Írd be, mit keresel:

Furcsa vonzódás ez a retró-feeling: a sokat utált volt rendszer végtelenül leegyszerűsített, olcsó, lekopott helyeit sokan próbálják megidézni, a romkocsmákban ócskapiacokról és lomtalanításokból kimentett bútorokkal, lámpákkal, kellékekkel teremtik meg a visszavágyódós hangulatot, és még olyan fiatalok is törzsvendégek, akik bőven a rendszerváltás után születtek. 

Buda belseje viszont 3 olyan autentikus retró – vagyis nem imitált, hanem eredeti és folytonosan működő – helyet is rejt, amit érdemes felkeresni. Időutazás, de emellett nagyon kellemes is, mindhárom teraszos, barátságos, nem akar retró lenni, hanem AZ. Középkorúaknak még emlékek villanhatnak be, fiatalok pedig úgy teraszozhatnak, hogy pár órára szüleik fiatalságába képzelhetik magukat. Ha van egy szabad napunk, akár egy budai retrótúrát is tehetünk a 3 hely összefűzésével, még egy séta is beleférhet a Normafán.

Bambi

Egy bambi mellett megbeszéljük! – ezt mindenki érti, még az is, aki sosem ivott bambit, akinek a Bambi a legjobb tudása szerint is egy cuki őzike egy gyerekkori mesefilmből. A Bambi egy presszó is, ami nem változik, sem a piros műbőr székek, sem a melegszendvics, és ez az egyik utolsó hely, ahol a kávét is ugyanabból a pohárból ihatjuk a '60-as évektől a mai napig. Semmi újítás és frissítés – virsli és sör, klasszik minyon –, igazi időutazás!

Forrás:
Facebook

Forrás:
Facebook

Bambi Eszpresszó
II. Frankel Leó utca 2–4.

Makk VII.

A Makkhetes is igazán klasszikus, a terasz kicsit frissült, belül autentikus, az étlap szezononként változik, de főleg nagy és régi klasszikusok szerepelnek. Nagyon finom, házias, a pincérek udvariassága a békeidőket idézi, az árak azért „hegyvidékiek”, vagyis nem olcsó, de tényleg hagyományos és minőségi, egy teraszozós nyári ebédet mindenképpen megér, a halászlé pedig különösen finom itt, és korhely változat is van.

Forrás:
Facebook

Forrás:
Facebook

Makk Hetes Vendéglő
XII. Kiss János altábornagy u. 59.

Tik Tak

A délutáni és esti órákban pörög föl a Tik Tak, a Böszörményi út jellegzetes kocsmája. Szuper terasz és személyzet, harapnivalónak virsli és melegszendvics van, megtűrik a szomszéd cukrászdából – Rigó Jancsi – hozott zseniális pogácsát. A retróérzés hamisítatlan, egy sátorponyva csupán az újítás, ami hűvösebb és esős időkben is élvezetessé és kihasználhatóvá teszi a teraszt. Pénztárcabarát és nagyon színes hely, szeretjük!

Forrás:
Facebook

Forrás:
Facebook

Tik Tak Presszó
XII. Böszörményi út 17/c

Halkakas halbisztró – a hazai halak szerelmeseinek

Ez az egyik kedvenc helyem, és az egyik úttörő is a halas helyek közül. Nagyon apró, nagyon eldugott – na jó, azért nem annyira –, és nagyon finom fogásokat találtok náluk. Egy igazi budapesti gyöngyszem! A halak szuperfrissek – amiket itthoni gazdaságokból és tavakból szereznek be –, és izgalmasan készítik őket. A halburgert melegen ajánlom mindenkinek, ahogyan a pontyropogóst, a halgolyókat, a harcsacurryt rizzsel és a harcsagírosztálat is. Igazából bármit, hiszen náluk rosszat még soha nem ettem – mindezt úgy, hogy egyébként nem vagyok egy óriási halrajongó én sem.

Forrás:
Facebook / Halkakas halbisztró

Stég Halsütöde – a halak és a belváros szerelmeseinek

Ha hazai halakra vágytok, de a belváros forgatagában, akkor a Stég lesz a ti helyetek. Minőségi alapanyagokkal, főként tiszai halakkal dolgoznak. Az étlap változatos, és meglepően baráti. Még napi menüt is ehettek náluk. A Halkakashoz hasonlóan itt is ehettek harcsagíroszt, emellett pontyhalászlevet, haltepertőt, fish & chipset – amit valamiért még azok is kedvelnek, akik amúgy nem is szeretik a halat –, sült keszeget, és még sorolhatnánk.

További halbisztrók a cikk folytatásában >>

Forrás:
Facebook / Stég Halsütöde

Bár a legkézenfekvőbb megoldás az, hogy az ember elbattyog a legközelebbi közértbe zsemléért és tejért, de azért néha igazán megengedhetjük magunknak azt a luxust, hogy ellátogatuunk egy menő reggelizőhelyre. Már csak azért is, mert Budapest nem szűkölködik bennük… Molnár Viola Anna, társoldalunk, a Vous.hu szerzője ajánlja a kedvenc helyeit. 

– Szerintem nincs olyan ember, aki ne imádná a hétvégéket. Ilyenkor végre kipihenhetjük magunkat, kicsit lassabb fokozatra kapcsolhatunk, és kiélvezhetjük az életet. Végre jut idő mindenre – egy kellemes reggelire is. Hogy hol? Akár otthon, a konyhában vagy a teraszon – de ha valami különlegesebbre vágytok, vagy csak nem akartok bajlódni a bevásárlással és az ételek elkészítésével, az alábbi helyek bármelyikét ajánljuk.

Törökméz Reggeliző Delikát

Budán, a Gül Baba felé vezető úton található, ahol nagyon nagy szükség volt már egy ilyen helyre, amikor tavaly megnyílt. (Tudom, miről beszélek, a környéken élem az életem…) A belső rész letisztult és ízléses, a terasz pedig árnyékos és kellemes. Az egész napos reggelikínálatot szuper kávékkal, bodzapezsgővel és borkülönlegességekkel egészítették ki. Az árak láttán az ember kétszer is meggondolja, mit kér – viszont az adagok láttán kárpótolva érzi magát.

Forrás:
Facebook / Törökméz

Zoska Reggeliző és Kávézó

Az egyik legcukibb hely a belváros szívében. Már az külön örömforrás, ha az ember kiválaszthatja, hova ül majd le: a galériába, az ablakba, esetleg a műfűvel borított kis részre – de a menü sem hagy kivetnivalót maga után. Klasszikus reggelik szuper alapanyagokból, frissen, néha kis csavarral tálalva. Édes és sós fogások, kicsi adagok és kiadós ételek közül egyaránt lehet választani. Egy alkalommal barackos-mozzarellás melegszendvicset ettem náluk, és azóta is arról a szendóról álmodom…

Ami miatt külön pluszpontot érdemelnek, hogy nemcsak egy bizonyos idősávban kínálnak reggelit, hanem egész nap. Szóval ha hozzám hasonlóan ti sem szerettek 10 előtt kikecmeregni az ágyból, akkor ez lesz az a kis menedékhely, ahol befogadnak titeket egy kiadós reggelire.

Forrás:
Facebook / Zoska / Koppány Anna

A listának még nincs vége, a többi reggelizőhelyről itt olvashattok >>

Augusztus utolsó vasárnapján, 28-án a sólet lesz a főszereplő Budapest belvárosában, a Kazinczy utcában, ahol rengeteg program, sóletfőző verseny, gasztronómiai kerekasztal-beszélgetések, kóstolók, koncertek, gyerekprogramok várják az érdeklődőket. A versenyre 2 fős csapatok nevezhetnek, akik 10 és 16 óra között óránként készíthetik folyamatosan a saját sóletjüket, amihez 45 perc áll rendelkezésre, majd a versenyművek mennek a sütőbe, ahol 3 órát időznek. A frissen elkészült sóleteket bárki megkóstolhatja és értékelheti, majd a nap végén kerül sor a zsűrizésre, az összes „versenysólet” ismeretében.

Forrás:
Hámori Zsófia

De sóletről a szervezők is gondoskodnak, a fesztivál különlegessége ugyanis, hogy 6-féle kóser sólettel készülnek. A magyar sólet számunkra a klasszikus, ami füstölt libával, babbal, gerslivel készül, míg a lengyel sólet kevésbé húsos és fűszeres, és ebben marhabélbe töltött tésztaféle fő. Lesz izraeli sólet is, amibe a bab mellett csirkehús kerül, marokkói sólet, amelyben van rizs, aszalt gyümölcs és datolya is, valamint jemeni sólet, ami egy levesesebb fogás, amit szegfűszeg és koriander fűszerez, és leggyakrabban pitával mártogatva fogyasztják. A hatodik fajta pedig az úgynevezett amerikai sólet, ami a világháború utáni időszakhoz kapcsolódik, és elég extra, ínyenc alapanyagokkal gazdagítják, mint amilyen a whiskey vagy akár a kávé.

A sólet mellett természetesen lesznek más finomságok is, a világ minden pontjáról szeretnék bemutatni a kóser konyha gazdagságát.

2016. augusztus 28. 10.00–21.00
Budapest VII., Kazinczy utca
Bővebb információ és részletes program >>

Az utóbbi években a gasztronómiai fejlődés és igényesség elérte a street food, vagyis az utcán, kézben, gyorsan ehető ételek kínálatát is, robbanásszerű igény mutatkozik a minőségi burgerek iránt. Gombamód nyílnak újabb éttermek, bisztrók, bárok, és kultikus helyek születtek a belvárosi éjszakában és a külsőbb kerületekben is. Nincs ma magára sokat adó étterem, ahol ne lenne az étlapon, akár a világ legjobb minőségű amerikai, argentin vagy japán marháiból készült hamburger. Természetesen a variációk korlátlanok, és ezt a sokszínűséget szeretnék bemutatni a Hamburger Days eseményen.

Forrás:
iStock

Az immár negyedik alkalommal megrendezett rendezvény fő célja az éttermek és az ételek bemutatása, megismertetése és minél több burger kóstolása a magyar, illetve külföldi közönségnek a belépődíj nélkül, ingyen látogatható rendezvényen, Budapest központjában, a Millenárison. Az ételek mellé jóféle kézműves söröket és pálinkákat, hűs fröccsöket is kóstolhatnak az érdeklődők, egész nap zenei programok színesítik az eseményt, a park kellemes – így a késő estig tartó szórakozás garantált.

Nagyétkűek benevezhetnek a hamburgerevő versenyre is, a nyertes 100 000 forint készpénzzel lesz gazdagabb, illetve szakmai zsűri dönti el, hogy az idén melyik a Legjobb hamburger (csak marhából készülhet, sajt, bacon, zöldség, szósz feltétekkel), a Legjobb extra hamburger (bármiből készülhet, bármit tartalmazhat burger formában), a Legjobb hús és a Legjobb buci.

Annyi már tudható, hogy lesz garnéla- és lazacburger, lyoni hagymás burger, libamájas-szarvasgombás kompozíció, füstölt fürjtojásos vegaburger, pulled pork, tex-mex és struccburger, de kolbászos és különféle görög ihletésű burgerek is.

Forrás:
iStock

Millenáris park
2016. június 23-24-25-26.
Bővebb információ >>

Forrás:
Jamie’s Italian Budapest

Árak:

  • Kenyerek (pl.: bruscetta) és egyéb előételek: 1135-2790 Ft
  • Főételek (pl.: steakek, burgerek, szárnyasok, halak): 3850-8660 Ft
  • Tészták (pl.: arrabbiata, bolognai, carbonara): 2200-2800 Ft
  • Gyerekételek (pl: miniburger, spaghetti mini húsgolyóval): 2500-2675 Ft
  • Desszertek (pl.: pavlova torta, tiramisú, polenta-torta): 2100-2310 Ft
  • Gyerek desszertek (pl.: brownie, gyümölcs, fagyi): 480 Ft

(Via: Pénzcentrum)

Cserpes Tejivó

Tökéletes törzshely azoknak, akik korán kelnek, de nem szeretnek a reggelivel bajlódni. A Cserpesben minden megtalálható, ami egy kiváló reggelihez kell: finom kávék, kakaók és turmixok, friss, meleg péksütemények, isteni szendvicsek, melegszendvicsek. De ebéd- vagy uzsonnaidőben is jó választás, mert vannak vega és húsos saláták választható öntettel, tartalmasabb szendvicsek, ráadásul vidám és hangulatos légkör. Önkiszolgáló – vagyis gyors, és pont azt kapjuk, amire rábökünk –, vannak trendi és retró menük, minden és mindig friss. Budapesten már 4 helyszínen: a Deák téren, a Corvin köznél, az Allee-ban és a MOM Sportközpontban.

Cserpes Tejivók >>

Forrás:
Cserpes Tejivó Facebook oldala

Bellozzo

Ebédidőben az egyik legjobb hely, ahova érdemes beugrani, a Bellozzo olasz étterem az Oktogonnál. A mottójuk az, hogy „az igazi étel hozzávalói finomak – minden értelemben. Az igazi étel szenvedéllyel, odaadással és odafigyeléssel készül. Onnan tudod, hogy érzed az ízén. Az igazi ételnek lelke van. Onnan tudjuk, hogy mi főztük bele.” Reggelizni itt is lehet, de igazán délben érdemes jönni, már azoknak, akik szeretik az olasz konyhát (és ki ne szeretné): igazán jó olasz pizzák, tészták, saláták közül lehet válogatni, de a desszertre és a kávéra sem lehet panasz. A legnagyobb kihívás a választás: minden friss és finom, széles a kínálat. Pedig ez is „csak” egy önkiszolgáló, tulajdonképpen gyorsétterem. Ráadásul a város közepén, jó hangulattal, olaszos pörgéssel.

Bellozzo >>

Forrás:
Bellozzo Restaurant Facebook-oldala

Alap

Személyes kedvenc az ALAP, az egyetemisták és főiskolások törzshelye a Bajcsy-Zsilinszky úton. Aki jártas a magyar zenei világban, annak a tulajdonos ismerős lehet, ugyanis ő Bártfalvi Sándor, a Mary Popkids zenekar tagja. Más zenészek is megfordulnak itt, csupa közvetlen, kedves arc, ráadásul két cukisággal is folyamatosan kampányol a hely: Zénóval és Dagival. Zénó egy édes kisbaba, Dagi pedig egy fekete mopsz. A stratégia hatékonynak tűnik, mert a hely mindig tele van – de nem csak ezért! Ugyanis isteni finomak a kávék, a limonádék, a melegszendvicsek és a pizzák. Ez egy igazi beülős, dumálós kávézó, ahol jó a zene, és lehet az asztalra firkálni. Meg lenni, közvetlenül, lazán. Bármikor.

Alap >>

Forrás:
Alap Café Facebook-oldala

Kiss Tímea

Forrás:
iStock

Program

2016. április 15. (péntek):

  • 12.30 órától megnyitó, kucsmagombatúrák
  • 18.00 órától vacsora
  • 19.00 órától Finy Péter előadása: Gombászélet a kucsmagombák előtt
  • 20.30 órától fakultatív élményfürdőzés

2016. április 16. (szombat):

  • 08.00 órától reggeli
  • 10.00 órától kucsmagombatúrák
  • 18.00 órától vacsora
  • 19.00 órától Varga Lilla és Mike Ariel zenés előadása
  • 19.30 órától dr. Jancsó Gábor előadása: Ehető ez a gomba?

2016. április 17. (vasárnap):

  • 08.00 órától reggeli
  • 10.00 órától kucsmagombatúrák és medvehagyma gyűjtése
  • 15.00 órától estebéd

További részletek >>

Forrás:
iStock

Forrás:
Egyemmegnap.hu

Részletes program:

10:00: Megnyitó és Jövő-Evő művészeti pályázat díjátadó (helyszín: Szimpla Kert)

11:00: Bognár Szilvia – Csintekerintő koncert (helyszín: Szimpla Kert)

12:00: Miért vagy így besózva? Menzareform és ami mögötte van – kerekasztal-beszélgetés (helyszín: FSZEK, Márai Sándor Könyvtár)

14:30: Gubás Gabi – Biomese koncert (helyszín: Doblo Bor és Bár)

16:00: Hahó Együttes koncertje (helyszín: Kőleves)

További gyerekprogramok:

– Replacc

– Gyerekkonyha

– Gyerekjóga

– Bringaturmix

– Mocorgó Bábszínház

– Mimó és Csipek

– Ehető gyurma készítése

– Gyerekfoglalkozás a gyerekkori diabétesz kapcsán

– Komposztos játékok

– Meseórák gyümölcsökről, zöldségekről

– Upcycling kézműves-foglalkozás

– Gyerekkoncertek

– Vetítések

– Palántaültetés

Programok felnőtteknek:

– Miért vagy így besózva? Menzareform és ami mögötte van – kerekasztal-beszélgetés

– Slam Ante Portas

– TED-vetítés

– Növénycsere

– Beszélgetés a gyerekkori diabéteszről

– Minden, amit a fenntartható uzsonnakészítésről tudni kell

A program a Norvég Civil Alap támogatásával valósul meg.

Napjainkra a vásárlás gyakran személytelen, de nem a piacon, ahol valódi közösségi találkozóhely alakul ki. Piacra járni program, nem csak bevásárlás. Körbenéztünk Budapesten, és a kínálatból – a teljesség igénye nélkül – bemutatjuk kedvenceinket.

Szimplakerti háztáji piac

A romkocsmában menő piac működik minden vasárnap, ráadásul élő zenével várják az odalátogatókat, a kicsik számára gyerekfoglalkozásokat is tartanak, és megismerhetjük a Közös Lábos keretein belüli jótékonysági főzést. Ebben a programban minden héten más civil szervezet főz a piacon kapható alapanyagokból. Az itt elkészült ételek adományért cserébe kóstolhatóak, az adományt pedig az aktuális szervezet kapja. Irány a Szimplakerti háztáji piac!

(1075 Budapest, Kazinczy utca 14., minden vasárnap 9.00–14.00)

Élő Tisza piac a Városmajorban és a Komjádi uszodánál

Hetente négy alkalommal vásárolhatjuk a Nagykörű környéki gazdák és őstermelők változatos és színes kínálatát, elképesztően friss és szezonális zöldségeit és gyümölcseit – hétfőn, szerdán és pénteken a városmajori templom előtt, szombatonként a Komjádi uszoda melletti parkolóban, a Városmajorban csak ők vannak, az uszodánál több termelő kínálgatja portékáit. Piacnap hajnalán járják körbe áruért a termelőket, és hozzák a fővárosba a mindig friss zöldségeket és gyümölcsöket. A klasszikusok mellett termelőik izgalmas zöldségekkel is próbálkoznak: citromsárga és vörös sárgarépával, édesburgonyával, málna ízű paradicsommal vagy grillezni való húsos paprikával, igen, ezek is a hazai föld ajándékai. Vannak primőrök is, amiket termálvízzel fűtött fóliasátorban nevelgetnek, házi sajtot, kolbászféléket, friss tojást, tésztát is lehet venni náluk. Szezonban friss zöldfűszeres is csatlakozik hozzájuk.

(Városmajor, 1122 Városmajori templom előtt, Nyitva: hétfő, szerda, péntek 8.30–17.00

Komjádi uszoda, 1023 Budapest, Árpád fejedelem útja 8. Nyitva: minden szombaton 6.00–13.00)

 

Forrás:
iStock

Hunyadi téri piac

Kis helyen nagy választék, barátságos termelőktől. Talán a legkisebb területű fedett piac a fővárosban. Hétköznap is nyitva van, bár akkor kevésbé gazdag a kínálat, mint pénteken és szombaton. Hétfőtől csütörtökig főleg a zárt térben, a nagybaniról származó árut lehet kapni. A Hunyadi téri piacra érdemes akár családosan is kimenni, nyugodtan le lehet ülni a fűben, a gyerekek játszhatnak a téren, és közösen meghallgathatjuk a szombati koncertet egy finom lángos elfogyasztása közben.

(1067 Budapest, Hunyadi tér 4. Keddtől szombatig 7.00–14.00)

Bosnyák téri csarnok

Külvárosi piacnak számít, ennek ellenére nagyon jól megközelíthető. Budapest legnagyobb piaca, nem kevés időbe telik bejárni. Ami nagyon pozitív más piacokkal szemben, hogy lehet a környéken parkolni, valamint ideális áron vásárolni. A neten kicsit le vannak maradva, de az áru friss!

(1147 Budapest, Csömöri út 9–11. Pénteken és szombaton 6.00–14.00)

Wekerletelepi kispiac

Hagyományos piac kistermelőkkel, széles és változatos kínálattal, pékárukkal, piacnap kedden és pénteken délelőtt van, csütörtök délutánonként pedig őstermelői illetve biopiac a wekerlei piacon.

(1192 Budapest, Wekerle-telep, Gutenberg tér. Minden csütörtökön 16.00–19.00)

Forrás:
iStock

Lehel téri piac

A legnagyobb fedett piac Budapesten a Lehel Csarnok, rendkívül széles kínálattal, bár nem árt jól ismerni, mit hol érdemes venni. Az egzotikus fűszerektől a török árusokon át az őstermelőkig minden van itt, mindent megtalálunk, mi szem-szájnak ingere. Izgalmas hazai zöldségekben is bővelkedik a piac: a sárga cékla és paradicsom szezonban biztosan megtalálható, de izgalmas friss zöldfűszerek és a legjobb idénykínálat is megtalálható itt – érdemes az őstermelőknél körülnézni

(1134 Budapest, Váci út 7–9. Minden nap 6.00–18.00)

Biopiac a Csörsz utcában

Kézműves tárgyakat és kizárólag ökológiai gazdálkodásból származó termékeket lehet itt vásárolni. Mindent beszerezhetünk: zöldséget, gyümölcsöt, tejtermékeket, mézet, füstölt húst, lekvárt és csírát, kizárólag ökológiailag ellenőrzött alapanyagokat, de néha kicsit rácsodálkozunk az árakra. A kellemes hangulat, a nyitottság és a közvetlenség – a rengeteg bio alapanyag, lekvár, feldolgozott finomság mellett – minden szombaton elérhető a Csörsz utcai biopiacon.

(1124 Budapest, Csörsz utca 18. Minden szombaton 6.30–12.00)

A piaci bevásárláshoz nem feltétlen kell korán kelni

Budapest első esti piaca lehetővé teszi, hogy aki hét közben, munka után szeretne egy kicsit vásárolgatni, lazítani, akkor megtehesse. A kiváló zöldségek, gyümölcsök, sajtok és termelői húsáruk, valódi magyar mézek, házi rétesek mellett kézműves alkotások – ékszerek, bőrtáskák, egyedi pólók, szappanok is – vásárolhatóak itt kedvező áron.

(1075 Budapest, Király utca 8–10. Minden csütörtökön 13.00–21.00)

Forrás:
iStock

Ha nincs időnk piacra menni…

…akkor sem kell lemondanunk a termelői áruról. A Szatyorbolt bevásárló közösség közel 5 éve indult, hogy friss, egészséges, hazai termékeket lehessen vásárolni és fogyasztani. Internetes rendelést leadva összekészítik a termelőtől megvásárolt élelmiszert, és nekünk már csak annyi a dolgunk, hogy az átadó üzletbe érte menjünk.

(1085 Budapest, Gyulai Pál utca 12. Hétfőtől péntekig 7.30–20.00, szombaton 7.30–14.00)

Mozgó piac

A Mozgó piac kezdeményezés többek között azért jött létre, hogy az egész nap az irodákban dolgozó emberekhez is eljusson a termelőktől származó élelmiszer. Ilyenkor kb. 8–10 termelőt hívnak meg a rendezvényre. Egyszerre például egy húsos, egy tejtermékes, egy zöldég-gyümölcsös vesz részt. A piacra kivitt áruk mindig frissen szedett/készített élelmiszerek. Az elkövetkezendő vásárok idejét és helyét a Facebookon és a www.mozgopiac.hu oldalon lehet figyelemmel kísérni.

Gerendai Szimonetta

La Mimosa

Egy kis séta a Duna partján, játszóterezés vagy kutyázás a Szent István parkban, utána egy forró csoki vagy kávé ebben a csöppnyi La Mimosa cukrászdában igazi felüdülés. Ha éhesek vagyunk, izgalmas napi leveseikkel kibélelhetjük a gyomrunkat, de tartogassunk helyet a sütiknek, mert egyszerűen káprázatosak. Ez a hely ráadásul kutyabarát, de nemcsak annyiban, hogy vizestálat tesz ki a bejárathoz, hanem ajándék kutyakekszet és nyáron májkrémes kutyafagyit ajándékoz a betérő vendégei négylábú kedvencének.

Kutyafagyi :)

Kutyafagyi 🙂
Forrás:
La Mimosa Facebook-oldal

Kedvencünk a belga krémes, ami attól belga, hogy a hagyományos francia krémeshez képest még belga csokis réteg is van benne, nyáron pedig kihagyhatatlan a tokajiaszú-fagylalt, amiben az aszúban kövérre nőtt hatalmas aranymazsolák figyelnek.

Belga krémes

Belga krémes
Forrás:
La Mimosa Facebook-oldal

Major Cukrászda

Egy tündéri kis cukrászda Buda egyik csendesebb utcájában. A legjobb fagyikat készítik, és a mézes-diós milotai országtortát is nekik köszönhetjük, de az idei versenyben is szerepelnek. A kelt és leveles tésztáik is mesések, a klasszikus és modern desszertjeiket is érdemes kipróbálni a Major Cukrászdában. Mindig játszanak, kísérleteznek, kipróbálnak – érdemes tesztelni az újításaikat. Azért is szeretjük őket, mert figyelnek a szezonalitásra, és mert nagyon szép tortákat is csinálnak, hihetetlen kreativitással. Ja, és mentes sütik is vannak!

Sokféle kis és nagy torta készül itt, szépek, viccesek, kedvesek, kreatívak

Sokféle kis és nagy torta készül itt, szépek, viccesek, kedvesek, kreatívak
Forrás:
Major Cukrászda Facebook-oldal

Kedvencünk a csokimousse-tortácskájuk, amiben persze van egy kis friss gyümölcs is a nagyon krémes és brutális csoki közepén, illetve nyáron a fagyi. A klasszikusok mellett itt is újítanak, az aszalt paradicsomos kenyérfagyi is jó volt, de a Snickers – csokis-karamellás-földimogyorós – mindent visz…

Csokimousse-desszert

Csokimousse-desszert
Forrás:
Major Cukrászda Facebook-oldal

Centrál Kávéház

Csodásan elkészített klasszikusok és remek, izgalmas újítások találhatóak a legendás irodalmi kávéház cukrászpultjában. A kihagyhatatlan hazai dobos, Esterházy, Rákóczi-túrós és a Monarchia Közép-Európa-szerte kedvelt Sacher tortája szerintünk itt a legjobb a városban, de macaronban is erősek: a klasszikus gyümölcsös és kávés, csokis macaronok mellett fehér szarvasgombával ízesített macaronjuk is világbajnok. A franciás desszerteket több saját kreáció is képviseli, különleges formákkal, izgalmas textúrákkal, különleges minőségben. A kávé is remek a Centrál Kávéházban – békebeli kávéházi hangulattal társítva.

Dobostorta

Dobostorta
Forrás:
Centrál Kávéház Facebook-oldal

Kedvencünk a dobostorta, ami a legtöbb helyen száraz piskóta és érdektelen csokikrém, de itt végre megérjük, miért is ekkora klasszikus a ropogós tetővel ellátott sütemény, káprázatos! Meglepő és nagyon pozitív a kávéház figyelmessége, a gluténmentes és cukormentes gyümölcsös túrótorta, ami nyírfacukorral készül, könnyű, réteges finomság, és a vékony kakaós piskóta sem tartalmaz lisztet – de egy pillanatig sem érezzük, hogy bármiről is lemondanánk –, teljes boldogság ez a desszert!

Gyümölcsös túródesszert

Gyümölcsös túródesszert
Forrás:
Centrál Kávéház Facebook-oldal

Közel ötven év édességeivel találkozhatnak a látogatók az első Retro Édesség Fesztiválon 2016. március 14-15-én az Akvárium Klubban, ahol a felnőttek újra kóstolhatják gyerekkoruk kedvenceit, a piros kakasos és a barna Kojak nyalókákat, a gyerekek pedig megismerhetik szüleik, nagyszüleik kedvenc édességeit – nem csak az elmesélésekből, hanem testközelből is.

Forrás:
iStock

A retró édességeknek lesznek újraértelmezett megvalósításai, rengeteg marcipán, a gyerekeknek a sok édesség mellett arcfestés, bohócelőadás, tavaszi programok és húsvéti kreatívkodás, a felnőtteknek nosztalgia és jó koncertek Szakonyi Milánnal és Fekete Istvánnal, a koncertek mindkét nap 15:00-tól kezdődnek.

Jó hír, hogy az ételallergiások és a cukorbetegek is megtalálhatják számításukat, ugyanis glutén- és laktózmentes és diabetikus termékekkel is találkozhatnak. A fesztivál mindkét nap 10:00-tól 20:00-ig várja a látogatókat.

A fesztiválra a belépés INGYENES!

További információk >>