A palacsintát nem lehet elég módon variálni, hiszen ki ne szeretné bármely változatát? Az amerikai jellegű, sütőporos, kisebb és pufókabb pancake is rengeteg lehetőséget rejt, és sütőtökszezonban szerintünk kihagyhatatlan kipróbálni ezzel az édes és rostokban gazdag zöldséggel felturbózva.
Nagyon egyszerűen összeállítható a tésztája, ha van épp kéznél sült sütőtökünk, de úgyis nagyobb adagban érdemes készíteni, mert viszonylag hosszan sül, a sütőtök pedig legtöbbször jókora, a megsült, finoman karamellizálódott napsárga húsa pedig rengeteg módon felhasználható. Készülhet belőle smoothie, édes sütőtökkenyér, sütőtökös fasírt is – de palacsintába téve is mindenképpen érdemes kipróbálni, mert isteni!

Hozzávalók:
Elkészítés: A száraz alapanyagokat – a lisztet, a sütőport, a fűszereket és egy csipet sót – egy tálban összekeverjük. A sült – vagy főtt – sütőtököt egy késes robotgépbe vagy turmixba tesszük, hozzáadjuk a tojásokat, a tejet és a cukrot, és simára mixeljük, majd hozzáöntjük a száraz keveréket, és ezzel is összedolgozzuk.
Egy serpenyőben teáskanálnyi vajat olvasztunk, jó evőkanálnyi tésztakupacokat teszünk bele, megvárjuk, míg a tetején kis buborékok jelennek meg és a széle pirulni kezd, majd egy lapáttal alányúlva megfordítjuk, és a másik oldalát is pirosra sütjük. Így járunk el a többi tésztával is.
Mézzel, juharsziruppal meglocsolva tálaljuk, de finom fahéjjal kikevert joghurttal meglocsolva is…

A sajtleves hatalmas kedvenc, pikk-pakk elkészül, elronthatatlanul egyszerű, alig pár alapanyag kell csak hozzá, és selymes, melengető és laktató fogás a jutalmunk minimális munkával. Ha vannak maradék, már nem túl csábító sajtvégeink, akkor ezek is remekül megmenthetőek, új életre kelthetőek ebben a levesben. Most karakteresebb emmentálival és krémsajttal készült, egy kis rukkolával felturbózva, ami őrülten finommá, kicsit pikánsabbá teszi.
Sajtkrémleves többféle módszerrel készülhet, nekünk ez vált be a legjobban, az ötlet pedig egy profi szakácsismerőstől származik. A lényege, hogy a lereszelt sajtot először egy kis liszttel kell átkeverni, majd hideg folyadékkal – alaplével, tejjel vagy vízzel és belemorzsolt leveskockával – felönteni, és csak ezután tűzre tenni és összeforralni, így nem tapad össze és nem lesz nyúlós a sajt, hanem tökéletesen feloldódik, és fantasztikusan selymes lesz, a pici liszt pedig be is sűríti.

Hozzávalók:
Elkészítés: A sajtot lereszeljük, lábasba tesszük, meghintjük a liszttel, kézi habverővel elkeverjük, felöntjük a tejjel és az alaplével – vagy a vízzel, és belemorzsoljuk a leveskockát -, átkeverjük, és tűzre téve időnként megkeverve felforraljuk. Sózzuk, borsozzuk, szerecsendiót reszelünk hozzá, majd mehet bele a rukkola és a krémsajt. Amikor a rukkola összeesett, botmixerrel krémesítjük, és kevergetve 3-4 percet főzzük még, majd tálaljuk.

A natúr krémsajt és a csirkemell párosa azért is remek, mert szinte minden fűszer és ízvilág passzol hozzájuk, így ízlésünk és hangulatunk szerint alakíthatjuk ki. Most mediterrán ízvilágot kapott, amit egy kis feta, kakukkfű és bazsalikom csempésznek a töltelékbe, de akár gazdagítható aprított olajbogyóval, aszalt paradicsommal is, ezt az ízvilágot követve.

A fűszeres sajtkrém belülről puhítja és ízesíti a csirkehúst, ami most egy kis fehérbor gőzében párolódik a tepsiben alufólia alatt, majd sül pirosra és omlósra, immár fólia nélkül. Köretnek sült vagy párolt zöldség, akár krumpli, rizs is tökéletes, salátával tálalva pedig alakbarát, fehérjedús fogás.
Hozzávalók:
Elkészítés: A fetát egy tálba tesszük, villával összetörjük. Hozzáadjuk a finomra vágott zöldfűszereket és a zúzott fokhagymát, és alaposan összekeverjük, majd egy habzsákba vagy tiszta zacskóba töltjük, a sarkát levágjuk.
A csirkemelleket bőrrel vagy bőr nélkül – ki hogyan szereti – megmossuk, leszárítjuk, majd egy hegyes és éles késsel hosszában felszúrjuk, a dundibb vége felől. A fűszeres sajtkrémet a habzsák segítségével a csirkemellekbe töltjük, megtűzzük fogpiszkálóval vagy hústűvel. Kívülről sózzuk, borsozzuk a csirkéket, mindegyiket 1-1 evőkanál olívaolajjal meglocsolunk, kézzel finoman átmasszírozzuk, majd tepsibe vagy sütőtálba tesszük őket. Aláöntünk 1,5 dl fehérbort, alufóliával letakarjuk.
190 fokos sütőbe toljuk, 30 percet így sütjük, majd a fóliát levéve még 25-30 percre visszatoljuk, míg szép pirosra és omlósra sül.
Ízlés szerint salátával vagy más körettel tálaljuk.

A csirkemájra sokan csak cicaeledelként tekintenek, mondjuk annak sem rossz, mert teljesen természetes és olcsó, tápláló, B-vitaminokban és vasban gazdag, fehérjedús alapanyagról van szó, de ezt mi magunk is kihasználhatjuk. Frissen vásárolva is baráti az ára, fagyasztva pedig kimondottan filléres, és rendkívül jól variálható, sokféle módon ízesíthető, serpenyőben sütve pedig pár perc alatt elkészül.
A csirkemájat mindenképpen érdemes kipróbálni almával összesütve, nálunk kevéssé ismert, pedig nagyon jó párost alkotnak. Magában is fogyasztható például pirítósra halmozva előételként vagy beszélgetős baráti borozgatáshoz, főételként diétás fogásnak is tökéletes egy jó adag salátára halmozva, de akár sült krumplival vagy burgonyapürével is nagyon finom. Az alábbi receptben egy kis gyömbér és reszelt szerecsendió került rá, de jól passzol hozzá a zsálya, a kakukkfű vagy a majoránna is, ezekkel az ízkombinációkkal is érdemes kipróbálni!
Hozzávalók:
Elkészítés: Az almákat félbevágjuk, kicsumázzuk, vékonyabb cikkekre vágjuk. Egy serpenyőben felolvasztjuk a vajat, beletesszük az almacikkeket, és oldalanként 3-4 perc alatt megpároljuk. Közben a csirkemájakat először félbevágjuk, az esetleges inakat levágjuk, majd 2-3 darabba vágjuk. A hagymát megtisztítjuk, vékony félkarikákra vágjuk.
Az almacikkekt egy tányérra kivesszük, a serpenyőbe öntünk a visszamaradt almás vajhoz 1 evőkanál olívaolajat, rádobjuk a hagymát és a májat, és 4-5 percig sütjük, időnként megkeverve, hogy mindenhol egyenletsen átsüljön. Meghintjük a szerecsendióval és a gyömbérel, sózzuk és borsozzuk, visszatesszük az almákat, a tűzről levéve, fedő alatt 5 percet pihentetjük, hogy a saját gőzükben átpuhuljanak.
Az almás csirkemájat azonnal, frissiben tálaljuk, könnyű, sovány ebédnek tökéletes salátára halmozva, de sült vagy főtt krumplival, párolt rizzsel is nagyon finom és kicsit laktatóbb.

A fenti forgatókönyv még az optimális eset, a legtöbb családban a macska vagy a kutya tálkájában landol a csirkeszív. A belsőségek nálunk elég megosztóak, a máj még rendben, de a szív már erősen kérdéses. Pedig máshol ínyencfogásnak számít, a törökök és a marokkóiak nyárson sütik a pácolt szárnyasszívet, a franciáknál a borjú- és a bárányszív számít csemegének, van, ahol ledarálják, és úgy formázzák húspogácsának, de vörösboros raguváltozata is sokféle létezik.
Ha jobban belegondolunk, csupa izom, vagyis sovány színhús az egész, és ha egy kis citrusos vagy ecetes, boros – vagyis savas páccal – érleljük, akkor könnyen puhára süthető, főzhető, mert a savtartalmú pác fellazítja a hús szöveteit, nem mellesleg pedig fűszerezi, ízesíti is. Arról nem is beszélve, hogy az egyik legolcsóbb húsféle, kalóriaszegény, jól fűszerezhető – különösen a csirkeszív. Magyaros ízvilággal pörköltösen is készíthető, vagy egy kis gombával bakonyi módra, de serpenyőben – vagy grillen – sütve is nagyon finom, mint az alábbi receptben.

Hozzávalók:
A zsályás almához:
Elkészítés: A csirkeszívet megtisztítjuk, megmossuk, leszárítjuk. A meghámozott gyömbért és fokhagymát vékonyan felszeleteljük, tálba tesszük, hozzáadjuk a citrom kifacsart levét, a szójaszószt, a Cayenne-borsot és az olívaolajat, elkeverjük, majd a csirkeszívet is hozzáadjuk, jól összeforgatjuk, és lefedve egy éjszakát érleljük.
Másnap a csirkeszívet kivesszük a pácból, nyársakra húzzuk. A páclevet leszűrjük, 2-3 kanálnyit egy serpenyőbe öntünk, felforrósítjuk, és a csirkenyársakat beletesszük. Időnként megforgatva, fedő alatt kb. 15 perc alatt megsütjük. Levet ereszt, de ha ez nem lenne elég, akkor a pácléből még adhatunk hozzá sülés közben, majd a tűzről levéve, fedő alatt hagyjuk párolódni a saját gőzében.
Közben az almákat meghámozzuk, kicsumázzuk, felkockázzuk. A megolvasztott vajon elkezdjük párolni, meglocsoljuk a citrom levével és a mézzel, picit sózzuk, hozzádobjuk a zsályát, majd felöntjük a fehérborral. Időnként megrázogatva, óvatosan átkeverve 8–10 perc alatt megpároljuk.
A csirkeszívnyársakat az almával – de akár salátával, mártogatóssal, más körettel – kínáljuk.

Kiadós, gyors, szezonális, diétába is könnyen beilleszthető ez a tartalmas saláta, aminek őszi jellegét a saját édes levében karamellizálódott körte és alma adja. Egyetlen serpenyőben sülnek a húsfalatkák és a gyümölcsök, a végeredmény pedig egy nagyon kellemes ízkavalkád.

A hús omlósra sül pár perc alatt, a körte krémesre párolódik, az alma kicsit roppan a fogak alatt, a saláta pedig jó ropogós. 20 perc alatt mindennel együtt megvan, egyszerű, mégis különleges. Aki a pulyka helyet csirkével készítené, nyugodtan nekiállhat bőr nélküli csirkemell- vagy combfilével is.
Hozzávalók:
Az öntethez:
Elkészítés: A pulykacombot falatnyi darabokra vágjuk, sózzuk, borsozzuk, meglocsoljuk 1 evőkanálnyi olívaolajjal, összeforgatjuk. A körtét és az almát félbevágjuk, a csumákat kivágjuk, a a gyümölcsök húsát cikkekre vágjuk.
A vajat egy serpenyőben felolvasztjuk, beletesszük a húst, mellédobjuk a kakukkfüvet, a rozmaringot és a félbevágott fokhagymát, és 3-4 percig pirítjuk, megfordítjuk a húsdarabokat, majd melléjük tesszük a körte- és almacikkeket, és 3-4 percig így együtt sütjük.
A salátát tányérokra osztjuk, a felkockázott paradicsommal megszórjuk. Az öntethez az alapanyagokat összeforgatjuk, majd a salátára locsoljuk. A sült húsfalatokat és a karamellizálódott körtéket a tetejükre halmozzuk, és azonnal tálaljuk.

Kevés alapanyaggal gyorsan és istenit főzni? Szaladós napokon mindenkinek ez az álma! Ha olyan alapanyagokat választunk, amelyeket nem kell előkészíteni, akkor tényleg megvalósítható a 15 perc alatt összedobható isteni tésztavacsora. Ilyen például a konyhakészen kapható zsenge bébi spenót, vagy akár a fagyasztott zöldborsó, amit bármikor előkaphatunk a mélyhűtőből, és őszintén szólva sokkal jobb helye van ebben a szaftos fogásban, mintha falra hánynánk, és nagyon jól passzol édeskés íze a spenóthoz és a csirkéhez egy selymes, tejszínes raguban összefőzve.

Ez a szaftos-szószos tészta tekinthető alapként is, és tovább turbózható fűszerekkel, kis reszelt szerecsendióval például, tehetünk bele egy kis aszalt paradicsomot vagy pár szem friss koktélparadicsomot, ha nincs zöldborsónk, akkor kukoricával is készíthetjük, de spenót helyett akár pikánsabb rukkolával is készíthetjük, a fokhagyma helyett vagy mellett hagymát is tehetünk bele – mindegyik változat ugyanilyen egyszerű, érdemes kísérletezgetni, hogy kinek melyik jön be a leginkább!

Hozzávalók:
Elkészítés: A tésztának vizet teszünk fel melegedni, ha forr, sózzuk, beletesszük a tésztát, és a feltüntetett főzési időnél 2 perccel rövidebb ideig főzzük, majd leszűrjük.
Közben a csirkemellet felcsíkozzuk, sózzuk, borsozzuk, összeforgatjuk. Egy serpenyőben felolvasztjuk a vajat, hozzáadjuk az olívaolajat, rádobjuk a csirkét, és 4-5 perc alatt elősütjük, hogy egy kis kérget kapjon és kifehéredjen, hozzáadjuk a vékonyra szeletelt fokhagymát és a zöldborsót, átforgatjuk, majd felöntjük a tejszínnel, és 3-4 percet főzzük. Beletesszük a spenótot is, átforgatjuk, megvárjuk, míg a spenót összeesik.
A közben megfőtt és leszűrt tésztát hozzáadjuk, összekeverjük, és 1-2 percet együtt főzzük, ezután tálalhatjuk is, friss parmezánnal meghintve.

Kívül finoman ropogós, belül lágy, nagyon finom, ráadásul mindenmentes, vegán és fehérjedús, így egészséges és diétás étrendbe is könnyedén beilleszthető. Ha konzerv csicseriborsót használunk hozzá, akkor percek alatt összedobható a fasírt masszája egy késes robotgépben, ráadásul tényleg mindig minden van hozzá otthon, nem mellesleg akár le is fagyasztható, de sima hűtőben is 3-4 napot elvan, akár kisütve, akár a még nyers, bekevert massza.
A csicserifasírtban az is jó, hogy bármilyen ízvilágra hangolhatjuk: készíthetjük magyarosra, kis pirospaprikával és mustárral, de keletiesre is, curryvel, kurkumával, szinte bármi passzol hozzá. Most egy kis citrom, hagyma, fokhagyma, római kömény, bazsalikom és petrezselyem került bele, isteni finom így is, és tényleg pofonegyszerű.

Hozzávalók:
Elkészítés: A csicseriborsót leszűrjük, és egy késes robotgépbe tesszük. A hagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, nagyjából összevágjuk a bazsalikommal vagy a petrezselyemmel együtt, és a csicserihez adjuk. Hozzáfacsarjuk a citromot, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk az olajat és a római köményt, és elkezdjük összedolgozni, menet közben kevés vizet adhatunk hozzá, hogy formázható, nagyjából egyenletes masszává összeálljon.
A pépből kézzel korongokat formázunk, sütőpapírral fedett tepsire rakosgatjuk, és 180 fokos sütőbe tolva kb. 20 perc alatt megsütjük, félidőben megforgatva. Aki ropogósabban szereti, pár csepp olajon serpenyőben is megsütheti!
A csicserifasírtot fogyaszthatjuk salátával, tehetjük szendvicsbe, tökéletes főzelék feltétjeként is, de magában is nagyon finom mártogatósokkal.

Hűvös napokon, amikor úgyis elkél egy kicsit több kalória, ez a melengető, csőben sült fogás is helyet kaphat az asztalon. Két kis csavar is van benne: az egyik gyorsabbá, a másik kicsit alakbarátabbá teszi ezt a selymesen gazdag tésztás egytálételt.
Az első trükk, hogy a tészta főzési idejének felénél a főzővízbe kerül egy csomó zöldség, amelyek laktatóbbá, egészségesebbé teszik az ételt, miközben kalóriatartalmuk szinte nulla. Pár perc alatt így kellően megpuhulnak, hogy a sütőben tökéletesre összesüljenek majd.

A másik csavar a besamel elhagyása, a helyét egy tejjel, étkezési keményítővel és krémes görög joghurttal készülő villámgyors szósz veszi át, zöldfűszerekkel és fokhagymával ízesítve, a végeredményen pedig egyáltalán nem érződik a kegyes csalás: nagyon finom, illatos, szaftos sült tészta készül így – kicsit egészségesebben.
Hozzávalók:
Elkészítés: Egy nagy lábasban bő, sós vizet forralunk, amikor forr, belerakjuk a tésztát. Közben a hagymát durvára, a cukkinit kockára vágjuk, a tésztához adjuk, és forrástól 3-4 percig együtt főzzük. A spenótot összetépkedjük, és a tűzről lehúzott zöldséges tésztához adjuk, 1-2 percig pihentetjük, hogy a spenót összeessen, majd leszűrjük.
A lábast visszatesszük a tűzre, beleöntjük a tej 2/3 részét, hozzámorzsoljuk a leveskockát. A maradék tejben a keményítőt kikeverjük, majd kevergetés mellett a forró tejhez adjuk, és kevergetve kicsit besűrítjük, majd a tűzről levéve hozzákeverjük a görög joghurtot, a kakukkfüvet, a bazsalikomot, a zúzott fokhagymát és a reszelt parmezánt, frissen őrölt borssal fűszerezzük, elkeverjük.
A krémes mártáshoz adjuk az előfőzött zöldséges tésztát és a felcsíkozott sonkát, összeforgatjuk, majd egy sütőtálba öntjük, egyenletesen megszórjuk a reszelt sajttal, és 200 fokos sütőbe tolva 15 perc alatt szép aranyszínűre sütjük.
Azon melegében tálaljuk, zöldsalátát kínálhatunk mellé.

A vörös húsú szárnyasok – így a liba és a kacsa – húsát zsíros bőr fedi, amitől nem kell megijedni, sőt! Egyrészt a nagyja kisül belőle, másrészt épp ez fogja szaftossá, porhanyóssá tenni a húst, különösen a combokat. Ehhez azonban fontos, hogy hosszan és lefedve süssük, így párolódik is, és ha mellé finom fűszereket, hagymát, fokhagymát teszünk, akkor az illatos, fűszeres gőzben puhulnak omlósra. 150 foknál nem érdemes magasabb hőfokra állítani a sütőt, vannak, akik még ennél is alacsonyabb tűzön, hosszabban készítik a libát és a kacsát.
A kacsához nagyon jól illenek az édes, gyümölcsös ízek, nagyon finom kompóttal vagy karamellizált gyümölccsel, de akár frissen is készíthetünk hozzá egy kis fűszeres gyümölcsragut vagy mézes-fehérboros párolt körtét, mint az alábbi receptben.

Hozzávalók:
Elkészítés: A hagymát meghámozzuk, karikára vágjuk, a fokhagymát is megpucoljuk, de egészben hagyjuk. Akkora tepsibe tesszük, amibe majd a 4 kacsacomb is kényelmesen elfér. Rádobjuk a rozmaring- és kakukkfűágakat is.
A kacsacombokat megmossuk, leszárítjuk, az esetlegesen rajta maradt tollaktól megtisztítjuk, és alaposan bedörzsöljük sóval. Egy serpenyőben a libazsírt felforrósítjuk, és a combok mindkét oldalát 1-2 percig sütjük, hogy kérget kapjanak. Áttesszük a tepsibe, bőrükkel felfelé, a hagyma tetejére, friss borsot őrölünk rá. Alufóliával lefedjük, és 150 fokos sütőben kb. 3 órán keresztül sütjük, pároljuk.
Amikor megsült a hús, levesszük a fóliát, és 200 fokra emelve a hőmérsékletet addig sütjük, míg a bőre ropogós és szép aranybarna lesz, ez körülbelül 20–30 perc.
Közben a körtét félbevágjuk, a magházát kivágjuk, meghámozzuk. Egy serpenyőben megolvasztjuk a vajat, hozzáadjuk a mézet és a fehérbort, beletesszük a körtét és a mazsolát, és gyenge tűzön, lefedve kb. 10 percig pároljuk.
A kacsacombot a mézes körtével tálaljuk, köretnek vajas burgonyapürét vagy narancsos párolt rizst kínálhatunk hozzá.

A sima sült csirkénél és krumplinál azért kicsit ízesebb tepsis egytálételt hoztuk: egy kevés gomba, kápia paprika is került bele, valamint némi kakukkfű, fokhagyma és fehérbor. Mennyei ízkavalkád, pedig egyszerűen és gyorsan összeállítható, utána már csak a sütőbe kell betolni.

Vannak, akik a csirkeszárny formáját nem kedvelik – különösen a gyerekek -, de ha félbevágjuk a szárnyakat, akkor csinos kis darabkák lesznek, amelyek semmiben nem emlékeztetnek a néha szárny alakra, tökéletesen átsülnek. Mondjuk így is csak kézzel érdemes enni – na de azt ki bánja?
Hozzávalók:
Elkészítés: A csirkeszárnyakat megmossuk, a szárnyvégeket levágjuk, a hajlatban kettévágjuk, és egy tálba tesszük, sózzuk, borsozzuk. A mustárt 2 evőkanál reszelt fokhagymával és 2-3 evőkanál olívaolajjal elkeverjük, majd a csirkeszárnyakra öntjük, átforgatjuk, a húsokba masszírozzuk.
A krumplit megmossuk, ha vékony héjú, meg sem kell hámozni, cikkekre vágjuk. A gombák végét levágjuk, félbe vagy negyedekbe vágjuk, a kápiapaprikát felkockázzuk. Az összes zöldséget egy tepsibe tesszük, sózzuk, borsozzuk, 2 evőkanál olívaolajjal meglocsoljuk, alaposan összeforgatjuk, majd közéjük rakosgatjuk a bepácolt csirkeszárnyakat. Aláöntjük a fehérbort, rámorzsoljuk vagy csak simán rátesszük a kakukkfüvet.
Alufóliával lefedjük, és 180 fokos sütőbe toljuk 25 prcre, majd a fóliát levéve még 20 percet sütjük, amíg szépen megpirul minden.

Akik szeretik az ázsiai ízeket, azoknak nem ismeretlen a szezámolaj, a halszósz vagy a gyömbér, és szerencsére ezek ma már egyre könnyebben beszerezhetőek a szupermarketek tematikus hetein vagy a hiperekben állandó jelleggel. Kiadósak, hosszan kitartanak, nem romlékonyak, és változatosabbá tehetik ételeinket.
Most egy thai marhahúsos serpenyős vagy wokos isteni finom, gyors és egyszerű, színes és szaftos receptet mutatunk, amit tálalhatunk rizzsel vagy tésztával is. Thai bazsalikommal készült, ami kertészetekben könnyedén beszerezhető cserepes változatban, kicsit ánizsosabb illatú, fűszeresebb, mint a hagyományos bazsalikom, de ennek hiányában persze a sima bazsalikommal is készíthetjük.

Hozzávalók:
Elkészítés: A marhahúst egészen vékony csíkokra vágjuk, a megtisztított hagymát félfőre, a húsos paprikákat szintén csíkokra vágjuk. A szószhoz a szóját, a halszószt, a csiliszószt és a mézet összekeverjük, majd az étkezési keményítőt is hozzákeverjük.
Egy nagy serpenyőben vagy wokban felforrósítjuk a szezámolajat, hozzáadjuk a marhahúst, 3-4 percig sütjük időnként megkeverve, majd hozzáadjuk a hagymát és a paprikákat, és néha megkeverve hagyjuk egy kicsit összeesni, közben megtisztítjuk és lereszeljük a fokhagymát és a gyömbért, ezt is hozzáadjuk, alaposan összeforgatjuk, majd hozzáöntjük a szószt, és kevergetve még 1 percet főzzük, amíg besűrűsödik. Végül hozzáadjuk a bazsalikomot és az apróra vágott friss vagy őrölt szárított csilit, még egyszer átforgatjuk.
Párolt rizzsel tálaljuk, de készíthetjük tésztával is, amivel még a wokban, vagy serpenyőben összepirítjuk.
