Írd be, mit keresel:

Fizetős M0-s?

A leglátványosabb változás az Autopalyamatrica.hu fizetős utak listájában, hogy fizetni kell az M0-s M1 és M5, illetve M4 és M3 közötti szakaszain is, ezzel tulajdonképpen a teljes M0-s fizetőssé válik, beleértve az autópályához tartozó Duna-hidakat is.

Egyes számítások szerint naponta majdnem 20 ezer autó halad át a hídon, amely Budapestről indul és oda is érkezik, tehát kvázi városon belüli utazásról beszélünk. Ezekért jövőre minimum megyei matricával, de fizetni kell, jóllehet idén ingyenesen lehetett használni őket az első lehajtóig.

Természetesen az élet folyhat tovább a szokott mederben egy éves vármegye matrica megváltásával, de létezik olyan vélemény is, amely szerint a teljes M0-s és a két autópályához tartozó Duna-híd díjkötelessé válása jelentősen terhelheti Budapest autós közlekedését, hiszen aki el szeretné kerülni a díjfizetést, az hajlamos lesz – a belső útvonalakat tovább terhelő – alternatív megoldást keresni, ami gyakoribb dugókat és több károsanyag-kibocsátást jelenthet. 

Külső kerületek hátrányban

Az intézkedés azok számára lehet a legkellemetlenebb, akik a külső kerületek között ingáznak naponta.

Jelentősen romlik az – ingyenes – autós összeköttetés Óbuda és Újpest, valamint délen Budafok, Csepel és Soroksár városrészek között. A vonatkozó statisztikák alapján, a jövő évtől kezdődően díjkötelessé váló szakaszokon naponta több mint 17 600 autós közlekedés történik, ami Budapesten is indul és ott is ér véget, tehát a külső kerületek közti forgalomnak számít. A külső kerületek között ingázó autósok vagy fizetnek jövő januártól, vagy alternatív megoldásokat keresnek.

Plusz érdekesség, hogy úgy tűnik, a díjkötelezettség az ezeken a szakaszokon menetrend szerint közlekedő BKK-járatokat sem hagyja fizetési kötelezettség nélkül.

Nem csak az M0-s érintett

Sajtóértesülések szerint, a fent kivesézett M0-s szakaszok mellett a következő gyorsforgalmi szakaszokon szűnhet meg a díjmentes közlekedés lehetősége:

  • az M44-es Lakitelek/Tiszakécske csomópontjától egészen Békéscsabáig
  • az M30-as autópálya Miskolc észak és Miskolc dél közötti szakaszán, ezzel az utolsó díjmentes szakaszt is megszüntetve a környéken
  • az M6-os Bátaszék és az M6-M60-at összekapcsoló csomópont közötti szakaszán
  • az M4-es autópálya Jászberénytől Abony-északig és Abony-kelettől Szolnok-nyugatig tartó pályáján
  • az M76-os Balatonszentgyörgytől Keszthely-Fenékpusztáig tartó szakaszán

A fizetős szakaszok kiterjesztésének terve mellett az már biztos hír, hogy az autópálya-matricák jövőre egységesen több mint 16 százalékkal drágulnak, a buszos közlekedés pedig – 2024. február 1-jétől – átkerül a tehergépjárműveknek fenntartott, használatarányos fizetési rendszerbe.