Vegetáriánusoknak és hóvégi szűkösebb napokra nagyon jó alternatíva a gombaburger. A csiperkét szuperélelmiszerként tartjuk számon, nem véletlenül, hiszen rendkívül jó hatása van a szervezetre. Alacsony a kalóriatartalma (kb. 40 kCal/100 g nyersen), sok fehérjét és kevés szénhidrátot tartalmaz, zsiradékot szinte egyáltalán nem. Egész évben és mindenhol kapható, ára sosem szalad el, így remek alapanyag sok kiadós fogáshoz.

Ehhez a gombaburgerhez érdemes a karakteresebb ízű barna csiperkét választani, így „húsosabb” ízt kapunk majd. Mindenképpen elő kell sütni, egyrészt azért, hogy víztartalmát elveszítse, másrészt így karakteresebb íze lesz. A fűszerezést ízlés szerint alakíthatjuk, ahogy a benne lévő parmezánt is lecserélhetjük más reszelt sajtra, lehetőleg érettebb, szárazabb sajtfélére.

Tálalhatjuk egy salátával önmagában is gombafasírtként, de pakolhatjuk haburgerbuciba zöldségekkel, salátával, ketchuppal, majonézzel, mustárral vagy más szósszal, amit csak szeretünk.
Gombaburger
Hozzávalók:
Elkészítés: A hagymát és fokhagymát meghámozzuk, finomra vágjuk. A gombát megtisztítjuk és felaprítjuk.
Egy serpenyőben 2 evőkanál olívaolajat öntünk, megdinszteljük először a hagymát, majd hozzáadjuk a gombát, a fokhagymát, sóval, borssal és oregánóval ízesítjük, és időnként megkeverve kb 10 perc alatt megpároljuk, míg kiengedett leve nagyjából elfő.
A gomba felét késes robotgéppel pépesítjük, majd keverőtálba öntjük, hozzáadjuk a többi gombát, a zabpelyhet, a parmezánt és a tojásokat, elkeverjük, és annyi zsemlemorzsát adunk hozzá, hogy viszonylag puha masszát kapjunk. 10 percet pihentetjük, amíg a zabpehely és a zsemlemorzsa megszívja magát, és a masszánk jól formázhatóvá válik.
Nedves kézzel pogácsákat formázunk a gombás masszából, és a maradék 2 evőkanál olívaolajon 5-6 perc alatt szép pirosra sütjük, időnként megforgatva.
Hamburgerzsemlében tálaljuk, ízlés szerint zöldségekkel, salátával, mustárral, ketchuppal, BBQ-szósszal, ki hogy szereti…

Egy hétig szinte mindenhez azt ettem, annyira ízlett, aztán rájöttem, hogy valószínűleg én is ki tudom keverni, érzem az összetevőket, és tényleg sikerült.
Ja, és miért hamburgerszósz a neve? Legjobban úgy tudom leírni az ízét, hogy ha egy hamburgerbe csak húspogácsát teszel, meg egy salátalevelet, meg ezt a szószt, akkor szinte teljes az élmény. Persze ez kicsit túlzás, de ha én rászoktam, akkor elhihetitek, hogy imádnivaló… És nem kell feltétlenül szendvicsbe tenni, salátaöntetnek, húsok mellé, sőt simán zöldségekhez mártogatósnak is szuper.
Hamburgerszósz házilag
Hozzávalók:
Elkészítés: Az alapanyagokat egyszerűen kimérjük, összekeverjük, pár órára behűtjük fogyasztás előtt. Jól záródó üvegben pár napig elvan a hűtőben, és bármihez használhatjuk – nagyon finom!
Kelt tésztás buci, hús, savanyúság és friss zöldség, ez a bao sandwich, amit az összetevők és a látvány okán is nyugodtan nevezhetünk egyfajta ázsiai hamburgernek, és valóban hasonlít is rá, hiszen egy jól megpakolt szendvicsről van szó, de azért mégis más. Az eredetéért – a népszerűsége miatt – most Kína, Tajvan, Indonézia és Vietném is kardoskodik, de tény és való, hogy ezekben az országokban mindenhol népszerű. A buci elég speciális, ugyanis nem sült, hanem gőzben párolják hozzá a kelt tésztát, amit először kis körlappá nyújtanak, majd vajjal vagy szezámolajjal megkenve félbehajtják, és így megy a gőz fölé egy bambuszkosárban. Könnyű, nagyon puha, nekünk talán a leginkább a knédlire vagy a gőzgombócra hasonlító állagú kis táska, amit csak ezután töltenek meg.

A bao kisebb, mint egy hamburger, 2-3 darab ad ki egy normál adagot, ebben a méretben tud átfőni tökéletesre a tészta a gőz föltött, és gyakorlatilag bármivel tölthető. A legnépszerűbb talán a mázas sült császárhússal, savanyított és friss zöldségekkel megpakolt változat, de sült garnélával, sült csirkével, vagy a szálasra széthúzkodott, lassan sült sertéshúsos pulled porkkal készült szendvicsek is nagyon kedveltek, sőt vegán változatban pirított tofuval vagy zöldségekkel is menő. Otthon kicsit macerásabb elkészíteni mint ahogy a hamburgert is, ha a bucit is magunk sütjük, de street foodnak tényleg frappáns és rengeteg lehetőséget rejt, mutatunk is néhány ötletet az Instagramon posztolt változatokról.
Ti kipróbálnátok? Szerintünk annyi lehetőséget rejt!

Édes csemege kukorica, krémes avokádó és zabpehely egyszerű triójából készül ez a kívül ropogós, belül szaftos zöldséges fasírt, ami percek alatt elkészíthető, ha van maradék főtt vagy konzerv kukoricánk. Nem kell hozzá se tojás, se más kötőanyag, ezekkel is könnyen formázható masszát kapunk egy késes robotgép vagy turmix segítségével. Pikk-pakk kész van, pár csepp olaj elég a sütéséhez, az eredmény pedig nagyon finom.
Az ízesítése nagyon sokféle lehet, a fűszerekkel bátran lehet játszani, mert az avokádó és a kukorica is sokféle ízt elbír – itt csak egy kis újhagyma, citrom és csili került bele, de fokhagyma, petrezselyem, koriander vagy akár más zöldfűszer is jól passzol hozzájuk.

Kukorica-avokádó burger
Hozzávalók:
Elkészítés: A főtt kukoricát levágjuk a csőröl, ha konzervet használunk, leszűrjük, az újhagymát megtisztítjuk, felkarikázzuk. A zabpelyhet késes robotgépbe tesszük, közepesen finomra őröljük, majd hozzáadjuk a félbevágott avokádó kikanalazott húsát, a citromlevet, sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint csilit adunk hozzá, simára mixeljük. Ezután mehet hozzá a kukorica, amivel szintén egy kicsit összedolgozzuk, de úgy, hogy maradjanak benne kukoricaszemek is.
Egy serpenyőben 1 evőkanál olívaolajat forrósítunk, az avokádós-kukoricás masszából 5-6 duci pogácsát formázunk, és a serpenyőben oldalanként 4-5 perc alatt megsütjük, míg egy kis színt kap.
A burgereket azonnal tálalhatjuk, salátával alakbarát és laktató, de aki szereti, buciba is teheti zöldségekkel, szószokkal.

Puha, ruganyos tésztájú, enyhén roppanós héjú bucit sütni nem ördöngösség, ha van egy jó arányú receptünk, hamburgerekhez vagy simán zsemle helyett szendvicsek készítéséhez is tökéletes, nagyon finom és akár le is fagyasztható későbbre, hogy bármikor rendelkezésre álljon a jó minőségű házi péksütemény.
Ha teljes kiőrlésű liszttel készítjük, akkor mindenképpen fontos, hogy a bedagasztott tészta lágy és kissé ragacsos maradjon, mert kelesztés közben a rostok elég sok nedvességet felszívnak, és érdemes kétszer keleszteni – bedagasztás után egyszer, majd formázás után újra -, hogy sütés után a buci tésztája kellően könnyű és rugalmas, puha legyen.

Teljes kiőrlésű burgerbuci
Hozzávalók:
Elkészítés: Az élesztőt egy keverőtálba morzsoljuk, hozzáadjuk a cukrot, a langyos tejet és vizet, elkeverjük, 5 percet pihentetjük. Közben kimérjük a lisztet és elkeverjük a sóval.
A tojást a tejes keverékhez ütjük, hozzáadjuk a lisztet, és elektromos habverő dagasztókarjával összedolgozzuk könnyű és lágy, kissé ragacsos tésztává, majd a vajat is hozzáadva tovább dagasztjuk 2-3 percet. A tésztát letakarjuk tiszta konyharuhával, és langyos helyen duplájára kelesztjük 45-50 perc alatt.
A megkelt tésztát lisztezett felületre öntjük, kicsit átdolgozzuk, 10-12 egyforma darabba vágjuk, majd egyenként gombócokat formázunk belőle, és sütőpapírral fedett tepsire rakosgatjuk, 20 percet újra kelni hagyjuk.
A sütőt 200 fokra előmelegítjük, a bucikat lekenjük vízzel, majd megszórjuk szezámmaggal, és a sütőbe tolva aranybarnára sütjük, majd a sütőből kivéve rácsra tesszük, és így hagyjuk kihűlni.

A szervezetünknek másra van igénye a különböző évszakokban, ami az ételfogyasztási szokásainkat is befolyásolja. A nyári hónapokban jobban kívánjuk a friss, könnyed és alakbarát fogásokat, amit a felmérés csak részlegesen támaszt alá, ugyanis a toplistás ételek ugyanazok, mint például januárban, de az is igaz, hogy 23%-kal több saláta kerül nyáron a virtuális kosarakba, emellett pedig 31,5%-kal nő az üdítőitalok rendelése júniusban, mint az év első hónapjában.
Az italok tekintetében a rendelési listát a legmelegebb hónapokban is a kóla vezeti, amiből négyszer annyi fogy, mint az ezüstérmes jegesteából, a harmadik helyen pedig a különféle narancsitalok végeztek. Érdekesség a magyarok fogyasztási szokásainak tekintetében, hogy míg az energiaitalok a negyedik helyen szerepeltek, az ásványvíz mindössze a hatodik lett a sorban.
Meglepő adat, hogy nyáron, ha csak minimálisan is (5,7%), de többet költünk az étkezésünkre: míg 2018 januárjában az átlagos kosárérték 2609 Ft volt, addig júniusban 2757 forintra nőtt az összeg.
A legnépszerűbb ételkategória mindkét megfigyelt időszakban (január és június) egyformán alakult: a listát továbbra is a pizza vezeti, amit a frissensült és a hamburger követ. Ami a magyarok kedvenc főételeit illeti, legyen szó izzasztó kánikuláról vagy jeges hóviharról, a felmérés szerint a gasztronómiai ízlésre az időjárás nincsen különösebb hatással. A legnépszerűbb téli és nyári tételek listája ugyanis többé-kevésbé megegyezik: a legtöbbet rendelt köret a hasábburgonya, főételként pedig előnyben részesítjük a gyros tálat és a rántott sajtot is. Annyi különbség azonban megfigyelhető, hogy míg télen a sonkás verzió fogy a legjobban a pizzák közül, addig nyáron a Hawaii, azaz az ananászos a sláger. A leleményes magyar dolgozók talán így csempésznek némi karibi életérzést a munkaebédjükbe…

Reméljük, hogy a rendelések toplistáját leginkább ezen ételek elkészítésének macera-faktora okozza, és otthon inkább a saláták, könnyű zöldséges fogások, a lecsó és a grillezett fogások kerülnek nyáron előtérbe, a cukros üdítők helyett pedig a házi limonádék és az ízesített vizek! 😉
Forrás: Falatozz.hu
Vegán és diétás, tele van fehérjével és rosttal, mindenmentes, laktató, szóval csupa jó tulajdonsággal rendelkezik a babburger, azoknak is ízlik, akik nem vegán étrendet követnek, de szívesen esznek egészségesebb fogásokat vagy kacsintgatnak az életmódváltással, keresik a húsmentes recepteket – akár önmaguk miatt vagy környezet tehermentesítése végett, de akkor is jó, ha nincs sok időnk vagy ötletünk a főzőcskéhez, ugyanis egy konzerv főtt bab segítségével 5 perc alatt előkészíthető, ízlés szerint sütőben vagy serpenyőben is megsüthető.
Ez a villámgyors burger buciba téve klasszikusan is fogyasztható, de salátával vagy főzelék feltétjeként is szuperfinom, ha pedig nem akarjuk az egészet azonnal felhasználni, a maradék fóliába vagy egy kis dobozba téve pár napig vígan elvan a hűtőben, és bármikor frissen kisüthető.

Vegán burger babbal
Hozzávalók 6-8 burgerhez, mérettől függően:
Elkészítés: A hagymát és a fokhagymát meghámozzuk, finomra vágjuk, és egy kis lábasban 1 evőkanál olívaolajon először a hagymát 2-3 percig dinszteljük, majd a fokhagymát is hozzáadjuk, és még 1-2 percet pároljuk. Közben a zabpelyhet egy késes robotgépben megőröljük, hozzáadjuk a leszűrt főtt babot, a dinsztelt hagymát, a tahinit, a mustárt, a szójaszószt, a petrezselymet és az oregánót, sózzuk és borsozzuk, és sima, homogén masszává mixeljük.
A babpüréből vizes kézzel 6-8 pogácsát formázunk, lelapogatjuk, és itt eldönthetjük, hogy szuperegészségesen sütőben sütjü, vagy nagyon ropogósra, kevés olajon, serpenyőben. Ha a sütőt választjuk, akkor sütőpapírral fedett tepsire rakjuk a burgereket, és 180 fokos sütőben 18-20 percalatt megsütjük. Ha serpenyő mellett döntünk, akkor 1 evőkanál olívaolajat egy serpenyőben felforrósítunk, és oldalanként 3-4 perc alatt szép pirosra, ropogósra sütjük.
Ízlés szerint salátával vagy buciba pakolva tálaljuk, hummusz, friss paradicsom, (növényi) joghurt mindig tökéletes mellé!

A sajt nem szokatlan alapanyag a hamburger esetén, hiszen nagyon sokan szeretik a húsra ráolvadozó sajtszeletet a gazdag street food szendvicsben. Ha pedig a húspogácsák belsejébe is rakunk sajtot, sokkal ízletesebb és szaftosabb lesz, sülés közben a sajt megolvad, és az ízek még jobban keverednek.
Nem sima sajt került most a bekevert húsmasszába, hanem reszelt cheddar, krémsajt és egy kis fokhagyma keveréke, jól behűtve könnyen kezelhető, és nagyon krémes, ízes ebben a kombinációban. Sajtként a karakteres vörös cheddar a legjobb, mert nagyon jól olvad és igazán aromás, de persze más olvadékony sajttal is készíthető, nem okoz majd csalódást!

Sajttal töltött hamburger
Hozzávalók:
Elkészítés: A hagymát meghámozzuk, finomra vágjuk, és 1 evőkanál olívaolajon megfonyasztjuk gyenge tűzön, majd félretesszük. A krémsajtot tálba tesszük, hozzáreszeljük a sajtot és a fokhagymát, ha szeretjük, pici csilit is adhatunk hozzá, összekeverjük, és hűtőbe tesszük.
A darált húshoz adjuk a dinsztelt hagymát, sózzuk, borsot őrölünk hozzá, és alaposan összedolgozzuk, majd 6 részre osztjuk. Az egyik húsmasszát a tenyerünkben kilapogatjuk, jó evőkanálnyi sajtos keveréket rakunk rá, ezt is lelapogatjuk egy kicsit, majd körben óvatosan rájatogatjuk a húst, finoman lenyomkodjuk és oldalról is tömörítjük, majd egy ecset segítségével olívaolajjal lekenjük. Így átunk el a maradék hússal és sajtos keverékkel is.
Egy serpenyőt szárazon felforrósítunk, a húspogácsákat beletesszük, és nem túl magas lángon, hogy belül is jól átsüljön, oldalanként 6-7 perc alatt megsütjük.
Ízlés szerint buciba téve, kedvenc belevalóinkkal tálaljuk, diétásabb változatban egy jó adag salátával is tálalható.

Igazi húsimádó szendvics a Sloppy Joe burger, ami valamikor az 1930-as években született Iowában, egy Joe nevű szakácsnak köszönhetően, és a gazdag húsos raguval töltött szendvics a 40-es évekre már mindenfelé népszerű és kedvelt fogássá vált. A szaftos és lucskos – a sloppy szó szerint ezt jelenti – ragu gyorsan és egyszerűen összeállítható, nem kell frissen készíteni, mint a klasszikus hamburgert, így ideális fast food, laktató és nagyon finom.
Hagyományosan darált marhahússal és paradicsomszósszal készül, húsos kaliforniai paprikával, de létezik pulykás változata, és a paradicsom mellé olykor tesznek ketchupot vagy bbq-szószt is, egy kis csili és a Worcestershire szósz viszont elengedhetetlen kelléke. Olvadós sajttal és csemege uborkával az igazi, puha hamburgerbuciba téve, de jól működik tésztaszószként vagy húsimádó pizzában is ez a fűszeres ragu.

Sloppy Joe burger
Hozzávalók:
Valamint:
Elkészítés: A hagymát és a fokhagymát meghámozzuk és finomra vágjuk, a kaliforniai paprikát kicsumázzuk és apróra kockázzuk. Az olajat egy serpenyőben felforrósítjuk, rádobjuk a hagymát és a fokhagymát, üvegesre dinszteljük, majd hozzáadjuk a darált húst, és addig pároljuk kevergetve, míg darabosra, morzsásra fő. Hozzáadjuk a paprikát, majd pár perc múlva a darabolt paradicsomot a levével együtt, sózzuk, borsozzuk, Worcestershire szósszal és ízlés szerint csilivel fűszerezzük, átkeverjük, és fedő alatt, gyenge tűzön 20 percig főzzük.
A sűrű húsragut félbevágott hamburgerbuciba halmozzuk, szeletelt sajtot és csemege uborkát teszünk rá, befedjük a bucik tetejével, és ízlés szerint sült krumplival és salátával fogyasztjuk.

Még a legnagyobb kedvencek is unalmassá tudnak válni, ha mindig ugyanúgy készítjük őket. Szerencsére a hamburger is az a műfaj, ami nagyon sokféle változatban készíthető, és már kis módosításokkal is egészen más ízhatásokat érhetünk el. Déli szomszédaink emblematikus húsétele, a pljeskavica tökéletes példa erre: szoros rokonságot mutat a hamburgerrel, de a húspogácsák sertés- és marhahús keverékéből készülnek, sült paprika is kerül bele, valamint majonéz és ketchup helyett fokhagymás tejföl vagy sült paprikával és túróval készülő úgynevezett urnebes mártás vagy ajvár…
A húspogácsát süthetjük grillen is, úgy még finomabb, mert kicsit füstös ízt is kap, de serpenyőben készítve is nagyon finom és omlós, a titka, hogy egy pici szódabikarbóna is kerül a húsba, ami lágyítja, szaftossá és omlóssá teszi, ha érleljük néhány órát vagy egy éjszakát.
Most krumpli helyett édesburgonya lett a körete a buciba töltött pljeskavicás burgernek, ezzel még izgalmasabb és isteni!

Pljeskavica burger ropogós édesburgonyával
Hozzávalók 4 burgerhez:
Valamint:
Elkészítés: A húsokat felkockázzuk, és késes robotgépben jó pépesre, simára csapatjuk. A hagymát és a fokhagymát meghámozzuk, lereszeljük, a húshoz adjuk, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a szódabikarbónát és a vizet, és kézzel jó alaposan összedolgozzuk, majd lefedve a hűtőbe tesszük 1 éjszakára.
Készítés előtt az édesburgonyát meghámozzuk, nagyon vékonyan felkarikázzuk, sütőpapírral fedett tepsire tesszük, sózzuk, borsozzuk, 1 teáskanál őrölt pirospaprikát és 2 evőkanál olívaolajat hozzáadunk, összeforgatjuk, elterítjük, hogy ne nagyon fedjék egymást, és 180 fokos sütőben 20-25 perc alatt ropogósra sütjük.
Közben a kaliforniai vagy kápia paprikát egy száraz serpenyőben, fedő alatt, időnként kicsit forgatva rajta addig sütjük, míg kicsit megfeketedik a bőre, majd egy tálba tesszük, lefedjük, 10 percet pijentetjük, hogy a bőre a saját gőzében felpuhuljon, majd lehúzzuk róla, kicsumázzuk, csíkokra vágjuk, pici sóval és 1 evőkanál borecettel összeforgatjuk. A tejfölt 1 gerezd zúzott fokhagymával és 2 evőkanál majonézzel összekeverjük, a lilahagymát meghámozzuk, vékonyan felszeleteljük.
A húsmasszából 4 húspogácsát formázunk, és száraz serpenyőben oldalanként 5-6 perc alatt megsütjük, majd egy tányérra kiszedjük, alufóliával letakarjuk, és 5 percet pihentetjük. A hamburgerbucikat félbevágjuk, és a pljeskavicából kisült szaftban kissé megpirítjuk a vágott felüket.
A bucik mindkét felét megkenjük fokhagymás tejföllel, az alsó felére lilahagymát és salátalevet teszünk, majd a húspogácsát, erre halmozzuk a sült paprikát, majd befedjük a bucik tetejével, és a ropogósra sült édesburgonyával tálaljuk.

Míg a konzerv borsó és zöldbab nem kedvenc, mert állagában túl puha, és a fagyasztott is pár perc alatt megfő, addig a szemes babnál ez élszakányi áztatást és még ezután is hosszabb főzést igényel. Pedig nagyon jó alapanyagunk, konzerv formában olcsó és egészséges, és percek alatt kiváló vacsora kerekíthető belőle – ehhez adunk most néhány ötletet.

Hagymás bab 15 perc alatt
Valószínűleg mindenkinek Piedone, vagyis Bud Spencer jut eszébe erről az ételről. Kiadós, gyors, egyszerű, isteni, életmentő lehet szaladós napokon. Videós receptünket itt találjátok >>
Babburger
A hamburger mostanság ugyancsak népszerű, és isteni változat készíthető a műfajban húsmentesen, babbal is. Akár azért, mert kerüljük a húst valamilyen okból, akár azért, mert pénztárcabarátabb változatra épp szükségünk. Fehérjében gazdag, isteni finom, nagyon kiadós ez a babos változat >>

Csilis-babos kukoricaleves
Egytálételnek is beillik, olyan tartalmas és laktató, miközben egyszerű és gyors, telt ízű és gazdag, egyszerre pikáns és lágy, de ízlés szerint egy kis plusz csilivel igazán pikáns fogássá is alakíthatjuk ezt a pikk-pakk és kiadós fogást ezzel a recepttel >>
A céklás burger azért mókás, mert színben hasonlít a húsra, nagyon jó szaftosra sül, vegetáriánusoknak vagy spórolósabb időkre nagyon jó alternatíva, ráadásul még a zöldségkerülő gyerekek is szívesen megeszik. Csupa zöldség, rost és vitamin, tehetjük buciba, de salátával, főzelék feltétjeként, fasírtként is tökéletes, diétás étrendbe is simán beilleszthető, sőt a tojás elhagyásával, 1 teáskanál chiamag és 2 evőkanál víz beáztatott keverékével készítve vegán változatban is készülhet.
Csupa zamatos zöldség, rengeteg egészséges és jótékony hatású alapanyag, praktikus és gyors összeállítás, alakbarát és kiadós, ez mind elég érv lenne, de a legfontosabb, hogy tényleg nagyon-nagyon finom!

Céklaburger
Hozzávalók:
Elkészítés: A zöldségeket megtisztítjuk, nagyjából feldaraboljuk, és egy késes robotgépben finomra aprítjuk vagy nagyobb lyukú sajtreszelőn lereszeljük. Egy serpenyőben 1 evőkanál olívaolajat felforrósítunk, a hagymát és a fokhagymát 3-4 percig kevergetve dinszteljük rajta, majd hozzáadjuk az összes zöldséget, és 5 percig kevergetve pároljuk. Ezután egy szűrőbe öntjük, hagyjuk lecsöpögni, majd egy fakanállal kicsit lenyomkodjuk, hogy minél kevesebb nedvesség maradjon benne.
Közben a csicseriborsót egy késes robotgépbe tesszük, hozzáadjuk a tojást – vagy a chia-víz keveréket -, és egészen pépesre összemixeljük, majd egy keverőtálba öntjük a dinsztelt zöldségekkel, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a koriandert, és egy spatulával alaposan összedolgozzuk. Ha nagyon lágy lenne, kevés zabpelyhet adhatunk hozzá, majd pogácsákat formázunk a masszából, és hűtőben 30 percet hagyjuk dermedni, összeállni.
Egy serpenyőben 2 evőkanál olívaolajat felforrósítunk, és a céklaburgereket oldalanként 4-5 perc alatt megsütjük, majd ízlés szerint buciba pakoljuk humusszal, avokádókrémmel, salátával, friss zöldségekkel – vagy salátával, főzelék feltétjeként tálaljuk.
