Írd be, mit keresel:

Ráérős reggelinek vagy kényeztető uzsonnának is tökéletes ez a pufók kis palacsinta, pár perc alatt összeállítható a tésztája, ami a mi vékony palacsintánktól annyiban tér el, hogy sűrűbb és sütőport is tartalmaz, illetve ha szeretnénk nagyon puha és lágy tésztát, akkor érdemes bele egy kis olvasztott vajat is tenni. Így a sütésnél már extra zsiradékra sincs szükség, elég kikenni az olvasztott vaj tálkájában maradó pici zsiradékkal a forró serpenyőt.

Önmagában is nagyon finom, de ha egy maréknyi csokicseppel vagy aprított csokival felturbózzuk a tésztát, különlegesen finom lesz a sülés közben megolvadó csokoládétól, és akár uzsonának, gyerekbulin is bőven megállja a helyét egy kistejszínhabbal vagy csokiöntettel.

Nagyon puha amerikai palacsinta csokisan

Hozzávalók:

  • 25 dkg liszt
  • 3 dkg cukor
  • 6 g sütőpor
  • csipet só
  • 3 tojás
  • 3 dl tej
  • 3 dkg olvasztott vaj
  • maréknyi csokicsepp vagy aprított csokoládé

Elkészítés: A lisztet, a a sütőport, a cukrot és egy csipetnyi sót egy tálba tesszük, összekeverjük, a közepébe egy kis lyukat formázunk, beleütjük az egyik tojást, és kézi habverővel elkezdjük összekeverni, majd a második tojással is folytatjuk a keverét, majd a harmadikat is hozzáadjuk. A tejet is apránként hozzáadjuk, folyamatos keverés mellett, hogy ne legyen csomós a tészta, végül az olvasztott vajat és a csokicseppeket is hozzákeverjük, amíg szép sima tésztát kapunk.

Egy serpenyőt szárazon felmelegítünk, majd szilikonos ecsettel a maradék vajjal kikenjük, de csak épp annyi kell, amennyi az olvasztott vajból az edényben maradt, majd fél merőkanálnyi adagokat a serpenyőbe öntünk, és amikor kis buborékok, lyukacskák kezdenek megjelenni a felületén, akkor spatulával megfordítjuk, és a másik felüket is 2-3 perc alatt megsütjük.

Azon melegében tálaljuk, reggelire dzsemmel vagy gyümölccsel, mézzel vagy juharsziruppal, uzsonnára tejszínhabbal, extra csokival kínálhatjuk.

A cukrászat egyik klasszikusa a francia ganache (ejtsd: gánás), amit Gerbaud Emil kezdett magyarra fordítva párizsi krém néven nálunk használni, tejszín, csokoládé és kevés vaj kell csupán hozzá, és az alapanyagok arányától függően lehet egészen folyékony, bevonásra vagy öntetnek való, illetve krémes állagú, vagy akár formázható, vágható, ami a trüffelekhez, bonbonokhoz ideális keménység.

A párizsi krém klasszikusan étcsokoládéból készül, de tejcsokival, fehércsokival is működok természetesen, sőt ízesíthető is pár csepp finom, aromás alkohollal, whisky, konyak, narancslikőr vagy amaretto is tökéletesen megfelelő ehhez, de reszelt citrushéjjal, kókusszal, kávéval, fahéjjal, kardamommal, bátrabbaknak egy kis csilipehellyel is fűszerezhető.

A mesés csokikrém most omlós pitekosárkákba került, a roppanós vajas tészta és a selymes csokoládé verhetetlen párost alkotnak, a tészta is nagyon egyszerű, és 3 perc alatt összeállítható egy késes robotgépben, a pepecselést csupán a kosárkák kibélelése jelenti, de ennyi bőven belefér egy ilyen ínycsiklandó ünnepi desszert esetében. 😉

Omlós pitekosárkák párizsi krémmel

Hozzávalók:
Az omlós tésztához:

  • 25 dkg liszt
  • 12,5 dkg hideg vaj
  • 1 tojássárga
  • 1 evőkanál cukor
  • csipet só
  • 5 cl víz

A párizsi krémhez:

  • 20 dkg étcsokoládé
  • 1,5 dl tejszín
  • 3 dkg vaj

Elkészítés: A tésztához a száraz alapanyagokat – a lisztet, a cukros és a csipet sót – egy késes robotgépbe tesszük, hozzáadjuk a felkockázott hideg vajat, és morzsásra összemixeljük, majd a tojást és a vizet is hozzáadjuk, és addig dolgoztatjuk, amíg egy tésztagombóccá összeáll. Frissen tartó fóliába csomagoljuk, és 30 percre a hűtőbe tesszük.

A pihentetett tésztát enyhén lisztezett munkafelületen vékonyra nyújtjuk, egy nagyobb kör alakú kiszúróval korongokat szúrunk ki belőle, majd óvatosan a formákba nyomkodjuk, a felesleget késsel levágjuk a peremnél. Egy villával alaposan megszurkáljuk őket, hogy ne púposodjanak fel sülés közben, tepsire rakosgatjuk, és 180 fokos sütőben 12-15 perc alatt megsütjük, majd ha langyosra hűltek, kifordítjuk a formákból a kosárkákat, és hagyjuk teljesen kihűlni.

A párizsi krémhez a tejszínt felforrósítjuk egészen forráspontig, közben a csokoládét felkockázzuk, és egy tálba tesszük. A forró tejszínt ráöntjük, 1 percet hagyjuk, hogy a tejszín meglágyítsa a csokoládét, majd kézi habverővel addig kevergetjük, amíg teljesen homogén, selymes csokikrémet kapunk, majd a vajat is hozzáadjuk, és szép fényesre, simára keverjük.

A párizsi krémet a kosárkákba öntjük, tálcára tesszük, és a hűtőbe toljuk 1 órára, hogy a krém kissé megdermedjen, majd ízlés szerint díszítve – például lime reszelt héjával és felaprított pisztáciával meghintve – tálaljuk.

Ezt a süteményt több formában is készítik: vagy körré formázzák, vagy a kisodort tésztát összesodorják, illetve csiga alakba feltekerik – ami mind az élet körkörösségét és folyamatosságát, a tavaszi újjáéledést szimbolizálja. A tésztát narancs teszi illatossá, vaj puhává, a tetejére pedig szezámmag kerül, ami a sülés során kissé megpörkölődik, és nagyon izgalmassá teszi ezt a finom és omlós sütit, amit első ránézésre kelt tésztának gondolhatnánk, pedig sütőporral készül, mégpedig pofonegyszerűen.

Görögországban leggyakrabban reggelire vagy uzsonnára fogyasztják kávé vagy tea mellé a húsvéti ünnepek alatt, de az asztalon is nagyon mutatós, akár tojástartónak is használhatjuk a finom sütikarikákat.

Koulourakia – görög húsvéti sütemény

Hozzávalók:

  • 15 dkg lágy vaj
  • 10 dkg cukor
  • 1 tojássárga
  • 1 narancs kifacsart leve
  • 1 dl tej
  • 1 evőkanál konyak vagy rum
  • 1 teáskanál vanília-kivonat
  • 40 dkg liszt
  • 1 csapott teáskanál sütőpor

Valamint:

  • 1 tojássárga + 2 evőkanál víz
  • szezámmag

Elkészítés: A lágy vajat egy keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a cukrot, és elektromos habverővel 3-4 perc alatt jó habosra verjük. Hozzáadjuk a tojássárgát, majd ha elkeveredett, akkor a narancslevet és a sütőport, tovább keverjük, majd a tejet, a vanília-kivonatot és az alkoholt is hozzáadjuk.

Ha jól elkeveredett, akkor kikapcsoljuk a mixert, hozzáadjuk a keverékhez a lisztet, és egy spatulával elkezdjük összekeverni, majd amikor már nehezen megy, kézzel összedolgozzuk a tésztát, amíg könnyű és ruganyos tésztát kapunk.

A tésztát enyhén lisztezett munkafelületen 5 percet pihenni hagyjuk, majd maréknyi adagokat kiszakítunk a masszából, kézzel rudakká formázzuk, majd a két végét összecsippentjük, összenyomkodjuk, karikává formázzuk, és sütőpapírral fedett tepsire rakosgatjuk. A tetejüket megkenjük 2 evőkanál víz és 1 tojássárga elhabart keverékével, és megszórjuk szezámmaggal.

180 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett 15-18 perc alatt aranyszínűre sütjük.

Vannak, akik kelt tésztából, a kalács vagy briós sütésére használt élesztős tésztából készítenek nyuszit a húsvéti asztalra, ami szintén nagyon mutatós tud lenni, de mivel ez a fajta tészta jelentősen megnő kelés és sülés közben, nagyobb eséllyel veszíti el a kívánt formát, mint az alábbi vajas omlós tészta, így ezzel biztosra mehetünk, hiszen csak egy kicsit lesznek ducibbak a nyulacskák a sütés végére.

A tésztába most egy kis narancslé és narancshéj is került, amitől kellemesen illatos lesz, és a szegfűszeghez is jól passzol, de kiválthatjuk akár rummal és citromhéjjal, úgy is nagyon finom lesz.

Nyuszisüti

Hozzávalók:

  • 15 dkg lágy vaj
  • 15 dkg cukor
  • 0,5 dl narancslé
  • 0,5 dl tej
  • 1 narancs reszelt héja
  • 1 tojás
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 kávéskanál szódabikarbóna
  • csipet só
  • 50 dkg liszt
  • szegfűszeg a nyuszik szemének
  • 1 tojás + 2 evőkanál víz keveréke a kenéshez

Elkészítés: A lágy vajat, a cukrot és a vaníliás cukrot egy elektromos habverővel összekeverjük, majd jól kihabosítjuk. Hozzáadjuk a tojást, ezzel is elkeverjük, majd mehet bele a narancslé, a tej, a reszelt narancshéj, majd a csipet sóval és a szódabikarbónával elkevert liszt fele. Addig keverjük, amíg teljesen homogén masszát kapunk, majd a maradék lisztet hozzáadva először egy spatulával, majd kézzel összedolgozzuk. Ruganyos, jól formázható tésztát kell kapnunk.

A masszából maréknyi darabot csippentünk, rúddá sodorjuk, majd csigába kanyarítjuk, ez lesz a nyuszi teste, majd a tésztából egy diónyi darabot kicsípve oválisra formázzuk, majd késsel vagy ojjóval bevágjuk – ez lesz a nyuszi feje a fülekkel. Végül egy mogyorónyi tésztát gombóckává formázunk a nyuszi farkának. Lekenjük 1 evőkanál tojás és 2 evőkanál víz keverékével, és sütőpapírral fedett tepsin a nyuszit összeállítjuk, szemnek szegfűszeget nyomunk a fülek tövébe. A többi tésztával is így járunk el.

Ha megvagyunk, 190 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett 13-15 perc alatt megsütjük.

A túrófánkhoz hasonló, de sokkal könnyedebb és puhább fánkot készíthetünk ricottával, ami krémesebb, simább, mint az amúgy általunk is nagyon kedvelt, rögösebb, darabosabb túróval. Ennél a zseniálisan egyszerű receptnél ráadásul pihentetni sem kell a tésztamasszát: az összeállítás után már lehet is sütni a maximálisan maceramentes fánkocskákat.

A fánk tésztájába érdemes belereszelni egy egész citrom héját, mert ez kellemesen illatossá, citrusossá teszi, de ízlés szerint akár narancshéj is kerülhet bele, vagy ha szeretnénk, beleforgathatunk a masszába egy kevés mazsolát vagy aszalt áfonyát, aprított aszalt sárgabarackot is. Porcukorral meghintve önmagában is finom, de persze kínálhatunk mellé lekvárt, csokiszószt is.

Kanalas fánk ricottával

Hozzávalók:

  • 25 dkg ricotta
  • 10 dkg cukor
  • 15 dkg liszt
  • 1/2 csomag sütőpor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 2 tojás
  • 1 citrom reszelt héja
  • csipet só
  • olaj a sütéshez
  • porcukor a tálaláshoz

Elkészítés: A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjét egy csipet sóval habbá verjük. A sárgákhoz adjuk a cukrot és a vaníliás cukrot, krémesre, simára keverjük, hozzáreszeljük a citrom héját, hozzáadjuk a ricottát, és simára keverjük. A sütőporral elkevert lisztet hozzászitáljuk, összeforgatjuk, majd 2-3 részletben hozzáadjuk a tojáshabot is, lazán összedolgozzuk, hogy minél könnyebb tésztát kapjunk.

Bő olajat melegítünk, és kanállal beleszaggatjuk a tésztát, 2-3 perc alatt megsütjük, időnként megforgatva. Szűrőkanállal, alaposan lecsepegtetve kiemeljük a fánkokat, konyhai papírtörlőre szedjük, hogy a felesleges zsiradékot felszívja, majd porcukorral meghintve, melegen tálaljuk.

Foszlós kelt tésztát persze mindig érdemes sütni, de ehhez a süteményhez sokféle babona is kapcsolódik. Az angolszász országokban nagypénteken sütik, és állítólag szerencsét hoz és előzi a rossz szellemeket – innen pedig már sejthető, hogy valójában egy ősi hagyomány jegyében készült eredetileg a mai hot cross bun őse, a tavasz eljövetelének köszöntésére, és a kereszt alakú díszítés eredetileg a négy évszakot szimbolizálta, majd ehhez kapcsolódott, illetve ezzel mosódott össze a Jézus megfeszítésének és a kereszténységnek a szimbóluma.

Ez az édes zsemle eredetileg nem csokis, hanem könnyű, hófehér, vajas kelt tészta, amibe gyakran kerülnek aszalt és kandírozott gyümölcsök, de ma már egyre kedveltebb a csokis változat is, ami igazán ünnepi és ellenállhatatlanul finom.

Csokis hot cross bun

Hozzávalók:

  • 2,5 dl langyos tej
  • 1 csomag instant élesztő
  • 2 evőkanál cukor
  • 35 dkg liszt
  • 3 evőkanál kakaópor
  • 1 teáskanál őrölt fahéj
  • csipet só
  • 5 dkg vaj
  • 1 tojás
  • 5 dkg csokicsipsz vagy felaprított csokoládé

A keresztekhez:

  • 3 evőkanál liszt
  • 1 evőkanál cukor
  • kevés víz

Elkészítés: Az élesztőt a langyos tejhez adjuk a cukor felével, összekeverjük, és 10 percet pihentetjük. Közben a lisztet, a kakaóport, a sót, a fahéjat és a maradék cukrot egy keverőtálba tesszük, összekeverjük. Hozzáadjuk a vajat, és ujjbeggyel elmorzsoljuk, majd a keverék közepébe egy mélyedést formázunk, beleöntjük az élesztős tejet és a tojást, és konyhai robotgép dagasztóspiráljaival tésztává dolgozzuk, amikor már jónak tűnik, hozzáadjuk a csokicsipszet vagy a felaprított csokoládét is. A tésztát gombóccá formázzuk, és konyharuhával letakarva, langyos helyen 1 órát kelesztjük.

A megkelt tésztát lisztezett munkafelületen picit átdolgozzuk, 12 részre osztjuk, és egyesével bucikká formázzuk, majd kivajazott vagy sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatjuk, letakarjuk, és még 30 percet kelesztjük.

A keresztekhez a lisztet és a cukrot 3-4 evőkanál vízzel összekeverjük, majd egy kisebb zacskóba kanalazzuk, majd a zacskó sarkát kivágjuk, és keresztet nyomunk belőle a zsemlék tetejére.

A sütőt 200 fokra előmelegítjük, egy jénaiban vizet teszünk a sütő aljába, és betoljuk a zsemléket is, majd 180 fokra mérsékeljük a hőmérsékletet, és kb. 20 perc alatt megsütjük a zsemléket.

A megsült zsemléket hagyjuk kicsit hűlni, majd rácsra téve hagyjuk teljesen kihűlni.

A tejespite nem csak nálunk ismert édesség, hiszen olyan egyszerű és annyira alapvető hozzávalókból áll, mint a tojás, a cukor, a liszt és a tej. A franciáknál is nagyon népszerű, ők clafoutis-nak (ejtsd: klafuti) hívják, és annyiban tér el a mi tejespiténktől, hogy tejszínt és olvasztott vajat is tesznek bele, amitől a végeredmény még rezgősebb és lágyabb, hiszen maga a tészta jóval gazdagabb.

Az alapváltozatba most egy kis extra olvasztott étcsokoládé és kakaópor is került, ettől isteni csokis lett, és már sülés közbe belengik a konyhát a mennyei illatok. A türelmetlenebbek langyosan is megkóstolhatják már, de akkor igazán finom, ha hagyjuk teljesen kihűlni, majd a hűtőben még egy kicsit pihentetjük.

Csokis clafoutis cseresznyével vagy meggyel

Hozzávalók:

  • 4 tojás
  • 12,5 dkg cukor
  • csipet só
  • 12,5 dkg liszt
  • 2 evőkanál kakaópor
  • 6 dkg olvasztott vaj
  • 3 dl tej
  • 2 dl tejszín
  • 10 dkg olvasztott étcsokoládé
  • 20-25 dkg (fagyasztott) meggy vagy cseresznye

Elkészítés: A tojásokat egy keverőtálba felütjük, hozzáadjuk a cukrot és egy csipet sót, és kézi habverővel simára, kissé habosra keverjük. Hozzáadjuk a kakaóporral vegyített lisztet, csomómentesre keverjük, majd mehet bele az olvasztott vaj és csokoládé keveréke, a tej és a tejszín, ezekkel is elkeverjük.

Kikent, lisztezett tepsibe vagy sütőtálba öntjük, és 180 fokos sütőben légkeverés mellett 25-30 perc alatt megsütjük. A sütőből kivéve hagyjuk kihűlni, és ha lehet, még pár órára a hűtőbe tesszük, hogy kissé megdermedjen és jól lehűljön.

Felszeletelve, porcukorral meghintve tálaljuk.

Nagyon krémes, igazából pohárkrémként mutatós, mert a selymes krém miatt másképp nem igazán tálalható gusztusosan, és a kávé nem a piskóták megmártásakor kerül bele, hanem a krémbe, mégpedig úgy, hogy az a színe alapján előre nem is sejthető. Gyerekeknek nem ajánljuk, de a kávé szerelmeseit levehetjük a lábukról ezzel az isteni és egyszerű desszerttel.

A kávékrémes tiramisuba tojás helyett tejszín kerül, amiben előzőleg kiáztatjuk a kávé aromáit. Nem főzzük vele, csak melegen áztatjuk, így a tejszín megőrzi fehér színét, miközben a kávé kellemes ízét átveszi. Kihűlés után az édesített (mézesített) mascarponéval összeforgatva kész is a krém, amit kakaós rumba mártott babapiskótával rétegezhetünk.

Tiramisu kávékrémmel

Hozzávalók:

  • 25 dkg mascarpone
  • 2 dl tejszín
  • 3 evőkanál méz
  • 1 dl rum
  • 1 teáskanál kakaó
  • 2 evőkanál szemes kávé
  • csipet só
  • 20 dkg babapiskóta

A tetejére:

  • 1 teáskanál kakaópor

Elkészítés: A szemes kávét egy mozsárba tesszük, és durvára összetörjük. A tejszínt felmelegítjük, ha majdnem forr, lehúzzuk a tűzről, hozzáadjuk a kávétöretet, és hűlni hagyjuk. Amikor teljesen kihűlt, leszűrjük.

A mascarponét a mézzel és egy csipet sóval habosra keverjük. A kihűlt kávés tejszínt felverjük, majd hozzákanalazzuk a mascarponéhoz, és könnyed mozdulatokkal összeforgatjuk.

A rumot a kakaóporral elkeverjük, a piskótákat megforgatjuk benne, majd a mascarponekrémmel poharakba rétegezzük.

A hűtőbe vagy hűvös helyre tesszük néhány órára vagy egy éjszakára, hogy jól összeérjenek az ízek, majd tálalás előtt meghintjük kakaóporral.

Hófehér és elegáns, ideális vendégváró vagy gasztroajándék, de olyan egyszerű, hogy akár hétköznap is elkészíthető ez a nagyon csokis kókuszgolyó, ha épp valami kényeztető finomságra vágyunk. Minden alapanyaga fehér, úgyis mint a csokoládé, a tejszín, a háztartási keksz, a vaj és a kókuszreszelék, na jó, egy kis nem fehér vanília is kerül bele, de ő csak ízben tesz hozzá a bonbonnak is beillő édes golyócskákhoz.

Az alaprecept önmagában is tökéletes, de természetesen tovább is gondolható, variálható: reszelhetünk bele kevés citrom- vagy narancshéjat, adhatunk hozzá egy kis illatos likőrt vagy rumot, tehetünk a golyócskák közepébe egy szem alkoholba áztatott mazsolát vagy darabka aszalt sárgabarackot, esetleg mandulát vagy mogyorót… Kísérletezésre fel!

Kókuszos csokigolyó hófehéren

Hozzávalók:

  • 20 dkg fehér csokoládé
  • 1 dl tejszín
  • 1/2 rúd vanília
  • 10 dkg vaj
  • 10 dkg darált háztartási keksz
  • kókuszreszelék

Elkészítés: A vaníliarudat hosszában félbevágjuk, a magjait egy késsel kikaparjuk, majd a tejszínnel egy kisebb forralóba tesszük, felforraljuk. Beletördeljük a fehér csokoládét, folyamatos kevergetés mellett felolvasztjuk, majd a vajat is hozzáadjuk. Ha ez is felolvadt, levesszük a tűzről, hagyjuk hűlni egy kicsit, majd belekeverjük a darált kekszet is. A hűtőbe tesszük kb. 1 órára.

A masszából kis golyóbisokat formázunk, és kókuszreszelékben meghempergetjük.

Hűtőben tartva sokáig eláll, de szobahőmérsékleten a legfinomabb.

A palacsintát nem lehet nem szeretni, és szerencsére ma már alakbarát változatok is léteznek szép számmal, amelyekben a klasszikus alapanyagokat egészségesebb, alakbarátabb hozzávalókra cserélhetjük úgy, hogy a végeredmény mégis isteni finom és kompromisszummentes legyen.

Ebben a fehérjében gazdag receptben a tejsavóból készülő ricotta, tojás és finomra őrölt zabpehely keveréke adja a tésztát, amit egy kis sütőpor tesz könnyűvé, kevés vaníliás cukor és citrom ízesít, de a cukor is lecserélhető ízlés szerinti édesítőre és vanília-kivonatra, ha még diétásabb módon készítenénk.

Ricottás zabpalacsinta

Hozzávalók:

  • 25 dkg ricotta
  • 2 tojás
  • 10 dkg zabpehely
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 1/2 citrom leve és reszelt héja
  • 2 dl víz
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • kevés olaj

Elkészítés: A zabpelyhet késes robotgépbe tesszük, és finomra őröljük. Hozzáadjuk a tojást, a vizet, a citrom levét és reszelt héját, a vaníliás cukrot és a sütőport, összemixeljük, majd második körben a ricottát is hozzáadva ezzel is összedolgozzuk. A masszát 20 percet pihentetjük.

Egy serpenyőt felforrósítunk, ecsettel kevés olajjal kikenjük, és fél merőkanálnyi adagokban belemerjük a masszát, oldalanként 3-4 perc alatt megsütjük, lapáttal átfordítva.

Ízlés szerint dzsemmel, friss gyümölccsel vagy vaníliás joghurttal, tejföllel tálaljuk.

A hatalmas, utcán vagy éttermekben sütött hajszálvékony crepe-pel semmi nem vetekedhet, na de ennek otthon nem áll neki senki, már csak a sütőlap hiánya okán sem. De a tejszínes-vajas, illatos, a miénknél kicsit vastagabb francia palacsintához nem kell semmi extra alapanyag, kicsit több tojás, a tej mellett pedig a francia konyha két kedvence, némi tejszín és olvasztott vaj.

A tésztába gyakran kerül vanília és egy kevés rum is, amitől olyan finom, hogy töltelékre sincs szükség, elég kevés fahéjas cukor, esetleg egy kis likőr a tetejére. Persze ha úgy kívánjuk, bármilyen édes töltelékkel megtölthető, úgy sem okoz majd csalódást, mindenesetre érdemes önmagában is megkóstolni, olyan csodás.

Pillekönnyű francia palacsinta

Hozzávalók:

  • 2,5 dl tej
  • 1 rúd vanília
  • 4 tojás
  • 10 dkg porcukor
  • 20 dkg liszt
  • 2 dl tejszín
  • 5 dkg olvasztott vaj + a sütéshez
  • 1 evőkanál rum
  • csipet só

Elkészítés: A tejet felforrósítjuk, majd lehúzzuk a tűzről. A vaníliarudat kettévágjuk, a magjait kikaparjuk, a tejhez adjuk a magokat és a rudat, és hagyjuk langyosra hűlni.

A tojásokat egy keverőtálba felütjük, hozzáadjuk a porcukrot, alaposan elkeverjük egy habverővel, majd hozzáadjuk a tejszínt, az olvasztott vajat, a rumot és a lisztet, valamint a csipet sót, csomómentesre elkeverjük, majd hozzászűrjük a langyos vaníliás tejet is, és ezzel is simára keverjük.

Egy palacsintasütőt felmelegítünk, kávéskanálnyi vajat megolvasztunk benne, majd merőkanálnyi tésztát öntünk bele, óvatosan mozgatva elterítjük benne a tésztát, és addig sütjük, amíg a széle kezd színt kapni, majd lapáttal óvatosan alányúlunk, átfordítjuk, és még kb. 1 percig sütjük. Tányérra csúsztatjuk. A következő palacsinta előtt újabb kávéskanálnyi vaj következik, majd a fentiek szerint sorra kisütjük a palacsintákat.

Melegen vagy langyosan tálaljuk, csak egy kis fahéjas cukorral meghintve vagy illatos likőrrel meglocsolva, de meg is tölthetjük bármilyen édes töltelékkel.

A jó répatorta lényege az állaga: ne legyen túl sűrű, ne száradjon ki, de belül is átsüljön. Ehhez legideálisabb, ha minitortának sütjük: így egyrészt csinosabb, másrészt nem szárad ki a megvágott felület, nem mellesleg gyorsabban és biztosan átsül a tészta.

A klasszikusnak tartott répatortába kerül dió és mazsola, valamint fahéj, de természetesen rengeteg módon variálhatjuk, és úgy jó, ha mindenki a saját ízlésére formálja. Készíthetjük gyömbérrel, mézeskalács-fűszerkeverékkel, szegfűszeggel, szerecsendióval vagy reszelt narancshéjjal fűszerezve, a tésztát gazdagíthatjuk mandulával, mogyoróval, kókusszal, csokidarabokkal és bármilyen aszalt gyümölccsel. A liszt kiváltható finomra darált zabpehellyel, ha valaki lisztmentesen szeretné elkészíteni.

A répatorta önmagában is nagyon finom egy bögre tejjel, teával vagy tejeskávéval, de érdemes krémsajtos habbal koronázni, amit akár vaníliával, akár citrommal ízesíthetünk.

Répatorta-muffin

Hozzávalók:

  • 15 dkg liszt
  • 15 dkg barnacukor
  • 3 tojás
  • 1 dl olaj
  • 1 csomag sütőpor
  • 20 dkg reszelt sárgarépa
  • 5 dkg dió
  • 5 dkg mazsola
  • 1 kávéskanál őrölt gyömbér
  • 1 kávéskanál őrölt fahéj

A tetejére:

  • 25 dkg mascarpone
  • 2 dl tejszín
  • 3 csomag vaníliás cukor

Elkészítés: A tojásokat egy keverőtálba felütjük, hozzáadjuk a barnacukrot, és habosra keverjük. A lisztet a sütőporral, a fahéjjal és a gyömbérrel összekeverjük, a felét a tojásos alaphoz adjuk, elkeverjük, majd a finomra reszelt sárgarépa fele következik, ezzel is elkeverjük, majd a maradék lisztes keveréket, végül a maradék répát is hozzákeverjük a durvára vágott dióval és a mazsolával.

A masszát papírkapszlikkal bélelt muffinformába kanalazzuk, majd 190 fokos sütőbe toljuk, ahol kb. 20 perc alatt megsütjük.

A sütőből kivéve hagyjuk kihűlni, közben elkészítjük a tetejére a krémet.

A krémhez a tejszínhabot felverjük. A mascarponéhez adjuk a vaníliás cukrot, habosra keverjük, majd 2-3 kanál tejszínhabbal fellazítjuk, végül az összes habot hozzáadva finoman összeforgatjuk.

A mascarponés-tejszínes krémet habzsákba töltjük, és a kihűlt muffinok tetejére ízlés szerinti formában habot nyomunk. Barnacukorral, durvára vágott dióval vagy reszelt sárgarépával ízlés szerint megszórhatjuk.