Írd be, mit keresel:

A fagylalt nagy előnye, hogy jeges és a fagyasztóban lapul, innen pedig bármikor előkapható, ha egy gyors desszertet szeretnénk improvizálni. Szinte minden édes és kényeztető finomsághoz jól passzol, és a hűs és krémes állagával mindent felvidít és különlegesebbé tesz. Sokan elcsábulnak a boltok hűtőpultjainál egy doboznyi fagyira, de házilag kiadósabb, és valószínűleg sokkal természetesebb, mintha készen vennénk.
 

A házi fagyialaphoz csak jól behűtött zsírosabb tejszínre és édes sűrített tejre van szükség, a kettő együtt felverve egy elektromos habverővel egészen könnyű és krémes, habos masszát alkot, amit ízlés és hangulat szerint ízesíthetünk. Az alap és legklasszikusabb vaníliafagyihoz 1 rúd vanília kikapart belsejét vagy 1 teáskanál vanília-kivonatot adunk, de rengeteg lehetőséget rejt ez a selymes fagyialap:

  • pár kanál kakaópor és maréknyi darabolt csoki hozzáadásával csokifagyink lesz
  • keverhetünk bele őrölt fahéjat, gyömbért, reszelt narancshéjat, mézeskalács fűszerkeveréket, pici vízben feloldott instant kávét
  • kekszmorzsával is felvidíthatjuk
  • pürésített és darabolt gyümölcsöt hozzáadva is mennyei
  • darabolt csonthéjasok – dió, pisztácia, mandula egy kis mézzel serpenyőben, kis lángon összeforgatva – fantasztikusan izgalmassá teszik

A vaníliás alapváltozat igazán jól használható, egy csésze kávét ünnepivé és különlegessé varázsolhat, de egy brownie vagy crumble koronájaként is tökéletes, de akár pár szem gyümölccsel, csoki- vagy tojáslikőrrel meglocsolva önmagában is egy csoda!

A legegyszerűbb házi vaníliafagyi

Hozzávalók:

  • 3 dl jól behűtött tejszín
  • 40 dkg édes sűrített tej jól behűtve
  • 1 teáskanál vanília-kivonat

Elkészítés: A tejszínt és a sűrített tejet jól behűtjük, mert így könnyebben és habosabbra felverődik, majd keverőtálba öntjük, és elektromos robotgéppel 4-5 perc alatt felverjük, hozzáadjuk a vanília-kivonatot, és még tovább verjük 1-2 percig, amíg jó habos lesz.

Ízlés szerint belekeverjük az ízesítőket – vagy nem – és lezárható műanyag dobozba öntjük, lefedjük, és legalább 6 órára fagyasztóba tesszük. Innentől ízlés szerint használhatjuk bármihez, 3 hónapig elvan a fagyasztóban!

Tipp: Gyerekeknek és minden édesszájúnak isteni finom két omlós keksz közé betöltve, fagyiszendvicsnek!

Amennyiben nagyon egészséges desszertre vágytok, akkor készítsétek el a sörbet változatot, ehhez csak a dinnyét használjátok – válasszatok hozzá érett, édes gyümölcsöt. Ha nem sikerült megvásárolni a tökéletes darabot, akkor sem kell lemondanotok róla, édesíthetitek banánnal vagy egyéb édes gyümölccsel. Ha nem az elsődleges cél, hogy egészséges és diétás legyen a fogás, akkor pedig mézzel, egy kevés barna cukorral vagy édesítővel is ízesíthetitek.

Vagy krémesíthetitek és édesíthetitek is egyszerre kókusztejszínnel, de természetesen a krémesebb, fagylaltosabb változat alacsonyabb kalóriatartalommal is készíthető, ehhez használjatok görög joghurtot.

Forrás:
Vous.hu

Amire szükségetek lesz

  • érett dinnye
  • kókusztej vagy görög joghurt – ízlés szerint

Eszközök

  • robotgép
  • kanál
  • sütőpapír
  • doboz vagy tepsi

A részletes receptet fázisfotókkal itt találjátok >>

Forrás:
Vous.hu

Jégkrémet otthon is könnyedén készíthetünk házilag, akár a reggeli kávénkból vagy turmixunkból, de új trend például, hogy egy Aperolos vagy rozés koktélt is lefagyasztanak pálcikás jégkrémnek, a nagy melegben jégkocka helyett ez hűti a fröccsöt vagy koktélt.

Na de kezdjük a napindító kávéval, amit jegesen is elnyalogathatunk, akár rétegesve, akár félidőben összekeverve.

Objektum doboz

Objektum doboz

Ha a reggelink egészséges smoothie, turmix vagy chiapuding, azt is bátran jégkrémesíthetjük:

Objektum doboz

Objektum doboz

Uzsonnára, snacknek, például gyömölcs joghurtokkal kombinálva is isteni jégkrémnek, de egy sima banánból is lehet jeges desszert…

Objektum doboz

Objektum doboz

Jeges bor és pezsgő jégkrémmel? Jöhet!

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

A profiknak pedig új ötletekkel, formákkal, ízekkel és cukiságokkal kell előrukkolniuk, hogy a telített piacon kitűnjenek jégkrémeikkel – és van, akinek sikerül…

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

A fagyi és a koktél ötvözete nagyon csajos több szempontból is – az ízvilág, a desszert jellege és finomsága inkább a lányok öröme, de a mutatós gyümölcsös koktél egy nyári estén még a fiúknak is „lecsúszik” ebben a formában. 

Egyszerű, mutatós, jól variálható, egy kerti parti tökéletes nyitánya lehet, szigorúan felnőtteknek, ha alkohollal készülnek, de mentesen is finomak! Mutatunk néhány jeges koktéltippet.

Tequilás-dinnyés poptail

2-3 szelet dinnyét kimagozunk, és a húst a héjról levágjuk, turmixgépbe tesszük, 1 dl cukorszirupot (víz és cukor 1:1 arányú keveréke felfőzve, majd kihűtve) hozzáöntünk, 1 dl tequilát hozzáadunk, pürésítjük, a keveréket jégkrémformába öntjük, és 3-4 óra alatt jegesre fagyasztjuk.

Piña Colada mentesen és ütősen

2 dl kókuszkrémet 2 maréknyi aprított konzerv- vagy friss ananásszal turmixgépbe teszünk, hozzáöntünk 1 dl rumot vagy vizet, simára mixeljük, majd jégkrémformába öntjük, és 3-4 óra alatt jegesre fagyasztjuk.

Mojito-poptail

1 citrom és 1 narancs levét kifacsarjuk, hozzáadunk 1 marék mentalevelet és 1 dl rumot, 2 dl vizet és 1/2 dl cukorszirupot (a fent leírt módon elkészítve), összeturmixoljuk, majd jégkrémformába töltjük, és 3-4 órára fagyasztóba tesszük tálalás előtt.

Friss, finom – csak felnőtteknek!

Ez is érdekelhet:

5 isteni jégkoktél >>

A rizslisztből, cukorból és vízből készülő masszában semmi gyilkos nincs, ha megfelelően fogyasztjuk, vagyis apró falatokban, elrágcsálva, szopogatva. A „gyilkos” jelző azért ragadt rá, mert ünnepi alkalmakkor, amikor az emberek kicsit túltolják az alkoholfogyasztást, figyelmetlenül vagy mohóbban eszik, félrenyelik… Klasszikusan kis gombóckák készülnek a rizses tésztából, amit megtöltenek gyümölccsel, a számunkra furcsának tűnő édes vörösbabos krémmel, a tésztamasszát pedig gyakran színezik, ízesítik. Azért, hogy könnyebben kezelhető és ne ragadós legyen, étkezési keményítőbe, porcukorba vagy szezámmagba, kókuszba forgatják bele. 

A legújabb mochitrend – természetesen a cuki állatfiguráknak megformázott mochik mellett – a fagylalttal töltött változat. Ez azért is jó, mert fagyasztva kevésbé nyúlós, ragacsos, könnyebben rágható és lassabban fogyasztható, így biztosak lehetünk abban, hogy az eszegetésekor nem lesz semmilyen galiba. A hagyományos készítési metódus elég hosszadalmas és macerás, a rizst gőzölik, és közben egy nagy fadoronggal püfölik, elég félelmetes, ahogy az alábbi videóban ti is láthatjátok, de szerencsére a mai technológiáknak köszönhetően mikróban pár perc alatt elkészíthető.

Objektum doboz

Fagyis mochi

Hozzávalók:

  • 1 pohár forró víz
  • 1/3 pohár cukor
  • 1,5 pohár rizsliszt
  • 2-3 evőkanál étkezési keményítő
  • fagylalt ízlés szerint

Elkészítés: A fagylaltból karalábévájóval vagy egy kiskanállal kis gombóckákat szaggatunk, tányérra tesszük, és betoljuk a fagyasztóba.

Egy mikrózható tálba öntjük a forró vizet és a cukrot, elkeverjük, hogy a cukor nagyjából feloldódjon, majd a rizslisztet is hozzáöntjük, elkeverjük, frissen tartó fóliával jól lezárjuk, és 900 watton 3 percig mikrózzuk. 

A munkafelületre fóliát terítünk, bőségesen meghintjük étkezési keményítővel, és a masszát egy spatula segítségével ráborítjuk. Meghintjük keményítővel, és a spatulával minél jobban elterítjük. Ha már nem olyan forró, akkor kézzel is ellapogathatjuk.

A masszából négyzeteket vágunk, 1 kis fagyigolyót ráteszünk, és a széleket összecsippentve gombóccá összenyomjodjuk, ha szükséges, az ujjainkat időnként a keményítőbe mártjuk, hogy ne ragadjon.

A mochikat tányérra téve – vagy fóliába csomagolva – visszatesszük a mélyhűtőbe, és tálalás előtt közvetlenül vesszük csak ki a fagyit rejtő japán hógolyókat.

Egyre több jó fagyival találkozhatunk a Balaton partján, köszönhetően talán a Balaton Fagyija versenynek, amelyre bármelyik helyi cukrászda nevezhet egy-egy különleges fagylalttal. Idén 4. alkalommal rendezték meg az édes viadalt, aminek a győztese ugyanaz a Somogyi Renáta lett, aki azóta, pontosabban július 25-én Bolognában ezüstérmes lett a Gelato World Tour, vagyis a Fagylalt Világbajnokság európai döntőjében.

Forrás:
Facebook

A Balaton Fagyija 2017 nemcsak mesésen finom és gyönyörű kreáció, de érdekes története is van. A Festeticsék mandulás csókja elnevezésű fagylalt úgy született, hogy egy antikváriumban talált régi receptkönyvet lapozgatva bukkantak rá a készítők gróf Festetics György egyik kedvencére, egy roppanós habcsókot, mandulát és vaníliát tartalmazó desszertre, ez adta az ötletet a Bringatanya Fagyizó díjnyertes nyalánkságához. 

Forrás:
Facebook

A nyertes fagyi receptje nyilvános, így más fagyizókban is találkozhatunk vele a Balaton partján, de az ezüstérmes csodafagyiért mindenképpen érdemes elzarándokolni Gyenesdiásra, Renáta csokifagyija – szó szerint: Il mio cioccolato – mesés, de más fagyikölteményeik is káprázatosak!

Forrás:
Facebook

Forrás:
Facebook

Forrás:
Facebook

A krémes finomságokkal csupán egy baj van: hogy a legtöbb verzió megköveteli a fagylaltkészítő gépet. Nem úgy a sörbet, ami bár nem olyan krémes és selymes, mint a fagyi, de legalább annyira finom, sőt, még jobban is hűsít, mint tejszínes társai. A csupa jó tulajdonságaik mellett pedig van még egy nagy előnyük: baromira egyszerűen elkészíthetőek!

Nagyon mutatós, szuperizgalmas és egészséges változatokat is lehet kreálni jégkrémből, Mojzes Nóra, társoldalunk, a Vous.hu szerkesztője most többfélét is kipróbált: gyümölcsöset, zöldfűszereset, sőt gumimacisat is!

Forrás:
Hámori Zsófia

Amire szükség lesz:

  • jégkrémkészítő forma
  • üdítő (szénsavas üdítő, gyömbér, gyümölcslé… stb.)
  • belevalók: gumicukor, gyümölcsök, fűszerek/zöldfűszerek

Az elkészítés menete és különféle verziók fázisfotókkal itt találhatók >>

Forrás:
Hámori Zsófia

Ez a fagyi amellett, hogy szuperegészséges, gluténmentes, laktózmentes, vegán, istenien krémes is, és fagylaltgép sem szükséges a készítéséhez, hozzáadott cukrot nem tartalmaz – igaz, ez már ízléstől függ, de ha elég érett banánt választunk hozzá, nem fog igényelni plusz édesítést.

A kreatívabbak és mohó gourmand-ok az alap banánfagyit fel is turbózhatják, megszórhatják fahéjjal, kakaóval, gyömbérrel, csonthéjasokkal, granolával, tálalásnál csurgathatnak rá mézet, csoki-, mogyoró- vagy karamellöntetet.

Forrás:
Molnár Anikó

De lássuk, hogyan is készül!

Amire szükség lesz

  • érett banán

Eszközök

  • robot- vagy turmixgép
  • ételtároló doboz
  • kés
  • vágódeszka
  • spatula

A fagyi elkészítésének menetét és a fortélyokat itt találjátok >>

Forrás:
Molnár Anikó

Sűrű görög joghurt, egy kis méz vagy juharszirup, ízlés szerint gyümölcs vagy bármilyen mag, müzli, granola, mindez összekeverve – ilyet már mindenki készített. Az újdonság a jeges joghurtszeletnél viszont az, hogy a joghurt sütőpapírral bélelt lapos tálba kerül, ebben elterül, majd a fagyasztóban pár óra alatt megfagy. Bármikor törhető belőle egy darabka – remek frissítő uzsonna, hűsítő snack, de meleg nyári napokon reggelinek is tökéletes.

Amilyen egyszerű, olyan jól variálható, készülhet vegán változatban is növényi joghurttal, cukormentes édesítőkkel, ízesíthető a joghurtalap fűszerekkel, kókusszal, és minél színesebb gyümölcsöket dobálunk bele, annál szépségesebb lesz. Sőt a joghurt maga is összeturmixolható gyümölcsökkel, így színes változatokat kaphatunk. Néhány inspiráló fotót is mutatunk…

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Kipróbáljátok?

A házi fagyikkal többnyire az a baj, hogy nem elég krémesek, hanem inkább kristályosra fagynak, ha nem géppel készülnek, vagy ha nem kevergetjük meg időnként szorgosan fagyasztás közben. Ennél a receptnél nagyon krémes lesz a végeredmény mindenféle macera nélkül, aminek a titka a sűrített tej, a tejpor és a tejszínhab. Ez az alaprecept, ami sokféle módon tovább is gondolható… 

Ennél a változatnál málna és málnalekvár került bele, ez utóbbi azért, hogy intenzívebb legyen a málnás íz a dzsemtől, és egy kis ételfesték színesíti, de ez el is hagyható, ha nem ragaszkodunk a málnaszínhez. Készíthető eperrel és természetesen más gyümölccsel, de ezeket érdemes apróra vágni, esetleg pépesíteni – a málnánál azért nincs erre szükség, mert az érzékeny, finom húsú málna a keveréstől is kellően pépes-darabos lesz. 

Az alábbi videón jól követhető a készítés menete, alatta pedig jön a részletes recept:

Objektum doboz

Házi málnafagyi

Hozzávalók:

  • 2 dl víz
  • 10 dkg félzsíros tejpor
  • 35 dkg sűrített tej
  • 2 evőkanál málnalekvár
  • 3 dl habtejszín
  • 12,5 dkg málna
  • 1-2 csepp piros ételfesték (el is hagyható)

Elkészítés: A vizet és a tejport elkeverjük, hozzáadjuk a sűrített tejet és a málnalekvárt, ezzel is elkeverjük. Akit zavarnak a magok, átszűrheti, ízlés szerint 1-2 csepp piros ételfestékkel színezhető. Hozzákeverjük a málnát is, majd a habbá vert tejszínt több részletben beleforgatjuk.

Zárható műanyag dobozba öntjük, és a fagyasztóba tesszük legalább 8 órára – utána bármikor fogyasztható, de érdemes egy kicsit szobahőmérsékleten pihenni hagyni gombócolás előtt.

Ha nincs fagyigépünk, akkor is készíthetünk krémes citromfagyit, mégpedig tejszínnel, ami kellően zsíros ahhoz, hogy jól felhabosítva a fagyasztás után is könnyen kanalazható, nem kristályos, hanem selymes-krémes fagyit élvezhessünk házi változatban, adalékoktól és állományjavítóktól mentesen.

Ebbe a citromfagyiba tényleg csak 3 alapanyag kell – citrom, cukor és tejszín –, elképesztően egyszerű és isteni. Aki jót akar, az a citrom reszelt héját is beleteszi, meg akár egy kevés kurkumát, hogy szép sárga legyen, de akár meg is bolondítható az alaprecept, ha egy kis bazsalikomot, citromfüvet vagy mentát egy mozsárban összekrémesítünk a citromos-porcukros sziruppal, és így adjuk majd a tejszínhez…

Citromfagyi krémesen, fagyigép nélkül

Hozzávalók:

  • 3 dl habtejszín
  • 25 dkg porcukor
  • 1 dl frissen facsart citromlé (2-3 citromból, mérettől függően)
  • 2 citrom reszelt héja
  • esetleg 1 kávéskanál kurkuma

Elkészítés: A citromokat alaposan megmossuk meleg vízben, majd 2 citrom héját lereszeljük. A citromok levét kifacsarjuk, leszűrjük, 1 decit egy tálkába öntjük, és simára keverjük a porcukorral és citromok reszelt héjával, és ha szép sárga fagyit szeretnénk, akkor a kurkumával.

A jól behűtött habtejszínt elektromos habverővel elkezdjük felverni – tudnivalók a tökéletes tejszínhez ITT –, amikor már majdnem kemény, hozzáadjuk a cukros-citromos keveréket, és egészen keményre verjük.

Lezárható műanyag dobozba kanalazzuk, és a fagyasztóba tesszük. 6–8 óra után már fogyasztható, de természetesen később is bármikor megdézsmálható vagy elegánsan tálalható.

A neten keringő 330 Top Secret Restaurant Recipes (330 szigorúan titkos éttermi recept) gyűjtésében a mekis hűsítő turmixok is megtalálhatóak, mégpedig elképesztően egyszerű receptúrával. A vaníliás, a csokis és az epres shake is mindössze 3 hozzávalóval készül: vaníliafagyival és tejjel, illetve vaníliás cukorral, Nesquik kakaóporral és ugyanennek a márkának az itthon jelenleg nehezebben beszerezhető epres turmixporával. Delikátboltokban megtalálható, vagy akár epersziruppal is lehet kísérletezni. A friss eper lenne persze a legjobb, de akkor már nem lenne ugyanaz a "műanyagos" íz… 😉 

Nyilván az arányok és az ízesítők a legfontosabbak egy ilyen titkos receptúránál, ezért mindjárt közre is adjuk, de ha otthon szeretnénk elkészíteni ezeket az ikonikussá vált hűsítő desszertitalokat, akkor a következőkre mindenképpen figyeljünk:

  • ne spóroljunk a fagyival – a jó shake sűrű, krémes, jeges, most nem fagyis folyékony turmix készül!
  • ha már lúd, legyen kövér! – nem diétás, és ahhoz, hogy jó krémes legyen, zsíros tejre van szükség, ez sokkal jobban habosodik, krémesedik…
  • a legjobb, ha botmixerrel dolgozzuk össze az alapanyagokat, mert így igazán krémes és habos lesz a végeredmény, de egy turmix is megteszi
  • vastag szívószállal kínáljuk-fogyasszuk, a "normál" változat ehhez a jeges desszertitalhoz nem való: kínszenvedés vele felszívni a sűrű, jeges italt, illetve csak akkor nem kihívás, ha már túlságosan olvadt…
  • variálhatjuk mindenféle ízzel, ha kedveljük ezt a jó kis hűsítőt: kevés mogyoróvaj, karamell, 1-2 teáskanál instant kávé, 1-2 evőkanál dzsemmel is szuper shake-et kreálhatunk semmi perc alatt!

Vaníliás Shake

  • 5 dl vaníliafagyi
  • 3 dl zsíros tej
  • 3 evőkanál vaníliás cukor

Csokoládés Shake

  • 5 dl vaníliafagyi
  • 3 dl zsíros tej
  • 3 evőkanál Nesquik kakaópor

Epres Shake

  • 5 dl vaníliafagyi
  • 3 dl zsíros tej
  • 3 evőkanál Nesquik epres turmixpor

Elkészítés: A fagyit egy magas, nagyobb pohárba vagy mércés edénybe tesszük, hozzáöntjük a hideg tejet és a kiválasztott ízesítőt, és botmixerrel gyorsan összemixeljük. Poharakba öntjük, és vastag szívószállal kínáljuk, ha hedonozni akarunk, egy kis tejszínhabot is nyomhatunk a tetejére…