Írd be, mit keresel:

Nagyon egyszerű elkészíteni, isteni finom, ráadásul 100%-ig adalékmentes, így legalább biztosak lehetünk abban, hogy mit is eszik a gyerek. Készíthetjük natúr ízvilággal, de a befűszerezett húst megbolondíthatjuk ízlés szerint felkockázott sajttal, mint az alábbi receptben, de akár egy kis zöldborsó, apróra vágott sárgarépa sem fogja elrontani.

A lényeg a technológia, ami egyáltalán nem nehéz vagy bonyolult, kezdők is nyugodtan kipróbálhatják, nem okoz majd csalódást!

Forrás:
Kard Éva

Házi sajtos pulykamellsonka

Hozzávalók:

  • 50 dkg pulykamell
  • 10 dkg bacon
  • 10 dkg sajt (pl. edami, trappista)
  • 1-2 gerezd fokhagyma
  • só (ízlés szerint)
  • őrölt bors (ízlés szerint)
  • 1 mokkáskanál pirospaprika

A lekenéshez:

  • 1 evőkanál olaj
  • 1/2 mokkáskanál pirospaprika

Elkészítés: A pulykamellet vágjuk fel kisebb kockákra, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg a pirospaprikával, és adjuk hozzá a vékonyan felszeletelt fokhagymát. Ezután hagyjuk legalább 1 órát állni, hogy az ízek jól átjárják a húst.

Ezután tegyük bele az aprítóba a hús 2/3 részét, adjuk hozzá a felkockázott bacont, és pár perc alatt pépesítsük. Húsdarálón is ledarálhatjuk, ha nem áll rendelkezésünkre aprító. Ezután adjuk hozzá a maradék húst, és indítsuk el a gépet pár pillanatra, hogy az utólag hozzáadott hús kissé darabos maradjon. Ezután adjuk hozzá a húsmasszához az előzőleg apró kockákra vágott sajtot, majd kanállal keverjük alaposan össze.

Vágjunk le egy nagyobb fóliát, majd tegyük rá a húsmasszát, és szorosan tekerjük fel úgy, hogy egy feszes rudat kapjunk. A fólia két végét jó szorosan csavarjuk meg, hogy olyan legyen, mint egy nagy szaloncukor.

Ezután vágjunk egy nagyobb alufóliadarabot, majd helyezzük rá az előzőleg fóliába csomagolt húst, és szintén szorosan tekerjük fel, a végeit pedig jó szorosan csavarjuk meg.

Egy jénai tálba vagy kisebb tepsibe öntsünk kb. 1,5 dl vizet, majd helyezzük bele a becsomagolt húsrudat. Ezután tegyük be előmelegített sütőbe, majd 130 fokon gőzöljük 1 órán át.

Amikor letelt az idő, vegyük ki a sütőből, majd óvatosan, nehogy a kezünket felcsapja a gőz, csomagoljuk ki az elkészült sonkát. Gőzölés közben elég sok vizet enged a hús, így nem kell attól tartani, hogy esetleg megég a csomagolás alatt!

Az olajat keverjük össze a pirospaprikával, majd alaposan kenjük körbe a még meleg sonkatekercset, és ezután hagyjuk teljesen kihűlni.

Forrás:
Kard Éva

Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel a pulykamellsonkát, majd friss péksüteménnyel, kenyérrel kínáljuk. Kínálhatjuk pl. reggelire, beletehetjük szendvicsbe. Hűtőben, zárható dobozban pár napig tárolhatjuk.

Forrás:
Kard Éva