Puncsot nemcsak akkor érdemes készíteni, ha barátokat látunk vendégül vagy bulizunk, a magunk örömére is elkészíthetjük, nem bonyolult, és nagyon jól tud esni egy dolgos nap vagy kiadós séta után hazaérve, de kuckózáshoz is tökéletes, lélekmelengető ital. A puncsban az is jó, hogy családi italként is tökéletesen működik, mert ha használunk is hozzá alkoholt, azt a legvégén kell hozzáadni, így gyerekek és felnőttek is kiélvezhetik a fűszeres, gyümölcsös, édes és forró kortyolnivalót.
Gyümölcsként most gránátalma került bele, az ital alapja pedig almalé és gránátalmaszörp, valamint egy illatos főzet vízzel és fűszerekkel. Ha nincs gránátalmaszirupunk, akkor ribizli-, málna- vagy más piros szörp is megfelel, és persze bármilyen szezonális gyümölccsel is gazdagíthatjuk ezt a kényeztető italt, de a pink gránátalmamagocskákat nem érdemes elhagyni, mert nagyon finom, ahogy izgalmasan roppannak a fogunk alatt.
Hozzávalók:
Elkészítés: A vizet lábasba tesszük, hozzáadjuk a hosszában félbevágott vaníliát (ha van használt, az is jó), a fahéjat, a szegfűszeget, a csillagánizst, egy kis szerecsendiót reszelünk hozzá, felforraljuk, és takarékon 5 percet gyöngyözve főzzük, majd hozzáöntjük az almalevet és a gránátalmaszörpöt, a tűzről levéve leszűrjük.
Poharakba merjük, gránátalmamagokat szórunk bele, és ízlés szerint alkoholmentesen vagy kis rummal felöntve kínáljuk.

Nagyon egyszerű és frappáns finomság az almás levél, az előnyújtott leveles tésztának köszönhetően gyorsan elkészül, pénztárcabarát és tényleg finom – a fűszeres almás töltelékkel mi nagyon szerettük.

Forrás: Kard Éva
Az almákat először mézzel, almáspite-fűszerkeverékkel pároljuk elő, majd kihűtve kerüljön a tésztára. Sütés közben finom fahéjillat lengi majd be a konyhát, a család pedig alig várja, hogy végre megkóstolhassa. A ropogósra sült tészta a fűszeres almával langyosan pedig olyan finom, hogy pillanatok múlva már morzsája sem marad.
Hozzávalók:
Elkészítés: Az almát hámozzuk meg, távolítsuk el a magházat, majd vágjuk fel kisebb kockákra a húsát.
A mézet hevítsük fel, adjuk hozzá a felkockázott almát, szórjuk meg az almáspite-fűszerkeverékkel és a vaníliás cukorral, majd pároljuk pár percig, hogy az alma még roppanós maradjon. Ezután hűtsük ki egészen, majd tegyük egy szűrőbe, és csepegtessük le a levét.
Az előnyújtott leveles tésztát csavarjuk ki a papírral együtt, majd vágjuk fel egyforma kockákra. Mindegyik tésztakocka közepére tegyünk a lecsepegtetett almából, a széleket kenjük meg vékonyan felvert tojással, majd formázzuk meg. A széleket egy villával nyomkodjuk le, nehogy szétnyíljon sütés közben, majd egymástól kicsit távolabb helyezzük egy sütőpapírral bélelt tepsire, és vékonyan kenjük le szintén tojással.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepesnél kicsit melegebb sütőben süssük szép pirosra. Én légkeverésnél 170 fokon sütöttem.
A sütőből kivéve a tepsiben hagyjuk langyosra hűlni.
Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg porcukorral, majd úgy kínáljuk. Langyosan egyszerűen nem lehet abbahagyni.

Forrás: Kard Éva
Bár még messzinek tűnik az idei enyhe ősz miatt, de szinte egy hónap múlva itt a karácsony, és ha DYI gasztroajándékokat szeretnénk készíteni, akkor bizony érdemes elkezdeni a visszaszámlálást! Legalábbis ami a likőröket illeti, mert ezeknek szükségük van néhány hétre, hogy az ízek összeérjenek, az alkohol pedig megszelídüljön a fűszerektől, ízesítőktől.
Most egy fantasztikusan finom gyümölcslikőrt mutatunk, ami fagyasztott gyümölcsökből is tökéletes, zseniálisan egyszerű, teljesen természetes, és nemcsak a likőr, hanem a már „kihasznált” gyümölcs is remekül használható a későbbiekben felnőtteknek szánt szószokhoz sültek mellé, kekszgolyóhoz vagy pohárkrémbe rétegezve, de ne feledjük, hogy magas az alkoholtartalma, mert az érés alatt magába szívja.
Ebben a likőrreceptben az is szuper, hogy készíthetjük vegyes erdei gyümölcs keverékből, de akár csak egyféle gyümölcsből is, málnával, eperrel, szederrel, áfonyával, de akár meggyel is nagyon jól működik, fűszerként mindegyikhez jól passzol a vanília, de akár egy kis gyömbérrel vagy fahéjjal is megbolondítható – minden változatban isteni kis koccintós ital!
Hozzávalók:
Elkészítés: A fagyott gyümölcsöt egy nagyobb befőttesüvegbe tesszük, hozzáadjuk a félbevágott vaníliarudat, felöntjük a vodkával. Lezárjuk, és 3-4 hétig érleljük, időnként összerázzuk.
Az érlelési idő után a vizet a cukorral felforraljuk, ha elolvadt a cukor, akkor a gyümölcsös vodkához öntjük, alaposan összerázzuk, majd leszűrjük, a szűrőben a gyümölcsöt finoman lenyomkodjuk.
A likőrt üvegekbe töltjük, lezárjuk, ízlés szerint felcímkézzük vagy díszítjük.

Puha, illatos, olyan omlós, hogy szétolvad a szájban ez a francia klasszikus, köszönhetően a nem kevés vajnak és az alapos kidolgozásnak. Egy igazi nagyi-féle klasszikus, a moelleux au citron narancsos változata, ami eredetileg 2 citrom levével és reszelt héjával készül, de most egy kicsit téliesebb változatban 1 nagyobb naranccsal készült.

Senki ne rettenjen meg, húha, francia recept, biztos bonyolult: nem, nem az, sőt kimondottan egyszerű és kiadós, sőt még tovább is variálható: keverhetünk bele 2-3 evőkanál darált mandulát vagy mandulalapocskát, egész mákot vagy csokidarát, vagy fűszerezhetjük egy kis őrölt gyömbérrel – mindegyik változatban nagyon finom lesz!
Hozzávalók:
Elkészítés: A lágy vajat egy keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a cukrot, és elektromos habverővel jó habosra verjük. Egyenként hozzáadjuk a tojásokat, tovább habosítjuk. Hozzáreszeljük az alaposan megmosott narancs lereszelt héját, majd kifacsarjuk a levét, és ezt is hozzáadjuk a vanília-kivonattal együtt. A lisztet, a sütőport és a sót összekeverjük, a tojásos masszához adjuk, és csomómentesre dolgozzuk.
Kivajazott 22 centis kapcsos tortaformába öntjük, elsimítjuk, és 180 fokos sütőbe tolva, légkeverés mellett 30-35 perc alatt tűpróbáig sütjük.
A sütőből kivéve 5-10 percet pihentetjük, majd leemeljük a peremet, és így hagyjuk teljesen kihűlni. Porcukorral, reszelt narancshéjjal, kekszmorzsával vagy manduladarabokkal meghintve, esetleg cukormázzal bevonva szeletelve tálaljuk.

A narancslekvárról az a hír járja, hogy pepecselős a készítése, hosszan kell áztatni, főzni, pihentetni… Tény, hogy rengeteg főzési metódus létezik – héjjal, héj nélkül, filézve, többször főzve -, de a jó hír, hogy igenis van gyors változat is. A narancslekvár esetén kulcsfontosságú, hogy a gyümölcs keserűségét megszelídítsük, a savanykás, édes és kesernyés ízeket összhangba hozzuk.

A hámozás, filézés, áztatás helyett bevethetjük a forrázós trükköt: a vékonyan felszeletelt narancs– és citromgerezdeket a csak héjból álló végeket megszabadítjuk, majd leforrázzunk, felforraljuk és leszűrjük, az első keserű vizet eldobjuk, és annyit csalunk, hogy víz és narancslé keverékével öntjük fel, így igazán aromás és éppen csak kellemesen kesernyés isteni lekvárt kapunk. A cukor mennyisége elsőre soknak tűnhet, de ez sűríti be, teszi kellemesen szirupossá az intenzív ízű dzsemünket.
Hozzávalók:
Elkészítés: A gyümölcsöket meleg vízben nagyon alaposan megmossuk, majd leszárítjuk. Hosszában négybe vágjuk, a végeket levágjuk, a magokat eltávolítjuk, majd héjastul vékonyan felszeleteljük. Felöntjük 1 liter zubogó forró vízzel, tűzre tesszük, felforraljuk, majd 2-3 perc múlva leszűrjük, így a keserűségtől megszabadítjuk a citrusokat.
A gyümölcsöt felöntjük a narancslével és a vízzel, hozzáadjuk a cukrot, a kardamomot és a négybe vágott gyömbért, és visszatesszük a tűzre. Felforraljuk, és addig kevergetjük, míg a cukor felolvad, majd takarékra vesszük, és 30 perc alatt sűrűsödésig főzzük.
A fűszereket kidobjuk belőle, a dzsemet üvegekbe tesszük, hagyjuk kihűlni, majd a hűtőben tároljuk, ha nagyobb adagot készítünk, akkor a befőttesüvegek lezárása után fejreállítjuk, és így hagyjuk kihűlni.

A töltelékhez most zabpelyhet és magokat használtam, mézet és egy kis fűszert, ezek az alapok, és szabadon variálható. Készítsétek el mindenképpen, mert desszertnek, uzsonnára, a maradék pedig akár reggelinek is tökéletes!
További töltött almákat itt találtok >>
Takács Nóra Norie rovata videókkal, szépségápolással pedig itt >>

Egyszerűen érthetetlen, miért szorul ennyire háttérbe a körte közeli rokonához, az almához képest, különösen az őszi szezonban. Rengeteg jó tulajdonsága van, egészséges, könnyen emészthető és szelídebb ízű, kevésbé savas, mint az alma. Érdemes egy kicsit gyakrabban fogyasztanunk nemcsak magában, de tehetjük salátába, isteni sajtok mellé, megsütve húsok köretének is ideális, de a sült változat könnyű desszertnek is nagyon jó alternatíva lehet.
Most egy kis túróval és édes morzsával készült, zseniálisan egyszerű, villámgyorsan összedobható, egyszerre krémes és ropogós, és már sülés közben isteni illatok töltik be a lakást. Melegen és hidegen is nagyon finom, így ha marad belőle, másnap reggelire is tökéletes ez a pofonegyszerű desszert!

Hozzávalók:
Elkészítés: A túrót egy tálkába tesszük, hozzáadjuk a mézet és a tejfölt vagy görög joghurtot, kikeverjük. A kekszet összemorzsoljuk, és kevés fahéjjal összekeverjük.
A körtéket félbevágjuk, a magházat kivágjuk, majd a körték aljára egy talpat vágunk, hogy stabilan álljanak majd, és egy tepsibe vagy sütőtálba tesszük. Megtöltjük a túróval, majd megszórjuk a kekszmorzsával, és 180 fokos sütőbe tolva, légkeverés mellett a körték méretétől függően 20-25 perc alatt megsütjük.
Azon melegében tálalhatjuk, de langyosan, sőt hidegen is finom.

Könnyű vacsorának egy saláta mellé, de előételnek vagy húsok köretének is remek, izgalmas ízvilágú és nagyon egyszerű finomság a gorgonzolával és aprított dióval sült körte. A gorgonzola helyett használhatunk rokfortot vagy márványsajtot is, mindegyik karakteres kéksajthoz nagyon jól illik az édes-krémes körte, amit az illatosra pirult dió roppanósságával tökéletesen kiegészít.

A tökéletes triumvirátust érdemes még egy kis frissen őrölt borssal is megszórni, valamint némi kakukkfűvel és fehérborral fokozni az ízorgiát, és sütőben – amit most már jól is esik esténként begyújtani – egyszerűen csak összesütni. Mesés!
Hozzávalók:
Elkészítés: A körtéket félbevágjuk, magházukat egy éles késsel kivágjuk, a körtecsónakokat tepsibe vagy sütőtálba tesszük. Frissen őrölt borssal és a kakukkfű lecsipkedett leveleivel megszórjuk, elosztjuk bennük a sajtot, megszórjuk a durvára vágott dióval, a fehérbort aláöntjük, alufóliával lefedjük.
180 fokos sütőbe toljuk, 20 percig sütjük, majd a fóliát levéve 5–10 percig egy kicsi megpirítjuk.
Melegen tálaljuk, ízlés szerint egy kis mézzel megcsorgatva.

A klasszikus kakaós és fahéjas csiga is nagy kedvenc, de a változatosság jegyében érdemes néha elkalandozni, és újabb töltelékekkel „felcsigázni” a kelt tésztát. Gyümölcsösen ritkán készül, pedig édes és fűszeres áfonyával töltve ellenállhatatlanul finom. Mivel a friss áfonya azért elég borsos áron beszerezhető, így egy kis dzsemmel szaporítottuk, ezt pedig némi fűszeres cukorsziruppal megbolondítottuk.

A tészta nagyon kellemes, könnyű és foszlós, ami az aránylag hosszú kelesztési időnek és a tésztába dolgozott olajnak köszönhető. Süthető külön csigáknak is, de mutatós, ha tortaformába rakjuk, és a csigák kicsit összebújnak-sülnek… Uzsonnának, vendégvárónak, reggelinek, de akár suliba tízórainak is tökéletes!
Hozzávalók:
A töltelékhez:
Elkészítés: A tésztához a tejet meglangyosítjuk, hozzáadjuk a cukrot és az élesztőt, 10 percig pihentetjük.
Közben a lisztet tálba mérjük, hozzáadjuk a sót, elkeverjük, majd a tojást és az olajat is hozzáadjuk. Beleöntjük az élesztős keveréket, és dagasztókaros robotgéppel alaposan kidolgozzuk, majd gombóccá formázzuk, és konyharuhával lefedve langyos helyen 1 órát hagyjuk kelni.
Közben 1 dl vizet, 10 dkg cukrot, a csillagánizst, a fahéjat és a kakukkfüvet egy kis edényben felforraljuk, felére beforraljuk, majd 15 percet állni hagyjuk. A fűszereket kidobjuk belőle, és az áfonyadzsemmel összekeverjük.
A megkelt tésztát lisztezett felületen kicsit átdolgozzuk, téglalappá kinyújtjuk. Először megkenjük olvasztott vajjal, majd a fűszeres dzsemmel, megszórjuk a friss áfonyával, és feltekerjük. Két-három centis csigákat vágunk belőle, és vajjal kikent kapcsos tortaformába vagy tepsibe rakosgatjuk a tésztát, lekenjük a maradék vajjal.
180 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett 15–20 perc alatt szép aranybarnára sütjük. A sütőből kivéve hagyjuk hűlni, de már langyosan kóstolható, istenien illatos, foszlós…

A quinoa az utóbbi időkben nagy kedvenccé vált, és szerencsére már egyre több helyen és jó áron beszerezhető, ráadásul nagyon szapora és laktató. Alacsony a glikémiás indexe, hosszan eltelít, így reggelinek is kiváló, magas a fehérjetartalma és gluténmentes, így diétázóknak vagy táplálékérzékenységgel élőknek is nagyon jó alternatíva lehet a gabonafélék helyett.
Ez a joghurtos-gyümölcsös változat azért nagyon jó, mert a quinoát előre megfőzhetjük, kihűlés után a hűtőben pár napig nagyon jól eltartható, és bármikor pikk-pakk összedobhatjuk belőle egy kis natúr, görög vagy növényi joghurttal, ízlés szerinti gyümölccsel ezt az egészséges fogást. A quinoa főzővizébe érdemes egy kis édes ízvilágú fűszert – fahéjat, csillagánizst, vaníliát vagy szegfűszeget – tenni, édesítés nélkül is kellemesen édeskés és illatos lesz, és olyan finom, hogy akár desszertként is megállja a helyét.

Hozzávalók:
Elkészítés: A quinoát szűrőbe tesszük, és folyó víz alatt alaposan megmossuk. Kétszeres mennyiségű forró vízbe tesszük a csillagánizzsal vagy a fahéjjal, és közepes lángon 10-12 perc alatt megfőzzük, majd lefedve hűlni hagyjuk, hogy felszívja az összes folyadékot és megpuhuljon.
A joghurtot mézzel vagy juharsziruppal és kevés vaníliával ízesítjük, majd poharakba vagy tálkákba, befőttes üvegbe rétegezzük, a tetejére gyümölcsöt szórunk. Ízlés szerint magokkal, csonthéjasokkal is gazdagíthatjuk ezt az egészséges reggelit vagy nassolnivalót.

Bár a bodza illatos virágjából készült szörp a tavasz és a kora nyár egyik kedvenc itala, utána megfeledkezünk erről a szabadon növő cserjéről. Pedig a bogyói is nagyon értékesek, a citrusoknál is több C-vitamint tartalmaznak, emellett jelentős mennyiségű vas, kálium, kalcium és magnézium is van bennük. Szaporán szedhető, és finom, pikáns lekvár főzhető belőle.

A szedésnél arra ügyeljünk, hogy az autós forgalomtól távolabb, tiszta levegőjű helyen szedjük, és csak az érett, egészen fekete szemeket használjuk fel – éretlenül mérgező hatása is van, nem mellesleg élvezhetetlen is. Alaposan mossuk, akár néhány percig áztassuk is langyos vízben, majd villával húzzuk le a szemeket a kocsányos ernyőről. Almával dúsítva még finomabb, egy kis vaníliával és citrommal fűszerezve.
Hozzávalók:
Elkészítés: Az almát meghámozzuk, vékonyan felszeleteljük, és 2 dl vízzel feltesszük főni. A vaníliarudat kettévágjuk, magjait kikaparjuk, és a hüvellyel együtt az almához adjuk. A citromot félbevágjuk, 2 karikát levágunk, az almához adjuk a cukor felével együtt, és az almát puhára főzzünk néhány perc alatt.
Közben a bodzát megmossuk, leszemezzük, összeturmixoljuk, az almához adjuk a maradék cukorral és a citrom kifacsart levével, kevergetve 10 percig főzzük, majd a dzsemfixet is hozzáadva még 5 percig kevergetve főzzük.
Kidobjuk belőle a vaníliarudat és a citromkarikákat, az egészet botmixerrel még egyszer összedolgozzuk. Kisebb üvegekbe szedjük, lezárjuk, és fejre állítva hagyjuk kihűlni, majd mehetnek is a kamrapolcra.

Főzés nélkül készül, pár perc alatt kész, igazi varázslat, tényleg szemtelenül egyszerű, de jól behűtve a legjobb hűsítő gyümölcsleves nyári estére – legyen az kerti parti vagy csak kettesben elköltött romantikus vacsora. Mivel bor van benne, csak lazulós esti fogásnak ajánljuk, annak viszont zseniális: aromás őszibarack vagy nektarin, fehérbor, tejszín, némi ízesítő és egy turmixgép – ennyi a titkos recept, a végeredmény pedig egy kellemes, istenien finom, krémes hideg leves – sűrűbbre hagyva, esetleg félig lefagyasztva desszertnek is ideális.

Az alaprecepthez egy kis vanília és cukor is elég, de tovább ízesíthető a leves egy kis tört kardamommaggal, izgalmassá tehető pár levél bazsalikommal vagy kevés kakukkfűvel, frissítőbb változatban némi mentával. A tetejére mehet egy kanálnyi tejszínhab, esetleg egy kis kockára vagy vékony szeletekre vágott őszibarackkal vagy nektarinnal is gazdagíthatjuk, ha szeretnénk, hogy valami harapható „levesbetét” is legyen benne.
Hozzávalók:
Elkészítés: A barackokat félbevágjuk, kimagozzuk, cikkekre vágjuk, turmixgépbe tesszük, hozzáadjuk a bort, a tejszínt, a vaníliás cukrot és a kiválasztott zöldfűszert, és krémesre, simára, homogénre mixeljük.
Jól behűtjük, majd ízlés szerint magában, kis kockázott barackkal vagy felvert tejszínnel tálaljuk.
