Citromos-epres túrótorta (sütés nélküli)
A tortaalap
Hozzávalók egy 24 cm-es tortaformához:
A babapiskótát morzsoljuk össze, majd adjuk hozzá a felolvasztott, forró vajat, és keverjük alaposan össze.
Ezután kanalanként adjuk hozzá a tejet, hogy könnyen összeálljon a tészta.
Egy 24 cm-es tortaformát béleljünk ki sütőpapírral, majd öntsük bele a piskótás keveréket, és lapogassuk el tenyérrel egyenletesen.
Ezután tegyük be legalább fél órára a hűtőbe, hogy teljesen megdermedjen a piskótás alap. Végül vegyük ki a hűtőből, óvatosan húzzuk le a sütőpapírt, majd a papírral együtt helyezzük vissza a tortaformába.
A citromos-epres krém
A pudingot a vízzel keverjük simára, majd kevergetve főzzük sűrűre. Ezután vegyük le a tűzről, majd hűtsük ki egészen.
A túrót a cukorral, a citromlével és a citromhéjjal keverjük simára, majd keverjük hozzá a kihűlt pudingot is.
A vizet forraljuk fel, majd vegyük le a tűzről, és állandó keverés mellett adjuk hozzá a porzselatint. Ezután addig keverjük, míg a zselatin teljesen fel nem oldódik, majd hűtsük ki, hogy éppen csak langyos legyen. Ezután öntsük hozzá a túrós-pudingos masszához, és szintén keverjük alaposan össze.
Az epret alaposan mossuk meg, csepegtessük le, és kb. a felét daraboljuk fel. A nagyobb szemeket vágjuk félbe, és tegyük félre a díszítéshez.
A tejszínt verjük kemény habbá, majd apránként, óvatosan keverjük hozzá a túrós keverékhez. (Ízlés szerint habtejszínnel is készíthetjük, de tapasztalatom szerint a növényi tejszín jobban tart, nem esik össze.) Ezután a feldarabolt epret adjuk hozzá a habos krémhez, és óvatosan forgassuk össze.
Végül a babapiskótás alapra kanalazzuk rá az epres-túrós tölteléket, és egyenletesen simítsuk el a tetejét, majd 2-3 órára tegyük be a hűtőbe, hogy a krém teljesen megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek.
Amikor a torta már teljesen megdermedt, vegyük ki a hűtőből, majd helyezzük rá az előzőleg félbevágott eperszemeket. Ezután öntsük le tortazselével, majd szintén tegyük be a hűtőbe, hogy a tortazselé kellően megdermedjen (a tortazselét a tasakon lévő leírás szerint készítsük el).
Tálalás előtt vegyük ki a tortát a hűtőből, majd ízlés szerint szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.
Könnyű túrókrém házilag
Hozzávalók:
A túrókrémhez:
Az epres réteghez:
Elkészítés: Az epret megmossuk, leveleit lecsipkedjük, szeletekre-darabokra vágjuk, majd meghintjük a porcukorral, meglocsoljuk egy kis citromlével, és félretesszük.
A túrót a cukorral, a mascarponéval, a citrom reszelt héjával és a vanília kikapart maghaival simára keverjük. A tejszínt habbá verjük, és óvatosan összeforgatjuk a túrókrémmel.
A túrókrémet és a cukrozott epret kelyhekbe vagy poharakba rétegezzük, és a hűtőbe tesszük tálalásig.
Tálaláskor megszórhatjuk a tetejét csokiforgáccsal vagy csokis zabpehellyel.