Hogy az olaszoknak mennyire fontos a tészta, azt az is bizonyítja, hogy milyen pontosan ismerik az eredetüket és milyen szigorúan tartják magukat a régi tésztakészítési hagyományokhoz. Ha minden igaz, feljegyzések szerint majdnem 800 évre, egészen 1284. február 13-ig nyúlik vissza a fusilli tészta története, amikor a pisai Peciolo pékség Salvius nevű segédje a már majdnem kész – és akkor még nem ferde! – torony csodálatos látványától lenyűgözve elkészítette az első fusillit. A legenda szerint egészen pontosan a torony tetejébe vezető csigalépcső volt az ihlető, aminek segítségével 300 lépéssel felérhetünk a toszkán város tetejére, ahol a teljes zenei skálát felvonultató 7 harang található – nem mellesleg pedig pazar kilátás tárul elénk a toronyból.
Salviusnak mindenesetre hálásak lehetnek az olaszok a különös, spirál alakú tésztáért, ők ugyanis úgy tartják, minden raguhoz és szószhoz más tészta illik. Van, amelyikhez elég a spagetti vagy metélt, penne vagy farfalle felülete, hogy felvegyék a fűszeres szósz minden ízét, de van, amikor olyan aromás a „sugo”, hogy nagyobb tésztafelület kell, és pont ilyen a fusilli, ami a sűrűbb és a lágyabb szószokat is tökéletesen felveszi a barázdáiba, csavaraiba.
A tészta neve érdekes módon orsócskát jelent, ami azzal magyarázható, hogy eredete és története idővel kikopott a köztudatból, így mai neve a tészta orsó köré való csavarásából ered. Mivel viszonylag vékonyak a tészta szárnyacskái, ezért elég gyorsan megfő – mindig érdemes betartani a csomagoláson feltüntetett időt –, a csigás alakzata miatt pedig nagyon rugalmas, élvezetes a fogyasztása.
A fusilli történetének újrafelfedezését a Martelli családi tésztamanufaktúrának köszönhetjük, akik majdnem 100 éve készítik Pisa mellett a klasszikus receptúra alapján a kézműves olasz tésztákat.
