Írd be, mit keresel:

A múltkori bevásárláskor hazajött velem egy szép, zsenge karalábé. Egyszerű levesnek indult, aztán meglátva a kertben a kaprot, majd kicsit újragondolva, citrommal és fűszerekkel ízesítve, egy krémleves kerekedett ki belőle. Magában a krémlevest is elkanalazhatjuk, de kár lenne kihagyni belőle a húsgombócot…

Mivel a zsenge karalábéból készült levest nem kell hosszasan főzni, pikk-pakk elkészül, és az apró, kakukkfűvel ízesített húsgombócok is megsülnek közben, így hamar tálalhatjuk is a levest ebédre vagy éppen vacsorára.

Forrás:
Kard Éva

Karalábé-krémleves kakukkfüves húsgombóccal

Hozzávalók:
A krémleveshez:

1 nagy fej karalábé (vagy 2 kisebb)
1 db vöröshagyma
1 db citrom
1 csokor kapor
1-1,5 dl főzőtejszín

őrölt fehér bors
2 teáskanál ételízesítő
1 evőkanál olaj
1/2 evőkanál vaj
kb. 5 dl víz

Elkészítés: A karalábét pucoljuk meg, majd vágjuk fel kisebb kockákra. A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra. A citrom héját vágjuk le vékonyan, hogy a fehér része ne maradjon rajta. A levét facsarjuk ki. A kaprot vágjuk fel apróra.

Egy edényben hevítsük fel a vajat és az olajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és pároljuk üvegesre. Ezután adjuk hozzá a felkockázott karalábét, és együtt pirítsuk pár percig, majd sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel, adjuk hozzá a citromhéjat, a citromlevet, az apróra vágott kaprot, és keverjük alaposan össze. Végül öntsük fel a vízzel, és főzzük puhára.

Amikor a karalábé puhára főtt, szedjük ki a citromhéjat. Ezután adjuk hozzá a főzőtejszínt, és botmixerrel pépesítsük.

Forrás:
Kard Éva

A kakukkfüves húsgombóchoz:
30 dkg darált hús
1 kisebb fej vöröshagyma
3-4 ág kakukkfű (lecsipkedve a száráról)

őrölt bors
1,5 dl olaj a sütéshez

Elkészítés: A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra. A kakukkfüvet csipkedjük le a száráról, majd szintén vágjuk fel apróra. Adjuk hozzá a darált húshoz az apróra vágott vöröshagymát és a kakukkfüvet, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, gyúrjuk alaposan össze, majd formázzunk diónyi gombócokat.

Az olajat hevítsük fel, majd óvatosan helyezzük bele a húsgombócokat, és szép lassan süssük aranybarnára, sütés közben többször forgassuk át, hogy egyenletesen süljön.

Tálaláskor merjük a krémlevest tányérba, ízlés szerint tegyünk bele a sült húsgombócból, szórjuk meg apróra vágott kaporral, majd úgy kínáljuk.

Forrás:
Kard Éva

Fűszeres paradicsomszósz az elmaradhatatlan bazsalikommal és kis fokhagymával már magában is tökéletes tésztaszósz, de gazdagíthatjuk egy kis gombával, máris új ételt kaptunk. Ha pedig apró húsgolyókat is főzünk a szószba, akkor ellenállhatatlan, gazdag ízvilágú, tartalmas fogást kapunk. Olvasónk, Sarolta, ráadásul kis falatnyi mozzarellát is elrejtett a húsgolyókban…

„Imádom a tésztaételeket, különösen a bolognai spagettit, de vágytam valami ízben hasonlóra, de mégis másra. Ezért azt gondoltam, egy kis változtatás, valami plusz izgalmasabbá tehetné. Így született meg ez a finom étel.”

Forrás:
Harsányi Sarolta

Mozzarellás húsgolyók gombás paradicsomszósszal és tésztával

Hozzávalók:

  • 1 csomag szélesmetélt vagy spagetti (50 dkg)
  • 1 üveg konzerv gomba (egész, nem szeletelt, 28 dkg)
  • reszelt sajt a tetejére

A húsgombócokhoz:

  • 50 dkg darát sertéslapocka (zsírosabb, mint a comb)
  • 1 száraz zsemle tejbe áztatva, kinyomkodva – elhagyható
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 tojás
  • só, bors
  • majoránna
  • bazsalikom
  • pirospaprika
  • mini mozzarellagolyók
  • olaj vagy zsír a pirításhoz

A mártáshoz:

  • 5 dl sűrített paradicsom
  • 1 fej vöröshagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 teáskanál kristálycukor
  • 1 babérlevél
  • só, bors
  • majoránna
  • bazsalikom

Elkészítés: Először összeállítjuk a gombócokat. A darált húshoz hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát és fokhagymát, majd mehetnek bele a fűszerek, a kinyomkodott zsemle, és végül a tojás. Ha nem vagyunk farkaséhesek, tegyük a hűtőbe egy éjszakára, addig az ízek pompásan összeérnek. Nedves tenyérrel gombócokat formázunk a húsmasszából úgy, hogy mindegyik közepébe fél mini mozzarellát rejtünk. Ha nem állna össze gombócokká a massza, tehetünk bele egy kis zsemlemorzsát is.

Egy serpenyőben olajat vagy zsírt hevítünk, és megpirítjuk benne a gombócokat. Az íze sokkal finomabb lesz! Ha megpirultak, kiszedjük, félretesszük. 

A visszamaradt zsiradékban a szószhoz üvegesre pároljuk a vöröshagymát, majd következhet a fokhagyma és a babérlevél, végül ráöntjük a paradicsompürét, fűszerezzük, majd a leszűrt gombát is hozzáadjuk. Visszahelyezzük a gombócokat a paradicsomos alapba, és kb. 45 percig rotyogtatjuk őket együtt kis lángon! Vízzel lehet pótolni az elfőtt levet.

Mielőtt elkészül a mártás, kifőzzük a tésztát sós vízben, majd leszűrjük, és a gombás-paradicsomos szósszal és a húsgombócokkal tálaljuk, forrón, reszelt sajttal megszórva.

Forrás:
Harsányi Sarolta

A receptet és a fotót Harsányi Sarolta küldte. Köszönjük!

Várjuk olvasóink tésztás receptjeit receptversenyünkre! >>