Írd be, mit keresel:

A jótékony kezdeményezés a két szervezet 20 éves fennállásához kapcsolódott, és célja az volt, hogy az évfordulót egy valóban értékteremtő összefogással ünnepeljék meg. A JYSK 2025. szeptember 3. és október 14. között minden megvásárolt Fossflakes Royal Nordic párna után az eladások egy részével támogatta a Magyar Élelmiszerbank Egyesület munkáját, hogy minél több rászorulóhoz juthasson el a segítség. A kampány során összesen hárommillió forint gyűlt össze, amelyből 24 000 élelmiszercsomag készül el, így ugyanennyi rászoruló juthat élelmiszersegélyhez az Egyesületen keresztül a következő hetekben.

„Számunkra kiemelten fontos, hogy ott segítsünk, ahol valóban szükség van rá. Büszkék vagyunk rá, hogy születésnapi kampányunk során vásárlóink bevonásával egy ilyen jelentős összeggel támogathattuk az Élelmiszerbank munkáját, és együtt tehettünk a nélkülözők támogatásáért” – mondta Szilvási Krisztina, a JYSK kommunikációs vezetője.

„Az adomány segítségével több tízezer élelmiszercsomagot tudtunk eljuttatni nélkülöző családokhoz, idősekhez és gyermekekhez. Nagyon hálásak vagyunk ezért az összefogásért, amely valódi, kézzelfogható segítséget jelentett a mindennapokban” – tette hozzá Horváth-Halmai Eszter, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület vállalati adománygyűjtési vezetője.

A JYSK és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület hosszú távon is elkötelezett abban, hogy közösen segítsen a nélkülözőkön, és felhívja a figyelmet a társadalmi felelősségvállalás és az élelmiszerpazarlás elleni küzdelem fontosságára.

 

Kiemelt kép: JYSK

A szervezők ezer teásdoboz értékesítését tűzték ki célul, mely mennyiség még december 24-e előtt mind megvásárlásra került, így összesen 2 millió forint támogatás gyűlt össze. A szervezők a teljes befolyt összeget a Mosoly Alapítvány számára ajánlották fel.

Az Alapítvány hosszan tartó betegséggel küzdő gyermekek gyógyulását támogatja mese- és művészetterápiás foglalkozásokkal, hogy a gyerekek képesek legyenek feldolgozni a betegséggel járó traumát, és hogy felkészültebben vágjanak neki a kórházi kezeléseknek.

Az összegyűlt támogatást három helyszínen, Budapesten, Debrecenben és Pécsett szervezett foglalkozásokra fordítják majd.

A társadalmi felelősségvállalás rendkívül fontos az Allee életében, a bevásárlóközpont folyamatosan igyekszik egyedi módon felhívni a figyelmet a segítségnyújtás fontosságára. „Nagy öröm számunkra, hogy az adventi időszakban ismét látogatóinkkal közösen valósíthattuk meg év végi jótékonysági kampányunkat, melynek keretében mind az ezer darab, külön a kampányra összeállított Darlington teaválogatás értékesítésre került, és a befolyt teljes összeggel  a Mosoly Alapítvány munkáját támogathatjuk” – mondta el Juhász András, az Allee center managere.

Emellett a jótékonyság sem maradhat el az ünnepi időszakban. Az Allee a Darlington teabolttal együttműködve egy díszdobozos teaválogatást állított össze, melynek megvásárlásával a Mosoly Alapítvány munkáját támogathatjuk.

A Mosoly Alapítvány hosszan tartó betegséggel küzdő gyermekek gyógyulását támogatja mese- és művészetterápiás foglalkozásokkal, hogy a gyerekek képesek legyenek feldolgozni a betegséggel járó traumát, és készek legyenek a kórházi kezelések befogadására. A meseterápia a lélek megerősítésével támogatja a test gyógyulásának folyamatát. A díszdobozos teásdobozok eladásából származó teljes összeget a Mosoly Alapítvány az onkológiai betegségekkel küzdő gyerekek pszichés támogatására, ingyenes mese- és művészetterápiás foglalkozásokra fordítja három helyszínen, így Budapesten, Debrecenben és Pécsett.