Írd be, mit keresel:

Forrás:
Kard Éva

Zöldséges-tejszínes csirkemell

Hozzávalók:

  • 1 filézett csirkemell
  • 1 kisebb cukkini
  • 1 nagyobb sárgarépa
  • 20 dkg gomba
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 teáskanál liszt
  • 2 dl főzőtejszín
  • őrölt fehérbors
  • szerecsendió
  • kakukkfű
  • 2 evőkanál rizsolaj (vagy étolaj)

Elkészítés: A csirkemellet vágjuk fel kisebb kockákra, sózzuk, borsozzuk, keverjük alaposan össze, majd hagyjuk kicsit állni, hogy az ízek átjárják.

A fokhagymát vágjuk fel apróra. A sárgarépát vékonyan szeleteljük fel, a cukkinit és a gombát vágjuk fel ízlés szerint.

Egy wokban (vagy serpenyőben) hevítsük fel az olajat, adjuk hozzá a fokhagymát, és pár pillanat múlva a csirkemellet is, figyeljünk, nehogy a fokhagyma megégjen, mert keserű lesz!!! Ezután kevergetve pirítsuk 5-6 percig, majd egy szűrőkanállal szedjük ki a húst és a fokhagymát is (én a húst kanállal szedtem ki, majd az olajat leszűrtem, hogy ne maradjon benne fokhagyma).

Hevítsük fel újra az olajat, majd adjuk hozzá a sárgarépát, és pirítsuk pár percig. Ezután adjuk hozzá a cukkinit, majd a gombát, és szintén pirítsuk pár percig. Közben ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg egy csipet szerecsendióval, ízlés szerint kakukkfűvel.

Amikor a zöldségek már félpuhára párolódtak, szórjuk meg a liszttel, és keverjük alaposan össze. Ezután adjuk hozzá az elősütött fokhagymás csirkemellet, majd öntsük fel a tejszínnel. Félig fedjük le a wok tetejét, majd főzzük pár percig, hogy a zöldségek még roppanósak maradjanak, és a szaft kissé besűrűsödjön.

Közben ízlés szerint készítsünk mellé köretet. Én barna rizst főztem, de tésztával vagy éppen krumplipürével is tálalhatjuk.

Forrás:
Kard Éva

Tálaláskor a rizst (vagy az ízlés szerinti köretet) szedjük tányérra, majd kanalazzuk rá az elkészült zöldséges-tejszínes csirkemellet, és úgy kínáljuk.

Forrás:
Kard Éva

Forrás:
Színek és virágok blog

Cukkinis tészta

Hozzávalók:

  • 2 dl olívaolaj
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 2-3 közepes cukkini
  • 1 csapott kiskanál szárított vagy friss bazsalikom
  • 1 csapott evőkanál szárított vagy friss oregánó
  • csipet só, bors
  • parmezán sajt
  • 50 dkg tészta

Elkészítés: Az olajat serpenyőbe öntjük, tűzre tesszük, beleaprítjuk a fokhagymát, kicsit átkavarjuk. Vigyázzunk, hogy ne égjen meg a fokhagyma. Majd hozzáadjuk a lereszelt cukkinit, és egy csipetnyi sót is szórunk rá. Folyamatos kavargatás mellett addig főzzük, amíg az olaj feljön a tetejére. Ekkor beletesszük a fűszereket, és még főzzük 10 percig.

Közben a tésztát sós vízbe al dente megfőzzük, leszűrjük, majd összeforgatjuk a krémesre főtt cukkinivel.

Tálalásnál sajtot szórunk rá.

További fotók és receptek >>

Forrás:
Színek és virágok blog

Forrás:
Kard Éva

Cukkinis májpuffancs kaporszósszal

Hozzávalók a májpuffancshoz:

  • 50 dkg cukkini
  • 5 db csirkemáj (vagy ennek megfelelő mennyiségű sertésmáj)
  • 1 nagy tojás
  • 3 evőkanál kukoricaliszt (vagy búzaliszt)
  • 1 csokor petrezselyemzöld
  • 3 gerezd fokhagyma
  • őrölt bors
  • szerecsendió
  • étolaj a sütéshez

Elkészítés: A cukkinit kisebb lyukú reszelőn reszeljük le, majd tegyük egy szűrűbe, hogy lecsepegjen. Ezután alaposan nyomkodjuk ki, hogy az összes leve kifolyjon.

A csirkemájat (vagy sertésmájat) botmixerrel pépesítsük, vagy daráljuk le.

A petrezselyemzöldet vágjuk fel apróra. A fokhagymát pucoljuk meg, és vágjuk fel nagyon apróra.

Tegyük bele egy tálba az alaposan kinyomkodott cukkinit, adjuk hozzá a májat, az apróra vágott petrezselyemzöldet és a fokhagymát, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és szórjuk meg egy csipet szerecsendióval. Ezután keverjük alaposan össze, és ha szükséges, még ízesítsünk utána. Végül adjuk hozzá a kukoricalisztet és az egész tojást, keverjük alaposan össze.

Egy serpenyőben hevítsük fel az olajat, majd evőkanállal kanalazzunk bele halmokat a masszából. Ezután közepes lángon süssük a puffancsok mindkét oldalát aranybarnára, sütés közben többször fordítsuk át a puffancsokat, hogy egyenletesen és kellően átsüljenek.

Amikor a májpuffancs készre sült, szedjük ki papírtörlőre, hogy a felesleges olajat felszívja, majd tálalásig tartsuk melegen.

Forrás:
Kard Éva

Hozzávalók a kaporszószhoz:

  • 1 csokor kapor
  • 2 evőkanál liszt
  • 5 dkg vaj
  • 1 db húsleveskocka
  • 2 dl főzőtejszín
  • őrölt fehér bors
  • 1/2 citrom leve
  • cukor (vagy édesítőszer)
  • 1 dl tej (vagy víz)

Elkészítés: A kaprot mossuk meg, majd apróra vágjuk fel. A leveskockát oldjuk fel langyos tejben (vagy vízben).

Egy serpenyőben hevítsük fel a vajat, adjuk hozzá az apróra vágott kaprot, és kevergetve pároljuk pár percig. Ezután szórjuk meg a liszttel, és pirítsuk pár pillanatig, majd öntsük fel a tejjel és a tejszínnel. Kézi habverővel keverjük simára, és közben ízlés szerint ízesítsük sóval, cukorral, szórjuk meg őrölt borssal, és adjuk hozzá a citromlevet. Ezután állandó keverés mellett pár perc alatt főzzük ízlés szerinti sűrűségűre, ha főzés közben nagyon besűrűsödne, öntsünk hozzá még tejet vagy tejszínt.

Tálaláskor a májpuffancsot a kaporszósszal kínáljuk. Ízlés szerint még főtt krumplit is készíthetünk mellé.

Forrás:
Kard Éva

Forrás:
Kard Éva

Bazsalikomos cukkinikrémleves

Hozzávalók:

  • 1 közepes cukkini
  • 1 db vöröshagyma
  • 1 db zöldségleveskocka
  • őrölt bors
  • bazsalikom (ízlés szerint)
  • 2 evőkanál mogyoróolaj (vagy olívaolaj)
  • 5 dl víz

Elkészítés: A vöröshagymát vágjuk fel apróra, a cukkinit pedig vágjuk kisebb kockákra.

Hevítsük fel az olajat, adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és pároljuk üvegesre. Ezután adjuk hozzá a felkockázott cukkinit, majd ízlés szerint szórjuk meg őrölt borssal. Keverjük alaposan össze, és pár percig pároljuk tovább. Öntsük fel a vízzel, és adjuk hozzá a leveskockát, ízlés szerint sózzuk, majd addig főzzük, míg a cukkini megpuhul. (Esetleg maradék húslevessel is felönthetjük!)

Ekkor vegyük le a tűzről, majd ízlés szerint adjuk hozzá a friss bazsalikomot, botmixerrel pépesítsük a levest. Én nem sajnáltam belőle a bazsalikomot, egy maréknyit beletettem!

Az összeturmixolt levest ezután már nem kell főzni, rögtön tálalhatjuk.

Forrás:
Kard Éva

Tálaláskor merjük a levest tányérba, majd csepegtessük meg egy kevéske mogyoróolajjal. Ízlés szerint pirított kiflikarikákkal kínáljuk.

Forrás:
Kard Éva

Forrás:
Mya Schmidt

Tejszínes tészta spenóttal, cukkinivel, újhagymával és baconnel

Hozzávalók:

  • 2 szál újhagyma
  • 1 cukkini
  • kevés bacon
  • 2 gerezd fokhagyma
  • friss bébispenót
  • 5 dl tejszín
  • 50 dkg színes csavart tészta
  • friss bazsalikom
  • bors
  • kevés szerecsendió
  • reszelt sajt
  • olívaolaj

Elkészítés: Az újhagymát felaprítom, egy nagyobb edényben elkezdem párolni kevés olívaolajon. A bacont felcsíkozom, és ezt is a hagymához adom. Alacsony lángon fedő alatt sütögetem, közben felcsíkozom a cukkinit, ha megvan, mehet is a többihez. A fokhagymát jó apróra felszeletelem, és ha már a cukkini puha, akkor mehet bele az edénybe. Addig párolom fedő alatt, időnként megkeverve, amíg szép, krémes állagot nem kapok. Ezután jöhet a tejszín és a fűszerezés. Beleteszem a sót, a borsot, a szerecsendiót és az apróra tépkedett bazsalikomot. Közben a tésztát is megfőzöm sós vízben.

Megkóstolom a szószt, és ha jó a fűszerezés, akkor jöhet bele a spenót. Majd a tészta és egy kevés sajt, jól összekeverem, és lehet is tálalni. A végeredmény egy igazán krémes tészta.

Remélem, elnyeri tetszéseteket ez a gyors tésztaétel!

Megkockáztatjuk: észre sem venni a hús hiányát, ha kellően fűszeres, ízes keveréket tudunk készíteni aprított zöldségből egy kellemes pogácsához vagy fasírthoz, és miért is ne tudnánk jól fűszerezni, hiszen a darált húst is kell. Amit nem hagyhatunk el, az a hagyma és a fokhagyma, a só és bors, valamint valamilyen kötőanyag, ami összetartja majd az alapanyagokat. A fasírt esetében ez a tojás és a tejbe vagy vízbe áztatott, majd kinyomkodott zsemle, szikkadt kenyér. Ez utóbbit helyettesíthetjük zabpehellyel, zsemlemorzsával, ha lédúsabb a zöldség, vagy főtt rizzsel, kölessel, hajdinával, esetleg quinoával, ha még egészségesebb irányba mennénk.

A sárgarépa is remek alapanyaga lehet a zöldségfasírtnak

A sárgarépa is remek alapanyaga lehet a zöldségfasírtnak
Forrás:
iStock

És kell még zöldség, ami majd a fasírtunk alapját, lényegét adja. Ez szinte minden lehet: cukkini, sárgarépa, fehérrépa, karalábé, tök, csicsóka, sütőtök, főtt bab, kukorica, gomba, de még akár krumpli is. Lereszelve nyersen használhatjuk, gyorsabban átsül, mint a hús, de ha van maradék főtt vagy párolt zöldségünk, azt is beletehetjük. A lényeg, hogy jól formázható masszát kapjunk.

A fűszerezésnek csak a fantáziánk szab határt: adhatunk mediterrán vagy magyaros hangulatot a fasírtnak, de akár keleti ízekkel is megbolondíthatjuk – ez az étel szinte bármit elbír.

Süthetjük olajban a megformázott és zsemlemorzsában vagy épp szezámmagban megforgatott pogácsákat, de sütőpapírral fedett tepsiben, egy kis olajjal megspriccelve is megsüthetjük – így kicsit egészségesebb, kevesebb olajat szív magába.

A cukkini jól fűszerezhető, könnyen átsül, imádnivaló zöldségfasírtnak is

A cukkini jól fűszerezhető, könnyen átsül, imádnivaló zöldségfasírtnak is
Forrás:
iStock

Kakukkfüves zöldségfasírt

Hozzávalók:

  • 2 kisebb cukkini
  • 1 közepes sárgarépa
  • 1 közepes burgonya
  • 1 kisebb fej vöröshagyma
  • 1 tojás
  • zsemlemorzsa
  • bors
  • 1 teáskanál kakukkfű
  • olaj a sütéshez

A tálaláshoz:

  • 2 dl tejföl
  • 1 gerezd fokhagyma

Elkészítés: A zöldségeket megmossuk, megtisztítjuk, közepes reszelőn lereszeljük. Kinyomkodjuk, hozzáadjuk a finomra vágott vagy lereszelt hagymát, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk a kakukkfűvel. Hozzáadjuk a tojást és annyi zsemlemorzsát, amennyit felvesz, nem kell túl keménynek, csak épp formázhatónak lennie. Pogácsákat készítünk belőle, és forró olajban nem túl nagy lángon kisütjük.

A zúzott fokhagymával és kis sóval elkevert tejföllel tálaljuk, kínálhatunk mellé salátát, sült vagy párolt zöldségeket.

Főtt kukoricával is isteni!

Főtt kukoricával is isteni!
Forrás:
iStock

Ha kedvet kaptatok a húsmentes ételekhez, ajánljuk a zöldségalapú, zömében állati összetevőktől mentes fogások receptgyűjteményét. Minden alkalomra szolgál ízletes ételekkel, a reggelitől, családi étkezésektől a vendéglátásig és az ünnepekig. Egyes receptek ismerős fogások vegetáriánus változatai, míg mások kifejezetten azért születtek, hogy bemutassák az állati összetevőktől mentes, azaz vegán étkezés vonzó oldalát.

Objektum doboz

További egészséges recept, tipp és trükk itt >>>

Takács Nóra Norie-rovata videókkal, szépségápolással pedig itt >>>