Nagyon mediterrán hangulatú fogás, köszönhetően az olajbogyónak, a citromnak, a fehérbornak és a fokhagymának, az összeállítása 5 perc, sülés közben pedig nem szárad ki, hanem magába szívja az aromákat, és a savas citromnak és bornak köszönhetően, amelyek fellazítják a hús szerkezetét, nagyon omlós, vajpuha lesz.

A szaftját érdemes kicsit besűríteni egy kevés étkezési keményítővel, hogy egy cseppje se menjen kárba, és pecsenyeszaftként tudjuk használni. Körete lehet rizs vagy kuszkusz, ezek könnyedén felveszik az illatos szaftot, de akár sütőben sült parázsburgonyát is készíthetünk hozzá, ez is jól magába szívja a szaftot, ha a tányérban összenyomkodjuk fogyasztáskor.
Természetesen a csirkecomb helyett készíthetjük csirkemellből vagy akár csirkeszárnyból is, választhatunk egész csirkecombot is, a lényeg, hogy jól lefedve süssük, hogy a fehérboros-citromos gőzben párolódjon-süljön a hús egészen porhanyósra.
Hozzávalók:
Elkészítés: A csirkecombokat megmossuk, leszárítjuk, sózzuk, borsozzuk. Egy fedeles öntöttvas edénybe öntjük az olívaolajat, a csirkecombokat körbesütjük, meglocsoljuk 1/2 citrom levével, hozzáadjuk a finomra vágott fokhagymát és a fehérbort, kicsit összerázzuk, majd lefedjük, 180 fokos sütőbe toljuk, és 40 percet pároljuk.
Az étkezési keményítőt egy kevés vízzel elkeverjük, a pecsenyeszafthoz öntjük, hozzáadjuk az olajbogyót, és visszatesszük még 5 percre, amíg kicsit besűrűsödik, majd tálalhatjuk is a maradék friss, cikkekre vágott citrommal és finomra vágott petrezselyemmel vagy korianderrel ízlés szerint megszórva.

Sok-sok réteg szín és íz került ebbe a fogásba, igazi ünnepi kavalkád, de nem olyan bonyolult ám, mint amilyen mutatós és finom! Szinte minden alapanyag készen megvásárolható, és ebben a formában kerül bele: egyedül csak egy fűszeres gombakrémet kell készíteni.

Forrás: Kozsla Norbert
A csirkemellet a gombakrém mellett sonkába és vajas leveles tésztába tekertem, némi kolbásszal és zöldekkel kiegészítve, majd tojással lekenve megsütöttem. Burgonyakrokettel tálaltam, céklalével elkevert tejföllel és balzsamecetkrémmel díszítve tálaltam. Kipróbálni erősen ajánlott!
Hozzávalók:
A díszítéshez:
A körethez:
Elkészítés: A gombát felaprítom, és kevés vajon megdinsztelem, fűszerezem. A kész péphez hozzáadom a sajtkrémet, összedolgozom – ezzel vonjuk majd be az elősütött húst.
A csirkemellet bevágom, majd széthajtom, sózom, borsozom. 1 réteg sonkát, majd 1 réteg kolbászt rakok rá, és fólia segítségével szorosan feltekerem, majd fogpiszkálóval rögzítem (amit a tésztába csomagolás előtt eltávolítok). Kevés olívaolajon pár perc alatt elősütöm minden oldalát.

Forrás: Kozsla Norbert

Forrás: Kozsla Norbert

Forrás: Kozsla Norbert
A tésztát kinyújtom, egyenletesen megkenem a gombás péppel, egy maréknyi salátakeveréket szórok rá, ráteszem a húst, a maradék gombakrémmel bevonom a húst, és salátakeveréket szórok rá. A tésztát ráhajtom, a végeit visszahajtom, és az egészet megkenem tojássárgájával.

Forrás: Kozsla Norbert

Forrás: Kozsla Norbert

Forrás: Kozsla Norbert

Forrás: Kozsla Norbert

Forrás: Kozsla Norbert
Alsó-felső sütéssel kb. 38 percig sütöm 170-180 fokon.

Forrás: Kozsla Norbert
Én most krokettet sütöttem mellé, de szerintem a burgonyapüré is megy hozzá. A díszítéshez kis céklalével kevertem el a tejfölt, balzsamecetkrémből pöttyök is kerültek a tányérra a szeletelt tésztába csomagolt csirketekercs mellé…

Forrás: Kozsla Norbert
A csirkemell a szárnyas legsoványabb része, csontosan és filézve is kapható. Felkockázva készülhet belőle bármilyen zöldséges raguleves, amit tejszínnel, tárkonnyal selymesíthetünk. Ha roston sütnénk, érdemes bepácolni fűszeres olajjal néhány órára, de ha nincs időnk, egy kevés mustárral átsimogatva már mehet is a pici olívaolajjal átforrósított serpenyőbe, salátával vagy párolt zöldségekkel egészséges, diétás fogásnak is tökéletes. Pácolhatjuk fokhagymás tejbe is, ha például bundázni szeretnénk. Ha a sok ropogós bundát szeretjük, felvághatjuk ujjnyi csíkokra, és úgy panírozzuk, vagy illatos-omlós csirke esetén felkockázva márthatjuk a bundába, majd forró olajban kisütjük.
A roston, hirtelen elősütött csirkemellre rakhatunk ananászkarikát és sajtot, csőben sütve ez lesz a hawaii csirkemell. Természetesen más finomságokat is pakolhatunk rá – lecsót, párolt karfiolt és besamelt, a variációk száma végtelen!
Hozzávalók:
Elkészítés: A csirkemellet vékony szeletekre vágjuk, sózzuk, borsozzuk.

Forrás: Cookta

Forrás: Cookta

Forrás: Cookta
Egy serpenyőben kis olívaolajat hevítünk, majd kérget sütünk a csirkemell mindkét oldalára, kb. 2-3 perc oldalanként, majd lefedjük, és pároljuk további 6-8 percig. A vége felé szeletelt fokhagymát adhatunk hozzá – vagy rozmaringot, kakukkfüvet –, ha szeretjük.

Forrás: Cookta

Forrás: Cookta

Forrás: Cookta
A roston sült csirkemellet salátával, párolt zöldséggel, de akár petrezselymes burgonyával, krumplipürével, zöldséges rizzsel, tetszőleges körettel tálaljuk. Mi amerikai káposztasalátát készítettünk hozzá, érdemes kipróbálni!
Egyedényes, praktikus, kiadós és gyorsan összeállítható, az olaszok leginkább friss kenyérrel tunkolva, magában fogyasztják, de rizzsel, főtt krumplival is tökéletes, csak az a lényeg, hogy a finom, fűszeres szaft egyetlen cseppje se menjen kárba ennek a „lecsósnak” is mondható húsos egytálételnek.
A római csirkének sok változata van, de amiben mindegyik közös, az a húsos paprika és a paradicsom, valamit a kakukkfű és a fokhagyma, amit egészben tesznek a raguba, így sokkal szelídebb, teltebb az íze, mint felaprítva. Emellett gyakran kerül a csirkés raguba egy kis bacon – pontosabban pancetta – és fehérbor is, olykor kapri- vagy olajbogyó, mennyei mediterrán ízkavalkádot alkotva.
Hozzávalók:
Elkészítés: A csirkemellfiléket 4 darabba vágjuk, sózzuk, borsozzuk. A bacont és a húsos paprikákat felkockázzuk.
Egy lábosban 2 evőkanál olívaolajat felforrósítunk, a csirkedarabokat 4-5 perc alatt minden oldalukon aranyszínűre elősütjük, majd egy csipesz segítségével kivesszük, félretesszük. A visszamaradt zsiradékhoz adjuk a bacont, lepirítjuk, majd a héjas, egész fokhagymákat és a felkockázott paprikát is hozzáadjuk, 2-3 percig kicsit pirítjuk, majd felöntjük az fehérborral, hozzáadjuk a kakukkfüvet, majd a hámozott paradicsomot is, alaposan összeforgatjuk, majd visszarakosgatjuk a mártásba a csirkehúst, felöntjük az alaplével, és lefedve takarékon 20 perc alatt készre főzzük.
Tálalás előtt hozzáadjuk a finomra vágott petrezselymet, és ízlés szerint párolt rizzsel vagy bulgurral, de akár főtt tésztával vagy simán csak friss kenyérrel is kínálhatjuk.

Bátran mondhatjuk, hogy ha egy ételbe az ázsiai konyha úgymond „szentháromsága”, vagyis gyömbér, fokhagyma és csili kerül, azzal már nyert ügyünk van, de itt egy pár ízesítővel még ki is egészül, amitől egyszerűen mennyei finom lesz, a hozzáadott narancsos-mézes szósztól pedig enyhén karamellizálódott és ragacsos… Egy nálunk kevéssé ismert és használt, de a kínai konyhában alapfűszernek számító ötfűszer keverék adja meg csodás aromáit, ami nem más, mint édeskömény, csillagánizs, szegfűszeg, gyömbér és fahéj keveréke, és a kínaiak számára az öt elemet – tűz, víz, föld, fém, fa – is szimbolizálja, így a kiegyensúlyozottságot és tökéletességet is jelenti – és az ezzel készülő étel is ilyen lesz.
Akárhogy is legyen, érdemes beszerezni a keveréket, vagy akár otthon is bekeverni 1-1 arányban a porított fűszereket, mert egészen különleges, telt, izgalmas illatot és aromákat ad, és nemcsak ázsiai fogásokhoz használható.

Hozzávalók:
A szószhoz:
Elkészítés: A húst falatnyi darabokra vágjuk, egy tálba tesszük. Hozzáreszeljük a fokhagymát és a gyömbért, hozzáadjuk a szójaszószt, a szezámolajat, az ötfűszert és ízlés szerint csilit, alaposan összeforgatjuk, félretesszük, amíg a szószt és a zöldségeket előkészítjük.
A szószhoz a narancs levét kifacsarjuk, hozzáadjuk a mézet, a barna cukrot, a szójaszószt és az ecetet, összekeverjük. A hagymát és a sárgarépát meghámozzuk, vékonyan felszeleteljük, a paprikát kicsumázzuk, és felkockázzuk vagy csíkokra vágjuk.
Egy wokot – vagy serpenyőt – tűzre teszünk, felforrósítjuk, majd beleöntünk 2 evőkanál olajat, majd a húst is, és időnként megkeverve pár perc alatt megsütjük minden oldalukon, majd egy tányérra kiszedjük. A wokba még 2 evőkanálnyi olajat teszünk, és a zöldségeket rádobjuk, időnként megkeverve 4-5 perc alatt roppanósra pirítjuk, majd hozzáadjuk a húst, összeforgatjuk, meglocsoljuk a bekevert narancsos szósszal, és 3-4 percig sütjük időnként megkeverve, amíg kicsit mesűrűsödik.
A mennyei ragacsos-mázas húst azon melegében tálaljuk párolt rizzsel, finomra vágott petrezselyemmel meghintve.

Egyáltalán nem bonyolult, a legjobb benne, hogy melegen is tálalható, de akár másnap, hidegen is nagyon finom. Csirkemell, sok sajt, tejszín – rossz nem lehet.
Szerintem salátával tálalva a legfinomabb, én egy paradicsomos-olajbogyós salátát dobtam hozzá össze. Amúgy vendégvárónak vagy mondjuk piknikre is ideális.

Forrás: Hajós Ágnes
Hozzávalók 4 főre:
A salátához:
Elkészítés: A csirkemellet féltenyérnyi, 1 centi vastag darabokra szeljük, minden oldalukat besózzuk, borsozzuk. A tojásokat felverjük, kicsit megsózzuk, a lisztet és a reszelt sajtot egy-egy tálba szórjuk. Egy jénait kivajazunk. A hússzeleteket először a lisztbe, majd a tojásba, végül a reszelt sajtba forgatjuk, az edényben egymásra rétegezzük. A maradék tojást összekeverjük a tejszínnel, a zúzott fokhagymával, sóval, borssal. A csirkére öntjük, majd 170 fokos sütőbe toljuk. 30–40 percig sütjük, míg a teteje megbarnul. Kivesszük, langyosra hűtjük.
Közben a jégsalátát csíkokra vágjuk, az olajbogyót felkarikázzuk, a koktélparadicsomot is feldaraboljuk. Az olívaolajat összekeverjük a balzsamecettel, majd összeforgatjuk a zöldségekkel.
A kihűlt rakott csirkét feldaraboljuk, salátával tálaljuk.

Forrás: Hajós Ágnes
A brokkoli és a csirkemell klasszikus diétás alapanyag, de elég unalmas is tud lenni, de ebben a változatban a brokkolis fasírt tényleg nem találok rá szavakat: nagyon finom lett, de tényleg, egyszerűen isteni!
Saláta készült hozzá, ha már diétás és egészséges, ami szuperül passzolt hozzá, és még a párom is betolta, pedig nem szereti a céklát 🙂

Forrás: Hajós Ágnes
Hozzávalók 6 főre:
A fasírthoz:
A salátához:
Elkészítés: A salátához a céklát meghámozzuk, a reszelő durvábbik részén lereszeljük. Hozzáreszeljük az almát is, a durvára vágott és megpirított dióval összeforgatjuk. A majonézt, tejfölt, mézet, sót és borsot egy kisebb tálban elkeverjük, majd a zöldségekhez adjuk. Simára keverjük, tálalásig behűtjük.
A brokkolit egészen kicsi rózsáira szedjük, sós vízben pár perc alatt megfőzzük, leszűrjük, langyosra hűtjük. A csirkemellet és a sajtot félcentisre kockázzuk, a fokhagymát átnyomjuk.
Egy nagyobb tálban elkeverjük a húst, sajtot, brokkolit, tojásokat, majonézt, sót és borsot. Hozzászórjuk a lisztet is, majd egy serpenyőben felhevítünk egy kevés olajat. 1 nagy evőkanálnyit beleteszünk a masszából, ellapogatjuk kb. 2 centisre. Mikor megpirult, megfordítjuk, a másik oldalát is megsütjük. Papírtörlőre szedjük. Megkóstoljuk, ha elég sós és borsos, folytatjuk tovább így az egész masszával, máskülönben beízesítjük.
Tálalás előtt a salátát átkeverjük, tányérra szedünk pár evőkanálla, majd pár csirkefasírttal megkoronázva tálaljuk.

Forrás: Hajós Ágnes
A cannelloni vastagabb csőtészta, amit krémes töltelékkel töltenek, majd szósszal rétegeznek tepsibe és sütnek össze: a tészta kívülről és belülről szívja magába az ízeket, így fő meg a gazdag töltelék és a krémes mártás ölelésében. És ha ez még nem lenne elég, természetesen sajt is kerül a tetejére, amit ízlés szerint olvadósra vagy kicsit ropogósra is süthetünk.
Elsőre talán kicsit macerásnak tűnhet, és való igaz, hogy egy gyors tésztaételnél némileg hosszadalmasabb, de összességében nagyon egyszerű és igazán kiadós fogás. A tésztákba most tejszínes-zöldséges csirkemell került kis fehérborral és bazsalikommal ízesítve, amit egy reszelt parmezánnal és szerecsendióval gazdagított besamel borít, no meg reszelt sajt, ami ízlés szerint lehet pizza-mozzarella, parmezán, de akár más sajt is, ízlés szerint.

Hozzávalók:
A besamelhez:
A tetejére:
Elkészítés: A hagymát, a fokhagymát és a zöldségeket megtisztítjuk, nagyobb darabokra vágjuk, majd késes aprítóban közepesen finomra aprítjuk. Egy serpenyőben felhevítjük az olívaolajat, rádobjuk a zöldséges keveréket, és időnként megkeverve pár percig pirítjuk, majd felöntjük a fehérborral, és lefedve pár percig pároljuk.
Közben a csirkemellet feldaraboljuk, a késes robotgéppel ezt is finomra aprítjuk, majd a zöldséghez adjuk, sózzuk, borsozzuk, a bazsalikommal fűszerezzük, és kevergetve addig pároljuk, amíg elfő a leve. Ekkor hozzáöntjük a tejszínt, kicsit összeforraljuk, majd a tűzről lehúzva hagyjuk kihűlni.
A besamelhez a vajat egy lábasban felolvasztjuk, rászórjuk a lisztet, elkeverjük, majd keverés mellett hozzáöntjük a tejet, és néhány perc alatt kicsit besűrítjük, majd a tűzről levéve sózzuk, borsozzuk, szerecsendiót reszelünk hozzá, végül elkeverjük benne a reszelt parmezánt.
A besamelből néhány kanálnyit egy sütőtál alján elkenünk. A nyers cannelloni tésztákat megtöltjük a tejszínes-csirkés töltelékkel, a sütőtálba fektetjük szépen egymás mellé, egyenletesen meglocsoljuk a besamellel, megszórjuk a reszelt sajttal.
180 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és 30–35 perc alatt megsütjük. Ha elkészült, kivesszük a sütőből, 10–15 percet pihentetjük, hogy könnyebb legyen tálalni.

A tortillalap nagyon megkönnyítheti a dolgunkat, ha valami gyors és egyszerű, de egészséges fogásra vágyunk. Választhatunk búzalisztes és kukoricás, natúr, fokhagymás vagy sajtos változatokat, de létezik teljes kiőrlésű liszttel készülő is. A praktikus, visszazárható csomagolásnak köszönhetően sokáig eltartható, nem szárad ki, és száraz, forró serpenyőben fél perc alatt felfrissíthető.
A tortillalap persze csak a hordozó, a lényeg, hogy mit teszünk bele, és hát gyakorlatilag bármivel megtölthető, de akkor igazán jó, ha a szaftosra sült hús mellé jó sok ropogós friss zöldség és nem kevés szósz is kerül. Most csirkés változat készült mézes-csilis ízesítéssel, a falatokra vágott hús serpenyőben pár perc alatt megsül, omlós és fűszeres, a sok friss zöldséggel és a joghurtos szósszal pedig nemcsak gyors és isteni, de még egészséges is.

Hozzávalók:
Az öntethez:
Valamint:
Elkészítés: A csirkemellfilét vékony csíkokra vágjuk. Egy serpenyőt felforrósítunk, majd beleöntünk 2 evőkanál olívaolajat, hozzáadjuk a csirkefalatokat, és kevergetve 3-4 percig pirítjuk, majd hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, a szójaszószt, a csiliszószt és a mézet, és még 3-4 percig kevergetve sütjük, majd a tűzről levéve, fedő alatt hagyjuk pihenni, amíg a többi alapanyagot előkészítjük.
A paradicsomot, az uborkát és a lilahagymát vékonyan felszeleteljük, a kaliforniai paprikát felcsíkozzuk, a petrezselymet – vagy koriandert – felaprítjuk. Az öntethez a joghurtot sózzuk, borsozzuk, a mustárral és a majonézzel elkeverjük.
A tortillalapokat egy száraz serpenyőben átforrósítjuk, majd tányérra tesszük, ráhalmozunk egy adag salátát, csilis csirkét, majd ízlés szerint elosztjuk a tetején az előkészített zöldségeket, meglocsoljuk az öntettel, megszórjuk a zöldfűszerrel, majd a tortillát feltekerjük, az egyik végét behajtva, és azonnal tálaljuk is a gyors és egészséges szendvicsünket.

A csirkemellet a citrom nemcsak ízesíti, de savassága a húst omlóssá, puhává is teszi, ezért érdemes sütés előtt egy picit pihentetni, pácolni, hogy kellően porhanyós legyen majd sütés után a hús. A citrom leve mellett a héját is érdemes hozzáreszelni, akár már a pácolásnál, vagy sütés közben, mert plusz aromákat ad neki, főleg egy kis rozmaringgal kiegészítve.

Köretként nagyon jól illik hozzá a fetás zöldbab, amihez akár még néhány szem olajbogyót is dobhatunk, illetve kiadósabbá teszi néhány szem vajban megfuttatott főtt burgonya, de jól illik hozzá akár egy zöldfűszeres párolt rizs is, vagy egy friss zöldsaláta.
Hozzávalók:
Elkészítés: A csirkemelleket sózzuk, borsozzuk, ráreszeljük a citrom héját, ráfacsarjuk a levét, meglocsoljuk 2-3 evőkanál olívaolajjal, összeforgatjuk, és 15–20 percet pihentetjük.
Közben a krumplit megmossuk, és sós vízben feltesszük főni. Egy másik edényben a zöldbabot is megfőzzük sós vízben.
Egy nagyobb serpenyőben egy kis olívaolajat forrósítunk, beletesszük a bepácolt csirkemelleket, nagyobb lángon először kérget sütünk rá, melléjük dobjuk a rozmaringot, majd 1-1,5 dl vizet aláöntünk, lefedjük, és közepes hőmérsékleten 10 percig pároljuk.
A babot és a krumplit leszűrjük, a burgonyát egy kevés olvasztott vajon átforgatjuk.
A csirkemellet felszeleteljük, tányérra teszük a vajas burgonyával és a zöldbabbal, majd fetát morzsolunk a zöldbab tetejére.

Nemcsak időt és olajszagot spórolhatunk a sütőben sült csirkefalatokkal, de kalóriát is, ha a klasszikus panírt kicsit átvariáljuk. A liszt és a tojás tulajdonképpen azért kell a rántott ételekhez, hogy a zsemlemorzsa kellően rájuk tudjon tapadni. Most nem lesz szükség se lisztre, se tojásra, de még csak zsemlemorzsára sem, mégis tökéletes omlós húsú és ropogós bundájú húst süthetünk.
Amire viszont szükségünk lesz, az joghurt és kukoricapehely, illetve még ez-az, amivel izgalmasabbá tehetjük. A joghurtba egy kis fokhagyma vagy tetszőleges fűszer is mehet, illetve egy kevés olaj, ebbe pácoljuk be a csirkehúst, erre fog tapadni a bunda. A joghurt és az olaj zsírtartalma elégséges, hogy a sütőben a bunda kellően ropogósra süljön úgy, hogy ne száradjon ki – nem mellesleg a joghurtos pác a húst is puhítja.

A bunda alapja kukoricapehely, vagyis natúr corn flakes, amibe kerül egy kevés zabpehely, szezámmag és mandulalapocska is – így még ropogósabb és ízesebb lesz. A sütőben egyszer érdemes megforgatni a húsokat, hogy egyenletesen pirosra süljenek – de ez jóval kevesebb munka, mint ha a sütés egésze alatt állnák mellettük.
Hozzávalók:
Elkészítés: A csirkemellfilét vékonyan felszeleteljük, majd kisebb darabokra vágjuk. A joghurtot egy tálba öntjük, sózzuk, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát és az olajat, elkeverjük, majd beleforgatjuk az előkészített húst. Érdemes fél órát pihentetni, de akár korábban is előkészíthetjük (előző este vagy reggel, így ebédre tökéletes lesz).
A kukoricapelyhet és a mandulalapocskát egy tálba tesszük, határozott mozdulatokkal apróra tördeljük, de használhatunk hozzá mozsarat is – legyen finomabb, de azért kissé darabos. Hozzáadjuk a zabpelyhet és a szezámmagot, összeforgatjuk.
A joghurtos csirkemellet darabonként alaposan megforgatjuk a kukoricapelyhes keverékben, kézzel finoman rányomkodjuk a morzsát, majd sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük.
200 fokra előmelegített sütőbe toljuk 15 percre, majd kivesszük, megfordítjuk a húsokat, és visszatoljuk még 10 percre.
Ízlés szerinti körettel tálaljuk vagy mártogatóssal kínáljuk.

A coxinha (ejtsd: kosínnya) jelentése combocska, ami a hússal töltött krokett formájára utal, és története is van, miszerint egy szakács leleményének és egy királynői rendeletnek köszönhetik a brazilok az egyik kedvenc fogásukat. A történet szerint a 19. század hajnalán a brazil uralkodócsalád egyik fiúgyermekének készült, aki semmi mást nem volt hajlandó enni, mint csirkecombot. Egy nap azonban elfogyott a comb, csak csirkemell állt rendelkezésre, így a szakács összeaprította a mellet, fűszerezte, vékony tésztába csomagolta, majd bundázta, és olajban kisütötte. Nemcsak a gyereknek tetszett az étel, de az épp ott vendégeskedő Teresa Cristina uralkodónőnek is nagyon ízlett, és utasítást adott, hogy a receptet az ő szakácsai is megtanulják és rendszeresen készítsék.

Az eredeti csirkemelles recept ma is a legnépszerűbb, de természetesen megjelentek más változatok is: a tésztát olykor burgonyásan készítik, a töltelék pedig lehet sonka vagy sajt is. Nem egy villámgyors fogás, hiszen külön készül a hús, majd ebből a töltelék, valamint a tészta is, ezután jön a töltés és formázás, majd a panírozás és a sütés, de nagyon finom a végeredmény. Érdemes barátokkal vagy családilag közösen készíteni, jó móka, és a közös munka után nagyobb élmény is a kis „combocskák” elpusztítása…
Hozzávalók:
Az alaphoz:
A töltelékhez:
A tésztához:
A bundázáshoz és sütéshez:
Elkészítés: A csirkemelleket feltesszük főni a meghámozott és feldarabolt hagymával és sárgarépával, sóval és borssal, kb. 6 dl vízzel, és kb. 20 perc alatt megfőzzük. Ha megfőtt a hús, kivesszük a levesből, a levet félretesszük, a húst felaprítjuk vagy szálasra tépkedjük, esetleg egy krumplinyomóval szétnyomkodjuk – mint a lenti videóban.
A töltelékhez egy serpenyőben kevés olajon megdinszteljük a felaprított hagymát és fokhagymát, hozzáadjuk a csirkehúst, sózzuk, borsozzuk, kis paprikával és finomra vágott petrezselyemmel fűszerezzük, kicsit összepirítjuk, majd a tűzről lehúzva félretesszük.
A tésztához egy lábasban felolvasztjuk a vajat, felöntjük 5 dl csirkelevessel és 5 dl tejjel, majd hozzáadjuk a lisztet, és addig főzzük folyamatosan keverve, amíg sűrű masszává összeáll, és elválik az edény falától. Ekkor egy nagyobb deszkára borítjuk, hagyjuk kézmelegre hűlni, majd néhány határozott mozdulattal kicsit átgyúrjuk.
A tésztából félmaréknyi adagokat szaggatunk, a tenyerünkben kilapogatjuk, kiskanálnyi krémsajtot és evőkanálnyi csirkét teszünk bele, a széleit összecsippentjük, felül összenyomkodjuk, és kúposra formázzuk.
Felvert, enyhén sózott tojásba, majd zsemlemorzsába forgatjuk, és bő, forró olajban aranybarnára sütjük. Konyhai papírtörlőre szedjük, hogy a felesleges zsiradékot felszívja, majd melegen tálaljuk. Kínálhatunk hozzá paradicsomos vagy tejfölös mártogatót, nem fogja elrontani!