Írd be, mit keresel:

Mi jobb lehet annál, ha valami egyszerre isteni finom, egészséges és szuperegyszerű elkészíteni? Ráadásul bármilyen ízvilágúra alakíthatjuk ezt a csodás alapanyagból készülő pudingot. A magnak számos jótékony hatása van a szervezetre, többek között magas antioxidáns-, rost- és fehérjetartalommal rendelkezik, így vegetáriánusok és vegánok számára is remek alternatíva. Emellett remek csonterősítőnek tartják, jó hatással van a vérnyomás kiegyensúlyozására, segít a kettes típusú diabétesz megelőzésében is. Fogyókúrázóknak pedig azért ajánlják, mivel lassítja a szénhidrátok felszívódását, ezért tartósan teltségérzetet nyújt.

Forrás:
Színek és virágok

Nálunk a legjobban mandulatejjel vált be, amit mi házilag készítünk, de ízlés szerint más folyadékkal, magtejjel, gyümölcslével is bekeverhető, a lényeg annyi, hogy hagyjunk neki 2-3 órát, hogy krémes pudinggá átlényegülhessen. Édesíthető pépesített banánnal vagy datolyával is, én most mézzel készítettem, és turmixolt málnapürével és friss málnával rétegeztem.

Mézes chiapuding gyümölcsösen

Hozzávalók:

  • 1 bögre mandulatej
  • 3 evőkanál chiamag
  • ízlés szerint méz
  • málna vagy más gyümölcs

Elkészítés: Egy kis tálban keverjük össze a chiapuding hozzávalóit, vagyis a mandulatejet, a chiamagot és a mézet, és hagyjuk állni a hűtőben legalább 2-3 órát.

A málnát – vagy ízlés szerint más gyümölcsöt – összeturmixoljuk. Tálaláskor ízlés szerint poharakba rétegezzük.

Bár tényleg csak jókat tudok mondani a csodás kis chiamagról, két dolgot érdemes figyelembe venni: egyrészt nem a villámgyors kategória, vagyis 2-3 órát mindenképpen érdemes adni neki, hogy igazán finom és krémes legyen, ha pudingot készítünk vele, de ha reggelire szánjuk, érdemes már előző este bekeverni, másrészt hajlamos nehézzé, olajossá válni, attól függően, milyen folyadékkal készítjük. Nálunk a legjobban mandulatejjel vált be, amit mi házilag készítünk, de érdemes vele kísérletezni, kinek mivel lesz a legfinomabb.

Most egyik kedvenc gyümölcsömmel, mangóval készült belőle rétegezett pohárkrém, ami nemcsak különlegesen finom és fűszeres, egzotikus ízű, de közben egészséges és természetes probiotikumokban gazdag, ami segít megőrizni vagy épp helyreállítani a bélflóra egészséges működését. Ha jó érett mangót sikerül kifognunk, akkor a gyümölcsös réteget nem is kell ízesíteni, de a chiapudingot nem árt, ezt én most mézzel tettem, de ez kiváltható pépesített banánnal vagy datolyával, agavé- vagy juharsziruppal is!

Mangós chiapuding

Hozzávalók:

  • 1 bögre mandulatej
  • 3 evőkanál chiamag
  • ízlés szerint méz vagy banán
  • 2 mangó

Elkészítése: Egy kis tálban összekeverjük a chiapuding hozzávalóit, vagyis a mandulatejet, a chiamagot és a mézet vagy a pépesített banánt, és hűtőben hagyjuk állni legalább 2-3 órát.

A mangót meghámozzuk, a húst levágjuk a magról, összeturmixoljuk.

Tálaláskor ízlés szerint rétegezzük, a tetejére szórhatunk kókuszcsipszet is.

Forrás:
Színek és virágok

Nagyon szeretem a chiamagot, mert nagyon szapora, már egy kevéssel is hipp-hopp krémes, fantasztikus finom puding készíthető belőle, mégpedig alakbarát módon és egészségesen. Korábban készítettem már fahéjjal és mézzel, a legújabb videómban pedig málnával és citrommal, frissítő desszertnek.

Objektum doboz

További chiamagos receptek >>

Takács Nóra Norie-rovata videókkal, szépségápolással, egészséges receptekkel >>

Forrás:
Takács Nóra

Hangulat és rendelkezésre álló alapanyag kérdése, milyen ízvilágban készítjük az egészséges chiapudingunkat. A lényeg a sok folyadék, ami lehet tej vagy magtej, mert az apró magok nagyon sok folyadékot felvesznek, és hogy hagyjunk elég időt, hogy kellően megduzzadhassanak, zseléssé, krémessé válhassanak. Az elkészítés gyakorlatilag egy gyors összekeverés, amit előző este is megtehetünk, és reggelre magától elkészül a pudingunk.

A chiapuding szinte bármivel ízesíthető, lehet vaníliás vagy fahéjas, keverhetünk bele aprított gyümölcsöket vagy bogyósokat, de akár össze is turmixolhatunk egy maréknyi gyümölcsöt a tejjel, és ezzel keverhetjük be a magokat. Most „Bounty” ízesítésű puding készült, vagyis csokis-kókuszos és nagyon finom. Ehhez mindössze kakaóporra és kókusztejre van szükség, meg persze egy kis édesítőre. A kókusztejnél arra érdemes mindenképpen figyelni, hogy semmiképpen se kókuszkrémből készítsük, mert ezzel nagyon zsíros hatású lesz! Használjunk hozzá nagyon praktikus kókusztejport, ez elég sovány, vagy a literes kiszerelésben kapható kókusztejet, mert ennek nagy része rizstej, ami kókusszal van ízesítve!

Bounty chiapuding

Hozzávalók 2 adag reggelihez vagy 4 adag desszerthez:

  • 4 evőkanál chiamag
  • 2 evőkanál kakaópor
  • 3 dl kókusztej
  • 1 dl víz
  • 2 evőkanál méz vagy más édesítő ízlés szerint
  • 1 kávéskanál vaníliakivonat

Elkészítés: A kakaóport, a mézet és a vaníliakivonatot egy tálba tesszük, felöntjük 1 dl forró vízzel, simára keverjük, majd felöntjük a kókusztejjel, és belekeverjük a chiamagot is. Legalább 1 órát állni hagyjuk, de még jobb, ha egy éjszakát pihen.

Poharakba osztjuk, ízlés szerint gyümölcsökkel, magvakkal díszítve tálaljuk-fogyasztjuk.

A banán elvileg nyersen is tökéletes a chiapudingba, szoktam úgy is készíteni, de ha megsütjük, még édesebb lesz, kicsit karamellizálódik. Ehhez nem kell semmilyen zsiradék vagy más anyag, egyszerűen negyedelve, sütőpapíros tepsibe téve pár perc alatt megsül.

Forrás:
Színek és virágok blog

A banáncsipszet is magam készítettem, sokkal egészségesebb és finomabb, mint a készen kapható, aminek nagy részét olajban sütik… Az aszalás a legősibb tartósítási eljárás, technikáját már a Kínai Birodalomban is használták, de az ókori görögök, rómaiak is így tartósították élelmiszereik nagy részét. Őseink leggyakrabban napon, illetve tűzön aszaltak. Az aszaláshoz nincs szükség tartósítószerekre, mégis hónapokig, vagy egyes esetekben évekig felhasználhatjuk az ízletes végeredményt. 

A banáncsipszhez csak banánra és citromra van szükségünk, egy aszalógépre vagy sütőre. A banánt egyszerűen vágjuk fel kb. 2 mm vastag szeletekre. Tegyük az aszalógép tálcájára vagy sütőpapíros tepsibe, kenjük meg citromlével, majd aszaljuk addig 50-60 fokon, amíg ropogós csipszek lesznek belőle. Közben néhányszor forgassuk meg, hogy mindkét oldala ropogós legyen.

Forrás:
Színek és virágok blog

Málnás chiapuding (cukormentes, vegán)

Hozzávalók:

  • 1 bögre mandulatej
  • 1 bögre málna + a tetejére
  • 1 banán
  • 4 evőkanál chiamag
  • banáncsipsz

Elkészítés: A banánt meghámozzuk, és először széltében, majd hosszában is kettévágjuk, azaz elnegyedeljük, sütőben megsütjük. Vigyázzunk, ne égessük el! 

A mandulatejet, a málnát és a sült banánt összeturmixoljuk, majd egy edénybe tesszük, és hozzákeverjük a chiamagot. Hűtőszekrénybe tesszük legalább 3 órára vagy egy éjszakára (közben kavargassuk meg). 

Pohárba tesszük, tetejét megszórjuk málnával és banáncsipsszel.

Forrás:
Színek és virágok blog

Reggelire is nagyon finom, egyszerű, este bekeverhető, és mennyei egészséges desszerttel indul a nap. De ha desszertnek készítjük, érdemes hozzá egy kis karamellizált barackot készíteni. Ez is egyszerű, és nagyon feldobja a főzés nélküli krémes pudingot.

Készítettem egy őszibarackturmixot, amihez került még némi citromos joghurt, tej, majd mézzel és vaníliaaromával ízesítve kevertem össze, és irány a hűtő. Tálaláskor karamellizált őszibarackot kanalaztam rá, mellyel nemcsak mutatós, de finomabb is volt a chiapuding. Ízlés szerint persze másfajta gyümölccsel is készíthetjük, pl. körtével, szederrel, eperrel…

Forrás:
Kard Éva

Őszibarackos chiapuding

Forrás:
Kard Éva

Hozzávalók 2 nagyobb vagy 4 kisebb pohárhoz:

  • 2 db őszibarack
  • 6 dkg chiamag
  • 1 dl tej
  • 25 dkg citromos joghurt
  • 3-4 evőkanál méz
  • 1 teáskanál vaníliaaroma

Elkészítés: Az őszibarack héját húzzuk le, majd a húsát daraboljuk fel és turmixoljuk össze.

A tejhez adjuk hozzá a joghurtot, a mézet, a vaníliaaromát, és keverjük simára. Adjuk hozzá a chiamagot és a leturmixolt őszibarackot, majd keverjük alaposan össze. Osszuk el a poharakba, majd tegyük be pár órára (vagy egész éjszakára) a hűtőbe, hogy kellően megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek.

Karamellizált őszibarack 

Hozzávalók:

  • 3-4 db őszibarack
  • 2-3 evőkanál méz
  • 3 db szegfűszeg
  • 1 mokkáskanál őrölt fahéj

Elkészítés: Az őszibarack héját húzzuk le, húsát vágjuk fel cikkekre, majd ízlés szerint daraboljuk fel. Tegyük egy serpenyőbe, adjuk hozzá a mézet, a szegfűszeget és az őrölt fahéjat, majd óvatosan kevergetve pár perc alatt karamellizáljuk meg.

A karamellizált őszibarackot ezután hűtsük ki teljesen.

Tálalás előtt vegyük ki a hűtőből a pudingot, majd kanalazzuk rá a teljesen kihűlt karamellizált őszibarackot, és úgy kínáljuk.

Forrás:
Kard Éva

Cukormentes és vegán finomság; egyre inkább törekszem az egészséges, tiszta ételek és italok fogyasztására. A mandulatej is leggyakrabban házi. Gyerekjáték – meg is nézhetitek, milyen egyszerű, ahogy a kisfiammal készítem:

Objektum doboz

Mivel én úgy készítem a mandulatejet, hogy teszek bele datolyát és vaníliát, így a pudingba már nem teszek, de ha valaki bolti mandulatejjel készíti, tegyen bele nyugodtan mézet, datolyát, juharszirupot…

Csokis-vaníliás chiapuding (cukormentes, vegán)

Forrás:
Színek és virágok blog

Hozzávalók:
A vaníliás pudingréteghez:

  • 1 bögre mandulatej
  • 3 evőkanál chiamag

A csokoládés pudingréteghez:

  • 1 bögre mandulatej
  • 3 evőkanál chiamag
  • 2 evőkanál kakaópor

Valamint:

  • banán
  • málna, fekete ribizli a díszítéshez

Elkészítése: Egy kis tálban keverjük össze a vaníliás chiapuding hozzávalóit, és hagyjuk állni a hűtőben legalább 2-3 órát. Egy másik tálban a csokoládés chiapuding hozzávalóit is kavarjuk össze, és ezt is hagyjuk állni a hűtőben legalább 2-3 órát. Aki szeretné édesebbre, az tehet hozzá datolyát vagy mézet. 

A banános réteg elkészítése egyszerű: egy kistányéron villával szétnyomkodjuk a banánt. 

Két nagy pohárba rétegezzük a pudingot ízlés szerint, gyümölccsel díszítjük.

Forrás:
Színek és virágok blog

További fotókat és egészséges recepteket találtok a blogomban >>

Reggelire tökéletes a chiapuding, de mutatós és egészséges desszertként is megállja a helyét, ha pudinggal és gyümölcsökkel pohárkrémmé rétegezzünk, mint tette Alexandra, a recept beküldője. „Számomra a legeslegfinomabb és az egyik legegészségesebb desszertkrém. Általában este szoktam beáztatni a kis magokat tejbe, és másnap már fogyasztható is. Most kétféle készült: az egyik banánkarikákkal és sárgabarackkrémmel rétegezett, a másik vaníliapudinggal és sárgabarackkrémmel, kis mandulával és levendulával a tetején.”

Forrás:
Pintér Alexandra

Gyümölcsös-réteges chiapuding

Hozzávalók:

  • 1 dl tej 
  • 4 evőkanál chiamag 
  • 5 szem sárgabarack 
  • 1 banán 
  • 1 csomag paleo vaníliás pudingpor / vagy 1 dl tej és 2 tojássárgája
  • stevia 
  • mandula
  • szárított levendula

Elkészítés: 4 evőkanál chiamagot 3 dl tejbe áztatok, jól elkeverem a tejben a magokat, és hűtőbe teszem kb. 10-12 órára (ez idő alatt meg lehet keverni, sőt jót is tesz neki). Majd a hűtőből kivéve steviával édesítem.

A barackkrémhez 5 szem kimagozott sárgabarackot leturmixolok, pici steviával ízesítem.

A vaníliapudinghoz 2 tojássárgáját 1 dl tejjel összekeverek, majd lassú tűzön folyamatosan addig keverem, míg sűrű nem lesz. Nagyon fontos, hogy ne hagyjuk magára, és alacsony fokon melegítsük! Steviával ízesítem.

A chiapudingot és az elkészített krémeket rétegezve kanalazom a pohárba. Az egyikbe banánkarikák és sárgabarackkrém került, a másikba vaníliapuding és sárgabarackkrém, a tetejére kis mandula és levendula.

A receptet és a fotót Pintér Alexandra küldte. Köszönjük!

Társoldalunk, a Még idén receptversenyt hirdetett, ahova diabétesszel élőknek is megfelelő, lehetőleg cukormentes recepteket várnak. Érdemes pályázni az értékes nyereményekért! >>

Forrás:
Megiden.hu

A Salvia hispanica, közismert nevén chia, egy virágzó növény, mely Mexikóban és Guatemalában őshonos. Magja ehető, több kutatás is rávilágított arra, hogy gyógyító tulajdonságai igen jelentősek. A chia esetén teljes értékű fehérjéről beszélhetünk, nem tartalmaz glutént, így gluténérzékenyek is bátran fogyaszthatják. Számtalan felhasználási módja létezik: tehetjük turmixba, salátákhoz, energiaszeletekbe, mivel jó kocsonyásító, készíthetünk vele pudingot vagy akár lekvárt is. 

Forrás:
Színek és virágok blog

Chiamagos málnalekvár

Hozzávalók:

  • 1 bögre málna (nálam most fagyasztott volt)
  • 4 evőkanál mazsola (ha nagyon édes, érett málnát használunk, akkor a mazsola el is hagyható)
  • 2 evőkanál chiamag
  • 2-3 darab mentalevél

Elkészítés: A málnát egy kis lábasba öntjük és picit megolvasztjuk. Közben beletesszük az aprítógépbe a mazsolát és összeaprítjuk, aztán mehet bele a málna és a mentalevél is. Így együtt is egy picit aprítjuk. Kiöntjük egy kisebb edénybe, és hozzákavarjuk a chiamagot, összekavarjuk, és kész is a finom chiamagos málnalekvár!
Joghurtba keverve, kenyérre kenve, süteménybe téve is nagyon finom!

Forrás:
Színek és virágok blog

Forrás:
Színek és virágok blog

További fotók és egészséges recepteket találtok blogomban >>