Írd be, mit keresel:

Szerencsére egyre több helyen árulnak praktikus műanyag vagy szilikon jégkrémkészítő formákat, amiknek a segítségével egészséges házi jégkrémeket készíthetünk. Ha ilyet még nem szereztünk be, akkor kisebb joghurtos- vagy tejdesszertes pohár, pálca helyett pedig műanyag kiskanál is tökéletesen megfelel, amit a félig fagyos jégkrémbe szúrhatunk.

A jégkrém alapja lehet bármilyen gyümölcs, amit egy kis kókuszkrémmel és ízlés szerinti édesítővel sűrű krémmé turmixolunk, és már mehet is a formákba. Azért célszerű kókuszkrémet választani – vagy akár mascarponét, görög joghurtot, ha valakit nem zavar a tejtermék jelenléte –, mert a gyümölcs önmagában nagyon vizes, kristályosra, kevésbé élvezetesre fagy meg, ezért jót tesz neki a krémes állagú kókuszkrém vagy sűrűbb tejtermék.

Gyümölcsjégkrém házilag

Hozzávalók:

  • 30 dkg tisztított gyümölcs (eper, málna, áfonya, szeder, mangó, sárgadinnye, őszibarack – ki mit szeret, akár vegyesen)
  • 2 dl kókuszkrém (vagy 2 dl görög joghurt, esetleg 12,5 dkg mascarpone)
  • a gyümölcs édességétől és az ízlésünktől függően méz, stévia vagy más édesítő

Elkészítés: A megtisztított és feldarabolt gyümölcsöket a kókuszkrémmel (vagy a választott tejtermékkel) krémesre, simára összeturmixoljuk. Ízlés szerint édesítjük, megkóstoljuk, és ha pont jó, akkor még egy kis édesítőt hozzáteszünk, mert fagyosan kevésbé édesnek érezzük majd a jégkrémet.

A formába öntjük a keveréket, a fagyasztóba tesszük, és ha félig megdermedt, beleszúrunk egy fapálcát vagy műanyag kanalat, ha formánk van, akkor a tetejükkel lefedjük.

Fogyasztás előtt a formák oldalára kevés langyos vizet engedünk, így könnyen kicsúsznak belőlük az egészséges kis gyümölcsös jégkrémeink.

Ha van otthon lefagyasztott banánunk, bármikor pillanatok alatt átváltoztathatjuk vegán fagyivá. Csak egy ügyes, erős késes mixer kell hozzá, némi vanília és esetleg egy kis tej (magtej), ha jó érett banánnal dolgozunk, akkor édesítő sem kell. Ha nincs fagyasztott banánunk, akkor viszont várnunk kell 30-40 percet, míg a fagyasztóban megkeményedik, és utána indulhat a fagyikészítés. A turmixolt fagyi elég krémes, lágy, aki keményebben szereti, dobja be a kész fagyit még 10-15 percre a mélyhűtőbe.

És hogy mennyire érdemes variálni az alapfagyit, azt elleshetjük a Domest Geek videójából, alatta pedig jönnek a fagyireceptek.

Objektum doboz

Banános alapfagyi

Hozzávalók: 2 banán szeletelve és lefagyasztva, 2-3 evőkanálnyi mandulatej (vagy más növényi tej), 1 teáskanál vaníliakivonat

Elkészítés: A fagyasztott banánt egy késes mixerbe tesszük, hozzáadjuk a tejet és a vaníliakivonatot, és krémesre mixeljük. Azonnal tálaljuk, de le is fagyaszhatjuk, vagy tovább ízesíthetjük.

Pekándiós-juharszirupos fagyi

A 2 fagyasztott banánt, 2-3 evőkanál mandulatejet, 1 teáskanál vaníliát a robotgépbe tesszük, 1 marék pekándiót, 1 evőkanál vajat vagy kókuszzsírt és 1 evőkanálnyi juharszirupot adunk hozzá, krémesre mixeljük.

Mogyorós-csokis fagyi

A 2 fagyasztott banánt, 2-3 evőkanál mandulatejet, 1 teáskanál vaníliát a robotgépbe tesszük, 3 evőkanálnyi Nutellát adunk hozzá, és krémesre dolgozzuk.

Sütőtökpités fagyi 🙂

A 2 fagyasztott banán, a 2-3 evőkanál mandulatej, a 1 teáskanál vanília mellett 4-5 evőkanál sült sütőtökpürét, 1/2 teáskanál mézeskalács fűszerkeveréket és 1 evőkanál juharszirupot teszünk a mixerbe, és krémesre dolgozzuk.

Bogyós fagyi

A banános alapfagyi hozzávalóit kiegészítjük fél bögre fagyasztott erdei gyümölccsel, és így mixeljük krémesre.

Mogyoróvajas fagyi

A 2 fagyasztott banánt, 2-3 evőkanál mandulatejet, 1 teáskanál vaníliát a robotgépbe tesszük, hozzáadunk 3 evőkanál mogyoróvajat, és krémesre mixeljük.

 

Valójában nagyon egyszerű dolog a tejszínhab készítése, de néhány dologra valóban érdemes odafigyelni. A legfontosabb persze maga a tejszín, amiből sokféle kapható, és habhoz csakis a zsíros, legalább 30-35%-os a megfelelő. A gyártók persze szeretik kispórolni, így érdemes még egy kis extra mascarponét is hozzáadni a tejszínhez, 2 dl tejszínhez 1 evőkanál mascarponét érdemes számolni, így biztosan jó keményre fel tudjuk verni, és tartósabb is lesz a hab – ezzel akár tortát is bevonhatunk – habfixáló nélkül! 

Fontos az is, hogy jól be legyen hűtve a tejszín, és lehetőség szerint a tál és a habverő is. Nyugodtan betehetjük a habverőfejeket a fagyasztóba 30 percre, a tejszínt pedig csak közvetlenül a felverés előtt vegyük ki a hűtőből, ahol legalább 3-4 órát hűlt előtte. Ha van hely a hűtőben, a tálat is érdemes betenni 1 órára, hogy kellően hideg legyen.

Ami a habverés technikáját illeti: a jól lehűlt tejszínt és a mascarponét egy hideg keverőtálba tesszük, és a fagyos habverőkkel közepes fokozaton kezdjük el verni, így nem fröcsköl, de elkezdi felvenni a levegőt. Amikor a térfogata növekedni kezd, és habos állagot kap, akkor fokozhatjuk a fordulatot, és időnként ellenőrizzük a keménységét. Csak a legvégén adjuk hozzá a porcukrot és esetleg egy kis vaníliát – és figyeljünk nagyon, nehogy túlverjük, mert a tojáshabbal ellentétben a tejszínt bizony könnyű túlhabosítani, és akkor pillanatok alatt vaj lesz belőle.

A legjobb, ha azonnal felhasználjuk, akár tortába töltjük, akár fagylalttal tálaljuk, pohárkrémbe rétegezzük vagy valamilyen ínycsiklandó krémbe keverjük, netán jegeskávéra kanalazzuk – de beleforgathatunk friss, aprított vagy turmixolt gyümölcsöt is, kakaóport vagy őrölt fahéjat, máris kész egy gyors, könnyű, habos desszert.

Semmi extra nem kell hozzá, csak jég és só – és némi tudás. Zsíros László Róbert, a Szertár tudásmestere el is magyarázza, hogyan tudunk villámgorsan fagyit készíteni gép nélkül, sóval és jéggel, a fizika törvényeit kihasználva. Ő nem cukrász, szóval a fagyialap receptjét ne tőle lessétek el, hanem ITT keressétek, de a technika szuper és működik, és az alábbi videóban jól követhető! 

Objektum doboz

Ezzel a módszerrel minden íz és kombináció működik, egyszerűen zseniális! Teszteljétek a 10 perces fagyit sokszor, minden nap, bármikor, vagy készíttessétek el a gyerekekkel, nekik is jó móka lesz! 🙂

Valóságos ajándék a banán, egyike az első ételeknek, ami az anyatej mellett adható a kisbabáknak, mert könnyen emészthető és tápláló, jól pépesíthető, és rengeteg jó tulajdonsága van. Kevesen tudják, de értékes tápanyagai és vitamintartalma mellett a boldogsághormonként is ismert szerotonin szintjét is emeli a szervezetben, valamint a benne lévő triptofán segít a levertség, depresszió és szorongás leküzdésében. Számtalan ok, amiért érdemes rendszeresen fogyasztani, ráadásul rengeteg ételnek és italnak is alapját adhatja textúrájával, édességével és krémességével.

Gondoljunk csak a banánturmixra, a banánpalacsintára, a banánfánkra, de muffin és kenyér is készülhet vele, ha pedig kezdene otthon túlérni, még mielőtt szottyadttá válna, de már jó édes, érdemes meghámozva felkarikázni, és bedobni a fagyasztóba. A fagyos banánból egy késes robotgép segítségével 2 perc alatt bármikor isteni krémes fagylaltot készíthetünk, egyszerűen csak összemixelve. 

Ez a banánfagyi önmagában is nagyon finom, de tovább is gondolhatjuk: keverhetünk hozzá fahéjat, csokidarabkákat, kakaót, kekszmorzsát vagy összetört habcsókot, durvára vágott mogyorót vagy mandulát, de akár friss vagy fagyasztott gyümölcsökkel is mixelhetjük, eperrel, málnával, vegyes erdei gyümölcsökkel…

Aki nem próbálta vagy hitetlenkedik, mennyire krémes, selymes állagú lesz ez az egészséges villámfagyi, a videóban meggyőződhet róla!

Objektum doboz

Bár elsőre bizarrnak tűnik az ötlet, már miért kellene sózni a karamellt, hiszen éppen az a lényege, hogy édes… De a sós karamell is édes, a só nem érződik elsőre, hanem egy nagyon jó kis ellenpontot ad a pörkölt cukornak, kiteljesíti és izgalmassá teszi. Önmagában persze nagyon tömény a karamell, de egy krémes fagyiban istenien finom!

Igazi csajos nyalánkság a karamellfagyi, ami egyszerűbb, mint elsőre gondolnánk, és még fagyigép sem kell hozzá ahhoz, hogy igazán selymes és krémes legyen, csak a megfelelő alapanyagokat kell választani, illetve egy elektromos habverőt bevetni, hogy olyan könnyű és habos, ugyanakkor sűrű textúrát kapjunk, ami a fagyasztás alatt is megőrzi állagát. Ehhez mascarpone, tejszín és sűrített tej megfelelő arányú keverékére van szükség, amit egyébként nem csak karamellel, hanem bármilyen ízzel gazdagíthatunk, és igen egyszerűen gyárthatjuk a krémes házi fagyikat.

A karamellfagyi gyakorlatilag elronthatatlanul egyszerű, egyetlen ponton kell csak nagyon figyelni, ez pedig a cukor karamellizálása: készítés közben ne hagyjuk magára, figyeljük, legyünk résen, mert egy pillanat is elég, hogy túlpiruljon, tönkremenjen. Az illat és a szín, valamint az állag elárulja, mikor jó, de a videónk is segíthet ebben.

Sós karamellfagylalt

Hozzávalók:

  • 10 dkg cukor
  • 1 nagy csipet só
  • 1 tubus sűrített tej
  • 5 dl tejszín
  • 15 dkg mascarpone

Elkészítés: A cukrot egy tapadásmentes serpenyőben felolvasztjuk, és folyamatosan kevergetve karamellizáljuk. Amikor már szépen barnul, hozzáadjuk a sűrített tejet és a sót, és bár a cukor megdermed, folyamatosan kevergetve addig hagyjuk a tűzön, míg teljesen felolvad. Ekkor levesszük a tűzről, átöntjük egy tálba, és hagyjuk teljesen kihűlni.

Objektum doboz

A hideg tejszínt és a mascarponét egy keverőtálba öntjük, hozzáadjuk a karamellás sűrített tej ngy részét, egy keveset félreteszünk, és habverővel néhány perc alatt szép habosra, krémesre verjük. 

Lezárható műanyag edénybe öntjük, rácsorgatjuk a félretett karamelles sűrített tejet, kanállal kicsit átforgatjuk, és betesszük a fagyasztóba 2-3 órára – vagy tálalásig.

Szoktatok otthon fagyit készíteni? Fagylaltot valószínűleg először a kínaiak készítettek, állítólag már ötezer évvel ezelőtt kevertek hóból, tejből és gyümölcsökből jeges édességet. Valószínűleg egyiptomi közvetítéssel került a földközi-tengeri országokba. A történelem sok híres alakja volt fagylaltkedvelő, így például Nagy Sándor a katonáinak szolgáltatta fel a jeges édességet élénkítő hatása miatt, Hippokratész pedig a betegeinek ajánlotta gyógyírként, Néró császár több száz kilométerről is képes volt jeget hozatni a különleges édesség elkészítéséhez. Rómában igen kedvelt finomság volt a gazdagabbak számára. Marco Polo kínai utazásról visszatérve pedig több fagylaltreceptet is magával hozott.

Forrás:
Színek és virágok

Én most egy szinte recept nélküli fagyit készítettem, igazából csak fagyott gyümölcs – eper és banán – kell hozzá. A gyümölcsöt már egy nappal korábban lefagyaszthatjuk. Olyan banán a legjobb, amelyiknek a héján barna pöttyök vannak, ezeknek magasabb a cukortartalmuk, így cukrot, édesítőt nem is kell beletennünk, és a banántól elég krémes is lesz. Vegán, mindenmentes, egészséges, mi nagyon szeretjük, és egy jó turmixgéppel tényleg gyerekjáték elkészíteni. 

Forrás:
Színek és virágok

Mindenmentes eperfagyi egyszerűen

Hozzávalók:

  • 1 bögre fagyasztott eper
  • 1 bögre fagyasztott banán

Elkészítés: Az érett banánokat hámozzuk meg, karikázzuk fel, és egy dobozban fagyasszuk le. Az epret szintén vágjuk fel kisebb darabokra, és tegyük a fagyasztóba. Az összes hozzávalót egyszerre beletesszük egy aprítógépbe vagy egy erős turmixgépbe, és krémesre mixeljük. Azonnal fogyasztható!

Forrás:
Színek és virágok

Már tavaly is mintegy 500 cukrászda csatlakozott az eseményhez, idén pedig ez a szám folyamatosan nő, az utolsó pillanatig csatlakozhatnak a fagyizók, aki ezen a napon féláron kínálják minőségi fagylaltjaikat. Emellett egyes cukrászdák ráadásként jótékonykodnak is: támogatnak rászoruló, hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó szervezeteket is, vagy vendégül látnak fagyira olyanokat, akik nem engedhetik meg maguknak a jeges édességet, így duplán érdemes rákészülni a nagy napra, és minél több fagyit kóstolni!

Idén május 8-án itt lehet féláron fagyizni:

  • Mandula cukrászda és fagyizó – Aba, Rákóczi út 7.
  • MAXIMA Fagylaltozó – Aba, Rákóczi u. 1.
  • Csokimáz Cukrászda – Apagy, Kossuth u. 137/a
  • Hét Gombóc Fagylaltozó – Aszód, Pesti út 1.
  • Bácsalmási fagyizó – Bácsalmás, Gróf Széchenyi u. 79.
  • Czibolya Cukrászda – Baja, Kossuth Lajos u. 15.
  • Sirály ABC – Baja, Sirály u. 4.
  • Café Orchidea – Balassagyarmat, Rákóczi út 48.
  • Orchidea Cukrászda – Balassagyarmat, Bajcsy-Zs. u. 12.
  • STÉG Fagyizó – Balatonalmádi, Véghely Dezső u. 5. 
  • Kati Fagyizó – Balatonboglár, Március 15. tér 2.
  • Cuki fagyizó – Balatonföldvár, Kőröshegyi út 5.
  • Bagaméri Fagylaltozó – Balatonfüred, Kisfaludy utca 2.
  • Gelato Cukrászda – Balatonlelle, Rákóczi út 269.
  • Márton Cukrászda – Balatonlelle, Rákóczi út 241.
  • Pingvin Cukrászda – Balatonmáriafürdő, Vilma u. 12.
  • Léda Cukrászda – Balatonszárszó, Fő u. 2.
  • Margaréta fagyizó – Balatonszemes, Kisfaludy utca 1.
  • Zamat Fagyizó – Balatonszemes, Kikötő utca 147.
  • Kiskerekes Cukrászda – Balmazújváros, Veres Péter u. 1.
  • Erzsébet Fagyizó – Battonya, Fő u. 109.
  • Juhász Cukrászda – Békés, Széchenyi tér 4/2.
  • Hóvirág Fagylaltbár – Békéscsaba, Andrássy u. 4.
  • Csakafagyi Fagylaltozó – Biatorbágy, Ritsman utca 52.
  • Nikoletta Cukrászda – Biatorbágy, Alkotmány u. 6.
  • Öreg Malom Étterem – Bogács, Dózsa György u. 12.
  • Hársfa Fagyizó – Bősárkány, Petőfi Sándor u. 79.
  • Kanyar Fagyizó és Cukrászüzem – Böszénfa, Fő út 53a.
  • Juhász Cuki – Budaörs, Templom tér 21.
  • Suhajda Cukrászda – Budaörs, Farkasréti út 43.
  • Amarena Cukrászda – Budapest, Tompa u. 16.
  • Amici miei – Budapest, Corvin sétány 1 A-D.
  • Ancsi Cukrászda – Budapest, Margit utca 135.
  • Angelic Cafe & Cakes – Budapest, Ferihegyi út 27.
  • ART Cukrászda – Budapest, Wesselényi u. 30. és Teréz körút 5.
  • Bocskai Cukrászda – Budapest, Bocskai út 31.
  • Boom Gelato – Budapest, Baross utca 3.
  • Boróka Fagyizó – Budapest, Szentendrei út  13. és Stefánia út – Thököly út sarok
  • Boszorkány Cukrászda – Budapest, Nemes u. 35.
  • Cafe Florian – Budapest, Kossuth Lajos utca 31/a.
  • Cziniel Cukrászda és Kávéház – Budapest, Nánási út 55.
  • Cserfalvi Cukrászda – Budapest, Mátyás király út 18. és Bécsi út 270.
  • Dolcs Fantasia Gelateria Italiana – Budapest, Szondi u. 82., Andrássy út 61. és Árbóc u. 4.
  • Dolce Inervallo – Budapest, Szív utca 26.
  • Don Bosco Cukrászda – Budapest, Bécsi út 177. és Budaörsi út 117.
  • Dr. Gelato – Budapest, Bartók Béla út 56.
  • Dr. Gelato Pestimre – Budapest, Nemes utca 47.
  • Dráva Cukrászda – Budapest, Dráva u. 20.
  • Édes-Gyömbér Cukrászda – Budapest, Galopp u. 2.
  • Fagyigyár – Budapest, Ady Endre u. 60.
  • Fagyizó Mini Cuki – Budapest, Gádor u. 128.
  • FagyiZó-Na Cukrászda – Budapest, Sibrik Miklós-Mádi utca sarok
  • Fagylaltozó – Budapest, Tűzliliom u. 41.
  • Fagylaltozó Mini-Cuki – Budapest, Jókai u. 2-4.
  • Fahéj Cukrászda és Pékség – Budapest, Lobogó utca 8., Margit krt. 40. és Alkotás u. 9.
  • Faller Cukrászda – Budapest, Tabódy Ida tér 2.
  • Fitlife Cukormentes Cukrászda – Budapest, Király utca 85.
  • Fittnass Cukormentes Cukrászda – Budapest, Zichy Jenő utca 43.
  • Füzes Cukrászda – Budapest, Egressy út 135/b.
  • Gabi Fagyizó – Budapest, Csobánka tér 1.
  • Gera Cukrászda – Budapest, Ágoston utca 2.
  • Gondola Fagyizó – Budapest, Bartók Béla út 69-71.
  • Hazai Kézműves Finomságok – Budapest, Tompa u. 26.
  • Heszperidák Kiskertje – Budapest, Rákosi út 98.
  • Hisztéria Cremeria – Budapest, Jókai tér 4.
  • Hisztéria Kávézó – Budapest, Váci út 1-3. (Westend)
  • Hópehely Cukrászda és Fagyilabor – Budapest, Ady E. u. 97-99.
  • Juhász Cuki – Budapest, Ráday u. 15.
  • Katica Fagyizó – Budapest, Naplás út 55.
  • Kati Cukrászda – Budapest, Üllői út 277/5
  • Kerekerdő Cukrászda és Kávézó – Budapest, Öv u. 177/a.
  • Keresztúri Fagyizó – Budapest, Pesti út 140.
  • Két Gombóc Fagyizó – Dózsa György út 62.
  • Kis Itália Cukrászda – Budapest, Váci út 87.
  • Koch-Danica Cukrászda – Budapest, Vörösvári út 41.
  • Lefi Cukrászda – Budapest, Állomás u. 16.
  • Lido Gelato – Budapest, Fehérvári  út 116.
  • Lord Mignon Cukrászda – Budapest, Kossuth Lajos utca 48-50.
  • Mamma Mia Fagylaltozó – Budapest, Zamárdi u. 2.
  • Mamo Gelato – Budapest, Ráday utca 24/b.
  • Megyesi Cukrászda – Budapest, Legénybíró u. 4.
  • Móczár Cukrászda – Budapest, József Attila u. 32-34/a.
  • Móka-Mokka Fagyizó – Budapest, Lehel utca 60.
  • Mokasz Cuki – Budapest, Ecseri úti metrópavilonsor 5.
  • N'iceroll – Budapest, Radnóti Miklós utca 41.
  • Nándori Cukrászda – Budapest, Ráday u. 53.
  • Nasi Fagyizó – Budapest, Háros utca 148.
  • Noglu Cukrászda – Budapest, Fény u. 2.
  • Nyalihó Fagyizó – Budapest, Veder u. 2.
  • Nyamnyam Sütibolt és Kávézó – Budapest, Szugló u. 61-63.
  • Pálmai Cukrászda – Budapest, Baross u. 60.
  • Pelikán Cukrászda – Budapest, Telepes utca 35/b.
  • Piazza di Francesco – Budapest, Ferenc tér 11.
  • Pink Cake Cuki – Budapest, Haller u. 20.
  • Pink Frog Fagylaltozó és Cukrászda – Budapest, Árpád utca 11.
  • Robi Fagylaltozó – Budapest, Nagyfuvaros utca 2/b.
  • Sárai Cukrászda – Budapest, Visegrádi utca 51/c.
  • Sorrento Cukrászda – Budapest, Járműtelep utca 5.
  • Sport Cukrászda – Budapest, Bank u. 5.
  • Sugar! Design Cukrászda – Budapest, Paulay Ede u. 48.
  • Sweetness Cukrászat – Budapest, Pestújhelyi út 48.
  • Szilva Cukrászda – Budapest, Pacsirtamező utca 45.
  • Surgent Kézműves Fagylaltozó és Cukrászda – Budapest, Etele út 30.
  • The Sweet by Vintage Garden – Budapest, Dob utca 21.
  • Tu-Ri Cukrászda – Budapest, Szőlő u. 70.
  • Vanilin Cukrászda – Budapest, Bécsi út 136., Molnár Viktor u. 90., Dózsa György út 126., Páskomliget u. 1. és Kucsma u. 2.
  • Vegvari Cukrászda – Budapest, Pesti út 40., Baross utca 49., Ferihegyi út 64. és Kvasz András u. 36.
  • Viktória Cukrászda és Kávézó – Budapest, Váci út 134/c.
  • Wiener Szalon – Budapest, Corvin sétány 2/b.
  • Wind Cuki – Budapest, Újhegyi sétány 14.
  • Zacc kávézó – Budapest, Gyöngyösi utca 53.
  • Gustolato Budapest – Budapest, Hercegprímás u. 13.
  • La Mimosa Tortaszalon – Budapest, Radnóti Miklós utca 43.
  • Lili Fagyizó –  Királyhágó út 118.
  • Picur Cukrászda – Budapest, Vasút u. 48.
  • Corso Cukrászda – Budapest, Juhász Gyula u. 2.
  • Málna Cukrászda – Budapest, Batthyány u. 15.

A teljes, folyamatosan bővülő lista itt található >>

A semifreddo alapja tejszín, tojás és cukor, illetve az ebből készített selymes és sűrű krém, ami szinte bármivel ízesíthető, gazdagítható. Nagy előnye, hogy nem kell hozzá fagylaltgép, nem kell többször átkeverni hűtés közben, mégis könnyű és selymes lesz a végeredmény, ráadásul váratlan vendégeknek vagy hirtelen édességvágy esetén is előkapható a fagyasztóból egy-egy szelet erejéig. Elkészítése nem bonyolult, és nem szükséges hozzá semmilyen különleges alapanyag sem – az eredmény pedig nagyon mutatós és finom, elegáns desszert.

A semifreddo félig fagyottat vagy félig hideget jelent, az alaprecept pedig nagyon jól gazdagítható. Ha vaníliával készítjük, bármilyen bogyós gyümölcsöt keverhetünk bele, de gazdagítható pirított dióval, mandulával, nagyon mutatós pisztáciával is, de kávés, fahéjas, karamelles vagy csokis ízesítéssel is nyugodtan próbálkozhatunk, elrontani nem lehet!

A legegyszerűbb, ha hosszúkás torta- vagy pástétomformába, őzgerincbe öntjük a gazdag tejszínes krémet, és így fagyasztjuk, majd szeletelve tálaljuk, de készíthető egyszemélyes adagokban is, szilikon muffinformában vagy csinosabb formájú joghurtos pohárban is, amiből kiborítva, gyümölccsel vagy kekszmorzsával meghintve mutatósan tálalhatjuk.

Vaníliás semifreddo málnával

Hozzávalók:

  • 2 egész tojás + 3 tojássárga
  • 3 dl tejszín
  • 10 dkg porcukor
  • 3 csomag vaníliás cukor
  • 2 kávéskanál porzselatin
  • 20 dkg fagyasztott málna

Elkészítés: A tojásokat szétválasztjuk, a 6 tojássárgát robotgéppel habosra keverjük a porcukorral. A zselatint 2-3 evőkanál vízzel simára keverjük. A cukros tojássárgát vízgőz fölött folyamatosan keverve felmelegítjük, amikor már sűrűsödik, hozzáadjuk a zselatint, és még 1-2 percig keverjük a gőz fölött, majd levesszük.

A tojásfehérjét és a hideg tejszínt külön-külön felverjük. Először a fehérjehabot keverjük óvatosan, finoman a tojáskrémbe, majd a tejszínhabot is, végül beleforgatjuk a fagyos málnát.

Egy őzgerinc- vagy pástétomformát kibélelünk fóliával, belesimítjuk a krémet, a fóliát ráhajtjuk. Fagyasztóba tesszük legalább 4-5 órára.

Tálalás előtt kivesszük a mélyhűtőből, tálra borítjuk, lehúzzuk róla a fóliát, és szeletelve tálaljuk.

Megnézem >>

Megnézem >>
Forrás:
Alexandra.hu

Ez is érdekelhet: Váncsa István – Lakoma 2.

Az itáliai konyhák legfinomabb ételeiből

Váncsa István nagy sikert aratott szakácskönyve, a Lakoma második része az olasz konyha remekeit veszi sorra – a szerzőtől már megszokott módon, szórakoztató, irodalmi, anekdotázó stílusban. A komoly kutatómunkával összeállított gasztronómiai vallomás a tradicionális olasz étkezés tagolásához igazodva négy nagyobb részből áll: Antipasti, Primi, Secondi és Dolci. Az olvasó ízlése dönti el, hogy lineárisan halad-e a talján konyhatörténelemben, vagy kedvére szemezget a receptek között, egy-egy tájegységre, ételfélére koncentrálva.

A Lakoma második része méltó folytatása az első kötetnek, és ahhoz hasonlóan a gasztronómiai félmúltnak állított emlék, a tradicionális olasz ízek és hangulatok öröksége a jövő generációinak.

De mi is pontosan a taijaki?

Japánban szó szerint annyit jelent, mint sült tengeri keszeg, gyakorlatilag pedig egy hal alakú tölcsér, amelyet jellemzően ankovval, azaz vörösbablekvárral töltenek, de léteznek olyan változatok is, amelyekbe sodót vagy csokoládékrémet töltenek. Az édesség hagyománya egyébként nem éppen új dolog az országban, közel 100 éves múltja van az izgalmas alakú desszertnek.

Az amerikai Tayaki NYC egy kicsit továbbgondolta a finomságot, és fagylalttal kombinálta az édes tölcsért, ami szerintünk ugyan nem egy átütő gondolat, az eredeti édesség különlegesebbnek tűnik. De úgy tűnik, hogy ezzel a véleménnyel egyedül maradtunk, ugyanis a Tayaki vendégei imádják.
 

Objektum doboz

Objektum doboz

Figyelembe véve azt a tényt, hogy így olcsóbban jöhetünk ki, és gyerekeink számára is egészségesebb fagyit kínálhatunk, szerintem nem kérdés, melyiket választjuk. Én most a kertben érő őszibarackból és a fagyasztóba elrakott eperből készítettem, ráadásul mintegy 5 perc munkával, és hatalmas volt a sikere.

A cukor helyett datolyát használtam, ami természetes gyümölcscukrot tartalmaz, a kedvenc édesítőm! De édesíthetünk érett banánnal is, ebben is csak gyümölcscukor van. Egészséges fagyi egyszerűen, amit jó szívvel adhatunk gyereknek, diétázónak, isteni finom hűsítő nyalánkság!

Forrás:
Színek és virágok blog

Őszibarackos-epres jégkrém

Hozzávalók:

  • 2 nagy őszibarack
  • 1 bögre eper
  • 2 datolya

Elkészítés: Az őszibarack héját lehúzzuk, félbevágjuk, magját kivesszük, a gyümölcshúst felkockázzuk, majd összeturmixoljuk.

Az epret a kimagozott datolyával szintén összeturmixoljuk.

A kétféle gyümölcspépet felváltva a jégkrémformákba kanalazzuk. Fagyasztóba tesszük, kb. 1 óra múlva helyezzük bele a jégkrémpálcikákat is. Nagyjából 5-6 óra alatt elkészül.

Fogyasztás előtt egy pillanatra forró víz alá tesszük, így könnyedén eltávolítható a formából.

Forrás:
Színek és virágok blog

További fotók és egészséges receptek várnak a blogomban >>

A krémes, könnyű fagylalt titka a tejszín, és hogy jó habosan kerüljön a fagyasztóba, amihez szükséges még egy kis „állagjavító”, tartást és selymességet adó alapanyag. Ez pedig nem más, mint a sűrített tej, amitől a felvert tejszín nagyon krémes lesz és nem esik össze.

Fagyiból az alap a vanília és a csokoládé, jó, ha ezekből mindig van otthon. Egy kis gyümölccsel, likőrrel önmagukban is tökéletesek, de más desszertekhez is remek kiegészítők. Az ausztrál Aussi mutatja be videón a legegyszerűbb vanília- és csokifagyi készítését, amiben jól látszik a finom keverék fagyasztás előtti és utáni állaga is, ezt cikkünk végén találjátok, most pedig következzenek a fagyireceptek.

Forrás:
iStock

Vaníliafagyi

Hozzávalók:

  • 6 dl habtejszín
  • 2 dl sűrített tej
  • 1,5 teáskanál vanília-kivonat
  • 8 dkg porcukor

Elkészítés: A tejszínt, a sűrített tejet, a porcukrot és a vanília-kivonatot keverőtálba öntjük, és elektromos habverővel 5 perc alatt habosra, krémesre keverjük. A kb. 1 liternyi fagylaltot műanyag dobozba átkanalazzuk, lefedjük, és a mélyhűtőbe tesszük. Ha megfagyott, gombócolva tálalhatjuk.

Csokifagyi és triplacsokifagyi

Hozzávalók:

  • 6 dl habtejszín
  • 2 dl sűrített tej
  • 1,5 teáskanál vanília-kivonat
  • 8 dkg porcukor
  • 2,5 evőkanál kakaópor
  • csokicsipsz étcsokiból és fehércsokiból

Elkészítés: Ugyanúgy készül, mint a vaníliafagyi, csakhogy a végén 2,5 evőkanál kakaóport adunk hozzá, így kész is a csokifagyi, ha pedig fehér és étcsokis csipszet vagy finomra vágott csokit is keverünk bele, akkor triplacsokis fagyival büszkélkedhetünk.

Objektum doboz

Forrás:
iStock