tálkákba szedjük, a karamellizált almát rákanalazzuk a levével együtt.