Akármilyen kozmetikai újdonságokkal is rukkoljanak elő a gyártók, a legjobb a természetes szépítőszer, ami annyira tiszta, hogy akár meg is lehet enni, és ez tökéletesen igaz erre az aranyszínű kurkumával készülő nagyon hatékony és egyszerű, 4 alapanyaggal készülő, a bőrt tisztító és élettel feltöltő arcpakolásra. Az alapanyagokat csak össze kell keverni, egy ecsettel az arcra felvinni, majd 10 perc pihentetés után egyszerűen lemosni.
Mire és miért jó a kurkumás maszk?
Fontos, hogy csak tiszta, 100%-os őrölt kurkumát használjunk, ezt használat előtt ellenőrizzük a csomagoláson, fűszerkeverék, sóval dúsított változat nem jó!
Kurkumás arcpakolás
Hozzávalók:
Elkészítés: Az összes alapanyagot egy tálkában összekeverjük, majd egy ecset segítségével a tiszta arcbőrre felvisszük. 10 percet hagyjuk hatni, majd langyos vízzel alaposan leöblítjük, ha esetleg maradnak sárgás foltok, akkor azt egy kozmetikai kendőval vagy vattával és egy kis alkoholmentes arctonikkal letöröljük. Hetente egyszer érdemes használni, pattanásosabb, nehezebb bőrre akár kétszer is.
Azt tudjuk, hogy a csoki isteni finom, sőt, kiderült, hogy számos jótékony hatása is van. Most pedig azt is bebizonyítjuk, hogy meg is szépít titeket. Ha egy kis kényeztetésre vágytok, készítsétek el a következő arcmaszkok valamelyikét, és élvezzétek ki a csokoládé finom ízét és illatát. Szépülésre fel!
1. Csokis-joghurtos arcpakolás
A joghurt jó hatással van a bőrre, mert a benne található probiotikumok nyugtatják az érzékeny hámréteget. Ha tehetitek, válasszatok olyan csokoládét, melynek 70%-nál magasabb a kakaótartalma, és csak nádcukrot tartalmaz, mert így értékes antioxidánsokkal gazdagíthatjátok a pakolást. Sőt, ha pár csepp narancsos illóolajat is csepegtettek bele, akkor igazán pihentető élményt nyújt.
Mi kell hozzá?
A joghurthoz adjátok hozzá a megolvasztott csokoládét, majd az illóolajat. Mielőtt felkenitek, tisztítsátok meg az arcotokat. Nagyjából 15–20 percig hagyjátok fent, majd mossátok le langyos vízzel. Jó pihenést!
További két arcpakolást – zabpelyhes-csokist és cukros csokist – itt találtok >>
Hogy mik is azok az AHA-gyümölcssavak? Természetes, gyümölcsökben található erősen regeneráló, ránctalanító hatású savak, amiket főként almából, szőlőből és citrusfélékből nyernek ki, de más gyümölcsökben is megtalálhatóak. Neve az Alpha Hydroxy Acides angol tudományos megnevezés mozaikszavas rövidítése, amit magyarra alfa-hidroxi savként fordíthatnánk. Leginkább hámlasztó és pigmentfoltokat halványító hatása miatt kedvelt az AHA-gyümölcssav, de ne felejtsük el, hogy remek hatóanyag a zsíros és a problémás bőrre, ragyogóvá és feszessé is teszi.
Mivel a jótékony gyümölcssav a friss gyümölcsben is megtalálható, bátran készíthetünk segítségükkel otthon is arcpakolást, így ráadásul a gyümölcsök vitamintartalma még táplálja is bőrünket, és jóval barátibb áron kijövünk a természetes szépségápolókkal, mint ha drága kencéket használnánk. 3 arcpakolás következik a legjobb AHA-gyümölcssav-forrásokkal: almával, naranccsal és szőlővel.
Tisztító almás pakolás
Regeneráló és egyben tápláló az almás-tojáshabos-fahéjas arcpakolás, különösen zsírosabb bőrre ideális. 1 tojásfehérjét habbá verünk, belereszeljük finom reszelőn egy meghámozott alma felét, egy csipetnyi fahéjat adunk hozzá. Megtisztított arcra, nyakra, dekoltázsra felvisszük, majd 10 perc után lemossuk.
Feszesítő, tonizáló narancsos pakolás
A fáradt bőrt feltölti, élénkíti, egyszerre táplálja és tonizálja a naracsos-olívás arcpakolás, a napbarnított bőrt élénkíti, fényt ad neki. Fél narancs levét kifacsarjuk, átszűrjük, 1 evőkanál olívaolajat adunk hozzá, valamint annyi tejport, hogy pépes legyen. Felkenjük a megtisztított arcra, 5 percig pihentetjük, majd lemossuk.
Frissítő, hidratáló szőlős pakolás
Vízhiányos bőrre tökéletes a frissítő, tápláló szőlős pakolás, apróbb ráncok ellen is jótékonyan hat. Egy maréknyi leszemelt, megmosott szőlőt botmixerrel ősszeturmixolunk, a gyümölcspépet szitán átpréseljük, 1 teáskanál olívaolajat adunk hozzá, és annyi tejport, hogy kenhetően pépes legyen. Megtisztított arcbőrre felvisszük, majd 5 perc pihentetés után lemossuk.
Még 3 gyümölcsös pakolás videóval:
Tudom, sokan azt gondolják, vétek az epret nem megenni, de egyetlen szemet feláldozhatunk a szépségünkért szerintem. Már az ókori rómaiak is tudták, hogy az eper tisztít, frissít, fiatalít, nemcsak elfogyasztva, de arcpakolásként is. Az eper kimagasló mennyiségű C-vitamint tartalmaz, 60 mg található 10 dekányi gyümölcsben, ami ragyogóvá teszi, élettel tölti meg a bőrünket is.
Most hidratáló hatású joghurttal és mézzel készítettem belőle arcpakolást, ez utóbbiról jó tudni, hogy tisztít, nyugtat, tonizál, méregtelenít és antibakteriális hatású, ráadásul tele van vitaminnal, aminosavakkal, így ez a hármas nagyon hatékony, mutatom is, hogyan készítem!
További epres csodákat itt találtok >>
Videók egészségről és szépségápolásról >>
Takács Nóra Norie rovata videókkal, szépségápolással >>
Egy szépítő, simító, ápoló, hidratáló és antioxidánsokban gazdag arcpakolást mutatok, ami ráadásul fillérekből és pillanatok alatt elkészíthető! Minden megvan hozzá a konyhapolcon, biztos vagyok benne, próbáljátok ki ti is!
Az egészségesebb, tudatosabb életmódhoz kisebb lépésekkel is közelíthetünk, az a lényeg, hogy még ma, MÉG IDÉN elkezdjük >>
Takács Nóra Norie rovata videókkal, szépségápolással itt található >>
Egyrészt méregtelenít és tisztít, másrészt tele van antioxidánssal, vagyis gátolja az öregedési folyamatokat ez a csodásan finom gyümölcs, ami egész nyáron szívta magába a napsugarakat. Pár perc alatt a legtökéletesebb pakolást készíthetjük el pár szem szőlővel, mutatom is a videóban, hogyan!
Szőlős érdekességeket, recepteket itt találtok >>
Az egészségesebb, tudatosabb életmódhoz kisebb lépésekkel is közelíthetünk, az a lényeg, hogy még ma, MÉG IDÉN elkezdjük >>
Takács Nóra Norie rovata videókkal, szépségápolással itt található >>