A hot dog inspirálta variációk mindig valamiféle tésztával kombinálják a virslit. Míg a corn dognál kukoricalisztes palacsintatésztába mártjuk a virslit, majd sütjük aranybarnára forró olajban, addig a tepsis hot dognál a tészta leveles és vajas, amivel csinosan körbetekerjük a karcsú virsliket, majd tepsibe téve, sütőben sütjük meg. Mindkettő zseniális, szuperegyszerű, a gyerekek imádják, de a felnőttek sem panaszkodnak az egyszerű, de ötletes fogásért, akár gyors vacsorának, akár vendégvárónak szánjuk.
Ha vendégvárónak sütjük a tepsis hot dogot, készíthetünk kisebb darabokat is, bár nagyon mutatós az egész virsli becsavarva. Ha viszont gyors vacsorának, hogy mégis kerüljön a gyomorba valami meleg étel, akkor érdemes készíteni hozzá egy nagyobb tál salátát, mert önmagában talán kicsit túl zsíros.
A tetejét ízlés szerint megkenhetjük egy kis tojással, majd megszórhatjuk szezámmaggal, lenmaggal, esetleg reszelt sajttal, köménymaggal, ha pedig kisültek, kínáljunk hozzá mustárt, ketchupot, ízlés szerint más mártogatóst.
Hozzávalók:
Elkészítés: A leveles tésztát kicsomagoljuk, kiterítjük, egyenletesen megkenjük a mustárral, majd annyi vékony csíkra vágjuk, amennyi virslink van. Ha nem bőrös virslink van, akkor lehúzzuk a héját, majd a tésztával spirálisan betekerjük, és egy sütőpapírral bélelt tepsibe fektetjük.
180 fokos sütőbe toljuk, és kb. 15 perc alatt szép pirosra sütjük.
Ha előételként kínáljuk, akkor mustárt és ketchupot kínálunk mellé, ha vacsorára, akkor egy színes salátát is.