Írd be, mit keresel:

Jó kis kalóriabomba ez a hófödte krémdesszert, de annyira finom, hogy néha érdemes elkészíteni egy-egy ilyen nyalánkságot is. Egyrészt nagyon egyszerű, csak a karamellszósz igényel csak kicsit több időt, ebből viszont készíthetünk akár nagyobb adagot is, mert a hűtőben hetekig eláll, és rengeteg módon használhatjuk még – akár palacsintához, fagyira locsolva, kekszek összeragasztásához vagy egyszerűen csak almaszeletkéket belemártogatva… Másrészt tényleg isteni, nem mellesleg olyan mutatós, hogy akár vendégvárónak vagy ünnepi desszertnek is tökéletesen megállja a helyét.

A karamellszósz készítésekor mindenképpen érdemes igazi vajat és zsírosabb tejszínt használni, mert ettől lesz igazán lágy, selymes és finom, és ne ijedjünk meg, ha a vaj hozzáadásakor a karamell felhabzik – csak keverjük, amíg teljesen felveszi, majd a tejszínt lehetőleg melegen adjuk hozzá, így nem fog összeugrani a karamell, és sokkal egyszerűbb lesz a dolgunk!

Banános-tejkaramellás pohárkrém

Hozzávalók:

  • 15 dkg csokis omlós keksz
  • 2 banán
  • 3 dl tejszín
  • 2 csomag vaníliás cukor

A tejkaramellhez:

  • 20 dkg kristálycukor
  • 10 dkg vaj
  • 1,5 dl tejszín
  • csipet só

Elkészítés: A karamellhez a cukrot egy kisebb tapadásmentes lábasba tesszük, és alacsony lángon hagyjuk felolvad. Amikor kezd barnulni, megkeverjük, és hozzáadjuk a felkockázott vajat, ilyenkor felhabzik, de ez teljesen természetes, folyamatosan kevergetve megvárjuk, míg teljesen felolvad, majd hozzáöntjük a tejszínt. A legjobb felforrósított tejszínt használni, így nem kapja össze a karamellt, csipet sót adunk még hozzá, és sűrűsödésig kevergetve főzzük, majd félretesszük, és hagyjuk kihűlni.

A jól behűtött tejszínt a vaníliás cukorral habbá verjük. A banánokat meghámozzuk, vékonyan felszeleteljük, a csokis kekszet összemorzsoljuk.

A kekszet poharakba vagy tálkákba elosztjuk, erre jön a banán és a karamell, majd a tetejükre a vaníliás tejszínhab. Azonnal tálalhatjuk egy kis kakaóporral meghintve, de jót tesz neki pár óra pihentetés a hűtőben, így kicsit összeérnek az ízek.

A smoothie sokszor úri huncutságnak tűnik, mert leggyakrabban csupa mutatós egzotikus gyümölccsel felturbózva kerül ki a közösségi médiába, de egészen egyszerű alapanyagokból is készülhet ez az egészséges turmix – okosabban, legalább olyan finoman, helyi és szezonális alapanyagokkal.

Aszalt szilva, alma, pár kanál zabpehely, semmi cukor, kis fűszer – a végeredmény pedig mesésen finom, a bélflórát és így az emésztésünket is rendberakja. A sok szuperélemiszer mellett hajlamosak vagyunk megfeledkezni az aszalt szilváról, pedig régi és változatosan használható – ebben a smoothie-ban újra felfedezhetjük, és érdemes is, sőt tovább variálhatjuk.

Aszaltszilvás téli turmix

Hozzávalók 2 személynek:

  • 10 szem magozott aszalt szilva
  • 1 alma
  • 3 dl víz
  • 2 dl (növényi) joghurt
  • 1 teáskanál vanília-kivonat
  • 3 evőkanál zabpehely

Elkészítés: Az aszalt szilvát és a zabpelyhet egy tálba tesszük este, felöntjük a vízzel, és másnap reggel az egészet egy turmixgépbe öntjük. Hozzáadjuk a meghámozott és felkockázott almát, a vaníliát és a joghurtot, és addig mixeljük, amíg krémes és homogén állagú italt nem kapunk. Ízlés szerint egy kis vízzel vagy (növényi) tejjel hígíthatjuk.

Alma, szőlő, lilahagyma, tarja – én ezeket használtam ehhez az egyszerűen összeállítható tepsis húshoz, melyet csak ajánlani tudok mindazoknak, akik szeretik az édes és sós ízeket együtt, valamit a hús és gyümölcs párosítást. Én most a szaftos tarját választottam, de ez ízlés dolga, lehet szárazabb hús is, karaj, csikre, pulyka…

Forrás: Kard Éva

Az összeállítás pár perc, utána irány a sütő. Ezután már csakis annyi volt vele a dolgom, hogy párolás után néhány perc alatt készre süssem, és közben elkészítsem a köretként tálalt krumplipürét, de illik hozzá a rizs is, vagy éppen egy szelet friss kenyérrel is tunkolhatjuk.

Forrás: Kard Éva

Tepsis tarja gyümölcsökkel

Hozzávalók:

  • 6 szelet sertéstarja (csont nélkül)
  • őrölt színes bors
  • 1 teáskanál koriandermag
  • 1 teáskanál ételízesítő
  • 1 kisebb csokor friss zsályalevél
  • 2 nagy fej lilahagyma
  • 2 db édes alma
  • 1-2 fürt szőlő
  • 0,5 dl fehérbor
  • 10 dkg sertészsír

Elkészítés: A koriandert állandó kevergetés mellett pár pillanat alatt egy száraz serpenyőben pörköljük meg, majd öntsük át egy mozsárba, és törjük össze.

A hússzeleteket sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel és az őrölt korianderrel, majd hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy az ízek átjárják. A tarja lehet kicsit vastagabb szelet…

Az almának távolítsuk el a magházát, majd vágjuk fel vastagabb szeletekre. A lilahagymát pucoljuk meg, majd szintén vágjuk vastagabb szeletekre. A szőlőt mossuk meg, majd szemezzük le – érdemes nagyobb szemű szőlőt választani.

A tepsit kenjük ki a zsírral, majd fektessünk bele 2-3 szelet almát, helyezzünk rá egy szelet befűszerezett húst úgy, hogy félig fedje az almaszeleteket, majd tegyünk rá 2-3 szelet lilahagymát. A rétegezést addig folytassuk, míg elfogynak a hozzávalók. Ezután szórjuk meg a zsályalevelekkel, öntsük alá a bort, majd fedjük le a tepsit alufóliával. A zsályaleveleket egészben szórjuk közé, mert felaprítva túl intenzív lesz az íze.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten, kb. 1,5 óra alatt pároljuk puhára. Én légkeverésnél 160 fokon pont 1,5 óráig pároltam.

Amikor a hús már puhára párolódott, vegyük le a fóliát, majd tegyük vissza a sütőbe, és süssük pár perc alatt szép pirosra. Ha sok lé lenne alatta párolás után, akkor öntsünk le belőle…

Amíg a hús sül, készítsünk mellé ízlés szerinti köretet. Én krumplipürét csináltam, a rizs is jól illik hozzá, de ízlés szerint egy szelet friss kenyérrel is tunkolhatjuk.

Tálaláskor helyezzük tányérra a sült tarját és a gyümölcsöket, majd ízlés szerinti körettel kínáljuk.

Forrás: Kard Éva

Az ezerarcú sütőtököt szerencsére egyre többféle módon használjuk, a sima sült és a különféle krémlevesváltozatokon túl számtalan formában színesítheti meg a szürkébb téli hónapokat. Az egészséges zöldségféle mellett az is komoly érv, hogy kiadós, hosszú szezonja alatt baráti áron beszerezhető.

Az édes, jó érett sütőtökből lekvárt is érdemes főzni: nagyon finom, szapora, jól fűszerezhető, és a hámozást leszámítva igazán egyszerű. Zöldséghámozóval egyébként sokkal könnyebb dolgunk van, mint késsel, gyorsabb és biztonságosabb is – ezzel nem tudjuk megvágni magunkat, ha véletlenül a kemény húsú zöldség pucolásakor megcsúszna a kés…

Narancsos-gyömbéres sütőtöklekvár

Hozzávalók:

  • 3 kg sütőtök
  • 2 narancs
  • 2 diónyi gyömbér
  • 1 rúd vanília
  • 1 rúd fahéj
  • 50 kg cukor
  • 50 dkg befőzőcukor

Elkészítés: A sütőtököt meghámozzuk, kimagozzuk, felkockázzuk, leöblítjük, és egy fazékba tesszük. Felöntjük annyi vízzel, hogy majdnem ellepje, hozzáadjuk a cukrot, a félbevágott vaníliarudat, a fahéjat, a meghámozott, felszeletelt gyömbért és az egyik narancs késsel vékonyan lehámozott narancsszínű bőrét, és forrástól számítva takarékon 30 perc alatt puhára főzzük.

Kihalásszuk a fűszereket és a narancshéjakat, és botmixerrel pépesítjük, hozzáadjuk a narancsok kifacsart levét és a befőzőcukrot, és 15 perc alatt kevergetve készre főzzük.

Sterilizált kisebb üvegekbe töltjük, lezárjuk, fejtetőre állítjuk, és így hagyjuk kihűlni, majd mehetnek a kamrapolcra…

Az úgynevezett „overnight porridge” vagyis az egyéjszakás zabkása angolszász találmány, hihetetlenül egyszerű, hiszen csak össze kell keverni egy befőttesüvegben a zabpelyhet némi folyadékkal, és egy éjszakát pihenni hagyni, hogy a gabona felpuhuljon, megduzzadjon, és így főzés nélkül is puha és krémes lesz. A legfinomabb, ha nemcsak tejet, de joghurtot is adunk hozzá ezek lehetnek növényi alapúak is -, így nagyon finom selymes állagot kapunk.

Most friss málnadzsem is készült hozzá fagyasztott málnával és chiamaggal, ami azonnal, forrón tálalva a hideg zabkásával nagyon izgalmas kontrasztot ad, istenien feldobja ezt az egészséges reggelit, és tényleg pár perc alatt elkészül.

Krémes zabkása friss málnadzsemmel

Hozzávalók személyenként:

  • fél pohár zabpehely
  • fél pohár (növényi) joghurt
  • 1 pohár (növényi) tej
  • 1 kávéskanál vanília-kivonat
  • 1 evőkanál juharszirup vagy méz
  • A málnadzsemhez:
  • 1 pohár fagyasztott málna
  • 1 evőkanál juharszirup vagy méz
  • 1 teáskanál chiamag

A tetejére:

  • ízlés szerint friss gyümölcs, lenmag vagy más magok, zabpehely, kókuszreszelék, amit csak szeretünk

Elkészítés: A zabkásához a zabpelyhet egy kisebb befőttesüvegbe tesszük, hozzáadjuk a tejet, a joghurtot, a vaníliát és az édesítőt, összekeverjük, és szobahőmérsékleten legalább 2 órát, de inkább egy egész éjszakát puhulni, duzzadni hagyjuk.

Fogyasztás előtt a fagyasztott málnát egy kis lábasba tesszük, hozzáadjuk az édesítőt, és tűzre téve 3-4 percet főzzük, közben összetördeljük, hozzáadjuk a chiát, átkeverjük, és 5 percet pihenni hagyjuk, hogy kissé besűrítse.

Egy tálja aljába néhány kanál friss dzsemet teszünk, ráöntjük az átkevert zabkását, majd a maradék málnadzsemet ráöntjük, ízlés szerint megszórjuk még gyümölccsel, magokkal…

Majdnem süti, annyira finom, és rém egyszerűen összeállítható ez a csupa rost és nagyon egészséges zabkása, és bár tulajdonképpen nyersen vagy összemelegítve is finom lenne és teljesen fogyasztható, összesütve mégis teljesen más ízélményt ad. Illatos és melengető, a teteje kicsit ropogósra sül, belül szaftos, ami most áfonyával és dióval készült, de más bogyós gyümölccsel és olajos maggal is készíthető.

Nincs benne cukor, se zsiradék, növényi tejjel is tökéletesen működik, így diétás, vegán, laktózmentes étrendbe is tökéletesen beilleszthető, és igazi kényeztető reggeli vagy uzsonna hűvösebb napokra, egy kis plusz tejjel meglocsolva újramelegíthető, így akár előző este is elkészíthető…

Sült zabkása banánnal és áfonyával

Hozzávalók:

  • 1 bögre finomabb szemcséjű zabpehely (1 bögre = 2,5 dl)
  • 1 bögre forró víz
  • fél bögre (növényi) tej
  • 2 érett banán
  • 2 marék dió
  • 1 kávéskanál fahéj
  • 1 teáskanál vanília-kivonat
  • 2 marék fagyasztott áfonya

Elkészítés: A zabpelyhet tálba tesszük, felöntjük a forró vízzel, és félretesszük 10 percre, hogy felpuhuljon és megszívja magát. Közben durvára vágjuk a diót, és villával pépesre törjük az érett banánokat.

A zabpehelyhez adjuk a banánt, a dió felét, a tejet, a vaníliát és a fahéjat, összekeverjük, majd egy sütőtálba öntjük. Megszórjuk az áfonyával és a maradék dióval, és 180 fokos sütőbe toljuk, légkeverés mellett 20 percet sütjük, amíg átsül, és a teteje elkezd pirulni.

Azon melegében tálaljuk, de langyosan, sőt hidegen is finom.

Talán az egyik legegyszerűbb sütemények egyike, mégis biztos sikert aratunk vele, akár szeretteinknek készítjük, akár kollégáknak, Valentin-napra vagy vendégvárónak. Vagy magunknak, tavaszváró hangulatban, virágos jókedvünkben – vagy épp jókedvre derítő kis csemegének. Sőt sós változatban is működik, például cukkinivel, mint ebben a receptben >>

Most egyszerűen csak vaj, pici cukor és fahéj került az almák mellé a rózsás minipitékbe, de a tészta megkenhető egy kis barack- vagy naracslekvárral, és a rózsák színével is játszhatunk, attól függően, hogy piros, sárga vagy zöld színű almával készítjük a bájos almás sütikéket…

Rózsás almamuffin

Hozzávalók:

  • 1 csomag leveles tészta
  • 2 nagyobb alma
  • kevés olvasztott vaj
  • kevés barna cukor
  • őrölt fahéj
  • 1/2 citrom leve
  • porcukor a tálaláshoz

Elkészítés: Az almákat félbevágjuk, és egy hegyes késsel kicsumázzuk, majd hámozás nélkül vékonyan – kb. 3 mm – felszeleteljük. Fél liter vizet felforralunk, hozzáadunk 3 evőkanál barna cukrot és 1/2 citrom facsart levét, majd az almaszeleteket beledobjuk, és 2-3 percig főzzük, majd leszűrjük.

A leveles tésztát kiterítjük, és hosszanti irányban 8 egyenlő csíkra vágjuk, mindegyiket megkenjük olvasztott vajjal, megszórjuk barna cukorral és fahéjjal. A csíkokat magunk elé fektetjük, és az almacikkekkel kirakjuk úgy, hogy a héjas részük legyen felfelé, az aljuk pedig a tészta közepéig érjen, és egymással kissé átfedésben legyenek, majd a szabad tésztarészt visszahajtjuk az almaszeletekre, majd jobbról balra szorosan feltekerjük, és óvatosan vajjal kikent muffinformákba ültetjük.

180 fokos sütőbe toljuk, és kb. 25 perc alatt megsütjük. A sütőből kivéve hagyjuk langyosra hűlni, majd porcukorral meghintve tálaljuk.

Pofonegyszerű, gyors és isteni, ha nincs kedvünk sütni, de valami édesre vágyunk, percek alatt összedobható a sűrű palacsintatésztában megmártott és kisütött alma. Ez a változat tönkölybúzaliszttel készül, növényi tejjel és tojás helyett natúr almapürével, így csak növényi alapanyagok vannak benne, és egészségesebb is. Az almapürét készen is megvásárolhatjuk, drogáriákban és a négybetűs német szupermarketekben is kapható, és nagyon finom magában vagy joghurttal is, de házilag is elkészíthetjük az almát megpárolva, majd leturmixolva.

Az almapalacsinta savanykás gyümölccsel a legfinomabb, isteni, ha a tésztába teszünk egy kis vaníliát és fahéjat is, nagyon jól feldobja, de akár őrölt gyömbérrel vagy mézeskalács-fűszerkeverékkel is megbolondíthatjuk…

Almapalacsinta – vegán változat

Hozzávalók:

  • 3 alma
  • fél citrom leve
  • 15 dkg tönkölybúzaliszt
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 2 evőkanál barna cukor
  • 2 dl növényi tej
  • 1 teáskanál almaecet
  • 6 evőkanál almapüré – vagy 2 evőkanál őrölt lenmag 6 evőkanál vízzel kikeverve, 5 percet pihentetve
  • 1 teáskanál vanília-kivonat
  • 1 kávéskanál őrölt fahéj
  • 1 teáskanál kókuszzír a sütéshez

Elkészítés: A tésztához a száraz alapanyagokat – a lisztet, a sütőport, a fehéjat és a cukrot – összekeverjük, majd egy másik tálban a nedveseket – a tejet, az almaecetet, az almapürét és a vaníliát – úgyszintén, a kettőt összeöntjük és simára keverjük, félretesszük.

Az almát meghámozzuk, felkarikázzuk, a magházat kivágjuk vagy egy kis kiszúróval, kupakkal kiszúrjuk, meglocsoljuk fél citrom levével, összeforgatjuk.

Kókuszzsírral vékonyan kikenünk egy serpenyőt, felforrósítjuk, az almaszeleteket megmártjuk a tésztában, és oldalanként 3-4 perc alatt szép aranybarnára sütjük.

Azon melegében tálaljuk, ízlés szerint porcukorral vagy fahéjas cukorral meghintve.

Bár a granola egyfajta müzli, pelyhek és magvak keveréke, mégis sokkal finomabb, mert nemcsak össze vannak keverve a különféle alapanyagok, hanem meg is van pirítva. Na nem magában, hanem összeforgatva valamilyen édességet és ragacsosságot adó ízesítővel. Ez a leggyakrabban méz vagy almalé – mint ebben a receptben >> -, ezektől illatosra és ropogósra pirulnak a sütőben. Most viszont ananásszal készült, ami mostanában frissen is kapható, és ha elcsábulunk erre a csodásan aromás gyümölcsre, egy keveset érdemes félretenni, és kipróbálni vele a granolát.

Olyan finom, hogy nemcsak reggelire és uzsonnára ideális tejjel vagy joghurttal, gyümölcsökkel, hanem akár pohárkrémbe rétegezve is kipróbálhatjuk desszertnek vagy uzsonnára, sőt magában ropogtatva is nagyon jó nassolnivaló.

Ananászos granola cukormentesen

Hozzávalók:

  • 15 dkg gm zabpehely
  • 5 dkg dió
  • 5 dkg szeletelt mandula
  • 5 dkg napraforgómag
  • 2 evőkanál szezámmag
  • 2 evőkanál chiamag
  • 1 teáskanál őrölt fahéj
  • 20 dkg tisztított, friss ananász
  • 2 evőkanál kókuszzsír
  • 1/2 dl víz

Elkészítés: A diót durvára vágjuk, és a mandulával, a zabpehellyel és a magokkal tálba tesszük, hozzáadjuk a fahéjat, összeforgatjuk.

Az ananászt felkockázzuk, a kókuszzsírral és a vízzel késes robotgépbe tesszük, és teljesen pépesre turmixoljuk. Hozzáöntjük a magos keverékhez, és jól összekeverjük, hogy a gyümölcspüréből mindenhova jusson.

Két tepsit sütőpapírral kibélelünk, elterítjük rajtuk a müzlikeveréket, és 180 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett 8 percig sütjük, majd egy spatulával óvatosan átforgatjuk, és még 5-6 percig sütjük, majd a tüzet elzárva és a sütőajtót kissé kinyitva még 10 percet hagyjuk száradni.

A sütőből kivéve hagyjuk teljesen kihűlni, majd üvegekbe téve tároljuk.

A tiramisu igazi kalóriabomba, a piskóta, a cukor, de főleg a mascarpone dobja meg az isteni finom energiatartalmát, így most kicsit spóroltunk, és a 45%-os zsírtartalommal bíró mascarpone helyett kókuszkrémmel próbáltuk ki a nyilem-nyalom finomságot. A kókuszkrém nem azonos a kókusztejszínnel, míg ez utóbbi 28-30% zsírtartalommal bír, és többnyire konzervként kapható, ráadásul normál szobahőmérsékleten szétválik zsírra és vízre, amitől nehezen kezelhető, addig a kókuszkrém csak 9–10%-os, és általában homogén, krémesen sűrű, leginkább papírdobozban kapható, és mindent tud, amit egy sűrűbb tejszínnek tudnia kell – csak kevesebb zsírtartalommal, 100% növényi alapanyagból. Remek tulajdonsága, hogy alapból kellemesen édeskés, és nagyon jól felverhető habnak, ami szuper alternatíva lehet laktózérzékenyeknek.

Aki ragaszkodik ahhoz, hogy a tiramisu mascarponés és tojásos, az nyugodtan tekinthet úgy is erre a receptre, mint a citromos álom téliesebb, narancsos változatára… Annyit garantálunk, senki nem bánja meg, aki elkészíti!

Narancsos tiramisu

Hozzávalók:

  • 8-10 darab babapiskóta
  • 5 dl kókuszkrém
  • 2 narancs
  • 5 cl narancslikőr vagy fehér rum
  • 3 evőkanál porcukor
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • kevés kakaópor

Elkészítés: Egy tálba öntjük a kókuszkrém felét, hozzáadjuk a porcukrot és a vaníliás cukrot, belereszeljük a narancsok héját, majd belefacsarjuk az egyik narancs levét, és alaposan elkeverjük. A maradék kókuszkrémet felverjük egy másik edényben, majd a narancsos keverékkel összeforgatjuk.

A másik narancs levét kifacsarjuk, hozzáöntjük a narancslikőrt, ennek hiányában a fehér rumot, belemártjuk a piskótákat, és poharakba, tálkákba vagy kelyhekbe rétegezzük a krémmel.

A hűtőbe tesszük legalább 2 órára, hogy a piskóta kellően megpuhuljon, és az ízek összeérjenek, majd kakaóporral meghintve tálaljuk.

A banánkenyér remek módja a kicsit túlérett, már nem annyira csábító banánok felhasználásának – a pöttyösödő, barnuló banánok jó édesek, és egy kis puha datolyával kiegészítve elég édességet adnak, így teljesen elhagyható a cukor vagy más édesítő a tésztából. A legjobb hozzá a Medjool fajta, ami nagy és puha, ez egyre több helyen beszerezhető szupermarketekben is egész jó áron, de az egyszerűbb, szárazabb, aszalt datolyát is használhatjuk, csak akkor érdemes fél órára meleg vízbe áztatni felhasználás előtt.

Ebben a vegán változatban a zsiradékot mogyoróvaj, a tojást pedig natúr almapüré adja, ez utóbbi a német üzletláncokban kapható, de házilag is elkészíthető kevés vízben megfőzött, majd pürésített almával. A tészta könnyű és puha állagú, önmagában is finom és illatos, de ha igazán jót akarunk, érdemes egy kicsit gazdagítani –  egy kis étcsokival és mogyoróval például mennyei, de dió, aszalt gyümölcs, mazsola is megteszi.

Mogyorós-csokis banánkenyér – vegán változat

Hozzávalók:

  • 3 közepes érett banán
  • 25 dkg liszt – fele sima, fele teljes kiőrlésű
  • 1,5 dl növényi tej
  • 4 nagy és puha datolya – Medjool fajta, vagy 7-8 kisebb
  • 3 evőkanál almapüré
  • 2 evőkanál mogyoróvaj
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 1 kávéskanál szódabikarbóna
  • 1 teáskanál vanília-kivonat
  • kevés reszelt szerecsendió
  • 5 dkg mogyoró
  • 5 dkg étcsokoládé

Elkészítés: A száraz alapanyagokat – a liszteket, a sütőport, a szódabikarbónát és a reszelt szerecsendiót egy tálban összekeverjük. A datolyát kimagozzuk, késes robotgépbe tesszük, hozzáadjuk a tejet, a vaníliát és a mogyoróvajat, és simára mixeljük, majd beletördeljük a banánokat, hozzáadjuk az almapürét, és ezzel is összeturmixoljuk, míg teljesen sima lesz. A lisztes keverékhez öntjük, és egy spatulával összekeverjük.

A mogyorót és az étcsokoládét durvára aprítjuk, a felét beleforgatjuk a tésztába, majd az egészet olajjal kikent kenyér- vagy téglaformába öntjük, elsimítjuk, és a tetejét megszórjuk a maradék csokival és mogyoróval.

170 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett 55-60 perc alatt megsütjük, félidőben alufóliát teríthetünk rá lazán, hogy ne piruljon túl a teteje. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy teljesen átsült-e.

A sütőből kivéve hagyjuk teljesen kihűlni, majd szeletelve tálaljuk.

Minden zöldségesnél szembejön a lila káposzta, mégis ritkán esik rá a választásunk, pedig egész télen, sőt tavasszal is friss vitaminforrás, kimondottan pénztárcabarát, nem mellesleg kalóriaszegény (31 kcal/100 g), és jóval könnyebben emészthető, mint a sima fejes káposzta.

És hogy miért érdemes még fogyasztani?

  • Rostokban nagyon gazdag, serkenti az emésztést, eltelít, így diétázóknak nagyon ajánlott.
  • Olyan fitokemikáliák vannak benne, amelyek megvédik a szervezetet a különféle daganatos betegségek ellen, nevezetesen a benne lévő indol véd a mell-, méh- és petefészekrák ellen.
  • Ugyanez a hatóanyag egyben lassítja a szervezet öregedési folyamatait.
  • Sok vasat, káliumot, kalciumot, foszfort, jódot tartalmaz.
  • Természetes antibakteriális hatásának köszönhetően védi és regenerálja a táplálékcsatorna nyálkahártyáját.
  • Magas C-vitamin-tartalma immunerősítő, de sok B- és A-vitamin is van benne.

Vékonyan felszeletelve vagy legyalulva változatosan készíthetünk belőle salátákat – 3 receptötlet itt >> –, színes krémlevesnek >> is meglepően finom, de ha inkább párolva készítenénk, ahhoz most mutatunk egy nagyon kellemes, illatos változatot, gyümölcsösen.

Almás-áfonyás lila káposzta

Hozzávalók:

  • 1/2 fej lila káposzta
  • 2 nagyobb alma
  • 1 marék aszalt vagy fagyasztott vörös áfonya
  • 2 kisebb ág rozmaring
  • diónyi friss gyömbér
  • 1 evőkanál méz
  • 1-2 evőkanál balzsamecet
  • 1 evőkanál vaj
  • só, színes bors

Elkészítés: A lila káposzta külső leveleit lefejtjük, a káposztát félbevágjuk, a torzsáját kivágjuk, majd legyaluljuk vagy nagyon vékonyan, szálasra vágjuk a káposztát. Meghintjük egy kevés sóval, és állni hagyjuk kb. 20 percet. Közben kicsumázzuk és vékony cikkekre vágjuk az almát.

Mélyebb serpenyőben megolvasztjuk a vajat, rádobjuk a kinyomkodott káposztát, hozzáreszeljük a gyömbért, alaposan átforgatjuk, 4-5 percig dinszteljük, majd aláöntünk kb. 1 dl vizet, és lefedve pároljuk 8-10 percig. Hozzáadjuk az almát, a vörös áfonyát és a rozmaringot, színes borsot őrölünk rá, meglocsoljuk a citrom levével és a mézzel, összeforgatjuk, majd még 5-6 percet lefedve pároljuk, és a tűzről levéve fedő alatt hagyjuk még puhulni saját gőzében 5-6 percet.

Kínálhatjuk köretként húsok, halak, sült sajt mellé, de párolt rizzsel, bulgurral vega fogásnak is ideális.