Írd be, mit keresel:

A gesztenye és a csoki nagyon jó párost alkotnak, és a készen kapható fagyasztott gesztenyepüré nagyon megkönnyíti a dolgunkat, ha valamilyen gesztenyés finomságot szeretnénk készíteni. Persze az lenne az igazi, ha ezt az őszi-téli szezonális gyümölcsöt mi magunk főznénk, pucolnánk, pépesítenénk és ízesítenénk, de őszintén szólva túl nagy a csábítás, hogy ne a konyhakész masszát válasszuk, ami nemcsak jóval egyszerűbb és gyorsabb, de pénztárcabarátabb is.

Azért a friss gesztenyéről sem beszélünk le senkit, sütve csakis úgy az igazi, de ennél a tömör-gyönyör brownie-nál érdemes az egyszerűbb utat választani, így 15 perc alatt összeállítható ez a nagyon csokis süti.

Gesztenyés brownie

Hozzávalók:

  • 15 dkg étcsokoládé
  • 10 dkg vaj
  • 3 tojás
  • 10 dkg cukor
  • 25 dkg gesztenyemassza – édes
  • 7,5 dkg liszt
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 1 teáskanál vanília-kivonat
  • 2 evőkanál rum
  • ízlés olvasztott étcsokoládé a tetejére

Elkészítés: A csokoládét felaprítjuk, és a vajjal együtt gőz fölött megolvasztjuk, simára keverjük, félretesszük. A tojásokat egy keverőtálba felütjük, hozzáadjuk a cukrot, a rumot és a vaníliát, és jó habosra kikeverjük, majd a csokis vajjal is simára keverjük. Hozzászitáljuk a sütőporos lisztet, hozzáreszeljük a gesztenyemasszát, és sima tésztává összekeverjük.

Sütőpapírral bélelt kb. 20×20 centis tepsibe vagy sütőtálba öntjük, és 180 fokos sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük. A sütőből kivéve hagyjuk 10 percet, majd a sütőpapír segítségével kiemeljük, és rácsra téve hagyjuk kihűlni.

Szeletelve tálaljuk, meglocsolhatjuk olvasztott csokival a tetejét, vagy kínálhatunk mellé vaníliafagyit, esetleg tejszínhabot, ha szeretnénk még tovább fokozni az élvezeteket…

Ebben a sütiben minden benne van, ami egy klasszikus brownie-ban is, de kevesebb cukorral, vajjal és liszttel készül, mert ezek mindegyikét részben pótolni tudja a cékla, ami főzve, majd pürésítve kerül a tésztába, és teljesen eltűnik sütés közben! Ez a csodás gyökérzöldség édesíti és szaftosítja a tésztánkat, textúrát is ad neki, a csokoládé viszont teljesen átveszi fölötte az uralmat: senki nem fogja tudni kitalálni, milyen titkos alapanyaggal készült ez a brutálisan finom süti.

Ha van főtt vagy sült natúr céklánk, akkor gyorsan összedobható, ha nincs, akkor kicsit hosszadalmasabb, így viszont a cékla kicsöpögő levéből készíthetünk a tetejére egy kis pink mázat is, ha szeretjük…

Nagyon csokis brownie céklával

Hozzávalók:

  • 30 dkg cékla
  • 20 dkg étcsokoládé
  • 10 dkg vaj
  • 10 dkg liszt
  • 5 dkg étkezési keményítő
  • 5 dkg cukor
  • 3 tojás
  • 2 evőkanál kakaópor
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 2 teáskanál vanília-kivonat
  • maréknyi mazsola vagy dió – opcionális
  • csipet só

A tetejére:

  • 5 dkg porcukor
  • 2-3 evőkanál a cékla főzőlevéből

Elkészítés: A céklát meghámozzuk, felkockázzuk, és feltesszük főni annyi vízzel, amennyi épp ellepi, és kb. 15-20 perc alatt puhára főzzük, majd leszűrjük, hagyjuk a szűrőben lecsöpögni, a kicsöpögő levet felfogjuk.

A csokoládét felkockázzuk, és a vajjal együtt gőz fölött megolvasztjuk, simára keverjük. Hozzáadjuk a vaníliát, egy csipet sót, a főtt céklát és a tojásokat, és botmixerrel az egészet simára pépesítjük. Ezután hozzáadjuk a lisztet, a kukoricakeményítőt, a kakaóport, a sütőport és ha szeretjük, akkor a mazsolát vagy diót, és egy spatulával homogén tésztává összedolgozzuk.

A masszát sütőpapírral kibélelt – vagy kivajazott, lisztezett – kisebb tepsibe öntjük, elsimítjuk, és 180 fokos sütőbe tolva, légkeverés mellett 25-30 perc alatt tűpróbáig sütjük. A sütőből kivéve hagyjuk legalább langyosra hűlni, közben a tetejére elkészíthetjük a mázat, 5 dkg porcukrot kevés céklalével elkeverve, amivel ízlés szerint megcsorgatjuk a tetejét tálalás előtt.

Igazi csoda ez a brownie, mindent tud, amit ennek a klasszikus csupacsoki sütinek tudnia kell, de nem kell hozzá vaj, se más zsiradék, mégis puha és szaftos, köszönhetően a benne lévő sült sütőtöknek, így csomó kalória kispórolható belőle, és sokkal egészségesebb is a zöldségnek köszönhetően. Aki nem rajong a sütőtökért, annak is érdemes tennie vele egy próbát, mert egyáltalán nem érződik ki belőle az íze, a benne lévő étcsoki, kakaópor és fűszerek teljesen átveszik a hatalmat ebben a sütiben.

Liszt helyett étkezési keményítővel készül, így gluténmentes étrendbe is beilleszthető, és pikk-pakk összeállítható egyetlen botmixerrel, így érdemes legközelebb nagyobb adag sütőtököt sütni, hogy jusson belőle ehhez a finomsághoz is!

Sütőtökös brownie

Hozzávalók:

  • 40 dkg sült sütőtök
  • 10 dkg étcsokoládé
  • 2 tojás
  • 5 dkg barna cukor
  • 2 evőkanál kakaópor
  • 5 dkg étkezési keményítő
  • 1 teáskanál sütőpor
  • jó csipetnyi só
  • 1 teáskanál őrölt fahéj
  • 1 teáskanál vanília-kivonat

Valamint:

  • 5 dkg étcsokoládé
  • 1 evőkanál olaj

Elkészítés: A csokoládét összetördeljük, és vízgőz fölött megolvasztjuk. Közben a sütőtököt egy keverőtálba tesszük, hozzáadjuk az olvasztott csokoládét, és botmixerrel összedolgozzuk. Hozzáadjuk a tojásokat, a cukrot és a vaníliát, ezzel is összemixeljük. A száraz alapanyagokat – a kakaóport, a keményítőt, a sütőport, a fahéjat és egy csipet sót – összekeverjük, majd a sütőtökös-csokis péphez adjuk, és homogén tésztává összedolgozzuk.

Sütőpapírral bélelt közepes tepsibe vagy sütőtálba öntjük, elsimítjuk, és 180 fokos sütőbe tolva, légkeverés mellett kb. 30 perc alatt megsütjük. A sütőből kivéve hagyjuk kihűlni és egy kicsit megszilárdulni.

Tálalás előtt a tetejére 5 dkg étcsokit összetördelünk, és vízgőz fölött megolvasztjuk, 1 evőkanál olajat adunk hozzá, simára keverjük, és meglocsoljuk vele a brownie-t, és kockára vágva kínáljuk.

A brownie és a sajttorta is nagy kedvenc, magukban is nagyon kedveltek, a kettő együtt, ráadásul egy kis sütőtökkel felturbózva pedig különlegesen finom, nem mellesleg pedig mutatós, akár ha simán egymásra rétegezve sütjük, akár úgy is, ha kissé összekeverjük-kócoljuk a kétféle színű és ízű masszát, márványossá téve a sütit.

A sütőtök és a kakaóban gazdag brownie, kiegészítve egy kis fahéjjal, vaníliával és gyömbérrel, olyan illatot árasztanak, amely megmelengeti a szívet-lelket, de még a testet is, a puha sütibe beleharapni egy csésze tea vagy meleg tej kíséretében pedig igazi kényeztetés egy hűvösebb napon.

Sütőtökös brownie

Hozzávalók:
A sütőtökös réteghez:

  • 30 dkg mascarpone vagy más krémsajt
  • 5 dkg cukor
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 2 tojás
  • 1 csapott teáskanál őrölt fahéj
  • 1/2 teáskanál őrölt gyömbér
  • 20 dkg sült sütőtök

A csokis réteghez:

  • 15 dkg liszt
  • 8 dkg cukrozatlan kakaópor
  • 1 kávéskanál sütőpor
  • 15 dkg olvasztott vaj
  • 15 dkg cukor
  • 3 tojás
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • csipet só

Elkészítés: A sütőtökös keverékhez a krémsajtot, a cukrot és a vaníliás cukrot egy keverőtálba tesszük, és elektromos robotgéppel kihabosítjuk, folyamatos keverés mellett egyenként hozzáadjuk a tojásokat, majd a fahéjat, a gyömbért és a sütőtököt is belekeverjük: sima, könnyű krémet kell kapnunk.

A csokis tésztához a lisztet, a kakaót és a sütőport egy tálba szitáljuk. A vajat felolvasztjuk, hozzáadjuk a csipet sót, a cukrot és a vaníliás cukrot, elkeverjük, majd egyenként hozzáadjuk a tojásokat folyamatos keverés mellett. A száraz kakaós keverékhez öntjük, és egy spatulával összekeverjük.

Egy 23 x 33 centis tepsit sütőpapírral kibélelünk, beleöntjük a csokis masszát, nagyjából elsimítjuk, majd a sütőtökös sajtkrémet is ráöntjük, és egy villával kicsit összekócoljuk a rétegeket, márványosítjuk a süteményt.

180 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett kb. 35 perc alatt megsütjük. A sütőből kivéve 10 percet pihentetjük, majd a sütőpapír segítségével kiemeljük, és rácson hagyjuk kihűlni.

Ízlés szerint langyosan vagy teljesen kihűlve szeleteljük és tálaljuk.

Senki ne rettenjen meg, a semleges ízű cukkini egyáltalán nem fedezhető fel a kész süteményben, egyszerűen eltűnik a finomra reszelt zöldség a csokoládés masszában – de nedvesség- és rosttartalma nagyon jót tesz a tésztának, ráadásul jóval alakbarátabb is, mint a vaj. Aki szeretné még diétásabbá tenni, a cukor helyett használhat más természetes édesítőt is.

A brownie tésztájába ízesítésként csak egy kis vanília került, mert a ropogósra sült mandula és mogyoró a tetején így is elég izgalmassá teszi, de természetesen fűszerezhető a brownie masszája ízlés szerint fahéjjal, őrölt kardamommal, gyömbérrel, narancshéjjal, vagy akár egy kis csilipehellyel.

Brownie – vaj helyett cukkinivel

Hozzávalók:

  • 20 dkg étcsokoládé
  • 15 dkg liszt
  • 2 tojás
  • 8 dkg cukor – vagy más édesítő
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 15 dkg cukkini
  • 10 dkg mandula és mogyoró vegyesen
  • csipet só

Elkészítés: A csokoládét összetördeljük, és gőz fölött – vagy mikróban 2×1 perc alatt – megolvasztjuk.

A tojásokat egy keverőtálban felütjük, hozzáadjuk a cukrot és a vaníliás cukrot, és elektromos habverővel jó habosra, krémesre verjük. Keverés mellett apránként hozzáadjuk az olvasztott csokit.

A cukkinit meghámozzuk, végeit levágjuk, lereszeljük, és a csokis masszába forgatjuk, majd hozzáadjuk a sót és beleszitáljuk a lisztet is, finoman összeforgatjuk.

A keveréket egy kisebb, kb. 20 centis tepsibe simítjuk, megszórjuk a durvára vágott mandulával és mogyoróval, és 180 fokos sütőbe toljuk, kb. 20 perc alatt megsütjük.

A sütőből kivéve hagyjuk kihűlni, majd felkockázva kínáljuk-kóstoljuk.

A brownie-t mindenki ismeri, de azt kevesen tudják, hogy eredetileg egy elrontott csokis piskóta, amiből kimaradt a sütőpor, ettől lett olyan ragacsos és sűrű a közepe, és pont ezért imádjuk. Nem olyan szép és könnyű, puha és laza, mint amilyennek egy békebeli sütinek lennie kell, de valószínűleg pont ez a titka ennek a zseniális és nagyon csokis sütinek.

A népszerűsége lekörözhetetlen, de azért jó tudni, hogy a tejcsoki, az étcsoki és a fehér csokoládé is másképp működik, különösen akkor, ha megolvasztjuk és sütünk velük, hiszen más összetevőkkel készülnek, de az alábbi receptekkel biztos lesz a siker, mert teszteltük és nagyon is beváltak. Egyszerűek, nagyszerűek és mindig sikert aratnak. 🙂

Klasszikus brownie

Belül nagyon szaftos, a teteje rusztikusan repedezett és finoman roppanós, fázisfotós receptünkkel elronthatatlan! Íme a tökéletes brownie receptje >>

Forrás: Hámori Zsófia

Brownie egészségesebben, liszt és cukor nélkül

Vegán és mindenmentes, csokoládé nélkül készül, de mégis nagyon csokis hatású ez a változat, ami meglepő módon főtt babbal készül, de ezt az íz alapján senki meg nem mondja! Kiadós és nagyon egyszerű, a receptet itt találjátok >>

Blondie, a szőke brownie

Aranyszőke és nagyon illatos, a klasszikus brownie-nál kicsit könnyedebb a tésztája, bogyós gyümölcsökkel vagy csokival bolondítva mutatós és isteni finom, ráadásul pikk-pakk összeállítható, a receptje itt található >>

Istenien omlós és szaftos, nagyon csokis és pofonegyszerű, de jóval kevesebb kalóriát tartalmaz, mint a legtöbb csokis desszert, a fő alapanyaga ugyanis – az étcsokoládé mellett – a cukkini, ez a kimondottan diétás zöldség, ami varázslatos módon teljesen eltűnik a tésztában, és egy brownie-hoz hasonló textúrájú csokicsoda lesz a végeredmény. A finomra reszelt és lédús cukkini tökéletesen kiváltja a vajat, ami amúgy puhává és omlóssá tenné a csokis sütit, a húsa pedig pótolja a lisztet is, így csak egy kevés étkezési keményítő kell hozzá, hogy tökéletes állagú legyen.

Ha igazán diétásan szeretnénk készíteni, akkor érdemes sztíviát használni hozzá, de persze cukorral is megsüthető, de a csokoládéból érdemes jobb minőségű és magasabb kakaótartalmú étcsokoládét választani, hiszen ez a fő alapanyag, ez határozza meg ennek a csudás süteménynek az ízét.

Csokitorta liszt, cukor és zsiradék nélkül

Hozzávalók:

  • 4 közepes tojás
  • 20 dkg hámozott és finomra reszelt cukkini
  • 20 dkg étcsokoládé – 60% kakaótartalmú
  • 3 púpos evőkanál kakaópor
  • 2 púpos evőkanál étkezési keményítő
  • 4 dkg sztívia
  • 1 teáskanál vanília-kivonat
  • csipet só

Elkészítés: A cukkinit meghámozzuk, finomabb sajtreszelőn lereszeljük, és 20 dkg-ot a levével együtt félreteszünk.

A csokoládét felkockázzuk, és gőz fölött felolvasztjuk. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük. A tojássárgákhoz adjuk a sztíviát és a vaníliát, habosra kikeverjük, hozzáadjuk a kakaót és a cukkinit – nem kell kinyomkodni! -, ezzel is simára keverjük. Ezután az olvasztott csokit és az étkezési keményítőt is hozzáadjuk, átkeverjük, végül a tojáshabot több részletben óvatosan beleforgatjuk, míg egynemű masszát kapunk.

Sütőpapírral bélelt kapcsos tortaformába öntjük, elsimítjuk, és 180 fokos sütőbe tolva, légkeverés mellett kb. 30 perc alatt megsütjük. A sütőből kivéve hagyjuk kihűlni, majd a kapcsos tortaformából kivéve szeletelve tálaljuk.

Ha van egy jó teljesítményű késes robotgépünk, némi dió, datolya és kakaópor a konyhapolcon, akkor már állhatunk is neki ennek az isteni, töményen csokis, és a klasszikushoz képest sokkal egészségesebb desszertnek! Nem mondható kalóriaszegénynek, hiszen a dió és a datolya is gazdag tápanyagtartalmú, de mivel növényi, nem nehezít el, nem terheli a gyomrot, és pár falatnyi a nyers brownie-ból tökéletesen csillapítja az édesség utáni vágyat.

Datolyából érdemes az úgynevezett Medjool fajtát vásárolni, ez igazán puha és szaftos, ezzel a legkönnyebb dolgozni turmixoknál, energiagolyóknál, minden olyan desszertnél, aminél pépesíteni szükséges ezt a nagyon értékes, ásványi anyagokban és nyomelemekben gazdag gyümölcsöt. Egyre több helyen beszerezhető szupermarketekben is elég jó áron, de ha nem áll ilyen a rendelkezésünkre, és egyszerűbb, szárazabb, aszalt datolyánk van csak, akkor azt érdemes fél órára meleg vízbe áztatni felhasználás előtt.

Sütés nélküli brownie 4 alapanyaggal

Hozzávalók:

  • 2 bögre dió
  • 1,5 bögre puha datolya
  • 1/2 bögre kakaópor
  • A tetejére:
  • 10 dkg olvasztott csokoládé

Elkészítés: A dió nagy részét egy késes robotgépbe tesszük, és finomra daráljuk. Hozzáadjuk a puha, magozott datolyát és a kakaóport, és addig mixeljük, míg sűrű tészta állagot kapunk. A maradék diót durvára vágjuk, beledolgozzuk a masszába, majd sütőpapírral bélelt kisebb sütőtálba nyomkodjuk, egy pohár bevizezett talpával egyenletesre simítjuk.

A csokoládét összetördeljük, és gőz fölött megolvasztjuk, majd a brownie tetejére öntjük, kézzelkicsit mozgatva a formát segítünk neki elterülni, majd a hűtőbe tesszük legalább 1 órára, hogy szépen összeálljon és szeletelhetővé váljon.

Ízlés szerinti méretű kockákra vágjuk tálalás előtt – célszerűbb a kisebb kocka, mert elég tömény finomság!

Kókuszkocka

Kevesen tudják, de a kókuszkocka Ausztrália nemzeti édessége, Lamington cake néven ismeretes, és 1896-ban készült először, természetesen egy véletlennek köszönhetően. Lord Lamingtonhoz, aki Queensland angol kormányzója volt, váratlanul küldöttség érkezett, a lord felesége pedig azt javasolta szakácsuknak, hogy az előző napról megmaradt, kicsit már szikkadt piskótát kockázza fel, és mártsa meg csokoládészószban. A szakács, Armand Galland ezt meg is tette, de az arrafelé akkor még szokatlan kókuszba is beleforgatta, ő ugyanis Tahitiból származó felesége révén ismerte a finomra reszelt kókuszt. A desszert hatalmas sikert aratott, és Lady Lamington specialitásként terjedt el Ausztráliában, majd az angolszász gasztronómiában, a nevet elhagyva pedig sokfelé a világban. Ha megkívántátok, a tökéletes kókuszkocka receptjét fázisfotókkat itt találjátok >>

Forrás: iStock

Brownie

Bár a brownie-nak millió változata létezik, az eredeti recept állítólag egy bakinak köszönhető. A csokitortának induló sütiből kimaradt a sütőpor, így a tészta nem emelkedett meg, hanem jó sűrű, szottyos, nagyon csokis maradt. Igaz, nem tölthető, de gazdagítható a még nyers tésztamassza dióval, mogyoróval, apróbb bogyós gyümölcsökkel. Extra gyors brownie-receptet itt találtok >>

Forrás: iStock

Frappé

A krémes, turmixolt jegeskávé is a véletlennek köszönhető. Egy instant kakaós, epres és banános turmixporokat népszerűsítő görög üzletember találmánya, aki egy bemutató alkalmával szeretett volna kávét inni, de instant kávéjához nem volt forró víz, így a turmixporokhoz hasonlóan hideg tejjel és jéggel turmixolt magának egy kis koffeines italt, ami hatalmas siker lett. A teljes sztori és a recept itt olvasható >>

Forrás: iStock

Tarte tatin – fordított almatorta

A legendás francia süteményt is egy random helyzetnek köszönhetjük: történt ugyanis, hogy egy bizonyos Tatin kisasszony szórakozottságában elfelejtett tésztát tenni a tervezett almatorta aljára, és gyors megoldásként a tésztát inkább a tetejére borította, minthogy elölről kezdje a teljes műveletet. Az így készült almatortának viszont hatalmas volt a sikere: az alma karamelizálódott, a tészta alatt sült-párolódott krémesre, és sokkal finomabb volt, mintha a sütemény tetejére került volna. A receptet videóval itt lelitek >>

Forrás: iStock

Crepe Suzette

Ez a narancsszószos palacsinta is bizonyíték arra, hogy a legjobb éttermekben is történnek galibák és véletlen balesetek. A nálunk kevéssé ismert, narancslikőrrel meglocsolt, majd meggyújtott palacsinta egy csodás desszert, ami a legenda szerint úgy született, hogy kicsit megborult a narancslikőrös üveg a desszert készítésekor, sőt lángra is lobbant a serpenyőben, amit a szakács a keze ügyében lévő cukorral megszórva próbált meg eloltani… Láng, likőr, cukor, palacsinta – ennyi kell a karamellizálódott, illatos, mesésen finom desszerthez. Ha elkészítenétek, a recept és a teljes sztori itt olvasható >>

Forrás: iStock

A brownie sokaknak egyet jelent a bűnözéssel, pedig készíthetjük jóval egészségesebben is, glutén- és laktózmentesen, ráadásul még sokkal szafosabb és krémesebb is lesz, és kóstoláskor senki nem mondja meg, hogy mindenmentes és vegán. Aki kicsit is barátkozik az egészségesebb étrenddel, annak semmilyen különlegesebb alapanyagot nem kell hozzá beszereznie, aki még nem, szerencsére ma már bármelyik szupermarketben mindent megtalál hozzá.

A legnagyobb csavar ebben a durván csokis és brutálisan finom, és mégis egészséges brownie-ban az édesburgonya, ami egyre gyakoribb és népszerűbb zöldség itthon, nálunk is megterem, így hazai termesztésűt is találunk, süteményben zsiradékot, cukrot is spórolhatunk vele, és nagyon finom, puha és szaftos állagot ad minden desszertnek.

Brownie egészségesebben, édesburgonyával

Hozzávalók:

  • 25 dkg édesburgonya
  • 5 dkg darált mandula
  • 5 dkg zabpehely
  • 6 nagyobb, puha datolya
  • 3 evőkanál kókuszzsír
  • 3 púpos evőkanál kakaópor
  • 4-5 evőkanál agavé- vagy juharszirup
  • kb. 1 dl növényi tej
  • csipet só
  • kakaópor a tetejére

Elkészítés: Az édesburgonyát meghámozzuk,felkockázzuk, és forró vízben feltesszük főni, kb. 10 perc után leszűrjük, amikor már puha, és hagyjuk lecsöpögni. Közben a datolyát meleg vízbe áztatjuk 10 percre, a zabpelyhet késes robotgépben finomra őröljük.

Az így kapott zabpehelylisztet, a kakaóport, a mandulát és csipetnyi sót egy tálban összekeverjük. A leszűrt és kimagozott datolyát és a főtt édesburgonyát a robotgépbe tesszük a kókuszzsírral, és krémesre összemixeljük. Hozzáadjuk a kakaós-lisztes keveréket, a növényi tejet és az agavé- vagy juharszirupot, és tovább mixeljük, amíg egészen sima és homogén masszát kapunk.

A sűrű „tésztát” egy kisebb sütőtálba vagy jénaiba kanalazzuk, spatulával egyenletesen lenyomkodjuk, elsimítjuk, és 180 fokos sütőben, 35-40 perc alatt megsütjük. A sütőből kivéve 20 percet hagyjuk hűlni, kiborítjuk, megfordítjuk, meghintjük kakaóporral, majd kockára vágva langyosan vagy hidegen kóstoljuk, tálaljuk.

Forrás: iStock

A lágy sajttorta és a tömör gyönyör csokis brownie legjobb tulajdonságai egyesülnek ebben a fantasztikus süteményben, és nemcsak ízben, de textúrában is nagyon jót tesz egymásmak a friss krémsajtos és a mélyen csokis, tömörebb réteg, ráadásul azoknak is ízleni fog, akik szerint a brownie túl csokis, tömören édes és egysíkú, mert a sajttortás ízvilág tökéletesen ellensúlyozza és izgalmassá teszi ezt a jolly joker hibridsütit, aminek az elkészítése ráadásul pofonegyszerű, és nagyon gyorsan meg is van.

Még egy fontos érv a krémsajtos réteg mellett, hogy tökéletesen lezárja a brownie tésztáját, ami így egészen puha és szaftos marad, sőt a felvágás után is sokáig friss marad – már ha nem fogy el azonnal…

Sajttortás brownie

Hozzávalók:
A brownie-réteghez:

  • 25 dkg vaj
  • 20 dkg cukor
  • 3 tojás
  • 5 dkg liszt
  • 5 dkg kakaópor
  • 1/2 teáskanál sütőpor
  • 1 teáskanál vanília-kivonat
  • csipet só

A tetejére:

  • 20 dkg natúr krémsajt
  • 1 tojás
  • 5 dkg cukor
  • 2 csomag vaníliás cukor

Elkészítés: A csokis alaphoz a szobahőmérsékletű vajat egy keverőtálba tesszük a cukorral, ás elektromos habverővel 4-5 perc alatt jó habosra verjük. Ezután egyenként hozzáadjuk a tojásokat, mindig megvárva, amíg a massza teljesen felveszi a tojást. Közben a száraz alapanyagokat – a lisztet, a kakaóport, a sütőport és a sót – összekeverjük, majd a vanília-kivonattal együtt a vajas alaphoz adjuk, és már csak fél percet keverjük.

A masszát sütőpapírral bélelt kb. 25×32 centis tepsibe öntjük, elsimítjuk.

A sajttortás réteghez a krémsajtot tálba tesszük, hozzáadjuk a tojást, a cukrot és a vaníliás cukrot, és kézi habverővel simára keverjük, majd a brownie-alapra öntjük, elsimítjuk.

A tepsit 150 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett 30 perc alatt megsütjük, majd a sütőből kivéve hagyjuk langyosra hűlni, majd szeletelve tálaljuk.

Csokoládé, liszt, tojás, cukor, egy pici sütőpor, ezek a brownie hozzávalói, természetesen nem mindegy, milyen arányban. A tökéletes receptben viszont van egy kis vanília és rum is, az illat kedvéért… Az igazi csokibolondok nem sütik túl, hanem kicsit ragacsosra, szaftosra hagyják, de aki szilárdabban szereti, annak is ad instrukciót a recept küldője, Veronika, aki az omlós és szaftos csokis sütit egy kis szederlekvárral és tejszínhabbal tálalta… 

Forrás:
Szabó Veronika

„Ezt a finom sütit érdemes legalább egyszer kipróbálni, mert ha valaki egyszer megkóstolja, biztos, hogy mindig ilyet szeretne, ha valami igazán csokoládés desszertre vágyik.” 

Brownie házi szederlekvárral

Hozzávalók:

  • 20 dkg étcsokoládé (legalább 50% kakaótartalmú)
  • 20 dkg vaj
  • 15 dkg liszt
  • 4 db tojás
  • 25 dkg cukor
  • 2 teáskanál sütőpor
  • 1 teáskanál vanília-kivonat
  • 2 evőkanál rum
  • csipet só

A tálaláshoz:

  • tejszínhab
  • házi szederlekvár
  • néhány szem szeder
  • mentalevél

Elkészítés: Először egy 30×20 cm tepsit kibélelünk sütőpapírral – vagy kikenjük zsiradékkal és kiszórjuk liszttel. 

A sütőt előmelegítjük 180 fokra.

A vajat a csokoládéval gőz fölött felolvasztjuk és egynemű masszává keverjük, majd hagyjuk hűlni.
A tojásokat a cukorral és egy csipetnyi sóval habosra verjük, majd hozzákeverjük a langyos csokoládés vajat, a rumot és a vaníliát. Végül hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet, majd a masszát belesimítjuk az előre elkészített tepsibe. 

Ha azt szeretnénk, hogy puha, szaftos maradjon a sütemény, akkor előmelegített sütőben 180 fokon 20–25 perc alatt megsütjük, semmi esetre se tovább. Szúrjunk bele egy fogpiszkálót, és ha még ragacsos a tészta, kapcsoljuk le, mert még a hűlés során is szilárdul. 

Ha viszont azt szeretnénk, hogy átsüljön, akkor hagyjuk még 5-6 perccel tovább a sütőben.

Miután kihűlt, én tálaláskor házi szederlekvárral és tejszínhabbal kínáltam, de szerintem bármilyen más savanykás lekvár szuper hozzá.

Forrás:
Szabó Veronika

A receptet és a fotót Szabó Veronika küldte. Köszönjük!

Küldj te is receptet ünnepi receptversenyünkre, és nyerd meg a Nagy csokoládé könyvet! >>