A kínai új év idén február 16-án kezdődik, ez pedig hatalmas ünnep a világ egyik legnépesebb országában, és világszerte a kínai közösségekben. Ha mi magunk nem is ünneplünk, szerencsesütit készíthetünk, és meglephetjük vele barátainkat például egy partin, vagy kollégáinkat, szeretteinket: jó móka a sütik készítése, és kivételesen nem a sütés a kihívás, hanem az üzenetek előkészítése.

Arra mindenképpen érdemes figyelni, hogy csak pozitív és jókedvű üzeteket rejtsünk a ropogós kekszekbe, és készítsük elő vékony papírcsíkokra írva, mert a kisült tésztával gyorsan kell dolgozni: nagyon gyorsan dermed és keményedik, és akkor már ugyancsak törékennyé válik.
Szerencsesüti
Hozzávalók:
Elkészítés: A tojásfehérjéket keverőtálba tesszük a porcukorral együtt, és elektromos habverővel 2 perc alatt laza habbá verjük, 2 evőkanálnyit kiveszünk, félretesszük. A keverőtálban lévő habhoz hozzáadjuk a sót és a lisztet, megvárjuk, míg elkeveredik, majd azolvasztott vajat, a tejszínt és a vaníliát is hozzáadjuk, és ezzel is elkeverjük.
A sütőt 200 fokra előmelegítjük, egy tepsibe sütőpapírt terítünk. A masszából 2 evőkanálnyi masszát a tepsire halmozunk, és egy spatulával vékony körlappá simítjuk, egyszerre csak 2 kört sütünk, hogy a sütőből kivéve legyen időnk megformázni, mielőtt túlhűlne. 6-7 percig sütjük, amíg a széle aranyszínűre kezd válni.
A sütőből kivéve a sütőpapírt leemeljük, tiszta munkafelületre átfordítjuk, lehúzzuk a papírt a még lágy tallérokról. Óvatosan félbehajtjuk, beletesszük a papírcsíkot, és a két csücskét óvatosan visszahajtjuk. Ugyanígy járunk el a másikkal is, illetve a maradék tésztát is ugyanígy sütjük és töltjük.
Ha megvagyunk, akkor a félretett cukros habba mártjuk a sütik felét, majd színes cukorgyöngybe forgatjuk, és hagyjuk megszikkadni.

Ha egy kapcsolatot egy leevett ruha vagy egy összemaszatolt száj befolyásolhat, akkor azt már eleve megette a fene, de az első randevún mindenki szeretné a legjobb benyomást kelteni a másikban. Ezt megnehezítheti, ha olyan ételt próbálunk csevegés közben elfogyasztani, ami kihívásokkal jár – bármelyik félnek is.

Túl "illatos"
Az első riasztó kategória a kerülendők között a túlságosan karakteres illatú ételek. Ilyen a hagyma és a fokhagyma, de ilyen lehet például a hal vagy a tengeri herkentyű, de akár az olyan megosztó étel, mint a pacal is, ha a másik nem szereti. Ha korábban kiderült, hogy közös imádat tárgya valamelyik, akkor tegyünk csak kivételt, és akár még jó poén is lehet belőle.
A másikkal ismerkedünk, nem az étellel
Nagyon fontos, hogy a világkonyhát nem most kell felfedezni. Az első randin olyan ételt érdemes választani, aminél nagyjából tudjuk, mire számíthatunk. Ha nem kedvünkre való, ha meglepő és nem túl kívánatos alapanyagok vannak benne, az elronthatja a hangulatot, a kedvünket, ráadásul problémásnak is tűnünk.
Kedvenc street foodok
Világos, hogy a hamburger és burrito trendi, ahogy a gyros isteni tud lenni, de az is tény, hogy ezeket az óriás szendvicseket nem lehet kulturáltan enni. Előbb-utóbb kifolyik, lecsöpög, hatalmas harapásokkal tudjuk csak magunkévá tenni ezeket, bármennyire igyekszünk is. A harmadik randin már simán bevállalható viszont bármelyik! 🙂

Nyúlós sajt
Imádjuk a sült sajtot, sajttal összesütött mindenféle fogást, de váratlan meglepetéseket is okozhat. A nyúlósra olvadt sajt elég nehezen kezelhető. Amilyen jól mutat egy fagyasztott pizzadoboz csomagolásán, ugyanolyan visszatetsző is lehet, ha az első randin próbáljuk meg a szánkat és a tányért összekötő sajtfonalat valamilyen módon megszüntetni. Nyúlik, pödrődik, macerás, pedig milyen finom…
Csonttal, szálkával óvatosan
A ropogósra sült mázas csirkeszárny vagy az elegáns bárányborda jó választásnak tűnhet, egészen addig, amíg elkezdenénk enni. Ezek tipikusan kézzel ehető ételek, amelyek az első randin provokatívnak tűnhetnek, nemcsak a rágcsálásuk, de közben az ujjainkat is folyamatosan nyalogatjuk. Félreértés ne essék: imádnivalóak, szeretünk is kézzel enni, de nem biztos, hogy ez a legmeggyőzőbb csábítási trükk az első randin. Ami a szálkás halkat illeti: nem biztos, hogy kellően alaposan tudjuk szálkátlanítani a halat, ha közben ismerkedünk, de az sem túl megnyerő, ha fokozott figyelemmel a halra koncentrálunk, miközben tulajdonképpen ismerkedünk kellene…
Csak kicsit csípjen!
Egy kis csili feltüzel, sok csili viszont verejtékezést és kipirulást okoz, magyarán megizzaszt és vörös fejet okoz, ezt pedig ki szeretné? Persze a csípős is lehet közös vonzódás, de az első randit nem érdemes ennek a szenvedélynek alárendelni. Ha minden jól megy, lesz még rá lehetőség.
Olasz és ázsiai csak okosan!
A tésztát nem lehet nem imádni, az olasz és ázsiai éttermekben ezek számtalan verzióját választhatjuk, de az első randin ne a spagetti, a tagliatelle – metélt – vagy a hosszú rizs- vagy üvegtésztát válasszuk. Ezeket is nehéz szépen enni, legyen villla vagy pálcika a kezünkben, a tésztaszálak felszívása lehet fotókon szexi, de a valóságban kevésbé az. A szószós, különösen paradicsomos változatoknál pedig a pólópecsételés veszélye is befigyel… Egy rizottó vagy pirított rizs viszont tökéletes megoldás.

Mik is ezek a színes, gumicukorszerű, ízesített gyöngyök, amiktől olyan mutatós és jópofa a bubble tea? Egy teljesen természetes, ázsiában kedvelt alapanyag, a tápióka, amit arrafelé sokféle formában készítenek, többek között édes pudingfélét is főznek belőle – innen jött valamikor a '80-as években egy thaiföldi teaház leleményes tulajdonosának at ötlete: az átlátszóra főtt tápiókagyöngyöt színezi, majd a jól lehűtött, ízesített teához adja.
A semleges ízű tápióka nálunk kevéssé ismert és használt alapanyag, pedig ideális szénhidrátforrás, a gluténérzékenyeknek valóságos ajándék, használható akár liszt, akár gyöngy formájában is. Eredetileg fehér színű, de ma már a népszerű ital miatt színezett változatban is kapható, jellegzetessége, hogy kocsonyásra, zselésre, áttetszőre fő, ami főzéskor vagy főzés után egyébként természetesen is színezhető, ha például erős teába, céklalébe, meggylébe – rosszabb esetben ételfestékbe – áztatjuk néhány órára.

Az eredeti egyszerű tápiókagyöngyös tejes teának hatalmas sikere lett, és mára már mindenfelé elterjedt a különféle szirupokkal ízesített, színezett gyöngyökkel és zselédarabokkal, jégkockával gazdagított ital, csak győzzünk választani a már nálunk is szép számmal létező bubble tea-t árusító helyek kínálatából. Házilag is könnyen elkészíthető, mondjuk egyszemélyes italnak azért pepecselős, de egy kerti partin vagy csajos bulin nagy sikert érhetünk el vele.
Mi most az alapreceptet mutatjuk, de természetesen készíthető mindenféle sziruppal, turmixszal, kávéval is, illetve magtejjel és cukormentes édesítővel is!

Bubble tea
Hozzávalók 8 személynek:
Elkészítés: Egy lábasban vizet forralunk, és a tápiókagyöngyöket beletesszük, a hőmérsékletet közepesre csökkentve 10-12 percig főzzük, amíg a szemek áttetszővé válnak. Ekkor leszűrjük és leöblítjük.
Közben 1 liter vizet felforralunk, 2 dl-t kiveszünk, ebbe 1 evőkanál tealevelet és 2 evőkanál mézet teszünk, hagyjuk jó sötétre színeződni. A maradék 8 dl vízhez adjuk a 2 evőkanál teafüvet és a mozsárban kicsit összetört kardamomot, 2-3 percig hagyjuk, majd leszűrjük, ízlés szerint édesítjük. A sűrű teafőzetet is leszűrjük, beletesszük a tápiókagyöngyöt, és hagyjuk pihenni néhány órát.
Tálalás előtt a gyöngyöket leszűrjük, poharakba elosztjuk, felöntjük a kihűlt teával és hideg tejjel, majd jégkockával kínáljuk.
A tápiókagyöngyöt bő fél liter forrásban lévő vízhez adjuk, majd fél órát főzzük. Ezután levesszük a tűzről az edényt, és még fél órát fedő alatt ázni hagyjuk a gyöngyöket. Ezt követően leszűrjük a gyöngyöket, és hideg vízzel jól átöblítjük. Cukorszirupot adunk a gyöngyökhöz, elkeverjük.
Mutatós poharakba kanalazzuk a megfőzött, lehűtött tápiókagyöngyöket. A teát, a tejet, a jeget és a cukorszirupot egy shakerben jól összerázzuk és a poharakban elosztjuk. Vastag szívószállal kínáljuk.

A halo halo jelentése kevert, pontosabban „kever kever„– és tényleg nem lehetne jobb nevet találni neki, mivel nagyon sokféle alapanyagból készül, amit egy pohárban vagy kehelyben egymásra halmoznak, majd elkeverik, és vagy kanalazzák, vagy kortyolgatják, mert a nagy melegben gyorsan olvad. A helyiek egészen elképesztő kombinációkat képesek bekanalazni, de a turisták által is kedvelt fagyis desszertből jóval szelídebb változatok is léteznek.
A halo halo alapja forgácsolt jég, amit eredetileg egy nagy tömbből késsel vagy fémlapáttal kapargatnak le, ezt különféle karamellizált és friss gyümölcsökkel rétegezik, erre jön némi kókuszhús, tápiókagyöngy vagy gyümölcszselé, majd ezt meglocsolják sűrített tejjel, megkoronázzák 1-2 gombóc jamgyökérből készült lila fagyival, és többnyire a tetejére még egy kis karamellizált tejpuding is kerül. Figyelem, ez a szelíd, úgynevezett turistás változat. A helyiek édes főtt babot és csicseriborsót is tesznek bele, vagy rizst, illetve édesburgonyát.
Az Instagramon megosztott fotók még csak-csak meggyőzőek, de az alábbi videó kapcsán nem biztos, hogy a bevállalós helyi változatot behalóznánk…
Ez a jellegzetes desszert igazi street food – otthon nem is készíti senki, mert annyiféle alapanyag kell hozzá, az utcán pedig mindenfelé kapható, számtalan verzióban. Itthon sajnos nehezen lenne reprodukálható, mert a helyi trópusi gyümölcsökkel készül, amit nálunk nem beszerezhető. A banánt még megoldanánk, de a pálmagyümölcs, a kaong, a jackfruit, a gulaman és jamgyökér igencsak kihívást jelentene.
Viszont az alapötlet nem rossz: tört jég, friss gyümölcs vagy kompót, sűrített tej és fagyi. Instant jeges desszert – a babot és a pudingot belőle pedig felejtsük el!

Szerencsére egyre több ázsiai – és thai – étterem színesíti az étteremkínálatot nálunk is, de valljuk be, hogy míg a kínai kifőzdék kifejezetten az olcsóságuk miatt népszerűek, addig a thai helyekről ez nem mondható el, pedig alapanyag szinten nem sokban különböznek egymástól. A pad thai kifejezetten az olcsó ételek sorába tartozik, persze nyilván változik a besorolás, ha garnélát vagy tenger gyümölcseit is teszünk bele, de az alap zöldséges vagy csirkés, esetleg tofus változat tényleg pénztárcabarát, és ha már ketten ennénk, akkor kimondottan megéri otthon elkészíteni.

A pad thai alapja a rizstészta, amit nem kell főzni, csak forró vízbe áztatni, majd egy fűszeres szószban addig sütni-pirítani, míg a tészta beissza a szósz és annak aromáit. Fontos eleme még a sült tojás, amit a tésztára ütnek, majd amikor kezd szilárdulni, akkor egy spatulával darabosra keverik. Ízlés és hangulat szerint kerülhet bele csak zöldség, sült tofu, csirkefalatkák vagy más hús, pirított garnéla vagy tenger gyümölcsei. Elengedhetetlen eleme az apróra vágott sózatlan földimogyoró, illetve a szójacsíra és az újhagyma, ezek tálaláskor kerülnek a sült tészta tetejére. Elsőre talán furcsának tűnik, de egy kis citromlével meglocsolva a legfinomabb!
Pad thai zöldségesen
Hozzávalók 2 személynek:
Elkészítés: A tésztát egy nagyobb keverőtálba tesszük, forró vízzel leforrázzuk, félretesszük.
A hagymát vékony félkarikákra, a fokhagymát vékony szeletekre vágjuk, az újhagymát felaprítjuk. A mogyorót apróra vágjuk, vagy darabosra mixeljük egy késes robotgéppel. A koriandert finomra vágjuk. A tamarindpasztát egy kis tálkába tesszük, 1 dl forró vizet öntünk rá, egy kicsit hagyjuk állni, majd simára keverjük.
A wokot felhevítjük, kevés olajat öntünk bele, és megpirítjuk benne a hagymát, a zöldségeket és az újhagyma fehér részeit, majd kiöntjük egy tányérba. A wokba egy kevés olajat öntünk, hozzáadjuk a fokhagymát, ha illatos, akkor szűrőn át hozzáöntjük a tamarindszószt és a halszószt, a barna cukrot, összekeverjük, majd hozzáadjuk a leszűrt tésztát, összekeverjük, és hagyjuk, hogy addig süljön, amíg beszívja a tészta a szószt.
A tésztát kissé félrehúzzuk a wok egyik oldalába, beleütjük a szabad részbe a tojásokat, kicsit sütjük, összekeverjük, hogy rántottás legyen, visszaöntjük a tésztához a pirított zöldségeket, majd összeforgatjuk a tésztával.
Tányérokba szedjük, megszórjuk a csírával, a finomra vágott korianderrel és tört mogyoróval, lime-gerezddel tálaljuk, amit fogyaztáskor ízlés szerint ráfacsarunk a fűszeres sült tésztára.

A savanyú, sós, keserű, édes négyes
Már kicsi korunkban megismertük az alapízeket, sőt, a padot koptatva azt is belénk vésték, melyiket hol érzékeljük a nyelvünk felületén. De akkoriban a fáma nem szólt még erről az ötödik ízről, amelyet „kínai, hús- és fehérjeízként” is emlegetnek. Pedig nem annyira új keletű a dolog, épp csak kevesen ismerik el a létezését, ami főként amiatt lehet, mert ez az íz önmagában nem érzékelhető, és számtalan ázsiai ételben megtalálható, amit mi, európaiak valami misztikus dolognak vélünk.

Az umami (természetesen) megtalálható a…
Vannak alapanyagok, amelyek tehát természetes formájukban tartalmazzák az umamiért felelős glutamátot, másoknál különböző konyhai technológiákkal: érleléssel, pácolással, lassú főzéssel vagy szárítással érik el ezt a speciális ízt.
Nevezzük nevükön a dolgokat!
A nátrium-glutamátot (vagyis az umami ízért felelős glutamátot), számosítva az E621-et, 1908-ban különítette el a többi íztől egy tokiói professzor: Kikunae Ikeda. Ő a négy alapíz mellett érzett még egy ötödiket, ami nem hagyta nyugodni, és amit addig egyetlen táplálkozáskutató sem azonosított.
A nátrium-glutamátról, az umamiról és az ízfokozókról itt olvashatsz tovább, érdemes! >>

Bevallom, nem készültem rá, csak úgy jött az ötlet, nem volt hozzá például szusirizsem, de az eredmény így is nagyon jó lett! Mutatom is, hogyan lehet gyorsan és kölcséghatékonyan vacsorát varázsolni a szusikedvelőknek otthon!
A préselt algalap, a nori mondjuk elengedhetetlen hozzá, de emellett bármilyen nyers zöldséget tehetünk bele, csinos csíkokra vágva, illetve nekem volt egy kis füstölt lazacom, így az is került bele: mondhatom, nem rontotta el. Pácolt gyömbér, wasabi is jó lett volna hozzá falatozáskor, de mivel nem készültem szusigyártásra eredetileg, ezért csak egy kis szójaszósszal ettük, de így is nagyon finom volt!
Egészséges, finom, és sokkal pénztárcabarátabb megoldás, mint ha készen vennénk, ráadásul jó játék is az összeállítása, tekergetése! Próbáljátok ki!
Házi szusi
Hozzávalók:
Elkészítés: A rizst megfőzzük sós vízben, majd alaposan lecsepegtetjük. A zöldségeket és az avokádót felszeleteljük, a lazacot csíkokra vágjuk.
A norilapot a fényes oldalával lefelé letesszük egy hosszú fóliára. Elosztjuk rajta egyenletesen a rizst, majd 1/3 részére tesszük a töltelékeket. A fólia segítségével az algalapot felhajtjuk, és szorosan feltekerjük. A kimaradt algarészt kicsit bevizezzük, így fog összeragadni. Ha kész, kicsit pihentetjük, majd egy éles késsel feldaraboljuk. Figyeljünk, hogy minden vágás előtt legyen bevizezve a kés, így nem fog szétesni.
Tálaláshoz szójaszószt használtam, de a wasabi is mehet!
A thai konyha legismertebb étele minden bizonnyal a pad thai, vagyis az eredetileg sült rákkal és aprított mogyoróval, korianderrel készülő sült tojásos rizstészta, amit friss lime-mal tálalnak. Természetesen nem csak garnélával tálalható, tökéletes a csirkés, marhahúsos vagy tofus változat is. Gyors és egyszerű fogás, ami otthon is könnyedén elkészíthető, csupán néhány extrább alapanyagra van szükség – ami a keleti konyha kedvelőinek talán akad is otthon –, illetve egy wokra.
A tésztát nem kell főzni, csak forrázni, minden ugyanabban az egy wokban készül, viszont arra ügyeljünk, hogy egyszerre maximum két adagnyit süssünk, mert ha túl sok tészta kerül a wokba, akkor nem tud kellően pirulni és sülni!
Pad thai egyszerűen
Hozzávalók 2 személynek:
Elkészítés: Vizet forralunk, a tésztát egy nagyobb salátástálba tesszük, és a vízzel leforrázzuk, félretesszük.
A sárgarépát vékony csíkokra – julienne-re – vágjuk, az édeshagymát vékony félkarikákra, a fokhagymát vékony szeletekre vágjuk, az újhagymát felaprítjuk. A mogyorót apróra vágjuk, vagy darabosra mixeljük egy késes robotgéppel.
A wokot felhevítjük, kevés olajat öntünk bele, hozzáadjuk a fokhagymát és a garnélát, 1-2 perc pirítás után hozzáadjuk a répát, az édeshagymát és az újhagymát, ősszeforgatjuk, majd jöhetnek a szószok és a vízzel elkevert tamarind, egy pici barnacukor. Összeforgatás után hozzáadjuk a leszűrt tésztát, összekeverjük.
A tésztát kissé félrehúzzuk a wok egyik oldalába, beleütjük a szaba részbe a tojásokat, kicsit sütjük, összekeverjük, hogy rántottás legyen, majd összeforgatjuk a tésztával.
Tányérokba szedjük, megszórjuk a babcsírával, a felaprított korianderrel és tört mogyoróval, lime-gerezddel tálaljuk, amit fogyaztáskor természetesen ráfacsarunk a kellemesen fűszeres tésztára.
A fiatal, sugárzó Ching hat bestseller könyv szerzője, saját sorozata is van: a Lenyűgöző Ázsia. Mindemellett a Food Network tévécsatorna egyik legismertebb szakácsa, nem csoda, hogy rajongótábora rohamosan növekszik. Egy ázsiai fogást is készített, aminek a receptjét most megosztjuk – az alapanyagok különlegessége miatt egyszerűnek nem mondhatjuk, de mindenképpen érdemes elkészítenie mindenkinek, aki kedveli az ázsiai ízvilágot!
Chingről egy remek cikk is készült, itt olvashatjátok >>
Chengdu – kétszer főzött sertéshús savanyított uborkával és rizzsel
Hozzávalók:
A sertéshez:
A savanyú uborkához:
Valamint:
Elkészítés:
1. 7 dl hideg vizet beleöntünk egy lábasba, belehelyezzük a sertéshúst, majd 30 percig forraljuk, végül leszűrjük. Az előfőzött húst a hűtőbe tesszük egy órára, hogy veszítsen kicsit nedvességtartalmából.
2. Eközben elkészítjük a köretet. Egy tálban összekeverjük a fokhagymát, a cukrot, az ecetet, a chili- és szezámolajat. Az uborkát hagyjuk összeérni az ízekkel, majd hozzáadjuk a chilit.
3. Elővesszük a hűtött húst, majd félcentis csíkokra felszeleteljük. A wokot felmelegítjük, beleöntünk egy kis mogyoróolajat, majd beledobjuk a húst. Ahogy a hús elkezd pirulni, ráöntjük a rizsbort, és addig főzzük, amíg a hús bőre ropogós nem lesz.
4. Hozzáadagoljuk a chili- és sárgababpasztát, az erjesztett feketebabot és a hagymát, majd mindezt megpirítjuk.
5. Végezetül ráöntjük mindkét szójaszószt és a cukrot a húsra, megfűszerezzük, és a körettel tálaljuk.
Földimogyoró és gyömbér teszi izgalmassá ezt a csirkés tésztaételt, amihez egy kis kókusztejet is használtam. A thai és indiai konyha közkedvelt alapanyagát, a kókusztejet szokás összetéveszteni a kókuszdióban lévő folyadékkal. Ám a krémes, tejszínű folyadékot valójában a kókuszdióban lévő fehér hús (vagy kókuszreszelék) forró vízben való beáztatásával kapjuk meg.
Az Ázsiában népszerű üvegtészta átlátszó és vékonyabb a hagyományos tésztánál. A mungóbablisztből, tojás hozzáadása nélkül készülő tésztafajta emiatt gyorsabban is készül el, egyszerűen csak forró vízbe kell áztatni. Nemcsak köretként, hanem levesekben, salátákban is rábukkanhatunk.
Készíthetjük az ételt búzalisztes tésztával is, ahogy a képen is látható.
Mogyorós-csirkés tészta
Hozzávalók:
Elkészítés: Pirítsuk meg wokban vagy serpenyőben a durvára vágott mogyorót, ehhez semmilyen zsiradék nem szükséges, ha folyamatosan kevergetjük pár percig. Ha kész, öntsük egy tálkába. Ezután a vékony csíkokra vágott répákat és a feldarabolt újhagymát süssük meg kevés olívaolajon. Közben a csirkemelleket apróra kockázzuk fel, sózzuk, borsozzuk (ízlés szerint bármilyen fűszerrel meghinthetjük még), majd forgassuk össze a kókusztejjel. Mielőtt hozzáadnánk a csirkét az addigra már megsült répához, csöpögtessük le róla a kókusztejet, hogy minél gyorsabban süljön. Reszeljük hozzá a gyömbért. Eközben forró, sós vízzel öntsük le az üvegtésztát (nem kell kifőzni felforralt vízben), és hagyjuk 5 percig állni benne, vagy ha rendes tésztát használunk, pár perc alatt főzzük meg sós vízben. Ha kész, szűrjük le, és forgassuk a csirkéhez, pár perc alatt pirítsuk össze. A megpirított mogyoróval – és esetleg aprított korianderrel – megszórva tálaljuk. Kínálhatunk hozzá egy kis citromot – nagyon kellemes pár cseppel!
Ez az étel önállóan is megállja a helyét, de készíthetjük köretnek is sültek mellé.
Kókusztejben főtt rizs kurkumával
Hozzávalók 4 személyre:
Elkészítés:
1. A fokhagymát és a gyömbért turmixoljuk össze. Az így kapott krémet tegyük félre.
2. Egy nagyobb lábosban melegítsük fel az olívaolajat, és dobjuk rá a sárgarépát. Hagyjuk kicsit érlelődni, majd lassanként adjuk hozzá a többi zöldséget. Néhány percig pároljuk.
3. Fogjuk a kurkumaport tartalmazó zacskót vagy üveget, és nyissuk ki. Ne felejtsük: egy igazán különleges erejű fűszert tartunk a kezünkben, amelyben benne van az életigenlő erő, amely viszszaadja az egészséget és a reményt. Érezzük és élvezzük a színét és illatát e csodapornak. Ha van a közelünkben valaki, nyújtsuk oda neki is, hogy ő is osztozzon az örömünkben, mert azt mondják, addig nem öröm az öröm, amíg meg nem osztjuk valakivel.
4. Ezután adjuk a zöldségekhez a kurkumát és az őrölt feketeborsot, a gyömbérből és fokhagymából készült krémet, valamint a csipetnyi sót, és alaposan keverjük el.
5. Kavargassuk még néhány percig, majd adjuk hozzá a két bögre apró szemű rizst. Engedjük fel 1/2 liter kókusztejjel vagy vízzel, fedjük le, és hagyjuk lassan megpuhulni a rizst.
6. Tányérokra merve díszíthetjük petrezselyem zöldjével vagy korianderrel. Aki kóstolja, annak szemében, mint eső után az égbolton megjelenő szivárványban, táncra kel a fény és feledteti a rosszat.
A recept Eszterhai Katalin Akaratunk gyógyereje című könyvében jelent meg sok más egészséges, gyógyító recepttel együtt.
„Könyvem nem egy ‘főzzünk okosan’ receptkönyv, hanem személyes élményekkel, történelmi tényekkel, napjaink kutatási eredményeivel, népi hiedelmekkel ízesített sok-sok ételmese. Olyan ételek, fűszerek, italok, gombák, zöldségek, gyümölcsök a főszereplők, amelyek valamilyen formában hozzájárulhatnak látásunk javításához, szemünk gyógyulásához, erősítik szervezetünk ellenálló képességét a betegségekkel szemben, és kifényesítik nemcsak a tekintetünket, de a lelkünket is.” – Eszterhai Katalin
A város és az ország is tele van kínai gyorséttermekkel, vannak jók és kerülendők is, a nagy kínálatból biztosan mindenkinek van bevált helye. Ezeknek a kifőzdéknek a kínálata nem túl széles, és ízviláguk is hasonló. Talán épp ezért az egyik legnépszerűbb a kínálatban az illatos-omlós, ami ha épp friss és nem túl olajos, akkor valóban nagyon finom.
Ha biztosra akarunk menni, érdemes otthon elkészíteni, egyrészt kiadósabb, másrészt így biztosak lehetünk abban, hogy friss, és az sem utolsó szempont, hogy az édeskés szószt a saját ízlésünkre finomíthatjuk.
A csirkemellet bepácolhatjuk előtte, ha van időnk és eszünkbe jut, a fokhagymás tej ehhez tökéletes, de az sem baj, ha ez elmarad: elég fűszeresek lesznek a falatkák a szósztól.
Köretnek rizs vagy tojásos rizs, zöldséges rizs illik hozzá a leginkább, ezt érdemes a hús sütése előtt feltenni főni, mert a csirkével villámgyorsan készen leszünk, és frissen a legfinomabb!
Illatos-omlós csirke
Hozzávalók:
A mázhoz:
A bundázáshoz:
A sütéshez:
A tálaláshoz:
Elkészítés: A mázhoz a szójaszószt egy tálkába öntjük, hozzáadjuk a paradicsompürét és a mézet, belenyomjuk a fokhagymát, elkeverjük.
Az újhagymát felaprítjuk.
A csirkemellet felkockázzuk, sózzuk, borsozzuk, és pihentetjük addig, amíg a tésztát a bundázáshoz elkészítjük.
A bundához a lisztet, a keményítőt és a sütőport összekeverjük, simára keverjük a vízzel, beleütjük a tojást, ezzel is alaposan elkeverjük.
A masszában megforgatjuk a felkockázott húst, és forró olajban kisütjük.
Papírtörlőre szedve lecsöpögtetjük, majd leöntjük az előre elkészített páccal, megszórjuk szezámmaggal és a felaprított újhagymával.
Rizzsel tálaljuk.
A kínai konyha mellett érdemes felfedezni a keleti ízvilág titokzatos és lenyűgöző kínálatát. A Keleti ételek számtalan húsmentes és húsos ételt, különleges, de könnyen elkészíthető specialitást ajánl, fűszerkombinációkat és mesés ízeket ebben az izgalmas könyvben.