Írd be, mit keresel:

Ha nyár, akkor lecsó! Ilyenkor szinte nem telik el egy hét sem nélküle a legtöbb háztartásban, de valljuk be, egy idő után erre is rá lehet unni. Érdemes ilyenkor valami újjal próbálkozni, erre mutatunk most egy szuperkülönleges receptet!

A shakshuka a lecsó közel-keleti változata, amelyet szintén sokféleképpen lehet variálni, de legtöbbször tojással készítik, és még melegen, reggelire fogyasztják. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy mi ne készíthetnénk el ebédre vagy vacsorára – karakteres, fűszeres és kicsit csípős íze a nap minden szakaszában megállja a helyét. Bár az elkészítése kicsit pepecselős a sok szeletelés miatt, a végeredmény mindenért kárpótol majd bennünket.

Érdemes nagyobb adaggal készíteni, mivel nem árt meg neki az sem, ha pár napig hűtőben tároljuk, hiszen ezalatt sokkal jobban összeérnek az ízek. Úgyhogy hajrá, varázsoljunk keleti hangulatot a konyhánkba!

Shakshuka

Forrás:
iStock

Hozzávalók:

  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 1 közepes fej vöröshagyma felaprítva
  • 2 gerezd fokhagyma lereszelve
  • 2 közepes kaliforniai paprika csíkokra vágva
  • 80 dkg paradicsom szeletelve
  • 2 evőkanál paradicsompüré
  • 1 evőkanál csilipor
  • 1 evőkanál kömény
  • 1 evőkanál pirospaprika
  • 1 csipet Cayenne-bors
  • 1 csipet cukor (ízlés szerint)
  • só, bors
  • 5-6 db tojás
  • petrezselyem díszítésként

Elkészítés:

Egy serpenyőben olajat hevítünk, rádobjuk a vöröshagymát, és megpirítjuk. Belereszeljük a fokhagymát, ezután rádobjuk a csíkokra vágott paprikát, és 5-7 percig közepes lángon összefőzzük.

Ezután hozzáadjuk a paradicsomot és a paradicsompürét. Fűszerezzük, és ízlés szerint Cayenne-borssal csípőssé, vagy cukorral édesebbé varázsoljuk. Közepes lángon pár perc alatt addig főzzük, amíg kissé el nem fővi a levét.

Jöhetnek a tojások: ráütjük őket a paradicsomos masszára, lehetőleg egyenlő távolságra egymástól. Lefedjük a serpenyőt, és 10-15 perc alatt készre főzzük. Vigyázzunk, mert könnyen odaéghet!

Miután kész, megszórjuk friss petrezselyemmel. Friss kenyérrel vagy pitával tálaljuk. Jó étvágyat!

Forrás:
iStock