A házi fagyiban az a jó, hogy garantáltan adalék- és aromamentes, egészségesebb, és olyan ízvilágra alakíthatjuk, amilyenre csak szeretnénk. A szezon két kedvencéből készült most fagyi – eperrel, bodzaszörppel és görög joghurttal. Gyerekjáték elkészíteni, csak egy turmixgép kell hozzá, édesítőnek elég a bodzaszörp, amit akár magunk is elkészíthetünk a most nyíló illatos virágból…
Ez a gyümölcsfagyi akkor lesz igazán krémes, ha fagyigéppel készül, de anélkül is érdemes nekiállni. Fagyasztás közben időnként keverjük át, vagy ha erre nincs módunk, esetleg későbbre készítenénk, akkor úgy csalhatunk a krémes fagyi érdekében, hogy tálalás előtt a jeges fagyit egy erős késes robotgépben felpuhítjuk… Isteni!

Bodza-eper fagyi
Hozzávalók:
Elkészítés: Az epret megmossuk, kicsumázzuk, a felét apróra vágjuk, a másik felét a bodzaszörppel, a citrom reszelt héjával és kifacsart levével, valamint a görög joghurttal késes robotgépben vagy botmixerrel selymesre turmixoljuk, majd beleforgatjuk az eperdarabokat.
Jól behűtött fagyigépbe tesszük, és fagylalt állagig dolgoztatjuk, vagy ha nincs gépünk, akkor műanyag dobozba öntjük, és fél óránként átkeverjük, amíg eléri a kellő állagot.

Igazi epres álom ez a nyilem-nyalom finomság, nem kell hozzá túl sok eper, vékonyra szeletelve kerül a rétegek közé, de így is átjárja a gyümölcs aromája az egész süteményt, viszont nem áztatja el. Gyorsan összeállítható és pofonegyszerű, a legnagyobb kihívás benne, hogy érdemes egy éjszakát pihentetni, mert így lesz tökéletes az állaga, a piskóta felpuhul, a krém besűrűsödik, az eper zamatát pedig átveszi az egész…
A krém mascarponével és vaníliás cukorral gazdagított tejszínhab, így lágyabb és selymesebb, mintha csak tejszínhabot használnánk, könnyű és krémes, a piskótákat pedig érdemes vaníliás tejben megforgatni, hogy könnyebben felpuhuljanak majd a desszertben. Ha felnőtteknek készül, a tejbe tehetünk egy kis fehér rumot vagy narancslikőrt is, nem fogja elrontani…

Epres-vaníliás rakott piskóta
Hozzávalók:
Elkészítés: Az epret megmossuk, kicsumázzuk, vékony szeletekre vágjuk. A tejet egy tányérba öntjük, hozzáadunk 1 teáskanálnyi vanília-kivonatot, elkeverjük. A jól behűtött tejszínt és mascarponét egy keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a vaníliás cukrot, és elektromos habverővel habbá verjük.
A babapiskótákat megforgatjuk a vaníliás tejben, majd egy jénai vagy kerámia tál alját szorosan kirakjuk vele, megkenjük bőven tejszínnel, majd kirakjuk egy sor szeletelt eperrel. Újra mártott babapiskóta, tejszínhab és eperjön, amíg az alapanyagok tartanak, majd fóliával lefedjük a tálat, és hűtőben 6-8 órát pihentetjük, amíg az ízek összeérnek és a piskóta felpuhul.

A sütés nélküli sajttorta isteni finom és duplán játékos desszert – gyerekjáték és türelemjáték is egyszerre -, cserében viszont isteni finom, mindenkit levesz a lábáról, és kezdők is bátran elkészíthetik, mert mindig osztatlan sikert arat. Az alaprecept önmagában is tökéletes, de az eperszezon berobbanásával érdemes megbolondítani ezzel az isteni és illatos, aromás, koranyári gyümölccsel.
A sajttorta tetejét kirakhatjuk simán szeletelt eperrel, tálalhatjuk egy kis vaníliás cukorral pürésített friss eperrel, de a nem túl mutatós és sápadt sajttorta akkor lesz tökéletes, ha egy kis zselével összefogjuk a gyümölcsöket – pár perc plusz – de megéri!

Epres-zselés sajttorta
Hozzávalók:
A kekszes alaphoz:
A sajtos réteghez:
Valamint:
Elkészítés: A kekszes alaphoz a kekszet késes robotgépben finomra daráljuk, közben a vajat megolvasztjuk egy kis lábasban – vagy mikróban 800 Watton 20 másodperc alatt, majd a kekszhez adjuk a fahéjjal és a gyömbérrel, tovább mixeljük, majd a nedves homok állagú morzsát egy 23-25 centis kapcsos tortaformába öntjük, és egy pohár talpával vagy a kezünkkel alaposan lenyomkodjuk. Hűtőbe tesszük, amíg a sajtkrémet elkészítjük.
A jól behűtött krémsajtot keverőtálba tesszük, hozzáreszeljük a citrom héját, hozzáadunk 2-3 evőkanál citromlevet, a porcukrot és a vaníliás cukrot, és elektromos habverővel 2-3 percig keverjük, majd hozzáöntjük a jól behűtött tejszínt, és tovább verjük, amíg könnyű és habos állaga lesz.
A keveréket a kekszes alapra öntjük, elsimítjuk, és a hűtőbe tesszük, amíg a zselét elkészítjük.
Az epret megmossuk, kicsumázzuk, felszeleteljük vagy daraboljuk. A zseléhez a vizet a vaníliás cukorral és a tortazselével kézi habverővel simára keverjük, majd egy kis forralóban tűzre tesszük, forrásig melegítjük, majd a tűzről levéve, időnként megkeverve hagyjuk kicsit hűlni.
A torta tetején elrendezzük az epret, majd egyenletesen rálocsoljuk a zselét, és a hűtőbe téve 3-4 órát hagyjuk pihenni, hogy a sajtos és a zselés réteg is tökéletesen összeálljon.
Tálalás előtt a tortaforma peremét leemeljük, és a sajttortát szeletelve tálaljuk.

A két legnagyobb kedvenc, az eper és a csokoládé ebben a legegyszerűbb formában is sikert arat, ha gyors, de ütős és mutatós finomságra vágyunk. Egy tábla tejcsoki és maroknyi eper is elég hozzá, de akár egy teljes osztálynyi gyereket vagy tavaszi bulit is felvidíthatunk, ha egy kis epret felváltva fehér és klasszikus tej- vagy étcsokiba mártjuk.

Ennek a megoldásnak az is előnye, hogy ha nem teljesen ép az eper, akkor is felhasználhatjuk a zúzottabb részeket kivágva, majd a csokival mártva ezeket elfedhetjük. Hibátlan és istenien finom, ízlés szerint inverz csokicsíkokkal vagy színes tortadarával tovább turbózhatjuk.

Eper csokiba mártva
Hozzávalók:
Elkészítés: A csokikat külön-külön feltördeljük, majd gőz felett vagy mikróban 2×1 perc alatt 800 Watton felolvasztjuk, menet közben átkeverve. A megmosott és leszárított epret belemártjuk az olvasztott csokiba.
Ízlés szerint meghinthetjük finomra vágott csonthéjassal, kókusszal vagy tortadarával is. Még praktikusabb, ha fogpiszkálót szúrunk bele, így könnyebben, maszatmentesen fogyasztható.

Igaz, hogy még nincs itt az igazi eperszezon, de aki már nagyon ki van éhezve a friss gyümölcsre, nehezen áll ellen a mosolygósan piros és illatos eperszemeknek. Ilyenkor a legjobb sütibe pakolni a gyümölcsöt, mert szeletre, cikkekbe vágva kiadósabban használhatjuk. Emellett érdemes kiegészítésül egy kis eperdzsemet is használni, ami fokozza az epres hatást, és egy újabb textúrát is ad a desszertnek.
Ha egy biztos sikerdesszertre vágyunk, tökéletes választás ez a torta, az alapja könnyű vaníliás piskóta, tölteléke tejszínes sajtkrém és egy kis alkohollal összeforralt eperdzsem, és persze friss gyümölcs, mesésen finom és nagyon mutatós, és amellett, hogy nagyon egyszerű elkészíteni, a végeredmény biztos siker lesz.

Epres piskótatorta
Hozzávalók:
A piskótához:
A töltelékhez:
Elkészítés: A piskótához a tojásokat feltörjük, különválasztjuk a sárgáját a fehérjétől. A sárgájához hozzáadjuk a cukrot és vaníliás cukrot, habverővel krémesre verjük. Fontos, hogy igazán krémes, szinte habos legyen, ettől lesz könnyű, levegős a piskóta! Beleszitáljuk a lisztet, hozzáadjuk a sütőport, jól elkeverjük csomómentesre. A tojásfehérjéből kemény habot verünk, majd fokozatosan, adagonként és óvatosan hozzáforgatjuk a tésztához. Kikent, lisztezett kapcsos tortaformába öntjük, és 170 fokra előmelegített sütőben 25-30 perc alatt készre sütjük. A sütőből kivéve pár percet pihentetjük, majd a peremét levéve hagyjuk teljesen kihűlni.
Közben a lekvárt egy kis lábasba öntjük, hozzáadjuk a konyakot vagy rumot, kevés vizet, és összeforraljuk, majd hűlni hagyjuk. Az epret megmossuk, kicsumázzuk, ízlés szerint szeletekre vagy cikkekre vágjuk.
A krémsajtot a cukorral és a vaníliás cukorral habverővel jó krémesre keverjük, majd a jól behűtött tejszínt is hozzáöntjük, és 2-3 perc alatt kemény habbá verjük.
A kihűlt piskótát lapjában félbevágjuk, megkenjük a dzsem, majd a habos krémsajt felével, kirakjuk az eper felével, majd rárakjuk a másik piskótalapot, ezzel is ugyanígy járunk el a maradék alapanyagokkal. Legalább 1 órára a hűtőbe tesszük, hogy az ízek kicsit összeérjenek.

Puha és könnyű piskóta, selymes mascarponekrém, egy kis cukorral összefőzött eper és némi banán tökéletes harmóniát alkotnak, olyan desszert, amibe kevés gyümölcs is elég, mégis minden falatjában érvényesül az íze. A cukorral összeforralt eper íze sokkal intenzívebb, mint a nyers gyümölcsnek, mégis friss, nem lekváros hatású, a vaníliás piskótéval és krémmel együtt pedig mennyei finom.

Epres-banános piskótatekercs
Hozzávalók:
A piskótához:
A krémhez:
Valamint:
Elkészítés: A tojásokat egy keverőtálba felütjük, hozzáadjuk a cukrot és a vanília-kivonatot, és elektremos habverővel jó habosra, egészen kifehéredésig verjük, majd hozzáadjuk az olajat is, és addig keverjük, amíg teljesen felveszi a massza az olajat. A lisztet, a sót és a sütőport egy tálban összekeverjük, és fokozatosan, folyamatos keverés mellett a tojáshoz adjuk, simára keverjük.
A masszát sütőpapírral fedett 30×40 centis tepsibe öntjük, spatulával elsimítjuk, és 180 fokos sütőbe tolva, légkeverés mellett 12-15 perc alatt tűpróbáig sütjük. A sütőből kivéve egy porcukorral meghintett tiszta konyharuhára borítjuk, lehúzzuk róla a sütőpapírt, meghintjük porcukorral, majd a konyharuha segítségével feltekerjük, és hagyjuk teljesen kihűlni.
Közben a töltelékhez az epret megtisztítjuk, megmossuk, feldaraboljuk, és a cukorral egy kis lábasba tesszük, hozzáadunk 2-3 evőkanál vizet, és kevergetve 10-12 perc alatt összeforraljuk, majd hagyjuk kihűlni.
A krémhez a jól behűtött tejszínt habbá verjük. A mascarponét keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a porcukrot és a vanília-kivonatot, és alaposan összekeverjük, majd fellazítjuk 2-3 evőkanálnyi tejszínhabbal, végül összeforgatjuk az összes habbal.
A piskótatekercset kiterítjük, egyenletesen megkenjük az eperrel, majd a mascarponés krémmel, végül kirakjuk felkarikázott banánnal, feltekerjük, majd hűtőbe tesszük 1 órára, hogy az ízek összeérjenek.
Porcukorral meghintve, szeletelve tálaljuk.

A piskótatekercs igazi klasszikus, békebeli sütemény, akár sima házi lekvárral, akár különféle krémekkel töltve – ennek mintájára készül ez a habcsókos tekercs, amit akár nevezhetnénk Pavlova-roládnak is, hiszen ugyanúgy sült tojáshab, tejszínhab és gyümölcs triója, mint a Pavlova-tortánál. Pillekönnyű, szétolvad a szájban, kellemesen vaníliás, amit készíthetünk bármilyen gyümölccsel gazdagítva.
Az alábbi videóban eper és vaníliás tejszínhab kerül töltelékként a habcsókos roládba, ráadásul a sült tojáshabot egy kis szeletelt mandula gazdagítja, ami némi roppanós izgalmat is hozzáad ehhez a mesés desszerthez. A videón jól követhető a készítés folyamata, de alatta jön a részletes recept is.
Epres habcsóktekercs
Hozzávalók:
Elkészítés: A tojásfehérjéket egy keverőtálba tesszük, és robotgéppel elkezdjük habbá verni, közben kanalanként adagoljuk hozzá a cukrot, hogy szép fényes, kemény tojáshabot kapjunk.
Egy nagy tepsire sütőpapírt terítünk, ecsettel vékonyan lekenjük olajjal, rákanalazzuk a tojáshabot, és téglalap alakban vékonyan, egyenletesen elterítjük, meghintjük a szeletelt mandulával. 220 fokos sütőbe toljuk, 8 percig ezen a hőfokon sütjük, majd 160 fokra visszavesszük a sütőt, és kb. 10 percig sütjük.
A sütőből kivéve a sütőpapír segítségével megfordítjuk, lehúzzuk a sütőpapírt, és hagyjuk langyosra hűlni.
Közben a jól behűtött tejszínt a vanília-kivonattal felverjük, az epret megmossuk, kicsumázzuk, apróra vágjuk.
A tejszínt a tojáshabra kenjük, megszórjuk az eperrel, majd a sütőpapír segítségével feltekerjük. 1 órát hagyjuk pihenni a hűtőben tálalás előtt.

Érik az eper, istenien édes, és bár boltban ugyancsak húzós az ára, a szedd magad földeken feltankolhatunk belőle annyit, hogy még egy kis lekvárnak is jusson. És mindenki felejtse el a gyerekkori emlékeket, amikor hosszú órákon át állt a nagyi az átforrósodott konyhában, kevergetve a rotyogó, fröcskölő lekvárt, és mindenhol dunsztoslábasok és befőttesüvegek várakoztak a sorukra.
Ma már szerencsére van turmix, mikró és dzsemfix, amelyek játékká változtatják a lekvárfőzést, és fél óra alatt megvagyunk az üvegbe zárt isteni házi eperlekvárral, amivel egész évben emlékezhetünk a kora nyári napfényre. Ráadásul a házi változatba kevesebb cukor kerül, nincs benne tartósítószer, és megbolondíthatjuk fűszerekkel, citrusokkal vagy marcipánnal, amiktől egyedi és még finomabb lesz, akár gasztroajándéknak is tökéletes.

Így segít a technika
A befőzésben az üvegek sterilizálása a legmacerásabb manőver, de ez elengedhetetlen ahhoz, hogy később ne romoljon meg a munkánk gyümölcse. Ezt a legegyszerűbben mikróban végezhetjük el, mégpedig úgy, hogy a tiszta üvegeket és a tetőket elöblítjük, kicsit hagyjuk lecsepegni, majd a mikróba tesszük, és 800 Watton 1 perce beindítjuk. Megnézzük, hogy nedves-e még, ha igen, még 1 percet adunk nekik, ha nem, akkor kivesszük a STERIL üvegeinket. Ilyen egyszerű.
A második jó hír, hogy az epret nem kell órákig főzni, elég neki maximum 10 perc, ha előtte cukorral pürésítjük botmixerrel vagy turmixszal. Ha felforr és kicsit rotyog, mehet bele a dzsemfix, ami nem más, mint egy kis zselésítő, amitől kellően összeáll a lekvár, nem veszíti el a szép színét a sok főzéstől, és jóval több aroma és vitamin is marad benne!
Fűszeres változatok
Az eperlekvár magában is nagyon finom, egy kis citromot mindenképpen érdemes beletenni, de emellett fűszerekkel is megbolondíthatjuk, így különleges, gasztroajándéknak is tökéletes csemegéket kapunk.
Eperlekvár (alaprecept)
Hozzávalók:
Elkészítés: Az epret megmossuk, kicsumázzuk, hozzáadjuk a cukrot és a citrom kifacsart levét, majd turmixszal vagy botmixerrel pépesítjük – hagyhatunk benne kisebb darabokat.
Egy lábasban a tűzre tesszük, elkeverjük benne a dzsemfixet, és forrástól számítva 3-4 percig főzzük. Elosztjuk az előkészített üvegekbe, de nem töltjük teljesen tele, lezárjuk a tetővel, és egy gyors mozdulattal fejtetőre állítjuk őket, és így hagyjuk kihűlni, majd hidegen a talpukra állítva mehetnek a kamrapolcra.
Ha esetleg kimarad valamennyi, és nem tölt ki egy üveget, azt hűtőbe tehetjük, és frissen elfogyaszthatjuk sütihez, reggeli pirítóshoz…

Csupa krém, könnyű torta, a család biztosan imádni fogja, és bezsebelhetjük érte majd a dicséretet. Két vékony piskótalap közé kerül a tejfölös-tejszínes habkönnyű töltelék, amibe egy kis vanília és citrom is kerül a friss eper mellett.
Egyszerűen összeállítható, majd irány a hűtő, hogy kellően megdermedjen. Pár óra múlva a torta pedig már szépen szeletelhető, de akár előző nap is elkészíthetjük, én pl. így is tettem. Tálalás előtt már csak ízlés szerint fel lehet díszíteni, majd felszeletelni, és már kínálhatjuk is.
Tejfölös epertorta
Hozzávalók egy 26 cm-es tortához:
A piskótához:
Elkészítés: A porcukrot és a vaníliás cukrot tegyük bele a keverőtálba, majd adjuk hozzá az egész tojásokat, és robotgéppel keverjük habosra. Amikor már jó habos, állandó keverés mellett adjuk hozzá a forró vizet, és keverjük tovább még 1-2 percig. Ezután szitáljuk hozzá a lisztet, majd fakanállal keverjük óvatosan össze.
A tortaformát zsírozzuk és lisztezzük ki, majd egyenletesen simítsuk bele a masszát, de ízlés szerint sütőpapírral is kibélelhetjük.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 30-35 percig, tűpróbáig. Én légkeverésnél 150 fokon, 30 percig sütöttem. A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a formában, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki teljesen.
Tejfölös-epres krém
Hozzávalók:
Elkészítés: Az epret mossuk meg, alaposan csepegtessük le, majd vágjuk fel kisebb darabokra, és tegyük félre.
A tejfölhöz adjuk hozzá a porcukrot, a vaníliás cukrot, a reszelt citromhéjat, és keverjük simára.
A vizet melegítsük forráspontig, majd vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a porzselatint, és addig keverjük, míg teljesen feloldódik és langyosra hűl. Ezután öntsük a tejfölös keverékhez, és szintén keverjük simára.
A habtejszínt verjük fel félkemény habbá, majd apránként, óvatosan, hogy a hab ne törjön, keverjük hozzá a cukros-tejfölhöz. Ezután adjuk hozzá az apróra vágott epret, majd óvatosan forgassuk, keverjük össze.
Összeállítás
A teljesen kihűlt piskótát vágjuk félbe, majd az alsó lapot tegyük vissza az előzőleg sütőpapírral kibélelt tortaformába. Ezután az epres krémet egyenletesen kanalazzuk a tortaformában lévő tésztára, majd helyezzük rá a másik tésztalapot, és tenyérrel kicsit nyomkodjuk le. Tegyük be a hűtőbe pár órára (vagy egész éjszakára), hogy a krém kellően megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek.
Tálalás előtt vegyük ki a tortát a hűtőből, majd ízlés szerint szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.
Bár olyan mutatós és finom, hogy akár igazi cukrászsüteménynek is könnyedén elmegy, a készen megvásárolható leveles tésztának köszönhetően otthon is egyszerűen és röpke fél óra alatt elkészíthetjük ezt a nagyon ropogós, nagyon krémes és gyümölcsös süteményt. Amilyen gyorsan elkészül, állítom, fele annyi idő alatt már el is fog fogyni, és csak az üres tányérok néznek vissza ránk, mert egyszerűen abbahagyhatatlan.
A leveles tésztát megsüthetjük a receptben szereplő módon, de ízlés szerint akár már sütés előtt fel is szeletelhetjük. Arra figyeljünk, hogy csak tálalás előtt töltsük meg a lapokat a krémmel, hogy ne tudja megszívni magát, és jó ropogós maradjon.
Mille-feuille eperrel
Hozzávalók 5–6 szelethez:
Elkészítés: Az előnyújtott leveles tésztát tekerjük ki a papírból, majd szórjuk meg a porcukor felével. Ezután a sodrófával gyengéden menjünk át rajta párszor, hogy a cukor rátapadjon a tésztára, de figyeljünk rá, hogy ne nyújtsuk nagyobbra. Ha nem előnyújtott tésztával dolgozunk, akkor nyújtsuk ki jó vékonyra, majd úgy szórjuk meg a porcukorral.
Ezután egy gyors mozdulattal fordítsuk rá a tésztát egy sütőpapírra, majd szórjuk meg a maradék porcukorral, és ismételjük meg az előző műveletet.
Ezután vágjuk fel három egyforma széles csíkra, és a sütőpapírral együtt emeljük át egy tepsire, majd takarjuk le egy sütőpapírral. Tegyünk rá egy akkora tepsit, hogy befedje a tésztacsíkokat, így a tészta nem emelkedik meg sütés közben, és finom ropogósra sül.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 10–15 perc alatt szép aranybarnára. Én légkeverésnél 150 fokon 12 percig sütöttem.
A sütőből kivéve vegyük le a tészta tetejéről a tepsit és a sütőpapírt, majd hagyjuk teljesen kihűlni. Én az alsó sütőpapírral együtt átemeltemet egy rácsra, és úgy hűtöttem ki a lapokat.
A tésztát akár fel is szeletelhetjük még sütés előtt, majd mindegyiket külön töltjük meg a krémmel és az eperrel. Én csak három csíkba vágtam fel, majd miután megtöltöttem, recés kenyérvágó késsel könnyen fel tudtam szeletelni.
Krémes-epres töltelék
Hozzávalók:
Elkészítés: A mascarponét keverjük habosra a porcukorral és a vaníliás cukorral. A habtejszínt verjük fel kemény habbá, majd apránként keverjük hozzá a mascarponekrémhez.
Az epret mossuk meg, alaposan csepegtessük le, majd vágjuk félbe.
Helyezzük tálcára az egyik tésztalapot, majd kenjük rá a krém felét. Ezután rakjuk ki a félbevágott eperrel, majd tegyük rá a következő tésztalapot. Arra kenjük rá a maradék krémet, és rakjuk rá a maradék epret. Végül helyezzük rá a maradék tésztalapot, és szórjuk meg ízlés szerint porcukorral.
Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk. A lapokat közvetlenül tálalás előtt töltsük meg, mert különben magába szívja a nedvességet, és nem lesz jó ropogós. Recés késsel könnyen fel tudjuk szeletelni, ha egyben sütöttük meg a lapokat.
Elő a kosarakkal, tálakkal, dobozokkal, és irány az eperföld! A frissen szedett, napérlelte, aromás és illatos eper maga a csoda! Viszont érdemes indulás előtt tájékozódni, egy telefonhívást megér, hogy van-e kellő mennyiségű érett eper, nehogy csalódás legyen az eperszüretből!

Bács-Kiskun megye
Kecskemét, termelő: Rozmán-Gál Annamária
Telefon: +36304680800
Termelő weboldala: http://hiroseper.hu
Szedd, vedd típusa: Szedd magad (A termesztett gyümölcs vagy zöldség saját kézzel szedhető.)
Cím: Kecskemét, Szarkás tanya 14.
Megközelítés: Kecskemét felől indulva a dunaföldvári úton a 8-as kilométerkő után jobbra, majd megint jobbra 200 méter után, újabb 200 méter után az első balra, és 300 méterre található a föld. Útbaigazító táblák vannak kitéve, könnyen megtalálható.
Szezon: 2017-05-10-tól 2017-06-11-ig
Lajosmizse, termelő: Békefi Róbert
Telefon: +36304668552
Szedd, vedd típusa: Szedd magad (A termesztett gyümölcs vagy zöldség saját kézzel szedhető.)
Cím: Lajosmizse, 6050. Lajosmizse, Mizse tanya 194.
Megközelítés: Az M5-ös autópályán a 67-es kihajtónál a lajosmizsei pihenőhelynél el kell hagyni az autópályát, majd Cegléd irányába kell fordulni, áthaladni az autópálya fölött, bal kéz felől az első tanya, nagy barna fakapuval, kb. 1 kilométerre az autópályától.
Szezon: 2017-05-15-tól 2017-06-04-ig
Csongrád megye
Csanádpalota, termelő: Farkas Tibor Rafael
Telefon: +36305508751
Szedd, vedd típusa: Szedd és Vedd magad (A termesztett gyümölcs előre le van szedve és/vagy raktárról kerül kiadásra, azonnal megvásárolható, vagy saját kézzel is szedhető.)
Cím: Csanádpalota, Szabadság utca 32.
Megközelítés: A varos szélén
Szezon: 2017-06-10-tól 2017-09-30-ig
Győr-Moson-Sopron megye
Abda, Eperország Kft.
Telefon: +36702356892
Termelő weboldala: http://eperorszag.com
Szedd, vedd típusa: Szedd magad (A termesztett gyümölcs vagy zöldség saját kézzel szedhető.)
Cím: Abda, az 1-es főút Győrből Abda felé vezető úton
Megközelítés: Az 1-es főút Győrből Abda felé vezető úton, a Rábca hídja előtt. Győr felől az eperföldhöz kerékpár út is vezet.
Szezon: 2017-05-25-tól 2017-06-30-ig
Bágyogszovát
Telefon: +36303964467
Szedd, vedd típusa: Szedd és Vedd magad (A termesztett gyümölcs vagy zöldség előre le van szedve és/vagy raktárról kerül kiadásra, azonnal megvásárolható, vagy saját kézzel is szedhető.)
Cím: Bágyogszovát, Dózsa u. 12.
Megközelítés: Bágyogszovát Dózsa u 12, indulás előtt érdemes telefonálni!
Szezon: 2017-05-25-tól 2017-06-30-ig
Balf, termelő: Kovács Józsefné
Telefon: +36203974879
Szedd, vedd típusa: Szedd magad (A termesztett gyümölcs vagy zöldség saját kézzel szedhető.)
Cím: Balf, Fertő u. 5.
Megközelítés: Sopron, Kópháza, Fertőboz irányából érkezők vegyék az irányt Fertőrákos felé a Fő utcán, és az első utca jobbra, a gólyafészeknél, Fertőrákos felől az első utca balra. A Fertő utcán teljesen végig kell menni, amíg meg nem látják a birtokot. Autóval is teljesen be lehet menni, kialakított parkoló várja az eperszedőket.
Szezon: 2017-05-15-tól 2017-06-30-ig
Egyházasfalu
Telefon: +36209561625
Szedd, vedd típusa: Szedd magad (A termesztett gyümölcs vagy zöldség saját kézzel szedhető.)
Cím: Egyházasfalu, Hunyadi u. 20.
Megközelítés: Soprontól délre 30 km-re, Sárvártól északra 30 km-re, Szombathelytől 30 km-re (Sopron irányában), Kőszegtől 18 km-re (Lövő felé).
Szezon: 2017-05-30-tól 2017-06-30-ig
Gyömöre
Telefon: 06706757592
Szedd, vedd típusa: Szedd magad (A termesztett gyümölcs vagy zöldség saját kézzel szedhető.)
Cím: Gyömöre
Megközelítés: Tét felől érkezve Gyömöre előtt jobb oldalon, az út mellett.
Szezon: 2017-05-15-tól 2017-06-20-ig
Győrszemere, Eperország Kft.
Telefon: +36702356892
Termelő weboldala: http://eperorszag.com
Szedd, vedd típusa: Szedd magad (A termesztett gyümölcs vagy zöldség saját kézzel szedhető.)
Cím: Győrszemere, 83-as főút
Megközelítés: A 83-as főút mellett, Győr irányából Pápa felé, a 64-es km szelvényt elhagyva, bal oldalon.
Szezon: 2017-05-25-tól 2017-06-30-ig
Hédervár, Mayer Attila termelői kert
Telefon: +36207736442
Szedd, vedd típusa: Szedd magad (A termesztett gyümölcs vagy zöldség saját kézzel szedhető.)
Cím: Hédervár, Kossuth u. 19.
Megközelítés: Nagy-Duna és Mosoni–Duna ölelésében a Szigetközben lévő kisközség, Győrtől 20, Mosonmagyaróvártól 18 kilométerre található.
Szezon: 2017-05-15-tól 2017-07-01-ig
Koroncó, termelő: Marosi László
Telefon: +36306308021
Szedd, vedd típusa: Szedd magad(A termesztett gyümölcs vagy zöldség saját kézzel szedhető.)
Cím: Koroncó, közút mellett
Megközelítés: Győrből érkezve a Pápa felé vezető úton a koroncói lámpás leágazásnál jobbra kell fordulni, innen még 2 km.
Szezon: 2017-05-15-tól 2017-06-30-ig
Mosonmagyaróvár, Eperország Kft.
Telefon: +36702356892
Termelő weboldala: http://eperorszag.com
Szedd, vedd típusa: Szedd magad (A termesztett gyümölcs vagy zöldség saját kézzel szedhető.)
Cím: Mosonmagyaróvár, 1-es főút mellett
Megközelítés: 1-es főút mellett, a rádióállomással szemben
Szezon: 2017-05-25-tól 2017-06-30-ig
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Szolnok, termelő: Pozderka István
Telefon: +36309284668
Termelő weboldala: http://epersziget.hu/
Szedd, vedd típusa: Szedd és Vedd magad (A termesztett gyümölcs vagy zöldség előre le van szedve és/vagy raktárról kerül kiadásra, azonnal megvásárolható, vagy saját kézzel is szedhető.)
Cím: Szolnok, volt TSZ felé vezető út
Megközelítés: A 442-es úton Szolnok felől Rákóczifalva felé haladva, a Szolnok-Szandaszőlős táblát és a benzinkutat elhagyva 750 m után jobbra kell kanyarodni a volt TSz. központ felé, tábla jelzi a kereszteződésnél az irányt, majd 750 m-re van az Epersziget, amit szintén tábla jelez.
Szezon: 2017. május végétől
Pest megye
Áporka, Maláta gazdaság
Telefon: 06703845056
Termelő weboldala: http://malatagazdasag.wix.com/malatagazdasag
Szedd, vedd típusa: Szedd magad (A termesztett gyümölcs vagy zöldség saját kézzel szedhető.)
Cím: Áporka, 2338.
Megközelítés: 51-es főútról nyílik, Áporkán a falun belül táblák segítségével
Szezon: 2017-05-25-től 2017-06-30-ig
Budakalász, Erdbeerland Kft.
Telefon: +3626368000
Termelő weboldala: http://eperfold.hu/
Szedd, vedd típusa: Szedd magad (A termesztett gyümölcs vagy zöldség saját kézzel szedhető.)
Cím: Budakalász, 11-es főút
Megközelítés: 11-es főút Lupa-szigeti elágazásnál a Duna gátjánál.
Szezon: 2017-05-11-tól 2017-06-30-ig
Érd, Erdbeerland Kft.
Telefon: +3626368000
Termelő weboldala: http://eperfold.hu/
Szedd, vedd típusa: Szedd magad (A termesztett gyümölcs vagy zöldség saját kézzel szedhető.)
Cím: Érd, 7-es főút mellett
Megközelítés: 7-es főúton Érd elkerülő szakasza mellett
Szezon: 2017-05-15-tól 2017-06-25-ig
Pilisvörösvár, Erdbeerland Kft.
Telefon: +3626368000
Termelő weboldala: http://eperfold.hu/
Szedd, vedd típusa: Szedd magad (A termesztett gyümölcs vagy zöldség saját kézzel szedhető.)
Cím: Pilisvörösvár, MOL kút mögött
Megközelítés: Pilisvörösvár, a MOL kút mögött.
Szezon: 2017-05-18-tól 2017-06-25-ig
Pomáz, Janicsek család
Telefon: +36202927589
Termelő weboldala: http://eperszeddmagad.hupont.hu/
Szedd, vedd típusa: Szedd magad (A termesztett gyümölcs vagy zöldség saját kézzel szedhető.)
Cím: Pomáz, Szentendrét és Pomázt összekötő út mellett
Megközelítés: A Szentendrét és Pomázt összekötő út mellett, az ELMŰ transzformátor ház szomszédságában.
Szezon: 2017-05-31-tól 2017-07-31-ig
Solymár, Erdbeerland Kft.
Telefon: +3626368000
Termelő weboldala: http://eperfold.hu/
Szedd, vedd típusa: Szedd magad (A termesztett gyümölcs vagy zöldség saját kézzel szedhető.)
Cím: Solymár, téglagyári bekötőút
Megközelítés: A 10-es főúton a 218-as kék busszal lehet megközelíteni. A megálló neve: Solymár, Téglagyári bekötőút.
Szezon: 2017-05-15-tól 2017-06-15-ig
Szigetszentmiklós, Erdbeerland Kft.
Telefon: +3626368000
Termelő weboldala: http://eperfold.hu/
Szedd, vedd típusa: Szedd magad (A termesztett gyümölcs vagy zöldség saját kézzel szedhető.)
Cím: Szigetszentmiklós, Csepeli út
Megközelítés: Csepelről Szigetszentmiklósra vezető út mellett, a Shell benzinkúttal szemben, a Szigetszentmiklós táblánál.
Szezon: 2017-05-18-tól 2017-06-25-ig
Somogy megye
Marcali
Telefon: +36309906663
Szedd, vedd típusa: Szedd magad (A termesztett gyümölcs vagy zöldség saját kézzel szedhető.)
Cím: Marcali, Hegyalja utca
Megközelítés: Marcaliból Kéthely felé haladva kell menni, a Fürdő és a Tesco között lesz valahol a Hegyalja utca, itt kell befordulni. Az utca legvégén kell jobbra menni, de táblák is jelzik az utat!
Szezon: 2017-05-19-tól 2017-06-30-ig
Vas megye
Gencsapáti, termelő: Marosi László
Telefon: +36306308021
Szedd, vedd típusa: Szedd magad (A termesztett gyümölcs vagy zöldség saját kézzel szedhető.)
Cím: Gencsapáti közút
Megközelítés: Szombathelytől érkezve a Kőszeg felé vezető úton a gencsapáti leágazásnál kell balra fordulni
Szezon: 2017-05-17-tól 2017-06-30-ig
Kőszeg, termelő: Kutsán Antal
Telefon: 06303109010
Szedd, vedd típusa: Vedd magad (A termesztett gyümölcs vagy zöldség előre le van szedve és/vagy raktárról kerül kiadásra, azonnal megvásárolható.)
Cím: Kőszeg, Kethelyi út 26.
Megközelítés: 87 sz. főút 48 km-nél kell lekanyarodni Kőszeg belváros felé, a kanyar után egyből balra található.
Szezon: 2017-05-20-tól 2017-06-30-ig
Zala megye
Lakhegy, Fehérvári Judit, családi gazdaság
Telefon: +36307791638
Szedd, vedd típusa: Szedd magad (A termesztett gyümölcs vagy zöldség saját kézzel szedhető.)
Cím: Lakhegy, Pefőfi utca 28.
Megközelítés: Zalaegerszegtől 10 km-re, a 74. számú főútról (mely Nagykanizsa-Zalaegerszeg-Vasvár településeket köti össze) kell lekanyarodni Egervár községnél, innen nagyjából 1 km-re helyezkedik el a birtok
Szezon: 2017-05-20-tól 2017-06-20-ig

Szoktatok otthon fagyit készíteni? Fagylaltot valószínűleg először a kínaiak készítettek, állítólag már ötezer évvel ezelőtt kevertek hóból, tejből és gyümölcsökből jeges édességet. Valószínűleg egyiptomi közvetítéssel került a földközi-tengeri országokba. A történelem sok híres alakja volt fagylaltkedvelő, így például Nagy Sándor a katonáinak szolgáltatta fel a jeges édességet élénkítő hatása miatt, Hippokratész pedig a betegeinek ajánlotta gyógyírként, Néró császár több száz kilométerről is képes volt jeget hozatni a különleges édesség elkészítéséhez. Rómában igen kedvelt finomság volt a gazdagabbak számára. Marco Polo kínai utazásról visszatérve pedig több fagylaltreceptet is magával hozott.
Én most egy szinte recept nélküli fagyit készítettem, igazából csak fagyott gyümölcs – eper és banán – kell hozzá. A gyümölcsöt már egy nappal korábban lefagyaszthatjuk. Olyan banán a legjobb, amelyiknek a héján barna pöttyök vannak, ezeknek magasabb a cukortartalmuk, így cukrot, édesítőt nem is kell beletennünk, és a banántól elég krémes is lesz. Vegán, mindenmentes, egészséges, mi nagyon szeretjük, és egy jó turmixgéppel tényleg gyerekjáték elkészíteni.
Mindenmentes eperfagyi egyszerűen
Hozzávalók:
Elkészítés: Az érett banánokat hámozzuk meg, karikázzuk fel, és egy dobozban fagyasszuk le. Az epret szintén vágjuk fel kisebb darabokra, és tegyük a fagyasztóba. Az összes hozzávalót egyszerre beletesszük egy aprítógépbe vagy egy erős turmixgépbe, és krémesre mixeljük. Azonnal fogyasztható!