Írd be, mit keresel:

Sok türelem és idő, rengeteg törölgetés és takarítás sokszor, amit a kicsik evészetei megkövetelnek, ráadásul naponta többszür, de most két egymástól független kutatás eredményei is azt igazolják, hogy minél önálóbban esznek a gyerekek, annál kevésbé lesznek hajlamosak az elhízásra. A vizsgálatban 12 hónapos és 6 éves kor közötti gyerekek étkezési szokásait figyelték meg, és a tapasztalat azt mutatta, hogy a szüleik által hosszabb ideig etetett gyerekek hajlamosabbak az elhízásra a későbbiekben is, mint azok, akik egyedül ettek – természetesen csak azután, amikor már nagyjából megtanulták használni először a kanalat, majd a villát.

A kutatások azt is figyelték, hogy még akkor is, amikor szénhidrátban gazdagabb vagy éppen édes ételeket ettek a kicsik, abbahagyták az étkezést, ha jóllaktak, és jóval kevésbé voltak nyűgösek és ellenállóak a reggelik, ebédek és vacsorák alatt – az persze igaz, hogy rumlisabb így az étkezés, lassabb, és valószínűleg többet is kell takarítanunk az etetőszék, majd később az asztalon és körülötte, de megéri.

Fontos, hogy csak akkor és fokozatosan adjuk át a kanalat a baba kezébe, amikor már önállóan is tud biztonsággal enni, de szánjunk rá időt minden nap, hogy egyedül egyre jobban beletanulhasson, és bízzunk benne, mennyit és miből szeretne enni, persze egészségesebb alternatívákat kínálva.

A nagyon édes, csupa műízben készült robbanós cukorka elsősorban a gyerekek körében volt népszerű, aztán a felnőttek kezdtek frászt kapni tőle, mert egy városi legenda szerint ha valaki sokat evett vagy egyben nyelte le, akkor az a gyomorban robbanást okozott. Ez persze nem igaz, de pánikkeltésre remek volt, és ha pukkant is párat, a gyomor sokkal ellenállóbb, minthogy ettől bármilyen sérülést kaphasson.

A robbanós cukorka amúgy is ártalmatlan dolog, a pukkanásokat szén-dioxid okozza, amiből egy egész zacskóban nincs annyi, mint egy korty szénsavas italban. A szén-dioxidot a készítés folyamán juttatják az olvadt, forró cukorszirupba, ami a hűlés során pici buborékokban tárolódik a cukorban. Ahogy a szájban olvad a cukor, úgy szabadulnak ki – vagyis pattognak, robbannak – a nyelven és a szájpadláson.

A robbanós cukorka most ínyencebb formában is hódít: elegáns belvárosi étterem desszertkínálatában például császármorzsa tetejére szórva kóstolható, és az egymással versenyző kézműves csokik készítői is elkezdték használni a mutatós és sokféle toppinggal megszórt csokitáblákon.

Ha ránk hallgattok, ez otthon is elkészíthető, olvasztott csokival, csokicsipsszel és persze robbanós cukorkával, de akár maga a csoki készíthető egészséges, cukormentes változatban is, ezzel a mennyei finom és egyszerű recepttel. A cukorka persze az egészséges kategóriába nemigen fér bele, de mivel kevéske is elég belőle a boldogsághoz és a mókához, szerintünk bőven belefér…

Viszont van pár nagyon egyszerűen elkészíthető fogás, amit bármikor bevethetek, még csak nagyon meg se kell erőltetnem magam, tuti a siker. A zöldborsó és a csirkecomb mindig bevethető, és szerintem nem csak nálunk…

Forrás:
Hajós Ágnes

Jöjjön a zöldborsós húsleves és a rántott pipicomb zöldborsópürével – ha ezeket készíted, a legfinnyásabb gyerek sem marad éhen.

Zöldborsós húsleves

Hozzávalók 2 felnőtt és 2 gyerek részére:

  • 3 db csirkefelsőcomb
  • 10 dkg zöldborsó
  • 1 kis fej hagyma
  • 1 paprika
  • 1 paradicsom
  • 1 csokor petrezselyemzöld
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 kávéskanál egész bors
  • 2 marék cérnatészta
  • só, bors

Elkészítés: A combokat felteszem 1,5 l vízben főni. Mikor felforrt, beleteszem az egész hagymát, a paprikát, a paradicsomot, és kicsire veszem a lángot. Leszedem az összes képződő habot. Hozzáadom a petrezselymet, borsot, fokhagymát, megsózom. Fedő alatt alacsony lángon hagyom főni, kb. 2 óráig elfeledkezhetünk róla. 

Ekkor kiszedem belőle a zöldségeket, ha elfőtt a víz, pótolom. A húst kiszedem, darabokra tépkedem (persze ha már kicsit langyosra hűlt).

Nagyon apró lyukú szűrőn átszűröm a levest egy másik lábasba, leszedek a tetejéről annyi zsírt, amennyit csak tudok. Visszateszem a tűzre, felforralom ismét, beleszórom a borsót meg a húst, a tésztát is beleteszem. Ennek kell még 10 perc, majd megkóstolom, ha kell, még egy kicsit sózom.

Forrás:
Hajós Ágnes

Rántott csirkecomb zöldborsópürével

Hozzávalók 2 felnőtt és 2 gyerek részére:

  • 7 csirke alsócomb
  • 2 tojás
  • liszt
  • (ha van, friss) zsemlemorzsa
  • só, bors
  • 35 dkg zöldborsó
  • 2,5 dkg vaj
  • 2 dl tejszín
  • fél csokor petrezselyem
  • 8 dkg füstölt sajt
  • bors, szerecsendió, só

Elkészítés: A csirkecombokat a csont mentén bevágjuk, szétnyitjuk, sózzuk, borsozzuk, 5 percig szobahőmérsékleten állni hagyjuk. Utána szokásos módon bepanírozzuk.

Egy széles serpenyőben 1 cm-nyi olajat hevítünk, majd beletesszük a combokat. Rögtön utána mérsékeljük a lángot, időnként megforgatva minden oldalukat aranybarnára sütjük. Akkor van rendesen megsülve, ha kést beleszúrva nem bugyog fel piros lé belőle.

A borsópüréhez egy másik serpenyőben felolvasztjuk a vajat, rátesszük a borsót. 5 percig alacsony lángon pároljuk, míg kicsit beráncosodik. Egy turmixgépbe tesszük a tejszínt, a petrezselymet, a lereszelt sajtot, megborsozzuk, teszünk bele egy csipet szerecsendiót és mokkáskanálnyi sót. Erre ráöntjük a borsót, és alaposan összeturmixoljuk. Megkóstoljuk, ha kell, még sózzuk.

Forrás:
Hajós Ágnes

Japánban a legalacsonyabb a gyerekkori elhízás, és ez annak köszönhető, hogy tudatosan és már egészen apró gyerekkortól bevonják a kicsiket az étel készítésébe, a tálalásba, közös élménnyé teszik az étkezéseket. A kicsik még csak a terítésben és a tálalásban, a nagyobbak pedig a főzésben, az ételek előkészítésében is részt vesznek, és ha van rá lehetőség, akkor az iskola kertjében különféle zöldségeket is termesztenek – az oktatás részeként, hiszen így egy csomó olyan tudást a gyakorlatban is megszerezhetnek, ami a környezet- vagy biológiaórán szárazabb formában szerezhetnének meg, nem mellesleg így nagyobb értéke is lesz az ételnek, a környezettudatosságról már nem is beszélve.

Objektum doboz

Az is része az ebédjüknek, hogy az ételek történetéről és tápértékéről a tanítók mesélnek nekik, és ha a közeli tanyáról, termelőtől vagy az iskola kertjéből származik valamelyik alapanyag, azt külön kiemelik, így emelve az értékét az ételnek, a gyerekeket pedig tiszteletre, megbecsülésre nevelve. Az pedig csak hab a tortán, hogy maguk után jókedvűen és teljes természetességgel elpakolnak… Hm… Vajon lehetne ezt nálunk is így?

Csokiimádóknak kötelező kipróbálni a nagyon krémes, illatos csokis tejberizst, amit a vanília mellett kakaópor és egy kis étcsokoládé gazdagít, selymességéről pedig némi tejszín gondoskodik. A tejberizsnél fontos, hogy először tej és cukor nélkül kezdjük el főzni, egy kis vízzel, majd utána a tejjel, a cukor csak a legvégén kerül bele, ahogy ennél a változatnál a kakaó és a csokoládé is.

Készíthető növényi tejjel is, ha valaki laktózmentesen szeretné elkészíteni, kókusztejjel a legfinomabb, mert akkor kap egy kis kókuszos ízt, de egyébként is keverhetünk bele némi kókuszreszeléket, adhatunk hozzá egy kevés reszelt narancshéjat, vagy megbolondíthatjuk egy kávéskanál mézeskalács-fűszerkeverékkel is.

Csokis tejberizs

Hozzávalók:

  • 25 dkg rizs
  • 2,5 dl víz
  • 6 dl tej (növényi tej is lehet)
  • 1 dl tejszín
  • 1 rúd vanília
  • 4 evőkanál barna cukor
  • 2 evőkanál holland kakaópor
  • 5 dkg étcsoki
  • csipet só

Elkészítés: A rizst egy lábasba tesszük, felöntjük 2,5 dl vízzel, hozzáadunk egy csipet sót, és kis lángon, időnként megkeverve, addig főzzük, amíg a rizs felszívja az összes folyadékot. Ekkor felöntjük a tejjel, hozzáadjuk a vaníliarúd kikapart magjait és a vaníliahüvelyt is, forrás után takarékra vesszük, és gyakran megkeverve krémesre főzzük.

Ha megpuhult a rizs, hozzáadjuk a tejszínt, a cukrot, a kakaóport és a felkockázott csokit, és kevergetve addig tartjuk a tűzön, míg a csoki felolvad.

Melegen, langyosan, de hidegen is tálalhatjuk, gyümölccsel, csokidarabkákkal meghintve. Ha hidegen tálalnánk, adjunk hozzá még egy kevés tejet, mert a kihűlés alatt még szív magába folyadékot a rizs.

Ennek a csokidarabokkal gazdagított, puha és könnyű tésztájú muffinnak érett banán az alapja, ennek köszönhetően egész kevés – 5 dkg – cukor is elég ahhoz, hogy kellően édes legyen, de akár kiváltható más édesítőszerrel is. Liszt nincs benne, csak apróbb szemű zabpehely, amiből beszerezhető gluténmentes is, a tésztát pedig tojás és joghurt fogja össze.

Az alaprecept nagyon jól variálható akár fűszerekkel, akár darabolt csonthéjasokkal vagy magokkal, aszalványokkal – ebbe a változatba most apróra vágott étcsokoládé és egy kevés darált mogyoró került, és a „piros mogyorós” óta tudjuk, hogy ezek milyen jó barátságban vannak, így más ízesítőre nem is volt szükség.

A banánnak és a joghurtnak köszönhetően a muffinok nem száradnak ki, több napig finom frissek maradnak. A legjobb, ha egy uzsonnás plasztikzacskóba tesszük, majd a hűtőbe dugjuk őket, így illatuk, ízük és frissességük is garantáltan napokig megmarad… Már ha el nem fogynak hamarabb!

Banános-zabpelyhes muffin csokidarabokkal

Hozzávalók 12 muffinhoz:

  • 2 érett banán
  • 15 dkg joghurt
  • 15 dkg apróbb szemű zabpehely
  • 2 tojás
  • 5 dkg barna cukor
  • 1 csomag sütőpor
  • 5 dkg darált mogyoró
  • 5 dkg étcsokoládé

Elkészítés: A banánokat meghámozzuk, egy keverőtálba tesszük, és villával alaposan összenyomkodjuk. Hozzáadjuk a tojásokat, elkeverjük, majd mehet bele a cukor és a joghurt, ezzel is elkeverjük. A zabpelyhet, a darált mogyorót és a sütőport is hozzákeverjük. A csokoládét felaprítjuk, a masszába forgatjuk, majd papírkapszlikkal bélelt muffinformákba elosztjuk a tésztát.

180 fokos sütőbe toljuk, és kb. 20 perc alatt megsütjük.

A leveles tészta örök adu ász, nálam mindig van a hűtőben legalább egy csomaggal. Nagyon hálás alapanyag, rengeteg módon használhatjuk. Pitének, ropogtatnivaló sós keksznek, megtölthetjük ezzel-azzal, édes vagy sós töltelékkel is, vagy készíthetünk belőle mini lepénykéket.

Forrás:
Kard Éva

Ha van néhány virslink és egy kis sajtunk, akkor készíthetünk belőle hot dog-féle virslis batyut, ami gyors vendégvárónak, de vacsorának is megállja a helyét, a tapasztalat szerint pedig a kicsik is nagyon szeretik. Pikk-pakk összeállíthatjuk, majd irány a sütő, és bő fél óra múlva már tálalhatjuk is a gyerekek nagy örömére.

Leveles hot dog

Forrás:
Kard Éva

Hozzávalók 4 darabhoz:

  • 1 csomag leveles tészta
  • 4 db virsli
  • 4 szelet sajt
  • mustár (ízlés szerint)
  • mák (egész)
  • 1 kisebb tojás a lekenéshez

Elkészítés: Az előnyújtott leveles tésztát csavarjuk ki a papírból, majd vágjuk fel négy, lehetőleg egyforma részre. Az egyik tésztadarabra tegyünk rá egy szelet sajtot, majd egy virslit, végül pedig nyomjunk rá ízlés szerint mustárt. Ezután a tészta két végét hajtsuk rá a virslire, majd tekerjük fel. Mindenképpen hajtsuk be a tésztát, mert különben a mustár kifolyik sütés közben!

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd helyezzük rá egymástól kicsit távolabb a virslis tekercseket. Ezután kenjük le felvert egész tojással, és szórjuk meg ízlés szerint mákkal.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 20–25 perc alatt süssük szép pirosra, ropogósra.

Tálaláskor a hot dog mellé ízlés szerint kínálhatunk még pluszba mustárt és ketchupot is.

Forrás:
Kard Éva

Akár egy gyors nassolnivaló finomságra vágyunk, akár vendégeket várunk, ha gyerekeket akarunk meglepni egy egyszerűbb és egészségesebb desszerttel, vagy jópofa és praktikusan gyors édes falatokkal készülnénk egy bulira vagy baráti beszélgetésre, a gesztenyegolyó a megoldás… Hozzáadott cukrot nem tartalmaz, alapanyagaiban van cukor, de táplálékérzékenyek elkészíthetik „mentes változatban”, igaz, úgy kicsit hosszadalmasabb, de még úgy sem számít macerásnak.

Összesen 5 alapanyagra van szükség: gesztenyemassza, darált keksz, vaj és narancs az alapja, illetve ezek keverékéből készülnek a golyóbisok, ezeket olvasztott csokoládéba mártva, illetve kakaóporba forgatva el is készültünk az isteni finom villámdesszertünkkel. A „mentes változathoz” natúr főtt gesztenyét érdemes pépesíteni, a keksz helyett finom zabpelyhet használni, vaj helyett kókuszolajat, természetes édesítőként pedig vagy datolyát, mazsolát, esetleg steviát – és hogy kellően krémes legyen, több narancslét…

Ha vendégségbe, gyerekeknek szánjuk, egy hurkapálcára szúrva mutatós cake pop is lehet a gesztenyegolyónkból, a csokimázat megszórhatjuk színes cukorkával, dekorcukrokkal, de akkor is tökéletes, ha egyszerűen csak meghempergetjük cukrozatlan kakaóporban.

Csokis-narancsos gesztenyegolyó

Hozzávalók:

  • 25 dkg édes gesztenyemassza
  • 5 dkg darált omlós vajas keksz
  • 2 dkg olvasztott vaj
  • 1 narancs
  • 10 dkg étcsokoládé – vagy kevés kakaópor

Elkészítés: A gesztenyemasszát egy tálba lereszeljük, az alaposan megmosott narancs héját is hozzáreszeljük. Az omlós vajas kekszet késes aprítóban finomra őröljük, a gesztenyéhez adjuk az olvasztott vaj felével, és annyi narancslét facsarunk hozzá, hogy a massza összeálljon, könnyen formázható legyen.

Diónyi golyókat formázunk belőle, amiket vagy megforgatunk cukrozatlan kakaóporban, vagy csokimázzal bevonjuk. Ha az utóbbit választjuk, akkor az étcsokit egy fémtálba tördeljük, és gőz fölött megolvasztjuk, hozzáadjuk a maradék olvasztott vajat, elkeverjük, levesszük a tűzről.

A gesztenyegolyókat apránként az olvasztott csokoládéba tesszük, megforgatjuk, majd egy-egy hurkapálca segítségével – először beleszúrjuk, majd kiemeljük vele –, és egy pohárba vagy befőttesüvegbe téve, esetleg egy almába szúrva hagyjuk megdermedni. Díszíthetjük is szórócukorral, kókusszal, tört mogyoróval, csokireszelékkel, esetleg masnival – ki mit szeret!

Megnézem >>

Megnézem >>
Forrás:
Alexandra.hu

Ez is érdekelhet: A gesztenye

A gesztenye gazdag ásványi anyagokban, vitaminokban, és sok jótékony hatása van a házi gyógyászatban is.

A szelídgesztenye származásáról, fajtáiról, élettani hatásáról, tápanyagairól és felhasználási lehetőségeiről olvashatunk a könyvben, és persze legkedveltebb oldaláról, a konyhai szerepéről is.

Közel 60 ételreceptet tartalmaz a kötet a levesektől, sültektől a süteményekig, tortákig.

A kiadvány tartalma:
– A gesztenye származása, története
– A szelídgesztenye kincsei: ásványi anyagok, vitaminok
– Tárolási, vásárlási tanácsok
– Érdekességek a gesztenyéről
– Receptek gesztenyével

Lehet az muffin, cupcake, macaron, fánk vagy cake-pop, Christina kezei között cuki cicákká, unikornissá, vagy rózsás csodává válnak, úgy dolgozik a fondant-nal és a marcipánnal, mint egy szobrász. Némelyikből elleshetünk egyszerűbb tippeket azért, mutatjuk is a kedvenceinket!

A márványozott fánkkal például tehetünk egy kísérletet:

Objektum doboz

A cicás cake-pop már nagyobb kihívás:

Objektum doboz

Unikornis-fánk:

Objektum doboz

És még egy kis egyszarvús keksz, ez az egyik kedvenc motívuma:

Objektum doboz

Ananászos macaronok minden értelemben – ízben és designban:

Objektum doboz

A rózsa is visszatérő motívum Christina desszertjeiben, ezek a csokis tartok is nagyon szépek:

Objektum doboz

Fehércsokis-mogyoróvajas bombák rózsával, ezt nagyon megkóstolnánk:

Objektum doboz

Rózsa cukorból, elképesztő, mi minden készülhet cukorból:

Objektum doboz

 

Amerikából jött, mestersége street food. Itthon még nem találkoztunk vele gyorsétteremben, de mivel otthon is nagyon egyszerűen elkészíthető, ezt nem is bánjuk. Csak egy sűrű palacsintatésztát kell kevernünk, ebben megforgatni a virsliket, majd irány a forró olaj. Mindösszesen legfeljebb 20 perc, és kész is van az isteni corn dog, vagyis a kukoricakutya. A kukorica viszont kulcsszó: kukoricadarával készül, ettől lesz ropogós a bunda, de mivel ebből készül az amúgy szintén villámfogás puliszka is, mindenképpen érdemes tartani belőle otthon. Jól lezárva sokáig eláll és sokféle módon felhasználható.

A corn dog esetén a virslibe hagyományosan bambuszpálcát vagy hurkapálcát szúrnak, ez teszi lehetővé, hogy kézzel lehessen enni. Partin, bulin, gyerekeknek ez jópofa, de ha mondjuk egy gazdag saláta mellé készítjük a bundás virslit, akkor teljesen felesleges.

Corn dog praktikák

  • Mindenképpen bőrös virslit kell használnunk, a műbőrős nem jó. Ha csak ilyen áll rendelkezésre, akkor mindenképpen húzzuk le a bőrt – ne rontsuk el az egészet, olvadt műanyaggal ehetetlenné téve a fogást.
  • Kisebb virsliket válasszunk, ha túl hosszúak, vágjuk félbe, de használhatunk mini virsliket is, így cuki kis partifalatokat kapunk. Félbevágott vajretekbe vagy cukkinibe szurkálva és így felszolgálva minden buli vagy gyerekzsúr sztárja lehet.
  • A palacsintatésztához használjunk finomra őrölt kukoricadarát: a durvább szeműnek nem lesz ideje megpuhulni, így kemény, szemcsés lehet a kész bunda.
  • Ha felnőtteknek készítjük, a palacsintatésztát fűszerezzük bátran: mehet bele csili, kis pirospaprika, őrölt bors és persze fokhagyma, a legjobb ebben az esetben a fokhagyma-granulátum, ami tökéletesen el tud keveredni a masszában.
  • Jobban tapad a tészta a virslire, ha előtte meghempergetjük lisztben, majd ezután mártjuk meg a tésztában.
  • A legpraktikusabb, ha a kikevert sűrű palacsintatésztát egy magas pohárba öntjük, és ebbe mártjuk bele a virsliket, folyamatosan pótolva a tésztát. Így egy virsli = egyetlen mozdulat. 🙂
  • A bemártott virsli azonnal mehet a forró olajba, így nem fog lefolyni, megfolyni, az olajban érdemes néhány másodperc múlva fordítani rajta, így mindenhol kéreg sül a tésztára, és egyenletesen fog sülni.
  • A következő receptben a tészta mennyisége több, mint amennyi a virslik bevonásához kell, mégis szükséges ahhoz, hogy kényelmesen be tudjuk őket mártani. A maradék tészta nem kidobandó! 1-2 evőkanál liszt és még ízlés szerinti fűszer hozzáadása és elkeverése után beleszaggathatjuk a forró olajba. Fűszeres fánkok lesznek, kívül ropogósra sülnek, belül puhák, finomak!
  • A corn dog magában is finom, de azért kínáljunk hozzá majonézt, mustárt, ketchupot, akár fokhagymás tejfölt. Egy nagy tányér saláta is jól áll neki!

Corn dog (kukoricás bundában sült virsli)

Hozzávalók:

  • 8 virsli
  • 10 dkg finom őrlésű kukoricadara
  • 10 dkg kukoricaliszt
  • 1 kávéskanál sütőpor
  • 1 tojás
  • 1 dl tejszín
  • 2 dl tej
  • 1 teáskanál só
  • 1-2 evőkanál liszt a hempergetéshez
  • bő olaj a sütéshez
  • 8 hurkapálca vagy bambusznyárs

Ha felnőtteknek készül:

  • fokhagyma-granulátum
  • őrölt bors
  • csilipehely

Elkészítés: A kukoricadarát, a lisztet, a sütőport, a sót egy keverőtálba tesszük, ízlés szerint hozzáadjuk a fűszereket (fokhagyma, bors, csili), valamint a tojást és a tejszínt, és elektromos habverővel elkezdjük összedolgozni. Apránként adagoljuk hozzá a tejet, amíg sűrű palacsintatészta állagot kapunk.

Bő olajat forrósítunk egy serpenyőben. A virslikbe hurkapálcát vagy bambusznyársat szúrunk, megforgatjuk lisztben, majd megmártjuk a kukoricadarás palacsintatésztában, és óvatosan a forró olajba tesszük.

Amikor már szép aranybarnák, kiemeljük, lecsepegtetjük, papírtörlőre tesszük, hogy a felesleges zsiradékot felszívja, majd azonnal tálaljuk.

Október és november fordulóján, amikor a természetből az élet kiszökik és mindenből az elmúlás árad, épp ekkor van mindhárom halottakhoz kapcsolódó ünnep. Halloween egy ősi pogány kelta ünnep továbbélése, amelynek lényege a kísértetek és a démonok elzavarása volt a tél eljövetele, vagyis az élet elmúlása idején. A kereszténység elterjedésével adta magát, hogy az összes üdvözült lélekre való emlékezés, vagyis a mindenszentek ünnepe is ebben az időben legyen. Innen már érthető, hogy a halloween, ami az „All Hallows Eve” névből rövidült a mai változatra, vagyis a „mindenszentek estje” nagyon összetartozik. A halottak napja pedig már a vallástól függetlenedő ünnep, amikor mindenki megemlékezhet elvesztett szeretteiről. De a gyökér közös.

És a lámpás is közös. A tűz és a fény, ami a sötét hónapokban meleget, reményt ad, a láng, amit szeretteinkért gyújtunk emlékezésként, vagy épp azért, hogy elüldözzük a szellemeket, démonokat, kísérteteket, vagy ahogy a keresztény ünnepen, vagy épp azért, hogy az esetlegesen kiszabadult lelkek visszataláljanak a sírjukhoz, és békességet leljenek. A halloween ünnepe, a túlvilággal és rémisztő dolgokkal való könnyedebb foglalatoskodás ráadásul oldja is félelmeinket és szomorúságunkat az elmúlással, veszteségeinkkel, halállal kapcsolatban.

Jó, de hogy jön ide a csoki? És miért van mindenhol már-már farsangnak beillő parti? Ez is hagyomány, mégpedig angolszász. A rémisztő jelmezek és a hangoskodás elriasztják az ártó szellemeket a régi hit szerint, és ennek megvan a gyerekek körében is a megfelelő változata. Halloween ünnepén ezért a gyerekek körbejárják a környéket, természetesen jelmezbe öltözve, és szabályosan megzsarolják a vicces ünnepen a felnőtteket: csokiért cserébe rendesek lesznek, nem zsiványkodnak, nem lesznek ördögfiókák és rémisztő gazfickók az elkövetkezendő időszakban. „Csokit vagy csalunk!” kiáltással csengetnek be szomszédainkhoz és zsákmányolnak tetemes mennyiséget a legkülönfélébb csokoládékból.

Mi nem csalunk, és mutatunk néhány jópofa, egyszerűen elkészíthető csokis desszertötletet – halloweeni hangulatban!

Egy csokis muffin mindig jó választás, ráadásul az egyszemélyes tortácskát szeletelni sem kell, kreatívan díszíthető. Aki szeret pepecselni, az olvasztott fehércsokival és étcsokival rajzolhat rá: pókhálót, pókot, de akár baglyot, halálfejet, szellemet…

A csokis muffin egy kis csokiöntettel is tökéletes, egy fogpiszkálóval képeket is szúrhatunk bele. Hogy mosolygós tökfej vagy rémisztő szellem legyen rajta, az már a vérmérsékletünktől függ csak…

A csokis pudingnak és mousse-nak senki sem tud ellenállni. Egyszerűen elkészíthető mindkettő, a dekorációban pedig nagy segítségünkre lehet egy kis gumicukor, főleg akkor, ha gilisztás, pókos, brrrr…

De rétegezhetjük sütőtökös krémmel is, és az alkalomra szabhatjuk egy kis pillecukorral és olvasztott csokival, szellemmé alakítva a pohárkrémet, aminek a receptjét itt találjátok >>

Habcsókból nagyon egyszerű és mutatós, ráadásul vicces szellemeket készíthetünk, aminek olvasztott csokival rajzolhatunk szemeket és szájat. Nagyon finom, de fontos, hogy nagyon-nagyon soká, igazán keményre verjük a tojáshabot!

A bevált linzertésztából is süthetünk korongokat, a közepén kisebb mélyedést formázva, majd ha kihűlt, csokibonbon, olvasztott csoki és egy kis fehér marcipán segítségével könnyen elkészíthetőek ezek az édes pókos falatok.

 

Azok se csüggedjenek, akik nem szeretnének sütni vagy valamilyen táplálékérzékenységgel élnek: ezek a banánszellemek is bevethetőek, csak fél maréknyi csokicsipsz kell hozzá, meg persze banán…

További ötleteket itt találtok >>
 

Rövid idő alatt kész ez a jópofa édesség, amivel feldobhatjuk a hétköznapok szürke estéit, de kiváló ötlet akár gyerekzsúrokra is. Ki ne szeretne beleharapni ezekbe a cuki, macskafej alakú sütikbe?

Objektum doboz

Hozzávalók:
 1 1/4 csésze teljes kiőrlésű liszt
 1/2 csésze cukrozatlan kakaópor     
 1/2 teáskanál szódabikarbóna     
 1/4 teáskanál sütőpor     
 1/2 teáskanál só    
 1/2 csésze fehér cukor     
 1/2 csésze barna cukor    
 10 evőkanál vaj   
 1 tojás

+ gumicukor, vagy olyan cukorka, amit használni tudsz a cica arcának megalkotásához.

Elkészítés: Melegítsük elő a sütőt 190 fokra.

Béleljük ki a tepsit sütőpapírral, vagy használjunk szilikonos sütőformát.

Keverjük össze a lisztet, a kakaóport, a szódabikarbónát, sütőport, a sót és a cukrot. Keverjük össze elektromos habverővel a vajat és a tojást, majd öntsük a lisztes keverékhez, és jól dolgozzuk össze. Formáljunk egyforma golyókat a tésztából, és helyezzük el őket az előkészített tepsibe. Egy kanállal vagy a tenyerünkkel lapítsuk őket vékonyra.

Süssük az előmelegített sütőben 8–10 percig.

A még meleg tésztaformákba helyezzük el a kúp alakú gumicukrokat úgy, hogy azok a macska szemeit alkossák, majd orrként használjunk egy gömb vagy málna alakú gumicukrot.

Kihűlés után már fogyasztható is.