Hozzávalók a kókuszos tejberizshez:

Tejberizs elkészítése:
A rizst legalább két vízben mossuk meg, és alaposan csepegtessük le. Ezután adjuk hozzá a kókusztejet, és a tejszínt, melegítsük forráspontig, majd vegyük kisebbre a hőfokot, és szép lassan főzzük puhára.
Főzés közben többször keverjük meg, majd kóstolással ellenőrizzük, hogy kellően megpuhultak-e a rizsszemek. (amennyiben szükséges, még egy kevés tejet önthetünk hozzá főzés közben)
Amikor a rizs puhára főtt, vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a porcukrot és a vaníliás cukrot, majd óvatosan keverjük össze. Ezután kanalazzuk bele a fagylaltos kelyhekbe, vagy pohárba. (ebből a mennyiségből 3-4 pohárral lesz)
Hozzávalók az eperhez:

Eper elkészítése:
Az epret folyó víz alatt alaposan mossuk meg, majd ízlés szerint daraboljuk fel.
Egy serpenyőbe tegyük bele a feldarabolt epret, szórjuk meg a kristálycukorral (v. barna cukorral) a vaníliás cukorral, és az őrölt fahéjjal, adjuk hozzá a reszelt citromhéjat, majd néha óvatosan megkeverve, pároljuk pár percig.
Ezután a poharakban lévő kókuszos tejberizsre kanalazzuk rá az epret, majd hagyjuk hűlni. Ezután tegyük be a hűtőbe, hogy kellően lehűljön.
Tálalás előtt vegyük ki a hűtőből az epres tejberizst, hagyjuk kicsit felmelegedni hogy ne legyen túl hideg, majd úgy kínáljuk. Jó étvágyat hozzá!
Immunerősítő, hangulatjavító, állítólag az egyik leghatékonyabb C-vitamin-forrás a camu camu – és ez nem kamu! Kipróbáltuk, és nagyon bevált. A camu camu fa (Mycaria dubia) az Amazonas árterében nő, az itt lerakódott hordalék rengeteg enzimmel, ásványi anyaggal és aminosavval táplálja a fákat, ezért a camu camu tele van éltető tápanyagokkal.

A bogyók alakja és mérete hasonló az olívabogyóhoz, színük a pirosas zöld és a sötétlila között változhat. Az Amazonas vidékén élő őslakosok évezredek óta használják áldásos hatásai miatt, mint orvosságot. Magas a C-vitamin-tartalma, emellett rostokban és fehérjékben gazdag, zsírokat viszont egyáltalán nem tartalmaz.
A legegyszerűbb, ha a reggeli turmixba teszünk belőle 1 kávéskanálnyit, így tényleg szuperegészségesen indul a nap. Én most egy epres, banános és narancsos turmixba tettem, de természetesen bármilyen gyümölcsös vagy magtejes italba belekeverhető.
Krémes epres turmix
Hozzávalók:
Elkészítés: A banánt meghámozom, felkarikázom, ez epret megmosom, kicsuázom és félbevágom, majd mindkettőt turmixgépbe teszem, hozzáadom a camu camu port és a narancslevet, és krémesre turmixolom.
Nagyon szeretjük a turmixokat, reggelire és uzsonnára is gyakran készítek, mert egyrészt csupa egészség, másrészt nagyon finom és jól variálható. Bár ebbe az epres-kókuszos italba most alma és banán is került, mégis főszereplő maradt az eper, a többi gyümölcs tartalmat és vitamint adott, de ízben szerényen meghúzódtak a hattérben. A kókuszreszelék pedig nagyon izgalmassá, finommá és mutatóssá tette.
Jó nagy adag lett, kellemesen krémes a banánnak köszönhetően. Mindenmentes – így minden alkalomra mindenkinek szívből ajánlom. 🙂
Epres-kókuszos turmix
Hozzávalók:
Elkészítés: Az almát meghámozom, kicsumázom, kockákra vágom, turmixgépbe teszem, hozzákarikázom a banánt, az epret megmosom, kicsumázom, ezt is hozzáadom a kókuszreszelékkel és az almalével (vagy vízzel) együtt, és összeturmixolom.
Egy rácsos pitetorta már látványra is otthonosságot áraszt, hát még az illata, ami sülés közben betölti az egész lakást! A rusztikusság miatt nem kell aggódnunk, hogy nem sikerül tökéletesre: épp az a lényege, hogy házias jellege legyen, a pitetortának ez nagyon is jól áll, így akár kezdők is bátran elkészíthetik.

Ennek a kicsit továbbgondolt almás pitének a tésztája omlós és vajas, a töltelék krémesre sül, a hab pedig ropogósra. Az alma mellett eper is kerül bele, ami remekül felvidítja, használhatunk nyugodtan fagyasztottat is. A gyümölcsöket érdemes először kicsit karamellizálni, ez plusz ízt ad majd a tölteléknek, illetve varázsolhatunk egy kis fűszerrel is, vaníliával és gyömbérrel például, ami nagyon jól harmonizál az eperrel és az almával.
A rácsok és a gyümölcsök közé egy kis édes tojáshab is ajánlatos, nagyon jót tesz a habpaplan ennek a pitének, alatta ugyanis krémesre sülnek a gyümölcsök, míg maga a hab kellemesen roppanósra. Abbahagyhatatlan, eszméletlenül finom!

Rusztikus rácsos pite
Hozzávalók:
A töltelékhez:
Elkészítés: A tészta hozzávalóit egy tálba kimérjük, majd összedolgozzuk. Fóliába csomagolva a hűtőbe tesszük, míg elkészítjük a tölteléket.
Meghámozzuk és kicsumázzuk az almát, hozzáreszeljük a citrom héját, ráfacsarjuk a levét, és hozzáadjuk az epret is. A cukrot egy serpenyőbe öntjük, felolvasztjuk és enyhén karamellizáljuk, majd hozzáadjuk a gyümölcsöket, a gyömbért és a vaníliás cukrot, és kevergetve megpároljuk. Az eper elsőre levet ereszt, majd ebben a lében párolódik meg az alma, ha elfőtt a leve, már jó is – ehhez elég 5-6 perc, mert a sütőben lesz ideje teljesen megpuhulni.
A tojásfehérjét a porcukorral habbá verjük.
A tésztát 2/3 – 1/3 arányban két részre osztjuk, a nagyobbat lisztezett felületen kisodorjuk. Kivajazott, lisztezett piteformába tesszük, az aljáz villával megszurkáljuk. Egyenletesen elsimítjuk rajta a tölteléket, majd a tojáshabot is. A maradék tésztát is kinyújtjuk, csíkokra vágjuk, és rácsot készítünk a pite tetejére.
Előmelegített sütőben 175 fokon aranybarnára sütjük.

Igaz többször elő kell venni, és foglalatoskodni vele, mert meg kell várni hogy a rétegek megdermedjenek, de ez sem vesz sok időt igénybe. A bodzás-epres valamint a vaníliás réteg pedig nagyon jól összeillik. Tálalás előtt szépen fel lehet szeletelni, de ha valaki kis formákban készítené el, akkor egyszerűen csak ki kell kanalazni….. A bodzát természetesen ki is lehet hagyni, de ez már ízlés dolga.
Hozzávalók a bodzás-epres réteghez:
Az epret folyó víz alatt mossuk meg, csepegtessük le, majd daraboljuk fel.
A bodzavirágot csipkedjük le a száráról, majd adjuk hozzá a feldarabolt epret, a cukrot, az őrölt fahéjat, a reszelt citromhéjat és citromlevet, öntsük fel a vízzel, majd főzzük kb. 10 percig.
Ezután turmixoljuk le, majd egy szitán szűrjük, passzírozzuk át.
A 0,5 dl vizet melegítsük forráspontig, majd vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a porzselatint, és addig keverjük míg teljesen feloldódik, és langyosra hűl.
Ezután adjuk hozzá a bodzás-epres léhez és keverjük alaposan össze.
Egy hosszúkás sütőformát béleljünk ki folpack fóliával úgy, hogy bőven túl lógjon a formán, majd öntsük bele a zselatinos keveréket, és tegyük be a hűtőbe hogy megdermedjen.
Amikor megdermedt, vegyük ki a hűtőből és szép sorba rakjuk rá a felszeletelt epret.
Vaníliás-tejfölös réteg hozzávalói:
Kell még majd pár darab babapiskóta a panna cotta tetejére.
A tejfölhöz adjuk hozzá a porcukrot, a vaníliás cukrot, a reszelt citromhéjat és citromlevet, majd keverjük simára. (ízlés szerint több cukrot is adhatunk hozzá)
A vizet melegítsük forráspontig, majd vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a porzselatint, és addig keverjük míg teljesen feloldódik, és langyosra hűl.
Ezután adjuk hozzá a tejfölös keverékhez és szintén keverjük simára.
A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá, majd óvatosan keverjük hozzá a tejfölös-zselatinos keverékhez.
Ezután egyenletesen öntsük rá a formában lévő megdermedt zselés eperre, majd rakjuk ki a tetejét babapiskótával. (a babapiskótát kicsit nyomjuk bele…)
Ezután hajtsuk rá a túllógó folpack fóliát, majd tegyük be pár órára (v. egész éjszakára) a hűtőbe hogy kellően megdermedjen.
Tálalás előtt vegyük ki a megdermedt panna cottát a hűtőből, majd borítsuk át egy tálcára. Ezután ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk. Jó étvágyat!
Az eper az a gyümölcs, amit minden formában és mérték nélkül imádunk, és szerencsére rengeteg íz és alapanyag remekül illik hozzá. Most bemutatunk néhány ötletet, hogyan tudtok a szezon egyik legszuperebb gyümölcsével desszerteket készíteni!
A nyári melegben fontos szempont egy sütinél, hogy kellemesen hűsítő legyen – és ha lehet, akkor ne kelljen hozzá bekapcsolni a sütőt. Ez a sajttorta pont ilyen, amolyan keverem-kavarom finomság, percek alatt megvan, és a legjobb, ha elektromos robotgéppel keverjük ki, így igazán selymes és könnyű lesz, de ennek hiányában kézi habverővel is eldolgozhatjuk, igaz, kicsit több munkával.
Ebbe az isteni sajttortába cukor helyett olvasztott fehér csoki került, ami nemcsak plusz aromákat és finom csokisságot ad neki, hanem az állaga is sokkal jobb lesz tőle, és az áfonyához is nagyon jól passzol. A recept pofonegyszerű, a legnehezebb pontja a várakozás, de ezt ne spóroljuk el, mert néhány óra pihentetés után lesz töketes és szépen szeletelhető…

Áfonyás-fehércsokis sajttorta
Hozzávalók:
A kekszes alaphoz:
A krémsajtos réteghez:
Elkészítés: A zabkekszet egy késes robotgépben finomra őröljük, hozzáadjuk a fahéjat és az olvasztott vajat, ezzel tovább mixeljük, míg nedves homok állagú lesz. Egy sütőpapírral bélelt tepsibe vagy sütőtálba öntjük, tenyérrel vagy egy pohár talpával jól lenyomkodjuk, és a hűtőbe tesszük.
A fehér csokoládét felkockázzuk, és gőz fölött kevergetve megolvasztjuk, majd félretesszük kicsit hűlni. Közben a mascarponét, a tejszínt és a krémsajtot egy keverőtálba tesszük, hozzáreszeljük a citrom héját, és egy eletromos habverővel szép simára és habosra keverjük, majd az olvasztott csokival tovább keverjük, végül egy spatulával óvatosan beleforgatjuk az áfonyát.
A gazdag krémet a kekszes alapra öntjük, elsimítjuk, és hűtőben legalább 4-5 órát – vagy akár egy egész éjszakát – pihentetjük, hogy a krém szeletelhetőre dermedjen.
Tálalás előtt ízlés szerint kockákra vagy szeletekre vágjuk, és úgy kínáljuk.

Pofonegyszerű, olyan finom, mint egy süti, pikk-pakk elkészül – az eper szezonjában mindenképpen érdemes legalább egyszer kipróbálni ezt az epres-krémsajtos töltött bundás kenyeret. Vaníliás, illatos, belül finoman megolvad a krémsajt, és kellemesen átitatja a kenyeret, míg kívül roppanósra pirul, miközben az egészet átjárja az eper csodás aromája.
Nagyon fontos, hogy az édes bundás kenyeret ne olajban, hanem mindig csak kevés olvasztott vajban süssük, így szépen tud pirolni, és nem szív be felesleges zsiradékot, a vajtól pedig nagyon finom illatos és lágy ízű lesz!

Édes epres bundás kenyér
Hozzávalók:
A töltelékhez:
Elkészítés: Az epret megmossuk, kicsumázzuk, vékony szeletekre vágjuk. A krémsajtot 2 csomag vaníliás cukorral kikeverjük, a tojásokat egy tányérba felütjük, egy csipet sóval és 1 csomag vaníliás cukorral villával felverjük.
A kenyérszeleteket megkenjük a krémsajttal, minden második szeletet kirakunk eperszelettel, ráborítunk egy krémsajtos kenyérszeletet, finoman összenyomkodjuk, majd megforgatjuk a tojásos keverékben.
Serpenyőben mindig csak egy kevés vajat olvasztva oldalanként 2-3 perc alatt megsütjük a bundás kenyereket, majd azon melegében tálaljuk, kínálhatunk még mellé friss epret, aki édesebben szereti, mézzel vagy juharsziruppal meglocsolhatja…

A készen kapható leveles tészta az egyik legnagyobb ajándék, amit a modern technológiának köszönhetünk. Hosszan eltartható frissen, fagyasztható is, amikor pedig valamilyen gyors süti, pite, falatka kell, percek alatt sós és édes ételekhez is remekül használható. Jó belőle mindig tartani otthon, hogy például ilyen zseniálisan egyszerű és finom kis falatkák készülhessenek.
A ropogós-omlós párnákba friss eperből készült püré és fehér csokoládé került, nagyon jól passzolnak egymáshoz, krémes, lágy töltelékké sülnek a tésztaburokban, és bár a süti első ránézésre munkaigényesnek tűnhet, egyáltalán nem az, igazi maceramentes finomság, ami 10 perc alatt összeállítható, és tényleg abbahagyhatatlanul finom!

Gyors epres-fehércsokis leveles párna
Hozzávalók:
Elkészítés: Az epret megmossuk, kicsumázzuk, és a vaníliás cukorral, valamint az étkezési keményítőbel összeturmixoljuk. A fehér csokoládét kockákra tördeljük.
A leveles tésztát kiterítjük, négyzetekre vágjuk, a felét sütőpapírral fedett tepsire rakjuk, a széleit lekenjük felvert tojással. Mindegyik közepére 1-1 kocka csokit tszünk, majs 1-1 teáskanálnyi eperpürét. A maradék tésztalapocskákat éles késsel középen bevágjuk 3-4 helyen, majd az epres-csokis lapokra tesszük, és a széleken villával lenyomkodjuk, végül lekenjük a felvert tojással.
160 fokos sütőbe téve kb. 20 perc alatt szép pirosra és illatosra sütjük, a sütőből kivéve hagyjuk hűlni, majd langyosan vagy teljesen kihűlve tálaljuk.

Könnyű, krémes, sok fehérje van benne és kevés kalória, sovány joghurttal készül, a selymességet és légiességet adó tejszínhab helyett pedig tojáshab került bele, édesítőként pedig sztévia, de más természetes édesítő is használható hozzá. A joghurthabot vanília és citrom ízesíti, kellemesen friss, tökéletes nyári kanalazgatni való.
Nagyon egyszerű és gyors az összeállítása, pár perc alatt elkészül, de nem árt pár órára a hűtőbe tenni fogyasztás előtt, hogy a tökéletes krémes, könnyed, habos állagot elérje… Ha valaki nem a diétás, hanem a klasszikus változatot készítené, használjon sztévia helyett porcukrot, a tojásfehérje helyett pedig 1 dl tejszínt habbá verve – úgy is mennyei! 😉

Epres joghurthab diétásan
Hozzávalók:
Elkészítés: A zselatinlapot hideg vízbe áztatjuk, hogy felpuhuljon. Az epreket megmossuk és kicsumázzuk, méretüktől függően felszeleteljük vagy felekre, negyedekre vágjuk.
A tojásfehérjét egy csipet sóval elektromos robotgéppel kemény habbá verjük. A vaníliarudat hosszában felbevágjuk, egy éles késsel a belsejét kikaparjuk, a joghurttal és a sztéviával egy keverőtálba tesszük, és ha már kéznél van az elektromos habverő, ezzel jó habosra kikeverjük. A citrom levét kifacsarjuk, tálkába tesszük 2-3 evőkanál vízzel, és mikróban felforrósítjuk, majd kivéve hozzáadjuk a felpuhult, jól kinyomkodott zselatint, simára keverjük, majd a joghurthoz adjuk. Végül beleforgatjuk, immár egy spatulával a tojáshabot, óvatosan, hogy minél kevésbé törjön.
Az előkészített eperrel kirakjuk a poharak vagy tálkák falát, majd eperrel rétegezve elosztjuk bennük a joghurthabot, és 2-3 órára a hűtőbe tesszük, hogy kellően megdermedjen a hab. Eperszemekkel díszítve tálaljuk, de szórhatunk a tetejére kevés granolát is…

Már egyre több helyen és egészen megfizethető áron is kapható hazai eper, és mivel a szezonja nem túl hosszú, érdemes minél többféle módon készíteni. Az érett, zamatos eper nyersen, önmagában is mennyei, de sütibe téve is remek. Most egy nagyon omlós, puha és finom vajas kevert tésztába került, amit fehér csokoládé és vanília tesz elképesztően lággyá és illatossá, ráadásul elkészíteni is gyors és egyszerű, bár kissé hosszú sütési idővel kell számolni, hogy a sütemény biztosan átsüljön.
Az alaptészta eperrel kombinálva tényleg mennyei, de természetesen más gyümölccsel – málnával, meggyel, cseresznyével vagy szederrel – is nagyon jól működik, sőt akár gyümölcs nélkül egy kis kókuszreszelékkel, csokicseppekkel, reszelt citrom- vagy narancshéjjal megbolondítva is tökéletes, sőt muffinformában is nyugodtan megsüthető, úgy rövidebb sütési idővel is számolhatunk.

Epres-fehércsokis süti
Hozzávalók:
Elkészítés: A fehér csokoládét felkockázzuk, és a vajjal együtt gőz fölött kevergetve megolvasztjuk, majd a tűzről levéve félretesszük. Az epret megmossuk, kicsumázzuk, ha nagyobbak, cikkekre vágjuk.
A tojásokat egy keverőtálba felütjük, hozzáadjuk a cukrot és a vanília-kivonatot, és elektromos habverővel jó habosra, egészen fehérre, krémesre verjük. Hozzáadjuk a fehércsokis vajat, és tovább keverjük, majd hozzászitáljuk a sütőporos lisztet, és ezzel is simára keverjük.
Kikent, lisztezett 23 centis kapcsos tortaformába öntjük, belepotyogtatjuk az epret, és 180 fokos sütőbe toljuk, légkeverés mellett 50 percig sütjük, menet közben letakarhatjuk fóliával, hogy ne piruljon túl a teteje.
A sütőből kivéve hagyjuk kihűlni, majd a peremet lecsatolva szeletelve tálaljuk.

Imádnivalóan finom és egyszerű a mini változatban készülő sajttorta, a nyári szezonban kerti partikra is ideálisak ezek az egyszemélyes tortácskák, de persze készíthetük egy nagyobb tortát is az előkészített alapanyagokból, akkor kicsit több pihentetési időre lesz szükség. Ezekkel a papírkapszlis változatokkal viszont nem kell tányérral, szeleteléssel pepecselni, mindenki kiszolgálhatja magát, ha egy tányérra téve az asztal közepére tesszük.
Most eperraguval készült, mert szezonja van, de ezt sem kell főzni, csak egy kis vaníliás cukorral összeforgatni, és hagyni néhány órát, hogy a gyümölcs levet eresszen – így se vitamin, se aroma nem vész el a friss gyümölcsből, hiszen nincs hőkezelés-főzés, isteni finom, és nagyon egyszerű is!

Mini sajttorta sütés nélkül, friss eperraguval
Hozzávalók:
A kekszes alaphoz:
A sajtkrémes réteghez:
Valamint:
Elkészítés: A kekszes alaphoz a csokis zabkekszet egy késes robotgépbe tesszük, és finomra daráljuk. Hozzáadjuk az olvasztott vajat, és tovább mixeljük, míg nedves homokra emlékeztető állaga lesz. Papírkapszlikkal kibélelt muffinformákba 2-2 evőkanálnyit teszünk ujjbeggyel vagy egy talpas pohárral lenyomkodjuk, és a hűtőbe tesszük.
A jól behűtött krémsajtot, a citrom reszelt héját, 2 evőkanálnyi citromlevet, a porcukrot és a vanília-kivonatot egy keverőtálba tesszük, és elektromos robotgéppel jó habosra és könnyűre verjük kb. 5 perc alatt. Hozzáadjuk a hideg tejszínt is, és még tovább verjük, amíg szép krémes és habos lesz, majd elosztjuk a kekszalapokon, a tetejüket kanál hátával elsimítjuk, majd hűtőbe tesszük 3-4 órára, amíg kellően megdermed és összeáll.
A tetejére az epret megmossuk kicsumázzuk, ha kicsik, félbe, ha nagyok cikkekre vagy szeletekre vágjuk, megszórjuk a vaníliás cukorral, és alaposan összekeverjük, majd hűtőbe tesszük 2-3 órára, hogy az eper egy kis levet ersszen és a cukor feloldódjon.
A mini sajttortákat a nyers eperraguval tálaljuk.
