Írd be, mit keresel:

A fagylalt nagy előnye, hogy jeges és a fagyasztóban lapul, innen pedig bármikor előkapható, ha egy gyors desszertet szeretnénk improvizálni. Szinte minden édes és kényeztető finomsághoz jól passzol, és a hűs és krémes állagával mindent felvidít és különlegesebbé tesz. Sokan elcsábulnak a boltok hűtőpultjainál egy doboznyi fagyira, de házilag kiadósabb, és valószínűleg sokkal természetesebb, mintha készen vennénk.

A házi fagyialaphoz csak jól behűtött zsírosabb tejszínre és édes sűrített tejre van szükség, a kettő együtt felverve egy elektromos habverővel egészen könnyű és krémes, habos masszát alkot, amit ízlés és hangulat szerint ízesíthetünk. Az alap és legklasszikusabb vaníliafagyihoz 1 rúd vanília kikapart belsejét vagy 1 teáskanál vanília-kivonatot adunk, de rengeteg lehetőséget rejt ez a selymes fagyialap:

  • pár kanál kakaópor és maréknyi darabolt csoki hozzáadásával csokifagyink lesz
  • keverhetünk bele őrölt fahéjat, gyömbért, reszelt narancshéjat, mézeskalács fűszerkeveréket, pici vízben feloldott instant kávét
  • kekszmorzsával is felvidíthatjuk
  • pürésített és darabolt gyümölcsöt hozzáadva is mennyei
  • darabolt csonthéjasok – dió, pisztácia, mandula egy kis mézzel serpenyőben, kis lángon összeforgatva – fantasztikusan izgalmassá teszik

A vaníliás alapváltozat igazán jól használható, egy csésze kávét ünnepivé és különlegessé varázsolhat, de egy brownie vagy crumble koronájaként is tökéletes, de akár pár szem gyümölccsel, csoki- vagy tojáslikőrrel meglocsolva önmagában is egy csoda!

A legegyszerűbb házi vaníliafagyi

Hozzávalók:

  • 3 dl jól behűtött tejszín
  • 40 dkg édes sűrített tej jól behűtve
  • 1 teáskanál vanília-kivonat

Elkészítés: A tejszínt és a sűrített tejet jól behűtjük, mert így könnyebben és habosabbra felverődik, majd keverőtálba öntjük, és elektromos robotgéppel 4-5 perc alatt felverjük, hozzáadjuk a vanília-kivonatot, és még tovább verjük 1-2 percig, amíg jó habos lesz.

Ízlés szerint belekeverjük az ízesítőket – vagy nem – és lezárható műanyag dobozba öntjük, lefedjük, és legalább 6 órára fagyasztóba tesszük. Innentől ízlés szerint használhatjuk bármihez, 3 hónapig elvan a fagyasztóban!

Tipp: Gyerekeknek és minden édesszájúnak isteni finom két omlós keksz közé betöltve, fagyiszendvicsnek!

Ne hagyjuk, mert

  • pont ezen a ponton a legédesebb és a legaromásabb a banán
  • ételt nem dobunk ki, ha erre módunk van
  • pénzbe került, és nem szeretünk pazarolni
  • milyen messziről jött és mennyi energia árán – és most a kukában landoljon?
  • rengeteg módon felhasználhatjuk!

A legegyszerűbb módszer, ha gyorsan meghámozzuk, felkarikázzuk, és bedugjuk a fagyasztóba egy dobozba téve. Ebből barmikor kivehetünk egy adagnyit egy banánturmixhoz vagy egy smoothie-hoz, jól jöhet egy gyors banán alapú vegán fagyihoz.

Banánturmix >>

Banánfagyi >>

Ha van egy kis időnk sütögetni, akkor a krémes és édes banánokat akár azonnal felhasználhatjuk egy isteni banánkenyérben vagy banános zabkekszben.

Banánkenyér >>

Banános zabkeksz >>

Ha pedig valami egészen elképesztően selymes és kényeztető desszertre vágyunk, akkor készíthetünk belőle csokikrémet – csupa gyümölcsből, egészségesen!

Csokikrém csak gyümölcsökből >>

A dolog pedig látszólag működik, átmenetileg kicsit oldódik a rossz érzés, de csak rövid időre, és közben lehet, sőt valószínű, hogy olyan ételt választunk ilyenkor, ami nem feltétlenül tesz jót, sőt felesleges kilók felelőse lehet, ha rendszeressé válik a bánatevés. Merthogy többnyire édességre esik a választás, sőt a buffalói egyetem pszichológusainak kutatása alapján kiderült, hogy az első számú lélekmentő étel a FAGYLALT! A válaszadók elsöprő hányada szerint a jeges desszert a legjobb stresszoldó és hangulatjavító, márpedig pontosan tudjuk, hogy semelyik összetevője valójában nem bír ilyen tulajdonsággal, mégis működik.

Hogy mi a magyarázat? A tudósok szerint amikor nem vagyunk a topon, magánnyal vagy kudarcélménnyel küzdünk, akkor olyan ételekhez nyúlunk, amelyek a legboldogabb és legfelhőtlenebb gyerekkori élményeinkhez kapcsolódnak, mint amilyen például a gondtalan és örömteli nyaralások voltak, a tudatalattinkba ehhez kapcsolt étel pedig a fagylalt. Amikor szeretnénk magunkat egy kicsit felvidítani, ezért nyúlunk ahhoz az ételhez, ami a boldog pillanatokkal összekapcsolódik.

Most, hogy ezt tudjuk, lehet, hogy elég elővenni néhány fotót régi nyaralásokról, és nem kell feleslegesen nassolni. Persze a fagyiról nem kell lemondani, csak ne szomorúság okán kanalazzuk!

A vaníliás tojáslikőr igazi ünnepi koccintanivaló, szinte már átmenet az ital és a desszert között, és felnőtteknek egy kis csavarral mennyei finom jeges édesség készíthető belőle. A tojáslikőrfagyi több szempontból is zseniális: egyrészt ez az egyik legegyszerűbb finomság, másrészt előre elkészíthető, mégpedig sütés-főzés nélkül, csupán egy elektromos habverő kell hozzá, és nagyjából 10 perc alatt elkészül, a hűtést-fagyasztást nem számolva persze. Viszont innentől kezdve van egy nagy adag különleges fagyink a mélyhűtőben, ami jól jöhet nemcsak ünnepi desszertként, de akkor is, ha váratlan vendégek toppannak be.

Nagy előnye még ennek a fagyinak, hogy nem kell hozzá fagylaltgép, anélkül is krémes és könnyű, mert jó habosan kerül a fagyasztóba, és „titkos” összetevőinek, a sűrített tejnek és a mascarponénak köszönhetően nem is esik össze, hanem megmarad a tartása és selymessége.

Ha szeretnénk ünnepibben tálalni, morzsolhatunk rá habcsókot vagy mézeskalácsot, meghinthetjük pirított mandulalapocskákkal vagy valamilyen bogyós gyümölccsel, kínálhatunk mellé tejszínhabot, csokiszószt.

Tojáslikőrfagyi

Hozzávalók:

  • 6 dl habtejszín
  • 2 dl sűrített tej
  • 10 dkg mascarpone
  • 1,5 teáskanál vanília-kivonat
  • 1,5 dl tojáslikőr

Elkészítés: A tejszínt, a sűrített tejet, a mascarponét és a vanília-kivonatot keverőtálba öntjük, és elektromos habverővel 5 perc alatt habosra, krémesre keverjük. Hozzáadjuk a tojáslikőrt, és még 1 percig habosítjuk, majd a fagylaltot műanyag dobozba átkanalazzuk, lefedjük, és a mélyhűtőbe tesszük legalább 5–6 órára.

Tálalás előtt 10–15 perccel kivesszük, gombócolva tálaljuk, meghinthetjük fahéjjal, morzsolhatunk rá mézeskalácsot, vagy akár meglocsolhatjuk még egy kis tojáslikőrrel…

A parfé nem fagylalt, inkább egy jeges mousse, aminek alapja tejszín, tojás és cukor, illetve az ebből készített selymes és sűrű krém, ami szinte bármivel ízesíthető, gazdagítható. Nagy előnye, hogy nem kell hozzá fagylaltgép, nem kell többször átkeverni hűtés közben, mégis könnyű és selymes lesz a végeredmény. Elkészítése nem bonyolult, és nem szükséges hozzá semmilyen különleges alapanyag sem – az eredmény pedig nagyon mutatós és finom, elegáns desszert.

Most étcsokoládé adja a lényegét, amit egy kis illatos mézeskalácsos fűszerkeverék gazdagít. Nagyon mutatósan és sokféle módon díszíthető, gyümölccsel, olvasztott csokival, grillázzsal, habcsókkal, de akár egy kevés pisztáciával meghintve is nagyon mutatós.

Csokoládés parfétorta

Hozzávalók:

  • 5 dl tejszín
  • 15 dkg étcsokoládé
  • 2 evőkanál kakaópor
  • 5 dkg cukor
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 2 tojás
  • 1 teáskanál mézeskalács-fűszerkeverék

A tetejére:

  • 10 dkg étcsokoládé
  • 5 dkg pisztácia

Elkészítés: A csokoládét felkockázzuk, egy tálba tesszük, hozzáadunk 2 dl tejszínt, és gőz fölött felolvasztjuk, majd a tűzről levéve hozzáadjuk a kakaóport és a mézeskalácsos fűszerkeveréket, és simára keverjük, hagyjuk hűlni.

A tojásokat egy tálba felütjük, hozzáadjuk a cukrot és a vaníliás cukrot, és nagyon habosra, kifehéredésig verjük, majd hozzákeverjük a langyosra hűlt csokoládés keveréket, összeforgatjuk. A maradék tejszínt habbá verjük, és a csokoládés-tojásos keverékkel finoman összeforgatjuk.

Egy pástétom- vagy őzgerincformát frissen tartó fóliával kibélelünk, és a masszát beleöntjük, a tetejét elsimítjuk, fóliával befedjük, és legalább egy éjszakára a fagyasztóba tesszük.

Tálalás előtt kivesszük, a fólia segítségével kiemeljük, tálcára borítjuk, a fóliát levesszük. Olvasztott csokoládéval leöntjük, és aprított pisztáciával meghintve tálaljuk.

Finom krémes, nem kell hozzá fagyigép, gyorsan és pofonegyszerűen elkészíthető ez a parfé, aminek az alapreceptje ráadásul rengeteg módon variálható ízesíthető. A két fő összetevője a tejszín és az édes sűrített tej, ez a kettő nagyon krémesre, habosra felverhető, fagyasztás közben is megmarad a krémessége, és ha kellően zsíros tejszínt használunk hozzá, akkor nem lesznek benne jégkristályok. Arra kell csak figyelni, hogy jó hidegre hűtött tejszínnel dolgozzunk, akkor biztosan felverődik!

A lágy vaníliás alaphoz nagyon jól passzol a csoki és a karamell, illetve a ropogós magok – bele is forgathatjuk fagyasztás előtt, de akkor igazán mutatós, ha a tetejére pakoljuk ezeket a kiegészítőket félig fagyos állapotban, a karamellt pedig tálalás előtt készítjük, az már nagyon hamar megvan, és ízlés szerint mindenki annyit locsol a hűs desszertre, amennyit szeretne.

Snickers parfé

Hozzávalók:

  • 4 dl sűrített tej
  • 5 dl hideg tejszín
  • 1 evőkanál vanília-kivonat
  • 15 dkg mogyoró, földimogyoró és mandula vegyesen
  • 3 Snickers szelet
  • 15 dkg cukor a karamellhez

Elkészítés: A jól behűtött tejszínt egy keverőtálba tesszük, és elektromos habverővel elkezdjük felverni. Amikor könnyű és krémes állagú, hozzáadjuk a sűrített tejet és a vaníliát, és tovább verjük, amíg jó habos és krémes lesz. Egy pástétom- vagy téglaformába öntjük, elsimítjuk.

A magokat és a csokiszeletet durvára vágjuk, a tejszínes keverék tetejére szórjuk, és a fagyasztóba tesszük 8 órára – illetve tálalásig.

Tálalás előtt 15 perccel a parfét kivesszük, hogy kicsit felpuhuljon, közben a elkészítjük a karamellt. Ehhez a cukrot egy felforrósított edénybe öntjük, keverés nélkül hagyjuk megolvadni és karamellizálódni, amikor majdnem teljesen felolvadt, csak akkor keverjük össze!

A parfét meglocsoljuk a karamellel, és ízlés szerint gombócolva vagy szeletelve tálaljuk.

A fagyi persze magában is tökéletes, de az sem árt, ha ötletesen tálaljuk. A ropogós, házi kekszbe töltött gombócnyi nyalakodnivaló, az úgynevezett fagyiszendvics az egyik legegyszerűbb és legmutatósabb tálalás, valószínűleg az összes gyerek – és gyermeklelkű vagy édességbolond felnőtt – álma.

Egy jóféle, roppanós, nagyon csokis keksz gyakorlatilag bármilyen fagylalttal vagy jégkrémmel harmonizál, előre is elkészíthető, hosszan eltartható, fémdobozba téve roppanós marad, és bármikor előkaphatjuk, ha kényeztetni szeretnénk szeretteinket vagy vendégeinket.

Fagyiszendvics házi csokis keksszel

Hozzávalók:

  • 15 dkg liszt
  • 12 dkg kakaópor
  • 1 kávéskanál sütőpor
  • 15 dkg lágy vaj
  • 15 dkg cukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 10 dkg étcsokoládé
  • fagylalt ízlés szerint

Elkészítés: A lisztet, a kakaóport, a sót és a sütőport összekeverjük. A lágy vajat keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a cukrot és a vaníliás cukrot, és elektromos habverővel 4-5 perc alatt jó habosra kikeverjük. A lisztes keveréket is hozzáadjuk, és addig keverjük, míg a massza összeáll. Ekkor beledolgozzuk a finomra vágott 10 dkg étcsokoládét is.

Fagyis kanállal a masszából félgömböket szaggatunk, és sütőpapírral bélelt tepsire, egymástól kicsit távolabb kupacokat rakunk belőlük – sülés közben kicsit elterülnek majd.

170 fokos sütőbe toljuk, és kb 10 perc alatt megsütjük. Hagyjuk teljesen kihűlni.

Tálalás előtt kettesével megtöltjük a kekszeket 1-1 kisebb gombóc fagyival.

Nagyon szeretjük a különféle fagyikat és jégkrémeket, de ebből is az egészségesebb, cukormentes változatot preferálom, ezért itthon, házilag készítjük. Gyerekjáték, igazból a kisfiam is el tudja készíteni, és még jó móka is! Én alapként szeretek hozzá banánt használni, mert ez krémesebbé és édesebbé teszi, és olyan banán a legjobb, amelyiknek a héján barna pöttyök vannak, ezeknek magasabb a cukortartalmuk.

Forrás: Színek és virágok

Most málnával kombinálva készült, lehet egyben is összeturmixolni a kétféle fagyasztott gyümölcsöt, de külön-külön is, ez utóbbinál márványos, foltos és nagyon mutatós jégkrémet kapunk belőle, ha formába téve még visszatesszük egy kicsit a fagyasztóba, de persze azonnal is megdézsmálhatjuk tálkába vagy kehelybe gombócolva.

Forrás: Színek és virágok

Málna-banán fagyi

Hozzávalók:

  • 1 bögre fagyasztott málna
  • 1 bögre fagyasztott banán

Elkészítés: A gyümölcsöt már egy nappal korábban lefagyaszthatjuk. Az érett banánokat hámozzuk meg, karikázzuk fel, és egy dobozba téve fagyasszuk le. Az málnát szintén tegyük a fagyasztóba.

Az összes hozzávalót egyszerre vagy külön-külön beletesszük egy aprítógépbe vagy egy erős turmixgépbe, és krémesre daráljuk. Azonnal fogyasztható, vagy tegyük formába, és pár órára rakjuk vissza a fagyasztóba. Jó étvágyat hozzá!

Forrás: Színek és virágok

A jégkockatartó frappáns konyhai eszköz, fagyi készítéséhez is ideális, és mindig annyit tudunk kivenni belőle, amennyire vágyunk. Könnyű elosztani vagy beosztani, és a nagy melegben az sem hátrány, hogy gyorsabban megfagy a mérete miatt, mintha jégkrémtartó formában fagyasztanánk az édes gyümölcsös joghurtot.

Az elkészítése pofonegyszerű, csupán joghurtra vagy görög joghurtra, vegánoknak növényi joghurtra, egy kis édesítőre – mézre, juharszirupra – és némi gyümölcsre van hozzá szükség az alapfagyihoz, de tovább gazdagíthatjuk

  • vanília-kivonattal
  • reszelt citromhéjjal
  • kókuszreszelékkel
  • néhány kanál dzsemmel
  • pépesített gyümölccsel
  • csokidarabkákkal
  • aprított dióval, mandulával

A joghurtot az édesítővel és ha szeretnénk, valamely ízesítővel elkeverjük, a jégkockatartóba kanalazzuk, belepotyogtatunk áfonyát, málnát, darabolt epret vagy más gyümölcsöt, barackot, mangót, és a fagyasztóba tesszük, 2-3 óra múltán már bármikor hűsíthetjük magunkat a finom és egészséges joghurtos kockákkal.

Csokifagyi sokféle kapható készen is, de kiadósabb és finomabb is a házi változat, ráadásul tényleg nagyon egyszerű, pikk-pakk összeállítható, ráadásul némi kis extrával fel is turbózhatjuk. Az alaprecepthez csak sűrített tej, tejszín és holland, vagyis cukrozatlan kakaópor kell, és ha kellően habosra felverjük, akkor fagyasztás után is könnyű, krémes marad, és nem szükséges hozzá fagyigép, sőt időnként sem kell átkeverni, mint a legtöbb receptnél.

Ha az alapváltozatot készítjük, akkor tálaláskor egy kis tejszínhab és friss gyümölcs nem árt mellé, de akár a fagyialapot magát is gazdagíthatjuk csokidarabkákkal, aprított vagy egész mogyoróval, kekszmorzsával, mandulalapocskákkal, de fűszerként egy kis fahéjat, vaníliát is tehetünk bele, bátrabbak gyömbérrel, csilivel is kipróbálhatják, mert isteni!

Forrás: iStock

Krémes csokifagyi házilag, gép nélkül

Hozzávalók:

  • 2,5 dl hideg tejszín
  • 40 dkg sűrített tej
  • 4 evőkanál kakaópor

Elkészítés: A sűrített tejet egy keverőtálba öntjük, hozzáadjuk a kakaóport, és elektromos habverővel simára keverjük, majd hozzáadjuk a hideg, jól behűtött zsírosabb tejszínt, és jó habosra verjük. Műanyag dobozba vagy pástétomformába öntjük, és legalább 4-5 órát fagyasztjuk tálalás előtt, de 2-3 hónapig is jól elvan, és akkor gombócolhatunk belőle, amikor csak rákívánunk…

Forrás: iStock

A Peche Melba vaníliás cukorszirupban posírozott őszibarack, vaníliafagylalt és málnaöntet triója – az eredeti recept szerint, amit August Escoffier, a francia gasztronómia egyik kiemelkedő alakja készített Nellie Melbának, az ausztrál szoprán énekesnőnek – mindezt Londonban, 1894-ben. Így mind a francia, mind az angol elnevezés helyes, hiszen ténylegesen elég nemzetközi desszertről van szó.

A fagyikehely történetét maga Escoffier jegyezte le, aki 1889-től kezdődően a londoni Savoy Hotel séfjeként dolgozott. A Covent Garden közelében lévő szállodában, itt szállt meg a híres Helen Porter Mirchell opera-énekesnő, akit mindenki csak Nellie Melbaként emlegetett – melbourne-i születése miatt kapta ezt a nevet. Történt egyszer, hogy Madame Melba két jegyet ajándékozott Escoffier-nak az esti Lohengrin-előadásra. Mint ismeretes, az opera egyik jelenetében feltűnik egy hattyú… Escoffier másnap, egy szűkebb körű fogadásra jégből egy hattyút faragott a díva számára, a két szárnya közé helyezett ezüsttálban szervírozta hódolata jeléül az énekesnő ihlette desszertet.

Forrás: iStock

Az eredeti recept természetesen hamar módosult, újabb és újabb variációk készültek és készülnek ma is: leggyakrabban pirított mandula és tejszínhab is kerül rá, és valljuk be, ezek nem rontják el, sőt… De az eredeti desszertben ezek nem szerepeltek. Vannak, akik eperrel készítik, kekszmorzsával megszórják, vagy friss málnát potyogtatnak a tetejére.

Peche Melba fagylaltkehely

Hozzávalók:

  • 2 szép, érett őszibarack
  • 4 (vagy 8) gombóc vaníliafagyi
  • 20 dkg málna
  • 1 rúd vanília
  • 3 evőkanál cukor
  • 2 evőkanál porcukor

Elkészítés: Az őszibarackot félbevágjuk, magját kiemeljük, bőrét lehúzzuk. 2,5 dl vizet felforralunk, beletesszük a cukrot, néhány percig főzzük, majd hozzáadjuk a vanília kikapart magjait, és 3-4 percre beletesszük a barackokat, majd szűrővel kiemeljük, lecsepegtetjük, tányéron hűlni hagyjuk.

A málnát a porcukorral összeturmixoljuk – esetleg félretehetünk pár szemet a díszítéshez –, majd sűrű szitán átpasszírozzuk. (Ezt el is hagyhatjuk, ha nem zavarnak a magok.)

A barackokat poharakba vagy kelyhekbe tesszük, 1-1 gombóc vaníliafagylaltot teszünk rá, meglocsoljuk a málnával. Ha van kedvünk, pirított mandulával, friss málnával is megszórhatjuk, kínálhatunk hozzá tejszínhabot is.

Forrás: iStock

Fagyit reggelire? Miért is ne? Az igazán meleg nyárban már reggel is jólesik egy frissítő finomság. Ha egy gyümölcsös turmixot készítünk, azt akár le is fagyaszhatjuk, és máris kész az instant nyári reggeli, amikor a forró napot egy kellemes és hűsítő reggeli jégkrémmel kezdhetjük. De amúgy tízóraira és uzsonnára is tökéletes, természetes és egészséges, nem mellesleg pár perc alatt összedobható.

Végy egy jégkrémformát… Igen, mindenképpen vásárolj egyet, vagyis kettőt legalább, mert nagyon jó kis jeges desszerteket lehet otthon is készíteni. Így „semmiperc” alatt varázsolhatunk meglepetést magunknak, szeretteinknek, vendégeinknek a házi jégkrémekkel.

Ha krémes, de egészséges jégkrémet szeretnénk, ahhoz a legjobb alapanyag a görög joghurt, a sűrű, krémes, de nem zsíros tejtermék, aminek az a lényege, hogy a klasszikus joghurnál sűrűbb, mert kicsepegtetik belőle a vizet. Némi gyümölccsel és édesítővel – cukor, méz vagy más alternatív édesség -, egy kis fűszerrel – vanília, fahéj, kardamom, zöldfűszer – isteni jeges desszertté alakíthatjuk pár perc alatt.

Megéri? Sokszorosan!

Réteges gyümölcsös jégkrém nagyon egyszerűen

Hozzávalók:

  • 25 dkg görög joghurt
  • 3 evőkanál méz
  • 1 dl víz
  • 25 dkg málna – vagy más bogyós gyümölcs, akár vegyesen
  • 2 evőkanál vanília-kivonat
  • 3 evőkanál barna cukor vagy ízlés szerint ertirit, sztévia, méz

Elkészítés: A görög joghurtot a mézzel és 1 evőkanál vanília-kivonattal összekeverjük, majd a vizet hozzáadva átkeverjük.

A gyümölcsöt a barna cukorral – vagy más édesítővel – és a maradék vanília-kivonattal összemixeljük.

A két keveréket jégkrémformába öntjük rétegezve-váltakozva, ha ilyenünk nincs, műanyag tejdesszert vagy apróbb joghurtos formába is tehetjük, fapálcát, műanyag kiskanalat vagy a forma pálcarészét beleállítjuk, és 5-6 órára a fagyasztóba tesszük.

Adagonként, egyesével is kivehetjük, könnyebb kiemelni a formából, ha langyos víz alá tartjuk pár másodpercre a formát.