Írd be, mit keresel:

A fokhagyma feltehetően Közép-Ázsiából származik, de csodálatos gyógyhatásának és jellegzetes ízének köszönhetően hamar elterjedt és vált legendás fűszerré. Már az ókori egyiptomiak is nagy becsben tartották: nemcsak betegségek ellenszereként használták, de a múmiák mellé is tettek fokhagymát, sőt agyagból készített fokhagymamásokat, hogy elkísérjék és óvják halottaikat a túlvilágon. Egy i. e. 1500 környéki papiruszból az is kiderül, hogy a piramisokat építő rabszolgák étrendjében is fontos szerepet kapott a fokhagyma – a betegségek megelőzése és a jó erőnlét érdekében. Feljegyzésekből tudjuk, hogy az ókori görög olimpikonok is nagy mennyiségben fogyasztották a fűszert, különösen a versenyek előtt, de a római katonák étrendjében is bőséggel helyet kapott. Nem véletlen, hiszen fertőtlenítő, tisztító hatású, igen jótékonyan hat a szervezetre – ezt tudományosan végül 1858-ban bizonyította Louis Pasteur, aki kutatásaival igazolta a régóta sejtett tényt, hogy a fokhagyma elpusztítja a baktériumokat.

Egészséges fokhagyma

A nyers fokhagyma bizonyítottan nagyon egészséges. Fertőtlenítő és tisztító hatása a benne lévő allicinnek köszönhető, ami több mint 20-féle baktériummal hatékonyan végez. Kéntartalmú vegyületeinek köszönhetően a fokhagyma képes szabályozni a vércukor szintjét, serkenti az anyagcserét, csökkenti a vér koleszterin- és trigliceridszintjét, csökkenti a magas vérnyomást, bevethető gombás fertőzések ellen, méregteleníti a májat.

Egészségünk megőrzése érdekében ajánlott napi 1-2 gerezd nyers fokhagyma fogyasztása. Igaz, ez nem mindig egyszerű, mert karakteres „illata” miatt munkahelyen és társaságban sem igazán kedveltek a fokhagymás fogások.

Milyet vegyünk, hogyan tároljuk?

Csakis egészséges, kemény fokhagymát válasszunk, ne legyenek benne puhább, könnyen benyomható gerezdek. A legjobb, ha szép selymes fényű, feszes a héja. Érdemes odafigyelni a fokhagyma származására is: ma nagyon sok helyen kínai fokhagymát árulnak, aminek sokkal kevésbé intenzív az íze, mint a hazai fokhagymáé, arról nem is beszélve, mennyit utazik, míg ideér. 

Nem érdemes belőle egyszerre túl sokat vásárolni, hiszen egész évben kapható. Tároljuk száraz, hűvösebb helyen, például papírzacskóba téve a kamrában vagy a hűtőben. Ha esetleg csírázásnak indulna, a kis hajtásokat felhasználás előtt törjük le, mert keserűvé tehetik az ételt.

Praktikusan a fokhagymáról

A legmacerásabb talán a fokhagyma pucolása. Egyszerűbbé tehetjük, ha pucolás előtt megroppantjuk kicsit, így könnyen lesodorható a gerezdekről a vékony héj. Ha nagyobb mennyiséget szeretnénk megtisztítani, áztassuk hideg vízbe 1-2 órára, így a fellazult héj könnyen lejön.

A fokhagyma íze nyersen a legintenzívebb. Főve vagy sütve megszelídül, a sült fokhagyma édeskés, diós ízű lesz. Ha a héjában sütjük egészben, a sült gerezdeket egyszerűen kinyomkodhatjuk a héjból.

Ha nem szeretünk bajlódni a fokhagyma pucolásával vagy kellemetlennek tartjuk, hogy a kezünk fokhagymaszagú lesz, érdemes egyszer egy nagyobb adagot megtisztítani. Ez lefagyasztható, hamar ki is olvad, de zúzva is lefagyaszthatjuk úgy, ha fóliában vékony hengerré formázzuk, majd mindig csak annyit vágunk le belőle, amennyire éppen szükségünk van. 

A zúzott fokhagymát kis befőttesüvegbe is tehetjük, olívaolajat öntve rá hetekig eláll a hűtőben, kiskanállal egyszerűen adagolhatjuk levesbe, sajtkrémbe, ragukba, amibe csak szeretnénk.

Tippek fokhagymához

  • A fokhagyma okozta kellemetlen szájszag ellen érdemes néhány szál petrezselymet, 2-3 szem kávébabot, esetleg egy kávéskanálnyi ánizst vagy édesköményt elrágcsálni.
  • Ha a kezünkről szeretnénk eltávolítani a kellemetlen fokhagymaszagot, citrommal dörzsöljük át.
  • Kellemes fűszerolaj készíthető fokhagymával, amit pácoláshoz, salátákhoz használhatunk. A mediterrán fűszerolajhoz például tegyünk 2 dl olívaolajhoz 3 gerezd félbevágott fokhagymát és 3-4 szál kakukkfüvet, 1 ág rozmaringot – 2-3 nap után már tökéletesen összeérnek az ízei.

Érdekességek a fokhagymáról

  • A fokhagymát afrodiziákumként is számontartják. Egy palesztin legenda szerint a vőlegény gomblyukába kell helyezni egy gerezd fokhagymát, hogy boldog nászéjszakája és házassága legyen.
  • Az indiaiak a hosszú élet zálogaként tartják számon a fokhagymát.
  • A néphit szerint a fokhagyma megvéd az ártó szándék ellen, távol tartja a boszorkányokat és a vámpírokat. Erdélyben az ablakkereteket és a kilincseket bedörzsölték fokhagymával, hogy a ház lakóit megvédjék a vámpíroktól.
  • A második világháború idején a fokhagymát orosz penicillinnek is nevezték. Amikor a gyógyszer hiánycikk volt, hígított fokhagymával fertőtlenítették a sebeket.
  • Meglepő, hogy Amerikában nem volt különösképpen kedvelt a fokhagyma, bár már a kontinens felfedezésekor a portugál és spanyol hódítóknak köszönhetően eljutott az Újvilágba. Valószínűleg sokáig a szegény bevándorlók fűszereként tartották számon, és csak az Al Capone nevéhez köthető olasz gengszter időszak alatt, az olasz konyha népszerűvé válásával egyidejűleg lett kedvelt.
  • A középkorban az angol doktorok himlő ellen javallták a fokhagymát, de óva intettek fogyasztásától bíróságon vagy hölgytársaságban való megjelenés esetén.

Finomságok fokhagymával >>

Megnézem >>

Megnézem >>
Forrás:
Alexandra.hu

Ez is érdekelhet: Fűszerek kézikönyve

A fűszerek természetes, páratlan segítőink a konyhában és az orvoslásban. Egy kevés szárított vagy friss zöldfűszer, csipetnyi egzotikus fűszer vagy akár egy-két gerezd fokhagyma egészen átváltoztat egy-egy ételt. 

Ez a kézikönyv több mint száz fontos fűszernövényt és fűszerkeveréket mutat be nagyszerű, színes fotókkal és számos érdekes információval. A Fűszerek kézikönyve átfogó lexikon, mely nélkülözhetetlen minden háztartásban.

Röszti, lapcsánka, lapotya, tócsni… és még számtalan elnevezését ismerjük ennek az egyszerű, reszelt krumpliból készült ételnek. Mivel krumpli mindig van itthon, így sűrűn elkészítem, és egyszerűen csak fokhagymás tejföllel tálalom. A napokban éppen vendégeket vártam, és szerettem volna meglepni őket a frissen kisült rösztivel, mivel tudom, hogy nagyon szeretik. Már elkezdtem a krumplit pucolni, amikor jött az ötlet, hogy miért is ne készülhetne a hagyományostól eltérő módon, pl. réteslapba csomagolva és a sütőben ropogósra sütve…

A frissen kisült, ropogós rösztinek pedig olyan sikere volt, hogy szinte pillanatok alatt elfogyott az utolsó morzsáig a mártogatóssal együtt.

Forrás:
Kard Éva

Ropogós, zsályás röszti fokhagymás-tejfölös mártogatóssal

Hozzávalók 4 db rösztihez:

  • 1 csomag vastagabb réteslap (8 db-os)
  • 70 dkg krumpli
  • 1 kisebb vöröshagyma
  • 8-10 db zsályalevél
  • őrölt színes bors
  • csipet szerecsendió
  • 1,5 dl olaj

Elkészítés: A krumplit és a vöröshagymát pucoljuk meg, majd egy nagyobb lyukú reszelőn reszeljük le. Ízlés szerint sózzuk, majd hagyjuk kicsit állni, hogy a só átjárja, és levet engedjen.

Ezután alaposan nyomkodjuk ki, majd ízlés szerint szórjuk meg őrölt színes borssal, egy csipet szerecsendióval, az apróra vágott zsályával, és keverjük össze. Az ízesített krumplit ezután osszuk el négy részre.

Terítsünk le egy nedves konyharuhát, helyezzünk rá egy réteslapot, és kenjük le olajjal. Ezután helyezzük rá egy másik réteslapot, tegyünk a közepére egy adag ízesített krumplit, majd csináljunk belőle kis csomagot, a maradék réteslappal, és krumplival is így járjunk el.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, kenjük le olajjal, majd helyezzük rá egymástól kicsit távolabb az elkészült csomagokat. Végül óvatosan kenjük le olajjal mindegyiket.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük kb. 30 perc alatt szép pirosra, ropogósra.

A sütőből kivéve hagyjuk pár percig hűlni, mielőtt tálalnánk.

Forrás:
Kard Éva

Fokhagymás-tejfölös mártogató

Hozzávalók:

  • 2-3 gerezd fokhagyma vagy kész fokhagymás szósz
  • 2 dl tejföl

Elkészítés: A fokhagymás szószhoz vagy a zúzott fokhagymához adjuk hozzá a tejfölt, majd alaposan keverjük össze.

Tálaláskor a pirosra, ropogósra sült rösztit a fokhagymás-tejfölös mártogatóssal kínáljuk.

Rösti röszti mártogatós

Röszti mártogatóssal
Forrás:
Kard Éva

Az eredeti röstirecept >>

A spenót még a főzelékek között is talán az egyik legmegosztóbb étel – vannak, akik odáig vannak érte, mások viszont ki nem állhatják. Nem csoda, hogy ilyen heves reakciókat vált ki, hiszen elég karakteres ízű ételről van szó, főleg, ha jó sok fokhagymával és egy kevés szerecsendióval is megbolondítjuk – erősen ajánlott! Elvitathatatlan érdeme, hogy nagyon egészséges a magas vastartalma miatt (nem véletlenül rajongott érte Popeye is), szinte alig akad benne kalória, mégis gyorsan eltelít.

Feltétként tálalhatunk hozzá fasírtot, de igazán az örök klasszikus tükörtojással passzol, ami nemcsak a gyomrunkat, de a pénztárcánkat is kíméli.

Jótékony hatásai nem csak főzelékként érvényesülnek, nyugodtan szórhatjuk tésztára, csirkére, de az igazán bevállalósak meg is ihatják.

Spenót

Forrás:
iStock

Hozzávalók:

  • 3 gerezd fokhagyma
  • 5 dkg vaj
  • 1 evőkanál liszt
  • 2 dl tej
  • 1 kg spenót
  • só, bors
  • szerecsendió

Elkészítés: Ha fagyasztott spenóttal dolgozunk, megvárjuk, amíg teljesen kiolvad, csak utána kezdünk el vele dolgozni. A fokhagymákat megpucoljuk, lereszeljük, és a vajon pár perc alatt megpirítjuk. Hozzáadjuk a lisztet és a tejet, majd csomómentesre keverjük.

Ezután mehet rá a spenót, amit jól elkeverünk a tejjel, majd ízlés szerint sóval, borssal és szerecsendióval fűszerezünk, és pár perc alatt készre főzünk.

A PureWow egyik megoldása kicsit meglepő, de állítólag hatásos. Nem kell a módszerhez semmi különleges eszközt vásárolni, csupán vízre és valamilyen rozsdamentes acélból készült tárgyra van szükségünk, ami lehet egy csap, egy kanál vagy akár egy éppen nem használatos kutyatál. A feladat egyszerű: csak dörzsöljük víz alatt a rozsdamentes acélból készült tárggyal a tenyerünket és a kézfejet kézmosás közben, egészen addig, míg el nem múlik a szag.

Forrás:
iStock

Tudjuk, kicsit bizarrnak tűnik, de tényleg működik, ugyanis az egész mechanizmus színtiszta kémián alapszik, amelynek az eredménye, hogy a fokhagymaszag egyszerűen áttranszformálódik a kezedről az acélra. 

Olyannyira, hogy már léteznek úgynevezett acélszappanok is, amik nemcsak a fokhagyma, de a hagyma és a hal nem túl kellemes szagát is eltüntetik a kézről. Érdemes rákeresni a neten, létezik formatervezett és gyönyörű változat, de beszerezhetjük olcsón is a praktikus kis konyhai kütyüt.

Forrás:
Philippi.com

Receptküldőnk, Klári is az időjárás áldozata lett, de nem hagyta magát eltéríteni a grillezéstől: „A mai nap nem igazán kedvezett a kerti sütögetésnek. De szerettünk volna a férjemmel vacsorára grillezett sajtot enni zöldségekkel. Mivel van elektromos grillezőnk és grillserpenyőnk, el is készítettem. Most a serpenyőt választottam. Nekünk nagyon ízlett, remélem, másnak is fog!”

Forrás:
Szekeres Lajosné Klári

Csilis-fokhagymás grillsajt grillezett zöldségekkel

Hozzávalók 2 személynek:

  • 24 dkg csilis-fokhagymás grill sajt
  • 2 db csiperke gomba
  • fél cukkini
  • 2 db újhagyma
  • fél kápia paprika
  • fél cső kukorica
  • só, bors
  • bazsalikomos olivaolaj
  • fél dl étolaj

 
Elkészítés: A grill serpenyőt kikenjük olajjal.

A cukkinit vastagabb karikára vágjuk, a gombákat ketté, a zöldhagymát szintén hosszában kettévágjuk, a paprikát csíkokra. A kukoricát forró, sós vízben néhány percig előfőzzük, blansírozzuk a sütés előtt. A zöldségeket borsozzuk, bepermetezzük bazsalikomos olívaolajjal.

Ha a serpenyő elég meleg, akkor a zöldségeket kezdjük grillezni, sütögetni, majd a sajtot és a kukoricát.

Forrás:
Szekeres Lajosné Klári

Forrás:
Szekeres Lajosné Klári

Amikor szép pirosra sültek, kiszedjük, megsózzuk, és még melegen tálaljuk.

Forrás:
Szekeres Lajosné Klári

 
A receptet és a fotót Szekeres Lajosné Klári küldte. Köszönjük!

Továbbra is várjuk olvasóik receptjeit a Heinz és a Cookta közös grill receptversenyére, értékes ajándékokért! >>

Forrás:
Cookta.hu

A napokban a dailymail adta hírül, hogy a Plyvine Catering vendéglátóipari vállalat készített egy listát, amelyen a legegészségesebb ételek szerepelnek.

Citrom

Egyetlen citrom több mint 100 százalékát fedezi a javasolt napi C-vitamin-mennyiségnek, amelyet be kell vinnünk a szervezetünkbe. Ez a mennyiség jót tesz a koleszterinszintnek, a csontoknak, gátolja a rákos sejtek növekedését, és gyulladáscsökkentő hatással is bír, így érdemes a reggelt egy nagy pohár citromos vízzel indítani!

Brokkoli

Egy marék brokkoli fedezi a napi K-vitamin-bevitelt, és csaknem 200 százalékát a napi ajánlott C-vitamin-mennyiségnek. Mindkettő nagyon fontos szerepet játszik a csontok egészségének megőrzésében.

Étcsokoládé

Naponta egy kocka csokoládé – az egészséges embereknél – csökkentheti a vérnyomást. Tele van antioxidánssal, és csökkenti a koleszterinszintet.

Édesburgonya

Egy darab édesburgonyában annyi immunerősítő vitamin van, pontosan nyolcszor annyi, mint ami a napi ajánlott mennyiség lenne.

Lazac

A lazac leginkább a jótékony ómega-3 zsírsavakról ismert. Jót tesz a szívnek, segít a depresszió tüneteinek enyhítésében, és hatékonyan segít a rák megelőzésében, a memóriavesztésben, illetve az Alzheimer-kór megelőzésében is igen hatékonyan. 

Lazactatár – könnyű nyári előétel Stahl Judittól

Lazactatár – könnyű nyári előétel Stahl Judittól
Forrás:
Alexandra könyvesház

Dió

Csakúgy, mint a lazac, a dió is tele van ómega-3 zsírsavakkal, amelyek segítenek csökkenteni a koleszterinszintet, javítja a közérzetet, jó a hangulat-ingadozás leküzdésében, hatékonyan veszi fel a harcot a rákkal és a napégéssel szemben. 

Avokádó

Jótékony zsírtartalmának köszönhetően 22 százalékkal is csökkentheti a koleszterint a szervezetben, és a szívbetegségek kockázatát is. Egy darab avokádó a napi szükséges folsav mennyiségének 40%-át tartalmazza a szervezet számára.

Fokhagyma

Gátolja a baktériumok szaporodását, erős gyulladáscsökkentő hatással bír, hatékonyan veszi fel a harcot a betegségekkel szemben, csökkenti a koleszterinszintet és a magas vérnyomást.

Spenót

Tele van antioxidánssal, immunerősítő hatással bír, jót tesz a szemnek, és a zöldségek, illetve gyümölcsök közül ez a „zöld” veszi fel a leginkább a harcot a rákos sejtekkel szemben.

Hüvelyesek

Egy adag belőlük  (bab, borsó, lencse) hetente négyszer 22 százalékkal csökkentheti a szívbetegségek kockázatát, illetve a mellrák kialakulásának esélyeit. 

Forrás:
Flickr – Stijn Nieuwendijk

Az ízesített olajat használhatjuk grillezéshez, megkenhetünk vele húsokat vagy zöldségeket, meglocsolhatjuk vele a salátákat, belekeverhetjük a burgonyapürébe, vagy egyszerűen csak belemártogathatunk egy friss, ropogós bagettet.

Nálunk mindig megtalálható a kamrában, ha ti is szívesen követnétek a példánkat, mutatjuk, hogyan kell elkészítenetek!

Amire szükség lesz

  • 2 csésze olíva- vagy szőlőmagolaj
  • 6 kakukkfűágacska
  • 3 babérlevél
  • csilipehely vagy 3 kisebb szárított egész csili
  • 6 fej fokhagyma

Tegyük az összes hozzávalót egy serpenyőbe, majd alacsony lángon főzzük addig, míg a fokhagymák meg nem puhulnak – ne barnuljanak, csak puhuljanak.

Hűtsük le, majd öntsük egy üvegbe.

Hűtőszekrényben akár 4 hónapig is eláll.

(Fotó: flickr – Stijn Nieuwendijk)

Forrás:
iStock

A vöröshagymát már az ókorban is megbecsülte az ember, sőt, olyan nagyra tartották, hogy akár pénz helyett is használták. Ma már olcsón hozzájuthat bárki, és biztosan tudhatja, hogy fogyasztásával rengeteget tett az egészségéért. Kiirtja a káros baktériumokat a szervezetből, ahogy a bélrendszerben elszaporodott gombákat is. Kiváló az emésztési problémák ellen, de a héjából főtt tea meggyógyítja a náthát és a köhögést, a hurutot. (Húsvéti tojásokat is szép pirosasbarnára lehet festeni a leforrázott héjával, a lilahagyma héjával pedig lilásbarna tojásokat kapunk.)

De hogy visszatérjünk az egészséghez: a hagyma remek salaktalanítószer, fokozza az emésztőnedvek termelődését, és a puffadást is megakadályozza. Egyensúlyba hozza a vércukorszintet, ezzel a farkasétvágyat is csökkenti, megakadályozza a vérrögképződést, jótékonyan hat a koleszterinszintünkre, és még a lázat is csillapítja. Jó tudni, hogy ha a hagymát tűzbe dobjuk, elillan mellőlünk a gonosz balszerencse!

Tipp:

– Ha hajlamos vagy az allergiás tünetekre, főzd bele a levesbe héjastól a vöröshagymát!

– Ha a gyomorfekélyt okozó helicobakter kínoz, fogyassz sok vöröshagymát, mert az megöli ezeket a baktériumokat!

Forrás:
iStock

A lilahagyma kevésbé erőteljes ízű, mint a vörös, így nélkülözhetetlen alkotórésze a salátáknak. De emellett tele van C- és B-vitaminnal, kiváló vízhajtó is, és segíti a májat a méregtelenítésben. Nem engedi, hogy pattanásos legyen a bőrünk, és feltölt energiával.

A fokhagyma legalább húszféle baktériummal képes megbirkózni, például a torokgyulladást is előidéző staphylococcusszal, és a bélfertőzést okozó szalmonellával, de a gombás fertőzéseket is elmulasztja. Szintén kiválóan szabályozza a vércukorszintet, serkenti az anyagcserét, javítja a vérkeringést és méregtelenítő hatású is. Jótékonyan hat a vérnyomásra, és csillapítja az izomgörcsöket.

A póréhagyma hasonló erényekkel bír, mint a vöröhagyma és a fokhagyma, de emellett nagyszerű vízhajtó is. Sokféle vitamint tartalmaz, például A-, B-, C- és K-vitamint, de folsavat, káliumot, kalciumot, magnéziumot is, ez utóbbiak akadályozzák meg az izomgörcsöket.

Forrás:
iStock

Ha tehát úgy döntünk, hogy mostantól hagymát eszünk hagymával, akkor igazán jól döntünk, de hogy azért mégse rekesszen ki a társadalom az illatunk miatt, mindig legyen otthon egy kis friss petrezselyem, mert az nagyban csökkenti a szájban a hagyma- vagy fokhagymaszagot.

Forrás:
iStock

Körülnézhetünk a konyhánkban a fűszerek között, mert a legtöbbjük nemcsak pikáns íze, de gyógyhatása miatt is értékes. Álljon itt néhány példa:

Babér

Fűszerként: raguk, főzelékek, sültek, levesek különleges ízesítője

Főzetként: segíti az emésztést

Bazsalikom

Fűszerként: az olasz konyha elmaradhatatlan íze, paradicsomos ételekhez kiváló

Főzetként: megnyugtatja a gyomrot, nagyszerű émelygés ellen, emellett frissítő és idegnyugtató szer is egyben

Borágó

Ételként: leveleiből finom saláta készíthető

Főzetként: a reumát enyhíti, a légúti fertőzéseket gyógyítja

Édeskömény

Fűszerként: mártások, halak, ázsiai fogások fűszere

Főzetként: segíti az emésztést, ragyogó puffadás ellen, és kellemes hatású altató is

Fokhagyma

Fűszerként: szinte minden húsételnek, főzeléknek, mártásnak elengedhetetlen ízesítője

Alkoholos oldatként vagy akár nyersen: az immunrendszer erősítője, vértisztító, féreghajtó hatású csodaszer

Kakukkfű

Fűszerként: sültek, mediterrán raguk pikáns ízesítője

Főzetként: köhögés ellen hat, jó köptető és toroköblítő

Alkoholban oldva: a bőrgombát gyógyítja felületi ecseteléssel

Forrás:
iStock

Kapor

Fűszerként: savanyúságok, például a kovászos uborka, illetve saláták, főzelékek alkotóeleme, halakhoz is jól illik

Főzetként: hascsikarás és puffadás ellen akár kisgyermekeknek is kiváló

Menta

Fűszerként: joghurtos szószok, frissítő nyári gyümölcsös desszertek és koktélok elmaradhatatlan kelléke

Főzetként: emésztésjavító, de a megfázás tüneteinek enyhítésére is jó

Petrezselyem

Fűszerként: szinte bármelyik étel köszöni szépen a társaságát

Főzetként vagy nyersen: az egyik legjobb C-vitamin- és vasforrás, jót tesz a száj nyálkahártyájának, frissíti a leheletet, például a fokhagyma utóízét és szagát is eltünteti a szánkból

Rozmaring

Fűszerként: a mediterrán konyha a húsok ízesítéséhez használja, de a tepsis krumplinak is kellemes fűszere

Főzetként: a keringés és az idegrendszer jótevője, bármilyen idegi alapú betegségre, zsábára, idegi fejfájásra hatásos, fertőtlenítőként és toroköblítőként is használatos

Oregánó vagy szurokfű

Fűszerként: a mediterrán konyha töltelékekhez és pizzához használja, a görög saláta egyetlen, de elmaradhatatlan fűszere

Főzetként: jó megfázás ellen, de emésztésjavítónak is

Vigyázat, állapotos nők főzetként ne használják!

Zsálya

Fűszerként: húsok, vadak töltelékének ízesítője, a zsályás vaj az olasz tésztaételek remek kiegészítője

Főzetként: szorongás és izzadás ellen kiváló, de torokfertőtlenítésre és gyomorrontás ellen is ragyogó

Ez a lenyűgöző kiadvány fényképek, rajzok és leírások segítségével mutatja be a gyógynövények páratlanul gazdag világát: mindenre kiterjedő információkkal lát el a növényfajtákról, azonosításukról, gyűjtési idejükről, hatóanyagaikról, gyógyászati, kozmetikai és konyhai felhasználásukról. Bevezet az általános egészségügyi problémák házi orvoslásának titkaiba, receptgyűjteménye pedig megismertet azokkal az ételekkel, amelyeknek különleges összetevői a finom gyógynövények.

A magyaros pirospaprikás fokhagymaleves gyorsan elkészül, finom is, életmentő lehet sietős napokon, bár vannak, akik nem szeretik intenzív fokhagymaíze miatt. Hát igen, a „foki” megosztó étel, vagy rajong érte valaki, vagy kerüli, ha csak teheti. A fokhagyma azonban megszelídül a sütőben, édeskésre sül, kicsit karamellizálódik, ráadásul krémesre puhul, így remek alapanyag egy selymes, szelídebb, mégis nagyon karakteres leveshez.

Nem gyors az elkészítése a sütés miatt, de nyugodtan betehetjük a sütőbe egy külön tálban, ha húst, halat, krumplit, egytálételt sütünk, vagyis olyan ételt, aminek nem árt, ha kissé átveszi a fokhagyma illatát. Ez lehet akár előző nap is, és másnap használjuk fel majd a levesünkhöz a krémesre sült fokhagymát.

Sütéskor az egész fej fokhagymát keresztben kettévágjuk, egy kis olívaolajjal meglocsoljuk, és tepsiben vagy tálban kb. 30 perc alatt 180 fokos sütőben megsütjük. Ha egy kicsit hűlt, kézzel kinyomkodjuk a fokhagyma húsát a héjból, ez lesz az alapanyag.

Készíthető belőle krém is, amit sóval, őrölt borssal, esetleg egy kis kakukkfűvel ízesíthetünk. Keverhetjük majonézbe vagy tejfölbe, ha szósznak, öntetnek, mártogatósnak használnánk, eltehetjük olajba, ha nagyobb adagot készítünk, így praktikusan adagolhatjuk levesekhez, ragukhoz.

Tálaláskor a leveshez adhatunk pirított zsemlekockát, sajtos pirítóst, zöldfűszeres vajban sült krutont, vagy meghinthetjük friss petrezselyemmel, snidlinggel – ízlésünk és hangulatunk szerint.

Fokhagymaleves sült pirítóskockákkal

Hozzávalók:

  • 2 fej fokhagyma
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1,5 liter alaplé
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 2 evőkanál liszt
  • 2 dl tejszín
  • bors

A pirítóshoz:

  • 4 szelet kenyér
  • pár csepp olaj

Elkészítés: A fokhagymákat félbevágjuk, kicsit meglocsoljuk olajjal, és egy tepsibe téve betesszük 180 fokos sütőbe, ahol kb. 30 perc alatt megsütjük. Ha kicsit hűlt, kinyomkodjuk a fokhagymahúst a héjból.

Egy lábasban 2 evőkanál olívaolajat hevítünk, megdinszteljük rajta a felaprított hagymát, majd rákanalazzuk a sült fokhagymát is.

Együtt pároljuk 1-2 percet, majd felöntjük alaplével, sózzuk, borsozzuk.

15-20 percig főzzük, majd összeturmixoljuk botmixerrel.

Ezután behabarjuk liszttel elkevert tejszínnel, és megvárjuk, míg gyenge tűzön kicsit besűrűsödik.

A kenyeret kis kockákra vágjuk, majd egy serpenyőben kis olajon megpirítjuk.

A levest tányérokba merjük, és megszórjuk a pirított kenyérkockákkal.

Fotók: Hámori Zsófia

Fotók: Hámori Zsófia

Ha szereted a fokhagymát, ez a könyv érdekes lehet!

A fokhagyma, amelyet általában a konyhában használunk, kiváló tulajdonságai miatt jól alkalmazható az egészségvédelemben, sőt még a kertünkben is nagyon hasznos. Ebből a kis útmutatóból számos természetes módszert tanulhatunk, melyekkel például elmulaszthatjuk a szemölcsöket, enyhíthetjük a rovarcsípéseket, elűzhetjük a molyokat a szekrényekből, elpusztíthatjuk a kerti levéltetveket. Ezek után megismerkedhetünk néhány olyan recepttel, amelyekben a fokhagyma a főszereplő. Próbáljuk ki ezeket!