Írd be, mit keresel:

A legenda szerint az angliai Eton város egyetemének kantinjában készítették először, és ott nagy sikert is aratott, egyszerűsége okán pedig hamar elterjedt. Otthon is percek alatt összedobható, elegáns, csupa hab pohárkrém, amit eperrel és habcsókmorzsával rétegeznek. Ma már számtalan variációja van, és érdemes is kísérletezni vele, mert más gyümölcsökkel is isteni, eper helyett például málnával, szederrel, akár magozott meggyel is ütős kis pohárkrém.

Ha van otthon kész habcsók, akkor tényleg pár perc alatt elkészíthető, de a habcsók sütése – pontosabban szárítása – sem ördöngösség, csak egy kicsit jobban rá kell készülni. A habcsók helyett használható egyébként kókuszcsók vagy amaretti keksz is, az olaszok mandulás habcsókja, a lényeg, hogy kellően ropogós, roppanós és könnyű habos aprósüti legyen.

Eton mess

Hozzávalók:
A habcsókhoz:

  • 2 tojásfehérje
  • 10 dkg porcukor
  • csipet só
  • pár csepp citromlé

Valamint:

  • 4 dl tejszín
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 25 dkg eper

Elkészítés: A habcsókhoz a tojásfehérjéket egy keverőtálba tesszük, és elektromos habverővel elkezdjük verni, amikor már kezd fehéredni, habos lenni, akkor hozzáadjuk a sót, majd apránként a porcukrot, míg kemény, fényes habot kapunk, ekkor pár csepp citromlevet adunk hozzá, és még 1 percig verjük.

Sütőpapírral bélelt tepsire evőkanállal kupacokat teszünk belőle, és 120 fokos sütőbe toljuk, ahol légkeverés mellett 50-60 percig sütjük-szárítjuk – a habcsókok méretétől függően. A sütőből kivéve teljesen kihűtjük.

Közben az epret megmossuk, kicsumázzuk, félbe- vagy negyedekbe vágjuk. A jól behűtött tejszínt egy lehetőleg hideg tálba öntjük, és elektromos habverővel elkezdjük felverni, majd amikor már majdnem jó, hozzáadjuk a vaníliás cukrot is.

A habcsókokat összetörjük, ízlés szerinti mennyiséget a tejszínhabbal összeforgatunk, majd poharakba rétegezzük az eperre, a maradék habcsókot a tetejére szórjuk.

Azonnal tálaljuk, legfeljebb csak kicsit pihentetjük, mert a habcsók megszívja magát, ha sokat váratjuk…

Hibátlan glazúrt vagy tökéletes marcipánbevonatot készíteni nem egyszerű, ráadásul pepecselős, anyagismeretet és gyakorlatot is kíván, viszont egy isteni finom és nagyon csinos tortát egyszerűen is készíthetünk, és néhány apró trükkel nagyon látványosan feldobhatjuk – ehhez most egy csokis-vaníliás habcsóktortát is mutatunk.

Minden cukrász tudja – és csak titokban árulja el –, hogy a legjobban a gyümölcs öltöztet. Pár szem csillogó ribizli, hamvas málna vagy áfonya, vékonyra szeletelt eper, sötéten megvillanó szederszem bármilyen tortát elvarázsol, legyen az hófehér, tejszínes krémmel vagy sötét csokikrémmel bevonva.

Fontos kellék lehet kezdőknek is egy habzsák, amelyből a cserélhető csőröknek-fejeknek köszönhetően csinos kis rózsákat vagy csigákat nyomhatunk ki a krémből. Ehhez semmilyen jártasság nem kell, és például akár churrost is készíthetünk a segítségükkel.

Mostanában nagyon kedvelt a habcsókos díszítés: a fehér vagy színezett könnyű pomponok elegánsak és viccesek egyszerre, akár egy részük rámorzsolva is kerülhet a torta tetejére. Ennél a nagyon finom krémes és roppanós tortánál pedig adja is magát, mivel a tortalapok is habcsókból vannak.

Csokis-vaníliás habcsóktorta

Hozzávalók:
A habcsóklapokhoz:

  • 5 tojásfehérje
  • csipet só
  • 15 dkg kristálycukor
  • 15 dkg porcukor
  • 1 teáskanál vaníliakivonat

A csokikrémhez:

  • 10 dkg lágy vaj
  • 20 dkg porcukor
  • 12 dkg cukrozatlan kakaópor
  • 2,5 dl tejszín
  • 2 teáskanál vaníliakivonat

A tetejére:

  • málna és áfonya, vagy más bogyós gyümölcs ízlés szerint

Elkészítés: A habcsóklapokhoz a tojásfehérjéket az elektromos robotgép keverőtáljába tesszük, hozzáadunk egy csipet sót, és habverő fejjel elkezdjük habbá verni. Amikor már szép fehér és kezd keményedni, hozzáöntjük a kristálycukrot, és tovább verjük legalább 3 percig, hogy a cukor teljesen feloldódjon, majd hozzáöntjük a vaníliakivonatot és a porcukrot is, és egészen fényesre, szálasra verjük még 2-3 perc alatt.

Egy sütőpapírral fedett nagyobb tepsire a habból 2 egyforma körlapot formázunk, a maradék tojáshabot habzsákba tesszük, és habcsókokat nyomunk a körlapok mellé. 110 fokos sütőbe toljuk, légkeverés mellett 1 órát sütjük. A habcsókokat ekkor kivesszük, tálra tesszük, a lapokat pedig visszatolva még 30 percet sütjük-szárítjuk, majd a sütőből kivéve hűlni hagyjuk.

A krémhez a lágy vajat keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a porcukrot, a kakaóport, a vaníliakivonatot és 3-4 evőkanál tejszínt, és elektromos habverővel alaposan összedolgozzuk, majd folyamatos keverés mellett apránként hozzáöntjük a hideg tejszínt, és kb. 3-4 perc alatt könnyű és habos krémmé verjük.

A torta összeállításakor az egyik habcsóklapot tálra tesszük, a krémet habzsákba töltjük, és kb. a fele mennyiséget a lapra nyomjuk, ráhelyezzük a másik lapot, és a maradék csokihabot rányomjuk, ízlés szerint kis rózsákban vagy csigában. Végül rárakosgatjuk a habcsókokat, és megszórjuk a gyümölcsökkel. Azonnal tálalhatjuk.

Belül kicsit ragacsos, kívül roppanós, nem jól formázható, nem elegáns, viszont töményen csokis, mégis könnyű, omlós és ellenállhatatlan a csokis habcsóksüti. Ha van pár megmaradt tojásfehérjénk, akkor szuperfinom kis rágcsát készíthetünk belőlük gyakorlatilag semmi perc alatt, maceramentesen.

Az alaprecept önmagában is tökéletes, de tovább turbózhatjuk maréknyi csokicseppel, maréknyi darabolt dióval, mogyoróval vagy mandulával, teáskanálnyi mézeskalácsos fűszerkeverékkel vagy kávéskanálnyi őrölt gyömbérrel, reszelt narancshéjjal. Frissen vagy kihűlés után fémdobozba zárva is tökéletes vendégvárónak, nassolnivalónak vagy a délutáni kávé mellé…

Csokis habcsóksüti

Hozzávalók:

  • 3 tojásfehérje
  • csipet só
  • 12 dkg porcukor
  • 12 dkg étcsokoládé
  • 12 dkg omlós keksz

Elkészítés: Az omlós kekszet késes robotgépbe tesszük, és finomra őröljük. A csokoládét gőz fölött vagy mikróban 2×1 perc alatt 800 watton megolvasztjuk.

A tojásfehérjét egy csipet sóval elektromos habverővel lágy habbá verjük, majd kanalanként, folyamatos keverés mellett hozzáadjuk először a porcukrot, majd az olvasztott, de már nem forró csokit és a finomra őrölt kekszet.

Sütőpapírral bélelt tepsibe a masszából evőkanállal halmokat rakunk egymástól távolabb, és 180 fokos sütőbe tolva, légkeverésre állítva 12–15 perc alatt megsütjük.

Tojásfehérje, porcukor és pár csepp citromlé vagy ecet. Mindig mindegyik van otthon, a habcsók mégis ünnepi és különleges, szülinapi és esküvői torták díszítője, karácsonyfa éke habkarika formában, vagy szerelmesek csemegéje. Valószínűleg azért ritka és kitüntetett édesség, mert az elkészítése nem 2 perc, és némi szabálykövetést is igényel.

Fontos tudni, hogy szoba-hőmérsékletű, és a felverés előtt 1-2 napot pihentetett tojásfehérjéből lesz tökéletes állagú a habcsók. Az is lényeges, hogy a porcukrot már a kemény habhoz adjuk hozzá, a felverést csak az ecettel vagy citromlével kezdjük el. A legfontosabb azonban, hogy ne forró vagy meleg sütőbe tegyük, hiszen éppen csak szárítani kell, azt viszont hosszan.

Színezve, torta tetején

Színezve, torta tetején
Forrás:
iStock

A habcsók hófehéren gyönyörű, de színezhető pár csepp ételfestékkel, a rózsaszín változat kevéske céklalével vagy meggylével természetesen is megfesthető. Ízesíthető is különféle fűszerekkel: vanília kikapart magjaival, kis fahéjjal, mézeskalács-fűszerkeverékkel, tört kardamommaggal, de az elkészült kemény habhoz adhatunk egy kis őrölt diót, mogyorót, kókuszreszeléket, darált mákot, kicsit más állagú, de nagyon finom csókot kapunk.

Aki pedig a habcsókot szívesen még tovább gondolná, megmárthatja a tetejét vagy a talpát csokoládéban, laposabb korongot formázva a sütés és a kihűlés után, a tálalás előtt tehet rá egy kanál felvert tejszínt és egy kis fanyar gyümölcsöt, így készítve mini Pavlovát.

Mini Pavlova – habcsók tejszínhabbal, friss gyümölccsel

Mini Pavlova – habcsók tejszínhabbal, friss gyümölccsel
Forrás:
iStock

Hófehér habcsók

Hozzávalók:

  • 4 tojásfehérje
  • 20 dkg porcukor
  • 1 teáskanál citromlé vagy 2-3 csepp ecet

Elkészítés: A sütőt 90 fokra előmelegítjük. A tojásfehérjéket a citromlével vagy az ecettel elkezdjük verni elektromos habverővel. Amikor már inkább kemény, fokozatosan, kanalanként hozzáadjuk a porcukrot, és fényes, kemény habbá verjük, a legvégén a legmagasabb fokozatot használva.

A habot csillagcsőrrel ellátott habzsákba töltjük, és sütőpapírral fedett sütőlemezre nyomunk belőle kis pödört csókokat, falatnyi csókokat vagy „lapos” csókokat, ha mini Pavlovákat akarunk készíteni.

90 fokos sütőben – a csókok méretétől függően – legalább 1 órát szárítjuk, ha nagyobbak lettek, akár 1,5 órát is tart, míg kiszáradnak.

Forrás:
iStock