Írd be, mit keresel:

Csupa fehérje, pépesített sovány csirkemell, tojásfehérje és kevéske tejszín keverékéből készül a húskenyér, némi színes, kissé megpárolt zöldséggel felvidámítva, majd vízgőzben megsütve. Könnyű, szaftos, ízletes, vendégvárónak vagy előételnek pirítóssal, könnyű ebédnek vagy vacsorának egy adag salátával is tökéletes, de akár piknikre, strandra is könnyedén elvihetjük magunkkal.

Önmagában kicsit sápadt és jellegtelen lenne, de a színes zöldségekkel nagyon finom és mutatós lesz, és gyakorlatilag bármit használhatunk hozzá, amit apró kockára tudunk vágni, de akár zöldborsóval, zöldbabbal is készíthető, kinek mi van épp otthon, érdemes minél színesebb és többféle zöldfélével gazdagítani…

Zöldséges-csirkés húskenyér

Hozzávalók:

  • 40 dkg csirkemellfilé
  • 3 tojásfehérje
  • 1/2 dl tejszín
  • 2 szál sárgarépa
  • 1/2 piros és 1/2 zöld húsos kaliforniai paprika
  • maréknyi olajbogyó
  • 1 teáskanál őrölt római kömény
  • 2 gerezd fokhagyma
  • kevés olívaolaj
  • só, bors

Elkészítés: A répát meghámozzuk, és a paprikákkal együtt aprór kockázzuk. Egy serpenyőben 2 evőkanál olívaolajat forrósítunk, rádobjuk a sárgarépát, és közepes lángon 5-6 percet pároljuk, majd a paprikát is hozzáadjuk, és még 2-3 percet pároljuk, közben az olajbogyót is felaprítuk.

A csirkemellfilét felkockázzuk, késes robobotgépbe tesszük, és pépesre mixeljük. Hozzáafjuk a tejszínt és a tojásfehérjét, sózzuk, borsozzuk, meghintjük a római köménnyel, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, és alaposan összemixeljük, majd keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a párolt zöldséget és az olajbogyót, spatulával összekeverjük.

Egy pástétom- vagy őzgerincformát olajjal kikenünk, belekanalazzuk a húsos masszát, a tetejét elegyengetjük. A formát beleállítjuk egy mélyebb tepsibe, felöntjük 2 ujjnyi vízzel, és 200 fokos sütőbe tolva, légkeverés mellett kb. 40 perc alatt megsütjük.

A sütőből kivéve 10 percet pihentetjük, majd rácsra borítjuk, és hagyjuk kicsit lecsöpögni, majd ha kihűlt, szeletelve tálaljuk, salátát, kenyeret kínálhatunk mellé.

A puttanesca módon készülő tésztaszósz egy ízekben gazdag paradicsomos mártás, olajbogyóval, kaprival, fokhagymával, kis csilivel és szardellafilével, ezek némelyike, például a kapri és a szerdella nekünk kicsit szokatlanabb, de gond nélkül bárhol beszerezhető mindegyik, és akik kedvelik a mediterrán ízeket, azok tudják, hogy jól elvannak a hűtőben sokáig, mindig csak kevés kell belőlük, mert elég karakteresek, viszont nagyon jól feldobják az ételt.

Fontos tudni, hogy a szerdellától nem lesz halízű a szósz, de sokkal teltebbé, gazdagabbá teszi ezt az egyszerű paradicsomos mártást, főzés közben szinte el is tűnik benne, és inkább fűszerként érdemes rá tekinteni, mintsem valódi alapanyagként, ahogy a csilire is, amiből mindenki annyit tegyen hozzá, amennyire a csípőset szereti…

Spaghetti alla puttanesca

Hozzávalók:

  • 40 dkg spagetti
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 4-5 szardellafilé
  • 1 marék olajbogyó
  • 1 evőkanál kapribogyó
  • 1 konzerv (400g) hámozott paradicsom
  • maréknyi koktélparadicsom
  • csilipehely ízlés szerint
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • só, bors
  • reszelt parmezán a tálaláshoz

Elkészítés: A tésztához bő vizet felteszünk a tűre, ha forr, bőven sózzuk, a spagettit beletesszük, és a csomagoláson feltüntetett idő alatt megfőzzük.

Közben a szószhoz a fokhagymát meghámozzuk, finomra vágjuk, a szerdellafilét és az olajbogyót is felaprítjuk, a koktélparadicsomot négybe vágjuk. Egy serpenyőben az olívaolajat felforrósítjuk, a fokhagymát rajta megdinszteljük, hozzáadjuk a csilit és a szardellát, az olajbogyót és a kaprit, majd felöntjük a hámozott paradicsommal, a dobozt kiöblítjük kb. 1 dl vízzel, és ezt is a szószhoz öntjük. Borsozzuk, óvatosan sózzuk, mert a szardella is sós, a paradicsomokat villával kicsit szétnyomkodjuk, majd a koktélparadicsomot is hozzádobva pár perc alatt összefőzzük.

A megfőtt tésztát leszűrjük, összeforgatjuk a szósszal, és azonnal tálaljuk, ízlés szerint parmezánnal, ha szeretjük, friss bazsalikommal vagy petrezselyemmel is megszórhatjuk.

A fagyasztott tengeri halfilé az egyik legjobb alapanyag: bármikor előkapható a fagyasztóból, és felolvasztás nélkül is legfeljebb fél óra alatt ízletes, egészséges, sovány, fehérjében gazdag fogássá változtatható. Aki fél a hal minőségétől, az keresse a csomagoláson az ASC-jelölést, ami garanciát ad arra, hogy jó minőségű hal kerül a tányérra. Az Acquaculture Stewardship Council nemzetközi szervezet folyamatosan ellenőrzi, és weboldalukon visszakövethető a vásárolt hal eredete, tenyésztése vagy halászása, mégpedig a csomagoláson található kód megadásával.

A fóliás sütés zseniálisan egyszerű, zsiradékot nem – vagy alig – igényel, minden puhára párolódik, a hal nem szárad ki, az összes aroma az ételben marad. Ízlés szerint bármilyen zöldség pakolható a hal mellé, és a fűszerezéssel is a végtelenségig játszhatunk. Ha a fóliát igazán jól lezárjuk, akkor akár kerti grillen is megsüthetjük…

Fóliában sült hal nyári zöldségekkel

Hozzávalók:

  • 4 fagyasztott tőkehalfilé vagy más halfilé ízlés szerint
  • 1 zsenge cukkini
  • 2 szál zsenge sárgarépa
  • 1 fej lilahagyma
  • 2 marék koktélparadicsom
  • 1/2 citrom
  • 4 teáskanál olívaolaj
  • őrölt színes bors

Elkészítés: A cukkinit és a répát megmossuk, végeit levágjuk, majd apró kockákra vágjuk. A lilahagymát meghámozzuk, félbevágjuk, majd felszeleteljük.

4 nagyobb alufóliát kiterítünk, mindegyikre 1-1 halfilét teszünk. Sózzuk, meglocsoljuk a citrom levével, majd ráhalmozzuk a a felkockázott cukkinit és répát, elosztjuk rajtuk a koktélparadicsomot és a lilahagymát, egy picit sózzuk, színes borsot őrölünk rá, meglocsoljuk mindegyik pakkot 1-1 teáskanálnyi olívaolajjal, majd az alufóliát oldalról visszahajtjuk, a végeken összefogjuk.

Tepsibe – vagy grillrácsra – tesszük, és 180 fokos sütőbe tolva 25 percig sütjük. A batyukat kicsit kinyitva meg is piríthatjuk, tálaláskor ízlés szerint egy kis fokhagymás vagy zöldfűszeres joghurttal, tejföllel meg is locsolhatjuk.

A belgák nagyon kedvelik az olajban sült, ropogós ételeket, nem véletlenül olyan népszerű náluk a sült krumpli, a ropogós bundában sült hal, és hát az igazán nagy kedvenc, a garnaalkroketten vagy croquettes aux crevettes, attól függően, hogy a flamand vagy a vallon, pontosabban holland vagy francia néven nevezzük, ami nem más, mint egy rákhússal gazdagított krokett. Ennek alapja nem burgonya, ahogy elsőre gondolnánk, hanem egy besamelhez hasonló főzet, amibe reszelt sajtot és apró koktélrákot kevernek, majd hűlni és dermedni hagyják, bundázzák és ropogósra sütik. Minden étterem kínálatában megtalálható, legyen az egy kis sarki bisztró vagy elegáns vendéglő, tényleg nagyon finom, és a legenda szerint igazi életmentőnek tartják, ugyanis ez az étel az I. világháború alatt vált szinte nemzeti fogássá, amikor a nagy szegénységben a tengerből halászott apró rákokat kellett átváltoztatni valamilyen kiadós, laktató fogássá.

Ebből is látszik, hogy valójában egy nagyon kiadós étel, oké, nálunk a rák nem igazán olcsó, de ehhez kimondottan az apró, úgynevezett koktélrák kell, és ebben a műfajban a méret határozza meg leginkább az árat, ezek az apróságok viszonylag jó árban beszerezhetőek, és kevés is elég belőlük ezekhez a ropogós héjú és puha belsejű krokettekhez.

Koktélrákos krokett

Hozzávalók:

  • 5 dkg vaj
  • 10 dkg liszt
  • 5 dl alaplé
  • 1 dl tejszín
  • 8 dkg reszelt sajt
  • 10 dkg koktélrák
  • kevés citromlé
  • só, bors

Valamint:

  • liszt, tojás és zsemlemorzsa a panírhoz
  • olaj a sütéshez

Elkészítés: A vajat egy lábasban felolvasztjuk, rászórjuk a lisztet, morzsásra keverjük, de enm pirítjuk, majd folyamatos kevergetés mellett több részletben felöntjük az alaplével, majd a tejszínnel, és sűrűre főzzük, mint a besamelt. Sózzuk, borsozzuk, 1-2 evőkanálnyi citromlevet adunk hozzá, belekeverjük a reszelt sajtot, simára keverjük, majd a tűzről levéve a koktélrákot is beleforgatjuk.

A masszát egy tálba öntjük, lefedjük frissen tartó fóliával, finoman rányomkodjuk, hogy ne bőrösödjön meg, hagyjuk kihűlni, majd a hűtőbe tesszük legalább 4-5 órára, de még jobb egy egész éjszakára, hogy kellően megdermedjen, összeálljon, és jól formázható legyen.

A megdermedt masszát egy késsel felkockázzuk, majd ízlés szerint hosszúkás vagy kerek kroketteket formázunk belőlük, és lisztbe, enyhén sózott felvert tojásba és zsemlemorzsába forgatjuk, majd forró olajban szép pirosra, ropogósra sütjük. Szűrőkanállal kiemeljük, alaposan lecsöpögtetjük, majd rácsra vagy konyha papírtörlőre szedjük, hogy a felesleges olaj lecsöpöghessen.

Azon melegében tálaljuk, ízlés szerinti mártogatóst kínálhatunk hozzá, és mindenképpen érdemes megcsepegtetni kevés citromlével ezt a kívül ropogós, belül sajtosan krémes, kis rákocskákat rejtő isteni falatkát.

Persze minden általánosítás felszínes: nem minden nő diétázik és nem minden pasi húsimádó, de a torz sztereotípiának azért van némi alapja. Ha statisztika készülne, akkor ez nyilvánvalóan igazolódna. De ahogy vannak olyan saláták, amikre mindenki rákattan, úgy vannak olyan húsos cupákok, amik ugyan kimondottan pasisak, a csajok is mind a tíz ujjukat megnyalják utána – és nem csak azért, mert kézzel kell enni.

Ha a legcsajosabb hús a csirkemell, akkor a legférfiasabb – természetesen a steak és a tarja mellett – az oldalas. Csontos, zsíros, nem lehet szépen enni – de egy kerti partin ez így egyben teszi a legjobbá! A csontok rendkívül ízletessé teszik, a zsír kisül belőle, miközben ellenállhatatlanul porhanyóssá teszi a húst, a kézzel evés meg szinte kötelező egy kerti partin, és mennyire jó is az… A fűszeres, ragacsos máz lenyalogatása az ujjbegyünkről pedig – kérdezzétek meg a pasikat – szexi!

A grillezett oldalas egy kis rákészülést ugyan megkíván: a tökéletes omlósság kedvéért a húst érdemes előfőzni, viszont közben könnyedén elkészíthetjük hozzá a barbecue-szószt mi magunk, ami ezerszer jobb lesz, mint a bolti, és igazán nem nagy kunszt összedobni.

Grillezett oldalas házi BBQ-szósszal

Hozzávalók:
A húshoz:

  • 1,5 kg oldalas
  • 1 fej hagyma
  • 5 gerezd fokhagyma
  • 1 teáskanál egész bors

A barbecue-szószhoz:

  • 1 konzerv hámozott paradicsom (400 g)
  • 1 fej hagyma
  • 5 gerezd fokhagyma
  • diónyi gyömbér
  • 2 evőkanál méz
  • 1 evőkanál borecet
  • 3 evőkanál Worcestershire-szósz
  • 1 evőkanál oregánó
  • 1 teáskanál rozmaring
  • kevés olaj
  • só, bors

Elkészítés: Az oldalast megmossuk, leszárítjuk, és a csontok között feldaraboljuk, sózzuk. Egy lábasban vizet forralunk, beletesszük a negyedbe vágott hagymát, a fokhagymát és a szemes borsot, a húst is hozzáadjuk, és ha újra forr a víz, akkor takarékra véve, lefedve 1 órát főzzük.

Míg fő, a szószhoz finomra vágjuk a hagymát és a fokhagymát, és kevés olajon megdinszteljük, hozzáreszeljük a gyömbért, átforgatjuk, meglocsoljuk a borecettel, hozzáadjuk a paradicsomot, fűszerezzük a mézzel, az oregánóval, a rozmaringgal és a Worcestershire-szósszal, sózzuk, borsozzuk, és gyenge tűzön kevergetve kb. 10 perc alatt összefőzzük, majd botmixerrel pépesítjük.

A megfőtt húst kiszedjük a léből, alaposan bekenjük a szósszal, hagyjuk teljesen kihűlni, majd a hűtőben másnapig a pácban érleljük.

Másnap parázs fölött időnként megforgatva 10–15 perc alatt megsütjük. Ha nincs alkalmunk grillezni, akkor 200 fokos sütben, grillfokozaton is megsüthető olajjal kicsit meglocsolt tepsibe téve.

Ízlés szerint salátával, sült krumplival vagy kenyérrel, valamint a maradék BBQ-szósszal tálaljuk.

Az isteni és kiadós, ropogós tésztájú sós pite most gombával készült, húsmentes, de mégis laktató, és a klasszikustól eltérően a töltelék nem tejszínes-tojásos keverékkel készült, hanem görög joghurttal és sajttal, ettől könnyedebb és lágyabb az állaga. Érdemes hozzá barna csiperkegombát használni, mert sokkal karakteresebb, markánsabb ízű, mint a fehér, és szerencsére ma már szinte mindenhol kapható, de ha fehérrel készítjük, akkor szárított erdei gombát beáztatva vagy megőrölve is adhatunk hozzá, hogy intenzívebb aromái legyenek.

A pite töltelékébe természetesen tehetünk más zöldséget is, spenót, póré, cukkini is jól passzol hozzá, de akár gazdagíthatjuk pirított baconnel vagy vékonyra csíkozott sonkával, apróra vágott kolbásszal vagy maradék csirkemellel is, egy jó kis salátával tálalva minden formában tökéletes ebédre vagy vacsorára, de magában is szuper baráti botozós beszélgetésekhez, piknikhez.

Gyors gombás-sajtos pite

Hozzávalók:

  • 1 csomag leveles tészta
  • 35 dkg barna csiperke
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 25 dkg görög joghurt
  • 3 tojás
  • 5 dkg olvasztott vaj
  • 10 dkg reszelt sajt
  • 1 evőkanál étkezési keményítő
  • 1 kávéskanál sütőpor
  • rozmaring és kakukkfű ízlés szerint
  • só, bors

Elkészítés: A gombát megtisztítjuk és vékonyan felszeleteljük. Egy serpenyőben 2 evőkanál olívaolajat felforrósítunk, rdobjuk a gombát, sózzuk, borsozzuk, és időnként megkeverve hagyjuk összeesni, megvárjuk, míg a leve elfő, és egy kicsit lepirul.

Közben a tojásokat egy keverőtálba felütjük, hozzáadjuk a görög joghurtot és az olvasztott vajat, simára keverjük, majd a sütőport, az étkezési keményítőt, a kakukkfüvet és a rozmaringot is hozzáadjuk, sózzuk és borsozzuk, simára keverjük, végül a gombát és a sajt nagy részét is beleforgatjuk.

A leveles tésztát kiterítjük, és egy 28 centis pitetálba fektetjük, villával megszurkáljuk, belesimítjuk a gombás-sajtos tölteléket, a tetejét megszórjuk a maradék sajttal, és 180 fokos sütőbe tolva, légkeverés mellett 30-35 perc alatt szép aranybarnára sütjük.

A sütőből kivéve hagyjuk legalább 15 percet pihenni, hogy szebben szeletelhető legyen, majd salátával kísérve tálaljuk még melegen, de langyosan, sőt hidegen is finom.

A csontos oldalas az egyik legízletesebb sertéshús, pont a csontoknak köszönhetően, ezek adják főzés-sütés közben a legfinomabb aromáit. Vannak, akik lenézik, mert nem színhús és nem lehet szépen enni, de egyrészt kézzel enni szexi, különösen egy laza sütögetős kerti partin, másrészt annyira omlósra sül ezzel a metódussal, hogy még késsel-villával is eheti, aki úgy szeretné, mert lefoszlik a csontokról a hús, szétomlik a szájban.

A lényeg, hogy az oldalast egy hagymás-fokhagymás-borsos lében előfőzzük, így egyrészt majdnem készre puhul, másrészt a zsír nagy része kiolvad, kifő belőle. Utána már csak egy gyors házi fűszeres szószban kell megforgatni, és mehet a sütőbe vagy a grillre, ahol szép pirosra, foszlósra sül, kicsit édeskés, kicsit csípős, és annyira finom, hogy nem csak azért nyaljuk meg mind a tíz ujjunkat utána, mert kézzel esszük!

Omlós sült oldalas

Hozzávalók:

  • 1,5 kg oldalas
  • 2 fej hagyma
  • 5-6 gerezd fokhagyma
  • 1 teáskanál szemes bors

A páchoz-mázhoz:

  • 4 evőkanál szójaszósz
  • 2 evőkanál ketchup
  • 2 evőkanál barna cukor
  • 2 evőkanál méz
  • 4 gerezd zúzott fokhagyma
  • 1 evőkanál mustár
  • 2 teáskanál Tabasco szósz

Elkészítés: Az oldalast a csontok mellett feldaraboljuk, egy lábasba tesszük. Hozzáadjuk a héjas, de félbevágott hagymát és a fokhagymagerezdeket, sózzuk, a szemes borsot hozzáadjuk, felöntjük annyi hideg vízzel, hogy ellepje, majd tűzre tesszük, és forrástól számítva takarékon 1-1,5 órát gyöngyözve főzzük.

A pác-máz alapanyagait egy kis edénybe tesszük, 2-3 evőkanál vizet adunk hozzá, és 2-3 perc alatt összeforraljuk.

Az oldalast leszűrjük, ha kicsit hűlt, akkor egy keverőtálba tesszük, és a szósszal összeforgatjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatjuk, és 200 fokos sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük, vagy ha szabad tűzön, grillen sütjük, akkor oldalanként 5 perc alatt szép pirosra, ropogósra sütjük.

Tipp: Készíthetünk a mázhoz többet is, mert szószként is nagyon finom az omlósra sült oldalas mellé!

Az 1958-as brüsszeli világkiállításra készült először a Budapest szelet, amiben a legnépszerűbb magyaros ízeket a legnemesebb alapanyagokkal kombinálták a kreatív szakácsok, holott ebben az időben biztosan nem gyakran került az étel főbb alapanyagaiból a budapestiek tányérjaira. ’56 után 2 évvel bélszín és libamáj képviselte a magyar konyhát a világkiállításon – kis magyar abszurd –, lecsós raguval és egy kis zöldborsóval körítve – mondjuk e két utóbbi tényleg klasszikus és mindig jó, mindenkinek megengedhető hazai kedvenc.

A hús-máj-lecsó-borsó tényleg jó kombó, még akkor is, ha nem bélszínből és libamájból, hanem jóval pénztárcabarátabb húsokkal készítjük, például pulykacombbal, sertéskarajjal, csirke- vagy pulykamájjal, így szerencsére elterjedt az egyszerűbb, de ugyanannyira finom egyszerűsített, háziasított változata is a „nemzeti” fogásnak, ami gasztronómiánkat volt hivatott népszerűsíteni a világkiállításon.

Az alábbi recept még egyszerűbb: nem külön készülnek az összetevők, hanem egy raguban ötvöződik minden íz, ráadásul szárnyashússal, ami gyorsabban megpuhul, a főzés közben összeérnek az ízek, magyaros és házias, de nem nehéz fogás, amit mindenkinek meg kell kóstolnia!

Ragu Budapest módra pulykahússal

Hozzávalók:

  • 40 dkg pulykacomb
  • 20 dkg csirkemáj vagy pulykamáj
  • 1 fej hagyma
  • 2 zöldpaprika
  • 2 paradicsom
  • 6-8 csiperkegomba
  • 1 nagy marék zöldborsó
  • 2 szál sárgarépa
  • 2 evőkanál paradicsompüré
  • 1 teáskanál csemege pirospaprika
  • 3 evőkanál olaj
  • só, bors

Elkészítés: A hagymát, a csiperkét, a répát, a paprikát és a paradicsomot megtisztítjuk, megmossuk, apróra vágjuk. A húst és a májat is leöblítjük, leszárítjuk, felkockázzuk.

Az olajat felhevítjük, rádobjuk a húst, körbepirítjuk időnként átkeverve, majd kivesszük egy tányérra. A visszamaradt zsiradékra rádobjuk a hagymát, megfonnyasztjuk, hozzáadjuk a paradicsompürét, a felaprított hagymát, a répát és a paprikát, kevergetve 3-4 percig pirítjuk, hozzáadjuk a paradicsomot is, és ha összeesett, visszatesszük bele a húst, megszórjuk a pirospaprikával, sózzuk, borsozzuk, felöntjük kb. 2 dl vízzel, és lefedve 15 percig pároljuk.

Közben megtisztítjuk és cikkekre vágjuk a gombát, amit a húsos raguhoz adunk a májjal és a zöldborsóval együtt, és még 10 percig pároljuk.

Ízlés szerint tálalhatjuk párolt rizzsel, sült vagy főtt krumplival, akár főtt tésztával is ezt a ragusított változatot, az a lényeg, hogy a finom fűszeres szaft egy cseppje se menjen kárba.

A rántott csirke örök kedvenc, ezzel a módszerrel pedig nagyon jó ropogós bundát és belül szaftos húst kapunk, a titok annyi, hogy érdemes csíkokra vágva panírozni, így könnyebben átsül a hús. A tojáshoz kerül egy kevés olívaolaj is, ez egész kevés, de fontos, a bundának nagyon jót tesz. Zsemlemorzsa helyett kukoricapehely teszik még finomabbá és roppanósabbá ezeket a csábító kis falatokat.

A finomra tört natúr cornflakes-et érdemes fűszerezni is, itt most kevés pirospaprika és kurkuma került bele, de ízlés szerint kakukkfűvel, bazsalikommal, oregánóval, fokhagymagranulátummal vagy akár pár kanálnyi reszelt parmezánnal is összekeverhetjük ízlésünk vagy aktuális hangulatunk szerint.

Csirkecsíkok cornflakes-bundában, sütőben sütve

Hozzávalók:

  • 2 csirkemellfilé
  • 2 tojás
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 2 pohár natúr cornflakes – kukoricapehely
  • 1 kávéskanál őrölt pirospaprika
  • 1 kávéskanál őrölt kurkuma
  • 4 evőkanál liszt
  • só, bors

Elkészítés: A csirkemellfilét ujjnyi csíkokra vágjuk, sózzuk, borsozzuk. A tojásokat egy tányérba felütjük, hozzáadunk 1 evőkanál olívaolajat, és villával felverjük. A lisztet egy másik tányérba tesszük, a kukoricapelyhet egy tiszta nejlon zacskóba tesszük, és sodrófával klopfolóval finomra törjük. Ezt is tányérba tesszük, hozzáadjuk a pirospaprikát, a kurkumát és jó csipetnyi sót, összekeverjük.

A csirkecsíkokat megforgatjuk a lisztben, majd a tojásban, végül a fűszeres morzsában is,, finoman rányomkodjuk, majd sütőpapírral fedett tepsibe tesszük úgy, hogy ne érjenek össze.

200 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett 15 percet sütjük, majd kivéve megforgatjuk a csirkedarabokat, és még 10 percet sütjük, majd azon melegében tálaljuk magában mártogatóssal vagy ízlés szerinti körettel.

Nevezhetjük halpogácsának vagy halburgernek is, a pépesített halfiléből készült fasírtféle ezerarcú fogás, rengeteg fűszer és ízvilág jól passzol hozzá, egészséges, fehérjedús, és a pénztárcabarátabb fagyasztott tőkehalfilével is tökéletes, de készíthető tilápiával, pangasius-szal is, a lényeg, hogy soványabb, fehér húsú hal legyen.

Ha van egy késes robotgépünk, akkor igazán pillanatok alatt elkészíthető, nincs benne se liszt, se zsemlemorzsa, csak egy kevés kukoricakeményítő fogja össze, így gluténmentes étrendbe is beilleszthető. Most ázsiai ízvilágban készült, egy kevés zöldborsóval, kukoricával és újhagymával színesítve, kívül finoman ropogós, belül lágy és szaftos, tökéletes mártogatóssal magában falatozni, de salátával vagy párolt rizzsel, kevésbé diétásan burgerbuciba téve is remek.

Fűszeres halfasírt borsóval és kukoricával

Hozzávalók:

  • 40 dkg tengeri halfilé
  • 1 tojás
  • 2 evőkanál halszósz
  • 2 evőkanál étkezési keményítő
  • 1 teáskanál curry
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 teáskanál őrölt gyömbér
  • 1 teáskanál őrölt koriandermag
  • 2 gerezd fokhagyma
  • maréknyi (fagyasztott) zöldborsó
  • maréknyi (fagyasztott) kukorica
  • 2 szál újhagyma
  • kevés olaj a sütéshez

Elkészítés: A zöldborsót és a kukoricát egy tálkába tesszük, forró vizet öntünk rá, pár percet hagyjuk állni, majd leszűrjük – ha konzervet használunk, akkor ez természetesen kihagyandó. Közben a halat felkockázzuk, egy késes robotgépbe tesszük, és pépesre mixeljük. Hozzáadjuk a tojást, a halszószt, a keményítőt, a curryt, a gyömbért, a koriandert, hozzáreszeljük a citrom héját és a fokhagymát, és alaposan összemixeljük.

Az újhagymát megtisztítjuk, finoman felaprítjuk, majd a leszűrt borsóval és kukoricával a halas masszával kézzel összedolgozzuk. Vizes kézzel pogácsákat formázunk belőle, és kevés olajon egy serpenyőben mindkét oldalukon szép pirosra sütjük, majd konyhai papírtörlővel bélelt tányérba szedjük, hogy a felesleges zsiradékot felszívja.

Citrommal, zöldfűszeres joghurttal vagy édes csiliszósszal tálaljuk, de készíthetünk mellé akár salátát, köretet is, tehetjük hamburgerbuciba, de fogyasztható főzelék feltétjeként is.

A clafoutis (ejtsd: kláfuti) leginkább a mi tejes piténkre hasonlít, valahova az omlett és a felfújt közé sorolható leginkább, tojás, tej vagy tejszín és egy kevés liszt keverékéből készül, pofonegyszerű és pillanatok alatt elkészül. Az alaptészta a végtelenségig variálható, gyakorlatilag bármilyen fűszerrel és zöldséggel működik, sőt húsimádók csirkedarabokkal, aprított sonkával vagy kolbászdarabkákkal is gazdagíthatják.

Ez a sós clafoutis cukkinival és kétféle sajttal készült, a keverékbe tejszín került, így még lágyabb, selymesebb, a sajttól és a fűszerektől illatos, melegen, langyosan és hidegen is nagyon finom, előételnek, falatkűnak, köretnek is tökéletes, de egy jó salátával önmagában laktató főétel lehet. A cukkinit mindenképpen érdemes külön egy kicsit lepirítani, így nem ereszt levet sütés közben, és sokkal intenzívebb is lesz az íze a pitében!

Cukkinis-sajtos clafoutis

Hozzávalók:

  • 2 kis zsenge cukkini
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 4 tojás
  • 2 dl tejszín
  • 5 dkg liszt
  • kevés reszelt szerecsendió
  • 1 teáskanál morzsolt bazsalikom
  • 5 dkg reszelt sajt
  • 5 dkg kecskesajt
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • só, bors

Elkészítés: A cukkinik végeit levágjuk, vékonyan felkarikázzuk, a fokhagymát meghámozzuk. Egy serpenyőben 2 evőkanál olívaolajat felforrósítunk, rádobjuk a cukkinit, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, sózzuk, borsozzuk, és időnként megkeverve 5-6 perc alatt kicsit lepirítjuk, majd félretesszük.

A tojásokat egy keverőtálba felütjük, hozzáadjuk a tejszínt, a lisztet, a bazsalikomot és a reszelt sajt felét, sózzuk, borsozzuk, szerecsendiót reszelünk hozzá, majd kézi habverővel simára keverjük, majd összeforgatjuk a cukkinivel.

Egy pitetálat olajjal vékonyan kikenünk, beleöntjük a keveréket, megszórjuk a maradék reszelt sajttal, és 180 fokos sütőben, légkeverés mellett 20-25 percig sütjük, majd a tetején elosztjuk a kecskesajtot, és még néhány percre visszatoljuk a sütőbe.

A sütőből kivéve 10 percet hagyjuk hűlni és dermedni, majd szeletelve tálaljuk magában, vagy salátát is kínálhatunk hozzá, ha főételként fogyasztjuk.

Természetesen nem ugyanaz az élmény, de nagyon jól használható, és igenis megadja a grill ételek illúzióját, és valljuk be, hogy szaladósabb napokon úgysem raknánk tüzet a kertben, hogy 1-2 szelet húst grillezzünk. A serpenyő viszont nagyon jó, egészségesen süthetünk benne mindenféle pácolt húst, zöldséget, halat, gyorsan készen van, és nem mellesleg zsiradék nélkül sütöttünk.

Aki szeretne grill serpenyőt beszerezni, annak az öntöttvas változatokat ajánljuk. Ezek jó nehezek, de úgysem palacsintát akarunk dobálni bennük… Az öntöttvas lényege, hogy nagyon át tud forrósodni, és zsiradék nélkül tudunk sütni benne. Szárazon kell felforrósítani, majd a bepácolt húst, halat, zöldséget a rácsozott serpenyőbe tenni. Először odaragad a felülethez, de hamarosan – ahogy sül – elengedi a fém az ételt, pontosabban az étel a serpenyőt, és ekkor már jó esetben meg is lehet fordítani, készre sütni. Fontos tudnivaló az is, hogy a tiszításhoz nem kell és nem is szabad mosószert és dörzsis felületet használni. Használat után egyszerűen feltöltjük vízzel, felforrósítjuk, így minden lerakódás, letapadás, zsiradék feloldódik. A vizet csak ki kell önteni, és egy konyhai papírtörlővel szárazra törölni.

Citromos-rozmaringos grillezett csirkemell

Hozzávalók:

  • 4 csirkemellfilé
  • 1 citrom
  • 1 ág rozmaring
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1/2 kávéskanál őrölt koriander
  • színes bors

Elkészítés: A csirkemelleket megmossuk, leszárítjuk, egy tálba tesszük. Fél citrom levével és az olívaolajjal meglocsoljuk, finoman sózzuk, meghintjük az őrölt korianderrel, majd összeforgatjuk, hogy mindenből mindenhova jusson. 25-30 percet pihentetjük.

Közben a maradék fél citromot vékonyan felkarikázzuk, a rozmaringot összetépkedjük, valamint köretet is készíthetünk a csirkemellhez, mert a hús gyorsan átsül majd. Ez lehet egy szép saláta, de akár párolt zöldség, ki mit szeret…

A grill serpenyőt szárazon jól felforrósítjuk, beletesszük a csirkemelleket és a citromkarikákat, majd megszórjuk a rozmaringgal, és kb 5 percig sütjük, majd csipesszel vagy két villával – de semmiképpen nem a húsba beleszúrva, mert akkor kifolyik a finom szaftja! – megfordítjuk, színes borsot őrölünk rá, ha szeretnénk, egy kis csilipaprikát és pár szem koktélparadicsomot dobhatunk mellé, mert ezek jó kísérői lehetnek a tányéron, és ezt az oldalát is 4-5 percig sütjük. A tüzet elzárjuk, és alufóliát terítünk a serpenyőre, így saját gőzében még párolódik, befelé még sül egy kicsit, így lesz nagyon finom omlós a csirkemell.

Öt perc gőzben párolódás elég is, a fóliát levesszük, ízlés szerint szeletelve vagy egészben tálaljuk a közben elkészített körettel.