Írd be, mit keresel:

Forrás:
https://gizi-receptjei.blogspot.com/

Hozzávalók a pulykamellhez:

  • 6 nagy szelet pulykamell
  • 20 dkg szeletelt bacon
  • 25 dkg gesztenyemassza
  • 10 dkg mascarpone
  • őrölt fehér bors
  • 1 dl fehérbor
  • 1-2 ek zsír (v. olaj)

Áfonyadzsem hozzávalói:

  • 1 cs aszalt áfonya
  • 1 dl vörösbor
  • 1 cs vaníliás cukor
  • cukor (ízlés szerint)
  • 1 mk őrölt fahéj
  • 2-3 db szegfűszeg
  • 1 ek kukoricakeményítő + egy pici víz

A pulykamell szeleteket óvatosan klopfoljuk ki, majd sózzuk, szórjuk meg őrölt fehér borssal és tegyük félre, még elkészítjük a tölteléket.

A gesztenyemasszát keverjük simára a mascarponével, hogy egy könnyen kenhető massza legyen.

Az áfonyára öntsük rá a bort, adjuk hozzá a vaníliás cukrot, ízlés szerint cukrot, a szegfűszeget, és az őrölt fahéjat, majd főzzük pár percig.

A kukoricakeményítőt keverjük simára egy pici vízzel, majd állandó keverés mellett, öntsük hozzá az áfonyához. Kevergetve pár pillanat alatt sűrítsük be, majd vegyük le a tűzről, és hűtsük ki egészen. (érdemes már előző nap elkészíteni)

Vágjunk le egy nagyobb darab fóliát, majd hosszában helyezzünk egymásmellé négy szelet bacont. Ezután helyezzük rá az előzőleg befűszerezett pulykamellet.

A pulykamellre tegyünk 1-2 kanállal a gesztenyemasszából, majd egy kicsit kenjük el. Ezután tegyünk rá a közepére egy nagyobb kanál teljesen kihűtött áfonyadzsemet, majd először a húst két oldalról behajtva, a fólia segítségével tekerjük fel. (mindegyik hússzelettel így járjunk el)

Egy tepsit kenjünk ki vékonyan zsírral, majd helyezzük egymásmellé a hústekercseket. Ezután öntsük alá a bort, majd fedjük le fóliával a tepsit.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd 30 perc alatt pároljuk puhára. Ezután vegyük le a fóliát, majd süssük szép pirosra.

Forrás:
https://gizi-receptjei.blogspot.com/

Hercegnő burgonya hozzávalói:

  • 50 dkg krumpli
  • 2 db tojássárgája
  • 5 dkg vaj
  • 1 késhegynyi szerecsendió

A krumplit enyhén sós vízben főzzük puhára, szűrjük le, majd hagyjuk pár percig, hogy leszáradjon a nedvesség.

Ezután adjuk hozzá a vajat, a tojássárgákat, a szerecsendiót, és ízlés szerint sót. Robotgéppel keverjük alaposan össze, hogy egy sima, krémes masszát kapjunk.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd az előzőleg nyomózsákba kanalazott masszából nyomjunk rá kisebb halmokat.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük szép pirosra.

Tálaláskor helyezzük tányérra a töltött pulykamelltekercset, majd helyezzük mellé a szép pirosra sült hercegnő burgonyát, és úgy kínáljuk.

Jó étvágyat hozzá!

Forrás:
https://gizi-receptjei.blogspot.com/

A levest ugyan nem kell főzni, csakis egyszerűen a leturmixolni, viszont az aszalt áfonyát akár már előző nap előkészíthetjük, így tálalás előtt már semmi dolgunk nem lesz vele. A krémleves már magában elkanalazgatva is nagyon finom, de én azért az ünnephez illően sütöttem hozzá leveles tésztából kiszúrt kis fenyőket, és azzal tálaltam.

Hozzávalók:

  • 20 dkg gesztenyemassza
  • 2 dl tej
  • 1 dl Hulala (v. habtejszín)
  • 2-3 ek méz
  • 2 cs vaníliás cukor
  • 1 mk őrölt fahéj
  • 2 ek rum

Aszalt áfonya hozzávalói:

  • 10 dkg aszalt vörös áfonya
  •  1 dl rozé vagy vörös bor
  • 1 cs vaníliás cukor
  • 1 ek barna cukor
  • 1/2 citrom leve

Forrás:
https://gizi-receptjei.blogspot.com/

Az áfonyát öntsük fel a borral, majd adjuk hozzá a barna cukrot, a vaníliás cukrot, facsarjuk bele a citromlevet, majd főzzük pár percig. Ezután hagyjuk pár órát állni, hogy a folyadékot szinte teljesen felszívja, mielőtt a krémlevesbe tennénk. (akár előző nap megfőzhetjük)

A turmixgépbe öntsük bele a szobahőmérsékletű tejet és a tejszínt, majd adjuk hozzá a mézet, a vaníliás cukrot, az őrölt fahéjat, a rumot, és az előzőleg villával összenyomkodott gesztenyemasszát. 

 Ezután pár perc alatt turmixoljuk simára, krémesre. 

A krémesre turmixolt levesbe ezután öntsük bele az áfonyát, majd kóstoljuk meg, és ha szükséges ízesítsünk utána.

Én a leves mellé leveles tésztából kiszúrt, majd ropogósra sütött kis fenyőket sütöttem, mely nagyon jól illik a krémleveshez.

Tálaláskor merjük tányérba, vagy ízlés szerint kelyhekbe a krémlevest, majd a ropogósra sült leveles tésztával kínáljuk.

Jó étvágyat hozzá!

Forrás:
https://gizi-receptjei.blogspot.com/

A csokoládés tésztára egy finom gesztenyés krém, és tejszínhab került, melynek a tetejét habcsókból formázott hógolyók, az oldalát pedig kis habcsókfenyők díszítenek. A habcsókréteg pedig mint egy pihe-puha hótakaró, fedi be a torta tetejét.

Tészta hozzávalói 24 cm-es formához:

  • 10 dkg liszt
  • 10 dkg porcukor
  • 10 dkg vaj
  • 10 dkg csokoládé (70%-os)
  • 2 db tojás
  • 1,5 tk holland kakaó

A csokoládét gőzfürdő fölött olvasszuk fel, majd hagyjuk visszahűlni.

Egy keverőtálba tegyük bele a porcukrot, adjuk hozzá a felkockázott puha vajat, majd keverjük alaposan össze.   

Ezután állandó keverés mellett egyesével adjuk hozzá az egész tojásokat, és mindegyikkel külön-külön keverjük alaposan össze.
Ezután csorgassuk hozzá a felolvasztott, de már kihűlt csokoládét, és keverjük tovább.
Végül a lisztet keverjük össze a kakaóval, majd szitáljuk át, és állandó keverés mellett, kanalazzuk a masszához. 1-2 perc alatt keverjük simára, majd öntsük bele egy kizsírozott, kilisztezett tortaformába. (a formát zsírozás és lisztezés helyett sütőpapírral is kibélelhetjük)
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 20-25 percig, tűpróbáig. Arra figyeljünk, hogy ne nagyon szárítsuk ki sütés közben a tésztát. (Én légkeverésnél 160 fokon, 20 percig sütöttem) 
A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a formában hűlni, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki egészen.

Forrás:
https://gizi-receptjei.blogspot.com/

Gesztenyés krém hozzávalói:

  • 40 dkg gesztenyemassza (2 csomag)
  • 20 dkg vaj
  • 15 dkg porcukor
  • 2 cs vaníliás cukor
  • 2-3 ek rum (v. 1/2 rumaroma)
  • 5 dl Hulala

A gesztenyemasszát reszeljük le egy kisebb lyukú reszelőn, vagy a krumplinyomóval nyomjuk át.
Ezután adjuk hozzá a puha, felkockázott vajat, a porcukrot, a vaníliás cukrot, és a rumot, majd keverjük simára. (ízlés szerint több cukrot is adhatunk hozzá)

3 dl Hulalát verjük fel kemény habbá, majd apránként, keverőkanállal keverjük össze a gesztenyés krémmel.
A teljesen kihűlt tortalapot helyezzük bele egy 24 cm-es sütőpapírral kibélelt formába, majd kanalazzuk rá a krémet, és egyenletesen simítsuk el a tetejét.  

A maradék 2 dl Hulalát szintén verjük fel kemény habbá, majd egyenletesen kanalazzuk rá a gesztenyés krémre. 

Ezután tegyük be a tortát pár órára (v. egész éjszakára) a hűtőbe, hogy a krém teljesen megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek.

Forrás:
https://gizi-receptjei.blogspot.com/

Habcsók réteg hozzávalói:

  • 3 tojásfehérje (nagy)
  • 20 dkg porcukor
  • 1 ek étkezési keményítő
  • 1/2 tk ecet (10%-os)
  • csipet só

A tojásfehérjét tegyük bele egy keverőtálba, majd szórjuk meg egy csipet sóval, és robotgéppel kezdjük el habbá verni. Amikor már kezd kifehéredni, állandó keverés mellett kanalazzuk hozzá a porcukrot.

Ezután addig keverjük, míg majdnem teljesen kemény habot kapunk. Ekkor állandó keverés mellett először csorgassuk hozzá az ecetet, majd apránként szórjuk bele a keményítőt. Végül pedig keverjük még 1-2 percig, hogy egy jó kemény habot kapjunk.
Ezután egy sütőpapírra kenjünk egy vékony, 24 cm-es kört a habból, majd a maradék hab 2/3 részéből egy fagyiskanállal  halmozzunk szorosan egymás mellé kis golyókat.

A maradék habot tegyük habzsákba, és szintén sütőpapírra formázzunk kis fenyőfákat a habból. 

Ezután helyezzük be előmelegített, 80 fokos sütőbe, majd szárítsuk 70-80 percig. (Én légkeverésnél 80 fokon, 70 percig szárítottam.)

Ezután vegyük ki a sütőből, óvatosan emeljük le a sütőpapírról a habcsóklapot és a fenyőket, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki egészen. (Nagyon óvatosan kell vele bánni, mert könnyen törik. Én egy vékony spatulával óvatosan alányúlva választottam le a sütőpapírról.)
Tálalás előtt vegyük ki a tortát a hűtőből, helyezzük egy tortatálra, majd óvatosan tegyük a tejszínhab tetejére a habcsóklapot, az oldalára pedig egy pötty tejszínhabbal ragasszuk fel a habcsók fenyőket, és végül ízlés szerint szórjuk meg porcukorral.

Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel a tortát, majd úgy kínáljuk az ünnepi asztalon.

Jó étvágyat hozzá!

Forrás:
https://gizi-receptjei.blogspot.com/

A kelt tésztát megfelezve az egyik felébe most is mazsola került, a másik tésztát viszont gesztenyés töltelékkel kentem meg, majd tekertem fel. Végül a két tésztát összecsavarva tettem a kuglófformába, majd újrakelesztés után irány a sütő…. A kisült, és kihűlt, illatozó kuglófot végül csokoládéval csorgattam meg, de ízlés szerint egyszerűen porcukorral megszórva is kínálhatjuk.

Forrás:
https://gizi-receptjei.blogspot.com/

Hozzávalók:

  • 55 dkg liszt (BL55)
  • 2,2 dkg élesztő (friss)
  • 10 dkg porcukor
  • 1 cs vaníliás cukor
  • 1 db tojássárga (nagy)
  • 6 dkg vaj (olvasztott)
  • 3 dl tej
  • csipet só
  • 5 dkg mazsola

A tejet langyosítsuk meg, majd kb. 1 dl-t keverjünk össze 1tk cukorral, morzsoljuk bele az élesztőt, és pár perc alatt futtassuk fel.

A porcukorhoz adjuk hozzá a vaníliás cukrot, a tojássárgát, az olvasztott vajat, a maradék langyos tejet, majd keverjük simára.

Ezután adjuk hozzá a felfuttatott élesztőt, és szintén keverjük össze.

A lisztet keverjük össze egy csipet sóval, szitáljuk át, majd adjuk hozzá az élesztős keveréket, és addig dagasszuk a tésztát, míg elválik az edény falától. 

Ezután vegyük félbe a tésztát, majd az egyik tésztagombócot tegyük kelesztőtálba, és langyos helyen kb. egy óra alatt kelesszük a duplájára.

A másik tésztagombóchoz adjuk hozzá a mazsolát, gyúrjuk át, szintén tegyük kelesztőtálba, és langyos helyen kelesszük a duplájára.

Forrás:
https://gizi-receptjei.blogspot.com/

Gesztenyés töltelék hozzávalói:

  • 20 dkg gesztenyemassza (ízesített)
  • 5 dkg vaj
  • 1 cs vaníliás cukor

A gesztenyemasszát egy kisebb lyukú reszelőn reszeljük le (vagy krumplinyomón nyomjuk át) majd adjuk hozzá a vaníliás cukrot és a puha vajat, majd keverjük simára.

A megkelt, üres tésztát nyújtsuk ki téglalappá, kenjük meg a gesztenyével, majd csavarjuk fel mint a bejglit.

A mazsolás tésztából sodorjunk ugyanolyan  hosszú rudat, majd a két tésztát csavarjuk össze.

A kuglófformát alaposan zsírozzuk, és lisztezzük ki, majd helyezzük bele az összecsavart tésztát, takarjuk le egy konyharuhával, majd szobahőmérsékleten kb. egy óra alatt kelesszük a duplájára.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 40-45 perc alatt süssük készre. (Én légkeverésnél 160 fokon, 40 percig sütöttem.)

A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a formában hűlni, majd fordítsuk át egy rácsra és hűtsük ki teljesen. (Én sütőpapírt tettem a rácsra, és arra borítottam rá a kuglófot.)

A teljesen kihűlt kuglófot ízlés szerint megszórhatjuk porcukorral, vagy éppen csorgathatunk rá olvasztott csokoládét……

Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel a kuglófot, majd úgy kínáljuk. 

Jó étvágyat hozzá!

Gesztenyés trüffel szelet

Forrás:
https://gizi-receptjei.blogspot.com/

Hozzávalók 24x9x7 cm-es formához:

  • 50 dkg gesztenyemassza
  • 10 dkg porcukor
  • 2 cs vaníliás cukor
  • 12,5 dkg csokoládé (70%-os)
  • 10 dkg vaj (laktózmentes)
  • 0,5 dl tej (laktózmentes) 
  • 2-3 ek rum

A gesztenyemasszát nyomjuk át a krumplinyomón, vagy villával alaposan törjük össze, majd adjuk hozzá a porcukrot, a vaníliás cukrot, a rumot, és robotgéppel keverjük simára.

A csokoládéhoz adjuk hozzá a tejet, és gőzfürdő fölött, kevergetve olvasszuk fel, majd vegyük le, adjuk hozzá a felkockázott vajat, és keverjük simára.

Ezután csorgassuk a gesztenyés keverékhez, majd szintén robotgéppel keverjük simára.

A formát béleljük ki folpack fóliával, egyenletesen öntsük bele a masszát,  majd tegyük be pár órára, vagy egész éjszakára a hűtőbe, hogy teljesen megdermedjen. (Én egész éjszakára a hűtőben hagytam.)

Amikor már teljesen megdermedt, vegyük ki a hűtőből, majd fordítsuk át egy tálcára. Ezután óvatosan húzzuk le a fóliát, majd vonjuk be csokoládémázzal.

Nagyon egyszerű, mégis gazdag és harmonikus ízvilágú ez a sült zöldségekkel készült sütőtökkrémleves – a hagyma, a fokhagyma és a sütőtök is finoman karamellizálódik sütés közben, és teltebb, gazdagabb ízt kapnak, ami aztán gesztenyével, gyömbérrel, kurkumával és egy kevés mézzel kiegészítve mennyei ízkavalkáddá alakul.

A főtt gesztenye tartalmasabbá és lágyabbá teszi ezt a tejszínnel selymesített levest, az édessége pedig tálaláskor tökéletesen ellenpontozható egy kis pirított napraforgó- vagy tökmaggal, szójaszósszal vagy pár csepp tökmagolajjal, hogy még izgalmasabb legyen. A levesben a tejszín és a méz kiváltható kókuszkrémmel és juharsziruppal, így vegán változatban is könnyedén elkészíthető.

Gesztenyés sütőtökkrémleves

Hozzávalók:

  • 1 kg sütőtök
  • 1 nagyobb fej hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 20 dkg főtt, hámozott gesztenye vagy natúr gesztenyemassza
  • 1 teáskanál őrölt gyömbér
  • 1 teáskanál kurkuma
  • 1 liter alaplé – vagy víz + 1 bio leveskocka
  • 2 dl tejszín – vagy kókuszkrém
  • 1 evőkanál méz – vagy juharszirup
  • só, bors
  • tökmag vagy napraforgóbél a tálaláshoz

Elkészítés: A sütőtököt, a hagymát és a fokhagymát meghámozzuk, a sütőtököt felkockázzuk, a hagymát cikkekre vágjuk, és a fokhagymával együtt sütőpapírral fedett tepsire tesszük, sózzuk, borsozzuk, meglocsoljuk az olívaolajjal, alufóliával lefedjük, és 180 fokos sütőbe tolva, légkeverés mellett 35-40 perc alatt puhára sütjük.

Ha kész, lábasba tesszük, hozzáadjuk a gesztenyét, a fűszereket, az alaplevet – vagy a vizet és a leveskockát -, és tűzre téve, félig lefedve, közepes lángon kb. 20 percet főzzük. Hozzáadjuk a mézet és a tejszínt, és botmixerrel krémesre dolgozzuk, ízlés szerint sóval, borssal még fűszerezzük, illetve ha hígabban szeretjük, akkor kis vízzel vagy alaplével felöntjük.
 
Azon melegében tálaljuk, pirított napraforgó- vagy tökmaggal meghintve, szójaszósszal vagy tökmagolajjal meglocsolva.

Az önmagában, természetesen édeskés ízű gesztenye leggyakrabban desszertbe kerül, és a gesztenyekrémleves is sok helyen rummal, mazsolával, édes habbal koronázva készül. Mivel karácsony táján úgyis rengeteg édeset eszünk, izgalmasabb és egészségesebb, ha zöldségesen, fűszeresen, édes-sós változatban készítjük. Egy kis zellerrel és krumplival, rozmaringgal, tejszínnel és mézzel készítve álomfinom lesz a gesztenyekrémleves, és nagyon jól működik kókusztejszínnel és a méz helyett juharsziruppal is, így vegán étrendbe is tökéletesen beilleszthető.

Ha nyers gesztenyét használunk, azt érdemes néhány órára beáztatni, hogy kicsit felpuhuljon a héja, majd éles késsel bevágni, és annyi vízben, amennyi ujjnyira ellepi, és közepes lángon kb. 40 perc alatt megfőzzük, majd hűlni hagyjuk és kifejtjük a héjából. Sokkal egyszerűbb viszont, ha főtt és pucolt gesztenyét, esetleg natúr, nem édesített, fagyasztott gesztenyemasszát vásárolunk – szerencsére mindkettő kapható, és ezzel sok időt és pepecselést spórolhatunk.

Tejszínes gesztenyekrémleves

Hozzávalók:

  • 1 kis fej hagyma
  • 2 közepes krumpli
  • fél közepes zellergumó
  • 30 dkg főtt és megpucolt gesztenye
  • 1 ág friss vagy 1 teáskanál szárított rozmaring
  • 1 liter alaplé
  • 1,5 dl tejszín – kókuszkrém is lehet
  • 1 evőkanál méz – juharszirup is lehet
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • só, bors

Elkészítés: A hagymát, a krumplit és a zellert meghámozzuk, felkockázzuk. Egy lábasban felforrósítjuk az olívaolajat, rádobjuk a hagymát, üvegesre dinszteljük, majd a zöldségeket is hozzáadjuk, és kevergetve 4-5 percig pároljuk, majd mehet hozzá a rozmaring és a főtt gesztenye, átkeverjük, felöntjük az alaplével, sózzuk és borsozzuk, és forrástól számítva kb. 15 perc alatt, a zöldségek megpuhulásáig főzzük.

Kidobjuk belőle a rozmaringot, ha frisset használtunk, hozzáadjuk a tejszínt és a mézet, és botmixerrel selymesre turmixoljuk, majd még egyszer forrásig melegítjük.

Tálalás előtt érdemes 10 percet pihenni hagyni, hogy összesimuljanak az ízek, de akár előző nap is elkészíthető. Kínálhatunk hozzá natúr főtt gesztenyét, pirított baconcsipszet, krutont, extra tejszínt is.

A gesztenye és a csoki nagyon jó párost alkotnak, és a készen kapható fagyasztott gesztenyepüré nagyon megkönnyíti a dolgunkat, ha valamilyen gesztenyés finomságot szeretnénk készíteni. Persze az lenne az igazi, ha ezt az őszi-téli szezonális gyümölcsöt mi magunk főznénk, pucolnánk, pépesítenénk és ízesítenénk, de őszintén szólva túl nagy a csábítás, hogy ne a konyhakész masszát válasszuk, ami nemcsak jóval egyszerűbb és gyorsabb, de pénztárcabarátabb is.

Azért a friss gesztenyéről sem beszélünk le senkit, sütve csakis úgy az igazi, de ennél a tömör-gyönyör brownie-nál érdemes az egyszerűbb utat választani, így 15 perc alatt összeállítható ez a nagyon csokis süti.

Gesztenyés brownie

Hozzávalók:

  • 15 dkg étcsokoládé
  • 10 dkg vaj
  • 3 tojás
  • 10 dkg cukor
  • 25 dkg gesztenyemassza – édes
  • 7,5 dkg liszt
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 1 teáskanál vanília-kivonat
  • 2 evőkanál rum
  • ízlés olvasztott étcsokoládé a tetejére

Elkészítés: A csokoládét felaprítjuk, és a vajjal együtt gőz fölött megolvasztjuk, simára keverjük, félretesszük. A tojásokat egy keverőtálba felütjük, hozzáadjuk a cukrot, a rumot és a vaníliát, és jó habosra kikeverjük, majd a csokis vajjal is simára keverjük. Hozzászitáljuk a sütőporos lisztet, hozzáreszeljük a gesztenyemasszát, és sima tésztává összekeverjük.

Sütőpapírral bélelt kb. 20×20 centis tepsibe vagy sütőtálba öntjük, és 180 fokos sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük. A sütőből kivéve hagyjuk 10 percet, majd a sütőpapír segítségével kiemeljük, és rácsra téve hagyjuk kihűlni.

Szeletelve tálaljuk, meglocsolhatjuk olvasztott csokival a tetejét, vagy kínálhatunk mellé vaníliafagyit, esetleg tejszínhabot, ha szeretnénk még tovább fokozni az élvezeteket…

Idén erre a gesztenyés trüffelszeletre esett a választásom, melyet csak össze kell keverni, formába önteni, majd irány a hűtő, hogy kellően megdermedjen. Dermedés után sincs vele sok dolgunk, csupán csak bevonjuk csokoládéval, és mehet is vissza a hűtőbe, míg megdermed… 

Forrás:
Kard Éva

A selymesen krémes gesztenyés csokoládé pedig nagyon, de nagyon finom. A gesztenye és a csokoládé imádóinak pedig szinte kötelező elkészíteni, isteni finom – pedig milyen egyszerű! 

Forrás:
Kard Éva

Gesztenyés trüffelszelet

Hozzávalók egy 24 x 9 x 7 cm-es formához:

  • 50 dkg gesztenyemassza
  • 10 dkg porcukor
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 12,5 dkg csokoládé (70%-os)
  • 10 dkg vaj (laktózmentes)
  • 0,5 dl tej (laktózmentes) 
  • 2-3 evőkanál rum

A csokimázhoz:

  • 12,5 dkg étcsokoládé
  • 1 dl habtejszín
  • 1 teáskanál vaj

Elkészítés: A gesztenyemasszát nyomjuk át krumplinyomón vagy villával alaposan törjük össze, majd adjuk hozzá a porcukrot, a vaníliás cukrot, a rumot, és robotgéppel keverjük simára.

A csokoládéhoz adjuk hozzá a tejet, és gőzfürdő fölött, kevergetve olvasszuk fel, majd vegyük le, adjuk hozzá a felkockázott vajat, és keverjük simára. Ezután csorgassuk a gesztenyés keverékhez, majd szintén robotgéppel keverjük simára.

A formát béleljük ki frissen tartó fóliával, egyenletesen öntsük bele a masszát, majd tegyük be pár órára vagy egész éjszakára a hűtőbe, hogy teljesen megdermedjen. Én egész éjszakára a hűtőben hagytam.

Amikor már teljesen megdermedt, vegyük ki a hűtőből, majd fordítsuk át egy tálcára. Ezután óvatosan húzzuk le a fóliát.

A csokoládémázhoz a tejszínhez adjuk hozzá a vajat, és melegítsük forráspontig, majd vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a feldarabolt csokoládét, és addig keverjük, míg teljesen felolvad és éppen csak langyos lesz.

Ezután a hűtőből kivett és egy tálcára átfordított trüffelt vonjuk be a csokoládémázzal, majd tegyük vissza a hűtőbe, hogy a csokoládé teljesen megdermedjen.

Közvetlenül tálalás előtt vegyük ki a gesztenyés trüffelt a hűtőből, majd ízlés szerint szeleteljük fel, és úgy kínáljuk. Én az ünnephez illően porcukorral megszórva díszítettem.

Forrás:
Kard Éva

Az év végi ünnepek idején többnyire rengeteg a teendő, sokkal sűrűbbek a napok, ilyenkor ráadásul sokkal többféle ételt és süteményt készítünk, vendégeket várunk, így nem árt, ha van egyszerűbben elkészíthető, gyors finomság is a repertoárban. Ez a csokis-gesztenyés torta könnyedén összeállítható, nagyon finom puha és szaftos, igazán csokis és illatos, és kellő díszítéssel ünnepi külsőt adhatunk neki.

Az alábbi receptben édesített gesztenyemasszával készül a torta, ha natúr pürét használunk, akkor érdemes emelni a cukor mennyiségét!

Gesztenyés csokitorta

Hozzávalók:

  • 15 dkg étcsokoládé
  • 40 dkg gesztenyemassza
  • 4 tojás
  • 0,8 dl olívaolaj
  • 10 dkg cukor
  • 2 evőkanál étkezési keményítő
  • 1/2 csomag sütőpor
  • 2 evőkanál kakaópor
  • 1 teáskanál vaníliakivonat
  • 1 evőkanál rum

Elkészítés: Az étcsokoládét felkockázzuk, és gőz fölött megolvasztjuk, a tűzről levéve hozzáadjuk a rumot és a vaníliakivonatot, félretesszük.

A tojásokat egy keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a cukrot, és 4-5 perc alatt elektromos habverővel nagyon krémesre, habosra, szinte fehérre verjük, majd folyamatos keverés mellett hozzáadjuk az olívaolajat is. Ezután hozzákeverjük a már nem forró csokoládét, majd hozzáreszeljük a gesztenyét, összeforgatjuk, végül hozzászitáljuk a sütőpor, kakaópor és étkezési keményítő keverékét, és finoman összeforgatjuk.

Kikent, kakaóporral vagy keményítővel meghintett 22-23 centis kapcsos tortaformába öntjük, elsimítjuk, és 180 fokos sütőbe toljuk. Légkeverés mellett 30-35 perc alatt megsütjük. A sütőből kivéve 15 percet pihentetjük, majd lecsatoljuk a peremét, és hagyjuk teljesen kihűlni. Kakaóporral és porcukorral meghintve – vagy ízlés szerint díszítve – szeletelve tálaljuk.

A gesztenyepüré az egyik legegszerűbb desszert, csak habot kell hozzá verni, no meg a készen kapható gesztenyemasszát ráreszelni… Ennél azért érdemes egy kicsivel több figyelmet fordítani rá: meghálálja. A gesztenyemasszát nem árt egy kis rummal és vajjal feljavítani, így sokkal krémesebb, puhább, és ha a tejszínhabot sima porcukor helyett vaníliás cukorral készítjük, akkor a gesztenyével tökéletes párost alkotnak.

Most mindehhez még omlós linzerkosárkák is készültek, vendégvárónak vagy ünnepi desszertnek ebben a formában tökéletes. A kis tésztakelyheket előre is megsüthetjük, akár pár nappal korábban, tálalás előtt pedig csak be kell tölteni. Most ráadásnak még egy kevés meggydzsem is került a linzertésztára, a gesztenye és a tejszínhab alá – hát nem rontotta el. 😉

Gesztenyepürés linzerkosárka

Hozzávalók:
A tésztához: 

  • 25 dkg liszt
  • 12 dkg hideg vaj
  • 2 tojássárgája
  • 5 dkg porcukor

A töltelékhez: 

  • 25 dkg gesztenyemassza
  • 3 dkg lágy vaj
  • 2 evőkanál rum
  • 1,5 dl tejszín
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 1 dl meggydzsem

Elkészítés: A tésztához a lisztet tálba tesszük, hozzáreszeljük a hideg vajat, ujjbeggyel összemorzsoljuk, majd hozzáadjuk a porcukrot és a tojássárgákat, és gyors mozdulattal összedolgozzuk. Frissentartó fóliába csomagoljuk, és legalább fél órát pihentetjük a hűtőben.

A pihentetett tésztából félmaréknyi darabokat szaggatunk, és kis piteformákba nyomkodjuk, 180 fokos sütőben 10–12 perc alatt aranybarnára sütjük, majd hagyjuk kihűlni.

A töltelékhez a gesztenyemasszát krumplinyomón áttörjük, hozzáadjuk a lágy vajat és a rumot, és alaposan összekeverjük. A jól behűtött tejszínt a vaníliás cukorral elektromos robotgéppel habbá verjük.

A linzerkosárkák aljára 1-1 teáskanálnyi meggylekvárt kenünk, erre vaníliás tejszínt halmozunk. A gesztenyés masszát a krumplinyomóba visszatesszük, és adagonként a linzerkosárkákra nyomjuk. Ízlés szerint csokidarabokkal díszítjük.

A gesztenye alacsony zsír- és kalóriatartalma, valamint magas szénhidráttartalma miatt ideális összetevője a gluténmentes táplálkozásnak, akár egészben, akár liszt formájában. A gesztenyében megtalálható a legtöbb fontos ásványi anyag, bár kis mennyiségben, vasban és káliumban viszont gazdag. Ami összetételét illeti, 50%-a víz, 45%-a keményítő, 5%-a pedig zsír, pontosabban jótékony növényi olaj, rostokban is igen gazdag.

Nálunk a leggyakrabban édes püré formájában fogyasztjuk, desszertbe téve vagy egyszerűen csak egy jó adag tejszínhabbal elkanalazva, illetve olykor sütve elszemezgetjük, pedig ennél jóval többet tud. Az október vége felé beérő gesztenyék hosszan eltarthatóak, így februárig érdemes kihasználni őket minél több formában. Bármilyen friss salátát feldobhatunk, ha megszórjuk egy kevés aprított sült vagy főtt gesztenyével, összepárolhatjuk káposztával, édesburgonyával, sütőtökkel, sőt gombával, húsfélékkel is nagyon finom, de pürésítve tölteléket is készíthetünk, gazdagíthatunk vele.

Mire figyeljünk vásárláskor?

Ha nyersen vásároljunk, akkor minél gömbölydedebb és fényes héjú példányokat válasszunk, a puha, fénytelen vagy sérült héjú gesztenyét ne vegyük meg. Ha a méretükhöz viszonyítva túl könnyűnek tünnek, akkor már száraz, kemény, kevéssé élvezhető és nagyon bajlódós lesz a feldolgozásuk.

Ma már kapható főtt, hámozott, natúr gesztenye is vákuumos csomagolásban, illetve pürésítve édes és natúr változat is, a mélyhűtőpultban, ezeket is választhatjuk, de otthon is viszonylag egyszerűen előkészíthető, főleg a mikrós megoldással.

Hogyan főzzük, süssük?

A gesztenyét hagyományosan süthetjük és főzhetjük is, de a legegyszerűbb és a leggyorsabb a mikrós megoldás. 

  • Ha a klasszikus sütést vagy főzést választjuk, akkor a gesztenyék hasát egy éles késsel egy vágással simán vagy X alakban bevágjuk. Ez a hőkezelés alatt majd kinyílik, és le tudjuk fejteni a kemény héjat. 
  • Ha főzzük, akkor bő vízzel felöntjük, és közepes lángon 25-30 perc alatt megfőzzük, majd leszűrve, langyosra hűlve meghámozzuk.
  • Ha sütjük, akkor tepsibe tesszük, vízzel megspricceljük, és 200 fokos sütőben 20-25 perc alatt megsütjük. Melegen hámozzuk.
  • Ha a mikrót választjuk, akkor a gesztenyéket egy éles késsel félbevágjuk, egy mikrózható tálba tesszük, 2-3 evőkanál vizet locsolunk rá, frissentartó fóliával lefedjük, és 800 Watton 5 percig főzzük, majd kivéve még a saját gőzéban hagyjuk 2-3 percig, majd a fóliát levéve kicsit hűlni hagyjuk, és a gesztenyék húsát kinyomkodjuk egészen egyszerűen!