A lila káposzta csupa egészség, rengeteg rostot és antioxidánst tartalmaz, kalóriát viszont alig (100 g = 21 kcal), ráadásul könnyen emészthető, sőt: az emésztést segíti, így diétás étrendbe vagy böjt idejére is ideális. A párolt változata a leggyakoribb, de salátának is elkészíthető, mégpedig rengeteg formában. És levesnek!
Mindenkit csak rábeszélni tudunk erre az elképesztően lila, nagyon finom és krémes levesre, ami gluténmentes, elkészíthető laktózmentesen, és az alaprecept nagyon jól variálható kiegészítő hozzávalókkal és betétekkel is. Rém egyszerű és pénztárcabarát: ebbe a változatba a lila káposzta mellett lila hagyma és egy kis alma került, fűszerként őrölt római kömény, a selymesítéshez egy kis tejszín (kókusztejszín), de tehetünk bele céklát, sárgarépát vagy krumplit is, érdemes variálni!
Hozzávalók:
Elkészítés: A lila hagymát és az almát meghámozzuk, felkockázzuk. A káposzta külső leveleit lefejtjük, félbevágjuk, torzsáját kivágjuk, majd vékonyan felcsíkozzuk.
Egy lábasban kevés olívaolajat melegítünk, rádobjuk a hagymát, a káposztát és az almát, és kevergetve addig pároljuk, míg a lila káposzta kicsit megfonnyad, ekkor hozzáadjuk a római köményt, sót és borsot, alaposan átforgatjuk, majd felöntjük annyi vízzel, hogy kétujjnyira ellepje. Közepes lángon kb. 20 percig főzzük.
A levest bormixerrel krémesítjük, ízlés szerint tejszínnel vagy kókusztejszínnel selymesítjük, ízlés szerinti betéttel – kenyérkockával, magokkal, levesgyönggyel, főtt tojással, de akár pirított csirkemellkockákkal – tálaljuk.

Egyáltalán nem bonyolult, a legjobb benne, hogy melegen is tálalható, de akár másnap, hidegen is nagyon finom. Csirkemell, sok sajt, tejszín – rossz nem lehet.
Szerintem salátával tálalva a legfinomabb, én egy paradicsomos-olajbogyós salátát dobtam hozzá össze. Amúgy vendégvárónak vagy mondjuk piknikre is ideális.

Forrás: Hajós Ágnes
Hozzávalók 4 főre:
A salátához:
Elkészítés: A csirkemellet féltenyérnyi, 1 centi vastag darabokra szeljük, minden oldalukat besózzuk, borsozzuk. A tojásokat felverjük, kicsit megsózzuk, a lisztet és a reszelt sajtot egy-egy tálba szórjuk. Egy jénait kivajazunk. A hússzeleteket először a lisztbe, majd a tojásba, végül a reszelt sajtba forgatjuk, az edényben egymásra rétegezzük. A maradék tojást összekeverjük a tejszínnel, a zúzott fokhagymával, sóval, borssal. A csirkére öntjük, majd 170 fokos sütőbe toljuk. 30–40 percig sütjük, míg a teteje megbarnul. Kivesszük, langyosra hűtjük.
Közben a jégsalátát csíkokra vágjuk, az olajbogyót felkarikázzuk, a koktélparadicsomot is feldaraboljuk. Az olívaolajat összekeverjük a balzsamecettel, majd összeforgatjuk a zöldségekkel.
A kihűlt rakott csirkét feldaraboljuk, salátával tálaljuk.

Forrás: Hajós Ágnes
A brokkoli és a csirkemell klasszikus diétás alapanyag, de elég unalmas is tud lenni, de ebben a változatban a brokkolis fasírt tényleg nem találok rá szavakat: nagyon finom lett, de tényleg, egyszerűen isteni!
Saláta készült hozzá, ha már diétás és egészséges, ami szuperül passzolt hozzá, és még a párom is betolta, pedig nem szereti a céklát 🙂

Forrás: Hajós Ágnes
Hozzávalók 6 főre:
A fasírthoz:
A salátához:
Elkészítés: A salátához a céklát meghámozzuk, a reszelő durvábbik részén lereszeljük. Hozzáreszeljük az almát is, a durvára vágott és megpirított dióval összeforgatjuk. A majonézt, tejfölt, mézet, sót és borsot egy kisebb tálban elkeverjük, majd a zöldségekhez adjuk. Simára keverjük, tálalásig behűtjük.
A brokkolit egészen kicsi rózsáira szedjük, sós vízben pár perc alatt megfőzzük, leszűrjük, langyosra hűtjük. A csirkemellet és a sajtot félcentisre kockázzuk, a fokhagymát átnyomjuk.
Egy nagyobb tálban elkeverjük a húst, sajtot, brokkolit, tojásokat, majonézt, sót és borsot. Hozzászórjuk a lisztet is, majd egy serpenyőben felhevítünk egy kevés olajat. 1 nagy evőkanálnyit beleteszünk a masszából, ellapogatjuk kb. 2 centisre. Mikor megpirult, megfordítjuk, a másik oldalát is megsütjük. Papírtörlőre szedjük. Megkóstoljuk, ha elég sós és borsos, folytatjuk tovább így az egész masszával, máskülönben beízesítjük.
Tálalás előtt a salátát átkeverjük, tányérra szedünk pár evőkanálla, majd pár csirkefasírttal megkoronázva tálaljuk.

Forrás: Hajós Ágnes
A tortillalap nagyon megkönnyítheti a dolgunkat, ha valami gyors és egyszerű, de egészséges fogásra vágyunk. Választhatunk búzalisztes és kukoricás, natúr, fokhagymás vagy sajtos változatokat, de létezik teljes kiőrlésű liszttel készülő is. A praktikus, visszazárható csomagolásnak köszönhetően sokáig eltartható, nem szárad ki, és száraz, forró serpenyőben fél perc alatt felfrissíthető.
A tortillalap persze csak a hordozó, a lényeg, hogy mit teszünk bele, és hát gyakorlatilag bármivel megtölthető, de akkor igazán jó, ha a szaftosra sült hús mellé jó sok ropogós friss zöldség és nem kevés szósz is kerül. Most csirkés változat készült mézes-csilis ízesítéssel, a falatokra vágott hús serpenyőben pár perc alatt megsül, omlós és fűszeres, a sok friss zöldséggel és a joghurtos szósszal pedig nemcsak gyors és isteni, de még egészséges is.

Hozzávalók:
Az öntethez:
Valamint:
Elkészítés: A csirkemellfilét vékony csíkokra vágjuk. Egy serpenyőt felforrósítunk, majd beleöntünk 2 evőkanál olívaolajat, hozzáadjuk a csirkefalatokat, és kevergetve 3-4 percig pirítjuk, majd hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, a szójaszószt, a csiliszószt és a mézet, és még 3-4 percig kevergetve sütjük, majd a tűzről levéve, fedő alatt hagyjuk pihenni, amíg a többi alapanyagot előkészítjük.
A paradicsomot, az uborkát és a lilahagymát vékonyan felszeleteljük, a kaliforniai paprikát felcsíkozzuk, a petrezselymet – vagy koriandert – felaprítjuk. Az öntethez a joghurtot sózzuk, borsozzuk, a mustárral és a majonézzel elkeverjük.
A tortillalapokat egy száraz serpenyőben átforrósítjuk, majd tányérra tesszük, ráhalmozunk egy adag salátát, csilis csirkét, majd ízlés szerint elosztjuk a tetején az előkészített zöldségeket, meglocsoljuk az öntettel, megszórjuk a zöldfűszerrel, majd a tortillát feltekerjük, az egyik végét behajtva, és azonnal tálaljuk is a gyors és egészséges szendvicsünket.

A következő fogást több kedvenc ételem ihlette. Először is a kedvenc pizzám, a négysajtos, paradicsommal. Másodszor pedig az általam egyszer véletlenül feltalált citromos majonézkrém hiánya, ezt is régen ettem.
Szóval ezekkel az ötletekkel felvértezve ugrottam neki főzni. Szerencsére az előkészületek max. 10 percet vesznek igénybe, ezután csak várni kell, míg megsül a csirke.

Forrás: Hajós Ágnes
Hozzávalók:
Valamint:
A citromos majonézhez:
Elkészítés: Egy tepsit kiolajozunk, belefektetjük a sózott, borsozott, 1 evőkanál oregánóval megszórt csirkecombokat. A paradicsomokat felkarikázzuk, rátesszük a húsra, megszórjuk a másik evőkanál oregánóval. A sajtokat a camembert kivételével lereszeljük, rászórjuk a paradicsomra, majd a felszeletelt camembert következik.
190 fokos sütőben 45 perc alatt készre sütjük. Az elején lefedve, az utolsó 10 percben anélkül.
Közben a citromos majonézhez a botmixer poharába tesszük az összes hozzávalót, és addig mixeljük, míg majonéz sűrűségű lesz. Kicsit darabos marad, de nem baj, ha ennél tovább keverjük, különválik az olaj.

Forrás: Hajós Ágnes
A salátát leveleire szedjük (ami nagyobb, kettétéphetjük), egy salátástálban összeforgatjuk a majonézzel.
A soksajtos csirkecombokat a salátával tálaljuk.

Forrás: Hajós Ágnes
A mangós salsa elkészítése csupán 5 perc, mégis egészen meglepően izgalmas, új dimenziókba emeli a roston sült csirkemellünket. Míg a bepácolt hús megsül, addig a salsa kicsit összeérik, az édes, a savanykás és a csípős ízek összeszelídülnek. A lilahagyma roppan, az avokádó pedig elolvad a szájban – egyszerűen tökéletes, ráadásul színes, nyáridéző, kicsit egzotikus is…

Ha a hozzávalókat apróbbra vágjuk, akkor tortillacsipsz mellé mártogatósnak is tökéletes, de nagyon jól illik akár egy szelet roston sült halhoz vagy pulykamellhez is. Ebben a formában akár diétás étrendbe is nyugodtan beilleszthető, de kiegészíthetjük egy kis párolt rizzsel is, még így is igazán alakbarát fogás.
Hozzávalók:
A salsához:
Elkészítés: Elsőként elkészítjük a pácot: a fűszerkeveréket az olajjal elkeverjük, majd a csirkemellfiléket egy tálba tesszük, összeforgatjuk a páccal, és félretesszük, amíg elkészítjük a salsát.
A mangót, az avokádót és a lilahagymát megtisztítjuk, kisebb kockákra vágjuk, egy keverőtálba tesszük. Hozzáadjuk a finomra vágott petrezselymet és a lime levét, sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint kevés aprított vagy őrölt csilit adunk hozzá, és óvatosan összeforgatjuk.
Egy serpenyőt felforrósítunk, a bepácolt csirkemelleket beletesszük, először kérget sütünk a csirkemell mindkét oldalára, kb. 2-3 perc oldalanként, majd lefedjük, és pároljuk további 6-8 percig.
A sült csirkemellet a mangós salsával tálaljuk, készíthetünk mellé párolt rizst is, hogy tartalmasabb legyen.

A csirkemell az egyik legkedveltebb húsféle, soványsága és jó alakíthatósága miatt gyakori alapanyag, de burgerhez önmagában kevés, mindenképpen ízesíteni kell, és mivel sülés közben levet is ereszt, ezér egy kis fűszeres kenyérmorzsával sem árt összedolgozni.
Most karamellizált hagymával és kakukkfűvel készült, finom szaftosra sült oldalanként 4-5 perc alatt, de más fűszereket is használhatunk, akár hagyományosabb, magyarosabb ízvilágra, akár mediterrán hangulatúra alakíthatjuk. A húsmassza 2 napig eltartható bekeverve a hűtőben, még ízletesebb is, ha egy kicsit áll és érik, és igazi vilámfogásként csak sütni kell.

Hozzávalók:
Elkészítés: A hagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, finomra aprítjuk, és 2 evőkanál olívaolajon egy serpenyőben aranysárgára dinszteljük, majd meghintjük 1 teáskanál cukorral, hagyjuk, hogy egy kicsit karamellizálódjon, majd 1 evőkanál balzsamecettel meglocsoljuk, átkeverjük, a tűzről levéve félretesszük.
A szendvicskenyér héját levágjuk, a belsejét felkockázzuk, és késes robotgépbe tesszük. Hozzáadjuk az elmorzsolt leveskockát, majd a dinsztelt hagymát és a kakukkfüvet, és morzsásra összemixeljük. Keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a darált csirkehúst, a tojást és 3 evőkanál olajat, sózzuk, borsozzuk, és alaposan összedolgozzuk, majd maréknyi adagokat veszünk belőle, és húspogácsákká formázzuk.
Egy serpenyőt felforrósítunk, 2 evőkanálnyi olívaolajat öntünk bele, és közepes lángon, hogy belül is átsülhessen, oldalanként 4-5 perc alatt szép pirosra sütjük.
Ízlés szerint salátával, sült zöldséggel vagy bármilyen más körettel tálalhatjuk, természetesen szendvicsbe is tehetjük hamburgernek.

Nemcsak egészséges, de finom is lett, alakbarát, böjti fogásnak is tökéletes, ráadásul a zöldborsónak köszönhetően tavaszi hangulatú, mondjuk úgy, tavaszváró lett ez a kis lepényke.

Forrás: Kard Éva
Liszt helyett zabpehellyel készült, a tej pedig laktózmentes, emellett csak hagyma és zöldborsó van benne, kiegészítve némi fűszerrel. A masszát érdemes sütés előtt legalább egy órával bekeverni, hogy a zabpehely felszívja a nedvességet. Tálaláskor egyszerűen natúr joghurtot vagy ízlés szerint egy finom csatnit kínáljuk hozzá.

Forrás: Kard Éva
Hozzávalók 2 személynek:
Elkészítés: A zabpelyhet őröljük meg aprítóval vagy kávédarálóval, hogy lisztes állagú legyen.
A zöldborsót enyhén sós vízben főzzük pár percig, majd szűrjük le, és hűtsük ki.
Ezután adjuk hozzá a feldarabolt vöröshagymát és gyömbért, a római köményt, a csilipelyhet, a korianderzöldet, ízlés szerint sót, valamint a tejet, majd turmixoljuk össze. Adjuk hozzá a zabpehelylisztet, keverjük alaposan össze, majd hagyjuk legalább fél órát állni, hogy felszívja a nedvességet. Sűrűbb masszát kell kapnunk.
Egy teflonos palacsintasütőt spricceljünk meg olajjal, majd a masszából kanalazzunk bele kisebb halmokat, és kicsit simítsuk el a kanállal, hogy vékonyabb legyen. Kisebb lángon szép lassan süssük meg mind a két felét. Sütés közben egy szélesebb spatulával óvatosan nyúljunk alá, és egy határozott mozdulattal fordítsuk át. Én sütés közben kétszer is átfordítottam, hogy egyenletesen süljön.
Tálaláskor a lepénykéket ízlés szerint natúr joghurttal vagy tejföllel kínáljuk.

Forrás: Kard Éva
Pár alapanyag, 20 perc, és már tálalhatjuk is az ázsiai hangulatú egészséges és finom fogást, ami egyszerre friss és pikáns, édeskés és csípős. A pácba egy kis barna cukor és halszósz került, ez utóbbi kiváltható szójaszósszal, valamint gyömbér kerül, ettől lesz különösen izgalmas, illetve a sütés közben karamellizálódó cukortól.
A csípősséget mindenki maga állítsa be ízlés szerint, érdemes inkább kevesebb tüzességgel kezdeni, mert az ételből kivenni már nem tudjuk, de hozzáadni mindig lehet. Ha valaki szaftosabban szereti, adhat még hozzá folyadékot, vagy akár fel is öntheti és lágyíthatja egy kis kókusztejjel.

Hozzávalók:
Elkészítés: A csirkemellet falatnyi kockákra vágjuk. A páchoz a szójaszószt vagy halszószt egy keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a barna cukrot és az olajat, összekeverjük, majd a csirkehúst beleforgatjuk. A gyömbért és a fokhagymát meghámozzuk, lereszeljük vagy fokhagymaprésen mindkettőt átnyomjuk, ezt is a húshoz adjuk.
Egy serpenyőben 2 evőkanál olajat felforrósítunk, majd a csirkemellet pácostul ráöntjük, és hagyjuk, hogy kicsit lepiruljon, a cukor karamellizálódjon, időnként átforgatjuk. Közben az újhagymát megtisztítjuk, és 4-5 centis darabokra vágjuk, a csirkéhez adjuk ízlés szerint egy kicsi vagy több csilivel, és felöntjük 1 dl vízzel vagy alaplével, kicsit átkeverjük, és fedő alatt kb. 10 perc alatt készre főzzük, amíg a hús omlósra puhul, a szaft pedig besűrűsödik.
Azonnal tálalhatjuk, párolt rizs tökéletes mellé.

A csirkemell az egyik legkedvezőbb összetételű fehérjeforrásunk, ami zsírt alig tartalmaz, így nálam ez az egyik leggyakoribb alapanyag. Szerencsére annyira jól ízesíthető és variálható, szinte minden illik hozzá az egzotikustól az olaszosig, a magyarostól az izgalmasan fűszeresig. Most egy nagyon egyszerű, de isteni finom ragut főztem belőle, amit teljes kiőrlésű tésztával tálaltam.
A csirke mellett csiperkegombát tettem bele, és pár darab koktélparadicsomot, kókusztejszínnel selymesítettem, így laktózmentes étrendbe is beilleszthető. Bár van benne pirospaprika, nem kimondottan magyaros, mert oregánó, citromlé, fokhagyma és paradicsompüré is ízesíti, nagyon kellemes és izgalmas lett, és nem csak nekem ízlett…

Forrás: Domokos Enikő
Hozzávalók:
Elkészítés: A vöröshagymát felkockáztam, üvegesre pároltam kevés kókuszolajon, majd hozzáöntöttem az apró kockára vágott csirkemellet, és fehéredésig sütöttem. Hozzákevertem még a felszeletelt gombát is, és megvártam, míg az is megpuhul. Közben sóztam, borsoztam, végül hozzáadtam a zúzott fokhagymát, a paradicsompürét, a citrom levét és a fűszerpaprikát, alaposan összeforgattam. Kis párolás után tettem bele az oregánót és a főzőtejszínt a koktélparadicsommal és petrezselyemmel együtt. Néhányszor megforgattam ezekkel együtt.
Közben a tésztát bő, sós vízben a csomagoláson feltüntetett idő alatt megfőztem, majd leszűrtem, utolsó lépésként tányérba szedtem, és ráhalmoztam a finom fűszeres csirkeragut, és egy kevés reszelt sajttal meghintve tálaltam.

Forrás: Domokos Enikő
Egy időben nagyon szorosan követtem a szénhidrátszegény életmódot, ezt már nem teszem, de tisztában vagyok a szabályaival. Állíthatom, a következő fogás akár este is fogyasztható, nem hizlal, mégis kellemesen megnyugtatja az ember gyomrát akár egy hosszú munkanap után is.
De ugye az is fontos szempont, hogy finom is legyen, és szerintem ez a kombó ehhez tökéletes. Mi napokig elvagyunk rajta, mert isteni, és a csirke bepácolva napokig elvan a hűtőben.

Forrás: Hajós Ágnes
Hozzávalók:
A húshoz:
A zöld mozzarellához:
A lila csalamádéhoz:
Elkészítés: A lila csalamádéhoz a répát lereszeljük, a többi zöldséget nagyon vékonyra vágjuk, egy nagy tálban a sóval alaposan összekeverjük. A legjobb kézzel, így az apró morzsolgató mozdulatoktól sokkal jobban eloszlik a só. Az ecetben feloldjuk az édesítőt, ezzel ismét összekeverjük a salátát, 3 napig szobahőmérsékleten, lefedés nélkül érleljük, naponta többször átkeverjük. Végül tiszta befőttesüvegekbe töltjük. Hűtőben hetekig eláll.

Forrás: Hajós Ágnes
A mozzarellához bepácoljuk a sajtot. Az olívaolajat összeturmixoljuk a bazsalikommal vagy a medvehagymával, megsózzuk, és összekeverjük a lecsepegtetett sajtokkal. Mehet be a hűtőbe, 3 napig érleljük.
A húshoz egy serpenyőben felolvasztjuk a vajat, majd rádobjuk a felaprított mentát és zsályát, 1-2 percig kevergetjük. Rádobjuk a sózott, borsozott combokat (bőr nélkül), majd körbepirítjuk őket a vajban. Ezután aláöntünk egy kis vizet, és fél óra alatt időnként megforgatva megsütjük a húst. Alatta kb. 1 ujjnyi lé maradjon.

Forrás: Hajós Ágnes
Mikor kicsit kihűlt, letépkedjük a csontról a húst. Leszűrjük a fűszeres vajat, visszatesszük bele a combdarabkákat, kb. 2 perc alatt ismét átforrósítjuk.
Tálaláskor a húst tányérra osztjuk, mellétesszük az immár zöld sajtot, majd a lila csalamádét. Mentalevéllel díszítjük.
Edzőként fontos nekem, hogy egészséges és fehérjében gazdag fogások kerüljenek az asztalra. Mivel a csirke az egyik legjobb fehérjeforrás szerintem, így gyakran készítem, de igyekszem variálni, fűszerekkel, kiegészítőkkel változatossá tenni. Az aszalt paradicsommal és sovány sajttal töltött kis hústekercsek nagyon beváltak, ezért is osztom meg a receptjét veletek.

Forrás: Domokos Enikő
A köret bármi lehet, akár az örök adu ász rizs is, mint a legnépszerűbb „gym food” köret, valamilyen színes saláta, de én most nagy kedvencemet, édesburgonyát készítettem köretnek. Ez a gyökérzöldség csak névrokona a burgonyának, de nevezik batátának is, nagyon finom, ráadásul szuperegészséges. Magas a C-, B2-, B6-, valamint E-vitamin-tartalma, gazdag olyan ásványi anyagokban, mint a kálium, a réz és a mangán, valamint alacsony a zsír- és koleszterintartalma, így cukorbetegek is fogyaszthatják.
A sütőben sült minden, és mivel improvizáltam, egymás után készültek, de nyugodtan együtt is süthető a kettő, ha ezt választjátok ebédmenünek. Szívből ajánlom, finom és egészséges!
Hozzávalók 2 személynek:
Elkészítés: A csirkemelleket vékony szeletekre vágtam, majd befűszereztem sültcsirke-fűszerkeverékkel, de ízlés szerint mással is ízesíthető. A sajtot és az aszalt paradicsomot kisebb darabokra vágtam, a csirkemell nagyobb felületére tettem a sajtot és az aszalt paradicsomot, majd feltekertem a csirkemellet, és egy fogpiszkálóval rögzítettem. Megszórtam egy kis szezámmaggal. Lettek kisebb és nagyobb tekercsek is.
Az édesburgonyát meghámoztam, apró szeletekre vágtam, kicsit megsóztam, 1 evőkanál olívaolajjal összeforgattam, és sütőpapírra téve először kisütöttem ezt forró sütőben, utána pedig a csirkemelltekercseket. Kb. 180 fokos sütőben 20-25 perc alatt készre sültek. Az én páromnak nagyon ízlett! 😉

Forrás: Domokos Enikő