A fűszereken kívül a különféle zöldségek, zöldek is megjelenhetnek a tésztában, mint például a spenót. Az ezzel gazdagított gnocchi tulajdonképpen szósz nélkül is finom, csak egy kevés tejszín, csipetnyi szerecsendió kell hozzá, s már tálalható is.
A kifőtt gnocchival jól helyettesíthetők az olasz tészták, bármelyik kedvelt mártásunkhoz adhatjuk spagetti, fusilli vagy penne helyett. De nem csak főtt formában dolgozhatunk vele, a gnocchi ideális alapanyaga a csőben sütött fogásoknak. Bár az otthon készített krumpligombócnál nem mondhatjuk, hogy hirtelen felindulásból elkészített fogásokra is alkalmas, de bolti gnocchival készített csőben sült fogásoknál kevés gyorsabb és variábilisabb megoldás létezik, ha váratlanul asztalra kell tennünk valamit a család számára.
Abban az esetben, ha a kifőtt gnocchit köretként kívánjuk felszolgálni, érdemes egy kevés felforrósított zsiradékon átmozgatni, lepirítani. Nagyon kellemes, klassz kérget kap. Ilyenkor akár meg is fűszerezhetjük a felhasznált zsiradékot, csak arra ügyeljünk, hogy ne égjenek meg a hozzáadott fűszerek.
A gnocchi levesbetétnek is kitűnő. Húslevesekhez készíthetünk főtt hússal, apróra vágott, blansírozott zöldségekkel tarkított gnocchit, a különféle ragulevesekben szintén megállja a helyét, a krémlevesekben nemcsak hasznos, hanem mutatós is, s ha édes irányba visszük, akkor gyümölcslevesekben is jó szolgálatot tesz.
A gnocchit különféle mártásokkal édesre is hangolhatjuk. Készíthetünk hozzá idénygyümölcsökből chutney-kat, szószokat, de bővel elég az is, ha valamilyen gyümölcsvelővel körítve kerül terítékre. A gőzgombóc és a nudli nyomdokain haladva a gnocchit kínálhatjuk mákkal meghintve, vagy – a mákos gubából kiindulva – cukrozott mákkal megszórva, tejszínnel meglocsolva csőben is süthetjük.
Tejszínes sajtszósz
Hozzávalók: 2 dl tejszín, 1 dl víz, 10 dkg reszelt füstölt sajt, só, frissen őrölt bors
Elkészítés: A tejszínt a vízzel, sóval és frissen őrölt borssal felmelegítjük, hozzáadjuk a reszelt sajtot, és addig főzzük kevergetve, amíg kellemesen krémes lesz (kb. 3-4 perc).
Tejszínes gombaszósz
Hozzávalók: 20 dkg gomba, 1 kis fej hagyma, 1 dl száraz fehérbor, 2 dl tejszín, 1 evőkanál liszt, 1 kávéskanál kakukkfű, 1 evőkanál vaj, só, bors
Elkészítés: Az apróra vágott hagymát 1 evőkanál olvasztott vajon megdinszteljük, hozzáadjuk a vékony szeletekre vagy kis kockákra vágott gombát, sózzuk, borsozzuk, a kakukkfűvel meghintve lepirítjuk, majd a borral pár percig forraljuk. Meghintjük a liszttel, elkeverjük, és a tejszínt hozzáöntve krémesre forraljuk 1-2 perc alatt.
Paradicsomos szósz
Hozzávalók: 40 dkg hámozott paradicsom (dobozos vagy konzerv), 2 gerezd fokhagyma. 1 kis fej hagyma, 1 kávéskanál szárított bazsalikom, 1 kávéskanál szárított oregánó, 1 evőkanál kapribogyó, 1 dl tejszín, só, frissen őrölt bors, 1 evőkanál olívaolaj
Elkészítés: A felforrósított olívaolajon megdinszteljük az apróra vágott hagymát és fokhagymát, majd hozzáadjuk a feldarabolt hámozott paradicsomot a levével együtt. Bazsalikommal, oregánóval, sóval és frissen őrölt borssal ízesítjük, 6-7 percig kevergetve főzzük, majd hozzáadjuk a tejszínt és a finomra vágott kapribogyót. További 2-3 perc főzés után kész is a krémes, pikáns, fűszeres szósz.
Tavaszi zöld sajtmártás
Hozzávalók: 10 dkg reszelt sajt, 2 dl tejszín, 20 dkg fagyasztott vagy forrázott spenót vagy 1 csokor felaprított medvehagyma, 1 gerezd fokhagyma, só, frissen őrölt bors
Elkészítés: A tejszínt a kiolvasztott spenóttal vagy a felaprított medvehagymával 2-3 percig forraljuk egy kisebb lábosban, ha spenóttal dolgozunk, akkor felaprított fokhagymát adhatunk hozzá, medvehagymánál nem szükséges. Ezután hozzáadjuk a reszelt sajtot, ízlés szerint sózzuk, frissen őrölt borssal fűszerezzük, és ha kellően krémes, mehet is a tésztára. Szerintünk 6 perc 4 személyre!
Én például nagyon szeretem a belőle készült krémleveseket, köretként is szívesen tálalom, de ezek mellett egyik nagy kedvencem a sütőtökös gnocchi. Az elkészítése sem bonyolultabb, mint a hagyományos gnocchinak, csak itt kerül bele némi előzőleg megsütött sütőtök is. Sajtmártással és vajban ropogósra sütött zsályalevéllel tálalva pedig egyszerűen abbahagyhatatlan.
Sütőtökös gnocchi sajtmártással és ropogósra sült zsályával
Hozzávalók a gnocchi-hoz:
Valamint:
A vajat hevítsük fel, majd tegyük bele a frissen szedett zsályaleveleket, és pár pillanat alatt süssük ropogósra. Ezután szedjük ki a vajból, és tegyük félre.
A sütőtököt először süssük meg, majd villával alaposan törjük össze, és hűtsük ki egészen.
A krumplit főzzük meg enyhén sós vízben, majd szűrjük le, nyomjuk át krumplinyomón – villával törjük alaposan össze -, majd hűtsük ki egészen.
Keverjük össze a kihűlt sütőtököt a szintén kihűlt krumplival, egy csipet sóval és a szerecsendióval.
Ezután adjuk hozzá a liszt felét és a tojássárgáját, majd gyors mozdulatokkal kezdjük el összegyúrni. A többi lisztet apránként adagoljuk hozzá, hogy könnyebb tésztát kapjunk, kicsit lágyabb legyen, de már ne ragadjon.
Alaposan lisztezett felületen nyújtsuk vastagabbra, majd vágjuk fel kb 2 cm-es csíkokra. Ezután a tésztacsíkokat kb. 1,5 cm-es darabokra vágjuk, majd egy villa hátulján görgessük végig.
Forrásban lévő vízbe tegyünk 1 mokkáskanál sót, majd tegyük bele a gnocchit és addig főzzük, míg feljön a víz tetejére. Ezután szűrjük le, majd tegyük bele a zsálya sütésénél visszamaradt vajba, és forgassuk össze.
A sajtmártás hozzávalói:
A vajat hevítsük fel, adjuk hozzá a lisztet, és pár pillanat alatt, állandó keverés mellett készítsünk világos színű rántást. (Nem szabad megpirítani a lisztet!!!)
Ezután vegyük le a tűzről, majd öntsük hozzá a tej felét, sózzuk, borsozzuk, és egy kézi habverővel keverjük simára. Tegyük vissza a tűzre, és állandó keverés mellett kezdjük el besűríteni. Amikor már kezd sűrűsödni, keverjük hozzá a reszelt sajtot, majd apránként adagoljuk hozzá a maradék tejet is. Annyi tejet adjunk hozzá, hogy szószos állagot kapjunk.
Tálaláskor szedjük a gnocchit tányérra, majd csorgassuk meg a sajtmártással, és szórjuk meg a ropogósra sült zsályalevelekkel, és úgy kínáljuk.
Ehhez az ételhez Mikes Márk bormester ezt a bort ajánlja:
Pécsi Cirfandli
A sütőtök számomra mindig a meleg, őszi napsütést juttatja eszembe. Ha bort kell elképzelnem mellé, akkor olyan jutna eszembe, mely az őszi szürettel van összefüggésben, és mindenképp tartalmaz némi természetes maradékcukrot. Nagy kedvencem pécsiként a Cirfandli, mely egy elképesztően izgalmas szőlőfajta. Ez a tétel tartalmas, gazdag és csodás fajta jelleggel (mezei virágok, barack, egzotikus gyümölcsök) rendelkezik. A késői szüretnek köszönhetően természetes maradék cukor kerekíti a savakat és áll a sütőtökkel tökéletes harmóniában.