A rántott karfiol tartárral tipikus vega menzakaja, de sokkal több is kihozható ebből a bundás zöldségből. A klasszikus panírozás helyett egy villámgyorsan kikeverhető sűrű és fűszeres palacsintatésztába mártva, előfőzés nélkül isteni finomságot készíthetünk, maceramentesen és gyorsan.
Remek előétel vagy falatka, ha fűszeres joghurtot kínálunk mellé, de salátával vagy rizskörettel kiegészítve gyors húsmentes főételnek is ideális. Nagy előnye még ennek a receptnek, hogy pikk-pakk megvan, bátran variálható mindenféle fűszerrel, ahogy a zöldség is lehet a karfiol helyett-mellett akár brokkoli, cukkini, sárgarépa, padlizsán vagy akár sütőtök is.
Hozzávalók:
A joghurtos mártogatóshoz:
Elkészítés: A karfiolt megtisztítjuk és kisebb rózsákra szedjük, a torzsa részének külső, fás részeit levágjuk, a belső, zsenge részt feldaraboljuk. Keverőtálba teszük, és meghintjük 1 evőkanál liszttel, összeforgatjuk, hogy a tészta majd könnyebben tapadjon rá.
A maradék lisztet tálba tesszük, hozzáadjuk a sütőport, a római köményt, a gyömbért és a fokhagymaport, bőségesen sózzuk és borsozzuk, és alaposan összekeverjük. Hozzáöntjük a villával elhabart tojásokat, sűrű tésztává keverjük, ha szükséges, kevés vizet adunk hozzá, hogy sűrű palacsintatészta sűrűséget kapjunk.
Egy mélyebb serpenyőben bő olajat felforrósítunk, a lisztes karfiolokat adagonként a tésztában megmártjuk, majd óvatosan a forró olajba tesszük, és szűrőkanállal időnként kicsit átforgatva 4-5 perc alatt szép pirosra sütjük, majd alaposan lecsöpögtetve szűrőkanállal kiemeljük, és konyhai papírtörlőre szedjük.
A mártogatóshoz a joghurtot tálkába tesszük, hozzáreszeljük a citrom héját, sózzuk, borsozzuk, 2 evőkanál olívaolajjal és 1 csapott evőkanálnyi őrölt koriandermaggal kikeverjük.
A bundás karfiolt melegen kínáljuk a joghurtos szósszal – de langyosan, hidegen is finom.

A karfiol mindig is nagyon kedvelt volt az egészséges étrendet követők körében, kalóriaszegény, 100 g mindössze 25 kcal energiát tartalmaz, rostokban és vitaminokban gazdag, és nagyon ötletesen felhasználható, gondoljunk csak a karfiolból készülő pizzatésztára, a karfiolrizsre vagy a karfiol „steakre”, és ezt a sort gyarapítja a mostanság nagyon felkapott Buffaló csirkeszárny vegán, karfiolos változata is.
A kicsit csípős, fűszeres-paradicsomos mázzal sütőben sütött bundás karfiol tényleg nagyon finom, ráadásul egyszerű, nem kell vele szöszölni, panírozni, mégis van bundája, ami roppanósra sül. Ehetjük kézzel, falatkaként, valamilyen mártogatóssal, de fogyasztható főételként is valamilyen körettel, salátával vagy zöldségpürével, isteni finom, és nagyon egyszerű elkészíteni, teljesen új arcát mutatja meg ez az egészséges zöldség ebben a formában elkészítve!

Hozzávalók:
Elkészítés: A karfiolt nagyobb rózsákra szedjük, a szárrész külső, fás részét levágjuk, a zsenge belsőt is feldaraboljuk. A száraz alapanyagokat – a lisztet, a fokhagymaport, a római köményt és a pirospaprikát sóval és borssal – összekeverjük, hozzáadjuk a vizet, és simára keverjük. A karfioldarabokat belemártjuk, a felesleget hagyjuk lecsöpögni, és sütőpapírral fedett tepsire rakosgatjuk. 180 fokos sütőbe tolva, légkeverés mellett 15 percet sütjük, megforgatjuk, és még 10 percre visszatoljuk.
Közben a ketchupot, a csiliszószt, az almaecetet és az olajat összekeverjük, majd a karfiolokat egy ecsettel lekenjük a fűszeres szósszal mindkét oldalukon, és még 15 percre visszatoljuk, amíg ropogósra sülnek.
Tálalhatjuk főételként körettel, vagy csak magában, mártogatóssal is.

Nemcsak vega és vegán menübe jöhet jól a sült karfiol, hanem kiadós húsételek köretének is tökéletes, könnyebbé teszi az ételsort, kellemesen fűszeres, de nem tolakodó. A karfiol könnyen emészthető és kalóriaszegény, és pár perces előkészítéssel összeállítható, a többi a sütő dolga.

Ha köretnek készítjük, akkor önmagában is tökéletes, de a végén megkenhetjük még egy kis vajjal, meghinthetjük parmezánnal – ez vegán étrend esetén olívaolajra, kókuszzsírra és például szezámmagra cserélhető, és így is nagyon finom fogás a végeredmény!
Hozzávalók:
Elkészítés: A fokhagymákat meghámozzuk, egy késes robotgépbe dobjuk, hozzáadjuk a füstölt paprikát, a kakukkfű szárról lecsípett leveleit, az olívaolajat, sózzuk, borsozzuk, és krémesre összemixeljük.
A karfiol külső leveleit lefejtjük, a szárrészét levágjuk, meglocsoljuk egyenletes a citrom levével, a fokhagymás péppel egyenletesen bekenjük, majd egy sütőtálba tesszük, aláöntjük a vizet, és alufóliával lefedjük.
180 fokos sütőbe toljuk, és 1 órát sütjük, majd levesszük a fóliát, és visszatolva pirulásig sütjük.
A sütőből kivéve megkenjük a lágy vajjal, meghintjük a finomra vágott petrezselyemmel és a parmezánnal, és szeletelve, cikkekre vágva tálaljuk.

Szuperegyszerű és nagyon finom, pár perc alatt előkészíthető az egyben sült karfiol, ami húsevőknek színes köret, húsmentes étrendet választóknak főétel is lehet. Nagyon jól passzol sültekhez, rántott halhoz, húshoz, kiegészítve egy kis céklával és répával pedig színes és szemvidító színfoltja lehet az ünnepi asztalnak.
A sült zöldségeket gyakorlatilag bármilyen fűszerrel készíthetjük, igazítva a menüsor többi eleméhez, itt most kis citrom, fokhagyma, római kömény, kakukkfű és rozmaring került rájuk, illetve egy kevés olívaolaj, ami segít a sülésben – nagyon finom és kiadós, nem mellesleg maceramentes, ami direkt jól jön ünnepi készülődéskor.

Hozzávalók:
Elkészítés: A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A karfiol külső leveleit és a szárrészét levágjuk, sütőpapírral bélelt tálba tesszük, egy ecsettel lekenjük olívaolajjal, ráfacsarjuk a citrom felét, sózzuk, borsozzuk, meghintjük a fokhagymapor és a római kömény felével, alufóliával lefedjük, és 30 percre betoljuk a sütőbe.
Közben a sárgarépát és a céklát meghámozzuk, felszeleteljük, tálba tesszük, sózzuk, borsozzuk, 2 evőkanál olajjal, fél citrom levével meglocsoljuk, fűszerezzük fokhagymával, római köménnyel, alaposan összeforgatjuk.
A karfiolról levesszük a fóliát, köré szórjuk a befűszerezett zöldségeket, megszórjuk rozmaringgal és kakukkfűvel, visszatoljuk a sütőbe, és még 30 percet sütjük, vagy míg megpuhul és megpirul.

Isteni finom, a kurkumától aranyló színű, fűszeres, kicsit csípős, kicsit savanykás, nagyon izgalmas ízvilágú ez az indiai joghurtos karfiol. Kimondottan egészséges és kalóriaszegény, a rostokban gazdag, alakbarát és vitamindús zöldség pikáns és illatos joghurtszószban fő, akkor igazán finom, ha nem főzzük túl, és egy kicsit még roppanós marad a karfiol.
Maga a szósz pár perc alatt megvan, utána a karfiollal még 10 perc főzés, és már tálalható is az izgalmas és nagyon finom zöldségragu – egy kis rizzsel húsmentes, könnyű, de laktató fogásnak is tökéletes, de köretként is szuper natúr sült csirkemell mellé, sőt hidegen, salátaként fogyasztva is remekül megállja a helyét.

Hozzávalók:
Elkészítés: A karfiolt megtisztítjuk, kisebb rózsákra szedjük, a torzsáról levágjuk a külső fás részt, a zsenge belsőt pedig felkockázzuk. Az újhagymát felkarikázzuk, a megtisztított fokhagymát és gyömbért lereszeljük.
Az olajat egy lábasban felforrósítjuk, beledobjuk a köményt és a mustármagot, megvárjuk, míg pattogni kezd és kiengedi az aromáit, majd mehet bele az újhagyma, a fokhagyma és a gyömbér, átkeverjük, és amikor megérezzük az illatát, mehet bele a kurkuma, a cukor, a csili, valamint só és bors, simára keverjük, majd felöntjük 2 dl vízzel, és hozzáadjuk a karfiolt, átkeverjük, lefedjük, és kb. 10 perc alatt roppanósra főzzük a fűszeres szószban.
Azonnal tálalhatjuk párolt rizzsel, a maradék újhagymazölddel és egy kis csilivel meghintve, kínálhatunk mellé egy kis citromot is, jól passzol hozzá – a maradék pedig hidegen, salátaként is nagyon finom.

Nagyon finom, melengető, kicsit indiai ízvilágú ez a csupa zöldség fogás, gyors és egyszerű, a sok fűszernek köszönhetően viszont különleges és nagyon illatos, azoknak is kedvére való, akik amúgy nem rajonganak a kalóriaszegény és szuperegészséges karfiolért.
Aki a krémesebb, szószosabb fogásokat szereti, kókusztejszínnel is felöntheti és selymesítheti ezt az egyszerű, de nagyszerű fogást, amit legjobb párolt rizzsel tálalni, de bulgurral, kuszkusszal is jól működik – kiadós és egészséges, fűszeres és finom, aki elkészíti, rácsodálkozik, mennyire isteni így készítve sokak mumusa, a karfiol.
Hozzávalók:
Elkészítés: A hagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, és finomra vágjuk. A karfiolt rózsákra szedjük, a tönkjéről a külső, fás részt levágjuk, a zsenge belsőt feldaraboljuk, a paradicsomot felkockázzuk.
Egy nagyobb edényben vagy wokban az olívaolajat felforrósítjuk, rádobjuk a hagymát, üvegesre dinszteljük, hozzáadjuk a fűszereket, átkeverjük, majd fél deci vízzel felöntjük, mehet bele a karfiol és a fokhagyma, átkeverés után a paradicsom, sózzuk, borsozzuk, és még 1 dl vizet aláöntve fedő alatt 10 percet pároljuk.
Közben a csicseriborsót leszűrjük, leöblítjük, majd a karfiolhoz adjuk, és átforgatva, a tüzet takarékra véve még 10 percet főzzük.
Azon melegében tálaljuk párolt rizzsel, még finomabb, ha meghintjük kevés friss bazsalikommal, korianderrel vagy friss petrezselyemmel.

A karfiol nagyon egészséges és diétás zöldség, bővelkedik rostokban, szénhidrátban szegény, igen gazdag C-vitaminban, de jelentős mennyiségű K- és B6-vitamin is van benne, valamint magnézium, foszfor, folsav, kálium és kén is, mindehhez pedig igen kevés kalóriát tartalmaz – 25 kcal/100 g -, így nagyon is helye van a tányérunkban, és nagy előrelépés lehet az egészséges értendben, ha adunk neki még egy esélyt.
A karfiol „steak” az elmúlt évek nagy vegán felfedezése, a steak nyilván nem a hús helyettesítését, hanem a jókora zöldségszelet formáját jelenti, mindenesetre nagyon finom és mutatós, nem mellesleg egyszerű és jól variálható különféle fűszerekkel. A sütőben sütve karamellizálódnak, intenzívebbé válnak az ízei, és kellemesen roppanós marad a karfiol húsa. Most vegán változatban készült kurkumával, római köménnyel és fokhagymával, de más fűszerezéssel is érdemes próbálkozni – csilivel, rozmaringgal, kakukkfűvel vagy provence-i fűszerkeverékkel is nagyon jól működik, de akár reszelt – füstölt – sajttal is megszórható, úgy is nagyon finom.

Hozzávalók:
Elkészítés: Egy lábasban vizet teszünk fel forrni, közben a karfiolt megtisztítjuk, és hüvelykujjnyi szeletekre vágjuk egy éles késsel. A fokhagymát lereszeljük, összekeverjük 4-5 evőkanál olívaolajjal. A vizet erősen sózzuk, hozzáadjuk a kurkumát és a római köményt, és a karfiolszeleteket 2 perc alatt előfőzzük, majd szűrőkanállal kiemeljük, hagyjuk teljesen lecsöpögni.
A karfiolszeleteket tepsibe rakjuk, ecsettel lekenjük a fokhagymás olajjal, borsot őrölünk rá, és 180 fokos sütőbe tolva 15-18 perc alatt pirulásig sütjük.
Tálalhatjuk párolt rizzsel, bulgurral vagy egy adag salátával, megszórhatjuk friss bazsalikommal vagy kakukkfűvel, meglocsolhatjuk tahinivel vagy (növényi) joghurttal – rengeteg lehetőséget rejt a karfiol ebben a formában (is).

A karfiol a diétázók egyik kedvenc zöldsége, hiszen rengeteg laktató és egészséges, az anyagcserére jó hatással lévő rostot tartalmaz, viszont kalóriaszegémy, 100 g csak 27 kcal energiát tartalmaz, tele van B-, C- és K-vitaminnal, sok vasat, kalciumot és káliumot tartalmaz, és ha nem főzzük rommá, akkor nagyon finom.
A karfiol „rizsként” való felhasználása igazi főnyeremény, merthogy tényleg nagyon finom, itt inkább sül, mint fő a morzsásra aprított vagy reszelt zöldség, és nagyon kellemes, kicsit diósabb íze lesz, ráadásul percek alatt elkészül, és fűszerekkel, más zöldségekkel is feldobható. Az alábbi recept köretként, de akár vegán egytálételként is remek, kis répával, kápiapaprikával, gyömbérrel és fokhagymával készül, de bátran variálható a fűszerezés és a zöldségkombináció is, rengeteg lehetőséget rejt ez a csupa zöldség, egészséges fogás.

Hozzávalók:
Elkészítés: A zöldségeket megtisztítjuk, a karfiolt rózsáira szedjük, a tönkrészről a fásabb külsőt levágjuk, de a belső, zsenge részt megtartjuk, és késes robotgépben, több részletben finomra aprítjuk, ha van reszelős betétünk, akkor azzal még egyszerűbb, a karfiolt a sárgarépával ezen átküldjük. A kápia paprikát kicsumázzuk, és apró kockára vágjuk, a hagymát és a fokhagymát finomra vágjuk.
Egy nagyobb serpenyőben felforrósítjuk az olívaolajat, megdinszteljük rajta a hagymát, majd hozzáadjuk a fokhagymát, hozzáreszeljük a gyömbért, az összes zöldséget hozzáadjuk, és időnként megkeverve 6-7 percig pároljuk-sütjük, nem sózzuk, mert akkor levet enged, és inkább fő, mint sül. Ha roppanós, de már nem nyers, akkor sózzuk, borsozzuk,meghintjük a finomra vágott petrezselyemmel, összeforgatjuk, és azon melegében tálaljuk.

Pofonegyszerű, mutatós és isteni finom, a hal omlósra, a zöldségek épp még egy kicsit roppanósra párolódnak a batyus módszerrel, és még kiegészíthetjük egy kis párolt rizzsel is, ami beszívja a lazac és a zöldségek aromáit, minden egyszerre készül el, és igazán kevés előkészítéssel jár.
A batyuhoz érdemes sütőpapírt használni alufólia helyett, ha savasabb alapanyag is kerül bele, mint hal esetében például jót tesz az ételnek némi citrom, mert állítólag a savas anyag oldja az alufóliát, viszont sütőpapír esetén ez nem fordulhat elő. A pakkba bármilyen zöldséget tehetünk, amit csak szeretünk, itt zsenge tök, brokkoli és karfiol került bele, de bármit használhatunk, ami a rendelkezésünkre áll, és a hallal nagyjából egyszerre sül meg…

Hozzávalók:
Elkészítés: A lazacszeleteket sózzuk, borsozzuk, egyenletesen meghintjük a fűszerkeverékkel, félretesszük. A tök vagy cukkini végeit levágjuk, a zöldséget felkarikázzuk, a brokkolit és a karfiolt kisebb rózsákra szedjük.
Négy nagyobb sütőpapírlapot kiterítünk, az aljára alapként párolt rizst kanalazunk, ráhalmozzuk a zöldségeket, sózzuk, majd a tetejére ültetjük a befűszerezett lazacot. A citromot vékonyan felkarikázzuk, és a halszeletekre rakosgatjuk.
A sütőpapírt két oldalról felhajtjuk, fent összefogjuk és visszahajtjuk, majd a két végét is lezárjuk, és a batyu alá hajtjuk, tepsire rakjuk. 180 fokos sütőbe toljuk, és kb. 20 perc alatt megsütjük. Azonnal tálaljuk, de ha szeretnénk, rápiríthatunk kicsit a sütőben, a csomagokat óvatosan kibontva – vigyázat, a gőz nagyon forró! -, és még pár percig pirítjuk grill fokozatra állítva, majd azonnal tálaljuk rusztikusan, a papírcsomagokban.

A karfiollevest sokan magyarosan készítik, tejfölösen, kis répával, esetleg galuskával vagy kolbásszal, fehéren vagy kis pirospaprikával ízesítve, és nagyon finom úgy is. A kicsit egzotikusabbra hangolt karfiolkrémleves viszont egész más ízvilág, már a színe is átmelegíti az ember lelkét, aranysárga színe mellett, amit a kurkumának és a currynek köszönhet, ízben és hatásában is melengető, pont e két fűszer jótékony tulajdonságainak, anyagcserét megpörgető hatásának hála.

Ebben a selymes levesben nincs se habarás, se rántás, így gluténmentes étrendben is készíthető, sőt laktózmentes is, hiszen növényi tejszín, pontosabban kókuszkrém kerül bele. A selymes kókuszkrém igazi jó barát diéta esetén, hiszen jóval kevesebb zsiradékot tartalmaz – csupán 10-11%-ot a 29-30% helyett –, ízben és krémességben viszont bátran felveszi a versenyt a kókusztejszínnel szemben.
Hozzávalók:
Elkészítés: A hagymát és a karfiolt megtisztítjuk, a hagymát felszeleteljük, a karfiolt kisebb rózsákra szedjük. A szár és a tönk is értékes és jól felhasználható: ennek a fásabb részeit levágjuk, majd a zsenge belső részt felaprítjuk.
Az olajat egy fazékban felforrósítjuk, rádobjuk a hagymát és a karfiolt, kevergetve 4-5 percig pároljuk, majd hozzáadjuk a zúzott fokhagymát és az összes fűszert, átforgatjuk, majd felöntjük 1,2 liter vízzel, sózzuk és borsozzuk, és félig lefedve 15 percig főzzük közepes hőfokon.
Ha megpuhult, összeturmixoljuk – ízlés szerint levesbetétnek néhány rózsát félretehetünk –, majd hozzáöntjük a kókuszkrémet, ha túl sűrű, akkor egy kis vízzel felöntjük, és még 5 percet gyöngyözve főzzük.
Finomra vágott zöldfűszerekkel, pirított szezámmaggal vagy tökmaggal tálaljuk, vagy a félretett karfiolrózsákat is kínálhatjuk levesbetétnek, de akár pirított kenyérkockával vagy levesgyönggyel is gazdagíthatjuk – ha nem vagyunk gluténérzékenyek.

A karfiol megosztó zöldség, szerintünk legtöbben azért utasítják el, mert gyakrann túlfőve, élvezhetetlen köretként, jellegtelenül kerül a tányérra vagy unalmas levesbe, pedig egy szuperfinom zöldség, ha megfelelő módon készítjük el. Gondoljátok csak el, van a kezetekben egy hatalmas virágbimbó, tele kicsattanó egészséggel: a karfiol ugyanis egy csupa bimbó zöldség, innen is jön kikopóban lévő neve, a kelvirág.
Próbáljátok ki sütve, így minden aroma a zöldségben marad, nem fő ki a lébe, roppanós, ízekben gazdag, kalóriában szegény finomság a végeredmény. Bármilyen meglepőnek is tűnik, de kakaóval meghintve eszméletlenül finom, nem édes, de egy kis csokis aromája van a sütőben karamellizálódó, új arcát megmutató karfiolnak. Grillezett húshoz, halhoz, sajthoz is remek, de egy kis fűszeres joghurttal mártogatósnak is tökéletes.

Hozzávalók:
Elkészítés:
A karfiolt kisebb rózsákra szedjük, a torzsája héját levágjuk, a belsőbb, zsenge részt felkockázzuk. Egy tiszta zacskóba vagy keverőtálba tesszük, sóval, borssal, ízlés szerint csilipehellyel megszórjuk, olívaolajjal meglocsoljuk. A zacsiban összerázzuk, a tálban alaposan összeforgatjuk.

Sütőpapírral fedett tepsire elterítjük, kakaóporral finoman, vékony rétegben meghintjük.

180 fokos sütőbe toljuk, 25–30 perc alatt roppanósra sütjük.
Mennyei magában is, de citromos vagy zöldfűszeres joghurttal is nagyon finom, salátába is tehetjük, köretnek is remek!

Pikk-pakk összeállítható, kellemesen füstös, telt ízű egytálétel, szénhidrátszegény és gluténmentes, minden falatját átjárja a juhtúró, ami meglepően jól passzol a karfiolhoz. Az előfözött, roppanósra párolt zöldséghez egy kis pirított bacon, petrezselyem és egy kis paradicsom társul, amit egy tojásos-tejfölös öntet ölel körbe, ebben sülnek össze a finomságok egy kis füstölt sajt alatt.
Amilyen egyszerű, olyan finom – salátával tálalva igazán tökéletes gyors fogás, ízlés szerint pakolhatunk bele más előfőzött zöldséget is, vagy gazdagíthatjuk a bacon mellett egy kis kolbásszal is…

Juhtúrós karfiolfelfújt baconnel
Hozzávalók:
Elkészítése: A karfiolt megtisztítjuk, rózsákra szedjük, a szárrészről levágjuk a külső fás részt, majd a belső zsenge részt is felaprítjuk. Sós, forró vízben roppanósra főzzük, majd leszűrjük.
Közben a bacont felkockázzuk, egy száraz serpenyőben kevergetve megpirítjuk. A paradicsomot apró kockákra vágjuk, a petrezseymet finomra vágjuk.
A tojásokat egy keverőtálba felütjük, kézi habverővel kissé felverjük, hozzáadjuk az étkezési keményítőt lisztet és a tejet, elkeverjük, majd a tejfölt is hozzáöntjük, a juhtórót hozzámorzsoljuk, sózzuk és borsozzuk – óvatosan, mert a bacon és a juhtúró is sós -, és alaposan összeforgatjuk.
Egy sütőtálat kivajazunk, beletesszük az előfőzött karfiolt, megszórjuk a paradicsommal, a petrezselyemmel és a baconnel, majd egyenletesen rálocsoljuk a juhtúrós keveréket, megszórjuk a füstölt sajttal.
A rakottast 180 fokos sütőbe toljuk, és légkeverés mellett szép aranyszínűre sütjük.
Azon melegében tálaljuk, jó adag friss salátát kínálhatunk mellé.
