A ropogósra pirított kenyér, a krémes avokádó és a folyósan lágy tojás kombója tökéletes ízben, textúrában, de tápanyagokban is, hiszen tele van fehérjével és ómega-3 zsírsavval, D-, E- és K-vitaminnal, magnéziummal, folsavval, az egészségesebb étrendet követőknek így nagyon jó választás, sport előtt vagy után pedig kimondottan jól jöhet ez a fehérjebomba, és nemcsak reggelire, de akár edzés előtt vagy utáni étkezésnek.
A tojás-avokádó-kenyér kombinációja sokféle lehet, attól függően, hogy az avokádót krémesítjük vagy csak szeleteljük, és attól is, hogy a tojás sütve, főzve vagy buggyantva készül, és persze a kenyér is sokféle lehet. Szerintünk krémesített, ízesített avokádóval a legfinomabb és buggyantott tojással, de ez persze ízlés kérdése, és sokan csak azért kerülik ezt a különösen lágy és folyós belsejű tojásfőzési módszert, mert attól tartanak, hogy nem sikerül. A titok valójában csak annyi, hogy a tojást egy tálkába kell először felütni, majd egészen közelről a gyöngyöző, sóval és pici ecettel ízesített vízbe engedni, semmiképpen sem belecsobbantani, így egyben marad és gyönyörű lesz, 3-5 perc alatt pedig tökéletesre fő, attól függően, ki mennyire folyósan szereti!

Hozzávalók:
Elkészítés: Az avokádót félbevágjuk, a magját kiemeljük, majd a húsát egy kanállal kikaparjuk, tálba tesszük. Sózzuk, borsozzuk, 1-2 evőkanálnyi citromlevet facsarunk hozzá, csipetnyi csilit is adhatunk hozzá, ha szeretjük, és villával összetörjük.
Közben egy edényben vizet forralunk a tojásnak, ha forr, sózzuk, és 2 evőkanál ecetet adunk hozzá, majd takarékra vesszük, hogy éppen csak gyöngyözzön. A tojásokat egyenként egy tálkába felütjük, majd egészen közelről egy óvatos mozdulattal a vízbe engedjük, és 3-5 percig főzzük, attól függően, mennyire folyósan szeretjük a közepét. Ezután szűrókanállal kiemeljük, lecsöpögtetjük, és konyha papírtörlőre rakjuk.
Ezalatt megpirítjuk a kenyérszeleteket kenyérpirítóban vagy egy száraz serpenyőben. Ha szeretjük és az alkalom is megengedi, bedörzsölhetjük egy kis fokhagymával, ráhalmozzuk az avokádókrémet, majd a tetejére ültetjük a buggyantott tojást.
Azonnal tálaljuk, még finomabb, ha kevés reszelt parmezánt és egy kis snidlinget szórunk rá, ízlés szerint paradicsomot vagy más friss zöldséget kínálhatunk hozzá.

Valamelyik nap egy tartalmas szendvicsre vágytam, előkaptam egy hamburgerzsemlét a mélyhűtőből. Amíg kiolvadt, elkészítettem a “belevalót”. Nagyon egyszerű, de mégis tele van ízzel, színnel és különböző textúrákkal.
Ha vendégeket várunk, akkor is nagyon jó megoldás lehet a burger, mert az előkészített alapanyagokkal ki-ki magának állíthatja össze a szendvicset a kedvenc szószaival, ízlés szerinti arányban, a sajt pedig általában mindenkit levesz a lábáról, főleg sütve és ha többféle…

Forrás: Hajós Ágnes
Hozzávalók 6 főre:
Elkészítés: A gombát felszeleteljük. Egy serpenyőben 1 evőkanál olívaolajat hevítünk, beleszórjuk a gombát. Sózzuk, borsozzuk, belecsipegetjük a kakukkfű leveleit. Nagy lángon gyorsan megpirítjuk, közben többször megkeverjük. Mikor majdnem kész, belenyomjuk a fokhagymát, párat keverünk rajta, és elzárjuk a lángot. Félretesszük a gombát, papírtörlővel kitöröljük a serpenyőt.
A sajtokat 6 egyforma szeletre vágjuk. Olívaolajjal vékonyan megkenjük a serpenyőt, nagy lángon a sajtok mindkét oldalát megsütjük. A grillsajt állaga nem sokat fog változni, de a trappistára figyelni kell: jó forró legyen a serpenyő, mikor az egyik oldala pirulni kezd, lapáttal alányúlunk, és gyorsan megfordítjuk. A legjobb, ha ezt hagyjuk a végére, hogy a szendvicsbe még félig folyósan kerüljön.
Közben összeállítjuk a szendvicseket: a zsemléket félbevágjuk, a vágott felüket grillen vagy másik serpenyőben megpirítjuk. Magunk elé tesszük, mindkét felükre nyomunk a kedvenc szószunkból, rátesszük a zöldségeket, majd a sült sajtokat. Azonnal fogyasztjuk.

Forrás: Hajós Ágnes
Olyan selymes, krémes, könnyen alakítható és ízesíthető az avokádó, hogy érdemes belőle mindig tartani otthon. Ha a puhaságát naponta ellenőrizzük, épp a jó időpontban készülhet belőle a legfinomabb szendvicskrém vagy mártogatós. Pár csepp citromlével és egy kis sóval is mennyei magában, de az alábbi recept még finomabbá teszi ezt az ínyenc kencét.

A hagyma és fokhagyma hirtelensége megöli az avokádó lágyságát nyersen, de kicsit karamellizálva, megszelídítve a szilaj hagymákat, citromlével és egy kevés csilivel mixelve nagyon jól összesimulnak a krémes avokádóval.
Hozzávalók:
Elkészítés: A hagymát és a fokhagymát meghámozzuk, finomra vágjuk, és 2 evőkanál olívaolajjal gyenge tűzön megdinszteljük, 1 teáskanál cukorral meghintve krémesre karamellizáljuk.
A puhára párolt hagymákat, a félbevágott, a héjából kikapart avokádó húsát a citrom lereszelt héjával és kifacsart levével, sóval, frissen őrölt borssal és ízlés szerinti csilipehellyel turmixba vagy késes robotgépbe tesszük, és krémesre összeturmixoljuk. Ízlés szerint még olívaolajat adhatunk hozzá, hogy kellemesen habos, krémes legyen.
Pirítóssal, pitával, friss kenyérrel vagy hasábokra vágott zöldségekkel kínáljuk.

Az avokádó most már évek óta jó barátunk, egyre több helyen beszerezhetjük, és sok helyen le is árazzák, amikor kezd puhulni, hogy a nyakukon ne maradjon. Éppen ilyenkor a legjobb az avokádó, amikor a hús még hibátlanul zöld, de kanállal könnyen kikaparható a héjból.
Nálunk kevesen tudják, de Brazíliában például a kisbabáknak ez az egyik étel, amit hozzátápláláskor elsőként adnak. No nem éppen a fűszeres avokádóleves, hanem maga a natúr, krémes-pépes gyümölcshús, hiszen nagyon könnyen emészthető, viszont ugyancsak tápláló.

A hideg zöldséglevessel összemixelt érett avokádó nagyon sokféle módon ízesíthető – kerülhet bele gyakorlatilag bármilyen fűszer, amivel az avokádókrémet szeretjük, finomra vágott újhagyma, fokhagyma, de akár egy kis paradicsom vagy bébispenót, sőt uborka is. Mi most egyszerűen csak kevés fokhagymával és lime levével, némi csípőssel csavartunk rajta, és nagyon finom lett. Érdemes kicsit pihentetni tálalás előtt a hűtőben, de azonnal is el lehet kanalazni sietősebb napokon.
Hozzávalók:
Elkészítés: Az avokádókat félbevágjuk, magját kiemeljük, a húsát kikanalazzuk, és turmixgépbe tesszük. A meghámozott fokhagymagerezdet hozzáreszeljük, ezután az alaposan megmosott lime héját is, a levét pedig belefacsarjuk. Sózzuk, borsozzuk, a Tabascóval és finomra vágott zöldfűszerrel ízesítjük, és krémesre összeturmixoljuk. Ezután adjuk hozzá a tejszínt, amivel szintén átmixeljük.
Hűtőbe tesszük 1-2 órára, hogy az ízek összeérjenek, majd tányérokba merve tálaljuk. Tortillacsipszet vagy akár pirított tökmagot kínálhatunk mellé levesbetétként.

Igazán mennyei szendvicskrémet készíthetünk 10 perc alatt, ha van érett avokádónk és egy csokor vagy tő friss bazsalikomunk. Könnyű, friss, izgalmas, selymesen krémes – egy kis napérlelte paradicsommal és pár szelet kenyérrel a legfinomabb falat.

Friss kenyérrel és paradicsommal is tökéletes, de ha e kettőt megpirítjuk-sütjük pár perc alatt, elképesztően finom falatkákat vagy szendvicseket prezentálhatunk. Roppanós és krémes, hideg és meleg, fűszeres és finom. Előételnek, vendégvárónak vagy kényelmes reggelinek, gyors vacsorának is tökéletes.
Hozzávalók:
Elkészítés: Az avokádókat félbevágjuk, a húsukat kikanalazzuk, és egy késes robotgépbe tesszük. Hozzáadjuk a diót, a bazsalikomot, a citrom reszelt héját és kifacsart levét, a zúzott fokhagymát, sózzuk, borsozzuk, és addig mixeljük, amíg a dió teljesen eltűnik benne. Hozzáadjuk az olajat és a reszelt parmezánt, és tovább krémesítjük kb. fél percig.
A bagettet felszeleteljük, és a koktélparadicsomokkal együtt egy tepsibe tesszük, 2-3 evőkanál olívaolajjal meglocsoljuk, és 180 fokos sütőben 10 percet sütjük, míg a kenyér megpirul, a paradicsom pedig kicsit összeesik.
A pestós avokádókrémet a pirítósokra halmozzuk, és a sült paradicsomokkal megpakolva tálaljuk.

Hozzávalók:
Elkészítés: Az avokádót félbevágjuk, magját kiemeljük, majd a húsát kikanalazzuk, és késes robotgépbe vagy turmixba tesszük. Hozzáadjuk 1 lime – vagy citrom is lehet – reszelt héját és kifacsart levét, valamint az édestőt, és 1-2 perc alatt jó habosra, könnyűre mixeljük. Azonnal tálaljuk, reszelt citrushéjjal vagy kókuszreszelékkel díszítve.

Hozzávalók:
Elkészítés: Az összes alapanyagot késes robotgépbe vagy turmixba tesszük, és 1-2 perc alatt jó habosra, krémesre mixeljük. Gazdagíthatjuk 1 kávéskanálnyi vanília-kivonattal vagy akár 1 kávéskanál intant kávéval is, gyümölccsel, kókuszreszelékkel vagy magokkal meghintve tálaljuk.

Hozzávalók:
Elkészítés: A félbevágott avokádó húsát késes robotgépbe vagy turmixba kanalazzuk, hozzáadjuk a gyümölcsöket és az édesítőt, és 2-3 per alatt egészen krémesre, simára, habosra mixeljük. Gazdagíthatjuk pár csepp vanília-aromával vagy néhány csepp citromlével is…

Az avokádó a tengerentúlon hatalmas népszerűségnek örvend, itthon viszont kevésbé robbant be a köztudatba, ami nagy kár, mert egy rendkívül egészséges gyümölcsről van szó, mi is rengeteg receptet szenteltünk neki. Aki szívesen megismerkedne vele közelebbről, mindenképp próbálja ki ezt a különleges reggelireceptet, ami még a sietősebb napokon is könnyedén összedobható, hiszen az előkészület mindössze öt-tíz percet vesz majd igénybe. A benne lévő tojás pedig – a közhiedelemmel ellentétben – csak még egészségesebbé és táplálóbbá teszi majd, és nem kell attól félnünk, hogy már kora délelőtt korogni fog a gyomrunk.

Avokádó tojással töltve
Hozzávalók:
Elkészítés: Melegítsük elő a sütőt 220 fokra.
Vágjuk ketté az avokádókat, távolítsuk el a magjukat, és vágjuk ki a közepüket éppen annyira, hogy egy-egy tojást bele tudjunk majd ütni.
Helyezzük sütőpapírral bélelt tepsibe az avokádókat, majd üssük a közepükbe a tojást. Figyeljünk rá, hogy a tojás sárgája menjen középre, a fehérje pedig terítse körbe az avokádó belsejét.
Süssük 15-20 percig, majd ha kész, sózzuk-borsozzuk, és szórjuk meg friss zöldhagymával, snidlinggel, vagy ízesítsük kedvünk szerint.

Igen, az avokádó gyümölcs, fán terem, de gyakran zöldségként használjuk, krémnek vagy salátába téve. Semleges ízének köszönhetően sósan és édesen is tökéletesen használható, turmixokba, süteményekbe, fagylaltokba például. Nagyon egészséges, a vegán és vegetáriánus étrend követőinek kedvelt alapanyaga, nem véletlenül, hiszen a szervezetnek kész kincs, el is mondjuk, miért!

1. Nem hizlal
Az avokádó önmagában még nem hizlal, de természetesen nem mindegy, mivel párosítjuk. Ha egy jó kis sajtos taco mártogatósaként esszük, akkor nyilván nem alakbarát, de például egy szelet pirítósra kenve a krémesen érett avokádót, egy kis citrommal meglocsolva, római köménnyel megszórva, vagy gyümölcsökkel krémesre turmixolva teljesen ideális, ahogy mondjuk guacamolénak elkészítve, zöldséghasábokkal mártogatva is. Magas rosttartalmának köszönhetően gyorsan eltelít, nem is lehet belőle sokat enni.
2. Azok a bizonyos zsírsavak
Az avokádó húsa gazdag egyszeresen telítetlen zsírokban – ezek segítenek csökkenteni az LDL-, és növelni a HDL-koleszterin szintjét a vérben, vagyis nagyon jótékonyan hat a szív- és érrendszerünkre.
3. Nem szennyezett
Kevéssé ismert, de az avokádófa azon kevés növények közé tartozik, amelyeket elkerülnek az élősködők és a fertőzések, így szinte sosem kell kemikáliákkal kezelni, ráadásul utóérő, de bőre eléggé ellenálló, így a szállításhoz sem kezelik a gyümölcsöt.

4. Szuper káliumforrás
Kiemelkedő mennyiségű káliumot tartalmaz, kétszer annyit, mint a káliumban szintén gazdag banán. A kálium megkerülhetetlen, nagyon fontos az izmok működéséhez, a sejtek energiaellátásában, valamint a szervezet sav-bázis egyensúlyának megtartásában.
5. Fiatalító
Antioxidánsokban gazdag, ezek pedig segítik a sejtek megújulását, vagyis visszafogják az öregedési folyamatokat; az avokádó esetén különösen a bőrszövetekre igaz ez. Ezért is használják gyakran bőrápolásra – olajtartalma mellett –, mégpedig úgy, hogy az avokádó húsát pépesítik, az arcbőrre felviszik pakolás gyanánt: kisimítja, megnyugtatja, feltölti a hámszövetet.
Ha mindez nem lenne elég, akkor tényleg isteni finom, mutatjuk is kedvenc receptjeinket:

Kubai csirkés leves avokádóval >>


Könnyű csokimousse avokádóval >>


A konzerv tonhal nagyon hálás alapanyag, különösen akkor, ha az úgynevezett sós lében eltett fajtát választjuk. Az olajos konzervek általában nem nemesebb olajokkal készülnek, nehéz rendesen megszabadítani a halakat a túl sok zsiradéktól, míg a sós lében, vagyis sós vízben eltett hal sokkal jobban kezelhető, kalóriaszegényebb, és ezzel a változattal sokkal egészségesebb fogásokat készíthetünk az amúgy sovány és fehérjedús halhúsból.
A salátába most a tonhal mellé kukorica, húsos kaliforniai paprika és petrezselyem került, friss és üde lett, az öntete pedig egy kis csilivel, mustárral és citromlével kikevert könnyű görög joghurt, és hogy igazán kiadós és laktató is legyen, avokádókba halmozva került tálalásra. Gyors vacsorának vagy vendégvárónak is tökéletes, diétázóknak főtt tojással is kínálhatjuk, de egy szelet kenyérrel vagy pirítóssal is fogyasztható.

Tonhalsalátával töltött avokádó
Hozzávalók:
Elkészítés: A tonhalat és a kukoricát szűrőbe tesszük, hagyjuk lecsöpögni. A kaliforniai paprikát szeletekre vágjuk, majd apróra kockázzuk, a petrezselymet finomra vágjuk.
A görög joghurtot egy tálba tesszük, hozzáadjuk a mustárt, 1/2 citrom kifacsart levét, sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint csilit adunk hozzá, és kikeverjük. Hozzáadjuk a tonhalat, a kukoricát, a petrezselymet és a tonhalat, összeforgatjuk, ha van időnk, akkor a hűtőben fél órát pihentetjük.
Tálalás előtt az avokádókat félbevágjuk, a magjukat kiemeljük, meglocsoljuk a húsukat a maradék fél citrom elvével, és belehalmozzuk a tonhalsalátát. Ízlés szerint pirítóssal vagy friss kenyérrel tálaljuk.

A tortillaleves egy igazán tartalmas, melengető és nagyon barátkozós fogás, amiben senki nem csalódhat. Az alapja egy fűszeres paradicsomos alapleves, ami mellé sokféle betétet kínálhatunk, de ezeket már mindenki magának pakolja bele a levesbe. Így lehet húsos és húsmentes, akár vegán, tejfölös, de laktózmentes is, nagyon üde és könnyű, ugyanakkor tartalmas is.

Kezdő konyhatündéreknek, kisgyerekeseknek éppen úgy ideális, mint fiatalos partira vagy olyan vendégeknek, akik között van táplálékérzékeny. Az egytálételnek is beillő tartalmas leves alapja mindenmentes, és mindenki azt tesz bele az asztalra kipakolt betétekből, ami neki a legmegfelelőbb, így végül mindenki maga készíti el a saját levesét. A paradicsomos alapleves elkészítése 15-20 perc, és amíg fő, könnyedén előkészíthetjük a belevalókat: avokádót, főtt kukoricát és babot, reszet sajtot, tejfölt, kockára vágott húsos kaliforniai paprikát, avokádót, citromot vagy lime-ot, egy kis petrezselymet vagy koriandert, és persze az elmaradhatatlan kukoricás tortillacsipszet, amit a leves mellé ropogtatunk vagy beletördelünk a gazdag lébe.
Tortillaleves
Hozzávalók:
Valamint:
Elkészítés: A leveshez a hagymát és a fokhagymát meghámozzuk, apró kockákra vágjuk. Egy fazékban 2-3 evőkanál olajat felforrósítunk, a hagymát és a fokhagymát megdinszteljük rajta, hozzáadjuk a római köményt és a koriandert, átforgatjuk, majd mehet rá a konzervparadicsom, ezzel is pár percig dinszteljük, majd felöntjük a levessel, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a babérlevelet. Forrás után mérsékeljük a lángot, és kb. 15 percet főzzük.
Közben előkészítjük a betéteket külön-külön tálkákba. A konzervkukoricát és -babot leszűrjük, tálkába tesszük. A lila hagymát finomra vágjuk, az avokádót meghámozzuk, félbevágjuk, magját kiemeljük, a húsát felszeleteljük. A csirkemellfilét csíkokra vágjuk, ezt is külön tálkába tesszük. A petrezselymet vagy koriandert felaprítjuk. A kaliforniai paprikát felkockázzuk, a citromot cikkekre vágjuk. A tejfölt, a reszelt sajtot és a tortillát is tálba tesszük, az asztal közepén elrendezzük.
A levest botmixerrel nagyjából összeturmixoljuk úgy, hogy azért darabos paradicsom is maradjon benne, ízlés szerint egy kis csilivel ízesítjük.
A levest is az asztalra tesszük, mindenkinek merünk belőle, de a betéteket már mindenki magának pakolja a levesbe.

Az ünnepi lakmározások főszereplői leginkább a húsos, tartalmasabb, nehezebb fogások, ezért érdemes az előételt egy kicsit könnyebbre hangolni. Az avokádókrém mindig sikert arat, és ezt is lehet mutatósan tálalni. Ebben a változatban egészen könnyű, selymes hab készült az avokádóval egy kis citrommal, mustárral, tejföllel összedolgozva és felhabosítva, kellemesen friss, ami jól összepasszol a sült cékla édeskés, teltebb ízével.
A cékla sütését nem számolva nagyon gyors és minimális munkával készül, de annál mutatósabb rétegesen tálalva, fenyőt formázva belőle egy habzsák segítségével. Frappánsan egyszerű, mégis nagyon látványos, finom és ünnepi!

Karácsonyi avokádóhab sült céklával
Hozzávalók:
Elkészítés: A céklákat alufóliába csomagoljuk, és 180 fokos sütőben 1 óra alatt puhára sütjük, majd hagyjuk langyosra hűlni, és vékonyan lefszeleteljük.
Az avokádókat félbevágjuk, a magjukat eltávolítjuk, a húsukat kikaparjuk. Sózzuk, borsozzuk, hozzáfacsarjuk fél citrom levét, hozzáadjuk a mustárt és a tejfölt – vagy görög joghurtot – és botmixerrel krémesre, selymesre, habosra mixeljük.
Az avokádós kencét habzsákba tesszük, és a céklaszeletekkel tányérokra rétegezzük, mintha fenyő lenne.

Nálunk az avokádó és a rák sem tartozik a mindennapi alapanyagok közé, így különlegesebbnek számítanak, de ma már szerencsére könnyen elérhetőek, így ünnepibb, ínyencebb fogásokhoz tökéletesek. Előételnek is készíthetjük, de partifalatnak is tökéletes a kettő kombója például mutatós kis szendvicsnek, amit akár előre elkészíthetünk, de önkiszolgáló jelleggel a vendégekre is bízhatjuk az összeállítást.
Az avokádókrém ebben a receptben mascarponével, tormával és lime-mal készül, habos és krémes, a garnéla pedig fokhagymával, csilivel és szintén egy kis citrussal sül meg – nagyon egyszerű, ugyanakkor izgalmas is mindkettő, együtt pedig fantasztikusak. Ha igazán mutatós tálalást szeretnénk, akkor a formával kiszúrt pirítóson tálaljuk falatnyi szendvicseknek, így a látvány is emeli az ünnep fényét.

Avokádókrémes falatkák garnélával
Hozzávalók:
Elkészítés: Az avokádót félbevágjuk, magját kiemeljük, a húsát egy tálkába kikaparjuk. Sózzuk, borsozzuk, hozzáfacsarjuk fél lime levét, hozzáadjuk a tormát és a mascarponét, botmixerrel krémesre, selymesre, habosra mixeljük, félretesszük.
A garnélát, ha fagyasztott, felengedjük, konyhai papírtörlővel leszárítgatjuk. A fokhagymát meghámozzuk, félbevágjuk, a csilit felkarikázzuk.
Egy serpenyőt felforrósítunk, mehet bele 2 evőkanál olívaolaj, a félbevágott fokhagyma és a csili, majd a garnélák, sózzuk, borsozzuk, meglocsoljuk a maradék fél lime levével, és oldalanként 1,5 perc alatt megsütjük.
Kenyeret pirítunk, a krémes avokádóval megkenjük, a tetejére állítgatjuk a sült garnélát – és azonnal tálalhatjuk is.
