Írd be, mit keresel:

Forrás:
Kard Éva

Zöldborsós brassói sütőben sült krumplival

Hozzávalók a brassóihoz:

  • 1 kisebb sertés szűzpecsenye
  • 5-6 gerezd fokhagyma
  • őrölt bors
  • 40 dkg zöldborsó
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1 csokor petrezselyem

Elkészítés: A szűzpecsenyét vágjuk fel kisebb kockára. A fokhagymát vágjuk fel apróra. A zöldborsót vegyük ki a fagyasztóból, és szobahőmérsékleten hagyjuk felengedni – friss zöldborsóval is készíthetjük, úgy még finomabb lesz!

A felkockázott szűzpecsenyét enyhén sózzuk, és borsozzuk meg, majd keverjük össze, és hagyjuk kb. 15 percig állni, hogy az ízek átjárják.

Egy serpenyőben hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá a befűszerezett húst, és kezdjük el párolni. Amikor már kezd kifehéredni, adjuk hozzá az apróra vágott fokhagymát, és pároljuk 5-6 percig. Ezután adjuk hozzá a zöldborsót, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és pár perc alatt süssük zsírjára. Tálalásig tartsuk melegen.

A sült krumpli hozzávalói:

  • 6-8 szem krumpli
  • 3-4 evőkanál olívaolaj

Elkészítés: A krumplit pucoljuk meg, majd vágjuk fel kisebb kockákra. Enyhén sós vízben pár perc alatt főzzük félpuhára, majd szűrjük le, és hagyjuk kicsit hűlni.

Az olajat keverjük össze ízlés szerint sóval, majd öntsük rá a félpuhára főzött krumplira. Ezután kézzel, óvatosan forgassuk össze.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd terítsük el rajta az olajjal összekevert krumplit.

Helyezzük be a sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük szép pirosra.

Forrás:
Kard Éva

Tálaláskor tegyük a tányérra a sült krumplit, majd kanalazzuk rá a zöldborsós brassóit, szórjuk meg apróra vágott petrezselyemzölddel, és úgy kínáljuk.

Forrás:
Kard Éva

Forrás:
#lacafoz

Brassói aprópecsenye

Hozzávalók:

  • 50 dkg sertés szűzpecsenye
  • 50 dkg burgonya
  • 10 dkg húsos szalonna
  • 1 fej hagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1 kávéskanál őrölt majoránna
  • 1 csokor petrezselyem
  • bors

Ha szeretnénk gazdagítani, akkor:

  • 40 dkg zöldborsó
  • 2-3 fej gomba (felkockázva)

Elkészítés: A húst megmossuk, szárazra töröljük, és kb. 2-3 cm széles, 2-3 cm hosszú kockára felvágjuk. A szalonnát apróra vágjuk. A hagymát és a fokhagymát meghámozzuk, a hagymát karikára, a fokhagymát vékony szeletekre vágjuk.

A szalonnát lepirítjuk, hozzáadjuk a hagymát, ha használunk, akkor a gombát és persze a fokhagymát, alacsony lángon dinszteljük. Rádobjuk a húst, 2-3 percig erős tűzön pirítjuk, majd meghintjük a majoránnával, ízlés szerint sózzuk, erőteljesen borsozzuk, hozzáadjuk a borsót, és lassú tűzön, fedő alatt puhára pároljuk. Ha a levét elfőné, kevés meleg vízzel pótoljuk.

A burgonyát kockára vágjuk, és olajban aranybarnára sütjük. A petrezselymet leöblítjük, finomra vágjuk.

A puhára párolt húst sózzuk-borsozzuk, összekeverjük a kész burgonyával, lazán belekeverjük a petrezselymet, végül tálra halmozzuk.

Forrás:
#lacafoz

Vegyes salátával vagy savanyúsággal kínálhatjuk.

Forrás:
#lacafoz

Forrás:
#lacafoz